2008. április 7., hétfő

szakdolirészlet '66 /2. "Szeptemberi áhitat"

még egy nagy vers, ami nagyon fontos, most is (sőt?)
a Szeptemberi áhítat
ez is teljes egészében hitvallás az élet mellett.

"A vallomásos keret a gazdag élet színpompás képeit fogja közre.
Az elmúlás, a halál közeledtének érzéséből tör fel belőle elemi erővel az élet, a létezés utáni vágy:
"csak az élet örök kincsében hinni,
s a semmiség előtt még újra lenni."
Az ősz már nem csak a halál szimbólumát jelenti, hanem ellenkezőjét is: az enyészettel szembeni termékenységet, az élet gazdagságát.
Az élet a legkonkrétabb képekben kap ábrázolást, a szimbólum könnyen felfedhető: kép (szimbólum) és jelentés szinte egyet jelent. ("csodás ország", "el-nem-múló-vendégsereg"). Az élet igazi szépsége aranyozza be csodálatos és sokat sejtető jelentéssel a valódi (kis) élet képeit.
A gyermekkor emlékei térnek ismét vissza, s ez a gyermeki látásmód impresszionisztikus látásmódjával is párosul. vö. A szegény kisgyermek panaszai, csakhogy egy minőségileg magasabb fokon; a titkok részben megfejtődtek, s a borzongás, szorongás is eltűnt, helyét az önfeledt csodálkozás, a mindent meg- és átérezni akarás foglalja el. A költő ujjong a csodán, az élet megtalált csodáján, minden korábbi szkepszist kizárva. Még kérdései is állítanak.
Minden fontos számára, ami élet. (Mellérendelő mondatai jól tükrözik ezt.) Válogatás nélkül tud gyönyörködni mindenben:
"Jaj, minden oly szép, még a csúnya is...")
Életképei esetlegesen kiválasztottak, de a mozaikjelleg ellenére is a folyamatosság benyomását keltik, amely egyúttal jelzi az élet egészében megnyilvánuló, mindenütt jelenlevő szépséget, s az effölött érzett eksztatikus öröm és lelkesedés megszakítatlan, sodró erejét. A folyamatossság fokozást is tartalmaz, ami a képi halmozáson túl, közvetlenül is kimondódik, beilleszkedve a felsorolásba:
"S az ámulattól szinte égig érek."
A fokozás továbbvitelét jelzik a kérdések, amelyek az érzelmi telítettség olyan magas fokának a kifejezői, mely gondolatokat már nem tud végigvezetni, mely szükségszerűen széttördeli az egyszerű és kapcsolatos kijelentő mellékmondatok folyamatosságát. A kérdések a feleszmélés kérdései, fokozatosan emelkednek, az élet szépségére, csodálatos voltára a végső magyarázatot keresik - hasztalan. De így is, megválaszolhatatlanságukban is, állító tartalmúak, hallatlan érzelmi töltésükkel is igenlik az életet.
Az utolsó versszak kijózanodott lehiggadás az eksztatikus mámor után, visszatérés a vallomásos kezdethez, de az előtte álló képsor -amely egyetlen jelenné oldott gyermekkori emlékeket, a halál előtti ősz jelenségei s az egész élet szépségének jelképévé vált - kiűzte a halál gondolatát. A költő józan fejjel is az életet választja a halál ellenére, azzal dacolva is."

Nincsenek megjegyzések: