Vége mindennek! A tegnapi nap végleg összerombolta fellegváramat. De tán jobb is így, hiszen a valóságban kell élni, nem álmokban. Az élet nem álom, hanem a nagyon szürke, s gyakran csúnya valóság.
Nem ért váratlanul a dolog, s nem is fáj különösképpen. Ha magamnak nem is vallottam be, már rég rájöttem arra, hogy nincs értelme az egésznek, de nagyon sokáig elvakított az az érzés, amit eddig szerelemnek neveztem. Most már semmit sem érzek iránta, még rokonszenvet sem.
Nem is kívánkozom többet vele foglalkozni, - azt is eléggé sajnálom, hogy eddig sok időm vette el -. ezt a pár sort is csupán azért írtam, hogy befejezett ügy legyen itt a naplómban is amiről annyit, s oly szerelmesen írtam.
Tehát a regény befejeződött. Olvasunk más regényt, s emennek főszereplője elmerülhet a feledés homályába.
(Oly annyira odamerült, hogy még csak arra sem emlékszem, mi válthatta ki ezt a fordulatot, s ezt a bejegyzést...)
Tehát a regény befejeződött. Olvasunk más regényt, s emennek főszereplője elmerülhet a feledés homályába.
(Oly annyira odamerült, hogy még csak arra sem emlékszem, mi válthatta ki ezt a fordulatot, s ezt a bejegyzést...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése