Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!
Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).
Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.
Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)
...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)
U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)
Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)
(Gonda Károly), Budapesten született, ott is élte le élete nagyobb részét. Édesapja (Dr Gonda Jenő) ügyvéd volt, ki jóval születésem előtt tragikus körülmények közt halt meg. Nagymamám, (aki jelenleg Hollandiában él, s rendszeresen levelezünk egymással), Berlinben végzett Zeneakadémiát. László, édespám öccse (akiről már írtam), annak idején szökött otthonról színésznek. Táncművész és rendező, s a háború után a Royal színház igazgatója volt Budapesten. 1947 körül (vissza)ment Hollandiába, s mint holland állampolgár turnézik a leggyönyörűbb helyeken feleségével, s táncművészetével óriási sikereket arat. - Apukám jogot végzett. -
