A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Feri bácsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Feri bácsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 7., vasárnap

bajok és öröm és ...

1961. augusztus 13. Vasárnap este

Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!
Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).
Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.
Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)
...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)
U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)
Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)

2008. július 17., csütörtök

kis javulás

1960. július 5. Kedd 19 óra

Ismét írok, de ez nem jelenti azt, hogy a "naplómbeli régi énem"nek megfelelően, vagyis, hogy Anyu ismét a régi. Viszont kétségtelen, hogy valamivel jobban van, de ez nála (sajnos) olyan változó. most már azért megvan a reményem, hogy klinikai kezelés nélkül is meggyógyul. Csak mielőbb megtörténne! mert most rettenetes a helyzet. Anyunak is, de nekem is. Anyu rengeteg korlátot szab, egyedül itthon tehetem azt, amit akarok (ill. -ném), sehova nem mehetek, még bevásárolni sem egyedül stb. De ezt nem vehetem tőle rossznéven, és nem is veszem, hisz' mégis ő beteg, és neki a legrosszabb.

Ma rájöttem, hogy létszükségletem a tanulás. - Nagyon szeretném kidolgozni a magyar érettségi tételeket, de még nem tudtam az eredeti tételfogalmazasákat megszerezni, s anyu nem veszi jónéven a "tanulás iránti vonzalmamat nyáron", úgyhogy egy kicsit el kell odáznom. De lehet, hogy e vágy nem a tanulásnak szól, hisz' nem a "magolást" szeretem, hanem a tételkidolgozást vagyis az áttekintő rendszerezést, másrészt a magyar irodalomé a rajongás. Viszont az is lehet, hogy csupán menekülni akarok az írók és alkotásaik közé a jelenlegi kissé nyomasztó helyzetemben. Hogy mivel telnek napjaim? Hát mindenesetre izgalmakban gazdagon, s mégis egyhangúan. Sokat tevékenykedem a háztartásban, de azért néha hegedülök is, olvasok (jelenleg a Rómeo és Júliát - s közben tanulom Julia monológját is ("Isten veled! Ég tudja, látsz-e többet...") és a Hollót is. (Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva-fájón...), nomeg rádiózom. Szóval azért nem panaszkodhatom, annál is inkább, mert anyu állapota javulóban van; s ez a legfontosabb.

2008. június 5., csütörtök

a legelejéről

1959. március 29. vasárnap d. e. 11 óra

Most egy kis összegezést szeretnék csinálni. Szívesebben folytatnám a tegnapi témát, de nincs semmi értelme, csak felizgatnám magam, s biztosan te is unnád.
Tulajdonképpen te k. Naplóm, aki a legbizalmasabb barátom vagy, jóformán semmit nem tudsz az életemről, csak azt amit ide bejegyeztem, vagyis amit 1957. június 14. óta érdemesnek találtam bejegyzésre, de ezek nem derítenek fényt az 1957. június 14. előtti eseményekre. Most igyekszem pótolni a hiányosságot
A legelején kezdem.
1943. január 11-én, Makón láttam meg a napvilágot. Nem a legjobb időben, különösen nekünk, zsidóknak volt ez válságos idő. Édesapám

(Gonda Károly), Budapesten született, ott is élte le élete nagyobb részét. Édesapja (Dr Gonda Jenő) ügyvéd volt, ki jóval születésem előtt tragikus körülmények közt halt meg. Nagymamám, (aki jelenleg Hollandiában él, s rendszeresen levelezünk egymással), Berlinben végzett Zeneakadémiát. László, édespám öccse (akiről már írtam), annak idején szökött otthonról színésznek. Táncművész és rendező, s a háború után a Royal színház igazgatója volt Budapesten. 1947 körül (vissza)ment Hollandiába, s mint holland állampolgár turnézik a leggyönyörűbb helyeken feleségével, s táncművészetével óriási sikereket arat. - Apukám jogot végzett. -
Édesanyám miután elvégezte az érettségit, tovább szeretett volna tanulni, de a "numerus clausus" miatt nem tehette. (Szakmát tanult: fehérnemű- és fűzőkészítést.)
(Anyu (Lőwinger majd Ladányi Ida) még lánykorában, két unokatestvéremmmel: Verával és Ottóval)


ezt a képet utólag kapta vissza a barátnőjétől, a háború után, a dátum rajta: 1941. III. 3. (következő évben ment feleségül apukámhoz , s a rákövetkező évben (9 hónapra) születtem.
Az ő édesapja fakereskedő volt. Nagymamám szegedi lány volt. (Nagyapámék úgyszintén...)
Nagyszüleim (Bárány Mária és Lőwinger Miksa)
Öt gyerekük van, őrájuk is büszke vagyok, csak felnézhetek rájuk. A legidősebb Lili, Ladányi Sándorné, 2 gyereke van, akik már nem is gyerekek. Canadában élnek. Lánya: Vera 2 fiú édesanyja, Ottónak pedig ebben az évben június 7-én lesz az esküvője Hollandiában, melyre Lili néniék is át fognak jönni Európába, és így lehetséges, hogy találkozni fogunk. - Korban Lili néni után következik Gyuri bácsi. Ő 1957 májusáig Makó legjobb ügyvéde volt, addig amíg nem ment el Rómába, fiacskája, Tomi után, aki itt joghallgató volt.(Szegeden) 56. novemberében Montreálba ment. - Magdi néni anyunál 2 évvel fiatalabb, de ő már nagymama. 2 gyerek édesanyja, első férje meghalt, (aki Lili néni férjének a testvére volt.) Fia: Péter Szegeden volt orvostanhallgató. Jelenleg Canadában orvos. Lánya: Dóra Debrecenben él, testnevelő tanár egy gimnáziumban, férje: Vámos István, van egy nagyon aranyos, okos kisfiuk: Andriska. - A legfiatalabb Lőwinger azaz (magyarosítva) Ladányi csemete Feri bácsi. Budapesten jogtanácsos, nős persze (felesége Szigetvári Aranka), gyerekük Ági, nagyon szép, okos kislány, jövőre kerül iskolába.
A rokonsághoz tartozik még 2 nagynéni és 1 nagybácsi (anyai nagymamám testvérei) Erzsi néni (Makó), Aranka néni (Szeged), Pista bácsi (Budapest) Anyu unokatestvére: Dr Bagyóné, aki hegedűművésznő, tanít is, és az Operaház zenekarában prím hegedűs, Rózsadombon lakik egy gyönyörű villában. Éva néni is anyu unokatestvére. 3 gyerekük van (csak a legkisebbet ismerem).

2008. május 7., szerda

pesti élményekről

1957. december 30. Hétfő 5 óra

Újra itthon!!!

Kb 1 órája érkeztünk meg Pestről. Anyu várt kinn az állomáson.. Ő is nem sokkal azelőtt jött meg Vásárhelyről. Nagyon jól éreztem magam a Feri bácsiéknál töltött 3-4 nap alatt. Kezdem a legelején:
Csodálatos, (de igaz) hogy nagyon jól utaztam végig. Az idő is nagyon hamar eltelt. egy fülkében ültünk egy páran, és nagyon jól elszórakoztunk.
Az állomásra, vagyis a Nyugati P.U.-ra 1/2 9 óra felé értünk oda. Feri bácsi várt. Még a P. U.-on megtudtuk, hogy másnap 1/2 4-re kell mennünk a Baross u. 88 alá. (ott szerepelt a zenekarunk)
Ágika még fenn volt, mikor odaértünk hozzájuk. Odaadtam nekik, amit vittem ajándékba a részére, miután én is megkaptam tőlük a karácsonyi ajándékokat. Nagyon örültem neki, és jólesett, hogy gondoltak rám is, a bevásárlásnál már. (Csak egy barna kockás flanel ingblúzra emlékszem.)

2008. május 3., szombat

1957. december 8. Vasárnap e 1/2 7

Sajnos megenyhült az idő, s ha csapadék esik, akkor az nem hó, hanem eső. Most is ez a helyzet, esik az eső. Anyu moziban van. A "Dani" című filmet nézi meg. Én írok, s közben figyelem a rádiót. A "Kincses kalendárium"-ot hallgatom. A leckém már nagyjából kész.A "Mégis mozog a föld"-et fogom este olvasni, mert már épp ideje. A könyvtárból is szóltak, de amúgy sincs olyan sok idő hátra az elolvasására.

Két hét múlva kikapjuk a szünetet, egy hónapig fog tartani. (Ezt már írtam korábban, úgy látszik, már nagyon vártam!) Szóval 22-én kapjuk ki. 26-án, csütörtökön utazunk Pestre, az estivel. Pénteken, szombaton, vasárnap leszünk ott, s hétfőn jövünk vissza. Ez most már biztos. Több, mint valószínű, Feri bácsiéknál fogok lakni. De jó lesz majd! Ágikát láthatom, s vele lehetek! (Meg hogy mennyire szerettem a kisebb gyerekeket! "Ágika" is már 55 éves, orvos, két nagy fiúgyerekkel...)

Be is fejezem, mivel a "Kincses kalendárium" befejeződött. (Mi lehetett ez az érdekfeszítő műsor?), és még a történelem leckét nem tudom, hozzáfogok a megtanulásához. (A kis szorgalmas... és még a kötelező Jókai is az esti programban....)

2008. április 21., hétfő

Balatonboglár/2.

1957. július 20. Szombat

Még két nap, és újra Makón leszünk. Az igazat megvallva már alig várom. mondhatni annyira, mint amikor jöttem. Meg azért is szeretnék már otthon lenni, hogy Ágikával lehessek. (T.i ők meg Makóra mentek időközben Erzsi nénihez vendégségbe) Hegedülni is szeretnék már, és csak más otthon élni, mint itt.

Fényképeket készítettem, 7 db.-ot. Elég jól sikerültek. (Most el is lehet dönteni:)


Moziban többször is voltunk. Mindjárt első nap megnéztük az "Yvette milliói"t, aztán a "Megosztott szív" című angol filmet, majd a "Két Lotti "-t s a "Vörös kocsmát" . A "Két Lotti" leírhatatlanul tetszett. Ha Makón megy, újra megnézem. Ma is megyünk moziba, az "Oké, Néró"-t nézzük meg. Természetesen nem jártunk volna ennyit moziba, ha az idő jó.

Ma is olyan zápor jött a nyakunkba a strandon, hogy ha nem esik utunkba a "MÁVAG" üdülő, bőrig ázunk, s alaposan megfázunk.

Hétfőn a 14,51-es vonattal indulunk, ami a Déli P. U-n lesz 19,22-kor, ott valószínűleg vár bennünket Angyika. Onnan átmegyünk egy átszállóval a Nyugatira. S onnan 1/2 11-től 6-ig fogunk utazni. Makón Feri bácsi vár majd ránk.

2008. április 20., vasárnap

Balatonboglár

1957. július 19. Péntek d. e.10 ó.

E sorokat már Balatonbogláron írom.

Most össze próbálom foglalni az eddig történteket.

1-én megvolt a hangverseny. A végén csak d.u. játszottam mindkét darabot, V. Juci néni kiharcolta, hogy ne legyek utolsó. Az első darab után is tapsoltak, s ha nem kezdem el a másikat, még tovább csinálják. Mikor azt is befejeztem, olyan hosszan tapsoltak, hogy az öltözőben is még hallottam. Ennyit arról, ami Makón történt.
2-án este 1/2 8-kor érkeztünk meg Budapest Nyugati P. U.-ra. Feri bácsi és Angyika (nagybátyám, felesége) várt bennünket. Már Ágikára (kislányuk) nagyon kíváncsi voltam. Végre megérkeztünk hozzájuk. Ági és Rózsikanéni (Angyika nevelőanyja, Ágikára ő vigyázott) nyitottak ajtót. Nem is gondolta Anyu, hogy Ágika ilyen szép.


Később meggyőződtünk arról, hogy nem csak szép, hanem feltűnően okos is. 4 és 1/2 éves, és elszámol 100-ig, s 10-ig kivon, összead, nem az ujján, hanem fejben. Olyan édes, amikor gondolkozik, s hirtelen kivágja a számot, természetesen a megfelelőt. Rózsika néni is nagyon aranyos volt, nagyon finomakat főzött- (Vissza is sírtam Anyuval itt, Bogláron a főztjeit.) Pesti ottartózkodásunkkor voltunk többfelé. Kétszer a Margitszigeten, amikor Anyu Angyikával elment szinházba, akkor én Feri bácsival elmentem a Városligetbe. Voltam vele moziban, cukrászdában. Voltunk a Rózsadombon is, Bagyóéknál, anyu unokatetvérénél. Hegedültem neki (Bagyó Lili néni az Operaház első hegedűse volt!), meg volt elégedve a játékommal.

