Legutóbb megfogadtam, hogy "vége", s mégsem tudom 100%-ig betartani. Minden percben másképp fogom fel a dolgot. Tegnap pl. ünnepély volt, s pár lépéssel a hátam mögött állt, s egyszer csak azon veszem észre magam, hogy az előttem lévő ablakban nézem őt, amikor pedig a színpadon állt (egy szavalókórust vezetett) az árnyékát a függönyön. Hát nem borzasztó ez? S talán az még borzasztóbb, hogy ez az érzés úgy leköt, hogy a fiúk (legalábbis a gimisták) egyáltalán nem érdekelnek. Nem mondom, van egy-két egyetemista, akik közül nem bánnám, ha egy foglalkozna velem, s azt hiszem ez jó megoldás volna: elfelejteném őt, vagyis azt, hogy valamikor szerelmes voltam bele, s biztos csak nevetnék már akkor ezen. Úgy érzem nagyrészt rajtam múlik, hogy találok-e ilyen fiút, ill. meg tudom-e "hódítani". Viszont táncolni nem járok, s különösen télen jóformán ez az egyetlen mód ismerkedésre, ill. fiú és lány közti szorosabb kapcsolat kialakítására. Mondhatnád azt k. Naplóm, hogy ha egy fiú engem nagyon meg akarna ismerni, vagy udvarolni akarna, akárhogy is, de keresztülvinné. Hát ebben van valami. De ellentmondok. Manapság annyira el vannak kényeztetve a fiúk, hogy inkább állnak és várják, hogy a lányok tegyenek lépéseket feléjük, s persze, vannak ilyen lányok, a fiúk pedig megelégedettek, ki van elégítve hiúságuk, megtalálták szórakozásukat, s fittyet hánynak a többi lányra (a kevesebb százalékra), kik otthon a négy fal között várják az ő mesebeli hercegüket. Én így látom ezt, lehet, hogy helytelenül, de valami igazság minden esetre van benne. Mert vegyük csak az én esetemet: nem vagyok egy szépség, de vagyok olyan, mint a többi lány (kiknek esetleg nagyobb sikerei vannak a fiúknál) szóval a külsőmmel nincs hiba, az viszont igaz, hogy nem vagyok mindig kedves, s nincs valami jó természetem, de azért tudok szeretni, sőt nagyon (amint korábbi soraim mutatják; sajnos) De nincs udvarlóm. Igaz, hogy még tulajdonképpen nincs is itt az ideje az udvaroltatásnak (s én aránylag későn lettem nagylány) ellenben jó volna egy kicsit szórakozni. De itt megint elérkeztem a tánchoz. Mert mit csinál a legtöbb lány. Táncol, és ez a szórakozása, mindegy neki, hogy kivel; az a lényeg, hogy fiú legyen. Hát én nem ilyen szórakozásra vágyok. Tegnap egy bál volt a koli avatása alkalmából, tulajdonképpen ezért nem mentem el, pedig lehet , hogy megoldódott volna a kérdésem. (...)
Most már mindegy; azért nem sajnálom, hogy nem mentem el. de lehetséges, hogy a gimibálba elmegyek majd, de az még soká lesz, s lehet, hogy addig egész más lesz a helyzet.
Mindenesetre sajnálom, hogy ismét nem látom olyan reálisan a dolgot, mint legutóbbi bejegyzésemkor, s hogy gyenge voltam, s újból írtam a kérdéssel kapcsolatban.-
Ez a (tegnapi ) bejegyzés az aktuális blogomon összefüggésbe hozható azzal az időszakkal pont, ami ebben a régi naplóban van épp. Az Esős vasárnap c. film világa... 3.-os gimnazisták, ugyanolyan a köpenyük is, mint az enyém azon a képen, ami a hátlapra írtak szerint e napokban : 1959. november 13-án készült, szintén 3. gimista koromban (az én kezemben szalvetták! amiket gyűjtöttem, (micsoda gyerekes időtöltés!) lett négyszázvalahány - s még mindig nem dobtam ki a győri kekszes dobozokkal, - amikbe csoportosítottam; szalvettacserepartner szomszédkislány, Klári, kezében viszont már a kiscicánk van - az udvarunkban levő autójuk mellett...)
Itt meg lányom III. gimi előtti nyáron a békéscsabai művészeti olimpián, ahol rajzolt, festett, filmjét mutatták be, verset és prózát írt, (aranyérmet is kapott)
- szalvettát viszont nem gyűjtött. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése