A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ágika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ágika. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 23., szerda

hazaérkezés

Makó, 1957. július 23. Kedd 1/2 8
Aránylag elég jó utaztunk. Makóra 7-re érkeztünk. Otthon várt rám 4 db. levél. 2 db. Nagymamától,

(Nagymama -apukám anyukája - Hollandiában élt, és csak levelezés útján tudtuk tartani a kapcsolatot)
és kettő Maritól (VII-es koromban ismerkedem meg vele, nálam egy évvel idősebb szegedi lány, a kórházban ahol fertőző májgyulladással feküdtünk, 6 hétig! egymás mellett)

8 óra után elmentünk Erzsi nénihez, azt híve, hogy Ágikáék ott vannak még. De - mint tőle megtudtuk - még múlt vasárnap hazamentek, mert Ági belázasodott. Erzsi néninek is feküdnie kell, mert megütötte a térdét. D.u. rajzszakkörön voltam.

2008. április 21., hétfő

Balatonboglár/2.

1957. július 20. Szombat

Még két nap, és újra Makón leszünk. Az igazat megvallva már alig várom. mondhatni annyira, mint amikor jöttem. Meg azért is szeretnék már otthon lenni, hogy Ágikával lehessek. (T.i ők meg Makóra mentek időközben Erzsi nénihez vendégségbe) Hegedülni is szeretnék már, és csak más otthon élni, mint itt.

Fényképeket készítettem, 7 db.-ot. Elég jól sikerültek. (Most el is lehet dönteni:)


Moziban többször is voltunk. Mindjárt első nap megnéztük az "Yvette milliói"t, aztán a "Megosztott szív" című angol filmet, majd a "Két Lotti "-t s a "Vörös kocsmát" . A "Két Lotti" leírhatatlanul tetszett. Ha Makón megy, újra megnézem. Ma is megyünk moziba, az "Oké, Néró"-t nézzük meg. Természetesen nem jártunk volna ennyit moziba, ha az idő jó.

Ma is olyan zápor jött a nyakunkba a strandon, hogy ha nem esik utunkba a "MÁVAG" üdülő, bőrig ázunk, s alaposan megfázunk.

Hétfőn a 14,51-es vonattal indulunk, ami a Déli P. U-n lesz 19,22-kor, ott valószínűleg vár bennünket Angyika. Onnan átmegyünk egy átszállóval a Nyugatira. S onnan 1/2 11-től 6-ig fogunk utazni. Makón Feri bácsi vár majd ránk.

2008. április 20., vasárnap

Balatonboglár

1957. július 19. Péntek d. e.10 ó.

E sorokat már Balatonbogláron írom.

Most össze próbálom foglalni az eddig történteket.

1-én megvolt a hangverseny. A végén csak d.u. játszottam mindkét darabot, V. Juci néni kiharcolta, hogy ne legyek utolsó. Az első darab után is tapsoltak, s ha nem kezdem el a másikat, még tovább csinálják. Mikor azt is befejeztem, olyan hosszan tapsoltak, hogy az öltözőben is még hallottam. Ennyit arról, ami Makón történt.
2-án este 1/2 8-kor érkeztünk meg Budapest Nyugati P. U.-ra. Feri bácsi és Angyika (nagybátyám, felesége) várt bennünket. Már Ágikára (kislányuk) nagyon kíváncsi voltam. Végre megérkeztünk hozzájuk. Ági és Rózsikanéni (Angyika nevelőanyja, Ágikára ő vigyázott) nyitottak ajtót. Nem is gondolta Anyu, hogy Ágika ilyen szép.


Később meggyőződtünk arról, hogy nem csak szép, hanem feltűnően okos is. 4 és 1/2 éves, és elszámol 100-ig, s 10-ig kivon, összead, nem az ujján, hanem fejben. Olyan édes, amikor gondolkozik, s hirtelen kivágja a számot, természetesen a megfelelőt. Rózsika néni is nagyon aranyos volt, nagyon finomakat főzött- (Vissza is sírtam Anyuval itt, Bogláron a főztjeit.) Pesti ottartózkodásunkkor voltunk többfelé. Kétszer a Margitszigeten, amikor Anyu Angyikával elment szinházba, akkor én Feri bácsival elmentem a Városligetbe. Voltam vele moziban, cukrászdában. Voltunk a Rózsadombon is, Bagyóéknál, anyu unokatetvérénél. Hegedültem neki (Bagyó Lili néni az Operaház első hegedűse volt!), meg volt elégedve a játékommal.

(Ez a kép Lili néninél készült a Rózsadombon, a két kisgyerek kezét fogva - a kisfiú "Janó" anyu unokatestvérének fia, az apukájával volt ott épp, azóta se láttam és nem is tudok róla, - mióta ez a kép elkészült... s amit most találtam meg! Fe kéne kutatni (biztos már nagyapa), de még a vezetéknevét se tudom. (anyai ágon rokon)

Kabátot is vettünk, Angyika segítségével. 480 Ft-ba került. (Hűha!) Kedden már 5-kor felkeltünk, mert 7-kor indult a vonat. Feri bácsi jött ki velünk.

1/2 12-kor már Balatonbogláron voltunk, ez az út sokkal kényelmesebb volt, mint a Makó-Pesti.

Eddig sajnos inkább rossz időnk volt mint jó. Csak 2 napja van kimondottan meleg.