(Ez a kép Lili néninél készült a Rózsadombon, a két kisgyerek kezét fogva - a kisfiú "Janó" anyu unokatestvérének fia, az apukájával volt ott épp, azóta se láttam és nem is tudok róla, - mióta ez a kép elkészült... s amit most találtam meg! Fe kéne kutatni (biztos már nagyapa), de még a vezetéknevét se tudom. (anyai ágon rokon)

Kabátot is vettünk, Angyika segítségével. 480 Ft-ba került. (Hűha!) Kedden már 5-kor felkeltünk, mert 7-kor indult a vonat. Feri bácsi jött ki velünk.

1/2 12-kor már Balatonbogláron voltunk, ez az út sokkal kényelmesebb volt, mint a Makó-Pesti.

Eddig sajnos inkább rossz időnk volt mint jó. Csak 2 napja van kimondottan meleg.

2008. április 15., kedd

zsúr, szülinap, pakolás, gyakorlás, uti terv

1957. június 21. Péntek 1/2 6

Tegnap Kláriéknál zsúron voltam. ("Kláriék": K. anyukájával , annak férjével azaz nevelőapjával: a városi kórházigazgatóval, s annak első, - háborúban meghalt - feleségének anyukájával: Felice nénivel laktak az államosított egykori családi házunk nagyobb részében, abba a részbe került elvett előszobánk, egy kisebb szobával, melyet korábban albérletbe adtunk ki , külön mellékhelyiségel, folyosórésszel,- meg a "normális" feljáratunk ill. bejáratunk is. Egy melléklépcső maradt nekünk, a nagy házhoz épített egykori irodahelyiségeken keresztül - de mint ahogy mindjárt olvasható, épp ezen a napon csippentették le abból a részből meg a konyhánkat!... Egyébként a kórházigazgatónak meg a magánklinikáját államositották "el" .) Nem nagyon akartam elmenni (a zsúrra), mert K. főleg az osztálytársait hívta meg - vagyis negyedikeseket, (tehát jóval fiatalabbakat), de aztán csak elmentem. A fagylaltból alig ettem, (mert légcsőhurutom van), a csokoládéstorta nagyon finom volt, azon kívül tálaltak föl meggyes pitét és cseresznyét.

Jaj! Hát a legfontosabbról megfeledkeztem! Tegnap volt Anyu születésnapja. Egy fényképalbumot, cukorkát és csokoládét vettem. Szerettem volna még többet is, de Anyu azt mondta, hogy nincs semmire sem szüksége. Így aztán maradt 17Ft-om.

Nagy pakolásban vagyunk. A lenti lakók elvették a konyhánkat, és most azt ürítjük ki. Az előszobából (már ez se az eredeti, igazi! azt a fenti régiónkból vették el! l. fent., ez egy ablaktalan - igaz , üvegajtós -, kis előtér csak, ebből) vagyunk kénytelenek elfüggönyözni egy konyharészt. Szerencsére van kémyényjuk. (sic!)

Ma délelőtt voltam Varga Juci néninél a darabot próbálni. (Ő jobban kísér, mint Bné.) (Valamikor még ő tanította anyuékat is zongorázni, nekik még megvolt a Bősendorfer, ami aztán a háborúban eltűnt... sok mással. De mi ez apám Bor-i munkaszolgálatból "eltűnéséhez" képest! - Zongorázás helyett én már hegedülni tanultam, mert az a hangszer olcsóbb volt - na bumm. )
Hegedűórára menet nagyon megáztam, s ez a megázás ártott a hegedűnek is, a húrok megbolondultak, s most újakat kell feltenni. Egész más hangon szólt, mint máskor, úgyhogy rosszul ment a lecke.

Nagyon nagy öröm ért, mikor hazajöttem hegedűóráról. Feri bácsi (anyukám öccse) írt, hogy julius 2-án utazunk. 2-7-ig náluk leszünk Pesten, 7-21-ig pedig Balatonbogláron. Olyan boldog vagyok, hogy le sem tudom írni. Legszívesebben már csomagolnék, s utaznék is. Nagyon örülök mindkettő nyaralásnak, de talán a pestinek még jobban.