2008. április 30., szerda

1957. november 18. Vasárnap d. e. 1/2 12

Szerdán a matematika dolgozatokat kiosztották. Csak az enyém lett 5-ös. A példákat beküldtem. 7-et. Kíváncsi vagyok, hanyadik leszek a versenyben. De ezt csak leghamarább januárban tudom meg.

Tegnap volt az imaház avatás, amin szerepeltünk. Emiatt nem tudtam elmenni KISZ gyűlésre.
(Ez elég szép ellentétpár, nem? A hegedűtanárunk kis zenekarával az adventisták imaházánk avatásán voltunk, egyébként. -)

6-8-ig tánciskolában voltam. Keringőzni és tangózni kezdtünk tanulni. A kék szövet ruhában voltam. (Azt hiszem , Nyugaton élő-turnézgató táncosnő nagynénémtől (apu öccsének felesége) kaptam, csomagban? - - gyapjúszövet volt, nagyon finom anyag, különleges, egyedi fazon, nagy gallérral, fehér paszpollal... de nem bántam volna talán, ha inkább új ruháim vannak.) Kikkel is táncoltam? (Itt 9 név van felsorolva.)

Egy hét múlva 5-től 8-ig lesz össztánc, mert addigra már jobban fogunk tudni táncolni. Ma is lesz 3-tól 5-ig tánciskola. Azt hiszem,a rakott szoknyámban (a frészből házilag kékre festettben), és a piros pullóveremben megyek. 1/2 6-tól újra szerepelünk az imaházban.

1957. november 12. Kedd e 1/2 6

Anyu moziban van, a "Nagy kísértés"-t nézi, amit én 3 éve Pesten láttam. Jó film. Nem azért vettem elő a naplóm, mintha nem lenne más dolgom, mert még ma nem tanultam, s R. Marinak is kéne írni, nem is beszélek arról, hogy hegedülhetnék is, de hát mindezt csinálhatom, ha Anyu hazajön.
Délután a sorozáson szerepelt a zenekar. Tegnap is az egész délután hegedüléssel ment el, de ez sem az én egyéni gyakorlásom volt, hanem Kovács-nál (épp aktuális hegedűtanárom, aki egy kis zenekart is szervezett tanítványaiból) volt próba 3-6-ig (beleszámítva az utat is.) Bementem Erzsi nénihez, de hamarosan hazajöttem a könyveimért, aztán tovább itthon maradtam, megcsináltam az írásbeli mértant és kémiát, és csak ezután mentem vissza. Ott megtanultam az oroszt és földrajzt, közben a rádiót is hallgattam. Anyu csak 1/2 10 körül jött meg a "Szülők Akadémiájá"-ról. Mesélte, hogy S-né mellett ült, és hogy az ő fia, a Csaba engem otthon mennyire dicsért, helyesebben nem engem, hanem a tudásomat. Én komolyan ezen a téren egyik meglepetést a másik után kapom. Itt van egy másik eset is. Vasárnap megkezdődött a tánciskola. Szünetben odamentem Anyuhoz. Ott ült nem messze tőle M. Márta anyukája, s odaszólt hozzám: "Gyere már közelebb Julikám, hadd nézzelek meg, mint az osztály lángeszét!" (Brrrr) Ha már itt tartok a tánciskolánál, írok róla egy keveset. Ha jól számoltam össze: 32 lány és 18 fiú jár, de azért úgy lett megcsinálva, hogy minden lány 5 páros tánc alkalmával csak egyszer táncolt lánnyal. Már az első órán 2 táncot megtanultunk: a csárdást és a foxtrottot. (...)
Tegnap latinból, matematikából dolit írtunk. Mind a kettőbe becsúszott egy kis hiba, de azért remélem még 5-ös lesz.

Gyuri bácsiéktól már rég jött levél (Rómából), kezdünk izgulni. Magdi néninek is már át kellett volna jönnie Makóra. Feri bácsi se írt. igaz, hogy nekünk kéne már válaszolni nekik, de Erzsi néninek se írtak. (ő közös nagynéni). Lehet, hogy csak a véletlen műve ez, s nincs semmi baj sehol, de az is lehet, hogy összefüggés van köztük. (Azt hiszem nem volt semmi különös, csak mindig aggodalmaskodhattunk... )

Az írógépet elhoztuk az irodából (Gyuri bácsi irodájából , az Ügyvédi Munkaközösségből, aminek a vezetője volt, mielőtt elutaztak, azaz kivándoroltak)

2008. április 28., hétfő

1957. november 7. Csütörtök 2 óra

Ma nem mentünk suliba november 7 tiszteletére. De nem nyertem ezzel a szabad nappal valami sokat, mert a d.e. nagyon hamar eltelt, s éppúgy kell most d. u. is tanulni, mintha nem lenne szünet, mert tegnap az egész d.u.-om eltelt. Hogy is volt?

D.e rövidített órák voltak. Fehér pullóverben, sötétkék szoknyában voltam, mert a 12-kor megtartott ünnepélyen a zenekar is szerepelt. Bizony nem sikerült valami jól a fellépésünk. Különösen az nem, amiben az énekkar is benne volt. 2 órára értem haza. 3-kor már mentem át Bucihoz a hegedűvel, s abban a ruhában, amiben este fogok szerepelni. Buci éppen a naplóját írta vagy olvasta. Gyorsan felöltözött, és már mentünk is iskolába, önképzőkörre. Vetítettek a reneszánsz korról. L. P. ült előttem. S újra tapasztaltam, hogy mennyire nyugtalan, izgága természetű, pedig nagyon értékes fiú meglátásom szerint, de másnak is ez a véleménye. (Híres, agykutató orvosprofesszor Londonban ma.) 1/2 6-tól zenekari próba, majd 7-től az énekkarral együtt próbáltunk. Most sokkal jobban is ment, mint az iskolai ünnepélyen délelőtt. 8-kor csoportosan átmentünk a kultúrházba, s míg ránk került a sor, egy klub-teremben letelepedtünk. Én többnyire D. Katinkával voltam. Igazán nagy sikert arattunk (nem úgy, mint délelőtt), meg is újráztak bennünket. 1/2 11-re értünk haza. Anyu is ott volt. Azt elfelejtettem megírni, hogy délelőtt 2 pályázatot hirdettek ki. Majd ha a pályázati feltételeket elolvasom, többet írok róla. Persze szeretnék részt venni, a jutalmak értékesek (2 hét üdülés a Szovjetúnióban, itthon, fényképezőgép, könyvek, érem)
Na most már abba kell hagynom az írást, mert 3-ra a hegedűtanárhoz kell mennem zenekari próbára, s pár perc múlva 1/2 3.
Még csak annyit, megkaptam az ázsiait. 27-től 1-ig voltam benne.

2008. április 27., vasárnap

osztályzatok

1957. október 23. Szerda 2 óra

Matematika dolgozatom, amit tegnap írtunk 5-ös lett. (Bucié 2) Az orosz sajnos (egy jelentéktelen hiba miatt) 4-es. Ez az első 4-esem, de azt hiszem, a naplóba nincs is beírva. Latinból 5-ösre feleltem. Tegnap kémiából kaptam 5-öst.

Esik az eső, elég vacak idő van. 3-kor szolfézs órám lesz, mindjárt el kell indulnom.

Ismét nincs itthon Anyu

1957. október 21. 1/4 8

Ismét nincs itthon Anyu (Szülői Munkaközösség tagja és most épp gyűlésen van.) Nem szeretem az egyedüllétet, de naplót jobban szeretek akkor írni, ha egyedül vagyok itthon. Leckém már mind kész, bár holnap oroszból és matematikából is dolit írunk. De már eléggé felkészültem mind a kettőre.
Délelőtt is és tegnap is nagyon fájt a fogam. Nem tudom, attól-e, vagy mert az előbb pár matematika példát csináltam, olyat amilyet valószínűleg holnap a dolgozatba kell csinálnunk majd, és ettől izgatott lettem, nagyon melegem lett. Mindenesetre remélem, nem az ázsiai influenzát kaptam meg.
Be is fejezem, mert hallom Anyu lépteit.

2008. április 26., szombat

1957. október 18. folyt.

A szünidő hátralevő pár napját teniszezéssel, hegedüléssel, "fogfájással" töltöttem el. Persze mást is csináltam. Így írtam 4 zenedarabot, amelyek -nem csak az én megítélésem szerint - elég jók. Jártam fürdőbe is. Talán összesen 5-ször voltam. Az utolsó 3 napon (zenekari) próbát tartottunk az évnyitóra. Türelmetlenül vártam ezt a napot. Szerencsére mégis (Anyu közbenjárására) a"b"-be, tehát D. tanár úr osztályába kerültem. (Lehet, hogy mégse kellett volna "beavatkozni" a sorsba? Mindig utólag látjuk... D. tanárúr nagyszerű pedagógus volt! És nagyszerű ember. Nagyszerű matematika tanár! Aki egy ilyen száraz tárgy szépségére is képes volt rávezetni bennünket! Csakhogy én magyar szakos lettem - az "á"-ban pedig egy ugyancsak nagyon jó magyar tanár volt az osztályfőnök, akinek magyar szakkörére jártam ugyan... Viszont igaz, ami igaz még a gimi zenekart is a mi osztályfőnökünk (az én - anyám által- nekem is kiharcolt osztályfőnököm vezette - mivel hogy Békéstarhoson járt középiskolába , ami egy zenei Mekka volt akkoriban. Én a zenekarába már általános iskolás koromban is jártam - mint a naplószövegből is kitűnik. Természetes, hogy én (is, főleg) szerettem volna hozzá kerülni. Végül is nem bántam meg. De mai fejemmel nem avatkoznék be... A sors jobban tudja...(?) Bár ez is lehet veszélyes felfogás, veszélyes helyzetekben egyáltalán nem szabad(na) megadni magunkat a "sorsnak", pláne, ha emberek vannak a hátterében... De ez a gondolat itt most messzire vezetne.

A lényeg: anyám mindig mindent elintézett, amit jobbnak vélt/ünk. És ő nem is adta meg magát (magunkat) a "sorsnak". Még a koncentrációs táborban sem. És még nagyon sokáig....)


(Azóta) már 16 db 5-ösöm van, s más jegyem nincs is, csak 5-ös. Az osztályban én vagyok az egyedüli ilyen. Csak végig megtartsam, mert muszály (sic! és hullámos vonallal aláhúzva), minden szempontból muszály (megint!) kitűnőnek lennem végig. De remélem, hogy sikerülni is fog.( Valóban "sikerült" is. De vajon miért volt ez ennyire fontos?!? mi lehetett az a "minden szempont"? bejutás az egyetemre... megfelelés (?)... ma már ezt is másképp gondolom..., de nem biztos, hogy most van igazam, és nem is lehet mai fejjel az akkori időkben gondolkodni igazán...)

Belekapcsolódtam a Országos Matematikai Feladat megoldó versenybe. (Ez biztos osztályfőnököm erős behatására is történhetett, bár amúgy is szerettem a matematikát - is. Már általánosban is csináltam pluszfeladatokat..., mint irtam is.) Szeretnék itt is szép eredményt elérni. Az eddigi gyakorlatokat még mind megoldottam. A versenyzők neveit meg lehet találni a minden hónapban megjelenő "Matematikai Lapokban", s nevük mellett pontjaik számát. A mi iskolánkból - a többihez viszonyítva - igen sok tanuló versenyzik. Azt hiszem, hogy ez Domokos tanár úrnak is köszönhető) (Hát persze...) Külön versenyeznek az elsősök, másodikosok, harmadikosok, negyedikesek, de a példás I.-II.-nek és III. IV.-nek egyformák. Az iskolából IV.-ből Pásztor Erzsi,

Medgyesi Laci, Leipnikker Peti (aláhúzva) és Tóth Zsuzsa, III.-ból S. Nagy Erzsi, II.-ból Müller Miksa (aláhúzva ő is), I-ből B. Tamás és én, s lehet, hogy még Somlai és Rácz Edit is. Ez a Müller Miksa zsidó fiú (egyébként L. Peti is). Vásárhelyről költöztek ide az idén. Csak látásból ismerem, a templomban és az iskolában szoktam néha látni...

Eszembe jutott, megnézem itt a google-ba, mi történhetett vele, gimi óta, mert azóta se tudok róla semmit... Egy 1958-as "tablón" találtam meg a fényképét! Elég nehezen jöttem rá, hogy a KÖMAL vagyis hogy épp a középiskolai matematikai lapok egykori legjobb megoldóinak a tablóján látom viszont, mint gimnazistát. (Semmi mást nem találtam róla.... De azért ennek is örülök, ez így korabeli illusztráció mai módon, íme a múlt transzponálása a jelenbe : (mint a blogom)

Egy hete Szegedre mentünk át tanulmányi kirándulásra. Remek volt. Színházban is voltunk. Szinte meglepődtem attól, hogy milyen szép a színház. Bár láttam egy pár éve, de akkor nem tűnt fel annyira a szépsége.

Egy hét múlva megkezdődik az iskolában a tánctanfolyam, melyre én is jelentkeztem (pár napos tépelődés után). Majd szombaton 5-től 7-ig, és vasárnap 3-tól 5-ig lesznek a táncórák tartva 6 héten át. Kb. a szünet kezdete előtt pár nappal fog befejeződni.

Magdi néni és Laci bácsi kb. 2 hete itt voltak nálunk, s akkor Magdi néni Anyut és engem meghívott hozzájuk addig amíg a téli szünet tart. Dóra, az ura, és a kis Andris is ott lesznek. nagyon kíváncsi vagyok már a legifjabb unokaöcsémre. (hm... jelenleg Afrikában diplomata, de már nem is ő a legifjabb unokaöcséim közül)

2008. április 25., péntek

elég sok...

1957. október 18. Péntek e. 3/4 8

Elég sok említésre méltó dolog történt az elmúlt 2 hónap alatt. Időrendi sorrendben próbálom összeszedni a történteket.

(Na, itt mindjárt meg is állhatunk. Érdekes, hogy mit tartottam én említésre méltónak- és nem méltónak... meg ez a linearitás! - bár egy nap/lónál érthető a ragaszkodás a napok eredeti egymást követő sorrendjéhez.... De az érdekes, hogy az emlékezetemben egész más dolgok maradtak meg fontosakként - amiket itt nem is tartok "említésre méltónak"? Itt meg nagyon sok olyan jelentéktelenségre bukkanok, amik rögzítésük ellenére később kiestek az emlékezetemből, mert nem volt mi erősítse, mert nem állták ki az idő próbáját.
De vajon, most, több mint fél évszázaddal később tudom jobban, hogy mi (volt) fontos?!.... Ki tudja?!!)

2008. április 24., csütörtök

Azóta

1957. augusztus 10. Szombat, 1/4 4

Azóta, amióta nem írtam, elég sok minden történt. Persze sokkal jobb itthon.

4 kottát vettem. Ma vettem a negyediket. Vivaldi a moll koncertje. Valószínűleg azt játszom a legközelebbi hangversenyen. Nagyon szép. (Még mindig a fülemben, és részben az ujjaimban is!)

2 napja járok teniszezni (a kórház pályájára.)
Egy héttel ezelőtt Hódmezővásárhelyen voltunk Magdi néninél. Nagyon jól éreztük magunkat nála. Azt mondta, hogy menjünk át minden szombaton. Azóta (csütörtökön) itt volt ő is, de csak rövid ideig. Majdnem egész idő alatt fényképeztem, 7 db.-ot készítettem, úgysincs még Magdi néniről egy képünk sem.(Csak gyerekkori, a családi fotókon, meg Anyuval egy gyönyörű, nagylánykori - (ezt később ki is küldtük neki külföldre, csak a másolata maradt meg nekünk, majd be is teszem ide valahogy egyszer) lehet, hogy ezeket nem ismertem akkor még? vagy nem vettem számításba? Nekem Magdi néni a nagynéném volt! Nem egy kis- vagy nagylány... Nagyon szerettem. Nemrég halt meg , Kanadában, 97. éves korában...)
Ezt a képet ezen a napon csináltam! a két testvér (anyu és Magdi néni)

Itt meg én vagyok látható Magdi néni oldalán, a combomon meg egy sebtapasz. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez a kép is aznap készült, bár Magdi néni ruhája , frizurája ugyanaz. Csak nem értem, hogy nem írtam a naplóban erről az esetről, hogy épp barackmagot törtem egy kisbaltával az eresz alatt, s mikor észrevettem a léckapu mögött kedvenc nagynénémet, úgy megörültem neki, olyan nagy vehemenciával álltam fel, és kezdtem szaladni, hogy a kezembe maradt kisbalta belelendült a combomba, kiszakítva belőle egy darabot, amit aztán a sebészeten láttak el. Bár a képen is látszik, csöppet sem zavar...

(Azt meg már más bejegyzésnél is észrevettem, hogy épp az emlékezetemben megmaradó fontosabb élmények hiányoznak, de legalább azok vannak itt, amiket úgyis elfelejthettem...)

----
Ma hiába mentem ki a teniszpályára, mivel nem volt lent senki. Anyu míg elment a Faárúgyárba, én kitakarítottam.
(Nocsak, ilyen házias lettem volna? De miért is mehetett anyu a Faárúgyárba? Valószínű valami begyújtásra alkalmas fahulladékért. Olyan nehéz volt a hatalmas szobánkat télen felfűteni, és mindig jóelőre gondoskodott tüzelőről.)

2008. április 23., szerda

hazaérkezés

Makó, 1957. július 23. Kedd 1/2 8
Aránylag elég jó utaztunk. Makóra 7-re érkeztünk. Otthon várt rám 4 db. levél. 2 db. Nagymamától,

(Nagymama -apukám anyukája - Hollandiában élt, és csak levelezés útján tudtuk tartani a kapcsolatot)
és kettő Maritól (VII-es koromban ismerkedem meg vele, nálam egy évvel idősebb szegedi lány, a kórházban ahol fertőző májgyulladással feküdtünk, 6 hétig! egymás mellett)

8 óra után elmentünk Erzsi nénihez, azt híve, hogy Ágikáék ott vannak még. De - mint tőle megtudtuk - még múlt vasárnap hazamentek, mert Ági belázasodott. Erzsi néninek is feküdnie kell, mert megütötte a térdét. D.u. rajzszakkörön voltam.

2008. április 22., kedd

Balatonboglár/3.

1957. július 21.

Reggel elég sokáig aludtam. Miután felkeltünk, elmentünk a "Gombába" bevásárolni. Ma a Földműves Szövetkezet vendéglőjében ettünk.

Délután lementünk a strandra. Fürödtünk egyet utoljára a Balatonban, s hazajöttünk . Jelenleg pedig írom e sorokat, mert unalmamban nem tudok okosabbat tenni.

Lehet, hogy még ma bevásárol Anyu az útra.

2008. április 21., hétfő

Balatonboglár/2.

1957. július 20. Szombat

Még két nap, és újra Makón leszünk. Az igazat megvallva már alig várom. mondhatni annyira, mint amikor jöttem. Meg azért is szeretnék már otthon lenni, hogy Ágikával lehessek. (T.i ők meg Makóra mentek időközben Erzsi nénihez vendégségbe) Hegedülni is szeretnék már, és csak más otthon élni, mint itt.

Fényképeket készítettem, 7 db.-ot. Elég jól sikerültek. (Most el is lehet dönteni:)


Moziban többször is voltunk. Mindjárt első nap megnéztük az "Yvette milliói"t, aztán a "Megosztott szív" című angol filmet, majd a "Két Lotti "-t s a "Vörös kocsmát" . A "Két Lotti" leírhatatlanul tetszett. Ha Makón megy, újra megnézem. Ma is megyünk moziba, az "Oké, Néró"-t nézzük meg. Természetesen nem jártunk volna ennyit moziba, ha az idő jó.

Ma is olyan zápor jött a nyakunkba a strandon, hogy ha nem esik utunkba a "MÁVAG" üdülő, bőrig ázunk, s alaposan megfázunk.

Hétfőn a 14,51-es vonattal indulunk, ami a Déli P. U-n lesz 19,22-kor, ott valószínűleg vár bennünket Angyika. Onnan átmegyünk egy átszállóval a Nyugatira. S onnan 1/2 11-től 6-ig fogunk utazni. Makón Feri bácsi vár majd ránk.

2008. április 20., vasárnap

Balatonboglár

1957. július 19. Péntek d. e.10 ó.

E sorokat már Balatonbogláron írom.

Most össze próbálom foglalni az eddig történteket.

1-én megvolt a hangverseny. A végén csak d.u. játszottam mindkét darabot, V. Juci néni kiharcolta, hogy ne legyek utolsó. Az első darab után is tapsoltak, s ha nem kezdem el a másikat, még tovább csinálják. Mikor azt is befejeztem, olyan hosszan tapsoltak, hogy az öltözőben is még hallottam. Ennyit arról, ami Makón történt.
2-án este 1/2 8-kor érkeztünk meg Budapest Nyugati P. U.-ra. Feri bácsi és Angyika (nagybátyám, felesége) várt bennünket. Már Ágikára (kislányuk) nagyon kíváncsi voltam. Végre megérkeztünk hozzájuk. Ági és Rózsikanéni (Angyika nevelőanyja, Ágikára ő vigyázott) nyitottak ajtót. Nem is gondolta Anyu, hogy Ágika ilyen szép.


Később meggyőződtünk arról, hogy nem csak szép, hanem feltűnően okos is. 4 és 1/2 éves, és elszámol 100-ig, s 10-ig kivon, összead, nem az ujján, hanem fejben. Olyan édes, amikor gondolkozik, s hirtelen kivágja a számot, természetesen a megfelelőt. Rózsika néni is nagyon aranyos volt, nagyon finomakat főzött- (Vissza is sírtam Anyuval itt, Bogláron a főztjeit.) Pesti ottartózkodásunkkor voltunk többfelé. Kétszer a Margitszigeten, amikor Anyu Angyikával elment szinházba, akkor én Feri bácsival elmentem a Városligetbe. Voltam vele moziban, cukrászdában. Voltunk a Rózsadombon is, Bagyóéknál, anyu unokatetvérénél. Hegedültem neki (Bagyó Lili néni az Operaház első hegedűse volt!), meg volt elégedve a játékommal.

(Ez a kép Lili néninél készült a Rózsadombon, a két kisgyerek kezét fogva - a kisfiú "Janó" anyu unokatestvérének fia, az apukájával volt ott épp, azóta se láttam és nem is tudok róla, - mióta ez a kép elkészült... s amit most találtam meg! Fe kéne kutatni (biztos már nagyapa), de még a vezetéknevét se tudom. (anyai ágon rokon)

Kabátot is vettünk, Angyika segítségével. 480 Ft-ba került. (Hűha!) Kedden már 5-kor felkeltünk, mert 7-kor indult a vonat. Feri bácsi jött ki velünk.

1/2 12-kor már Balatonbogláron voltunk, ez az út sokkal kényelmesebb volt, mint a Makó-Pesti.

Eddig sajnos inkább rossz időnk volt mint jó. Csak 2 napja van kimondottan meleg.

2008. április 19., szombat

Töredékesen

1957. június 27. Csütörtök este 7

D.e. fél 11-kor hegedű órán voltam. Persze csak a darabokat játszottam el, s így hamar elvégeztem...

Magdi néni itt!

1957. junius 26. Szerda

Reggel fél 10-re be kellett mennem a Szegedi utcai iskolába, mert tegnap azt mondták a vizsgán, hogy megkapjuk a bizonyítványt. De nem kaptuk meg.

Elmentem hegedűórára, s mikor hazajöttem, kitisztítottam a hegedűmet benzinnel és dióbéllel. Úgy ragyog, mint új korában, vagy tán még jobban.

D.u. Magdi néni (anyukám húga) átjött Vásárhelyről. A cukrászdában vártunk rá 3-1/2 5-ig. Erzsi néni is ott volt.( nagymamám testvére) 1/2 7-ig ért rá Magdi néni. Hozott egy fekete rövidujjú pullovert és egy tarka nyári ruhát. Hozott a kis Andrisról (unokájáról) fényképeket is. Azt mondta, hogy az idén több ok miatt nem mehetek el Debrecenbe Dóráékhoz (lánya, Andriska anyukája), de jövőre igen.

2008. április 18., péntek

Most már gimnazista vagyok...

1957. junius 25.

Most már gimnazista vagyok. Tegnap íratkoztam be. Több mint valószínű, Bucival egy osztályba kerülök.

Ma délelőtt elég sokat gyakoroltam, mert délután vizsga lesz.

A vizsga előtt találkoztam Erdélyivel (festőművész), a rajzszakkör vezetőjével, s összeszidott, hogy miért nem járok, azt mondta, hogy már hol tartanék! Mindenesetre megígértem neki, hogy járni fogok a szakkörre.

A vizsgán én voltam a legutolsó. Elég jól ment amit kértek, csak a hegedűm még mindig fátyolosan szól.
Tanár úr még a vizsga után órát adott.



2008. április 17., csütörtök

Évzáró

1957. junius 23. Vasárnap
Reggel nem mentem be a gimnáziumba a szereplésre,mert este hajat mostunk, és nem száradt meg a hajam reggelre. (Sűrű haj! vastag, magasfalú, hűvös lakás!) Őszintén szólva nem is bántam, hogy nem mehetek , mert így tovább aludhattam. (ó, azok a maratoni, hétvégi alvások, ezt lányom tőlem örökölhette!)
D.u. 6-kor volt az évzáró. A rózsaszínű ruhát vettem fel. (Hogy-hogy nem egyent?! Ja, elballagtunk...) Anyu is eljött. Nem izgultam a bizonyítvány miatt, esetleg csak a vers miatt. - Ma utoljára gyűlt össze az osztály. - Igazgató bácsi a beszéde után okleveleket osztott ki a VIII. a és b kitűnő tanulóinak. Az á-ból Buci, Bene Laci, Kószó, a mi osztályunkból én, Sára és Tamás kaptunk. Aztán a jutalomkönyveket osztotta ki a diri, én Fekete Sándor Kele c. könyvét kaptam. (Elég hülye könyv. Bocsánat a kifejezésért.) Sári a János Vitézt. (Ugyanazt amit én tavaly karácsonykor.) Ahogy a diri kiosztotta a könyveket, rögtön elkezdett esni az eső, s ez megakadályozta szavalásomat. Fönt, az osztályban kaptuk meg a bizit. Csak S. M. bukott el. (számtanból.) (Jellemző rá, hogy hamarabb elkéreckedett, nem tudom, milyen ürüggyel, mert M. azt mondta, moziba megy. Nadehát ezzel egyáltalán nem érdemes foglalkozni.(Egyébként, jut eszembe: nagy mozibarát lehetett, tényleg, emlékszem engem a Holnap már késő c. akkoriban bemutatott olasz film hősnőjéhez: Mirellához hasonlított mindig. )
Szóval ismét "kitűnő" vagyok, s 2 jutalomkönyvvel, s 1+1 oklevéllel gazdagabb. (Juj)

2008. április 16., szerda

1957. junius 22. Szombat e. 3/4 10

Sajnos reggel már 1/2 8 kor fel kellett kelnem, mert 9-re hegedűórám volt, kedden lesz a vizsga, s ezért vasárnap és hétfőn is lesz óra. Bizony már a nyakamon van a vizsga, és élek azzal a jelszóval, hogy "jobb későn, mint soha". (Vagyis, ha eddig nem is gyakoroltam, most fogok.)

4-re V. Juci nénivel voltam próbálni. 5-kor meg (szintén a hegedűvel) a gimibe mentem zenekari próbára. A lépcső előtti ajtó be volt zárva, s nem láttam a láthatáron senkit, ezért haza felé indultam. A Páva utcánál voltam már, amikor megláttam P. J. Ildit, befelé ment, s azt mondta, hogy a próbára. Mit tehettem egyebet, visszafordultam, s mentem vele. Később utolért bennünket Nóra (a nővére, csellistánk) Nagyon kevesen voltunk, (csak 7-en), ezért nem próbáltunk, hanem holnap fogunk, az évzáró előtt, 3/4 8-tól.

Még mindig nagy rumliba' vagyunk, s épp ma jött Emese néni (énektanárnőm). Azért jött, mert holnap is el kell szavalnom azt a verset, amit a ballagáskor és a találkozón.

Teljesen nem tudták befejezni a falazást ill. a malterozást, mert nem gondoskodtak mészről. Amennyit malteroztak, még azt is azzal a mésszel csináltak, amit Anyu szerzett (jellemző! megáll az eszem...)

Este Á. elhozta a fényképet, nem lett valami jó. (már nem tudom pontosan melyik képről van szó, de mindig jót csinált... majd szkennelem...)


A rádiót sajnos nem tudtuk hallgatni, - pedig kabaré volt -. Többször el is aludt a villany, s a zivatar hamarosan meg is jött.

2008. április 15., kedd

zsúr, szülinap, pakolás, gyakorlás, uti terv

1957. június 21. Péntek 1/2 6

Tegnap Kláriéknál zsúron voltam. ("Kláriék": K. anyukájával , annak férjével azaz nevelőapjával: a városi kórházigazgatóval, s annak első, - háborúban meghalt - feleségének anyukájával: Felice nénivel laktak az államosított egykori családi házunk nagyobb részében, abba a részbe került elvett előszobánk, egy kisebb szobával, melyet korábban albérletbe adtunk ki , külön mellékhelyiségel, folyosórésszel,- meg a "normális" feljáratunk ill. bejáratunk is. Egy melléklépcső maradt nekünk, a nagy házhoz épített egykori irodahelyiségeken keresztül - de mint ahogy mindjárt olvasható, épp ezen a napon csippentették le abból a részből meg a konyhánkat!... Egyébként a kórházigazgatónak meg a magánklinikáját államositották "el" .) Nem nagyon akartam elmenni (a zsúrra), mert K. főleg az osztálytársait hívta meg - vagyis negyedikeseket, (tehát jóval fiatalabbakat), de aztán csak elmentem. A fagylaltból alig ettem, (mert légcsőhurutom van), a csokoládéstorta nagyon finom volt, azon kívül tálaltak föl meggyes pitét és cseresznyét.

Jaj! Hát a legfontosabbról megfeledkeztem! Tegnap volt Anyu születésnapja. Egy fényképalbumot, cukorkát és csokoládét vettem. Szerettem volna még többet is, de Anyu azt mondta, hogy nincs semmire sem szüksége. Így aztán maradt 17Ft-om.

Nagy pakolásban vagyunk. A lenti lakók elvették a konyhánkat, és most azt ürítjük ki. Az előszobából (már ez se az eredeti, igazi! azt a fenti régiónkból vették el! l. fent., ez egy ablaktalan - igaz , üvegajtós -, kis előtér csak, ebből) vagyunk kénytelenek elfüggönyözni egy konyharészt. Szerencsére van kémyényjuk. (sic!)

Ma délelőtt voltam Varga Juci néninél a darabot próbálni. (Ő jobban kísér, mint Bné.) (Valamikor még ő tanította anyuékat is zongorázni, nekik még megvolt a Bősendorfer, ami aztán a háborúban eltűnt... sok mással. De mi ez apám Bor-i munkaszolgálatból "eltűnéséhez" képest! - Zongorázás helyett én már hegedülni tanultam, mert az a hangszer olcsóbb volt - na bumm. )
Hegedűórára menet nagyon megáztam, s ez a megázás ártott a hegedűnek is, a húrok megbolondultak, s most újakat kell feltenni. Egész más hangon szólt, mint máskor, úgyhogy rosszul ment a lecke.

Nagyon nagy öröm ért, mikor hazajöttem hegedűóráról. Feri bácsi (anyukám öccse) írt, hogy julius 2-án utazunk. 2-7-ig náluk leszünk Pesten, 7-21-ig pedig Balatonbogláron. Olyan boldog vagyok, hogy le sem tudom írni. Legszívesebben már csomagolnék, s utaznék is. Nagyon örülök mindkettő nyaralásnak, de talán a pestinek még jobban.

2008. április 14., hétfő

Vizsga/2.

1957. június 18. Kedd
Ma történelemből, fizikából, oroszból volt összefoglalónk. Magdi néni volt az elnök fizika és orosz órán is. Történelem órán az egész évi anyagon végigfutottunk. Fizikából mindenki felelt. Az ének összefoglaló második felében a segélykönyveket adtuk be, és a ballagásról készült képeket néztük meg. Nem sikerültek jól, de azért a csoportképből rendeltem. (Ezt majd ide is applikálom, mihelyt megtalálom a régi fotóalbumunkat, meg beállítjuk az új szkennerünket.)
(Már feltettem, a ballagás napjához.)

A V. K. csomagban két tábla csoki volt meg élelmiszerek.

vizsga/1.

1957. június 17. Hétfő 3/4 8

Ma már vizsgáztunk. Magyarból, számtanból, kémiából, egészségtanból volt összefoglalónk. Általánosságban jól sikerült. Azt hiszem, soha nem lesz ilyen vizsgám, amilyen a magyar volt. Egyáltalán nem uralkodott komoly hangulat, mivel Iván tanár úr volt az elnök. Balassi, Vörösmarty és Arany munkásságából kérdeztek bennünket. Mindig jelentkeztem, de csak ritkán feleltem. Aztán egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy Lenke néni azt kérdi Iván tanár úrtól: "Juli?" I. tanár úr bólintott. S már hallom is a nevemet hangosan. Nem mondom, meglepődtem, - mert nem álltam kétesre-, és gondoltam, hogy azért szólított fel, hogy feleltessen. Szerencsére I. tanár úr megszólalt, hogy arra kíváncsi, mit tud egy 5-ös. L. néni az egész anyagból össze-vissza kikérdezett. Végül azt mondta, még szavalni fogok utoljára, s I. tanár úr felé mondta: gyönyörűen szaval. De aztán csak elfelejtette. A többi vizsgán nem történt semmi különös. (mindent tudtam.)
Délben, mikor hazajöttem, egy hivatalból v. a Vöröskereszttől jött lapot pillantottam meg a virágállványon. Az volt benne, hogy holnap el kell menni 9-re a Tanácsra ajándékcsomagért. Azt mondta Anyu, hogy biztos azért kaptuk, mert hadisegélyezett. V. osztályút fogunk kapni. Kíváncsi vagyok, mi lesz benne.

D.u. Klárival napoztam az udvaron, és közben megvettem anyunak a születésnapjára (2o-ra) egy 17 forintos fényképtartót.
(ezt a fényképet belerakhattam, a szomszéd kislánnyal , Klárival vagyok rajta látható -az udvarunkon, az ő térfelükön - u.i. államosított családi házunk nagyobb részében ők, a kórházigazgató és családja, laktak) - a hátlapjára ezt írtam:
"Születésnapodra sok-sok szeretettel kislányod: Juli Makó, 1957. június 20.")

2008. április 13., vasárnap

1957.junius 16. Vasárnap e. 1/2 9

"Reggel Anyu a piacra ment, s mire én felkeltem, már haza is jött. Meggyet, püszkét, karalábét, karfiolt és virágot vett. Nagyon meleg volt, ezért kint voltam az udvaron egész délelőtt. Az ebédet két részben ettem meg. Először a zsírbasült krumplit és borjúhúst, aztán borsófőzeléket és túróspalacsintát ettem.
Ebéd után Kláriékhoz mentem át. A "Füles" több számát böngészgettem ott, mikor Anyu 1/2 4 felé átszólt, hogy nézzem meg, ki zörget. Buci volt, és azt mondta, hogy az iskolába menjek vele együtt, mert mindjárt megkezdődött a találkozó, ahol szavalok. Mondtam neki, hogy nekem nem szóltak, s én azt hittem, hogy a tornavizsga után lesz. Ica néni nem volt nagyon mérges, de azt mondta, hogy ő az osztályban kijelentette, hogy 3-kor lesz.

K. beszélt, utána én szavaltam. Ica néni azt mondta, hogy nagyon szépen szavaltam, és megsimogatott. Siettem nagyon haza, hogy még 1/2 5-re visszaérjek. A tornanadrágot utolsó percben találtam meg, pedig a fürdőszobában volt. De azért odaértem 1/2 5-re az iskolába. A tornavizsga elég jól sikerült."

a "holnap" azaz a ballagás

Makó, 1957. junius 15. Szombat 1/4 5

Megtörtént. S most látom, milyen kár volt izgulni miatta. Most leírom sorba az egészet:


Először nem tudtam, hogy a ballagó ruhát vagy hétköznapi ruhát vegyek-e fel. Nem lett volna ilyen problémám, ha a lányok tegnap nem mondták volna, hogy ők mindnyájan rendes ruhába jönnek, s majd csak a ballagás előtt öltöznek át. Nem sokáig töprenghettem, mert az idő sürgetett, s úgy döntöttem, hogy én is úgy megyek, mint a többi, nehogy azt mondják, hogy különc vagyok. (Hm! Hát így is mondták, persze... Később már nem is zavart... annyira, de csak soká tanultam meg igazán ezt a dantei idézetet, alkalmazni is: "Menj utadon, s ne bánd mit beszélnek" - volt egy szélsőségesen különc korszakom is talán, de aztán - remélem -lett egy némi aranyközéputam, remélem most is ott járok, de azért -szintén remélhetően- a józsefattilai "Az én vezérem bensőmből vezérel" mentén.) 3/4 8-ra értem az iskolához. Kint volt J., L. és M. ( borzasztó, hogy hármójuk közel már csak egy: J. van életben!), azt mondták, hogy már most haza kell menni átöltözni. Hazajöttem, s örültem, hogy a dolgok így alakultak. Még 8-ra vissza is értem. Már ekkor majdnem mindenki ott volt az iskola udvarán. Nem mehettünk fel az osztályba, mert ott készült a " meglepetés". Az ás lányok egyforma gallérú blúzban voltak. B-n (kisgyerekkori, szomszéd, régi játszópajtás) búzakék taftszoknya volt, ami szerintem nem volt való erre az alkalomra. Rajtam fehér ingblúz, sötétkék rakott szoknya (emlékszem, anyukám házilag festett be kékre egy külföldi csomagból kapott eredetileg frész színűt!), s az új drapp cipőm volt. (Ruháim, bizony, gyakran voltak használtan kapottak, külföldi rokonoktól - de a cipőm -érthető okokból -mindig új; azt hiszem következő évben is ez a "papucscipő"-nek nevezett, bár zárt, inkább kis ballettforma lábbeli volt rajtam a gimibálon, le is esett egyszer gyors tánc közben a lábamról, a kör közepébe - micsoda blamaként éltem át... milyen merevek is voltuk mi, a mostani általános lezserséghez képest!) Végre 1/2 9-kor felmehettünk. Mindnyájan a helyünkre mentünk, ahova már oda volt készítve az ajándék, ami egy hímzett tarisznyából, porcelán hamutárcából (csak nem akartak dohányzásra késztetni bennünket?!), kis nylon terítőből, az iskola fényképéből s egy kis cipóból állt. Az én helyemen találtam egy könyvet is, amit Nelli nénitől kaptam jutalmul, a "Fejtörő" megoldásokért. (matematikából, vagy kémiából? azt is ő tanította, a -szépen vezetett- kémia füzetem el is kérte, magának) 1/2 9 és 11 közt beszélgettünk, a fiúk tomboltak örömükben. M. néni összeállított bennünket, és próbáltuk a ballagást. Aztán Ica néni áthívott az ába,(ő az ának volt az osztályfőnöke, magyar tanára) hogy mondjam el a verset. (Ady: Üzenet egykori iskolámba... "Junius volt, s ujjongtunk, nincs tovább... most gyertek szabadmellű örömök, s pusztuljatok bilincses iskolák!" --- a fiú osztálytársaim ezt élhették át ?! Én egy életre az utolsó sorokat jegyeztem meg, s a legutóbbi gimi találkozón, ahol mint of. voltam jelen, véndiákjaim kórusban mondták velem: "Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: nemes, küzdő, szabadlelkű diák.") Utána a 6.-ba mentünk, 14-en, s megmondta I. néni, hogy ki kinek adja át az ajándékot. Én rám Manyi néni (örökké mosolygó történelem tanárunk) jutott. 11-kor Iván tanárúr beszólt, hogy "most egy végnélküli 10 perc következik, mert a fényképészre várunk" De a "végnélküli" 10 perc egyszer csak letelt. Közben Anyu is megjött. B. I. (tanítónő) férje , a"fényképész" (egyébként agrármérnök) lefényképezett bennünket a tanárokkal, az udvaron.

Majd sorba álltunk és felmentünk az osztályba. S megkezdődött a ballagás. Közönség volt jócskán. Végigmentünk minden tantermen, helyiségen, udvaron, majd a kis hátsóudvaron megállapodtunk, s megkezdődött az ünnepély. T. ( hetedikes fiú) mondott üdvözlő beszédet, utána én szavaltam, majd K. beszélt (egy fiú az ából), s mi átadtuk a tanároknak az ajándékot. Nagynehezen megtaláltuk őket.(ezt itt most nem értem, akkor mit, kinek adtunk át korábban a 6.-ban?) Aztán igazgató bácsi beszélt. (A tavalyi nyolcadikosoknak szebb beszédet mondott) (azt hiszem saját fia is akkor ballagott, talán azért... hihettem így...?) Végül elénekeltük a Himnuszt, s ezzel be is fejeződött az ünnepély. Mi az udvaron maradtunk. Sárival (régi barátnőféle, osztálytárs, "eminens") elhatároztuk, hogy odamegyünk N. nénihez, megköszönni a könyvet. Csak az alkalmat vártuk már erre. Mikor egyedül volt, odamentünk, s először én, aztán S. köszönte meg . S. miután megköszönte, megpuszilta N. nénit. Én nem tudtam, hogy mit tegyek, (ó ez az örök félszegség, meg főleg tartózkodás érzelmek kimutatásától!), de N. néni felém hajolt, mielőtt azt mondta, hogy örül, hogy legalább mi dolgoztunk. (jól emlékszem ma is arra a kitörésére, amikor szokás szerint zaj volt az osztályban mikor belépett, s a naplót úgy csapta az ajtón belépve az előtte levő pad széléhez, hogy csak úgy csattant, - szét is esett - az osztályt jól leszóló kiabálásával együtt...) Utána felmentünk az osztályba, ahol terített asztal fogadott, szendvicset és málnaszörpöt kaptunk. - Ezek után búcsút intettem iskolámnak.


Nem lennék őszinte, ha azt írnám, hogy nem fáj az általános iskolától való válás, de az ellenkezőjét se írhatom. (csak két évig jártam ebbe az iskolába!) Ha van e kettő közt valami, akkor az, ami az én érzésemnek most megfelel. S meg is tudom magyarázni, miért van ez így. Nagyon szeretnék már gimnazista lenni, s mivel jövőre az leszek, folytatom tovább, amit itt elkezdtem, s csak az iskola, s az osztálytársak, ( azok is csak részben!) a tanárok lesznek mások. Igen, igen, de ez épp elég ahhoz, hogy a szívem összeszoruljon. Minden tanárt szívembe zártam, különösen Nelli nénit, Magda nénit, Manyi nénit . Szóval nehéz is a válás, nem is. Na de hát elég ebből a töprengésből. Még 8 órát úgyis együtt leszünk. Hétfőn, kedden, a vizsgán. (Mert hogy akkor még ilyen is volt, azt hiszem : afféle "összefoglaló" - )
Ez meg itt lányom hasonló ballagási csoportképe, az előtt az ált. iskola előtt, ahova én is jártam, 6 évig... (ő 8-ig, még a 7.-ben a 6 osztályos gimiből is visszajött ide (ahol akkor már én tanitottam) - s azóta is vissazkívánkozik ... )


az első napló se első?


