2008. július 4., péntek

(tervezett) kirándulások

1960. május 18. este 9 óra Szerda

Szegedről most nem rég jöttem meg - (órám volt bent) és képzeld, holnap is ott leszek, u.i. az énekkar és zenekar tagjai kirándulást tesznek, s hova is mehetnének máshova, mint Szegedre, hisz' nem akarják szétrombolni az "évtizedes" hagyományokat. 9,10-sel fogunk menni (persze vonatot tessék érteni, a rendszeres buszjáratok , amik fél óránként indulnak, sokszor egy gyorsított változattal is - ami egyenesen Szegedre megy, s nem is áll meg csak ott - később lettek elindítva) s csupán az esti programot tudom, amely színházlátogatás: a "Gül babá"-t nézzük meg. Én nagyon várom e kiruccanást, mint mindig, s ha már a kirándulásnál tartunk, megírom azt is, hogy a május 29. -i dátum várva várt nap a magam és osztálytársaim számára, u.i. ekkor kezdődik közös "nyaralásunk", mely egy hétig fog tartani (Síkfőpuszta - Budapest ) De erről talán helyesebb lesz majd utólag írni, hisz' akkor már többet tudok, s a biztosat.

Nincsenek megjegyzések: