GÓLYABÁL

1961. október 7.

Életem legcsodálatosabb napja.

Lehetetlenség leírnom ezt az éjszakát úgy, hogy csak tört részében is kifejezhesse azt, hogy hogyan is éreztem magam, milyen új és szép élményeket éltem át. De azt hiszem az mindent elmond, hogy ez volt életem legszebb napja.

Olyan jól mulattam, hogy gondolni sem mertem volna erre. Rengeteg fiúval táncoltam, többször kértek föl. Nem is tudom, mivel jellemezzem azt, hogy istenien éreztem magam. S bár kb. 35-40 fiúval táncoltam, és sokan közülük periodikusan visszatértek hozzám, mégis egyetlen egy fiúhoz fűződnek legszebb élményeim, akiről még (remélem nagyon sokat fogok írni a jövőben is, s a boldog szerelem hangján.)

Közvetlen a bál utáni reggel írtam Anyunak egy részletes levelet, a következőkben ezt veszem alapul. (néhol kibővítem, néhol elhagyok belőle.)

A báli készülődésünk már kora délután megkezdődött. (3-an mentünk a szobából: F. M, A. és én). A készülődésem alatt értem a cipőpucolást, zuhanyozást, fogmosást. mi a legérdekesebb: egyáltalán nem voltam izgatott, s bár arra egy percig sem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni a bálam, úgy látszik, mégis megéreztem, hogy nem kell félnem a petrezselyemárulástól. (vagy éppen hogy fordítva történt, a nem-izgulás ok lehetett s nem okozat) Nomeg láttam a tükörben, hogy "elviselhető" vagyok (hogy ne legyek szerénytelen, nem akarom azt írni, hogy szépnek és csinosnak láttam magam, és mondtak is. ) A. rengeteget hisztizett, de szegénynek meg is volt rá az oka, mert nem mutatott valami jól. F. M. nem velünk jött, hanem a lovagjával, de ő sem érezhette olyan jól magát, mert szinte állandóan csak vele táncolt, és állítólag nem nagyon tetszik neki a srác. Legalább is ezt mondja.

Mindezt csak úgy mellékesen írtam le. (Feljött még a kollégiumba 2 kislány. az egyik (S. E.) az A-hoz, a másik (SZ. ZS.) hozzám. Ő egy nagyon szőke, helyes, kecskeméti kislány, vele vagyok "legjobban" a lányok közül az egyetemen. Nem mentem el orosz beszédgyakorlatra a héten, s a Nona (az orosz nyelvtanárnőnk - maga is orosz) tőle kért számon, mint padrúgát. (értsd barátnőt) (Jaj, szegény Zs! Alig 10 év múlva, 29 éves korában meghalt...)

Szóval 4-en mentünk, de a bálépületben már leszakadtunk A-éktól Zs-val.

Meglepetésünkre műsort is adtak a tiszteletünkre. Mégpedig nagyon ötletes, és hangulatos vidám.műsort. Annyit nevettünk, hogy már a műsor is elég lett volna arra, hogy jól érezzem magam. Pedig eztán jött csak az "igazi".

Már az első pillanatban felkért egy felsős bölcsész, ekkor még alig táncoltak. (Angol órán már beszélgettünk.) Nagyon gyorsan lekért tőle egy fiú, aztán egy másik, aki szintén angolra jár. (és jeleenleg Zs-nak udvarol, s őt is kérte fel először.) De nem folytatom az efféle leírásmódot, mert annyival táncoltam, és olyan bonyolult összevisszaságban (u.is gyakran kértek fel, s azt se tudnám leírni, melyik hányszor, sőt meg se ismertem egyikőjüket valamelyik nap a menzán.) Azért valami módon égis megpróbálok írni a bálról, hogy legalább halvány elképzelésed legyen Naplócskám arról, hogy hogyan is mulatott "barátod", aki a gimiben nem szokott hozzá ahhoz, hogy minden két lépésben lekérjék, s körülvegyék a fiúk.

Megpróbálom tehát kiemelni a lényeget:

Kb. a 4. táncom után felkért egy első éves (de nálam 1 évvel idősebb) jogász . Milyen fiú? Azt nem lehet leírni. Olyan szép, mint egy filmsztár a legjavából, de ennek ellenére nagyon rendes, sőt, olyan, mint egy kisfiú, és egyáltalán nem látszik a viselkedésén, hogy tudja magáról azt, hogy szép és csinos.

Egyébként Gy-t már régebbről "ismerem". Ha van az "első pillanatnak" jelentősége, ha létezik nagy pillanat, s első pillantásra betoppanó szerelem, akkor a mi első találkozásunk(a többivel megmagyarázva) erre példa. A bál előtt 2-3 héttel Sz. sárival utaztam haza. A villamosmegállónál álltunk, s valahogy észrevettem, hogy valaki nagyon néz. Felnéztem és megláttam velem szemben, tőlem egy pár méterre egy gyönyörű, kreol bőrű, csodálatosan szép szemű fiút. ("Szép" - gondoltam magamban, de miért néz engem? Tetszenék én is neki?) Megérkezett a villamos, kofferral voltam, s "valaki" segített felemelni a lépcsőn. Hátranézek megnézni, ki az az udvarias ember? Ő volt! Később a villamosban kiderült, hogy Sárinak évfolyamtársa. Azután nem is láttam, bár állítólag ő nagyon sokszor látott, és köszönt is az utcán, de én nem fogadtam. (Biztos nem vettem észre... azaz észrevettem egyszer, de nagyon halkan köszönt, s nekem nem volt bátorságom viszonozni.)

Róla sokat fogok írni, most is, és valószínűleg ezután is. Minden gondolatom ő, és tudom, hogy ő szintén sokat gondol rám. Végre van valakim, aki nem csak nekem tetszik, hanem én is tetszem neki. (ill. fordítva.)

Hogy honnan tudom, hogy tetszem neki?

Egész este, állandóan, csak velem táncolt! Elég gyakran lekértek tőle, s hagyta, hogy táncoljak 2-3-4 fiúval, és utána rögtön visszakért... folyt.köv.

míg más fiúval táncoltam, akkor is nézett, legalábbis szem előtt tartott. S ami a legérdekesebb, én lassanként nem is örültem, amikor állandóan lekértek tőle. Jó volt vele lenni. Érezni simogató, hosszú pillantásait, amit "mindent" elmondóan rám vetett. (én zavarba jöttem ilyenkor, soha senki nem volt ilyen hatással rám, nincs senkinek sem ilyen szeme és ilyen tekintete, még X-nek sem. ) Az 5. tánc felé már nagyon megértettük egymást, éreztük, hogy egymáshoz tartozunk, még szótlanságunk is beszélt. A zene, a Ti di ro csodálatos dallama és átkaroló 2 karja, arcának forró érintése mindent elmondott. Szeünetben is gyakran megfogta a vállam, kezem, s el-elnézve mosolyogva. Én nem tudtam visszanézni rá (mint annak idején Á-ra), annál nagyobb hatással volt rám....

itt vége a bejegyzéseknek, bár még folytatódott a beszámolóm a gólyabálról, a többi fival, aztán meg visszatértem GY-hoz, és még több bejegyzés következett, főleg róla (rólunk) egy másik, kisebb, kockás, kék borítójú füzetben, amit nemk találok - ha meglesz bemásolom azt is..., mert ide tartozik

viszont találtam egy ugyancsak kék de vonalas füzetet, ami 1965-től kezdődik, még "egyetemi évek" címmel, bár nem napló, hanem "jegyzetek" felirattal... 1965-1969

aztán egy újabb, nagy méretű, olajzöld 1969-től

új blogokat ill. "köteteket" kezdek a "trilógiának"

majd idelinkelem, ha "megcsinálom" az új blogot nekik! Viszlát ott!

..............

most már tényleg folytatnom kellene!!!!!

(2009. október 30.!)

folytatásféle itt

kívánságok új évre

1960. december 31. Szombat d.u. 3

Ismét eljött a Szilveszter napja. Ilyenkor mindig feltesszük másoknak és főleg magunknak azt a kérdést, hogy mit várunk a jövő évtől. S előfordulhat az is, hogy visszapillantunk a búcsúzó évre egy kis számadást csinálva. Én most ez utóbbitól visszalépek - tökéletesen jó hangulatban akarok átlépni az új évbe. De arra, hogy mit várok az újtól, szívesebben válaszolok, annál is inkább, mert ez az év életemnek talán legsorsdöntőbb éve lesz. Most dől el, mi lesz belőlem.

Tehát: 1. kitűnő félévi-, évvégi-, érettségi bizonyítványok

2. sikeres egyetemi felvételi vizsga (felvétel az egyetemre)

3. kollégiumba való felvétel

4. ideális diák-élet Szegeden (jeles kollokviumok, baráti társaság, szerelem - s ez utóbbi kettővel összefüggő kis (aláhúzva) szórakozás: főleg színházra, hangversenyre gondolok)

Csak ennyit kérek. Ugye nem is olyan lehetetlen kívánságok? De az, hogy beteljesedjen - rajtam múlik. Ezért le is teszem a tollat, becsukom a naplót, s nekilátok a tanulásnak.

(S tulajdonképpen -meg is lett az eredménye - valamennyi kivánságom teljesült, 1.2.3. maradéktalanul, a 4. is "nagyjából"...)

rettenetek

1960. november 16. Szerda 22 óra

Legutóbbi bejegyzésemkor egy emlékezetes történelem órai látogatásra céloztam. Amennyi izgalmat akkor átéltem, az már több, mint amennyit egy ember átvészelhet. - Félelemre adott okot pusztán az a tény is, hogy egész órán bent lesz, az osztályban, egy levegőt szív velem, s 5 méterre ül tőlem a katedrán - s nincs közöttünk senki és semmi (csupán az a nagy-nagy távolság - elméleti vonalon). De ezt a félelmet elnyomta egy másik izgalom, legalábbis az óra első felében, amikor az a rettenetes sejtés ejtett hatalmába, hogy felelek (holott a múlt órán feleltem épp, természetesen 5-ösre - s ilyenkor nem épp a leglelkiismeretesebben szoktam felkészülni - sajnos) Szóval pechem volt. Olvasgattam a könyvet, úgyhogy ha netán felszólított volna Böbi néni, 5-öst kapok. de az a rettegés, izgalom olyan rossz közérzetet teremtett, hogy Buci a következőket mondta csodálkozva: "Te Juli, mi van veled? Rettenetesen fehér vagy! Mi van veled?!" - Az óra második felében egy érettségi tételt dolgoztunk ki - közösen - minek alkalmával feleltem - (egész jól!) S ettől kezdve vörös voltam, mint a rák!(?) - De egész idő alatt rettenetesen zavarban éreztem magam, s kimondhatatlan szomorúság töltötte be egész lényemet. - Mikor magamon éreztem tekintetét - azt se tudtam, mit csináljak, valósággal el- kezdtem remegni, s zavaromban egy arcot rajzoltam le a kezem ügyébe került itatósra, s le nem vettem volna a szemem róla, míg meg nem éreztem, hogy elmúlt a "veszély"

Azután a moziban láttam újra. A "Légy jó mindhalálig" c. filmet nézte meg az egész iskola. Mi , IV-esek lévén a páholyban ültünk, egy ugrásra a tanároktól, Őtőle. Már pusztán az a tény is "boldogított", hogy most ő is 2 órahosszat ugyanazt a filmet nézi, amit én. - Feltűnően szomorú volt. Úgy megsajnáltam, hisz' valóságos világfájdalom tükröződött az arcán. Csak nincs valami nagy bánata. Úgy szeretném, ha tökéletesen boldog lenne mindig! Legalább Ő legyen az, ha én nem lehetek. De azért - ki tudja? - talán nem is szabadna azt mondanom, hogy nem vagyok boldog. Hiszen mindenem megvan, s élvezem az életem. S lassanként Ő már nem is boldogtalanságot okozó tényezőként szerepel sorsomban, hanem egy különös, nehezen meghatározható szerepet tölt be. És úgy látszik, ez a szerep elég tartós.

Meszelik az osztályunkat, s ezért ideiglenesen óráink a kollégium egyik helyiségében (ahol a televízió) vannak megtartva. Már nekem az is jó érzés, hogy ugyanabban a teremben vagyok, ahol ő szokott tartózkodni, azokat a képeket láthatom, amelyeket ő is ismer, azt az ajtót nyithatom ki, amelyiknek a kilincsén nem rég az ő keze pihent! De sajnos a környezet efféle megváltozása azt a következményt vonja maga után, hogy gondolataimban többet időzök nála mint eddig. (bár ez sem veszélye s a mennyiséget tekintve).

-Egyébként remekül állok tanulmányi előmenetelem tekintve. Év eleje óta egyetlenegy 4-esem van, (latinból, de mellette van még 7 db 5-ösöm).Összesen 3.. (harmincvalahány) -t tesz ki az 5-ösök száma. Kíváncsi vagyok, vajon kapok-e általános dicséretet?

már megint...

1960. október 28. Péntek d.u. 3 óra

Elmenjek? Ne menjek? - Nem tudom, hogy mit csináljak. Tegnap a tornaedzés elmaradt, az osztályozó kézilabda meccs miatt, így azt néztük végig, (Bucival). S ott volt ő is! Hát csak nem tud vége lenni......? (Viszont kis ő betűt használtam!) Igazán erősen uralkodtam érzéseimen, nagyon ritkán, s akkor is csak a legminimálisabb ideig néztem rá. Szebb volt, mint valaha! És az a tekintet! Csöpp híján újra megbabonázott. - Ma bajnoki meccs lesz (1/4 4-kor kezdődik. ) Úgy érdekel, s olyan jó idő van, hogy képtelen leszek itthon maradni. Pedig ha ismét ott lesz, nehéz helyzet fog kialakulni rám nézve. Vagy tekintsem csupán egy akaraterő-próbának ezt a délutánt? -

operában - megfázva

1960. szeptember 16. Péntek d.e. 1/2 9

Fantasztikus, hogy mennyire meg vagyok fázva. Már második napja vagyok benne ebben az átkozott influenzában (amely osztályunkban járványszerűen jelentkezett). De azért betegségem ellenére is elmentem tegnap a Kultúrházba megnézni és meghallgatni (a szegedi művészek eladásában) Rossini: A sevillai borbély című vígoperáját. Most azután nyomhatom az ágyat!

De mégis megérte (és különben is, valószínűleg, ha nem megyek el az előadásra, akkor is itthon kell maradnom). Nekem olyan nagy élményt jelent egy-egy ilyen este! Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de én még így, megfázósan, köhögési rohamokat, tüsszentést, orrfúvást visszafojtva is, minden kis apró mozzanatot a legmesszebbmenőkig élveztem. - Arival voltam, a 2. 3. felvonást a 3. sorban néztük végig (az 1-ről elkéstünk.) u.i. nekem "jutalmul" a hétfői szereplésért (Kísérleti Színpad: Szeptemberi emlék) tiszteletjegyet kaptam, a többi szereplővel együtt. (Egyébként ezekről a szereplésekről majd bővebben is fogok írni.) Tehát nagyon közel voltunk a színpadhoz (zenekarhoz), és így a kontaktus közvetlenebb volt számunkra - a színészek felé - és ez sokkal növelte a színpad varázsát. A grófot Szabó Miklós alakította, kinek hangját egyenesen imádom,de ebben a szerepben nem tudott eléggé kidomborodni az a csodálatos, lenyűgöző hang. (Egyetlen magánáriája sem volt.) S a színpadi játéka, illetve viselkedése nem nyerte el a tetszésemet. Olyan furcsa volt, hogy állandóan a nézőtérre pislogott, pedig az ő művészetének igazán nincs szüksége hatásvadászatra. - Figarot alakító Sebestyén(?) kitűnő volt. Kedves, bájos, huncut, fürge, "jópofa" - egyszóval "remek" volt. Nagyon helyes volt színpadon, nem tudom, vajon civilben is olyan-e. Rozina alakítója Horváth Anna volt. AZ ő játéka is tetszett. No és Don Basilio?! Nevetnem kell, ha rá gondolok. Nagyszerű volt ő is. A "Rágalom áriát" kifogástalanul énekelte el, és játékával jól alátámasztotta. (A hangját, a mozdulatait egyaránt szabadra engedte..) A doktor is remek volt. Remek? Az nem is kifejezés! Csakhogy már teljesen kifogytam a dicsérő jelzőkből. A zenekar viszont szerintem nem remekelt.

Ezt a nagy operarajongást! De igaz, ami igaz... máig tart. Egyáltalán a zene - állandó örömforrás!

a "hétköznap" leírásának folytatása

1960. augusztus 19. Péntek d.e. 1/2 1

-A beszámolóm legutóbb abbamaradt, úgyhogy most pótolom, de természetesen most már nem lehet olyan részletes, mert azóta a nevezetes "szürke" nap óta eltelt egy kis idő, ami elég volt arra, hogy emlékezetemből kiessen egy-két amúgy is jelentéktelen mozzanat.

No akkor most valóban folytatom:

...Nem kell megijedni! Azért a beágyazás sem maradt el, csak egy kicsit eltolódott. Sőt, még le is törölgettem, amikor betoppant V.Erzsi, s megbeszéltük, hogy lemegyünk a strandra. Inkább nem mentünk volna, u.i. Fodor Karesz belefulladt a Marosba. (Még előtte beszéltünk vele, kérdezte, milyen a víz, mondtam, hideg.) Szörnyű tragédia. (Hányszor eszembe jutott, hogy talán jobban kellett volna mondanom, hogy mennyire hideg a víz, akkor talán elmegy a kedve tőle. De nem... azt mondják, játszottak, ő lebukott a víz alá, és többé nem jött föl... Borzasztó, rágondolni is... épp abban az évben érettségizett... nagyon kedves fiú volt, tenisztársunk is... bement a vízbe és... akár Kosztolányi Fürdés c. novellájában a kisfiú... csak a sima víztükör... mintha semmi sem történt volna... csak épp egy élet tűnt el benne)

Este szakkörön voltam (magyar (pontosabban: irodalom): - Hemingway), majd a kultúrházban próbán. Anyu feljött értem, illetve elibem, mert nem volt velem kardigán, s már későre járt az idő. (Jiddise máme! akár én... lányom már kiskorában -joggal- megvádolt azzal, hogy én akkor adok rá kabátot, amikor én fázom. ) Sétáltunk egyet. (minek alkalmával láttam Őt)

Hát nem így képzeltem el VIII. 17-e leírását akkor este, de nincs türelmem beleszőni (különösen 2 napos távlatból) a leírásba az eseményekkel kapcsolatos érzéseimet, pedig a jelölt nap érzelemdús volt.

a mondat késleltetett kifejtése...

1960. május 26. Csütörtök d.e. 11óra

Hát akkor , ha ígéretemhez hű akarok lenni, akkor a 21-i előrejegyzést a szentimentális-ságra vonatkozóan most alakítom valósággá. (Tegnap erős fejfájásom volt egész nap, úgyhogy ma itthon maradtam, ágyban vagyok. )

Szegedi kirándulásunk elég jól sikerült, minek alkalmával I-tól X-szel kapcsolatban megtudtam valamit, ami jellemét erősen csorbítja, s kiábrándítja azt, aki szereti (tisztelettel), de nem azt, teszi azzal, aki másképp teszi (szerelemmel). Ugye kíváncsi vagy kis Naplóm, mit is hallottam Őróla, de most az egyszer nem esik meg szívem rajtad.) Így is, (enélkül is ) már túlságosan szókimondó vagyok. (Nem tudom már, mit hallhattam, de nem nagyon értem ezt a szétválasztást , tisztelet-szerelem, ill. ha valami jellemcsorbító, hogy nem érintheti meg ez negatívan a szerelmi érzést is...(?) - Szinte minden nap látom őt, de tekintetünk csak néha-néha találkozik, ilyenkor is csak pillanatokig, hisz' énrám az ő tekintete áramütésszerűen hat, ami viszont tudvalevőleg fájdalmas (sőt halálos) (!) Jelenleg már nem is vagyok annyira biztos abban, hogy tetszem neki én is - mint e különös szerelem kezdetén - , de mégsem tudom abbahagyni, nem találok senkit rajta kívül, aki álmodozásaim középpontja , szerelmem tárgya, "bálványom" lehet. (Micsoda szinonímák! mégha idézőjelesen is...) Néhányszor azt hiszem, hogy hol ez, hol az pótolhatja Őt, de minduntalan visszatérek hozzá. - Bár rengeteget szoktam írni róla (itt!), semmit se lehet észrevenni rajtam, ha látom Őt (külsőleg), ami bensőmben játszódik le, annak csak én vagyok a tanúja. Az rettenetes volna, ha valaki is sejtené. Mostanában még szebb. mint volt. S amikor I-val Szegeden zsánereinkről beszéltünk, én az ő alakját festettem le: fekete haj; tüzes, fekete szempár; egyenes orr, vékony, egyenes, férfiasan összezárt ajkak; ragyogó, fehér, szabályos fogsor; kreol bőr; férfias, erőteljes termet. Hát igen, ilyen ő. (Még szerencse, hogy I. nem jött rá, hogy ki személyesíti meg e nemes (kül)tulajdonságokat. Igaz, hogy én azt mondtam neki, hogy sajnos még nem találtam rá arra, aki e vonásokat, mind, magán viseli.) (...)

Sokszor arra gondolok, hogy csak jönne már valaki más (de mindenkiben Őt keresem, s Ő csak egy van, s az az egy nagyon messze áll tőlem, bár útjaink -térbeli értelemben - szinte ugyanazok, és sokszor egy lépés választ el bennünket egymástól. ) Talán a kirándulás hoz Valakit, bár nem valószínű, még az sem, hogy táncolni fogunk, legfeljebb házi-murin becses és tiszteletreméltó, de "kisfiú" osztálytársainkkal. De akárhogy is alakul ,a kirándulásnak mindenképp kimondhatatlanul örülök, és sok szép élményt várok tőle. Talán nem hiúsítja meg elképzeléseimet. Már alig várom azt a nevezetes napot (május 29. vasárnap), amikor útrakelünk autóbuszunkkal. Úgy számolom, mint a kicsik az addig levő napokat - szóval még hármat alszok, s akkor hajnalban: indulás!

bál helyett...

1960. április 25. Vasárnap 3/4 11

Tegnap volt a "nagy tavaszi" gimibál. Erre sem mentem el. Sok mindent tudnék felhozni ennek alátámasztásául s megokolásául. De talán elsősorban azért döntöttem így, mert féltem, hogy nem mulatok elég jól. (akkor viszont, ilyen negatív előprogramozással, biztos így is történt volna!) Ha a tavalyi bálat veszem mérvadónak, akkor azt mondhatom, hogy olyan "közepesen" mulattam. Mindig táncoltam, s aránylag rövid ideig eggyel. Ezt viszont semmi kedvem sem volna megismételni, és főleg azért, mert azok a fiúk egyáltalán nem érdekelnek. (de sajnos így vagyok a legtöbbel, hogy addig tetszik, míg nem ismerem, aztán legyintek egyet, és azt mondom "áh, ez is épp olyan, mint a többi.") S épp azért állok már-már azon a fokon, hogy a felnőttek közt keresek ideált, ami igen sajnálatos tényként jelentkezik az én életemben. - Lehet, hogy ezen a bálon más lett volna a helyzet, mint gondoltam, de jobb ez a "lehet", mint az esetleges "nem". (Ebben ma már egyáltalán nem vagyok biztos! ) Úgy érzem, hogy tavaly, s főleg tavaly előtt még nagyon "kislány" voltam, épp naplóolvasás közben jöttem rá erre. Most viszont már egész más vagyok. (?!!) Talán.(így már más!) S a fiúk is mások irányomban. (Húsvétkor 11-en voltak locsolkodni. Olyan helyes volt mind!) De nem vagyok megelégedett. Vágyom arra a csodálatos, meseszép dologra, amit "igazi szerelem"nek neveznek. Tegnap is V. E.-nél voltam (talán ilyen "naplós" témák megvitatását illetően ő a legjobb barátnőm), ő sem ment el a bálba. De én nem bírtam elfojtani azt a vágyam előtte (se - mint ahogy magam előtt se!), hogy "jó volna a bálban lenni, s jól szórakozni!" , ő valószínűleg nem őszintén nyilatkozott, mert nem tudom elképzelni, hogy egy 16 éves lány ne kívánjon táncolni, szórakozni. Hát igen, hiányzik egy fontos szál az életemből, de már megtaláltam, (elvileg) s talán nem is olyan sokat kell várni, hogy találkozzon egy "másnak" a szálával, s nem válik el attól nagyon sokáig! Szeretném, ha volna egy olyan fiú, aki szeretne, s én is szeretném, de ha elképzelem magam előtt azt a valakit, akkor az illető inkább férfi, mint fiú vagy szegény Gerard Philippe-re vagy Jean Marais-ra hasonlít, kik a filmvilágból vett (ellentétes pólusokon álló) eszményképeim. G. P.-t különösen nagyon szeretem, s kimondhatatlanul fájt halála; a napokban kezembe került egy "Film Szinház Muzsika", mely egy képriportot tartalmazott utolsó filmjéről, s ahogy néztem a szomorkás, sovány de gyönyörű arcot, amely már nincs többé, éreztem, hogy könnyel telik meg szemem, és szívembe szorongás költözött. Nem voltam szerelmes bele (s nem is tudom megérteni azokat a lányokat, akik ilyen elérhetetlen álmokat kergetnek), de nagyon közel állt hozzám, viszont ebben nem kis része volt egyedülálló művészetének. - Most vettem észre, hogy még nem is írtam soha arról, hogy rajongok a filmszínészekért. De hát ez nem is olyan lényeges dolog, ugye? Nehogy azt hidd, hogy elsősorban külsőjüket nézem, művészetük dönti el, hogy a mérleg merre libben. (Azért a szépség is számít, hiszen a kettő elválaszthatatlan náluk.)

"korunk csodája" és egy megbotránkozás

1960. április 23. Péntek 11 óra

Tegnap délután V. Erzsinél voltam, s ott gyönyörködhettem - életemben először - "korunk csodájában" a televízióban. El vagyok ragadtatva tőle. Úgy érzem, ha volna egy nálunk, itthon is, akkor állandóan azt nézném,vagyis nem olyan nagy baj, hogy nincs, hiszen hátráltatna a munkámban (s én főleg este szoktam tanulni - adás pedig, akkoriban, még csak akkor volt!) Ennek ellenére, azt hiszem, mihelyt végzek, és berendezkedek "új életemre", megkezdem a gyűjtést rá. De ez még messze van, s egyelőre még azt sem tudom, hogy milyen lesz az az új élet. Talán nem is én nézem a T.V.-t, hanem engem néznek?... ("cselekvő" - "szenvedő") ez ismét a nevezetes "ábránd" szava volt. Felejtsd el gyorsan, mert most még nagyon hiú ábrándnak tűnik.

("bennelenni a tévében" hm,... már semmiféle ambició nem célozná ezt meg, a nézését se nagyon... de azért voltak (lettek) "szép tévés estéink" , akkor még színvonalas műsorokkal, tévéjátékokkal) ahogy anyukám még utolsó napjai egyikén is felidézte... )

Tegnap történt még valami, ami ha nem is olyan maradandó, mint a T.V.-vel való megismerkedésem élménye, de nagy hatással volt rám, mégpedig rossz, nyomasztó, megbotránkoztató hatással. Beszélgettünk Erzsivel egy osztálytársunkról, akiről mindig tudtam, hogy fiús, (fiúzós), sőt kacér, de amit hallottam róla, mégis megdöbbentett, s kiábrándított nem is (ill. nem csak) önmagából, hanem általában az emberekből, mert "az éremnek van egy másik oldala is", s a másik személy felől nézve a dolgot, talán még kiábrándítóbb. (...) Ezentúl nem tudok olyan szemmel nézni rájuk, mint eddig...

(Nem akarom leírni az esetet, egyrészt személyes jellege miatt, másrészt... ugye sejted miért nem írnám le szívesen?)

1960...

1960. január 4. Hétfő este 1/2 7

Ha valaki elolvasná ezt a naplót (ami persze semmiféle szempontból nem lenne hasznos se rá, sem rám nézve), azt gondolná, hogy írója egy olyan valaki, akinek más gondjai nincsenek is, minthogy buta érzéseivel foglalkozzon. Pedig aki ezt hiszi, téved. Bizony vannak nekem egyéb gondjaim is, amik viszont valójában gondok, de nem annyira naplóba való könnyebb műfajhoz tartozók. (vajon honnan szedtem én ezt a tévhitet, hogy a napló "könnyebb műfaj"?!) (ugyanis szerintem azok a "gondok", amikkel szoktam (itt) foglalkozni, könnyű "gondok", amik jólesőek. (hm..., kezdődő mazochizmus?) Talán legnagyobb gondja életemnek anyukám betegsége, amely hosszabb-rövidebb szünet után visszatér. Jelenleg is ki van merülve. Vásárhelyen voltunk, ott érte el tetőpontját betegsége, úgyhogy haza kellett jönnünk, pedig különben az egész szünetben ott maradtunk volna. Andykát ismét bámultam, főleg okosságát. - De látod k. Naplóm , hogy ez a szomorú téma nem idevaló, hisz' a napló rendeltetésébe lehet , hogy beletartozna ez is (na lám!), én viszont -btapasztalhatod is - a naplóírást felüdülésnek, kikapcsolódásnak használom (a naplóolvasással együtt).

S az életnek vannak kézzelfogható örömei is. Ma is pl. ilyen öröm ért... A szünetre 30 matematika példa van feladva, s ebből ki voltam jelölve beszámolónak (ui. az 5-ösöm meg van kérdőjelezve, 0,3 a négyzeten miatt. Nem érted? szóval 0,3 a négyzeten = 0,09 és nem 0,9, ahogy én mondtam egy alkalommal, s 1-est kaptam érte.) Tanár úr viszont ugyanakkor kijelentette (ez a múlt év - 59. - utolsó óráján volt), hogy a faliújságcikk váltságdíj; aki jó cikket ír (az általa megadott témára), annak elengedi a beszámolót. S hozzám külön odajött szünetben, hogy ugye írok (u.i. már év eleje óta kér rá, eredménytelenül). - Hát neki is ültem 28-án, és megírtam a cikket az olvasásról. Tegnap pedig felülkerekedtem, elmentem V. E.-hez, és izzadságos, hosszas munkával együttesen legépeltük. - Ma 9-re be kellett menni az iskolába megbeszélésre. Beadtam a faliújságcikket Csabáéval együtt. Egyszer csak hallom Cs. hangját. "Juli? Elengedi a beszámolót?" "Kérdezd meg Te! " - válaszolom elővigyázatosságból. Meg is kérdezte - vesztére - tanár úr azt mondta, hogy annak könnyebb lesz csupán a beszámolója. - Kicsit elkeserített ez, mert úgy gondolkodtam, pénteken lesz a beszámoló, hétfőn az első tanítási nap. Még nem lehet tudni, de valószínűleg meghosszabbítják a szünetet. Na már most, mivel erre nem lehet számítani, el kell készülnöm a tanulnivalókkal hétfőre, ez viszont csak úgy lehetséges, ha péntekig is tanulok, pedig a beszámolóra való felkészülés tetemes időt vesz el, s így agyon van lőve a szünetem, s ha meghosszabbítják a szünetet, és nem sikerül a legjobban a beszámoló, bosszankodom esetleg, hogy miért vettem el tanulással a beszámolóra való felkészülés idejét. - Node az efféle aggályaim csak 3 óráig tartottak. U.i. osztályfőnököm eljött hozzánk azzal a hírrel, hogy nagyon tetszik neki a faliújságcikkem, s ezért elengedi a beszámolót. Nagyon örültem, de talán annak még jobban, hogy ilyen rendes osztályfőnököm van. (pedig egy párszor, mikor összeszidott, félreértettem). S azt hiszem, ez a legfontosabb. (a 30 mat. példát így is úgy is megtanulom.)

(én ezt az egészet már nem is tudom felfogni, egyszerűen nem értem, lányomnak felolvastam, azt mondta, hogy "szörnyű stréber" voltam. Szerintem ez nem stréberség... valami más. "A kor hatalma" )

-A szünet egyébként elég unalmas; s rányomja a bélyeget anyu lehangoló betegsége.

megfázva

1959. december 4. Péntek 12 óra-

Vannak pillanatok, amikor tele van a szívem érzésekkel, vagy a fejem gondolatokkal, s ilyenkor muszáj kiönteni, és ezért veszem elő a naplóm. Viszont van, amikor előzetes meggondolás és cél nélkül írok, s később magam is megbánom, illetve súlytalan, unalmas dolgokról számolok be. Jelenleg is az utóbbi a helyzet: beteg vagyok (nagyon megfáztam), tanulni nincs kedvem (mikor van?!) már agyonolvastam magam (tegnapelőtt este, tegnap és ma délelőtt kiolvastam a Különös házasság két kötetét) mindjárt kész az ebéd), mit is csinálhatnék? Hát itt van az én kedves Naplóm, beszélgetek vele egy kicsit.

Kezd kétségbeejteni a szívem túltelítettsége, már arra gondolok, hogy ez betegség. De nem tudok ellene tenni semmit, mikor úgy néznek rám, hogy az emberben akaratán kívül megmozdul valami. Szóval nem én vagyok a hibás, legalább is részben. Nem tudom, a többi lány hogy van ezzel, de úgy érzem, s félig-meddig tapasztalom, hogy más a felfogásuk, nem veszik annyira komolyan a dolgokat. (Egy alkalommal meghökkentett, amit egy osztálytársam mondott. Fiúkról, szórakozásról beszéltünk. - Te, Juli, én nem tudom elképzelni, hogy neked tetszett vagy tetszik egy fiú! - mondja. Miért? - kérdem csodálkozva, s kicsit érző emberi (sőt akkor szerelmes) mivoltomban megalázva. - "Mert mindent olyan komolyan veszel." (Egy pillanatra arra gondoltam, hogy ha nincs is igaza, mondott egy csöpp igazat, u.i. nem "fiú" tetszett akkor, hanem egy meglett férfi!) Valóban lehet, hogy komolyan veszem a dolgokat, de ebben bennevan a szerelem is, s itt volt Mari nagy tévedése. S bár ő ott van minden össztáncon, és bálon, merem állítani, hogy mélyebben érzek, mint ő.) S hogy a fiúk általában tetszenek-e? Elgondolkoztató. Általában igen is , nem is, de még olyan kiforratlan legtöbb! Lehet, hogy az a kerista fiú is csak addig tetszik, míg nem ismerem, így ismeretlenül sokkal tökéletesebb, s biztos valójában rengeteg hibája van, hisz' ember nincs hiba nélkül.

- Mégis csak volt egy kis alapja annak, amit mondott M.

- Mi lehet azzal az ebéddel? Leszólok már Anyunak a konyhába. -

-Már este felé jár az idő. Erzsi meglátogatott, megmutatta a leckéket. Mondta, hogy rosszul nézek ki, ne menjek még holnap iskolába. Anyu sem akar engedni, de valószínű megyek, mert utálok hiányozni, a pótlás miatt, s délután zenekar lesz, amin okvetlen jelen kell lennem, u.i. hétfőn szerepelünk, s még egy próba sem volt, még a kottáját sem láttam annak, amit játszunk. (Részlet Beethoven IX. szimfóniájából) - D. tanár úr is beteg szegény, nem tanít.

nem az, amit szeretnék...

1959. augusztus 12. szerda d.e. 9 óra

Elővettem Naplóm, és írni kezdek bele, s érzem, hogy nem az fog idekerülni,amit szeretnék, ami a szívemen van.

Ó! a szív? Igen. Pedig nem is vagyok jelenleg olyan veszedelmesen szerelmes. A strandon persze fiúkkal is vagyok. Egy közülük szívesen udvarolna is. De én most nem erről akarok írni.

(Viszont van pár aktuális archív fotó ez időből, -mellé meg -pár száraz, de informatívabb bejegyzés a kisnaptáromban, amiket persze eme napló szempontjából nem is tarthattam fontosnak:

elkezdtem az érettségi tételek kidolgozását (II. után, nyáron! - őőőőrület!)

1959.július 21. Hétfő Reggel érettségi tétel (3.) Koksz(5 mázsa) behordása, 3 mázsa barnaszén, 1 mázsa 20 kiló fa is jött.

Íme, a bizonyság: szenet lapátolok a fotón épp:

Barackhámozás lekvárnak. Anyuval séta. Erzsi néninél.

július 22. Szerda D.e. érettségi tételek. D.u Anyuval biciklivel bevásárolni. Fogorvosnál jobb alsó 7. tömés(amalgán)

július 23. Csütörtök D. e póstán, könyvtárban. d.u strandon (halásznadrág, új fürdőruha) Este Erzsi néninél. Rádió: Aida

július 24. Péntek 1/2 9-ig alvás. D.e. Erzsi néninél. Cipóért (hiába).1/2 2- 6 strandon, nagy meleg, a víz sem hideg, de piszkos, áradt. Este cipóért, tejért.

július. 25. Szombat Anyuval bevásárlás. Reggeli után (10) strandra. .e. napsütés, d.u. borús, hűvös idő. 5-ig voltunk. Este Erzsi néninél.

július 26. Vasárnap 10-ig aludtam. Erzsi néni hívatott kérdőív ügyben. (?) A "Jereváni lány"-t kiolvastam. Ebéd után érettségi tétel. Erzsi néninél. (vendégek is)

július 27. Hétfő 1/2 12-ig aludtam, Erzsi néninek vittem káposztáskockát, d.u. krumplit szedtem (az udvarunkban lévő konyhakertben) Este rádióhallgatás: "A gyerek nem akadály"

július 28. Kedd Anyuval órásnál, boltokban (gyanta) D.u. bélyeg-mosás, szortírozás. Varrónőnél. (a bélést megvette) (de vajon mihez?)

július 29. Szerda Hajnalban utazás Szegedre. Klinikán. (biztos ellenőrzésre kellett mennie anyunak -kijövetele utáni 2 hét elteltével) Konziban (felvételí ív beadása). Köpenynézés. Ipari vásárban. Korzón. (Erzsi néni is). Ebéd a Hágiban . SZUE-ban. (uszoda):

július 30. Csütörtök

Anyuval bevásárlás. "Kegyetlenség" olvasása. (Azt hiszem jutalomkönyvnek kaptam!) D.u. érettségi tétel: Szigeti veszedelem. Erzsivel (osztálytárs, barátnő - jelenleg fül-orr-gégész, Szegeden, néha találkozunk , és felelevenítjük ezeket az emlékeinket) olvasókörön. "Fekete gyémántok" Erzsi néninél.

július 31. Péntek Patikában, Erzsi néninek hoztam gyógyszert. Gyalog a strandra Anyuval 3-kor. Ott M.K. M.E. majd K.S. H.Z. F.G.-val. (nem igen tudom már kiket takarnak a monogramok) Nem fürödtem a sérülés miatt. (erre se emlékszem)Visszafelé viharban.

augusztus 1. Szombat Órásnál. Bevásárolni. Segítettem főzni: palacsintát sütöttem, almát hámoztam, reszeltem. D.u. ebédeltünk. (Erzsi néni is) Levélírás, postán, kenyérért. Erzsi néninél. Tejért. (azt valamelyik szomszédból hoztuk, házitejet - mint ahogy tojást is)

augusztus 2. Vasárnap 9-ig aludtam. Gyakoroltam. (na végre!) 3-kor Erzsi bejött értem, lementünk a strandra. É.Zs. É Gy. F.G. H.I. römiztünk. Séta. Erzsi néninél Anyuval. Levélírás. Hegedülés.

augusztus 3. Hétfő Utazás Szegedre Erzsi nénivel. D.e. korzón, parkban, szabadtérit megnéztem. D.u. múzeumban, cukiban, díszműkiállításon. Itthon vacsora. (Erzsi néni is.)

augusztus 4. Kedd Postán Nagymama csomagjának átvételére, bevásárlás, fogorvos. Erzsi itt, vele a szőlőjükbe. Olvasás.

augusztus 5. Szerda D.e. megvettem a harmadikos füzeteket, vasaltam. Erzsi bejött értem, ebéd után strandon Erzsivel Este olvasókör. "Ahol a pénz nem isten"

stb... abbahagyom, tényleg unalmas... ez a naptár... (nemnapló)

utolsó napja az 58-as évnek

1958. december 31. Szerda ebéd után

Utolsó napja az 1958-as évnek a mai. Este rádióhallgatással és nagyobb méretű ünnepi vacsorával búcsúztatjuk el az óévet, (Erzsi néni is velünk fog szilveszterezni), s ha majd eljön a 12 óra, a nagy forduló, új, nagy reményekkel nézünk az új év elé, ami még nem tudjuk, mit tartogat számunkra, de ilyenkor csak "jó"-ra szabad gondolni, sőt a legjobbakra.

Hogy én mit várok az új évtől?

"Kitűnő " bizonyítványokat mind a gimiben, mind a konziban. (Nomeg a félévi értesítőkbe is természetesen "kitűnő"t.)
Egy jó barátot (miután a barátnőkben csalódtam.)
Találkozhassam végre Hollandiában élő rokonaimmal: nagymamával és Laci bácsival (ő apukám testvére):
Ez a kívánságom már nem lebeg annyira messze, mint régebben, azaz egy újságcikk megjelenése előtt.
A "Magyar Nemzet" karácsonyi számában olvastuk többek közt a "Karácsonyi revű" cím alatt:
(Idézek:)

"Öles plakátok hirdették Bécs utcáin az egyik varieté műsorának attrakcióját: CLARISSE AND LESLIE GONDA (holland). Húsz perces számuk van, a klasszikus tánctól az akrobatikáig. Műsoruk végén kigúnyolják az amerikai rock and rollt. Kik ezek a kedélyes hollandus művészek? Clarisse: Szamosi Klára és Leslie Gonda: Gonda LÁszló. Tizenöt év óta járják a világot. Minden vágyuk, hogy jövő évben Budapesten is szerepelhessenek. Gonda, az egykori népszerű budapesti táncművész és rendező nyolcvanöt éves édesanyjával látogatott el Bécsbe. A vígkedélyű matróna egyik este a mellettünk lévő asztalnál vacsorázott. Ez volt a menűje: töltött paprika, káposztáskocka külön borssal, három deci badacsonyi Kéknyelű. S mikor mindezt elfogyasztotta, magához hívta a bécsi cigány- prímást, és magyar nótákat énekelt."

( Sajnos mégsem találkoztam az új évben (sem) velük, csak majd '64-ben, én mentem ki hozzájuk egy nyárra - de akkor már nagymama nem élt... )

"félig-meddig aludva"

1958. december 7. Vasárnap este 1/2 7

A tanulnivalóimmal már elkészültem. Anyu Chanuka ünnepélyen van (én nem érzem egész jól magam, azért maradtam itthon). A szavalóversenyre is már megtanultam 2 verset. Így egy néhány percig írok egy pár sort.

Visszatérve a legutóbbi témához: az este, félig-meddig aludva elhatároztam, hogy írok Moszkvába, Olegnek. (hm... ejha! ugyan minek?!) Hogy miért jutottam erre a gondolata? Az előadás után Sz. Sárival autogrammért mentünk. Sári címet kért Grijcuktól, így én is azt kértem, hisz' azon rajta van a név is, és így autogramm is. Megkérdeztük az énekestől, hogy ha írunk, fog-e válaszolni a levélre, ő pedig nagyon bíztatóan mondta, hogy igen, persze. Tudom Ivanov címét is: Moszkva Konzervatórium CCCP (No ez itt majdnem olyan naiv, mint Csehov Ványájának címzése "Nagyapó"nak "Moszkva"); miért ne írhatnék neki is? (de miért igen?) ő is komszomolista. (ez aztán az érv!) Nagyon örülnék, ha válaszolna a levelemre, aminek megírását előreláthatólag a kezdődő téli szünetre ütemeztem be. ) De azt hiszem sose írtam meg azt a levelet! Remélem is... Bár a rajongások kora csak ezután kezdődött el igazán!)

"Elutazott"

1958. augusztus 8. Péntek este 1/2 8

Ismét a régi téma, de több fejezete már nem lesz, ezek már a végső akkordok.
Elutazott.

Egy negyedórája B. Ágival jöttem hazafelé a teniszezésből, s ekkor láttam, hogy a sarkon áll P. Ildi (apja is orvos, és ráadásul ő és a különben szimpatikusabb nővére, Nóra volt nálunk otthon, anyu dorgáló példálózgatásaiban a "bezzeg"-ék) és egy fiú társaságában. Nem mertem megnézni jobban, nem akartam, hogy észrevegyen valamit rajtam. Igen, sajnos ez a taktika (is) ami miatt nem kerülhettünk egymáshoz közelebb. (?) Szóval: összegezve a dolgot: én (könyörgöm: IS legfeljebb) tehetek róla, hogy az egész dolog (részemről) csak álmodozásból állt. Mindenesetre sajnálom, de majd igyekszem beletörődni, még inkább feledni. Nem valószínű, hogy még fogunk találkozni az életben, nem hiszem, hogy M-n lesz orvos. - Mikor Á. elment, kinéztem az ablakon, de dühvel kellett tudomásul vennem, hogy eltakarják a lombok, de az elsuhanó autóbuszt észrevettem, (s ekkor arra gondoltam, hogy ) amely talán végleg elvitte valami, számomra ismeretlen városba, faluba. (Később megtudtam, hova - soha életemben nem voltam abban a városban..., és persze soha többé nem láttam őt sem. Azaz, ha látnám is meg se ismerném; a napbarnított bőre és a göndör fekete haja is -azóta már biztos kifakult..., mint ez az egész - amúgy is elég fakó - emlék...)

"szerelmes vagyok"

1958. június 26. Szombat 1 óra

Három nappal ezelőtt két szóval kezdtem írásomat, ha teniszezés után írtam volna, akkor ez a két szó megváltozott volna, legalábbis az egyik, a "kitűnő" szót egy másik váltotta volna fel. Igen, akkor már nem szép tanulmányi előmenetelem közlését tartottam volna fontosnak, hanem azt, hogy
"szerelmes vagyok"

Most már nem "félek" ezt a szót leírni, hisz nincs abban semmi, ha egy embernek megtetszik egy másik ember.

Hát akkor mi is történt szerda este? (Ugye ezt kérdezed k. Naplóm?)

Kezdem, (hisz' szívesen gondolok vissza rá.)

A-val estefelé lementünk a teniszpályára. Rögtön észrevettük, amint beléptünk a "lombkapun", hogy rengetegen vannak a pályán. A padok is tele voltak. Először utunk az öltözőbe vezetett, s ekkor láttam meg először a kedves arcot, amely épp felénk nézett. Miután átöltöztünk sortra, mivel foglalt volt mind a két pálya, leültünk a túlsó melletti padra. Szemben ült velünk "ő". A. odahajolt hozzám, és azt mondta, hogy neki tetszik az a szigorló orvos, aki ott ül velünk szembe. Én visszafeleltem: nekem is, nagyon. Később miránk is sor került, kaptunk egy fél pályát, s ugyanazon a pályán játszott ő is, s én nagyon boldog voltam, ha ő idedobta hozzám a véletlen odaguruló labdát. Közben-közben ültem is, és figyeltem, persze, nem feltűnően, úgy tettem, mintha a játékukat figyelném. (tehát , ha a partnerénél volt a labda arra néztem. (még szép!) Ő is többször nézett felénk.

Alig vártam, hogy ismét reggel legyen. Korán, már 1/2 7-kor kinn voltam. (mire késztet a "szerelem", lám! A legjobb ébresztő, egy hétalvónak is.) Hamarosan lejött (Sz. dr-ral). Akkor teniszeztem A-val vagy Csillával. De hamarosan leültünk, szívesebben néztük. 8-kor elment. A. szerint a "mi kis orvosunk" (ahogy ő hívja) azt a dalt fütyülte játék közben, ami úgy kezdődik: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol...Tudtam úgyis rám találsz valahol, valamikor..." Igaz, hogy bár én közelebb ültem hozzá, nem hallottam, de azért elhittem neki, (mert jó érzés volt azt hinni, hogy ez esetleg nekem szól, A. viszont biztos úgy gondolta, hogy neki.)

Tegnap délután egy nagyon érdekes dolog történt. Otthon olvastam, és közben szólt a rádió. Egyszer csak hallom a sokszor hallott, s már jól ismert műsor címet:" Szív küldi szívnek szívesen"

No, gondolom magamban erre: "ha a műsorban benne lesz ez a dal, akkor ő egészen biztosan szeret stb... stb..." Meg kell jegyeznem, hogy az illető dal már nem olyan gyakran hallható a rádióban. És mégis, egyszer csak hallom: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol

Tudtam, úgyis rám találsz valahol, valamikor"

Boldog voltam. (Ez könnyen ment!)

S hogy a továbbiakban mi történt (törtéééént?! túlzás) azt már lerögzítettem délelőtt egy papírra. mindez tegnap este történt a teniszpályán. (egyedül mentem le, s később sem jött le, sem A. sem Cs, sem B.)

A papíron pedig ez áll:

Végre lejött, a fehér köpenyben. Úgy látszik, megéreztem, amikor épp a hátam mögé

ért, ránéztem, ő meg rám. Mikor teniszezett, néha odanéztem. (Legszívesebben állan-

dóan néztem volna.) Különös fény volt a pályán, a nap egyes foltokat világított meg. Ő

épp ilyen helyen teniszezett, s ez különös megvilágítást adott arcának. Egyszer, mikor

odapillantottam láttam, hogy ő is nagyon néz engem, s most én is hallottam, hogy

halkan fütyül. Tisztán nem hallottam, hogy mi volt, de mintha a "Nekünk találkozni

kellett" kezdetű dal melódiája lett volna.

-Az égen fenn szivárvány tündökölt, gyönyörű szivárvány. Sajnos hamarosan el

kezdett esni az eső, s ennek hatására a két "gyönyörűség" eltűnt.

(...)

ebéd miatt elmaradt bejegyzés

1958. április 5. Szombat dél

Ismét le kell ülnöm a naplóm mellé.

(A vásárhelyi utazásunkat akartam megírni, de félbe kellett hagynom az írást a közben elkészülő ebéd miatt.)

(A kis naptárnoteszemben olvasom, előző napi bejegyzésben:

"4.péntek

Felsz. ü. ez nyomtatva , alatta az én írásommal:

Felvonulás a dísz-században, (?!) (3-án este tűzijáték volt) . Ari nálunk, majd én Ariéknál. Erzsi néni nálunk,

és íme, amiről írni akarhattam a nagynaplómba (feltehetően részletesebben):

Vásárhelyre utazunk, Anyu és én, de vissza kell jönnünk, mert M.n. D-ben. (azaz feltehetően Magdi néni Debrecenben volt, A lányáéknál... és mi nem tudtunk róla, és csak úgy vonatra szálltunk...(?) ... nahát, ma csak egy mobilhívás kellene...)

Találtam e napok körüli fotót is, a hátlapra írtak szerint ez március 30-án készült, az udvarunkban - háttérben a kedvenc diófám, amin a következő képen ücsörgök (az ablakpárkányon kívül ez volt a kedvenc tartózkodási helyem... jóval később meg alatta, a törzsnek dőlve szerettem ücsörögni, meditálni... Mára kivágták, mint mindent a kertből... ami kavicsos parkoló lett...)