Na végre a sok papírdoboz közül az egyik legalján megtaláltam az elsőnek hitt naplóm. Nagyméretű, zöld spirálfüzet, eredetileg unokabátyámé volt, ott van a vignettán az ő neve is, alatta az évszám: 1956. Ez alatt az én nevem, s alatta: 1957-1961. Ez alatt az idő alatt írtam ebbe -másodéves jogász unokabátyám disszidálása után - a naplóm, 13-18 éves koromig, az általános iskola utolsó napjaitól az egyetem első napjaiig.(a gólyabálig)
Unokabátyám kb. így nézett ki , mielőtt elhagyta az országot:

Ezt a képet nem sokkal távozása előtt csinálta az udvarukból; rólam és a szomszéd kislányról- ő a kisebb, s azóta szintén messzire, Miamiba került - orvos-pszichiáter ):

Egyébként unokabátyám épp a napokban telefonált Montreálból, egész röviden, majd ha jobban lesz újra hív, de épp most jött ki a kórházból, s még megy is vissza vizsgálatra, mert "agyvérzése" volt - mint mondta; de remélem, csak az angol nyelvű diagnózis nem pontos fordítása miatt használta ezt a tényleg riasztó szót... legközelebb rá is kérdezek. Az örökölt füzetet még ő számozta végig 1-157. oldalig, de egy szót se írt bele, gyorsan kellett utaznia... Valószínűleg ő nem naplót írt volna bele, hanem irodalmi alkotásokat, mint ahogy maradtak itt legépelt versei is (amik egy részét meg is zenésítettem), meg azóta, kintről is kerültek vissza régi s újabb művei: versek, ("Vándorlásaim") tanulmányok. De kiszakadva az anyanyelvi közegből, nehéz dolog ez... Kiszakadva a helyről, ahova születtünk, is nehéz... lehet. Bár ... ott azaz itt! maradni, itt élni is az... Csak, talán, mégis csak egyszerűbb és természetesebb... (?) Még akkor is, ha mindig vannak, most is, akik ezt kétségbevonják. De a haza, akkor is a haza... S ez az érzés bennünk van. Mi határozzuk meg, nem más! "Mi újság Makón?" - mindig ezzel a kérdéssel veszi fel unokabátyám is a telefonkagylót... és általában évente el is jön Makóra (mint pl. tavaly is:)



De nyissuk csak ki ezt a füzetet! Keressük fel "ifjúságom"... Nézzük meg mi újság volt, Makón, :


1957. junius 14-én, péntek 6 órakor, amikor is:

"Ismét elhatároztam, hogy naplót vezetek. (ezek szerint nem először! bár úgy emlékeztem, hogy ez az első naplóm, de a korábbinak nyoma veszhetett, bár a bejegyzést tovább olvasva nem lehet nagy kár érte:) Most már biztos nem olyan unalmas dolgok kerülnek bele, mint ha a tanévben vezettem volna. Holnap lesz az utolsó tanítási nap, s utána jön a várva várt szünidő, ami -most legalábbis úgy néz ki - kellemesen fog eltelni. A Balatonra megyünk (Gyuri bácsi jóvoltából. (ő említett unokabátyám apukája, anyukám bátyja, ki feleségével együtt röviddel fiúk disszidálása után utánamentek - elutazások előtt -ajándékba- befizettek nekünk egy IBUSZ nyaralást), visszafelé pedig 1 hétig Pesten leszünk. (másik nagybátyáméknál, anyukám öccsénél )
Holnap ballagunk. De semmit nem tudunk. Magda néni (osztályfőnökünk s egyben tornatanárunk) "jóvoltából". Délelőtt csináltuk az emléklapokat, és készültünk a torna vizsgára. 12-től 1-ig lett volna tornaóránk, 1-2-ig osztályfőnöki, de M. néni csak 1/4 2-kor jött fel az osztályba. Mi persze zajongtunk, s ő erre hazaküldött bennünket, anélkül, hogy valamit is mondott volna a holnapi nappal kapcsolatban. De majd csak lesz valahogy.

D.u. 3-ra a Szegedi utcai iskolába kellett mennem rajzverseny díjkiosztásra. O. Zsuzsa lett az első. Én csak dicséretben részesülök, az oklevelet meg évzárón kapom meg.
7-kor volt megtartva a hegedű órám. B. N-nével próbáltuk a hangversenydarabokat zongorával. Először bizony nem nagyon ment együtt.

Izgatott vagyok. Hogy s mint lesz holnap...

2008. április 7., hétfő

szakdolirészlet '66 /2. "Szeptemberi áhitat"

még egy nagy vers, ami nagyon fontos, most is (sőt?)
a Szeptemberi áhítat
ez is teljes egészében hitvallás az élet mellett.

"A vallomásos keret a gazdag élet színpompás képeit fogja közre.
Az elmúlás, a halál közeledtének érzéséből tör fel belőle elemi erővel az élet, a létezés utáni vágy:
"csak az élet örök kincsében hinni,
s a semmiség előtt még újra lenni."
Az ősz már nem csak a halál szimbólumát jelenti, hanem ellenkezőjét is: az enyészettel szembeni termékenységet, az élet gazdagságát.
Az élet a legkonkrétabb képekben kap ábrázolást, a szimbólum könnyen felfedhető: kép (szimbólum) és jelentés szinte egyet jelent. ("csodás ország", "el-nem-múló-vendégsereg"). Az élet igazi szépsége aranyozza be csodálatos és sokat sejtető jelentéssel a valódi (kis) élet képeit.
A gyermekkor emlékei térnek ismét vissza, s ez a gyermeki látásmód impresszionisztikus látásmódjával is párosul. vö. A szegény kisgyermek panaszai, csakhogy egy minőségileg magasabb fokon; a titkok részben megfejtődtek, s a borzongás, szorongás is eltűnt, helyét az önfeledt csodálkozás, a mindent meg- és átérezni akarás foglalja el. A költő ujjong a csodán, az élet megtalált csodáján, minden korábbi szkepszist kizárva. Még kérdései is állítanak.
Minden fontos számára, ami élet. (Mellérendelő mondatai jól tükrözik ezt.) Válogatás nélkül tud gyönyörködni mindenben:
"Jaj, minden oly szép, még a csúnya is...")
Életképei esetlegesen kiválasztottak, de a mozaikjelleg ellenére is a folyamatosság benyomását keltik, amely egyúttal jelzi az élet egészében megnyilvánuló, mindenütt jelenlevő szépséget, s az effölött érzett eksztatikus öröm és lelkesedés megszakítatlan, sodró erejét. A folyamatossság fokozást is tartalmaz, ami a képi halmozáson túl, közvetlenül is kimondódik, beilleszkedve a felsorolásba:
"S az ámulattól szinte égig érek."
A fokozás továbbvitelét jelzik a kérdések, amelyek az érzelmi telítettség olyan magas fokának a kifejezői, mely gondolatokat már nem tud végigvezetni, mely szükségszerűen széttördeli az egyszerű és kapcsolatos kijelentő mellékmondatok folyamatosságát. A kérdések a feleszmélés kérdései, fokozatosan emelkednek, az élet szépségére, csodálatos voltára a végső magyarázatot keresik - hasztalan. De így is, megválaszolhatatlanságukban is, állító tartalmúak, hallatlan érzelmi töltésükkel is igenlik az életet.
Az utolsó versszak kijózanodott lehiggadás az eksztatikus mámor után, visszatérés a vallomásos kezdethez, de az előtte álló képsor -amely egyetlen jelenné oldott gyermekkori emlékeket, a halál előtti ősz jelenségei s az egész élet szépségének jelképévé vált - kiűzte a halál gondolatát. A költő józan fejjel is az életet választja a halál ellenére, azzal dacolva is."

2008. április 6., vasárnap

szakdolirészlet '66 Hajnali részegség

lányom gyártja a laptopján a szakdolgozatait, közben feltett egy fura de indokolt kérdést, hogy tudtunk mi szövegszerkesztő nélkül szakdolgozatot írni... (írtam is erről a napi blogomban:

közben előkerült az én régim (több mint 40 éves!) és belenéztem - (a régi naplóim még nem kerítettem elő) - addig is, a szakdoliból egy régi szöveg(em); hiszen hiába A lírikus Kosztolányi és a valóság, a téma - ott van valahol benne az én huszonéves én(em) is... nem csak a naplókban... sőt, mintha előrevetülne a mai , 60-as is; különösen az utolsó, a Számadás fejezetben , a Hajnali részegség c. versről írtakban - bár nekem is várni kellett, 50, jaj 50 évet ahhoz, hogy igazán "felébredjek" ("a valóra")... de azért már huszonévesen is sejthettem valamit ....
"a költő számot ad mindenről: gyermekkorról, öregségről, elmulasztott s újra megtalált szépségekről, az élet értelméről - a halál ellenében is. Nagy , nemes gondolatokat önt hozzájuk méltó költői formába. Gondolatsora kiszűri mindazt, ami benne, költészetében szép, emberi és érték volt. (...)
A vers gerince egy látomás, a képzelet "égi játéka", mely egészen új tartalommal telve meg, fokozatosan: az élet egész valóságának, szépségének nagyszabású tablója lesz, sajátosan a valósághoz tartozó. Már nem csak a gyerekkor égre vetített vágya, illetve az illúzióvesztett felnőttkor múltbavetített nosztalgiája a szépség után. A versben minden mozzanat arra irányul, hogy előkészítse illetve mérlegelje ezt a nagyjelentőségű felismerést.
A látomás így keretbe ágyazódik, egy konkrétan adott valósághelyzetbe. A közvetlen beszédhang ("Elmondanám ezt néked. Ha nem únnád..."), valójában az egész verset áthatja - külső oldalról is mintegy megteremti a vers valóságalapját. Az egész költemény így, végeredményben a valóság- és álomképből összeötvözött felismerés elmondásává lesz, az élőbeszéd sajátosságait még a látomásképek elmondásában is megőrizve. A vers külső valósághelyzete, megírásának, létrejöttének mintegy ürügye a láthatlan harmadik személy, akinek át kell adnia ezt a nagyszerű élményt, amelyben ő részesült. (...)
A konkrét értelemben vett kerete a látomásnak annak tökéletes valóságbaágyazottságát biztosítja.
A verskezdés a kiinduló valósághelyzet feltérképezése, egyaránt tartalmaz a külső és belső valóság pontos, objektív megfigyeléséből származó elemeket. Miután az érdeklődésfelkeltő megszólítás elhangzott, az "elbeszélő" költő hozzákezd a helyzet- és hely leírásába: saját álmatlanságának önmegfigyelésen alapuló külső leírását adja, a külső leíráshoz közvetlenül kapcsolódik a felismerés helyének szinte földrajzi pontosságú leképezése. (pl A Logodi utca megnevezése). Mindez közvetlen előkészítése a feleszmélésnek: logikailag is egyik mozzanat nő ki a másikból. (L: álmatlanság, kinézés az ablakon, betekintés a tárt ablakokba)
Mindez szemléletessé és indokolttá teszi a felismerést: az aludni nem tudó, nyugtalan költő látomásait nyilvánvalóvá, de eddig a látomásig is még a valóság közbeiktatott lépcsőfokain jut el. A közvetlen tárgyi szemlélet, a leírás ítéletté teljesedik, ami viszont még közvetlen szemléleten alapul, de már egyben eltávolodás is attól az általános irányába: a költő a konkrét kép láttán "eszmél a valóra", de a konkrét kép általános, mögöttes tartalommal telik meg, s ki is szélesül. Nem egy-két "tárt otthont" láttat a költő, hanem valamennyit. A nyelvezet is a feleszmélés gondolati, elvontabb jellegét jelezve eltávolodik a közvetlen beszédhangtól:
"Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk."
De a közvetlen valóságmegfigyelés elemei ismét visszatérnek, az eszmélés visszakanyarodik a
leírásba, de már magába olvasztja annak tartalmát, s így a konkrét képek egy általános tartalommal gazdagodnak; a szimbolikus jelentés viszont tökéletesen fedi az alapjelentést, a konkrét az általánost. A költő egyszerűségében megkapó és eszméltető képet tár fel, a kis dolgokban érzékelteti közvetlenül a bennük rejlő jelképest.
"Mellettük a cipőjük, a ruhájuk..."
"Egy keltőóra átketyeg a csöndből."...
s a jelentés, mi átfonja a megfgyelt dolgokat:
"...minden lakás olyan, akár a ketrec"
"...ébredj a valóra"
Ezután már a bizonyosságérzés keménységével, keserűségével és halvány cinizmusával tör ki belőle az illúziótlan valóságlátás dermesztő jövőt idézése:
"A ház is alszik holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e
vagy állat óla."
Mélyebbre már nem zuhanhat a tekintet... ezután már csak tagadhatja a teljes tagadást valami hittel. A földről, a komor valóból a derűs égre irányul a tekintete. Az ég a gyermekkor szép emlékeit idézi, majd az emlékezés a mennyei bál látomásává oldódik. A látomás a valóság képeiből van összeállítva, de az igazságkimondás szempontjából fontosabb ennek a látomásnak szimbolikus tartalma és jelentősége: a költő elszakad a súlyostól, a föld ketrec-börtönéből, s felfedez valamit, amibe belefeledkezve tud gyönyörködni; az ég, mi eddig csak jelentés volt a versekben, minden szépség képi megjelenítésévé vált, a mennyei bál képei által mond el mindent, amit elmondhat életről, közelgő halálról, az elmulasztott szépségekről s az élet utólagosan megtalált értelméről. A feloszló vendégsereg képe saját életének képét is jelenti a közelgő elmúlás árnyékában, így az első rész "komor valóra ébredés"e, s az azt követő eszmélés kiszélesült, végső soron szép tartalmakkal feldódott keménysége. A börtön föld-képe kitárult. De a szépségnek, mint a való élethez tartozó értéknek utólagos felfedezése, a belefeledkezés öröme után ("szájtátva álltam, s a boldogságtól föl-fölkiabáltam...") a látomás szétoszlásával párosul a szépség elmulasztása miatti bűntudattal. A vallomás őszinte, meghitt hangja a "hitetlen" hittevése az élet szépsége mellett, hódolat az élet előtt."