3-kor kezdődik e tanév első zenekari próbája. Az indulásig még van egy kis időm, s azt jobb híján naplóírásra használom fel.
Már tobb mint egy hete járunk iskolába, úgy hogy már egészen megszoktam, s idáig szinte szeretem is - u.i. csak 5-ösöm van (4 db). A tavalyi és azelőtti évhez viszonyítva valami mégis hiányzik az iskolai élményekből - az X. motívum. De azt hiszem, ennek örülnöm kell, mert azóta, hogy nem látom, (egyébként fogalmam sincs, miért nem lehet látni soha az iskolában - azt hiszem, mégis áthelyezték egy másikba...) , nem gondolok rá olyan gyakran. S most is csak azért jutott eszembe, mert ma délben, iskolából hazajövet láttam, (biciklin jött a városháza előtt), s teljesen kétségbeejtett, amit tapasztaltam magamon. Fizikailag rosszul éreztem magam, elgyöngülés lett úrrá rajtam, - úgyhogy M., akivel jöttem, észre is vette. Nem tudom, hogy mivel magyarázzam ezt a "reagálást" (szervezeti reagálás), melyet elég gyakran tapasztalok. Tanultam biológiát, s mégsem tudok feleletet adni. S olyan furcsaságra kell gondolnom, hogy már minden tagom tudja és érzi ezt a "szerelmet" - nem csak agyam és szívem, ez viszont nagyon megnehezíti helyzetemet, hiszen agyamnak minden nehézség nélkül parancsolhatok, esetleg még a szívemnek is (v. érzelmi életemnek), de már az egész szervezetemmel ezt tenni képtelen lennék.
-Este folytatom, jóval izgatottabb állapotban, mert rettenetes dolog történt: eltört a hegedűm. (valahogy kicsúszott a kezemből a nyakánál fogva) Azt hittem, hogy beleőrülök a fájdalomba.Rögtön elvittem Mártonhoz (ő, Márton Jóska bácsi, az énektanárnőm férje, remek hangszerész, ő készítette a hegedűm), s ott egy szót sem tudtam először szólni, csak zokogtam, rettenetesen.
De feloldódtam egy kicsit, mert M. megnyugtatott, hogy nem komoly a dolog, csak repedés történt, s egy fillérbe se fog kerülni, s ami a legfontosabb, nem lesz nyoma a sérülésnek sem külsőleg, sem a hangszer hangját illetően. - Azért természetesen még mindig nagyon bánt a dolog,. Hisz' évek hosszú sora alatt úgy hozzám nőtt a hegedűm, hogy majdnem úgy szerettem, mint egy élő személyt, - sőt, néha még jobban is. De a legutóbbi időben (értem ezalatt az elmúlt hónapokat) bizony egy kicsit hűtlen lettem hozzá, de ennek ellenére a zenekaron, játszás közben meg voltam elégedve magammal - nem tapasztaltam különösebb visszaesést, s Corelli és Mazas akkordjai vissza is térítettek a helyes útra v. a szorgalmas gyakorlás útjára. - De ez nem következhetett be, s én már arra is gondoltam, hogy büntetés volt ez, s megérdemelt büntetés. Hiszen már majdnem bűn volt az, hogy - a rengeteg szabadidőm ellenére - szinte kézbe sem vettem a hegedűm, legfeljebb csak szórakozást - s nem komoly munkát - keresve és "űzve". - Meg azért is bánt nagyon a dolog, hogy ilyen "haszontalan" vagyok; szelességem miatt már annyi kisebb bajt okoztam, s már annyi minden értékesebb holmit is elhagytam - szóval ahelyett, hogy
könnyítenék anyagi helyzetünkön, még súlyosbítom is azt - haszon helyet kárt hozok. S ez már valódi jellembevágó dolog. -Egyszóval sajnos sok a hibám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése