Hosszú hallgatásomnak oka: igen nagy elfoglaltságom. A gimnázium mellett október óta Szegedre, a konzervatóriumba is járok, s ez bizony sok többletmunkát is jelent, vagyis annyit, hogy amikor Szegeden vagyok, este 9-kor kezdek el tanulni (kb. éjfélig), amikor pedig nem, akkor is, általában 11-ig fent vagyok, mert sohase lehet annyit gyakorolni, aminél többet nem lehet. De a nehézségek ellenére sem hagynám abba semmi pénzért. Nem csak hegedülni szeretek, hanem Szegeden lenni, a konziban. Szinte felüdülök, ha ott vagyok. Egész másképp érzem magam ott, mint Makón. Valahogy egész mások az ottani emberek, legalábbis többségük. Különösen a fiúk nagyon helyesek. (A lányok mindenütt egyformák, ha külsőségekben nem is, - gondolkodásban, vagyis a belsőjükben, igen.) Beszédjük közvetlen, egy kicsit pajtásias, de mindig az udvariasság keretén belül. Be is vallom, hogyha ranglistát kellene felállítanom azokból a fiúkból, akiket helyeseknek találok, a szegediek lennének legfelől. Az első pedig: de erről inkább bővebben írok. (Majd ha lesz időm, most rohanok a KISZ tag-összeírásra.)
Most, este 8-kor folytatom. A rádióban színházi közvetítés van, megvárom a szünetet, s akkor folytatom a tanulást a történelemmel és a földrajzzal.
Talán a legjobb, ha amire már céloztam: a közepén, a bállal kezdem.
Most szombaton volta gimibál, amelyen én is ott voltam. Különösen Anyu akarta, hogy menjek, de amikor láttam, hogy milyen szép, sötétkék taftszoknyát varr, és milyen gyönyörű hozzá a Verától (kanadai unokanővér) kapott, világoskék nylonblúz, nagyon szívesen mentem el. Jól is szórakoztam. Állandóan táncoltam. Osztálytársaimon kívül más fiúkkal is táncoltam, azok többször is felkértek. Nagy szünet alatt egy tavaly érettségizett fiúval voltam, egyébként ez a fiú engem egyáltalán nem érdekel, annak ellenére, hogy D. tanárúrnak az a véleménye róla, hogy ilyen "zseniális" tanítványa még nem volt. Annál inkább egy szegedi fiú, akit a konzervatóriumban szoktam csütörtökönként néha látni, s aki szintén ott volt a bálban. A konziban sose váltottunk egy szót se, viszont úgy vettem észre, hogy nem tekint levegőnek; első pillanattól kezdve nekem nagyon szimpatikusnak tűnt, s egyre inkább az. Bántott, hogy nem kért fel. 9 óra után jött be, észrevettem már akkor. Véletlenül úgy történt, hogy majd az óra előtt táncoltam kb. 10 percig. Odapislogtam egy párszor, de ő mindig máshova nézett. 11 órás szünetben anyuéknál voltam, s előttünk ment el, kifelé a folyosóra. Végre észrevett! Még hátra is nézett. Biztos megismert, vagy csak ismerősnek talált!? Éjfél után kétszer is nagyon összetalálkozott a tekintetünk . Azóta elég sokat gondolok rá. Majdnem szerelmes vagyok bele.
Miközben írom ezeket a sorokat (már 6-a, szombat van!), a rádió a hazánkban (Makón is) járt Komszomol Művészegyüttes műsorából ad részletet. Nem tudom elhallgattatni azt, amit felkeltett ismét bennem ez a műsor. Azért írom, hogy "ismét", mert 25-én, amikor Makón szerepelt a Művészegyüttes, én is ott voltam. Nagyon szép, színvonalas est volt, de én nem csak ezért gondolok rá vissza szívesen. A zongorista: Oleg Ivanov, a moszkvai zenekonzervatórium 5. éves hallgatója nagyon megnyerte tetszésemet gyönyörű zongorajátékával, s nem kevésbé külsejével. Ő kísérte az énekeseket, s szólószáma: Chopin Foradalmi etüdje volt. - A külseje? Nekem az a nézetem, hogy nagyon jóképű, helyes fiú, s a rádió bemondójának rá vonatkozó véleménye: "sovány, kedves, gyerekes arca van, rövidre nyírt haja."Hát igen ilyen volt. Számomra már csak volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése