Úgy látszik, "költői és lírai lélek" lettem, u.i. magyarból többek közt felkaptunk egy fogalmazást "Egy estém otthon" címmel. (valószínűleg az azonos című Petőfi vers kapcsán, de fogalmazási készségünket fejlesztendő) S én mondanivalóm előbb versbe öntöttem, aztán prózába. (Kb. 1-1 óra jutott mindkét műfajra.) Persze ez se remekmű, sőt. (Van itt azért önkritika!) De azért ideírom (na persze), mert őszinte érzésekről ad számot:
"A sápadt nap utolsó fénysugarát lövelli a tájra,
S lassan sötétség borul a hóval borított, kedves házra
Kinn sötét van, itt benn melengető világ:
Családi szeretet a neve , így hívják.
Ketten ülnek az asztalnál: anya és leánya,
S a falon ott szemben, az édesapa képmása....
Itt abbamarad az írás (azaz a túlteljesített házifeladat lemásolása ) , és másfél oldal kihagyott, üres rész következik a naplómban. Nem lehetett időm, de az is lehet, hogy untam magam, illetve valami mégis csak azt súgta, hogy kétszer leírni a "nemremekművet" mégse kellene... A III.-os irodalmi munkafüzetem megvan valahol, ahol az eredeti kézirat olvasható, most nem tudom, hol... de ha előkerül újra, bemásolom ide, ha csak nem , akkor is jobbnak látom a kihagyást...)
Egyébként -ami a formát illeti - nem tanítottak vajon nekünk verstant?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése