Legszívesebben egy sort se írnék ide többé, mert kimondhatatlanul megutáltam magamat. Ha megtehetném, "szóba se állnék" "velem". - Most is csak azért írok, illetve foglalkozom magammal, mert valami módon le kell vezetni a dühöm.
Hát mi is történt? Az évnyitón szavaltam és eltévesztettem a verset, 2 helyen is. Nem tudom, hogy történhetett. De már éreztem előre, s úgy mentem ki a színpadra, mint aki el van készülve a felsülésre. (NaHÁT! eZ AZ! nEGATÍV PROGRAMOZÁS, ÖNMAGÁT BETELJESÍTŐ JÓSLAT!)
Rettenetesen szégyellem azok előtt a dolgot, akik észrevették (feltételezem, hogy a magyar tanárok - most sóhajtottam egyet), de talán legjobban magam előtt. A szabadtérin volt az ünnepély, s akárhova néztem, mindig arcokat láttam, sőt, ismerős arcokat, s nem tudtam koncentrálni - egy helyen átköltöttem egy kifejezést, azután kihagytam 3 sort - rettenetes, s ezt mind észrevettem, közben, és így kutyául éreztem magam a színpadon. De egy kis idő múlva felengedtem - az osztályban, társaim körében. Viszont most itthon ismét rettenetesen érzem magam. (emlékszem! mindenre! arra a nagyon rossz érzésre is! fel idézhető! de érthetetlen is... szerintem, rajtam kívül senki nem vett észre semmit!!! )
A másik: már nem ennyire konkrét. Utálom magam, amiért ennyire belesüllyedtem (a szó szoros értelmében az X. féle ügybe) Úgy szeretném összeszidni magamat, de úgy! S mivel más nem szidhat össze (h. I.-nek, hiszen még előttem is szégyellem ezt a "gyöngeség"-et), én teszem meg -így gondolatban, de most már, remélem, utoljára. Ma nem történt semmi ezzel a dologgal kapcsolatban, nem kerestem, nem vártam, hogy lássam, s így csak egyetlen egyszer láttam (ja, csak ne nézett volna rám akkor is, miért hátráltat "megjavulásomban"?), s rögtön elnéztem másfelé. Amikor elvonultunk, s ő feltehetően ott állt pár lépésre tőlünk (én nem néztem arra, direkt) K. M. megszólalt: "Khxuj zsnrjxu, gkszám át u Hujpkn" (ez titkos írás, nem kell megijedni) Szóval még akkor se néztem oda, s egy szót sem szóltam. - Egyébként most már kb. biztos vagyok benne, hogy K-nak is tetszik (v. esetleg csak tetszett X.) S az is lehet, hogy ő is szabadulni akar attól a gondolatattól, és ezért mondja mostanában rá, hogy "csúnya". Én bizony, nem is tudom már, hogy milyen, mert egyszerűen nem merek ránézni. Félek, határozottan félek. Sokszor úgy érzem, hogy nem bírom tovább, ez több, mint kibírható, és azután rájövök, hogy nevetséges és hülye vagyok. Nem érdemes égni, lobogni. "Nem éri meg a világ". Ez legújabb tapasztalatom, u.i nem csak magamban, az emberekben is (általában) csalódtam. S én nem akarok olyan lenni, mint ők. Véget vetek ennek a " "szerelemnek" " (igen, dupla idézőjelben!!!) most már valóban. Sikerülni fog, érzem.
Csak úgy, mellékesen megjegyzem, hogy amikor már elég sok idő eltelt, s még nem tűnt elő tisztelt tanáraim körében, arra gondoltam, hogy talán elhelyezték. S őszintén örültem ennek a gondoltatnak. Valóban, milyen jó megoldás lett volna. (bár csak fél-, a másik része még rám hárult volna - így viszont mind a két rész az "enyém".)
-Képzeld! D. túr adott fel holnapra leckét, a fél fizika könyvet. De olyan rettenetesen fáj a fejem, hogy képtelen lennék tanulni, inkább firkálok egy kicsit.
Egészen érdekesnek találom a IV-es tananyagot. Kémia, földrajz helyett lélektan, művészettörténet. 2 utálatos tárgy helyett 2 angyali, mely fokozott mértékben érdekel. - A napokban megvettem a könyveket, s gyönyörűen be is csomagoltam a füzetekkel, nagy szótárakkal együtt (s hogy tovább dicsekedjek: a"tálalóban" vagyis az én polcaimon ragyogó rendet raktam) no és belelapozgattam a könyvekbe, de a lélektant szinte alfátol omegáig kiolvastam, annyira lekötött, s még továbbmenően is foglalkoztam a pszichológiával. Az egyik feladatot végrehajtottam, vagyis leírtam 10 percig az "élményeimet", amik az írás időtartam alatt értek (A pszichológia élményt ért a mindennapos "átélések" alatt is, nem csak a szokatlan, jelentős események átélését.)
(Érdekes dolog történt, az előbb jöttem a könyvtárból,És a 2000c. lap júniusi számában egy Feldmárral készitett interjút olvastam, amiből kiderült, hogy ez egyfajta buddhista meditáció, amit ő is napont csinál, sőt terápiában használja: figyelni.... csukott szemmel... persze írni úgy nehéz lenne, de érdekes a rögzités, már amennyire egyáltalán lehetséges:
I. 1960.VIII.29.
"Ez az óraketyegés már kezd idegesíteni. Ez tölti be az egész szobát. De tévedtem, épp most egy légy zúg a fejem körül, s most kintről szekérzörgés hallatszik be, majd ajtónyikorgás, és anyu léptei. Érdekes, ha az ember nem gondol semmire, csak a környezetére figyel, mennyi zajt észrevesz, amire máskülönben fel sem figyel. Le sem tudom írni ezeket a hatásokat, illetve zajokat, olyan gyorsan követik egymást - Kissé fáraszt ez a gyors írás, kezd fájni a hátam a bal lapocka táján. Nem jut eszembe semmi. Érdekes, mert nagyon ritkán vannak ilyen perceim. Általában az ember - én legalább is - mindig gondol(ok) valamire. S tulajdonképpen az előbb is gondoltam valamire, arra, hogy "nem gondolok semmire"; no de ne filozofáljunk! Egyébként szeretem a filozófiát is, de közel se annyira, mint a lélektant, jelenleg a tudományágak közül ez érdekel a legjobban. Ma vettem meg a IV-es tankönyveket, elsősorban a lélektankönyvet lapozgatom... - Olyan belső feszültséget érzek, nem tudom, mitől van ez. Szeretnék... - nem is tudom, mit szeretnék - talán kirohanni a szabadba, s beleharapni a levegőbe? Most sóhajtottam egyet, s ez is jól esett. Még egyet, s most azon gondolkodtam, hogy ez is jólesett-e, mert akaratlanul is arra gondoltam, hogy mit írjak ide következő mondatnak. Szokatlan ez az "élményleírás", de érdekes, nagyon. - Az órára néztem: 1 perc és abba kell hagynom az írást a feladat szerint. Már a karom is kezd fájni a 9 percnyi írástól; hiába, meglátszik, hogy szünidő van. De sajnos ez sem tart már soká...
II. 1960. IX.1.
"Fáj a fejem rettenetesen. Sötét gondolatok cikáznának benne, ha nem fájna, így viszont csak cammognak. Nem valami jó érzés fog el, ha évnyitóra gondolok. De hagyjuk. Szól a rádió, kakas kukorékol - maradjunk a realitásnál, a "má"-nál, illetve a jelennél, hagyjuk a délelőttöt azaz a múltat. Fáj a fejem, a fejem! Jajj! S egy kicsit álmos is vagyok, de nem tudnék aludni. Sajnos nem lesz valami valószerű ez az írás, mert állandóan ara gondolok, hogy mit írjak a következő mondatban, dehát most, hogy ezt leírtam, ez is "élmény"-nek számít. Nem? Node nem filozofálok, már megint. Mert ezt csak az tegye, aki valóban ért hozzá, én szeretem, de nem nagyon értek hozzá. Szóval hagyjuk! - Szeretnék valami másra is gondolni mint a fejfájásomra és a lelkiállapotomra. Általában nem szeretnék annyit foglalkozni magammal, mint eddig, és jelenleg is, de hisz ez az egész "élményleírás" , s az természetes, hogy azzal az emberrel foglalkozik főleg, aki írja. - Fáj a fejem, fáj rendületlenül, s így nem tudok szabadulni ettől a gondolattól, mivel sajnos az érzéstől sem. Jelenleg legnagyobb "élményem" (hogy szakszerű legyek) ez. - Az órát figyelem, hogy meddig tart még az a bizonyos 10 perc, amíg írnom kell, s pont ebben a pillanatban mondta be a rádió, hogy 15 óra. Tehát még 4 perc, és kész, u.i. már unom ezt a firkálást. - Most Anyuval beszéltem egy pár szót, ez néhány pillanat kiesés. Sebaj. - Sok a légy, pedig nálunk soha nincs. de tegnap nagytakarítás volt, és bejöttek. Utálom a legyeket, de nem volna lelkierőm agyoncsapni egyet sem. No éppen letelt az idő, amit látom."
Ki kellene próbálni ezt az "élményleírást" most is.
De meditálni, pláne!
