"szerelmes vagyok"

1958. június 26. Szombat 1 óra

Három nappal ezelőtt két szóval kezdtem írásomat, ha teniszezés után írtam volna, akkor ez a két szó megváltozott volna, legalábbis az egyik, a "kitűnő" szót egy másik váltotta volna fel. Igen, akkor már nem szép tanulmányi előmenetelem közlését tartottam volna fontosnak, hanem azt, hogy
"szerelmes vagyok"

Most már nem "félek" ezt a szót leírni, hisz nincs abban semmi, ha egy embernek megtetszik egy másik ember.

Hát akkor mi is történt szerda este? (Ugye ezt kérdezed k. Naplóm?)

Kezdem, (hisz' szívesen gondolok vissza rá.)

A-val estefelé lementünk a teniszpályára. Rögtön észrevettük, amint beléptünk a "lombkapun", hogy rengetegen vannak a pályán. A padok is tele voltak. Először utunk az öltözőbe vezetett, s ekkor láttam meg először a kedves arcot, amely épp felénk nézett. Miután átöltöztünk sortra, mivel foglalt volt mind a két pálya, leültünk a túlsó melletti padra. Szemben ült velünk "ő". A. odahajolt hozzám, és azt mondta, hogy neki tetszik az a szigorló orvos, aki ott ül velünk szembe. Én visszafeleltem: nekem is, nagyon. Később miránk is sor került, kaptunk egy fél pályát, s ugyanazon a pályán játszott ő is, s én nagyon boldog voltam, ha ő idedobta hozzám a véletlen odaguruló labdát. Közben-közben ültem is, és figyeltem, persze, nem feltűnően, úgy tettem, mintha a játékukat figyelném. (tehát , ha a partnerénél volt a labda arra néztem. (még szép!) Ő is többször nézett felénk.

Alig vártam, hogy ismét reggel legyen. Korán, már 1/2 7-kor kinn voltam. (mire késztet a "szerelem", lám! A legjobb ébresztő, egy hétalvónak is.) Hamarosan lejött (Sz. dr-ral). Akkor teniszeztem A-val vagy Csillával. De hamarosan leültünk, szívesebben néztük. 8-kor elment. A. szerint a "mi kis orvosunk" (ahogy ő hívja) azt a dalt fütyülte játék közben, ami úgy kezdődik: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol...Tudtam úgyis rám találsz valahol, valamikor..." Igaz, hogy bár én közelebb ültem hozzá, nem hallottam, de azért elhittem neki, (mert jó érzés volt azt hinni, hogy ez esetleg nekem szól, A. viszont biztos úgy gondolta, hogy neki.)

Tegnap délután egy nagyon érdekes dolog történt. Otthon olvastam, és közben szólt a rádió. Egyszer csak hallom a sokszor hallott, s már jól ismert műsor címet:" Szív küldi szívnek szívesen"

No, gondolom magamban erre: "ha a műsorban benne lesz ez a dal, akkor ő egészen biztosan szeret stb... stb..." Meg kell jegyeznem, hogy az illető dal már nem olyan gyakran hallható a rádióban. És mégis, egyszer csak hallom: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol

Tudtam, úgyis rám találsz valahol, valamikor"

Boldog voltam. (Ez könnyen ment!)

S hogy a továbbiakban mi történt (törtéééént?! túlzás) azt már lerögzítettem délelőtt egy papírra. mindez tegnap este történt a teniszpályán. (egyedül mentem le, s később sem jött le, sem A. sem Cs, sem B.)

A papíron pedig ez áll:

Végre lejött, a fehér köpenyben. Úgy látszik, megéreztem, amikor épp a hátam mögé

ért, ránéztem, ő meg rám. Mikor teniszezett, néha odanéztem. (Legszívesebben állan-

dóan néztem volna.) Különös fény volt a pályán, a nap egyes foltokat világított meg. Ő

épp ilyen helyen teniszezett, s ez különös megvilágítást adott arcának. Egyszer, mikor

odapillantottam láttam, hogy ő is nagyon néz engem, s most én is hallottam, hogy

halkan fütyül. Tisztán nem hallottam, hogy mi volt, de mintha a "Nekünk találkozni

kellett" kezdetű dal melódiája lett volna.

-Az égen fenn szivárvány tündökölt, gyönyörű szivárvány. Sajnos hamarosan el

kezdett esni az eső, s ennek hatására a két "gyönyörűség" eltűnt.

(...)