A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élmények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élmények. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 22., szerda

GÓLYABÁL

1961. október 7.

Életem legcsodálatosabb napja.

Lehetetlenség leírnom ezt az éjszakát úgy, hogy csak tört részében is kifejezhesse azt, hogy hogyan is éreztem magam, milyen új és szép élményeket éltem át. De azt hiszem az mindent elmond, hogy ez volt életem legszebb napja.
Olyan jól mulattam, hogy gondolni sem mertem volna erre. Rengeteg fiúval táncoltam, többször kértek föl. Nem is tudom, mivel jellemezzem azt, hogy istenien éreztem magam. S bár kb. 35-40 fiúval táncoltam, és sokan közülük periodikusan visszatértek hozzám, mégis egyetlen egy fiúhoz fűződnek legszebb élményeim, akiről még (remélem nagyon sokat fogok írni a jövőben is, s a boldog szerelem hangján.)
Közvetlen a bál utáni reggel írtam Anyunak egy részletes levelet, a következőkben ezt veszem alapul. (néhol kibővítem, néhol elhagyok belőle.)
A báli készülődésünk már kora délután megkezdődött. (3-an mentünk a szobából: F. M, A. és én). A készülődésem alatt értem a cipőpucolást, zuhanyozást, fogmosást. mi a legérdekesebb: egyáltalán nem voltam izgatott, s bár arra egy percig sem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni a bálam, úgy látszik, mégis megéreztem, hogy nem kell félnem a petrezselyemárulástól. (vagy éppen hogy fordítva történt, a nem-izgulás ok lehetett s nem okozat) Nomeg láttam a tükörben, hogy "elviselhető" vagyok (hogy ne legyek szerénytelen, nem akarom azt írni, hogy szépnek és csinosnak láttam magam, és mondtak is. ) A. rengeteget hisztizett, de szegénynek meg is volt rá az oka, mert nem mutatott valami jól. F. M. nem velünk jött, hanem a lovagjával, de ő sem érezhette olyan jól magát, mert szinte állandóan csak vele táncolt, és állítólag nem nagyon tetszik neki a srác. Legalább is ezt mondja.
Mindezt csak úgy mellékesen írtam le. (Feljött még a kollégiumba 2 kislány. az egyik (S. E.) az A-hoz, a másik (SZ. ZS.) hozzám. Ő egy nagyon szőke, helyes, kecskeméti kislány, vele vagyok "legjobban" a lányok közül az egyetemen. Nem mentem el orosz beszédgyakorlatra a héten, s a Nona (az orosz nyelvtanárnőnk - maga is orosz) tőle kért számon, mint padrúgát. (értsd barátnőt) (Jaj, szegény Zs! Alig 10 év múlva, 29 éves korában meghalt...)
Szóval 4-en mentünk, de a bálépületben már leszakadtunk A-éktól Zs-val.
Meglepetésünkre műsort is adtak a tiszteletünkre. Mégpedig nagyon ötletes, és hangulatos vidám.műsort. Annyit nevettünk, hogy már a műsor is elég lett volna arra, hogy jól érezzem magam. Pedig eztán jött csak az "igazi".
Már az első pillanatban felkért egy felsős bölcsész, ekkor még alig táncoltak. (Angol órán már beszélgettünk.) Nagyon gyorsan lekért tőle egy fiú, aztán egy másik, aki szintén angolra jár. (és jeleenleg Zs-nak udvarol, s őt is kérte fel először.) De nem folytatom az efféle leírásmódot, mert annyival táncoltam, és olyan bonyolult összevisszaságban (u.is gyakran kértek fel, s azt se tudnám leírni, melyik hányszor, sőt meg se ismertem egyikőjüket valamelyik nap a menzán.) Azért valami módon égis megpróbálok írni a bálról, hogy legalább halvány elképzelésed legyen Naplócskám arról, hogy hogyan is mulatott "barátod", aki a gimiben nem szokott hozzá ahhoz, hogy minden két lépésben lekérjék, s körülvegyék a fiúk.
Megpróbálom tehát kiemelni a lényeget:
Kb. a 4. táncom után felkért egy első éves (de nálam 1 évvel idősebb) jogász . Milyen fiú? Azt nem lehet leírni. Olyan szép, mint egy filmsztár a legjavából, de ennek ellenére nagyon rendes, sőt, olyan, mint egy kisfiú, és egyáltalán nem látszik a viselkedésén, hogy tudja magáról azt, hogy szép és csinos.
Egyébként Gy-t már régebbről "ismerem". Ha van az "első pillanatnak" jelentősége, ha létezik nagy pillanat, s első pillantásra betoppanó szerelem, akkor a mi első találkozásunk(a többivel megmagyarázva) erre példa. A bál előtt 2-3 héttel Sz. sárival utaztam haza. A villamosmegállónál álltunk, s valahogy észrevettem, hogy valaki nagyon néz. Felnéztem és megláttam velem szemben, tőlem egy pár méterre egy gyönyörű, kreol bőrű, csodálatosan szép szemű fiút. ("Szép" - gondoltam magamban, de miért néz engem? Tetszenék én is neki?) Megérkezett a villamos, kofferral voltam, s "valaki" segített felemelni a lépcsőn. Hátranézek megnézni, ki az az udvarias ember? Ő volt! Később a villamosban kiderült, hogy Sárinak évfolyamtársa. Azután nem is láttam, bár állítólag ő nagyon sokszor látott, és köszönt is az utcán, de én nem fogadtam. (Biztos nem vettem észre... azaz észrevettem egyszer, de nagyon halkan köszönt, s nekem nem volt bátorságom viszonozni.)
Róla sokat fogok írni, most is, és valószínűleg ezután is. Minden gondolatom ő, és tudom, hogy ő szintén sokat gondol rám. Végre van valakim, aki nem csak nekem tetszik, hanem én is tetszem neki. (ill. fordítva.)
Hogy honnan tudom, hogy tetszem neki?
Egész este, állandóan, csak velem táncolt! Elég gyakran lekértek tőle, s hagyta, hogy táncoljak 2-3-4 fiúval, és utána rögtön visszakért... folyt.köv.
míg más fiúval táncoltam, akkor is nézett, legalábbis szem előtt tartott. S ami a legérdekesebb, én lassanként nem is örültem, amikor állandóan lekértek tőle. Jó volt vele lenni. Érezni simogató, hosszú pillantásait, amit "mindent" elmondóan rám vetett. (én zavarba jöttem ilyenkor, soha senki nem volt ilyen hatással rám, nincs senkinek sem ilyen szeme és ilyen tekintete, még X-nek sem. ) Az 5. tánc felé már nagyon megértettük egymást, éreztük, hogy egymáshoz tartozunk, még szótlanságunk is beszélt. A zene, a Ti di ro csodálatos dallama és átkaroló 2 karja, arcának forró érintése mindent elmondott. Szeünetben is gyakran megfogta a vállam, kezem, s el-elnézve mosolyogva. Én nem tudtam visszanézni rá (mint annak idején Á-ra), annál nagyobb hatással volt rám....
itt vége a bejegyzéseknek, bár még folytatódott a beszámolóm a gólyabálról, a többi fival, aztán meg visszatértem GY-hoz, és még több bejegyzés következett, főleg róla (rólunk) egy másik, kisebb, kockás, kék borítójú füzetben, amit nemk találok - ha meglesz bemásolom azt is..., mert ide tartozik
viszont találtam egy ugyancsak kék de vonalas füzetet, ami 1965-től kezdődik, még "egyetemi évek" címmel, bár nem napló, hanem "jegyzetek" felirattal... 1965-1969
aztán egy újabb, nagy méretű, olajzöld 1969-től
új blogokat ill. "köteteket" kezdek a "trilógiának"
majd idelinkelem, ha "megcsinálom" az új blogot nekik! Viszlát ott!
..............
most már tényleg folytatnom kellene!!!!!
(2009. október 30.!)

2008. augusztus 22., péntek

1961...

1961. január 2. Hétfő 13 óra

Ma délelőtt programszerűen elmentem a fogászatra, de hiába, mert nem "ő" rendelt. S az a rettenetes sejtésem, hogy bevonult. Még pár hete beszélt erről egész lehangolódva, és a legutóbbi kezelésem alkalmával gyanúsan túl-rövid volt a haja. Viszont egész jókedvű volt, és egyáltalán nem tett említést az állítólagos bevonulásáról.ó, sőt, megvizsgálta minden fogam, és mondta, hogy legközelebb melyiket tömi be (s az a "legközelebb", amire gondolt, ma van.) Szóval, nem tudom, mire gondoljak. Egészen elkeserít ez a dolog, jobban, mint mikor megtudtam, hogy B-ékkel volt moziban. Csak ne lett volna olyan kedves és túlságosan közvetlen (hozzám) legutóbb. U.i. így marad meg emlékezetemben, s ennélfogva bizonyára tartósabban. - De én nem akarok belenyugodni abba, hogy ez is, mint sok, eddigi szerelmem emlék és olyan színtelen semmiség legyen. Bár ha visszatekintek eddigi "ideáljaimra", azok még sokkal ködszerűbbek, mint ő és ez az élmény. M.K.-t (a teniszező szigorló orvost) nem is ismertem személyesen, egy-egy pillantása volt az egyedüli "érzelmeket" tápláló élményem. G.I.-hez is (a konzista fiúhoz) hasonlóan gyér szálak fűztek. X.- ezt jobb is, ha hagyjuk, hiszen életem legnagyobb esztelensége, sőt butasága ez a "szerelem" volt. (H.I.-nek vége, s azt hiszem, ezt egy kicsit Neki köszönhetem, hisz' Ő szorította ki eddigi helyéről.) De Ő egész más , mint az eddigiek - s Ő felkért táncolni, kedves és közvetlen volt hozzám, és mindenesetre jóval többet és mást beszélt (a rendelőben), mint amennyit és amit egy fogorvosnak kell mondani a páciensének. Szóval az alap itt konkrétabb, de természetesen ez sem az igazi. Eddig még reméltem, hogy kialakulhat közöttünk az a várva várt nagy szenvedély, amit szerelemnek nevezünk, de úgy látszik, ennek is vége kell, hogy legyen... S talán jobb is így.

2008. augusztus 5., kedd

végre vége!

1960. október 11. Kedd d.u. 1/2 6

Egészen ötletszerű, sőt még inkább ösztönszerű mozdulattal vettelek elő k. Naplóm, méghozzá a szokásos tanulásom kellős közepén, illetve elején (u.i. még csak a matematikám van kész és a latin preparáció( Úgyhogy pillanatnyilag nem is tudom, mit és miről írjak. "Ő"róla? Á, annak már igazán semmi értelme! (Eddig sem volt sok.) Kezd teljesen eltűnni életemből, érzéseimből, s ha néha-néha látom, már egész idegennek tűnik, s nem is olyan "szép", mint amilyennek eddig láttam, s valószínűleg a jelleme sem méltó a "rajongásra". Szóval: azt hiszem, ez már valóban a dolog vége. (lassú, de biztos halál.) Amilyen bután-sután kezdődött, úgy is fejeződik be. De mi fejeződik be?, hisz' alig történt valami. Hát igen, látszólag semmi sem történt, csupán én éltem át annyi belső élményt, mely egészen felkavart. S mégis azt kell mondanom, hogy szép volt: csodálatos és gyönyörű - a belevegyülő kétely, izgalom, bizonytalanság, szorongás ellenére, Igen,... Szép volt...... De azért ne tarts teljesen hülyének, ha azt mondom mindez után, hogy jó, hogy vége. S azzal köszöntöm őkelmét (akarom írni a "Véget") hogy végre! -
Nem a szerelemtől akarok végképp elbúcsúzni. Á, dehogyis. Hisz' azzal (valódi értelemben) még nem is találkoztam! Csak tőle, végképp. (S itt megjegyzem, hogy az eddigi ál-búcsúk alkalmával óriási ellentét húzódott írásom és tulajdonképpeni gondolataim, ill. érzéseim között, s így a búcsút mintegy belső parancsra kierőltettem magamból. Most viszont teljes az egyensúly - fennáll a "dinamikus állandóság") Búcsúzom Tőle. S várom a másikat. Az igazit. - Sürgetőn, türelmetlenül, kiváncsian... szívemet kitárva.

2008. augusztus 2., szombat

pályaválasztás, hajh!

1960. szeptember 24. Szombat 5 óra

Izgat ez a pályaválasztás, illetve az azzal kapcsolatos dolgok.(Jelenleg ez talán azért jutott eszembe, mert épp ma délután beszélgettem M. E.-vel, ki elsőéves a bölcsészkaron).- Valószínű (90%) magyar-orosz szakra fogok jelentkezni. De olyan nagy vágyat érzek még mindig a színészet iránt! Viszont két dolog visszatart: az esetleges nemérvényesülés eshetősége és a lámpalázam. (bár ez utóbbi közelse olyan nagyon veszélyes) Havonként szerepelek, mint a Kísérleti Színpad tagja - egy-egy irodalmi szavaló-esten. Legutóbbi előadásunk címe: "Szeptemberi emlék" (Az iskola az irodalom tükrében). Most pedig egy vidám estet tartunk. (Versem: Tompa: Három a darú, a múltkor előadáson pedig Radnóti: Ismétlő vers, és Ady: Vén diák üdvözlete) Akár én szerepelek, akár nézem a szereplőket, vagyis akár a színpadon, akár a nézőtéren, nem mindennapi élményeket élek át. Imádom a mozit, színházat, rádiót! (nem, a tévét, határozottan, nem!) (Korai jó ízlésre vall! és jószimatra, mert akkoriban még "művészibb" volt a tévé is.)

2008. július 31., csütörtök

operában - megfázva

1960. szeptember 16. Péntek d.e. 1/2 9

Fantasztikus, hogy mennyire meg vagyok fázva. Már második napja vagyok benne ebben az átkozott influenzában (amely osztályunkban járványszerűen jelentkezett). De azért betegségem ellenére is elmentem tegnap a Kultúrházba megnézni és meghallgatni (a szegedi művészek eladásában) Rossini: A sevillai borbély című vígoperáját. Most azután nyomhatom az ágyat!
De mégis megérte (és különben is, valószínűleg, ha nem megyek el az előadásra, akkor is itthon kell maradnom). Nekem olyan nagy élményt jelent egy-egy ilyen este! Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de én még így, megfázósan, köhögési rohamokat, tüsszentést, orrfúvást visszafojtva is, minden kis apró mozzanatot a legmesszebbmenőkig élveztem. - Arival voltam, a 2. 3. felvonást a 3. sorban néztük végig (az 1-ről elkéstünk.) u.i. nekem "jutalmul" a hétfői szereplésért (Kísérleti Színpad: Szeptemberi emlék) tiszteletjegyet kaptam, a többi szereplővel együtt. (Egyébként ezekről a szereplésekről majd bővebben is fogok írni.) Tehát nagyon közel voltunk a színpadhoz (zenekarhoz), és így a kontaktus közvetlenebb volt számunkra - a színészek felé - és ez sokkal növelte a színpad varázsát. A grófot Szabó Miklós alakította, kinek hangját egyenesen imádom,de ebben a szerepben nem tudott eléggé kidomborodni az a csodálatos, lenyűgöző hang. (Egyetlen magánáriája sem volt.) S a színpadi játéka, illetve viselkedése nem nyerte el a tetszésemet. Olyan furcsa volt, hogy állandóan a nézőtérre pislogott, pedig az ő művészetének igazán nincs szüksége hatásvadászatra. - Figarot alakító Sebestyén(?) kitűnő volt. Kedves, bájos, huncut, fürge, "jópofa" - egyszóval "remek" volt. Nagyon helyes volt színpadon, nem tudom, vajon civilben is olyan-e. Rozina alakítója Horváth Anna volt. AZ ő játéka is tetszett. No és Don Basilio?! Nevetnem kell, ha rá gondolok. Nagyszerű volt ő is. A "Rágalom áriát" kifogástalanul énekelte el, és játékával jól alátámasztotta. (A hangját, a mozdulatait egyaránt szabadra engedte..) A doktor is remek volt. Remek? Az nem is kifejezés! Csakhogy már teljesen kifogytam a dicsérő jelzőkből. A zenekar viszont szerintem nem remekelt.
Ezt a nagy operarajongást! De igaz, ami igaz... máig tart. Egyáltalán a zene - állandó örömforrás!

2008. július 22., kedd

Szegedi Szabadtérin, Hunyadi László

1960. július 27. Szerda d.e. 10 óra

Valóban szép élményt nyújtott az "Ilyen nagy szerelem" c. film megtekintése, de most sokkal monumentálisabb, gyönyörűbb és maradandóbb élményről szeretnék beszámolni a "Szegedi Szabadtéri Ünnepi Játékok" Hunyadi László előadásáról. Nem is beszámolót vagy bírálatot akarok írni, hiszen azt elvégzik helyettem a kritikusok, (sokkal hozzáértőbben, jobban), inkább saját érzéseimről, észrevételeimről írnék, amelyek természetesen az előadással kapcsolatosak.
Minden egyes dolog, amire emlékezünk, sajátos "érzelemszínt" mutat; egyetlen érzést, amibe bele van sűrítve az egész élmény. Hát a tegnapi napra gondolva egy csodálatos, zsongásszerű, gyönyörűségekben túltelített érzés lesz úrrá rajtam, s ez nagyon is indokolt.
Az 5 órás vonattal mentünk be Szegedre (Magdi néni, Dóra és én) úgy hogy az előadás megkezdéséig még volt 2 óránk, szabadidőként, amit arra használtam fel, hogy meglátogassam anyukámat (Dórával). (Már előzőleg, múlt csütörtökön is voltam benn nála, akkor Magdi nénivel, s nagy örömmel láttam, hogy sokkal jobban van. Azóta kaptam 2 lev. lapot - s a 3. útban van. )
Pont 8-ra értünk a Sz.SZ.J. színhelyére, a Dóm térre. A zenekar is és a közönség túlnyomó része már a helyén ült. Megszólaltak a harsonák, s néhány pillanat múlva már fel is hangzott Erkel Hunyadi László c. operájának örökké szép nyitánya. Nagy meglepetéssel vettem észre, hogy a (Vaszy Viktor által vezényelt ) szegedi zenekar tagjainak kb. a felét ismerem látásból, és sokakat személyesen is. a konziból. (...) Nem akarok beszámolni a darabról, a művészek teljesítményéről. (Talán csak annyit, hogy Szabó Miklós hangja most is, mint mindig, elbűvölt,
s ugyanakkor a jómegjelenésű Simándy József előadásával csalódást okozott. A női szereplők (Takács, Orosz) külön-külön nem okoztak különleges élményt, de mindent összevetve felejthetetlen volt ez az est. (...)
(Olyan érdekes -megint-, hogy arról, ami olyan maradandóan megmarad bennem egy-egy esemény kapcsán - nem írok... Most is, határozottan emlékszem, mert többször is eszembe jutott életem folyamán, s eredetileg is nagyon mélyen érintett, s így mély nyomot is hagyhatott bennem, hogy mennyire meglepődtem, megdöbbentem, megijedtem? azon, hogy az előadás közben észrevettem, Magdi néni elaludt mellettem, nem mertem se felkölteni, se mozogni, nem tudtam mire vélni, elképzelni se , hogy lehetséges ez... biztos nagyon fáradt lehetett - azt sejtettem és sajnáltam is. De valami elképzelhetetlen nagy dolognak tartottam. - Azóta már velem is előfordult! Velem, a nagy színházrajongóval. S lányomból legalább annyira döbbenetet váltott ki, pl. amikor a Zsótér féle Gallilei előadás közben Szegeden, Király Levente nagymonológja közepette elszundítottam... Ő persze rám szólt. Sőt, annyira résen van, hogy már akkor is bököd, amikor csak nem eléggé élénken figyelek a mindenkori világot jelentő deszkákra... Azt hiszem, sértésnek veszi... )

2008. július 21., hétfő

"Ilyen nagy szerelem"

Hódmezővásárhely, 1960. július 24. Vasárnap 3 óra

Ma is moziba fogunk menni, az "Ilyen nagy szerelem"-t nézzük meg. Magdi néni és Dóra is már látták színpadon, s most arról beszélgetnek, nagyon dicsérik,, úgy hiszem, ma is szép élményben lesz részem a moziban.

2008. június 30., hétfő

"korunk csodája" és egy megbotránkozás

1960. április 23. Péntek 11 óra

Tegnap délután V. Erzsinél voltam, s ott gyönyörködhettem - életemben először - "korunk csodájában" a televízióban. El vagyok ragadtatva tőle. Úgy érzem, ha volna egy nálunk, itthon is, akkor állandóan azt nézném,vagyis nem olyan nagy baj, hogy nincs, hiszen hátráltatna a munkámban (s én főleg este szoktam tanulni - adás pedig, akkoriban, még csak akkor volt!) Ennek ellenére, azt hiszem, mihelyt végzek, és berendezkedek "új életemre", megkezdem a gyűjtést rá. De ez még messze van, s egyelőre még azt sem tudom, hogy milyen lesz az az új élet. Talán nem is én nézem a T.V.-t, hanem engem néznek?... ("cselekvő" - "szenvedő") ez ismét a nevezetes "ábránd" szava volt. Felejtsd el gyorsan, mert most még nagyon hiú ábrándnak tűnik.
("bennelenni a tévében" hm,... már semmiféle ambició nem célozná ezt meg, a nézését se nagyon... de azért voltak (lettek) "szép tévés estéink" , akkor még színvonalas műsorokkal, tévéjátékokkal) ahogy anyukám még utolsó napjai egyikén is felidézte... )
Tegnap történt még valami, ami ha nem is olyan maradandó, mint a T.V.-vel való megismerkedésem élménye, de nagy hatással volt rám, mégpedig rossz, nyomasztó, megbotránkoztató hatással. Beszélgettünk Erzsivel egy osztálytársunkról, akiről mindig tudtam, hogy fiús, (fiúzós), sőt kacér, de amit hallottam róla, mégis megdöbbentett, s kiábrándított nem is (ill. nem csak) önmagából, hanem általában az emberekből, mert "az éremnek van egy másik oldala is", s a másik személy felől nézve a dolgot, talán még kiábrándítóbb. (...) Ezentúl nem tudok olyan szemmel nézni rájuk, mint eddig...
(Nem akarom leírni az esetet, egyrészt személyes jellege miatt, másrészt... ugye sejted miért nem írnám le szívesen?)

2008. június 17., kedd

visszatérve a hangversenyre...(és a másik nemre)

1959. november 29.

Visszatérve a hangversenyre.
Az élmény felejthetetlen marad. (Ez az elmaradhatatlan, obligát felejthetetlen jelző elfelejtett emlékeim előtt... felettébb elgondolkodtat..., mint ahogy az is, hogy igazán felejthetetlen élményeimnek nyoma sincs a naplómban! Hogy van ez?)

Csupa gyönyörű szám, kiváló művész. Leoncavallo (Kacagj Bajazzok), Puccini (Kabátária), Donizetti, Verdi (Bordal- Traviata), Mascagni - Szabó Miklós, Berdál Valéria, Sinkó György,
Turján Vilma operaénekesek és Szalatsy István fiatal karmester, s természetesen a zenekar ( Bartók Béla Szimf. zk) remekelt.)
Tapsoltunk is úgy, (a III.b persze), hogy órákig égett a tenyerem utána. De ez volt a legkevesebb, amit adhattunk, s ez semmi ahhoz képest, amit kaptunk.
Sok, számomra kedves arcot láttam, (pedig Ő nem is volt ott, ugye javulok? sőt, már azt hiszem, lassanként más veszi át a nagy ő szerepét ), s szemükben tükröződött valami.
-Le kell írnom valamit, ami nem valami jelentős eseménynek, de mégis fontos, s nagyon örülök neki, u.i ezáltal halványodik az X iránti érzésem. Szóval tetszik egy kerista fiú, s úgy látom, én is tetszem neki (Keri a város másik középiskolája becézve - Kereskedelmi Szakközépiskola - bár akkoriban úgy rémlik, technikumnak hívták , sekkor még nem is tudtam, hogy nagyapám volt egyik alapítója annak idején, bár akkor is más volt a neve) Először 1-2 hete láttam az Ifjúsági Akadémián a kultúrházban, előttem levő padban ült, bal felé. Már akkor is megtetszett, de nem különösképpen, pedig elég gyakran hátrafordult, azért se néztem oda. Másodszor tegnapelőtt láttam. A Tanácsházán egy kultúrműsoron, melyen én mint zenekaros szerepeltem, ő mint táncos. Csak tánc közben láttam, s mégis tekintetünk elég gyakran találkozott (amennyire ez a körülményekhez képest lehetséges volt). A legügyesebben ő táncolt, szerintem, s olyan nyílt a mosolya, nagyon helyes fiú. Nem vagyok szerelmes bele, hisz' nem is lehetek egy olyan valakibe, akit még nem is ismerek. Még? Igen, remélem, hogy minél előbb megismerem.
A konziban egy fiú nagyon teszi a szépet. Ehhez mit szólsz? De nekem nem tetszik. Miért nincs olyan szerencsém, hogy tetszene nekem is? Pedig jóképű, rendes. Úgy látszik, én csak azt a szerelmet szeretem, ami álmodozás és egyoldalú. Várok türelmesen. Majd csak eljön egyszer az a mesebeli herceg, aki minden szempontból megfelel nekem, és én is neki.
Írhatnék még valami ehhez hasonlót, de félek, hogy később megbánom. - (?) - N. újabban nagyon különös irányomban, s ez a különös viselkedése azt hiteti el velem, hogy tetszem neki. (Hosszan néz rám... (...) Nézésből sokat meg lehet állapítani, de nem mindent. Viszont van még egy valami, ami bizonyítéka feltevésemnek, s ez tény. (Egy hasonlósággal kapcsolatos dolog.)

2008. június 16., hétfő

operaest(ek)

1959. november 24. Kedd d.u. 3 óra

Tegnap este gyönyörű, s talán felejthetetlen élményben volt részem. Olasz operaest volt a kultúrházban. Már napokkal előtte készültem rá, mintha előre sejtettem volna, hogy milyen csodás lesz.

Úgy tűnik, nagyon szerethettem az operákat! Az előkerült elsős füzetemben is , az egyik házi feladatban is, aminek a megadott címe: "Egy feledhetetlen élmény" volt, egy operaelőadásról számoltam be, 1958. május 20-án. Az opera a szegedi színházban volt, jól tükrözi a fogalmazás a színház iránti rajongásomat is:

"Már napokkal ezelőtt nagyon vártam ezt a kirándulást társaimmal együtt, melynek fénypontjában egy opera megtekintése állt, mégpedig Puccini Manon Lescaut-ja.
A délután aránylag rövid idő alatt telt el, s eljött a várva várt pillanat; átléptem a szegedi színház boltíves kapuján. Leadtuk a kijelölt ruhatárban kabátjainkat, s a színház belsejének szépségétől, csillogó pompájától elbűvölve foglaltuk el helyeinket a 2. emeleti erkélyen. Nem gyönyörködhettünk sokáig a cifra páholyokban, a festményekkel díszített mennyezetben, a függönyben, a zenekar hangszereit sem tanulmányozhattam soká, mert váratlanul elsötétült a szín, s felgördült a függöny. S láthattunk a színpadon egy fogadót s az azelőtti térséget, továbbá sok-sok, szebbnél-szebb, cifra, de korhű ruhába öltözött embert. Majd hamarosan kivált közülük Szabó Miklós, a főszereplő, vagyis a diák alakítója. A hangját hallani és látni is, amint énekel, már maga az élmény.
Minden felvonás művészi volt, de talán a legutolsó a leghatásosabb. Hozzájárult ehhez a díszlet, a diákot és Manon-t alakító színészek, de természetesen a halhatatlan zeneszerző: Puccini érdeme elsősorban.
Gyönyörű volt a 2. felvonás előtti nyitány is. Az opera és egyben Manon tragikus vége könnyekig meghatott.
Talán mondanom se kell, hogy a színházat egy felejthetetlen élménnyel gazdagabban hagytuk el. "

2008. május 15., csütörtök

1958. július 2. Szerda, ebéd után 1/2 2, este1/2 10

Csak 4-től lehet teniszezni (legfeljebb), ugyanis nagy erővel süt a Nap. Szóval ismét igazi, az évszaknak megfelelő jó idő van, Így még addig van egy kis időm, aminek egy részét felhasználhatom naplóírásra is. Tegnap szerettem volna írni, de csak a keltezésig juthattam el, mert nagyon fáradt voltam. (A napló bejegyzés szerint este 10-kor!) a sok teniszezés miatt.(Ja! El tudom képzelni; a teniszezés tényleg nem könnyű, bár szép sport... rengeteget kell szaladgálni, s főleg az én ütőm súlya nem az én súlyomhoz volt mérve - unokabátyámtól örököltem, nekem bizony nehéz volt; a - könnyű, rózsafa - hegedűvonóhoz szokott csuklóm egy párszor bele is fájdult...) Fáradtságom bizonyítja az is, hogy tegnap 10-től ma 10-ig egyfolytában aludtam, pedig még ma este úgy gondoltam, hogy ma 7-kor is kimegyek a pályára.(Úgy látszik, egyből elaludtam, naplóírás helyett, jól is tettem, jobb program..., reggeli teniszezésnél is...)
Már kezd egész jól menni a teniszezés, különösen akkor, ha olyan partnerrel játszom, aki jobb nálam. Tegnap délelőtt B. Lacival (ált. iskolai évfolyamtársam) egész jól ment pl., délután pedig (inkább este) kb. 6-an játszottunk egy pályán egy labdával, itt erősebbeket kellett ütni, mert a pálya szélén álltunk, de már ezt is kezdem megszokni. Különben E. Béla bácsi rendszeresen oktat bennünket. Hétfőn volt tanítás, és ma is lesz.
...Folytatom, amit Szombaton (?) elkezdtem.
Még aznap este kimentünk A-val. A. nem hozott ütőt. Hosszú nadrágban, pulóverben, melegítőben voltunk a hűvös idő miatt. Ismét egy papírdarabról idézek, amit szombat este írtam. (ja, szóval ezt folytatom..., mármint a cetlit?...) (Azért teszem ezt, mert amit még az esemény hatása alatt írunk, illetve nem sokkal az esemény után, az az írás hűbben adja vissza a történteket, érzéseket, mintha pár nappal utána emlékezünk vissza rá. Sok esetben ilyenkor már más szemmel látjuk a dolgokat.) (Hm..., de mennyire! Hát még most, fél évszázaddal később... Viszont érdekes, hogy a frissiben megírt emlékek képesek úgy felidézni mindent, hogy szinte eltörlődik az idő...):
"Mikor újra leértünk a pályára, ő már játszott. Mi nadrágban voltunk, mert hűvös volt, de a hideg ellenére ő schortban és vékony ingben játszott. Remekül ment neki a játék. Gyakran nézett rám. A. ott állt mellettem, de jól ki lehetett venni tekintetéből, hogy engem néz. - Megtudtam a vezetéknevét is. Tehát a teljes neve... (oda van írva.)"
Sajnos vasárnap rossz idő volt, nem láthattam. De ami késik, nem múlik. Eljött a hétfő este, és magával hozta őt is. Az orvosok közül csak ő volt lenn. Először csak lenézett a pályára, azután lehozta az ütőjét, és Péterékkel (osztálytárs ) meccset játszott, úgy hogy ő Béla bácsival, Péter és Karesz ellen játszott (Karesz kicsit idősebb gimnazista társunk, sovány, magas, fürge mozgású fiú, nagyon ügyesen teniszezett...) Én egy olyan padon ültem, ami ahhoz a pályához volt közel, amelyen ők játszottak. Most is nagyon ügyesen játszott, meg is verték Péteréket.
Kedd este is lejött.Már mi játszottunk, de én nem nagyon szívesen, mert olyannal játszottam, aki nálam rosszabbul tud.(Talán K. Marcsával.) Hamar abba is hagytam, s leültem egy padra, közben néztem a meccset, amit ő (de itt már a keresztnevét irtam le) Sz. dr-ral, Péter és Karesz ellen játszott. Elvesztették a szettet. A szett végén azt mondta, hogy "azért, mert a lányok nem nekünk drukkoltak" , pedig neki drukkoltunk. (Cs, B, A és én néztük a játékot.) Egyszer játék közben is megjegyezte, hogy "ugye, oda drukkolnak?"
Az írást most este folytatom. Miközben írtam, ebéd után jött egy zápor, ami S. Klárit (osztálytárs) bevetette hozzánk, s miután elment, kimentem teniszezni.

2008. május 8., csütörtök

utazások

1958. január 2. Csütörtök 1/2 5

Hétfőn abbamaradt a beszámoló, hiába, fárasztó volt az út. Most már kipihentem magam, talán túlságosan is. Tegnap pl.. egész nap nem (ébredtem) keltem fel.


Szóval nagyon jó volt Pesten. Nincs türelmem előkotorászni élményeimet, nem is írok róluk többet. (Bölcs -de ífjúkori- meglátás, újabban viszont épp régi élményeket (is) kotorászok (kotorásznék) elő, nagy buzgalommal...)
Hétfőn utazunk Vásárhelyre. Nagyon örülök neki. Anyu azt mondja, nagyon édes a kis Andris.