Úgy gondolom, hogy most már végre megtaláltam igazi énemet. Nem tökéletességre gondolok, hanem arra, hogy a nyugodtabb környezet és életmód hatására kezdek ismét a régi lenni, olyan amilyen voltam: "jó" és "rossz" tulajdonságokból alkotva.
Remekül érzem magam, kellemesen telnek napjaim. Strandra járunk (Dóra, Andris, néha Magdi néni is), és gyakran megyek moziba Dórával ("Fehér vér", "Vörös tinta", "Rövid nadrágos ember") A legutóbbit tegnap láttuk, végig bőgtem a 2 órát, de a "Vörös tinta" hagyta a legmélyebb nyomot bennem, már hozzám közelálló témájánál fogva is. A váégső kicsengés, a megoldás nagyon lehangolt, bár más lehetséges megoldást - amely elkerüli a főhős Kádár Mária tanárnő erkölcsi bukását - magam sem találtam. A történet egy látszólag egyszerű "szerelmi háromszög" története, melynek középpontjában egy kislány áll, kinek apja (a rajztanár) az ő osztályfőnöknőjébe (Kádár Mária) szerelmes. A kislány lelki vívódásai adják a film lényegét, s a néző általában az ő szemével nézi az érdekfeszítő de finom történetet, én viszont teljesen Kádár Mária helyzetébe éltem bele magam (s épp ebből származott vitánk Dórával, mely arról folyt hogy szimpatikus vagy unszimpatikus (jav: antipatikus) ember-e K.M.), és a rajztanár alakjában mindig Ót láttam. A szép szerelem, amely viszont egy családi élet és egy 15 éves kislány lelkének feldúlásával járna, ha érzelmileg el is éri a tetőpontot, nem torkolhat a végső beteljesülésbe: a házasságba, mert a főhős eszsmei magaslatán állva, a következményekkel számolva, hősiesen lemond, és eltávozik búcsú nélkül> egy gyermekvárosba, új életet kezdeni. - Úgyíjöttem ki a moziból, mint akit fejbe vertek, idegesen sírtam, és rettenetesen el voltam keseredve, hisz' az én sorosm borzasztóbb K. M. -énál.
(ajaj, mit lehetne ehhez hozzáfűzni... már alig értem-érzem ezt a régi-magamat... a filmet nemrégiben levetítették a tévében, néha odanéztem, de már egyáltalán nem tudott lekötni se...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése