Azt hiszem, holnap, végre elmegyek a fogorvoshoz. Eddig olyan dolgok játszottak közre, amik megakadályoztak; és pedig főleg zaklatottságom. ami Anyu betegségével függ össze. De úgy érzem, holnapra már egész jól lesz Anyu, és el tudok menni. Szép akarok lenni, és kedves. Az elsőben biztosabb vagyok, mint a másodikban, pedig általában sajátmagunktól függ jobban függ az utóbbi, kint az első. .. No mindegy... majd meglátjuk, mi lesz. Attól félek, hogy "semmi", és ha itt írni fogok - már múlt időben - a történtekről, csalódott hangon fogom megtenni. Viszont ígérem, hogy ebben az esetben egy szót se írok többé róla. Minek pazaroljam rá a tintát és az időt?! Igaz? (ezt már ismerjük! a könnyelmű ígéreteket, cáfolatát lásd alább!Bár úgy látszik, az más... , valami nehezen múló, nagy érzés...)
Úgy érzem, X-t még mindíg szeretem. Igazán nem értem magam. Az eszem tiltakozik, és mégis... Ma délelőtt az utcán - a postánál várakoztam - megláttam a túloldalon, olyan heves szívdobogást kaptam, hogy azt hittem, kiugrik a szívem a helyéről. .. Pedig nem is olyan szép, mint amilyen volt, mikor "beleszerettem", és nem is olyan jó, mint amilyennek (naívságomban) gondoltam. "Bűnömet" mármint az iránta érzett szenvedélyt némileg enyhíti az a körülmény, hogy K. M. állítása szerint, amikor a gimibe jött tanítani az X., minden lány beleszeretett, mást se lehetett hallani állandóan, mint hogy: "jaj, de szép, jaj, de gyönyörű ez az X...". Ezt hallva egy pici kő legördült a szívemről, természetesen egy jókora darab azért még ott maradt. De majd csak elcipeli valaki azt is onnan. Csak tudnám, hogy ki és mikor? .. (...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése