A Badacsonyi kilátóból látkép
A vár előtt a kirándulócsoport. (Én értelemszerűen nem vagyok rajta, mert a képet csináltam.) Szigetvár,1958. július 19.
A Pécs-i zsidó templom, a szállásunk balra, mellette volt, a Délszláv Diákotthonban.
(Útólag jöttem rá, 2 levlap megegyező címzéséből, hogy a Fürdő utca 1-ben én egyszer már, jóval korábban, 3 évesen időztem...)
Pécs, 1958. július 20.
Tavaly már tudatosan mentem el (zarándokoltam? emlékeket keresni...), Pécsen jártamkor erre a helyszínre... s készítettem egy képet a restaurált zsinagógáról is. Ez már színes:
"Mikor másodszorra jártam ott, nem tudtam, hogy másodszorra, mindenesetre dejavue-em volt! s csak évekkel később jöttem rá, - egy régi levelezőlap címzéséből - hogy tényleg már jártam ott, (illetve vittek oda) jóval korábban, kb 3 évesen, valószínű akkor nem is nagyon tudva az utcanevet.- (Most meg, évtizedek múltán -harmadszorra- már tudatosan kerestem fel a "titokzatos" Fürdő utca 1-et - Pécsen jártamban- emlékeket kutatva. )
A háború, a deportálás viszontagságai után beutalót kaptunk egy kis nyaralásfélére Harkányfürdőre. Pontosabban anyu kaphatta, de magával vitt engem is (hova is tehetett volna - deportálásba is együtt vittek bennünket, különben is).Csakhogy ezt kifogásolták néhányan - zavarhatta a többi felnőttet kissé zajos, viselkedésem - s így el kellett engem távolítani, a közeli Pécsre , egy gyermekotthonba, arra a pár napra. (Én csak arra emlékszem, hogy a harkányfürdői parkban egy kis játékautóm úgy begurult egy bokor alá, hogy ottmaradt örökre (ó, az elveszett gyerekkor!) - a gyerekotthonban fehér alapon apró virágmintás flanel egyenpijamába öltöztettek engem is, sorban elhelyezett kis ágyakba fektettek, de előtte, minden alkalommal egy kis kockacukrot kaptunk, (jót tehetett a tejfogaknak), meg egy jóéjt puszit is a gondozónéniktől...
12 évvel később iskolai kirándulásunkon Pécsett a Délszláv Diákotthonban szálltunk meg. Fatálisan, ugyanabban az épületben, ugyanabban a teremben - csak a név és a funkció változott.
Fél évszázaddal később már magam is kíváncsi lettem: mi lehet most a Fürdő utca 1-ben.
Egy önkéntes idegenvezetőnéni elkísért, pedig nem is zsidó, mondta, de tagja a pécsi izraeli baráti társaságnak. Mondja : újra a hitközségé az épület, de ne riadjak meg: az alsó szint helyiségeit, anyagi okokból, bérbe adták, igy ott különböző ruházati üzletek, sőt valami masszázsszalonféle is van!Éppen nem ijedtem meg a harsány reklámtábláktól se, hiszen mellettük ott állt a szolidabb de azért feltűnő magyarázó felirat - ezek csak bérlemények. (hm)
Az épület felső emeletére - a hitközségi részlegbe , zárt , cirádás, vaskapunál történő csengetés után (oldalt mezuza!) fel is lehet jutni."Mijáratban vagyok?" - Elmondom. Keresem a múltat. 60 év előtti múltam. - Kiderül, hogy az ottjártam okáról faggatózó ügyintéző hölgy is annak idején, ugyanitt, a gyermekotthonban volt. Két 64 éves gyerek mosolyog egymásra... a két múlt összeér. A terem, ahol annak idején kis ágyaink álltak, s ahova behozták nekünk a mindenesti cukorkát s a szeretetet, jobbra, igen felismerem az irányt, most imaterem. Holnap épp péntek este. Még itt leszek. Eljönnék imádkozni, ha lehet. Hányan szoktak lenni? Huszan...Imakönyvet tudnak adni? (nem hoztam magammal.)Nem valószínű...
Nem is tudom, miért , de nem megyek el......Már este 7 felé jut eszembe, a pécsi pályaudvarról jövet, bosszantó, hosszadalmasra nyúlt jegyelővételi hercehurca után, hogy lekéstem a szombat bejövetelét s a 18,30-as imaidőt...
Pedig el kellett volna menni! Hálát mondani. (halélt?) Hiszen még mindig itt vagyok. S valakinek meg kell köszönni.
De talán ehhez nem is kell imakönyv és bárhol s bármikor megtehetem....
( Mert - ahogy Kertész Imre írja a K. dossziéban - :"...végül is valakinek köszönetet kell mondanunk az életért, akkor is, ha történetesen senki sincs, aki ezt a köszönetet tőlünk elfogadhatná."S hát még , ha van! -- teszem hozzá én...)
Pécs,2007. április 16.
