-A beszámolóm legutóbb abbamaradt, úgyhogy most pótolom, de természetesen most már nem lehet olyan részletes, mert azóta a nevezetes "szürke" nap óta eltelt egy kis idő, ami elég volt arra, hogy emlékezetemből kiessen egy-két amúgy is jelentéktelen mozzanat.
No akkor most valóban folytatom:
...Nem kell megijedni! Azért a beágyazás sem maradt el, csak egy kicsit eltolódott. Sőt, még le is törölgettem, amikor betoppant V.Erzsi, s megbeszéltük, hogy lemegyünk a strandra. Inkább nem mentünk volna, u.i. Fodor Karesz belefulladt a Marosba. (Még előtte beszéltünk vele, kérdezte, milyen a víz, mondtam, hideg.) Szörnyű tragédia. (Hányszor eszembe jutott, hogy talán jobban kellett volna mondanom, hogy mennyire hideg a víz, akkor talán elmegy a kedve tőle. De nem... azt mondják, játszottak, ő lebukott a víz alá, és többé nem jött föl... Borzasztó, rágondolni is... épp abban az évben érettségizett... nagyon kedves fiú volt, tenisztársunk is... bement a vízbe és... akár Kosztolányi Fürdés c. novellájában a kisfiú... csak a sima víztükör... mintha semmi sem történt volna... csak épp egy élet tűnt el benne)
Este szakkörön voltam (magyar (pontosabban: irodalom): - Hemingway), majd a kultúrházban próbán. Anyu feljött értem, illetve elibem, mert nem volt velem kardigán, s már későre járt az idő. (Jiddise máme! akár én... lányom már kiskorában -joggal- megvádolt azzal, hogy én akkor adok rá kabátot, amikor én fázom. ) Sétáltunk egyet. (minek alkalmával láttam Őt)
Hát nem így képzeltem el VIII. 17-e leírását akkor este, de nincs türelmem beleszőni (különösen 2 napos távlatból) a leírásba az eseményekkel kapcsolatos érzéseimet, pedig a jelölt nap érzelemdús volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése