2008. április 30., szerda

1957. november 12. Kedd e 1/2 6

Anyu moziban van, a "Nagy kísértés"-t nézi, amit én 3 éve Pesten láttam. Jó film. Nem azért vettem elő a naplóm, mintha nem lenne más dolgom, mert még ma nem tanultam, s R. Marinak is kéne írni, nem is beszélek arról, hogy hegedülhetnék is, de hát mindezt csinálhatom, ha Anyu hazajön.
Délután a sorozáson szerepelt a zenekar. Tegnap is az egész délután hegedüléssel ment el, de ez sem az én egyéni gyakorlásom volt, hanem Kovács-nál (épp aktuális hegedűtanárom, aki egy kis zenekart is szervezett tanítványaiból) volt próba 3-6-ig (beleszámítva az utat is.) Bementem Erzsi nénihez, de hamarosan hazajöttem a könyveimért, aztán tovább itthon maradtam, megcsináltam az írásbeli mértant és kémiát, és csak ezután mentem vissza. Ott megtanultam az oroszt és földrajzt, közben a rádiót is hallgattam. Anyu csak 1/2 10 körül jött meg a "Szülők Akadémiájá"-ról. Mesélte, hogy S-né mellett ült, és hogy az ő fia, a Csaba engem otthon mennyire dicsért, helyesebben nem engem, hanem a tudásomat. Én komolyan ezen a téren egyik meglepetést a másik után kapom. Itt van egy másik eset is. Vasárnap megkezdődött a tánciskola. Szünetben odamentem Anyuhoz. Ott ült nem messze tőle M. Márta anyukája, s odaszólt hozzám: "Gyere már közelebb Julikám, hadd nézzelek meg, mint az osztály lángeszét!" (Brrrr) Ha már itt tartok a tánciskolánál, írok róla egy keveset. Ha jól számoltam össze: 32 lány és 18 fiú jár, de azért úgy lett megcsinálva, hogy minden lány 5 páros tánc alkalmával csak egyszer táncolt lánnyal. Már az első órán 2 táncot megtanultunk: a csárdást és a foxtrottot. (...)
Tegnap latinból, matematikából dolit írtunk. Mind a kettőbe becsúszott egy kis hiba, de azért remélem még 5-ös lesz.

Gyuri bácsiéktól már rég jött levél (Rómából), kezdünk izgulni. Magdi néninek is már át kellett volna jönnie Makóra. Feri bácsi se írt. igaz, hogy nekünk kéne már válaszolni nekik, de Erzsi néninek se írtak. (ő közös nagynéni). Lehet, hogy csak a véletlen műve ez, s nincs semmi baj sehol, de az is lehet, hogy összefüggés van köztük. (Azt hiszem nem volt semmi különös, csak mindig aggodalmaskodhattunk... )

Az írógépet elhoztuk az irodából (Gyuri bácsi irodájából , az Ügyvédi Munkaközösségből, aminek a vezetője volt, mielőtt elutaztak, azaz kivándoroltak)

Nincsenek megjegyzések: