ceruzával

1959, szeptember 28. Hétfő, d.u. fél négy

Legutóbbi bejegyzésem valamely okból félbemaradt. S hiába kérnél most, kedves Naplóm, hogy jelenleg fejezzem be, mert e feladatra képtelen lennék, u.i nem tudom pontosan, hogy mit akartam leírni, de arra emlékszem, hogy ha megtettem volna, e napló lírai résszel gyarapodott volna. Jelenleg is foglalkoztatnak hasonló kérdések, de nagyon nehéz róluk írni, hisz' még magamnak is alig merem bevallani, s félek, hogy később megbánom, hogy gondolataimnak mások számára is érthető formát adtam. Úgyhogy nem tudom, mi lenne helyes. De mivel azért vettem elő e naplót, hogy írjak, emellett maradok, s majd jobban ügyelek, mint eddig, hogy soraim avatlan kezekbe ne kerüljenek. (Vajon akkor fair-e fél század előtti énemmel szemben ez a mostani "közzététel"?!)

Egy idő óta azt tapasztalom, hogy az emberek (különösen a "erősebb nem") másképp néznek rám, s én magam is megváltoztam. Az ok és az okozat egybeolvad itt. A velem egykorú fiúk nem érdekelnek, osztálytársaimat is eszerint kezelem (talán nem kellett volna!) , annak ellenére, hogy több alkalommal előfordul, hogy egy fiú, - s itt nem akarom azt a számomra egyáltalán nem szimpatikus , de elcsépelt kifejezést használni, hogy ............ de te így is megértesz. (fogalmam sincs, hogy az üresen hagyott helyre milyen akkoriban "elcsépelt kifejezést" NEM írtam le, de én - szemben Naplómnak feltételezettel, bizony nem teljesen értem már régi énemet!) Szóval barátságos vagyok hozzájuk, de nem több. (Ez azért némileg megnyugtat, mármint a "barátságos" szó) Tulajdonképpen nem is erről akarok írni:

Továbbiakban ceruzával folytatódik a bejegyzés. Olyan halvány ettől, hogy most lámpafénynél, és 3 és 1/2 dioptriás olvasó(író)szemüveggel nem tudom elolvasni azaz idemásolni se. ..... Nappal folytatom, de csak nagyon halványan, mintha ez is ceruza lenne, hogy alig lehessen elolvasni, mert ciki... még most is:

Hanem a következőkről: (az előrelátásom miatt folytatom ceruzával)

(f(micsoda előrelátás! de vajon láthattam-e előre ezt a számítógépes blogot, ahol a legvilágosabb szín is láthatóbb és maradandóbb, mit a ceruza , egyéb előreláthatatlanságról és kockázatról nem is beszélve)még ez is elég erős, fehérre kéne fehérrel?)

Tanít a gimnáziumban egy fiatal tanár. Sötét haja van, gyönyörű sötét szeme, amivel úgy tud nézni, hogy az ember majd' beleszédül, s beszél a szeme. Egy éve jött a gimn-ba, s akkor még nem tűnt fel nekem. Egy szavalóversenyre (megyei) 4-ed magammal ő készített elő, s jött át a szv. színhelyére Vásárhelyre. Ekkor ismertem meg kicsit közelebbről, és megállapítottam, hogy jó tanár, szimpatikus ember, de csak ennyit. S hogy történt , hogy nem , s mikor, hogyan, nem tudom, de eszményképemmé, ideálommá vált. (Ha jobban belegondolok, az legalább annyira érdekes, hogy vagy 20 év múlva az egyik "szavalótárs" lett a férjem, gyermekem apja - de őt még csak meg sem említem a naplómban. Nem is igen lett volna okom rá. (Ha csak nem az, hogy egyszer pl. -nagy megdöbbenésemre- szünteben a lépcsőfeljáróban rávert a fenekemre!)Amúgy is a naplóm egyre inkább az álmodozásaimról szólt... kissé el is különülve a valóságtól, de tudtam is én ezt... bár egy-egy tekintetbe sok mindent "beleláttam " , "belemagyaráztam" (?)... S látni láttam a veszélyét is, mert az érzés teljesen valóságos volt, lett:

(...) ...én nagyon félek, félek, hogy ez az érzés megmarad bennem, bármennyire is próbálom elfojtani azt. Mindenáron el akarom fojtani, mert ez így nem mehet tovább, mert helyes megoldás nincs, s kiút csakis ez, mert amit talán legelőször kellett volna megmondanom, most teszem meg, ez az, ami "állj"-t parancsol, ő nős ember, családapa..... S olyan furcsa ez a helyzet, s egy kicsit nevetséges is , vagy tán még inkább tragikus.... (...) Természetesen "fordulaton "FINE"-t értek (jaj, micsoda romantikus filmeket is láthattam én ekkoriban!) (...) de ennek érdekében semmi okosat nem tudok kitalálni. Mi lesz ebből!? Mit tegyek?

(Előrebocsátom, még lesz egy jópár "visszaeső" bejegyzésem e tárgykörben! és már nem is ceruzás...)

Nos: utánanéztem a korabeli noteszemben, hogy milyen filmeket is láttam ekkoriban: többek közt:

Szent Péter esernyője; Robin Hood; A mi kis családunk; Őfelsége kapitánya, Tájfun Nagasaki felett; A kapitány lánya; Szerelem csütörtök; A királyasszony lovagja; Nyomorultak, Pármai kolostor....

Ezek bizony nem nagyon segit(h)ettek érzelmeim "elfojtásában"