a "holnap" azaz a ballagás

Makó, 1957. junius 15. Szombat 1/4 5

Megtörtént. S most látom, milyen kár volt izgulni miatta. Most leírom sorba az egészet:

Először nem tudtam, hogy a ballagó ruhát vagy hétköznapi ruhát vegyek-e fel. Nem lett volna ilyen problémám, ha a lányok tegnap nem mondták volna, hogy ők mindnyájan rendes ruhába jönnek, s majd csak a ballagás előtt öltöznek át. Nem sokáig töprenghettem, mert az idő sürgetett, s úgy döntöttem, hogy én is úgy megyek, mint a többi, nehogy azt mondják, hogy különc vagyok. (Hm! Hát így is mondták, persze... Később már nem is zavart... annyira, de csak soká tanultam meg igazán ezt a dantei idézetet, alkalmazni is: "Menj utadon, s ne bánd mit beszélnek" - volt egy szélsőségesen különc korszakom is talán, de aztán - remélem -lett egy némi aranyközéputam, remélem most is ott járok, de azért -szintén remélhetően- a józsefattilai "Az én vezérem bensőmből vezérel" mentén.) 3/4 8-ra értem az iskolához. Kint volt J., L. és M. ( borzasztó, hogy hármójuk közel már csak egy: J. van életben!), azt mondták, hogy már most haza kell menni átöltözni. Hazajöttem, s örültem, hogy a dolgok így alakultak. Még 8-ra vissza is értem. Már ekkor majdnem mindenki ott volt az iskola udvarán. Nem mehettünk fel az osztályba, mert ott készült a " meglepetés". Az ás lányok egyforma gallérú blúzban voltak. B-n (kisgyerekkori, szomszéd, régi játszópajtás) búzakék taftszoknya volt, ami szerintem nem volt való erre az alkalomra. Rajtam fehér ingblúz, sötétkék rakott szoknya (emlékszem, anyukám házilag festett be kékre egy külföldi csomagból kapott eredetileg frész színűt!), s az új drapp cipőm volt. (Ruháim, bizony, gyakran voltak használtan kapottak, külföldi rokonoktól - de a cipőm -érthető okokból -mindig új; azt hiszem következő évben is ez a "papucscipő"-nek nevezett, bár zárt, inkább kis ballettforma lábbeli volt rajtam a gimibálon, le is esett egyszer gyors tánc közben a lábamról, a kör közepébe - micsoda blamaként éltem át... milyen merevek is voltuk mi, a mostani általános lezserséghez képest!) Végre 1/2 9-kor felmehettünk. Mindnyájan a helyünkre mentünk, ahova már oda volt készítve az ajándék, ami egy hímzett tarisznyából, porcelán hamutárcából (csak nem akartak dohányzásra késztetni bennünket?!), kis nylon terítőből, az iskola fényképéből s egy kis cipóból állt. Az én helyemen találtam egy könyvet is, amit Nelli nénitől kaptam jutalmul, a "Fejtörő" megoldásokért. (matematikából, vagy kémiából? azt is ő tanította, a -szépen vezetett- kémia füzetem el is kérte, magának) 1/2 9 és 11 közt beszélgettünk, a fiúk tomboltak örömükben. M. néni összeállított bennünket, és próbáltuk a ballagást. Aztán Ica néni áthívott az ába,(ő az ának volt az osztályfőnöke, magyar tanára) hogy mondjam el a verset. (Ady: Üzenet egykori iskolámba... "Junius volt, s ujjongtunk, nincs tovább... most gyertek szabadmellű örömök, s pusztuljatok bilincses iskolák!" --- a fiú osztálytársaim ezt élhették át ?! Én egy életre az utolsó sorokat jegyeztem meg, s a legutóbbi gimi találkozón, ahol mint of. voltam jelen, véndiákjaim kórusban mondták velem: "Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: nemes, küzdő, szabadlelkű diák.") Utána a 6.-ba mentünk, 14-en, s megmondta I. néni, hogy ki kinek adja át az ajándékot. Én rám Manyi néni (örökké mosolygó történelem tanárunk) jutott. 11-kor Iván tanárúr beszólt, hogy "most egy végnélküli 10 perc következik, mert a fényképészre várunk" De a "végnélküli" 10 perc egyszer csak letelt. Közben Anyu is megjött. B. I. (tanítónő) férje , a"fényképész" (egyébként agrármérnök) lefényképezett bennünket a tanárokkal, az udvaron.

Majd sorba álltunk és felmentünk az osztályba. S megkezdődött a ballagás. Közönség volt jócskán. Végigmentünk minden tantermen, helyiségen, udvaron, majd a kis hátsóudvaron megállapodtunk, s megkezdődött az ünnepély. T. ( hetedikes fiú) mondott üdvözlő beszédet, utána én szavaltam, majd K. beszélt (egy fiú az ából), s mi átadtuk a tanároknak az ajándékot. Nagynehezen megtaláltuk őket.(ezt itt most nem értem, akkor mit, kinek adtunk át korábban a 6.-ban?) Aztán igazgató bácsi beszélt. (A tavalyi nyolcadikosoknak szebb beszédet mondott) (azt hiszem saját fia is akkor ballagott, talán azért... hihettem így...?) Végül elénekeltük a Himnuszt, s ezzel be is fejeződött az ünnepély. Mi az udvaron maradtunk. Sárival (régi barátnőféle, osztálytárs, "eminens") elhatároztuk, hogy odamegyünk N. nénihez, megköszönni a könyvet. Csak az alkalmat vártuk már erre. Mikor egyedül volt, odamentünk, s először én, aztán S. köszönte meg . S. miután megköszönte, megpuszilta N. nénit. Én nem tudtam, hogy mit tegyek, (ó ez az örök félszegség, meg főleg tartózkodás érzelmek kimutatásától!), de N. néni felém hajolt, mielőtt azt mondta, hogy örül, hogy legalább mi dolgoztunk. (jól emlékszem ma is arra a kitörésére, amikor szokás szerint zaj volt az osztályban mikor belépett, s a naplót úgy csapta az ajtón belépve az előtte levő pad széléhez, hogy csak úgy csattant, - szét is esett - az osztályt jól leszóló kiabálásával együtt...) Utána felmentünk az osztályba, ahol terített asztal fogadott, szendvicset és málnaszörpöt kaptunk. - Ezek után búcsút intettem iskolámnak.

Nem lennék őszinte, ha azt írnám, hogy nem fáj az általános iskolától való válás, de az ellenkezőjét se írhatom. (csak két évig jártam ebbe az iskolába!) Ha van e kettő közt valami, akkor az, ami az én érzésemnek most megfelel. S meg is tudom magyarázni, miért van ez így. Nagyon szeretnék már gimnazista lenni, s mivel jövőre az leszek, folytatom tovább, amit itt elkezdtem, s csak az iskola, s az osztálytársak, ( azok is csak részben!) a tanárok lesznek mások. Igen, igen, de ez épp elég ahhoz, hogy a szívem összeszoruljon. Minden tanárt szívembe zártam, különösen Nelli nénit, Magda nénit, Manyi nénit . Szóval nehéz is a válás, nem is. Na de hát elég ebből a töprengésből. Még 8 órát úgyis együtt leszünk. Hétfőn, kedden, a vizsgán. (Mert hogy akkor még ilyen is volt, azt hiszem : afféle "összefoglaló" - )

Ez meg itt lányom hasonló ballagási csoportképe, az előtt az ált. iskola előtt, ahova én is jártam, 6 évig... (ő 8-ig, még a 7.-ben a 6 osztályos gimiből is visszajött ide (ahol akkor már én tanitottam) - s azóta is vissazkívánkozik ... )