Tegnap este gyönyörű, s talán felejthetetlen élményben volt részem. Olasz operaest volt a kultúrházban. Már napokkal előtte készültem rá, mintha előre sejtettem volna, hogy milyen csodás lesz.
Úgy tűnik, nagyon szerethettem az operákat! Az előkerült elsős füzetemben is , az egyik házi feladatban is, aminek a megadott címe: "Egy feledhetetlen élmény" volt, egy operaelőadásról számoltam be, 1958. május 20-án. Az opera a szegedi színházban volt, jól tükrözi a fogalmazás a színház iránti rajongásomat is:
"Már napokkal ezelőtt nagyon vártam ezt a kirándulást társaimmal együtt, melynek fénypontjában egy opera megtekintése állt, mégpedig Puccini Manon Lescaut-ja.
A délután aránylag rövid idő alatt telt el, s eljött a várva várt pillanat; átléptem a szegedi színház boltíves kapuján. Leadtuk a kijelölt ruhatárban kabátjainkat, s a színház belsejének szépségétől, csillogó pompájától elbűvölve foglaltuk el helyeinket a 2. emeleti erkélyen. Nem gyönyörködhettünk sokáig a cifra páholyokban, a festményekkel díszített mennyezetben, a függönyben, a zenekar hangszereit sem tanulmányozhattam soká, mert váratlanul elsötétült a szín, s felgördült a függöny. S láthattunk a színpadon egy fogadót s az azelőtti térséget, továbbá sok-sok, szebbnél-szebb, cifra, de korhű ruhába öltözött embert. Majd hamarosan kivált közülük Szabó Miklós, a főszereplő, vagyis a diák alakítója. A hangját hallani és látni is, amint énekel, már maga az élmény.
Minden felvonás művészi volt, de talán a legutolsó a leghatásosabb. Hozzájárult ehhez a díszlet, a diákot és Manon-t alakító színészek, de természetesen a halhatatlan zeneszerző: Puccini érdeme elsősorban.
Gyönyörű volt a 2. felvonás előtti nyitány is. Az opera és egyben Manon tragikus vége könnyekig meghatott.
Talán mondanom se kell, hogy a színházat egy felejthetetlen élménnyel gazdagabban hagytuk el. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése