téli szünet (tél nélkül)

1958. december 24. Szerda d.e.

Sajnos már 3 nap eltelt a téli szünetből, és hó,- jég-, fagynak, sőt még a télnek is semmi nyoma. Pedig nagyon szeretnék már korcsolyázni. minden megvan hozzá, csak éppen ami a legfontosabb, a jég hiányzik. U.i. anyutól mikor Szegeden voltunk kaptam egy gyönyörű sötétkék sínadrágot, van remek pulóverom (drapp), és gyapjú sapkám. (A pulóvert és a sapkát is Verától kaptam kb. 1 éve)

Ez itt még nem a megfelelő korcsolyaszerelés:

...de azért így is nagyon szerettem korcsolyázni:

1958. december 27. Szombat

(A dátumnál többet nem tudtam írni, mert vacsoráztunk.)

folytatom, ahol legutóbb abbbahagytam...

1958. december 23. Kedd d.u. 1/2 3

(...) Tehát szavalóversenyen VII. lettem. (27-ből) (Hát ez épp nem valami nagy eredmény - mégse fogtam fel csalódásnak, mert nem is szerepeltem rosszul! egyébként a 2. helyezett később elég neves színész lett, a 3. épp tegnap jött oda hozzám gyanútlanul Szegeden útbaigazitást kérni a villamosnál ( lásd másik blogom bejegyzését itt)... a 4. pedig vagy 20 évvel később a férjem, majd gyermekem apja lett...) , a gimnáziumi versenyen 2. lettem. (természetesen ez utóbbi volt előbb. Nevem mind a két alkalommal megjelent a "Csongrádmegyei hírlapban", (el is tettem ezeket az újságokat, csak később ráömlött a tinta...) s jutalomkönyvet is kaptam.

Ha már szavalásról van szó, elárulok Neked egy nagy titkot, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem árulod el senkinek. Ja, persze, nem tudsz beszélni. No de sebaj, azért elmondom. A napokban nagyon nagy elhatározásra jutottam. A pályaválasztással viaskodtam megint, illetve nem is viaskodtam, hanem egyszerűen elhatároztam, hogy a gimnázium elvégzése után a Színművészeti Főiskolára jelentkezem. Mit szólsz ehhez naplócskám?! Anyu a legnagyobb (?) örömmel beleegyezett, mert ő is belátja, hogy annak érdemes készülni, amihez kedve van az embernek, s ehhez nagyon nagy kedvem van. És úgy gondolom, hogy ez a pálya vág a zenéhez is. Itt is van egy kis megemlíteni valóm: Anyu addig nem nyugodott, amíg a a zeneszerzés tanárának (Szatmári) meg nem mutatta a szerzeményeimet. Ő megnézte, és azt mondta, hogy csütörtökön 8 után vár. A hallásomat akarja megnézni, s lehetséges, hogy foglalkozni fog velem. (Úgy lett!) Anyu ez óta arról álmodozik, hogy zeneszerző lesz a lányából. - (Mint én, majd 30 évvel később... bár az én lányom -hiába felvételizett sikeresen a konzervatóriumba, mégse kezdett oda járni, itthon folytatta 18 éves koráig a zongorát , és a zeneszerzést is ... még ma is,- egyik egyetemi tanárával van egy zenekaruk, s ott sajátokat is játszik, sőt... tehát az én anyai álmaim még teljesülhetnek... vagy teljesült is(?) ('Jut eszembe: egy megyei versenyt meg is nyert, csak zsenge kora miatt (12 évesen) az országos Ki mit tud- os hercehurcára nem mehetett. pedig még többtételes kamaradarabját is bemutatták Szentesen egy zenei találkozón a kis kvartettjükkel.) (Meg: jut még eszembe, egy időben, gimiben, lányom is -rövid ideig - akart színésznő lenni, valószínű több eséllyel is indulhatott volna, ha nem tesz le róla, ő megyei szavalóversenyeket is megnyert! Meg ő egy igazi szépség is! - remélem , nem olvassa...)

téli szünet előtt

1958. december 20. szombat d. u. 4

Csakhogy már itt tartunk! 1958. XII. 20-át mutat a naptár. Ez a nap a téli szünet kezdetét jelenti. Sajnos csak 2 hetet kaptunk a gimnáziumban és a konzervatóriumban is. (Manapság és jó ideje ennyi szünet sincs!) Hogy a konziban 2 hét a szünet, az nem is olyan tragikus, sőt, még azt se bánnám, ha egyáltalán nem kaptunk volna ott szünetet. Valóságos élvezet lenne bemenni Szegedre úgy, hogy aznap, sem másnap nem kell itt Makón iskolába menni.

Történt, mióta nem írtam, nem is olyan kevés nevezetesebb dolog.

Először is: Ezeket a sorokat 1 foggal kevesebbel írom, mint a többieket. Elég nagy árat fizettem érte. 2 injekcióval húzta ki B. bácsi, s még így is borzalmasan fájt. (persze, hiszen már gyulladásban volt, ilyenkor nem hat az injekció!) 5 darabban jött ki. (azt hiszem, ennek a fognak is el lehetett csavarodva a gyökere, később el is szöktem injekcióadás után az SZTK-ból, további beavatkozás elől..., amikor kiderült ez a helyzet, később írt is a fogorvos anyámnak egy panaszkodó levelet, hogy "a kislány (sic!)nem voltam hajlandó... stb...)na ja, ilyen előzmények után!) Úgy ordítottam, mint egy sakál. (Nem kárpótolt az se, hogy B. bácsitól 2 puszit is kaptam, és hazafelé jövet Anyu azt mondta egy boltban, hogy azt vesz, amit akarok - nem akartam akkor én semmit, csak azt, hogy végre ne szenvedjek a fogam miatt.) (Emlékszem még rá, hogy amikor a velőtrázó bőgésem után kitámolyogtam a váróterembe, ott az egyik gimnáziumi tanár (később ő lett az érettségi elnökünk), azzal nyugtatgatott, hogy nem baj, hogy annyira bőgtem! Bántam is én..., érdekelt is!)
Szerdára feldagadt az arcom, és nagyon fájt. Nem is mentem iskolába. Csütörtökön igazgatói szünetet kaptunk. Bár még mindig fájt a fogam, délben anyuval anyuval beutaztunk Szegedre. Hegedű órán nem játszottam, csak felkaptam szünetre a leckét. Szolfézs óra nem is volt, viszont a zeneirodalom tanárral, dr N. I.-val beszéltem; lediktálta a vizsgaanyagot (u.i. az óráit nem tudom látogatni) Ismét láttam azt a konzervista fiút, akiről már írtam. Még mindig egy rejtély számomra. Pénteken is nagyon fájt a fogam.

Ma mentem föl először és utoljára (legalább is ebben az évben) Érdemes volt! Szereztem egy ötöst oroszból, szófelelettel. N. (testnevelőtanár, később s jelenleg is egyik osztálytársnőnk - mi több: barátnőm: A. - férje) feltűnően kedves volt. Ha eszembe jutnak a tavalyi órai!... Diadalüvöltéssel rohantunk ki a tornateremből, az utolsó óráról.

Vasárnap megyei szavalóversenyen vettem részt Hódmezővásárhelyen.

"félig-meddig aludva"

1958. december 7. Vasárnap este 1/2 7

A tanulnivalóimmal már elkészültem. Anyu Chanuka ünnepélyen van (én nem érzem egész jól magam, azért maradtam itthon). A szavalóversenyre is már megtanultam 2 verset. Így egy néhány percig írok egy pár sort.

Visszatérve a legutóbbi témához: az este, félig-meddig aludva elhatároztam, hogy írok Moszkvába, Olegnek. (hm... ejha! ugyan minek?!) Hogy miért jutottam erre a gondolata? Az előadás után Sz. Sárival autogrammért mentünk. Sári címet kért Grijcuktól, így én is azt kértem, hisz' azon rajta van a név is, és így autogramm is. Megkérdeztük az énekestől, hogy ha írunk, fog-e válaszolni a levélre, ő pedig nagyon bíztatóan mondta, hogy igen, persze. Tudom Ivanov címét is: Moszkva Konzervatórium CCCP (No ez itt majdnem olyan naiv, mint Csehov Ványájának címzése "Nagyapó"nak "Moszkva"); miért ne írhatnék neki is? (de miért igen?) ő is komszomolista. (ez aztán az érv!) Nagyon örülnék, ha válaszolna a levelemre, aminek megírását előreláthatólag a kezdődő téli szünetre ütemeztem be. ) De azt hiszem sose írtam meg azt a levelet! Remélem is... Bár a rajongások kora csak ezután kezdődött el igazán!)

konzi...

1958. december 2. Kedd d.u. 2; 3/4 8

Hosszú hallgatásomnak oka: igen nagy elfoglaltságom. A gimnázium mellett október óta Szegedre, a konzervatóriumba is járok, s ez bizony sok többletmunkát is jelent, vagyis annyit, hogy amikor Szegeden vagyok, este 9-kor kezdek el tanulni (kb. éjfélig), amikor pedig nem, akkor is, általában 11-ig fent vagyok, mert sohase lehet annyit gyakorolni, aminél többet nem lehet. De a nehézségek ellenére sem hagynám abba semmi pénzért. Nem csak hegedülni szeretek, hanem Szegeden lenni, a konziban. Szinte felüdülök, ha ott vagyok. Egész másképp érzem magam ott, mint Makón. Valahogy egész mások az ottani emberek, legalábbis többségük. Különösen a fiúk nagyon helyesek. (A lányok mindenütt egyformák, ha külsőségekben nem is, - gondolkodásban, vagyis a belsőjükben, igen.) Beszédjük közvetlen, egy kicsit pajtásias, de mindig az udvariasság keretén belül. Be is vallom, hogyha ranglistát kellene felállítanom azokból a fiúkból, akiket helyeseknek találok, a szegediek lennének legfelől. Az első pedig: de erről inkább bővebben írok. (Majd ha lesz időm, most rohanok a KISZ tag-összeírásra.)

Most, este 8-kor folytatom. A rádióban színházi közvetítés van, megvárom a szünetet, s akkor folytatom a tanulást a történelemmel és a földrajzzal.

Talán a legjobb, ha amire már céloztam: a közepén, a bállal kezdem.

Most szombaton volta gimibál, amelyen én is ott voltam. Különösen Anyu akarta, hogy menjek, de amikor láttam, hogy milyen szép, sötétkék taftszoknyát varr, és milyen gyönyörű hozzá a Verától (kanadai unokanővér) kapott, világoskék nylonblúz, nagyon szívesen mentem el. Jól is szórakoztam. Állandóan táncoltam. Osztálytársaimon kívül más fiúkkal is táncoltam, azok többször is felkértek. Nagy szünet alatt egy tavaly érettségizett fiúval voltam, egyébként ez a fiú engem egyáltalán nem érdekel, annak ellenére, hogy D. tanárúrnak az a véleménye róla, hogy ilyen "zseniális" tanítványa még nem volt. Annál inkább egy szegedi fiú, akit a konzervatóriumban szoktam csütörtökönként néha látni, s aki szintén ott volt a bálban. A konziban sose váltottunk egy szót se, viszont úgy vettem észre, hogy nem tekint levegőnek; első pillanattól kezdve nekem nagyon szimpatikusnak tűnt, s egyre inkább az. Bántott, hogy nem kért fel. 9 óra után jött be, észrevettem már akkor. Véletlenül úgy történt, hogy majd az óra előtt táncoltam kb. 10 percig. Odapislogtam egy párszor, de ő mindig máshova nézett. 11 órás szünetben anyuéknál voltam, s előttünk ment el, kifelé a folyosóra. Végre észrevett! Még hátra is nézett. Biztos megismert, vagy csak ismerősnek talált!? Éjfél után kétszer is nagyon összetalálkozott a tekintetünk . Azóta elég sokat gondolok rá. Majdnem szerelmes vagyok bele.

Miközben írom ezeket a sorokat (már 6-a, szombat van!), a rádió a hazánkban (Makón is) járt Komszomol Művészegyüttes műsorából ad részletet. Nem tudom elhallgattatni azt, amit felkeltett ismét bennem ez a műsor. Azért írom, hogy "ismét", mert 25-én, amikor Makón szerepelt a Művészegyüttes, én is ott voltam. Nagyon szép, színvonalas est volt, de én nem csak ezért gondolok rá vissza szívesen. A zongorista: Oleg Ivanov, a moszkvai zenekonzervatórium 5. éves hallgatója nagyon megnyerte tetszésemet gyönyörű zongorajátékával, s nem kevésbé külsejével. Ő kísérte az énekeseket, s szólószáma: Chopin Foradalmi etüdje volt. - A külseje? Nekem az a nézetem, hogy nagyon jóképű, helyes fiú, s a rádió bemondójának rá vonatkozó véleménye: "sovány, kedves, gyerekes arca van, rövidre nyírt haja."Hát igen ilyen volt. Számomra már csak volt.

"firkálás"

1958. augusztus 24. Vasárnap d.u. 4

Gyakorlás közti pihenő szünetben vagyok. Rengeteget kell gyakorolnom a szünet hátralevő 1 hete alatt, hogy felvegyenek a (szegedi) konzervatóriumba. Szeptember 3-án lesz a felvételi.

Ma délelőtt voltam életemben harmadszor autózni. Először Gabi autójában voltam 4 éves koromban. (Ő unokanővérem: Vera férje, az autóztatásom után Párisba,

majd Kanadába utaztak - végleg.

Ők voltak az első fecskék a családban - azaz Gabi eleve a rokonaihoz ment ki, miután szüleit a háborúban, azt hiszem Auschwitzban, elvesztette.Utána nem sokkal ment ki unokanővérem öccse, Ottó, majd a szülők, illetve 56 után másik két unokabátyám, utána is később a szülők, illetve még egy unokanővérem.) Másodszor kb. 1 hete, amikor Magdi nénivel Vásárhelyre mentem, és most Tóthék vittek le a strandra az autójukkal. Nem nagyon akartam menni, de Gyuri meg Klári (Gyuri Klári unokabátyja, Pestről - itt nyaralt) nagyon erősködtek., s úgy gondoltam, megsértődnek, ha visszautasítom hívásukat, s így csak elmentem velük. Nem volt valami gyönyörű látvány a strand a tornádó teljesen tönkretette. Kicsavarta, lombjuktól megfosztotta a fákat, a tust teljesen összeroncsolta egy ráeső fa.

Na, abba is hagyom a firkálást, aminek nincs se füle se farka, és folytatom a hegedülést.

Vásárhelyről

1958. augusztus 22. Péntek este 1/2 9

Ma d. u. érkeztem meg Anyuval Hódmezővásárhelyről. igaz, hogy nem úgy történt az átutazás, ahogy terveztük, de így sokkal jobb volt.

Magdi néni szerda este telefonálni akart, de a postaértesítést csak későn kaptuk kézhez. Másnap anyu az egész délelőttöt a postán töltötte a telefonügy miatt.(Sajnos ilyen nehézkesen tudtunk akkoriban, s még sokáig telefonálni... Csak a postáról. Ha előzetesen meghívtak. Egyszerűen képtelenek voltunk telefont szerezni. Pedig később különösen nagy szükség lett volna rá...) Végül is megtudtuk, hogy Magdi néni Makón van. Telefonált nekünk az ügyvédi munkaközösségből. Rögtön mentünk G-ékhoz, ahol találkoztunk vele,de nem sokáig maradtunk ott. 3-ig sétálgattunk Magdi nénivel, vártunk az autóra. Nagyon örültem annak, hogy Magdi néni átvitt magával az autóval. Igaz, olyan hirtelen jött, hogy úgy mentem el, ahogy voltam, egy szál ruhában, de sajnos szövetben, mivel reggel még hűvös volt. Anyu Erzsi nénivel másnap jött utánam vonattal és a csomagokkal. - Szóval így kerültünk át. -

Dórával és Pistával (Dóra férje) találkoztam, amikor kiszálltam az autóból, hazafelé menet. Az állomás felé igyekeztek, Pestre utaztak. Dóra vasárnap visszajött Vásárhelyre. (Pista Debrecenbe. )

A legfontosabbra térek, úgy is mondhatnám, a tárgyra: Andira. Nagyon-nagyon megszerettem a kisfiút, és dicsekvés nélkül elmondhatom, ő is engem. Bizonyítékul szolgáljon pl. az, hogy nagyon gyakran emlegette a nevemet, s érdekes, nagyon gyakran úgy, hogy : Nuni, ana, Nuni, ana. (Nuninak hív) , valamelyik éjjel a nagy ágyban aludt Dóra és én köztem, és amikor fent volt, simogatott. Bámulatos, hogy milyen okos. 15 hónapos, és mindent beszél, mindent megért, számol, verseket mond el kívülről, pedig nincs is túlfoglalkoztatva. Az egész társaságból leginkább őt sajnáltam ott hagyni. Csak az vigasztal, hogy egy tucat felvételt csináltam róla.

(Ezeknek csak töredékét találom, illetve egy évvel későbbieket is - de nem akarom keverni...)

(Ezt itt Andrisról és Erzsi néniről csináltam, ő előbb elutazott, mint mi, Pestre) (Hátlapon:"Nem tudok lemenni Erzsi néni öléből. Andi - Hmvásárhely, 1958. augusztus 15."

Igazán jól éreztem magam. Ha nem lenne így, akkor nem suhant volna el olyan hamar ez a nyolc nap. Általában Andival játszottam, mikor fent volt, vagy hegedültem, amit nagyon élvezett a kis cuki. Amikor aludt, Dórával olvastunk, kártyáztunk. Voltam néhányszor strandon, egyszer moziban, a "Gyermekkori szerelem" című filmet néztük meg Dórával. Ez az este, melyen többek közt moziban voltunk, emlékezetes lesz számomra. Előtte strandon is voltunk, a film nagyon hosszú volt, és 12 órára értünk haza. Dóra a csomagtartón vitt, és közben beszélgettünk. Megvitattuk a filmet és az azzal kapcsolatos problémákat.

tervek még a nyárra

1958. augusztus 12. Kedd d.e. 10 óra

Már alig 3 hét a szünet, és utána kezdődik a komoly, nagyon komoly munka, de ezt a 3 hetet se akarom semmittevéssel eltölteni. Fel kell készülnöm rendesen a konzervatóriumba való felvételire. Sajnos eddig nem sokat gyakoroltam.

Anyuval tervezünk egy biciklikirándulást Hmvhelyre. Tehát szombaton meglepjük Magdi néniéket. Már nagyon várom ezt a napot, mert nagyon örülök, hogy biciklivel és nem vonattal megyünk, és annak is, hogy Dóráék is ott vannak most Magdi néniéknél. Hajnali 5-kor felkelünk, és 8-ra, legkésőbb 9-re kényelmesen odaérünk. Persze, sok cuccot nem viszünk, egyrészt azért, mert hátráltatná a biciklizést, másrészt, mert nem tudjuk, hogy meddig fogunk ott maradni (szeretnénk 21-ig) (Nem lehetett légből kapott ez a biciklizés ötlet, Makó és Vhely 30 km-re van, s anyukám, lánykorában naponta kétszer is megtette ezt a távot a biciklijén, így "járt be", a hét minden munkanapján, varrni, húga fehérnemű- és fűzőkészítő műhelyébe.)

Elhatároztam, hogy a teniszezést csökkentem, esetleg erre az évre be is fejezem. Nagyon sok időt elvesz (a hegedüléstől), és nincs is már olyan nagy kedvem hozzá, mint amilyen volt. Azt meg nem fogom csinálni, amit A. és B., hogy csak lemenjek a pályára az ütővel, és a fiúkkal "társalogjak" (...)

Ma lehet, hogy kimegyünk a strandra, elég jó idő van. Kivisszük a fényképezőgépet is.

Valóban így történt! Lemehettünk a strandra, perceken belül; találtam egy strandon készült (kissé hibás) fényképet, aminek a hátlapján ez áll:

"Napozás a makói strand alsó partján a déli (!) napsütésben

Makó, 1958. augusztus 12."

"Elutazott"

1958. augusztus 8. Péntek este 1/2 8

Ismét a régi téma, de több fejezete már nem lesz, ezek már a végső akkordok.
Elutazott.

Egy negyedórája B. Ágival jöttem hazafelé a teniszezésből, s ekkor láttam, hogy a sarkon áll P. Ildi (apja is orvos, és ráadásul ő és a különben szimpatikusabb nővére, Nóra volt nálunk otthon, anyu dorgáló példálózgatásaiban a "bezzeg"-ék) és egy fiú társaságában. Nem mertem megnézni jobban, nem akartam, hogy észrevegyen valamit rajtam. Igen, sajnos ez a taktika (is) ami miatt nem kerülhettünk egymáshoz közelebb. (?) Szóval: összegezve a dolgot: én (könyörgöm: IS legfeljebb) tehetek róla, hogy az egész dolog (részemről) csak álmodozásból állt. Mindenesetre sajnálom, de majd igyekszem beletörődni, még inkább feledni. Nem valószínű, hogy még fogunk találkozni az életben, nem hiszem, hogy M-n lesz orvos. - Mikor Á. elment, kinéztem az ablakon, de dühvel kellett tudomásul vennem, hogy eltakarják a lombok, de az elsuhanó autóbuszt észrevettem, (s ekkor arra gondoltam, hogy ) amely talán végleg elvitte valami, számomra ismeretlen városba, faluba. (Később megtudtam, hova - soha életemben nem voltam abban a városban..., és persze soha többé nem láttam őt sem. Azaz, ha látnám is meg se ismerném; a napbarnított bőre és a göndör fekete haja is -azóta már biztos kifakult..., mint ez az egész - amúgy is elég fakó - emlék...)

A pályaválasztás problémája

1958. augusztus 5. Kedd d.u. 1 óra

Ma délután egy igen fontos, sőt talán a legfontosabb kérdés foglalkoztatott: a pályaválasztás. Nagy probléma. 4 pálya, ami szóba jöhet. Orvos, mérnök, jogász,tanár. Sorra veszem őket:

Orvos soha életemben nem akartam lenni. Nem tudom ezt a szép pályát élethivatásomnak elképzelni, mert nem bírom a betegséget, és nagyon rossz lehet állandóan szenvedő, beteg arcokat látni. Amikor iskolában oltanak, nem vagyok képes nézni az injekciós tűt, amint belemélyül a karba, akár az enyémbe, akár máséba. Hogy sokat keresnek az orvosok? Igen, ez egy kicsit csábít, de ez a tény messze áll ahhoz, hogy érv legyen, hogy ezért, és az én esetemben csak ezért legyek orvos. Szebben hangzik, és igazi érv az, hogy szép ez a hivatás, mert segít az embereken, (aki választja), meggyógyítja a betegeket. Nem valószínű az, hogy nem ennék jó orvos. Az is lehet, hogy sokat gyógyítanék meg. Egyelőre az orvosi pályát zárójelbe teszem, de csak ceruzával, ki tudja?

A következő: mérnök. Anyu ennek örülne a legjobban, s én is sokáig, ha kérdezték, mi akarok lenni, ezt mondtam. (Most azt mondom, még nem tudom, vagy azt: tanár vagy mérnök.) Ez a szó: mérnök, tág fogalom, mert van vegyész-, elektro-, kultúr-, hang-, textil-, és még sorolhatnám tovább. Az a hiba, hogy egyiket sem ismerem, sem a rokonságban, sem baráti körben, ismerőseim közt nincs mérnök, így nem tudhatom mi a vonzó és mi a taszító e pályákban. van ugyan egy ismerősöm (S. Kati), aki hídépítő mérnöknek készül, de tőle csak annyit tudok, hogy nagyon sok betűrajzot és általában rajzokat kell készíteniük. Igaz, nem is érdeklődtem tőle. Szerintem száraz pálya a mérnökség, és ez tart vissza. Talán a kultúrmérnökségben van egy kis hangulat, de nem tudom, csak a névből ítélve gondolom.

Tanár. D. tanárúr mindenáron azt akarja, hogy matematika-fizika szakos legyek. Igaz, hogy szeretem a matematikát (fizikát még nem tanultunk a gimnáziumban), de azért idegenkedek egy kicsit ettől a pályától is. Szép hivatás pedagógusnak lenni, az ismereteket tovább adni, tanítani a jövő emberét, esetleg már az embert (egyetemeken), de nem hálás dolog. A fizetés nagyon kevés, csak akkor megfelelő, ha a férjem orvos, esetleg jól kereső mérnök lesz. Nehéz jó tanárnak lenni. Ha szigorú, akkor nem szeretik, idegesítik a gyerekek. Ha enyhe, akkor nehezen, még inkább egyáltalán nem éri el célját: azt, hogy tudjon is az a gyerek. A szülők is csak ritkán értik meg, legalábbis a mostaniak. Sajnos úgy gondolkodnak, hogy a tanár hibás, a gyerek soha. Az a tény, hogy sok a szünet, a sok "rossz" mellett "nagyon jó".

Jogász. Annak ellenére, hogy édesapám is jogász volt, csak ma vetődött föl bennem, hogy ezt a pályát is választhatnám. A családban sok ügyvéd volt és van. Apukám, apai nagyapám, anyu testvérei: Gyuri Bácsi, Feri bácsi, Gyuri bácsi fia Tomi joghallgató volt, (később többek közt az is lett, Amerikában) és épp tegnap tudtam meg, hogy anyu nagymamájának testvére is. Szóval a rokonságban ez fordul elő legtöbbször, így nem is lenne érdekes, ha ezt a pályát választanám. Volna is kedvem hozzá, de egy kicsit furcsának tartom nőnek ezt a foglalkozást. (? mintha azt olvastam volna, hogy a bírói pálya is elnőiesedett!)

Tehát ez a jelenlegi helyzet a pályaválasztásommal. Mindenestre a hegedülésben ki akarom fejleszteni magam, mert bármi is legyek, a hegedűtudásom jó szolgálatot fog tenni élethivatásom mellett, de ha fölvesznek most ősszel a konzervatóriumba, az is lehet, hogy a "zenét" választom. Csak egy bökkenő van. Nem vagyok elég szorgalmas, nem lehetek "hegedűművésznő", pedig így kellett volna gondolkodnom: "szorgalmasnak kell lennem, hogy hegedűművésznő lehessek." De még nem vesztettem semmit. Most már egész tisztán látom, hogy a művészet ér a legtöbbet. Ezért van az, hogy bármelyik ágát (amelyet ismerek) szenvedéllyel űzöm. Így van, amikor hetekig rajzolási lázam van, kisebb koromban a balettal voltam így, vagy naponta órákat énekeltem, színházat játszottam, melynek egyetlen szereplője én voltam, most is nagyon szeretek szavalni, persze a hegedűgyakorlással is így vagyok: napokig 3 órák, aztán: semmi, volt úgy is tavaly nyáron, hogy egész nap a hegedűmmel foglalkoztam: komponáltam és gyakoroltam. Lehet, hogy elaprózom magam, de a felsorolt művészeti ágakat mind szeretem, és értek is hozzájuk. Jól rajzolok, több kiállításon részt vettek rajzaim, az egyik rajzoktatóm azt szeretné, ha rajztanár lennék. A rajzolási készséget örökölhettem. Anyu nagyon szépen rajzol, és apu, és nagymama is. A belettiskolában a legügyesebbek egyike voltam, IV-es koromban saját koreográfiájú táncot adtam elő. Itt is van mit örökölni: apukám öccse táncos, most a világot járja, és mindenütt nagy sikert arat.- A hangom is elég kellemes, (de kisebb koromban csengőbb volt), de azért erre is van bizonyíték: iskolai szerepléseken többször énekeltem szólót. Sokáig (drámai) színésznő akartam lenni, s talán nem is alaptalanul. Nagyon sok szavalóversenyen I díjat, és "az úttörő csapat legjobb szavalója" címet nyertem (még csak VII-os voltam, és VII-osok is versenyeztek. VII-ben a Szent István téri iskolai szavalóversenyen is első lettem. (ekkor volt az iskolaváltásom -hosszú történet!- a Szegedi utcaiból...) , és idén gimnáziumban is 2-szer lettem első, igaz, hogy csak elsősökkel versenyezhettem. Általános iskolában minden iskolai ünnepélyen, és minden olyan alkalomkor, amikor valahova (párt, MNDSZ,(Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) divatbemutató) felkérték az iskolát szereplésre, engem küldtek szavalni.

Valahol olvastam, hogy a cél: minél többet adni az emberiségnek, a választott pálya keretein belül. Az a kérdés, hogy mint művész, én többet adnék-e. Mindenesetre eddig a művészi pályák iránt nagyobb vonzalmat érzek.

talált képek...

Ezeket a kis archív fotókat találtam, a kis Altissámmal készítettem az iskolai nyaraláskor:

A Badacsonyi kilátóból látkép

Akkoriban még nem volt színes... a badacsonyi látkép igényelte volna a zödet-kéket...

A vár előtt a kirándulócsoport. (Én értelemszerűen nem vagyok rajta, mert a képet csináltam.) Szigetvár,1958. július 19.

A Pécs-i zsidó templom, a szállásunk balra, mellette volt, a Délszláv Diákotthonban.

(Útólag jöttem rá, 2 levlap megegyező címzéséből, hogy a Fürdő utca 1-ben én egyszer már, jóval korábban, 3 évesen időztem...)

Pécs, 1958. július 20.

Tavaly már tudatosan mentem el (zarándokoltam? emlékeket keresni...), Pécsen jártamkor erre a helyszínre... s készítettem egy képet a restaurált zsinagógáról is. Ez már színes:

"Mikor másodszorra jártam ott, nem tudtam, hogy másodszorra, mindenesetre dejavue-em volt! s csak évekkel később jöttem rá, - egy régi levelezőlap címzéséből - hogy tényleg már jártam ott, (illetve vittek oda) jóval korábban, kb 3 évesen, valószínű akkor nem is nagyon tudva az utcanevet.- (Most meg, évtizedek múltán -harmadszorra- már tudatosan kerestem fel a "titokzatos" Fürdő utca 1-et - Pécsen jártamban- emlékeket kutatva. )

A háború, a deportálás viszontagságai után beutalót kaptunk egy kis nyaralásfélére Harkányfürdőre. Pontosabban anyu kaphatta, de magával vitt engem is (hova is tehetett volna - deportálásba is együtt vittek bennünket, különben is).Csakhogy ezt kifogásolták néhányan - zavarhatta a többi felnőttet kissé zajos, viselkedésem - s így el kellett engem távolítani, a közeli Pécsre , egy gyermekotthonba, arra a pár napra. (Én csak arra emlékszem, hogy a harkányfürdői parkban egy kis játékautóm úgy begurult egy bokor alá, hogy ottmaradt örökre (ó, az elveszett gyerekkor!) - a gyerekotthonban fehér alapon apró virágmintás flanel egyenpijamába öltöztettek engem is, sorban elhelyezett kis ágyakba fektettek, de előtte, minden alkalommal egy kis kockacukrot kaptunk, (jót tehetett a tejfogaknak), meg egy jóéjt puszit is a gondozónéniktől...
12 évvel később iskolai kirándulásunkon Pécsett a Délszláv Diákotthonban szálltunk meg. Fatálisan, ugyanabban az épületben, ugyanabban a teremben - csak a név és a funkció változott.
Fél évszázaddal később már magam is kíváncsi lettem: mi lehet most a Fürdő utca 1-ben.
Egy önkéntes idegenvezetőnéni elkísért, pedig nem is zsidó, mondta, de tagja a pécsi izraeli baráti társaságnak. Mondja : újra a hitközségé az épület, de ne riadjak meg: az alsó szint helyiségeit, anyagi okokból, bérbe adták, igy ott különböző ruházati üzletek, sőt valami masszázsszalonféle is van!Éppen nem ijedtem meg a harsány reklámtábláktól se, hiszen mellettük ott állt a szolidabb de azért feltűnő magyarázó felirat - ezek csak bérlemények. (hm)
Az épület felső emeletére - a hitközségi részlegbe , zárt , cirádás, vaskapunál történő csengetés után (oldalt mezuza!) fel is lehet jutni."Mijáratban vagyok?" - Elmondom. Keresem a múltat. 60 év előtti múltam. - Kiderül, hogy az ottjártam okáról faggatózó ügyintéző hölgy is annak idején, ugyanitt, a gyermekotthonban volt. Két 64 éves gyerek mosolyog egymásra... a két múlt összeér. A terem, ahol annak idején kis ágyaink álltak, s ahova behozták nekünk a mindenesti cukorkát s a szeretetet, jobbra, igen felismerem az irányt, most imaterem. Holnap épp péntek este. Még itt leszek. Eljönnék imádkozni, ha lehet. Hányan szoktak lenni? Huszan...Imakönyvet tudnak adni? (nem hoztam magammal.)Nem valószínű...
Nem is tudom, miért , de nem megyek el......Már este 7 felé jut eszembe, a pécsi pályaudvarról jövet, bosszantó, hosszadalmasra nyúlt jegyelővételi hercehurca után, hogy lekéstem a szombat bejövetelét s a 18,30-as imaidőt...
Pedig el kellett volna menni! Hálát mondani. (halélt?) Hiszen még mindig itt vagyok. S valakinek meg kell köszönni.
De talán ehhez nem is kell imakönyv és bárhol s bármikor megtehetem....
( Mert - ahogy Kertész Imre írja a K. dossziéban - :"...végül is valakinek köszönetet kell mondanunk az életért, akkor is, ha történetesen senki sincs, aki ezt a köszönetet tőlünk elfogadhatná."S hát még , ha van! -- teszem hozzá én...)

Pécs,2007. április 16.

Nyaralási útinapló

rákattintva, nagyítva olvasható!

Hát még is megvan útinaplóm... fele,... Pakolgatásaim közepette előkerült az eredeti, beadott s vissza nem kapottnak a másolata, valószínű a beadás előtt elkezdtem másolni, hogy nekedm is megmaradjon (akkor még nem volt fénymásoló, szkennerről nem is beszéve!)de kifuthattam az -amúgy nagyon beosztott- időmből, így nem jutottam a végére...Szigetvári útikalandjainkból már csak 2 sort írtam, de közben - nagy pakolás közepette, aminek főcélja a régi családi fotóalbum keresése volt, több korabeli fotó feltétele érdekében - találtam kis naptárnotesz(eke)t is, amikben 4-4 sorba vannak tömörítve napjaim, majd onnan pótlok.

De hogy én milyen rendszeres és rendes voltam akkoriban...! Szégyellem magam, 15 éves énem előtt, komolyan, s fejet hajtok 65 évesen előtte(m)!

folytatom a kis naptárból (summázatok):

"...a vár udvarán ettünk, megnéztük a múzeumot, templomot. Vacsora után a Kalifában. (?)

július 20. vasárnap

1/2 8-kor ébresztő. D.e. lapokat írtam, a Zsolnay múzeumban voltunk, útinaplót elkezdtem írni. (tehát csak ekkor!) Ebéd után fagyiztam, Anyunak levelet írtam. Mozi este, fagylalt cukiban.

július 21. hétfő

6-kor ébresztő, Harkányfürdőre utaztunk. Sz. Sárival sétálgattam. (régi gyerekkori, ált. iskolai barátnő - gimnáziumba csak párhuzamos osztályba jártunk, a naptárban amúgy diszkrét jel a dátumnál mutatja, miért nem fürödhettem épp), nagy zivatar jött, vendéglőbe mentünk (málnaszörp). A siklósi kirándulás az eső miatt elmaradt. 5 órára Pécsen.

július 22. kedd

1/2 8-kor ébresztő. D.e. megmásztuk a Misina tetőt, a fél utat busszal tettük meg odáig. Ebéd, ünnepi. 1/4 4-ig bepakoltunk. Utaztunk Makó felé, a vonatban kártyáztunk. 1/2 12-re Szegedre érkeztünk.

július 23. szerda

5-ig a szegedi pályaudvaron voltunk. (12-4-ig aludtam.) (akkor még nem lehetett távolsági buszközlekedés, félóránként Szeged és Makó közt - csak vonat... amit épp mostanában, feleslegesnek tartva be is akarnak szüntetni.) 3/4 7-re értünk Makóra, Anyu várt az állomáson.(Odamenet is a szegedi pályaudvaron rostokoltunk egy éjszakát, vissza is... nem mondom...) Itthon reggeliztem, megmosakodtam, lepihentem. Anyuval bevásárlás. Ebéd után Erzsi néni itt, vele moziba. ("Csodacsatár")

s a másnapok még, amik az útinaplóírással kapcsolódnak még a nyaraláshoz; úgy látszik jós sokat dolgoztam ezen az "eltűnt" útinaplón...

július 24. csütörtök

10-ig aludtam, Erzsi néni eljött egy kis időre. 1/2 órát hegedültem. Ebéd paprikáskrumpli, kukorica, dinnye. Délután útinapló piszkozatát írtam. (Lehet, hogy valójában azokat a lapokat találtam meg, részben? ) Erzsi néni átjött, fényképeket ragasztotta. (a később beadandó útinaplóba ) Anyu varrta a fürdőruhámat.

július 25. péntek

9-ig aludtam. Anyu piacra ment, én Erzsi néninél voltam, közben mozijegyet vettem. Ebéd után hajmosás, útinaplót tisztáztam. Este Erzsi nénivel moziba mentünk (Anyu és én). ("4 lépés a fellegekbe"

július 26. szombat

1/4 11-ig aludtam, útinaplót írtam, Erzsi néninél voltam. Ebéd: dinsztelt hús. 2-6-ig a strandon voltam Anyuval. Ott 2-szer a vízben. Utána Erzsi néninél. Anyu tejért. (azt hiszem, házi tejért, a szomszédba). Este Anyu varrt, én útinaplót írtam. (még mindig!!!)

július 27. vasárnap

9-ig aludtam, 11-ig a rádiót hallgattam, 12-kor ebédeltünk. Ebéd után elmentem Erzsi nénihez. Az útinaplót tisztáztam.(!) . Bicikliztem, a teniszpályára lementem, nem volt lent senki. Hegedültem.

július 28. hétfő

9-kor keltem fel, gyakoroltam, Erzsi néninél voltam. 12-6-ig a strandon voltam Anyuval. (Erzsi néni is.) Eleinte K. Edittel voltaam, aztán Ariékkal, fejeltünk. (nocsak!) 7-8-ig teniszeztem B. Ágival. (már nincs útinaplóírás)

július 29. kedd

6 előtt keltem,beszóltam B. Ágihoz. 6-9-ig teniszeztem (Ágival, Csabával, F. Gabival). 11-7-ig strandon voltam, ott nagyon sokat voltam vízben, remek idő volt. Vacsora: tökfőzelék, tükörtojás.Boltba, fagylalt, Erzsi néni. Hegedülés.

július 30. szerda

1/2 8-1/2 9 teniszezés. Körtéztünk. 10-kor lementem a strandra, anyu lehozta az ebédet(töltött paprika, főtt kukorica) 4-ig voltam lent. 6-ra iskolába (nyaralók) (valószínű az útinaplókat is ekkor kellett beadnunk - s így a megtalált -beszkennelt - papírlapok mégis csak a "piszkozat " lehetett, ahhoz képest elég "tiszta", egy javítást se látok benne, az utolsó oldal kis piszokfoltja is gyanús nekem, hogy most , fél évszázaddal később került rá.) Onnan cukrászdába. 1/4 8-3/4 8-ig teniszeztem. (Ági, Éva, Péter)

július 31. csütörtök

1/2 7-kor felkeltem, a teniszpályán nem volt senki. (Áginak beszóltam, de nem jöhetett le.) Visszafeküdtem, megreggeliztem, 12-ig aludtam. Ebéd után biciklivel föl: fagylaltért. D.u. rádióújságot néztem, levelet írtam, és naplót. (ez már az igazi! amit ide másolgattam eddig is, és majd ez után ís, amíg meg nem unom - ezt most már igen - úgyhogy itt leállok a naptár bejegyzésekkel... majd csak akkor tallózok belőle esetleg, ha lesz valami érdekesség is, nem csak ezek...)

napirendek

1958. augusztus 4. Hétfő d.u. 1/2 3

Csütörtök óta nem történt semmi nevezetesebb vagy érdekesebb dolog, de mivel írni való mindig akad, és sajnos a borult idő miatt szobafogságra vagyok ítélve, mégis írok.

Még 4 hét, és vége az arany-szabadságnak. Jelenleg az a véleményem, hogy nem is bánom, de lehet, hogy tegnap a strandon nem így vélekedtem volna, és ma sem, ha jobb idő van. Mindenesetre, hogy hasznosan teljen el a 4 hét, csináltam napirendet, és ma már 3 pontját pontosan, előírásszerűen betartottam.

Íme a napirend. (2, az egyik akkor tartandó be, ha strandolás is van, a másik akkor, ha nincs. Persze a kettőt összevariálni is lehet, pl. akkor, ha nem pont 10-6-ig strandolunk.)

a.)

7-8 teniszezés, vagy

8 felkelés, utána reggelizés

1/2 9-10 gyakorlás

10-6 strandolás (ott olvasás is)

1/2 7-1/2 9 (vacsorázás) gyakorlás

1/2 9-9 vacsorázás

b.)

7-8 teniszezés

8-10 szabad idő (olvasás, levélírás stb.)

10-12 (levélírás) gyakorlás

12-1 segítés, ebédelés

1-1/2 3 pihenés (alvás vagy fekve olvasás)

1/2 3-1/2 4 naplóvezetés

1/2 4-12 5 gyakorlás

1/2 5-12 6 orosz, latin, matematika

1/2 6-6 evés

6-8 teniszezés

8-1/2 9 vacsorázás

Én magam nagyon szeretném, ha sikerülne a fentieket betartani, különösen a napi 3-3és 1/2 óra hegedülést, mert most ez a legfontosabb. De az "orosz-latin-matematikából" nem tudom, hogy lesz-e valami. ez, amit D. tanár úr kíván. Szerintem elég lesz megkezdeni a tanulást szeptemberben. Akkor úgyis ismétléssel kezdjük a tanévet. Esetleg az orosz és latin szavakat átnézem majd, és néhány matematika példát megoldok, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretem.

nyaralás itthon

1958. július 31. Csütörtök d.u. 1/2 4 óra

Újra itthon! Méghozzá egy hete érkeztem meg. A nyaralásomra részletesen nem térek ki, mivel útinaplót készítettem, és abban a történtek mind le vannak írva. (Csak hogy sajnos azt az útinaplót be kellett adni a szervező giminknek, s nyoma veszett... csak arra emlékszem, hogy gyönybetűimet egy barna borítású ugyanolyan spirál , csak kockás, füzetbe írtam, mint ezt a naplót.)És képek is voltak benne.... De majd ebben is lesz! Mihelyt működni fog a szkenner...Lehet, hogy már holnap?)

Ez az egy hét itthon úgy telt el, olyan remekül, hogy mondhatnám azt is róla: nyaralásom folytatása. teniszezés, strandolás. Főleg e két élvezet töltötte ki napjaimat. No meg az evés, aminek csodálatosképp én is meghódoltam. Amióta hazajöttem, olyan étvágyam van, hogy alig lehet kifejezni. Rengeteget eszem. A nyaralásban pár kilót leadtam, de most kétszer annyit híztam vissza. Persze azért még mindig nem vagyok "kövér"

A strand remek.(Ó, a Maros-parti strand! De sok "boldog órát" töltöttem a partján, kiskorom óta... Már óvodás koromban jól úsztam. Míg anyukámék felmentek nagyokat leúszni -ő ifi úszóbajnok is volt annak idején,

(anyukám a képen jobb szélen,sapka nélkül)

én a sekély vízben megtanítottam magam az úszásra, egyre több tempó ment, aztán hamarosan - anyu bosszankodására - át is úsztam a folyót többnyire)...Csak sajnos mára már a Maros "fürdésre nem alkalmas"...) Először szombaton voltam lent. (Anyuval) Örömömre lent volt () is, szinte egy lépésre a mi helyünktől. Még mindig tetszik, de talán nem annyira. Az idő műve? Mert ő nem változott. - Vasárnap nem mehettünk tise bov miatt, (zsidó gyászünnep, ilyenkor nem tanácsos folyóban fürödni - veszélyes is, de e tájt szoktak lenni a veszélyes áradások is, ami óvatosságra int - a Maros amúgyis sebes sodrású, örvényes folyó, minden évben szedett áldozatot. ) de hétfőn, kedden, szerdán egész nap lent voltam. "Ő" csak szerdán nem volt lent, de mindig már 2-kor elment. Mindig észrevettem, amikor (ebben az időben ) a lábát mosta, és észrevettem azt is (a napszemüvegem mögül ), hogy rám néz, kedden ilyenkor egyszer elmosolyintotta magát. Mit jelenthetett e mosoly? Kinevetett volna? Nem hinném. De nem is érdemes ezzel törődni, és szeretném, ha az egész üggyel nem foglalkoznék ennyit, de nem tudom megtenni olyan könnyen. (A szívnek parancsolni nem lehet.) Hajaj!... :) De van egy olyan érzésem is, hogy mintha e naplóírás is segített volna fenntartani, valahogy visszahatott rá... de már nem sokáig, jött helyette más..., de arra is ráerősithetett a rögzítése)

félbemaradt bejegyzés(ek)

1958. július 7. Hétfő este 1/2 9 óra

Amióta nem írtam, nem történt semmi nevezetesebb dolog, ezért is nem írtam. Többször is elővettelek kedves Naplóm, de mindig visszakerültél helyedre anélkül, hogy betűvel gyarapodtál volna. Most azonban más a helyzet, bár nevezetesebb dologról ez alkalommal sem számolhatok be, azért van "tarsolyomban" egy-két említésre való dolog.
(Amiket valószínűleg álmosságom és fáradtságom miatt nem tudtam közölni. VII.31.)
(S már sose tudhatjuk meg, mi lehetett, mivel elmaradt az említése - s olyan mély nyomokat nem hagyott bennem, hogy anélkül is emlékezzem rá...

1958. július 2. Szerda, ebéd után 1/2 2, este1/2 10

Csak 4-től lehet teniszezni (legfeljebb), ugyanis nagy erővel süt a Nap. Szóval ismét igazi, az évszaknak megfelelő jó idő van, Így még addig van egy kis időm, aminek egy részét felhasználhatom naplóírásra is. Tegnap szerettem volna írni, de csak a keltezésig juthattam el, mert nagyon fáradt voltam. (A napló bejegyzés szerint este 10-kor!) a sok teniszezés miatt.(Ja! El tudom képzelni; a teniszezés tényleg nem könnyű, bár szép sport... rengeteget kell szaladgálni, s főleg az én ütőm súlya nem az én súlyomhoz volt mérve - unokabátyámtól örököltem, nekem bizony nehéz volt; a - könnyű, rózsafa - hegedűvonóhoz szokott csuklóm egy párszor bele is fájdult...) Fáradtságom bizonyítja az is, hogy tegnap 10-től ma 10-ig egyfolytában aludtam, pedig még ma este úgy gondoltam, hogy ma 7-kor is kimegyek a pályára.(Úgy látszik, egyből elaludtam, naplóírás helyett, jól is tettem, jobb program..., reggeli teniszezésnél is...)

Már kezd egész jól menni a teniszezés, különösen akkor, ha olyan partnerrel játszom, aki jobb nálam. Tegnap délelőtt B. Lacival (ált. iskolai évfolyamtársam) egész jól ment pl., délután pedig (inkább este) kb. 6-an játszottunk egy pályán egy labdával, itt erősebbeket kellett ütni, mert a pálya szélén álltunk, de már ezt is kezdem megszokni. Különben E. Béla bácsi rendszeresen oktat bennünket. Hétfőn volt tanítás, és ma is lesz.

...Folytatom, amit Szombaton (?) elkezdtem.

Még aznap este kimentünk A-val. A. nem hozott ütőt. Hosszú nadrágban, pulóverben, melegítőben voltunk a hűvös idő miatt. Ismét egy papírdarabról idézek, amit szombat este írtam. (ja, szóval ezt folytatom..., mármint a cetlit?...) (Azért teszem ezt, mert amit még az esemény hatása alatt írunk, illetve nem sokkal az esemény után, az az írás hűbben adja vissza a történteket, érzéseket, mintha pár nappal utána emlékezünk vissza rá. Sok esetben ilyenkor már más szemmel látjuk a dolgokat.) (Hm..., de mennyire! Hát még most, fél évszázaddal később... Viszont érdekes, hogy a frissiben megírt emlékek képesek úgy felidézni mindent, hogy szinte eltörlődik az idő...):

"Mikor újra leértünk a pályára, ő már játszott. Mi nadrágban voltunk, mert hűvös volt, de a hideg ellenére ő schortban és vékony ingben játszott. Remekül ment neki a játék. Gyakran nézett rám. A. ott állt mellettem, de jól ki lehetett venni tekintetéből, hogy engem néz. - Megtudtam a vezetéknevét is. Tehát a teljes neve... (oda van írva.)"

Sajnos vasárnap rossz idő volt, nem láthattam. De ami késik, nem múlik. Eljött a hétfő este, és magával hozta őt is. Az orvosok közül csak ő volt lenn. Először csak lenézett a pályára, azután lehozta az ütőjét, és Péterékkel (osztálytárs ) meccset játszott, úgy hogy ő Béla bácsival, Péter és Karesz ellen játszott (Karesz kicsit idősebb gimnazista társunk, sovány, magas, fürge mozgású fiú, nagyon ügyesen teniszezett...) Én egy olyan padon ültem, ami ahhoz a pályához volt közel, amelyen ők játszottak. Most is nagyon ügyesen játszott, meg is verték Péteréket.

Kedd este is lejött.Már mi játszottunk, de én nem nagyon szívesen, mert olyannal játszottam, aki nálam rosszabbul tud.(Talán K. Marcsával.) Hamar abba is hagytam, s leültem egy padra, közben néztem a meccset, amit ő (de itt már a keresztnevét irtam le) Sz. dr-ral, Péter és Karesz ellen játszott. Elvesztették a szettet. A szett végén azt mondta, hogy "azért, mert a lányok nem nekünk drukkoltak" , pedig neki drukkoltunk. (Cs, B, A és én néztük a játékot.) Egyszer játék közben is megjegyezte, hogy "ugye, oda drukkolnak?"

Az írást most este folytatom. Miközben írtam, ebéd után jött egy zápor, ami S. Klárit (osztálytárs) bevetette hozzánk, s miután elment, kimentem teniszezni.

nyaralási előkészületek

1958. június 30. Hétfő de. e. 1/2 11

Most egy kicsit ismét prózai leszek.

Nagyon várom már a nyaralást. 27-én, pénteken volt egy megbeszélés, amin sokmindent megtudtam a nyaralással kapcsolatban. Leírom, amiről szó volt, mert mind fontos, és a papír, amire ott jegyzeteltem, elveszhet.

Döme tanárúr azzal kezdte, hogy miket kell vennünk, okvetlen, persze többet is lehet. Tehát nagyon fontos:

2 db lepedő (?!)

1 utazó ruha

1 pulóver vagy melegítő

1 (szebb) ruha

1 váltás fehérnemű (csaaak?)

tű, cérna, gomb, biztosítótű

1/" kg cukor (de miért?)

1 füzet (naplónak)

1 fényképezőgép

A tényállás eddig az, hogy július 11-én, csütörtökön, indulunk, 6 óra 18 perckor, de lehet, hogy 10-én megyünk. Utóbbi esetben több időt töltenénk Budapesten.

Először Balatonboglárra megyünk, onnan Pécsre, és végül Baján keresztül jövünk haza. Mind a két helyen 6 napot töltünk. A program úgy lesz megcsinálva, hogy minden második nap valamilyen nevezetes helyre kirándulunk, amely tartózkodási helyünkhöz közel esik, a többi napokon Pécset ill. Balatonboglárt nézzük, fürdünk, egyszóval ezek a napok pihenők. Megnézzük Balatonfüredet, Badacsonyt, Keszthelyt, Pécsről pedig Szigetvárt, Siklóst, Harkányfürdőt.

Tanárok, akik velünk jönnek: Kné, K., Domokos G., Döme tanárúr. Én Domokos tanárúr (osztályfőnököm) csoportjában leszek.

100 Ft-ot kell befizetnem a 300 Ft-ból, s magammal kell vinni 100-150 Ft zsebpénzt.

-Részletesen leírok majd mindent abba a füzetbe, amit elviszek, fényképeket is készítek. Így gondoskodom arról, hogy nyomtalanul ne repüljön el ez a szépnek és élményekben gazdagnak ígérkező 2 hét.

"szerelmes vagyok"

1958. június 26. Szombat 1 óra

Három nappal ezelőtt két szóval kezdtem írásomat, ha teniszezés után írtam volna, akkor ez a két szó megváltozott volna, legalábbis az egyik, a "kitűnő" szót egy másik váltotta volna fel. Igen, akkor már nem szép tanulmányi előmenetelem közlését tartottam volna fontosnak, hanem azt, hogy
"szerelmes vagyok"

Most már nem "félek" ezt a szót leírni, hisz nincs abban semmi, ha egy embernek megtetszik egy másik ember.

Hát akkor mi is történt szerda este? (Ugye ezt kérdezed k. Naplóm?)

Kezdem, (hisz' szívesen gondolok vissza rá.)

A-val estefelé lementünk a teniszpályára. Rögtön észrevettük, amint beléptünk a "lombkapun", hogy rengetegen vannak a pályán. A padok is tele voltak. Először utunk az öltözőbe vezetett, s ekkor láttam meg először a kedves arcot, amely épp felénk nézett. Miután átöltöztünk sortra, mivel foglalt volt mind a két pálya, leültünk a túlsó melletti padra. Szemben ült velünk "ő". A. odahajolt hozzám, és azt mondta, hogy neki tetszik az a szigorló orvos, aki ott ül velünk szembe. Én visszafeleltem: nekem is, nagyon. Később miránk is sor került, kaptunk egy fél pályát, s ugyanazon a pályán játszott ő is, s én nagyon boldog voltam, ha ő idedobta hozzám a véletlen odaguruló labdát. Közben-közben ültem is, és figyeltem, persze, nem feltűnően, úgy tettem, mintha a játékukat figyelném. (tehát , ha a partnerénél volt a labda arra néztem. (még szép!) Ő is többször nézett felénk.

Alig vártam, hogy ismét reggel legyen. Korán, már 1/2 7-kor kinn voltam. (mire késztet a "szerelem", lám! A legjobb ébresztő, egy hétalvónak is.) Hamarosan lejött (Sz. dr-ral). Akkor teniszeztem A-val vagy Csillával. De hamarosan leültünk, szívesebben néztük. 8-kor elment. A. szerint a "mi kis orvosunk" (ahogy ő hívja) azt a dalt fütyülte játék közben, ami úgy kezdődik: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol...Tudtam úgyis rám találsz valahol, valamikor..." Igaz, hogy bár én közelebb ültem hozzá, nem hallottam, de azért elhittem neki, (mert jó érzés volt azt hinni, hogy ez esetleg nekem szól, A. viszont biztos úgy gondolta, hogy neki.)

Tegnap délután egy nagyon érdekes dolog történt. Otthon olvastam, és közben szólt a rádió. Egyszer csak hallom a sokszor hallott, s már jól ismert műsor címet:" Szív küldi szívnek szívesen"

No, gondolom magamban erre: "ha a műsorban benne lesz ez a dal, akkor ő egészen biztosan szeret stb... stb..." Meg kell jegyeznem, hogy az illető dal már nem olyan gyakran hallható a rádióban. És mégis, egyszer csak hallom: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol

Tudtam, úgyis rám találsz valahol, valamikor"

Boldog voltam. (Ez könnyen ment!)

S hogy a továbbiakban mi történt (törtéééént?! túlzás) azt már lerögzítettem délelőtt egy papírra. mindez tegnap este történt a teniszpályán. (egyedül mentem le, s később sem jött le, sem A. sem Cs, sem B.)

A papíron pedig ez áll:

Végre lejött, a fehér köpenyben. Úgy látszik, megéreztem, amikor épp a hátam mögé

ért, ránéztem, ő meg rám. Mikor teniszezett, néha odanéztem. (Legszívesebben állan-

dóan néztem volna.) Különös fény volt a pályán, a nap egyes foltokat világított meg. Ő

épp ilyen helyen teniszezett, s ez különös megvilágítást adott arcának. Egyszer, mikor

odapillantottam láttam, hogy ő is nagyon néz engem, s most én is hallottam, hogy

halkan fütyül. Tisztán nem hallottam, hogy mi volt, de mintha a "Nekünk találkozni

kellett" kezdetű dal melódiája lett volna.

-Az égen fenn szivárvány tündökölt, gyönyörű szivárvány. Sajnos hamarosan el

kezdett esni az eső, s ennek hatására a két "gyönyörűség" eltűnt.

(...)

"kitűnő vagyok"...

1958. júius 25. Szerda d.u. 1/2 2

Csak ezzel a két szóval kezdhetem most mondanivalómat:
"kitűnő vagyok"

minden tárgyból 5-ösöm van ismét. Tegnapelőtt azaz június23-án délelőtt, az évzáró ünnepélyen tudtam meg. Az iskolától jutalomképpen 150 Ft-ot kaptam, illetve annak felvételére jogosító cédulát. (utalványt?) Félévkor rajtam kívül csak Tamás volt kitűnő, most még hozzánk csatlakozott V Erzsi, V S Margit...(...)

Szóval ismét itt a hosszú vakáció.Csak két kötelességem maradt: a hegedűgyakorlás, és amikor szükséges: levélírás. (Úgy tűnik, mindkettőre noszogatni kellett!) Végezzünk egy kis számítást: tegyük fel, hogy nagyon szorgalmas leszek. (megjegyzem, hogy ez most különösen fontos, mert a konzervatóriumban szeretném folytatni hegedűtanulmányaimat, s a felvételi azt hiszem nyáron lesz, egyébként az időpontot ma tudom meg, Erzsi nénitől, aki ma Szegeden van, a fürdőben. (akkoriban még nem lehetett meg, vagy legalábbis nem volt kifejlesztve - a makói termálfürdőnk...amit most újjá készülnek varázsolni Makovecz tervei alapján!) tehát visszatérve: nagy szorgalom esetén: 2 órát gyakorolok naponta, ha épp esedékes a levélírás, akkor azzal eltelik maximum 1 óra, nagyon jó kislány vagyok: segítek anyunak ez is 1 órát vesz kb. igénybe. 24 órából így marad 20 óra, 10 órát untig elég átaludni. Tehát minden nap 10 szabad óra áll rendelkezésemre. Van összesen 70 nap, 70x10=100, tehát 700 órával rendelkezem. (Micsoda matematikai szemlélet! Még itt is... ) Időmilliomos vagyok. Ezt a rengeteg időt szeretném hasznosan kihasználni. (Meg a hirtelen megnövekedett szabad idő feletti öröm!) Úgy gondolom, sokat fogok teniszezni, nagyon szeretem ezt a sportot. 2-3 órát naponta rááldozok, s még egy sportággal fogok foglalkozni: az úszással. Tanulásnak fogható föl a könyvek olvasása, igaz , hogy D. tanár úr azt mondta szüneti útravalóul, hogy ne csak ebből álljon tanulásunk: augusztusban vegyük elő a latin, orosz és matematika könyvet. Hát a magam részéről úgy érzem, erre csak akkor kerül sor, ha nagyon unatkozom, ez pedig nálam ritkaság.

(Úgy látszik, elegem volt a tanulásból!)

talált fotók (május 1-én) - összefoglalók

1958. június 16. Hétfő 2 óra

(A bejegyzés fölött két árván maradt, bejegyzésmentes dátum is áll: 1958. április 20. Szombat este, majd május 1...

viszont találtam 2db '58.május 1-i képet időközben, egyet rólam, a kertünkben a kútnál (nagymamámtól Hollandiából kapott bordó kosztűmben - Aranka nagy-nagynéném ki is fejezte rosszallását, hogy nem való nekem, mert öreges - van benne valami, de azért elegáns volt, és nem nagyon válogathattam, ruha dolgában...(se), azt hiszem örültem, és jószívvel fogadtam mindent, pláne "mamajámtól":, aki még a csokoládékat is elküldte, amit a fiától kapott, ezért, mikor erre rájöttek, azután csomagolásmentesen adták neki...)

A másik képet a Marosparti erdőben csináltam Anyuról és Erzsi néniről, ez volt mindig a felvonulások célja, (szerepeltünk is az énekkarral), de ez már estefelé készült, d.u. még tanultam, és 5 után mentünk vissza,Erzsi nénivel, úgy tűnik, nem túl virágos (majálisos) hangulatban..:

- nem lehetett időm írni... csak a szándék volt meg. Ezt mutatja a végre megszületett bejegyzés első mondata is:)

Ismét eljött az a nap, amely már ha nem is teljesen - egy kis fellélegzést enged. Három tantárgytól már búcsút vettem (ó, de megható!): latinból, történelemből és matematikából volt összefoglalónk. Becsületesen felkészültem tegnap az összefoglalókra, annak ellenére, hogy év közben is mindig megtanultam az egyes órákra feladott anyagot, így csak jól sikerülhetett. Latinból minden feltett kérdésre tudtam volna felelni, fenn is volt mindig a kezem,(brrr...) de csak egyszer feleltem. Történelem órán a római és görög történelmet foglaltuk össze, 2-szer feleltem. (Athén, rabszolgatartó demokrácia). Matematika összefoglalón a kétesek feleltek, s az óra végén azok, akik egész évben ritkán, vagy éppen egyszer sem feleltek, ez utóbbiak közt voltam én is, a magasságvonalak tételét bizonyítottam be. Holnap kémiából, oroszból, magyarból lesz összefoglalónk. Kellene tanulni a magyart, mert új anyagot kaptunk fel utolsó órán, s ezt még nem tanultam meg, de az utóbbi időben (értem ez alatt a tanév utolsó napjait) nem az egyes tantárgyak iránt érzett rokonszenv miatt hajolok könyveim fölé, hanem azért, mert tudom, hogy úgy kell tennem, különben esetleg kárba vész az eddigi tanulás. Leginkább a napsütés, a jó idő csábít, szerencse, hogy egy pár napig a közelmúltban rossz idő volt, s csak ma derült ki az égbolt. Be kell vallanom k. Naplóm, hogy néha-néha ábrándozni is szoktam (sajnos), de ez aktívan nem akadályoz a tanulásban, mert rendszerint csak pár percig tart. (Nahát... ez igazán megnyugtató... hm....)

egy hónap után

1958. április 12. Szombat 1/2 4

Most ráérek, így tudok írni.

Ott folytatom, ahol egy hónapja abbahagytam.

A hangverseny után hamarosan öröm ért. Az öröm oka egy cikk volt. amely a Csongrádmegyei Hírlapban jelént meg a zeneiskolai hangversennyel kapcsolatban. A cikk írója 4 zeneszámot és előadóit emelte ki, s ezek között vagyok én is.

Egy pár napig beteg voltam, megfáztam. Sokan látogattak meg osztálytársaim közül. Eljött D. tanár úr is. Most volt először nálunk.

A múlt hónapi Matematikai Lapokban megjelent a szeptemberi szám gyakorlatainak és feladatmegoldóinak a neve. Sajnos a lap nincs előfizetve nekem,. Így pontosan nem tudom, hogy hányadik vagyok a pontversenyben, de azt tudom, hogy egész elől vagyok. Ma biológia

óra előtt tanárúr megmutatta az áprilisi számot, és mondta, hogy nagyon sokat megelőztem. S én is láttam, hogy most még előbb vagyok , mint a múltkori számban.
Március utolsó napján volt megtartva az országos matematikai verseny első fordulója. Általában és részemről se sikerült valami nagyon jól. Érdekes, hogy az a példám, ami teljesen jó, 5 perc alatt kész lett, ez volt a matematika, még ezen kívül volt 2 mértan. Mindhárommal két óra alatt elkészültem. B. Tamással egyidőben mi lettünk leghamarabb készen. Csakhogy Tamásnak mindhárom példája jó! De ettől függetlenül lehetséges , hogy bejutok a döntőbe, mivel részt veszek és elől vagyok a pontversenyben. Persze jobban örültem volna, ha sikerül.

A húsvéti szünet egy hétig tartott. Jól telt el. A-val gyakran összejöttem. Sakkoztunk, zongoráztunk, tanultunk. Hétfőn, tehát húsvéthétfőn 9 locsolkodóm volt. Délután moziba mentünk, lehet, hogy voltak akkor is, de nem valószínű.

Ma 2 napja, hogy ismét járunk iskolába. Jelentkeztem a nyári nyaralásra tegnap. 300Ft-ba kerülne, de a gimi módjában áll fizetni egyes személyekre 200-200 Ft-ot is. Nagyon örülök a nyaralásnak. Már azt is tudom, hogy július 1-én indulunk, és 15-én jövünk haza. Egy hétig Balatonbogláron leszünk, a másik hetet Pécsen töltjük. A. is jön . elhatároztuk, hogy elvisszük a fényképezőgépeinket, s majd sokat fényképezünk. Egész biztos nagyon jó lesz minden, hisz unatkozni egy percig se tudunk majd, még borongós napokon sem. Először leszek iskolai kiránduláson (több napig tartón).

Már igen nagyon várom július 1-jét, talán még jobban, mint tavaly július 2-át, de addig még 2 és 1/2 hónap van. 2 hónap ebből tanulás. (Erről jut eszembe, hogy 3/4 évkor is általános dicséretet kaptam, szóval tartom a "kitűnő"-t.)

ebéd miatt elmaradt bejegyzés

1958. április 5. Szombat dél

Ismét le kell ülnöm a naplóm mellé.

(A vásárhelyi utazásunkat akartam megírni, de félbe kellett hagynom az írást a közben elkészülő ebéd miatt.)

(A kis naptárnoteszemben olvasom, előző napi bejegyzésben:

"4.péntek

Felsz. ü. ez nyomtatva , alatta az én írásommal:

Felvonulás a dísz-században, (?!) (3-án este tűzijáték volt) . Ari nálunk, majd én Ariéknál. Erzsi néni nálunk,

és íme, amiről írni akarhattam a nagynaplómba (feltehetően részletesebben):

Vásárhelyre utazunk, Anyu és én, de vissza kell jönnünk, mert M.n. D-ben. (azaz feltehetően Magdi néni Debrecenben volt, A lányáéknál... és mi nem tudtunk róla, és csak úgy vonatra szálltunk...(?) ... nahát, ma csak egy mobilhívás kellene...)

Találtam e napok körüli fotót is, a hátlapra írtak szerint ez március 30-án készült, az udvarunkban - háttérben a kedvenc diófám, amin a következő képen ücsörgök (az ablakpárkányon kívül ez volt a kedvenc tartózkodási helyem... jóval később meg alatta, a törzsnek dőlve szerettem ücsörögni, meditálni... Mára kivágták, mint mindent a kertből... ami kavicsos parkoló lett...)

1958. március 10. Hétfő 3/4 5 majd 9

Ismét több, mint egy hónap telt el utolsó bejegyzésem óta, pedig azóta annyi minden történt, nem csak eseményekre gondolok, hanem... másra is.

Jegyzetnaptárom elővéve próbálom rendszerezni a történteket, a leglényegesebbeket közülük, egész röviden:

A február 5-i "Hírlap"-ban megjelent a nevem az alkotókörrel kapcsolatban.

E. és B. nagyon csúnyán viselkednek, össze is veszek velük, illetve: a nevezetes esemény óta nem szóltunk egymáshoz. Tanár úr kérésére a napokban kibékültünk. Jelenleg az osztálytársaim közül R. A.-al vagyok a legjobba.

Az irodalom munkafüzetemben házifeladatként (február 5-én, 9-én, 11-én) 3 lépcsőben az otthonunkat kellett bemutatni: (leírástól jellemzésig) Íme:

Az én otthonom (I)

Leírás

Szülővárosom Makó, egy kisalföldi város a Maros mentén. Nem nagy jelentőségű város, bár hagymája külföldön is elismert cikk, és sok híres költő, író megfordult itt. Viszont nekem nagyon szívemhez nőtt. Szép parkjai, épületei nem egyszer gyönyörűséget okoztak számomra. A város központja a tágas Lenin tér, ennek a térnek folytatása a Szegedi utca, melynek egyik szép, magas, 8 ablakos házában van az én otthonom.

A nagy ház mellett van egy kis épület. Annak egyik részében van a mi konyhánk, előszobánk, éléskamránk. Itt van a feljárat a lépcsőkön a felső épületbe, ahol 2 szoba és fürdőszoba van. Az egyik szoba utcára, a másik udvarra néz. Mindkettő tágas helyiség. Az utcaiban általában csak nyáron tartózkodunk. Itt vannak otthonunk féltve őrzött darabjai. A XV. Lajos korabeli szalongarnitúra (de csak másolat, XIX.sz. eleji stílbútor),

a vitrin, a nagy könyvszekrény, tele könyvekkel.

Udvarunk szintén tágas. Májusban a legszebb. Ilyenkor tele van az udvar az orgonabokrok illatával.(már nincs meg a kert - de valahányszor orgonaillatot érzek valahol, ott vagyok, megint, a régi otthoni kertben...) A diófa alatt egy pad áll magárahagyottan. (a diófa sincs, s a pad se... Csak én..., de annak az (öreg) én-nek sincs már túl sok -külső- köze ahhoz a kisnagylányhoz (itt még ált. iskolás) aki itt áll, a diófa és a pad előtt:

Ilyen az én otthonom.


Az én otthonom (II.)
(elbeszélés)

Otthon... Míly csodás zsongást hallok, ha kiejtem ezt a szót (minő giccses megfogalmazás!) , s nem csak szobákra és bútordarabokra gondolok ekkor, hanem egy oltalmat nyújtó menedékre, amely látja, ha vidám, ha bús vagyok, s melyben minden és mindenki szeretetet áraszt felém, s én is mindenkit és mindent szeretek. Ilyen hely ezen a hatalmas világon csak egy van, és az is csak egy kis pont. S ez a hely az én otthonom.

Tágabb értelemben véve Makó, ez a kis alföldi csendes város is otthonom. Szeretem parkjait, épületeit, utcáit. Egyszóval szeretem ezt a várost.

Útjain -különösen reggelenként - sietős embereket lehet látni, mint mindenütt. Én magam is sietve teszem meg otthonomtól a gimnáziumig terjedő utat. Onnan a tanulás végeztével osztálytársaimmal szoktam hazafelé jönni. Igy, beszélgetés közben nagyon hamar eltelik az idő, s jóformán észre sem veszem, hogy haza, vagyis egy sárga, magas, 8 ablakos ház elé érkeztem.

-No, szervusztok. Én már itthon vagyok. - búcsúzom barátnőimtől, és sietve lépek be a kapun. Pillanatok alatt az előszobában vagyok, onnan pedig 7-8 lépcsőfokot megtéve fő tartózkodási helyünkre, a tágas, világos udvari szobánkba érek.

Édesanyámnak köszönök, megcsókolom, lepakolok, s már megyek is a fürdőszobába kezet mosni. Mire visszajövök, már meg is van terítve a duruzsoló kályhához legközelebb eső asztalon. (mert az egész, nagy s főleg magas szobát képtelenség volt egyenletesen felfűteni) Leülök egy zöld fotelba, és boldogan veszem tudomásul, hogy édesanyám ismét finom ebédet főzött.

Bár tudom, hogy evés közben nem való beszélni, én mégis azt teszem, mert nem tudom magam visszatartani, hogy el ne mondjam, mi történt aznap az iskolában. Minden nap van témám, s édesanyám mindig nagy és változatlan érdeklődéssel hallgatja szavaim. Gondolom, az ő iskolaéveit juttatom ilyenkor eszébe.

Ha a falra tekintek, ahol édesapám arcképe függ, úgy érzem, mintha ő is velünk lenne, s mosolyogva hallgatna. Szörnyű, hogy ez a valóságban nem lehetséges.

Ebéd után nekilátok a tanulásnak. Nyugodtan tanulhatok a szép, tiszta szobában. Ha elvégzem a feladatokat, vagy valamilyen órára megyek, vagy pedig bemegyek az utcai szobába, s ott keresek valami szépirodalmi könyvet. ez a szobánk valamivel kisebb, de azért ez is nagy méretű, magas helyiség. Általában nyáron használjuk inkább. elfogultan szoktam ide belépni, főleg azért, mert itt vannak otthonunk féltve őrzött darabjai. A majdnem a mennyezetig érő tükör, a szalon garnitúra tartozéka,(a fotón, költözés közben 1999-ben, lányom áll a tükör előtt), a nagy könyvszekrény, sűrűn telerakva könyvekkel, festmények, vitrin.

Szoktam édesanyámnak segíteni is. Vízért csak az udvarra kell lemenni. (csak! ) Ott most minden kopár, rideg, de nyáron és tavasszal gyönyörű. Különösen májusban szép, amikor a már szinte fákká nőtt orgonabokrok illatával van tele a kert. Amikor közeledik az este, a kályha köré ülünk. Anyukám varr, stoppol, vagy olvas, én pedig gyakorolok. Ha a rádióban jó műsor van, azt hallgatjuk.

S ha beköszönt az este, azzal a jóleső érzéssel fekszem le, hogy milyen sokat nyújt nekem az én otthonom, s úgy érzem, hogy ez az otthon pótolhatatlan.

Az én otthonom (III.)

(jellemzéssel)

Minden otthon tükrözi a benne lakók egyéniségét. azért a leghűbb tükörképe jellemünknek a környezetünk, mert azt úgy alakítjuk, formáljuk, ahogy azt jellemünk megkívánja. A komoly könyveket szerető ember lakása az alaptermészetének megfelelően komoly, sötét bútordarabokkal van berendezve, és mindenütt könyv és könyv... S még sorolhatnám a hasonló példákat,de inkább saját otthonomat mutatom be, s ezen keresztül lakóit.

Aki belép hozzánk, rögtön szemébe tűnik, hogy a falakon igen sok festmény, rajz van. Ez nem csak azt bizonyítja, hogy szeretjük a képzőművészeti alkotásokat, hanem azt is, hogy anyukám nagyon szépen tud rajzolni és festeni, mert nem egy kép az ő ecsetje alól került ki.

A másik dolog bár nem olyan szembetűnő, de számban épp olyan gyakori, mint a képek, a tintafoltok, amelyek viszont tőlem származnak. Minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen meg lehet találni, szőnyegtől, terítőktől kezdve egészen az ágyneműkig.

Lakásunkban sok a könyv, különösen a szépirodalmi. Az udvari szobánkban két könyvespolc van, a másik szobánkban egy könyvszekrény, és még két helye van a könyveknek. Valóban, úgy anyukám, mint én, nagyon szeretünk olvasni.

Otthonunk mindig tiszta és rendes, mert édesanyám nagy gondot fordít arra, hogy tiszta, rendes lakásban éljünk. Itt be kell vallanom, hogy amikor tanulok, részben megváltoztatom e rendezettséget, ugyanis ilyenkor birtokba veszek egy területet (télen a kályha, nyáron az ablakok környékét), és ezt tanszereimmel teljesen átalakítom. de ez csak addig tart, míg tanulok. Utána ismét helyre áll a rend.

Szeretjük a virágokat. Különösen nyáron sok a virág otthonunkban.

-Nagyon szeretem az otthonomat.

Február 15-én kikaptuk az értesítőt. Kimondhatatlanul boldog voltam, és vagyok, hogy kitűnő lettem. Az osztályban csak én és Tamás vagyunk azok. (a tavalyi 15-ből)

A hangverseny elég jól sikerült. Purim ünnepély is akkor volt.

Hát kb. ennyi a történt események.

Gondolkozom, hogy írjak-e arról a "más"-ról is. Dehát a naplómhoz őszintének kell lennem, épp úgy, mint magamhoz. (Egy kicsit nehezemre esik mindezt papírra vetni, (de miért?))

Megmondom nyíltan: rögtön a közepébe csapva: tetszik nekem egy fiú, de nem jó, talán amit érzek iránta több, s másból is fakad, mint a tetszéséből. Vajon ez-e az annyit hangoztatott szerelem? De azt hiszem, ez nem az, illetve: vagy ehhez járul még más is, vagy az utóbbi csak. (Zavarosan írok, nagyon nehéz rendszerezni ezt a bonyolult dolgot, és nehéz rendszerbe szedve írni egy - eddig számomra még ismeretlen - érzésről.)

Nagyon hosszadalmas lenne leírni ennek a történetét, nincs is értelme, mert nincs még vége, még hátra van a "bonyodalom" nagyobbik része, és a "megoldás". A szereplők személyesen nem is ismerik egymást, de tekintetük gyakran találkozik, s ez van annyi majdnem , mint egy 5 perces beszélgetés pl.

március 2-án házifeladat :

Önéletrajz

Ez év január 11. napján töltöttem be 15. életévemet. Ebből is kitűnik, hogy életrajzom még nem kerek egész. De kezdem az elején.

1943. január 11., e nap születésem napja. Csongrád megye Maros menti kis városában, Makón láttam meg a napvilágot.

-Gyermekkorom első évei viharos idők voltak. A második világháború még javában dúlt. -

1943. március havában Vásárosnaményba kellett költöznünk, mert édesapám oda helyezték. Csak 2 hónapig laktunk ott, mert apukámat behívták munkaszolgálatra. Anyukám és én hazajöttünk Makóra. Ugyanez év júniusában egyszer hazaengedték édesapám, majd ismét behívták.

Makón másfél éves koromig laktunk. 1944-ben Németországba deportáltak bennünket. Természetesen nem emlékszem életemnek erre a szakaszára, azt mondják, csak örülhetek ennek.

Németországból 1945 júniusában érkeztünk Budapestre. Itt tuddtuk meg azt a nagyon szomorú hírt, hogy édesapám meghalt. Egy évig laktunk Budapesten Nagymamámnál.

Végre 1949 szeptember 1-jén eljött a várva várt esemény. Édesanyám elvitt az általános iskolába. Emlékszem, hogy örültem első bizonyítványomnak, s milyen örömmel mutattam anyukámnak: "Nézd, anyu, "kitűnő" vagyok!"

Még 7-szer vittem haza az ehhez hasonló bizonyítványokat, majd 1957. nyarán beiratkoztam a helybeli gimnáziumba.

Jelenleg a gimnázium I. b osztályának vagyok tanulója.

1958. (január) február 2. Vasárnap e. 7

Hű! de rég -épp egy hónapja - írtam utoljára. Hiába, nem értem rá.

Vásárhelyen jól éreztem magam. Igaz, Dóra egy párszor kiprovokálta belőlem a sírást, de hát én is hibás voltam abban, hogy mindent komolyan vettem. (Ez a szituáció egy párszor még előfordult, évekkel, évtizedekkel később is...így van ez, ha az ember nem tanul... )

Legifjabb unokaöcsém, András, nagyon aranyos volt, különösen akkor, amikor azt mondta huncutul mosolyogva (napjában tán 100-szor is): te, te, te, vagy a "de" szóval variálta, így: de, te, de, te. Állandóan mosolygott, most is csak úgy tudom elképzelni.

Amikor hazajöttünk Vásárhelyről, nagy lendülettel fogtam hozzá a tanuláshoz. 1 hét alatt kellett elvégeznem, amit 1 hónapra kaptam fel. (Aha! Szóval egyáltalán nem csak az én ÖNszorgalmamról volt itt szó! Sőt! Micsoda dolog szünetre leckét feladni!!!??) De meg is lett a tanulásnak az eredménye. Minden tantárgyból felkészültem

2 hete járunk iskolába. Naponta 3, 4, 5 5-össel jövök haza. 2 alkalommal írtunk földrajzból dolit, és 5 lett mind a kettő, pedig nehéz volt, s általában rosszul sikerültek. Én vagyok az egyedüli , akinek mind a kettő 5 lett. Természetesen ennek nagyon örülök. (különösképp az előzmények, a szerencsétlen 3-as antré, ismeretében , lásd korábbi bejegyzés) Az ("elő")konferencia holnap lesz.

Ma délután voltam az idén először korcsolyázni. Már egész jól megy a korcsolyázás. Nagyon élveztem, különösen, amikor gyorsan száguldottam.

Majdnem megfeledkeztem a tegnapi önképzőköri estről, amelyen szerepeltem a szerzeményeimmel. Kicsit izgultam, de azért jól ment minden. Domokos tanár úr (osztályfőnök ÉS zenekarvezető) gratulált, és azt mondta, hogy el kell kezdenem a zongorázást is. Azt hiszem ebből még az idén lesz valami. (Nem lett... sőt, később a konzervatóriumot is épp akkor hagytam abba, az érettségi miatt, mikor ott kötelező lett volna felvenni a zongorát.- bár kaptam röpke külön-órákat összhangzattanból a zeneszerzéstanártól (Szatmári tanár úrtól.)- Amúgy meg tulajdonképpen azért nem zongorázni tanultam eleve - hiába is volt az apai (pesti, majd amsterdami) nagyanyám zongoraművész!

- a háborúban a mi (anyai) Bösendorferünket eltulajdonították - újat venni persze, hogy nem tudtunk... sőt jóval később, mikor a lányom zenetanulása került napirendre, ő viszont ragaszkodott zeneovi után, ahol magasan a legkiemelkedőbb volt máris, a zongorához - mert, mint mondta, "abban minden hangszer benne van"

... elég viszontagságos körülmények közt találtunk gyakorlásra alkalmas zongorás termeket hol az ő iskolájában, hol az enyémben - ahol tanítottam, mignem egy tévészereplése alkalmával, miután eljátszotta saját szerzeményét (meg elmondta saját, már könyvben megjelent, verseit...) országos hírveréssel kapott ajándékba egy digitálisat... de ez már egy másik történet... másik kor másik története.)

A korcsolyázásból Arival jöttem haza, és egy darabig Nagyékkal és S. Pistával. Utóbbi azt mondta, hogy nagyon tetszett a hegedülésem neki tegnap. (Tőlük vettük az első hegedűmet, egy feleset. Ő nem akart tovább hegedülni... Talán megbánta már? Meglehetett már akkor benne a művészi hajlam, csak gyakorolni nem kellemes időtöltés... A szülei is orvosok voltak, ő is orvos lett, de ugyanakkor fest is, remek, különleges témáju és korolitú képeket- a lánya pedig hivatásos festőművész, ugyancsak rendkívül finom, régies, ódon hangulatú, nagyon nőies táblaképei vannak.)

Szeretnék holnap is kimenni korcsolyázni, de ez csak úgy lehetséges, ha még ma és holnap zenekar után megtanulom a leckém, s így a holnapi délutánom szabad lesz. (Jaj, szegény gyerek! ez az állandó elfoglaltság!)