"költői és lírai lélek"

1960. január 6. Szerda d.e. 11 óra

Úgy látszik, "költői és lírai lélek" lettem, u.i. magyarból többek közt felkaptunk egy fogalmazást "Egy estém otthon" címmel. (valószínűleg az azonos című Petőfi vers kapcsán, de fogalmazási készségünket fejlesztendő) S én mondanivalóm előbb versbe öntöttem, aztán prózába. (Kb. 1-1 óra jutott mindkét műfajra.) Persze ez se remekmű, sőt. (Van itt azért önkritika!) De azért ideírom (na persze), mert őszinte érzésekről ad számot:

"A sápadt nap utolsó fénysugarát lövelli a tájra,

S lassan sötétség borul a hóval borított, kedves házra

Kinn sötét van, itt benn melengető világ:

Családi szeretet a neve , így hívják.

Ketten ülnek az asztalnál: anya és leánya,

S a falon ott szemben, az édesapa képmása....

Itt abbamarad az írás (azaz a túlteljesített házifeladat lemásolása ) , és másfél oldal kihagyott, üres rész következik a naplómban. Nem lehetett időm, de az is lehet, hogy untam magam, illetve valami mégis csak azt súgta, hogy kétszer leírni a "nemremekművet" mégse kellene... A III.-os irodalmi munkafüzetem megvan valahol, ahol az eredeti kézirat olvasható, most nem tudom, hol... de ha előkerül újra, bemásolom ide, ha csak nem , akkor is jobbnak látom a kihagyást...)

Egyébként -ami a formát illeti - nem tanítottak vajon nekünk verstant?

1958. (január) február 2. Vasárnap e. 7

Hű! de rég -épp egy hónapja - írtam utoljára. Hiába, nem értem rá.

Vásárhelyen jól éreztem magam. Igaz, Dóra egy párszor kiprovokálta belőlem a sírást, de hát én is hibás voltam abban, hogy mindent komolyan vettem. (Ez a szituáció egy párszor még előfordult, évekkel, évtizedekkel később is...így van ez, ha az ember nem tanul... )

Legifjabb unokaöcsém, András, nagyon aranyos volt, különösen akkor, amikor azt mondta huncutul mosolyogva (napjában tán 100-szor is): te, te, te, vagy a "de" szóval variálta, így: de, te, de, te. Állandóan mosolygott, most is csak úgy tudom elképzelni.

Amikor hazajöttünk Vásárhelyről, nagy lendülettel fogtam hozzá a tanuláshoz. 1 hét alatt kellett elvégeznem, amit 1 hónapra kaptam fel. (Aha! Szóval egyáltalán nem csak az én ÖNszorgalmamról volt itt szó! Sőt! Micsoda dolog szünetre leckét feladni!!!??) De meg is lett a tanulásnak az eredménye. Minden tantárgyból felkészültem

2 hete járunk iskolába. Naponta 3, 4, 5 5-össel jövök haza. 2 alkalommal írtunk földrajzból dolit, és 5 lett mind a kettő, pedig nehéz volt, s általában rosszul sikerültek. Én vagyok az egyedüli , akinek mind a kettő 5 lett. Természetesen ennek nagyon örülök. (különösképp az előzmények, a szerencsétlen 3-as antré, ismeretében , lásd korábbi bejegyzés) Az ("elő")konferencia holnap lesz.

Ma délután voltam az idén először korcsolyázni. Már egész jól megy a korcsolyázás. Nagyon élveztem, különösen, amikor gyorsan száguldottam.

Majdnem megfeledkeztem a tegnapi önképzőköri estről, amelyen szerepeltem a szerzeményeimmel. Kicsit izgultam, de azért jól ment minden. Domokos tanár úr (osztályfőnök ÉS zenekarvezető) gratulált, és azt mondta, hogy el kell kezdenem a zongorázást is. Azt hiszem ebből még az idén lesz valami. (Nem lett... sőt, később a konzervatóriumot is épp akkor hagytam abba, az érettségi miatt, mikor ott kötelező lett volna felvenni a zongorát.- bár kaptam röpke külön-órákat összhangzattanból a zeneszerzéstanártól (Szatmári tanár úrtól.)- Amúgy meg tulajdonképpen azért nem zongorázni tanultam eleve - hiába is volt az apai (pesti, majd amsterdami) nagyanyám zongoraművész!

- a háborúban a mi (anyai) Bösendorferünket eltulajdonították - újat venni persze, hogy nem tudtunk... sőt jóval később, mikor a lányom zenetanulása került napirendre, ő viszont ragaszkodott zeneovi után, ahol magasan a legkiemelkedőbb volt máris, a zongorához - mert, mint mondta, "abban minden hangszer benne van"

... elég viszontagságos körülmények közt találtunk gyakorlásra alkalmas zongorás termeket hol az ő iskolájában, hol az enyémben - ahol tanítottam, mignem egy tévészereplése alkalmával, miután eljátszotta saját szerzeményét (meg elmondta saját, már könyvben megjelent, verseit...) országos hírveréssel kapott ajándékba egy digitálisat... de ez már egy másik történet... másik kor másik története.)

A korcsolyázásból Arival jöttem haza, és egy darabig Nagyékkal és S. Pistával. Utóbbi azt mondta, hogy nagyon tetszett a hegedülésem neki tegnap. (Tőlük vettük az első hegedűmet, egy feleset. Ő nem akart tovább hegedülni... Talán megbánta már? Meglehetett már akkor benne a művészi hajlam, csak gyakorolni nem kellemes időtöltés... A szülei is orvosok voltak, ő is orvos lett, de ugyanakkor fest is, remek, különleges témáju és korolitú képeket- a lánya pedig hivatásos festőművész, ugyancsak rendkívül finom, régies, ódon hangulatú, nagyon nőies táblaképei vannak.)

Szeretnék holnap is kimenni korcsolyázni, de ez csak úgy lehetséges, ha még ma és holnap zenekar után megtanulom a leckém, s így a holnapi délutánom szabad lesz. (Jaj, szegény gyerek! ez az állandó elfoglaltság!)

1957. december 8. Vasárnap e 1/2 7

Sajnos megenyhült az idő, s ha csapadék esik, akkor az nem hó, hanem eső. Most is ez a helyzet, esik az eső. Anyu moziban van. A "Dani" című filmet nézi meg. Én írok, s közben figyelem a rádiót. A "Kincses kalendárium"-ot hallgatom. A leckém már nagyjából kész.A "Mégis mozog a föld"-et fogom este olvasni, mert már épp ideje. A könyvtárból is szóltak, de amúgy sincs olyan sok idő hátra az elolvasására.

Két hét múlva kikapjuk a szünetet, egy hónapig fog tartani. (Ezt már írtam korábban, úgy látszik, már nagyon vártam!) Szóval 22-én kapjuk ki. 26-án, csütörtökön utazunk Pestre, az estivel. Pénteken, szombaton, vasárnap leszünk ott, s hétfőn jövünk vissza. Ez most már biztos. Több, mint valószínű, Feri bácsiéknál fogok lakni. De jó lesz majd! Ágikát láthatom, s vele lehetek! (Meg hogy mennyire szerettem a kisebb gyerekeket! "Ágika" is már 55 éves, orvos, két nagy fiúgyerekkel...)

Be is fejezem, mivel a "Kincses kalendárium" befejeződött. (Mi lehetett ez az érdekfeszítő műsor?), és még a történelem leckét nem tudom, hozzáfogok a megtanulásához. (A kis szorgalmas... és még a kötelező Jókai is az esti programban....)

Ismét nincs itthon Anyu

1957. október 21. 1/4 8

Ismét nincs itthon Anyu (Szülői Munkaközösség tagja és most épp gyűlésen van.) Nem szeretem az egyedüllétet, de naplót jobban szeretek akkor írni, ha egyedül vagyok itthon. Leckém már mind kész, bár holnap oroszból és matematikából is dolit írunk. De már eléggé felkészültem mind a kettőre.

Délelőtt is és tegnap is nagyon fájt a fogam. Nem tudom, attól-e, vagy mert az előbb pár matematika példát csináltam, olyat amilyet valószínűleg holnap a dolgozatba kell csinálnunk majd, és ettől izgatott lettem, nagyon melegem lett. Mindenesetre remélem, nem az ázsiai influenzát kaptam meg.

Be is fejezem, mert hallom Anyu lépteit.