2008. július 3., csütörtök

elszomorító dolgok

1960. május 16. Hétfő d.u. 1/2 8



Most sajnos csak keserű fájdalmat okozó tényeket írhatok. Tegnap volt a megyei szavalóverseny Vásárhelyen, s az eredmény : 0. *, (vagyis 4. hely) pedig nem volt erős mezőny , s az első K. Laci, vagyis akit a gimnáziumi és járási szavalóversenyen is magasan megelőztem., és akinél köztudomásúlag is jobban tudok szavalni. Kimondhatatlanul bosszant e kudarc, és elkeserít. Délután lementem Magdi néniékhez (ki délelőtt ott volt a kultúrházban, meg is hallgatott, s az eredménytelenség ellenére is azt mondta, hogy a tehetségemtől egész nyugodtan mehetnék a színművészetire). Ott egy nagyon jelentős 2 órahosszat töltöttem el, igen fontos 2 témakör forgott szájon, ami szintén fájdalmas, elszomorító kicsengésű.

1. Nagymama nyárra tervezett látogatása - amit okvetlen el kell vetni Anyu egészségi állapota miatt

2. Pályaválasztásom

amit internacionális irányba kell terelni (mérnök, orvos, - és semmi szín alatt sem tanár...)

(Mégis az lettem...)







Nincsenek megjegyzések: