Életem legcsodálatosabb napja.
Lehetetlenség leírnom ezt az éjszakát úgy, hogy csak tört részében is kifejezhesse azt, hogy hogyan is éreztem magam, milyen új és szép élményeket éltem át. De azt hiszem az mindent elmond, hogy ez volt életem legszebb napja.
Olyan jól mulattam, hogy gondolni sem mertem volna erre. Rengeteg fiúval táncoltam, többször kértek föl. Nem is tudom, mivel jellemezzem azt, hogy istenien éreztem magam. S bár kb. 35-40 fiúval táncoltam, és sokan közülük periodikusan visszatértek hozzám, mégis egyetlen egy fiúhoz fűződnek legszebb élményeim, akiről még (remélem nagyon sokat fogok írni a jövőben is, s a boldog szerelem hangján.)
Közvetlen a bál utáni reggel írtam Anyunak egy részletes levelet, a következőkben ezt veszem alapul. (néhol kibővítem, néhol elhagyok belőle.)
A báli készülődésünk már kora délután megkezdődött. (3-an mentünk a szobából: F. M, A. és én). A készülődésem alatt értem a cipőpucolást, zuhanyozást, fogmosást. mi a legérdekesebb: egyáltalán nem voltam izgatott, s bár arra egy percig sem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni a bálam, úgy látszik, mégis megéreztem, hogy nem kell félnem a petrezselyemárulástól. (vagy éppen hogy fordítva történt, a nem-izgulás ok lehetett s nem okozat) Nomeg láttam a tükörben, hogy "elviselhető" vagyok (hogy ne legyek szerénytelen, nem akarom azt írni, hogy szépnek és csinosnak láttam magam, és mondtak is. ) A. rengeteget hisztizett, de szegénynek meg is volt rá az oka, mert nem mutatott valami jól. F. M. nem velünk jött, hanem a lovagjával, de ő sem érezhette olyan jól magát, mert szinte állandóan csak vele táncolt, és állítólag nem nagyon tetszik neki a srác. Legalább is ezt mondja.
Mindezt csak úgy mellékesen írtam le. (Feljött még a kollégiumba 2 kislány. az egyik (S. E.) az A-hoz, a másik (SZ. ZS.) hozzám. Ő egy nagyon szőke, helyes, kecskeméti kislány, vele vagyok "legjobban" a lányok közül az egyetemen. Nem mentem el orosz beszédgyakorlatra a héten, s a Nona (az orosz nyelvtanárnőnk - maga is orosz) tőle kért számon, mint padrúgát. (értsd barátnőt) (Jaj, szegény Zs! Alig 10 év múlva, 29 éves korában meghalt...)
Szóval 4-en mentünk, de a bálépületben már leszakadtunk A-éktól Zs-val.
Meglepetésünkre műsort is adtak a tiszteletünkre. Mégpedig nagyon ötletes, és hangulatos vidám.műsort. Annyit nevettünk, hogy már a műsor is elég lett volna arra, hogy jól érezzem magam. Pedig eztán jött csak az "igazi".
Már az első pillanatban felkért egy felsős bölcsész, ekkor még alig táncoltak. (Angol órán már beszélgettünk.) Nagyon gyorsan lekért tőle egy fiú, aztán egy másik, aki szintén angolra jár. (és jeleenleg Zs-nak udvarol, s őt is kérte fel először.) De nem folytatom az efféle leírásmódot, mert annyival táncoltam, és olyan bonyolult összevisszaságban (u.is gyakran kértek fel, s azt se tudnám leírni, melyik hányszor, sőt meg se ismertem egyikőjüket valamelyik nap a menzán.) Azért valami módon égis megpróbálok írni a bálról, hogy legalább halvány elképzelésed legyen Naplócskám arról, hogy hogyan is mulatott "barátod", aki a gimiben nem szokott hozzá ahhoz, hogy minden két lépésben lekérjék, s körülvegyék a fiúk.
Megpróbálom tehát kiemelni a lényeget:
Kb. a 4. táncom után felkért egy első éves (de nálam 1 évvel idősebb) jogász . Milyen fiú? Azt nem lehet leírni. Olyan szép, mint egy filmsztár a legjavából, de ennek ellenére nagyon rendes, sőt, olyan, mint egy kisfiú, és egyáltalán nem látszik a viselkedésén, hogy tudja magáról azt, hogy szép és csinos.
Egyébként Gy-t már régebbről "ismerem". Ha van az "első pillanatnak" jelentősége, ha létezik nagy pillanat, s első pillantásra betoppanó szerelem, akkor a mi első találkozásunk(a többivel megmagyarázva) erre példa. A bál előtt 2-3 héttel Sz. sárival utaztam haza. A villamosmegállónál álltunk, s valahogy észrevettem, hogy valaki nagyon néz. Felnéztem és megláttam velem szemben, tőlem egy pár méterre egy gyönyörű, kreol bőrű, csodálatosan szép szemű fiút. ("Szép" - gondoltam magamban, de miért néz engem? Tetszenék én is neki?) Megérkezett a villamos, kofferral voltam, s "valaki" segített felemelni a lépcsőn. Hátranézek megnézni, ki az az udvarias ember? Ő volt! Később a villamosban kiderült, hogy Sárinak évfolyamtársa. Azután nem is láttam, bár állítólag ő nagyon sokszor látott, és köszönt is az utcán, de én nem fogadtam. (Biztos nem vettem észre... azaz észrevettem egyszer, de nagyon halkan köszönt, s nekem nem volt bátorságom viszonozni.)
Róla sokat fogok írni, most is, és valószínűleg ezután is. Minden gondolatom ő, és tudom, hogy ő szintén sokat gondol rám. Végre van valakim, aki nem csak nekem tetszik, hanem én is tetszem neki. (ill. fordítva.)
Hogy honnan tudom, hogy tetszem neki?
Egész este, állandóan, csak velem táncolt! Elég gyakran lekértek tőle, s hagyta, hogy táncoljak 2-3-4 fiúval, és utána rögtön visszakért... folyt.köv.
míg más fiúval táncoltam, akkor is nézett, legalábbis szem előtt tartott. S ami a legérdekesebb, én lassanként nem is örültem, amikor állandóan lekértek tőle. Jó volt vele lenni. Érezni simogató, hosszú pillantásait, amit "mindent" elmondóan rám vetett. (én zavarba jöttem ilyenkor, soha senki nem volt ilyen hatással rám, nincs senkinek sem ilyen szeme és ilyen tekintete, még X-nek sem. ) Az 5. tánc felé már nagyon megértettük egymást, éreztük, hogy egymáshoz tartozunk, még szótlanságunk is beszélt. A zene, a Ti di ro csodálatos dallama és átkaroló 2 karja, arcának forró érintése mindent elmondott. Szeünetben is gyakran megfogta a vállam, kezem, s el-elnézve mosolyogva. Én nem tudtam visszanézni rá (mint annak idején Á-ra), annál nagyobb hatással volt rám....
itt vége a bejegyzéseknek, bár még folytatódott a beszámolóm a gólyabálról, a többi fival, aztán meg visszatértem GY-hoz, és még több bejegyzés következett, főleg róla (rólunk) egy másik, kisebb, kockás, kék borítójú füzetben, amit nemk találok - ha meglesz bemásolom azt is..., mert ide tartozik
viszont találtam egy ugyancsak kék de vonalas füzetet, ami 1965-től kezdődik, még "egyetemi évek" címmel, bár nem napló, hanem "jegyzetek" felirattal... 1965-1969
aztán egy újabb, nagy méretű, olajzöld 1969-től
új blogokat ill. "köteteket" kezdek a "trilógiának"
majd idelinkelem, ha "megcsinálom" az új blogot nekik! Viszlát ott!
..............
most már tényleg folytatnom kellene!!!!!
(2009. október 30.!)
