beszámoló végre

1961. augusztus 23. Szerda 13 óra

Sajnos, tegnap abbamaradt a beszámoló, és félek, hogy az élmény egy kissé szürkült az Idő hatására, de azért megpróbálom az ígért módon (az előző bejegyzésem végén ígért mód: " ...leírok mindent, sorra, úgy ahogy történt, igyekszem a valóságnak megfelelő részletezettséggel, tehát csak másolom a történteket, nem alkalmazom a kiemelést, mint logikai alapműveletet - pedig lehet, hogy nem ártott volna.

Meleg délután volt tegnap. .. Egy kis napsugár sziget, mit csupa borongós nap övezett (ma ismét rossz idő van). Én ezt szimbolumként fogom fel. Nem hazulról egyenesen mentem az SZTK-ba, előbb bementem Erzsi néniékhez, Anyu ugyanakkor a fürdőbe ment (már kezdtem egy kis ajándéknak látni a tegnapi napot, hisz' anyu is tökéletesen jól volt -, amit sem ma sem azelőtt nem állíthatnék.) Szóval jó hangulatban baktattam (túl)magas tűsarkú körömcipőmben, kezemben egy könyvvel, (abban zsebkendő, igazolvány) - a rendelőintézet felé. (Sárga rövidujjú pullover. világoskék bő szoknya volt rajtam, s természetesen a jól kikeményített alsószoknyám.) Már a rendelő előtti járdán jöttem, leszegett fejjel, hirtelen felnézek, s látom, hogy a járdán "Ő" halad a rendelő felé; a kórházból jöhetett. Furcsa érzés volt; lelassítottam lépteim, - hiszen előttem 1-2 méterre haladt. ("Isten őrizzen attól, hogy utólérjem!") Már a kapun is befordultam, ekkor látom: ekkor látom, hogy a lépcsőn áll, és asszisztensnőjével beszélget valamit, aki a rendelő ablakán néz ki. Egy kis lámpalázzal haladtam tovább, fel a lépcsőn, el mellette, csak előre nézve. Mikor elhaladtam mellette, éreztem, hogy megnézett, s pár pillanat múlva ő is elindult. Végigmentem a folyosón, pedig a folyosó legelején van a fogászat, de nem akartam magam szembetalálni vele. (gyáva!) Izgultam, féltem. (ugyan, mitől?!) Azután, mikor már tudtam, hogy elmúlt a"veszély", vagyis már nincs a folyosón, leültem egy padra, s elkezdtem a várakozást, melynek minden pillanatát az Ő személye töltötte ki., ez annál is magátólértetődőbb volt, mivel mindenki róla beszélt, mégpedig a dicséret hangján. (!) A "betegeket" ez alkalommal ő hívta be, s én nem mertem az ajtó felé nézni, a kövezetre bámultam, vagy ki az ablakon, a kórház (unalmas) udvarára. De mikor egy kis időre elment -valószínűleg telefonálni, vártam vissza , és látni akartam végre (hiszen eddig csupán éreztem a jelenlétét.) S midőn (!?) visszafelé jött, összetalálkozott a két tekintetah, oh, hm... mért ( nem"tekintetünk"? - ezt az óvatoskodást! meg pátoszt?) Szépnek, helyesnek láttam, és egy kicsit felnőttnek. (Az arca nagyon piros volt. Lesült a strandon, vagy -amit róla nehezen tudok elhinni - zavarban volt?)... De eddig még semmi érdekes nem történt... (észrevettük! ) Az érdekesség és az öröm (?) színhelye a rendelő volt. (nahiszen, egy fogorvosi rendelő..., ahova minden normális, józan ember retteg belépni,. s ha el is megy, maga elé küldene mindenkit.)

Nem megy az írás. Érzem, rém unalmasan írok. (Valóban!) Miért van ez? Máskor olyan részletesen, választékosan írok a legsemmitmondóbb témáról, most pedig, mikor igazán érdekes és számomra jelentős témáról van szó, sárba süppedek. vagy tán az álmodozás stílusa mindig szebb, a valóság lemásolása pedig szürke. Dehát akkor az írók miért tudják olyan élményszerűen leírni a legegyszerűbb történést?! Az is valóság! S úgy látszik, mégsem vagyok írói tehetség.)

Mikor beléptem, örömmel vettem észre, elszállt minden lámpalázam.

Az asszisztensnő,aki következetesen "Juditkámnak" szólít (U.i. a régi "fogorvos" gazdája, Bogdán így hívott) leültet a székbe, míg a fo. egy nénivel van elfoglalva.

Majd nemsoká hallom is nagyon kedves hangját. (Akkor a legszebb és leghelyesebb, amikor beszél. Nagyon szép tónusú a hangja és nagyo kedvesen beszél.

"Mi a panasza?" - kérdezi azzal az utólérhetetlen mosolyával.

"Nincs semmi panaszom... Csak van egy pár lyukas fogam. " (jaj)

Igazít valamit a széken, a fejemnél, s ismét megszólal:

_ "Nos, mi van az angol orosz szakkal? " - (nem biztos, hogy pontosan így hangzott a kérdés, ez vonatkozik a továbbiakra is.)

-"Nem is angol..." helyesbítem. "Egyébként honnan tudja?" (ha hibásan is.)

Kicsit habozik, majd: "Háát... anyuja mondta." (a kis hazug, anyu csak azt kérdezte tőle, hogy szeptember 18-ig meglesz-e a fogam, mert akkor kezdődik az egyetem, de arról egy szót se szólt, hogy milyen szakra megyek.) , "meg mondta is." - (mármint én, de hogy is állt a dolog? Az az állítólagos "mondás" egy bólintás volt tulajdonképpen, miután ő megkérdezte, hogy "magyar-orosz szakra megy? s Szegedre?"

-"És szereti az orosz nyelvet?" - (kérdi, olyan hangsúllyal, ami azt fejezi ki, hogy ezt nem nagyon tudja elhinni rólam.

-"Hát... (habozok) inkább az irodalmat. S félek is egy kicsit az orosz nyelvtől. "

-"De hát akkor miért ezt a szakot választotta?"

-"Ha jól megnézzük a dolgot, még magát a tanári pályát is rosszallotta a család, nemhogy a szakot."

Közben megnézi a fogaim. (4 lyukas)

Majd kérdez valamit, ami egy kicsit zavarba hoz. (annyira, hogy nem is emlékszem arra, hogy mit is kérdezett, s hogy én mit válaszoltam; de tudom, hogy utána azt mondtam, hogy tulajdonképpen más akartam lenni, de annak nem akartak engedni. "És mi az a más?" - kérdi. Nem válaszolok, bár kétszer is felteszi a kérdést, másodszor kicsit türelmetlenül - de azután rájöhetett, hogy mire gondoltam, s kicsit dühösen, de tanító jelleggel (s így beleélve magát a helyzetembe vagyis a problémámba) mondja: "akkor viszont nem akart az lenni, igenis nem akart.

" De hát sikerült meggyőzniük az igazukról" -hebegek - de érzem, hogy nem az én oldalamon van az igazság. Ö pedig még jobban nekihevül: - "Ah, hát kiéli le az én életemet? Én vagy az anyám?" - kiáltja nekihevülve, de nagyon rokonszenvesen. (S én szégyen ide, szégyen oda, igazat adtam neki.) (Egyébként Te, Naplóm, tudod ugye, hogy mi az a más: a megálmodott színészi pálya.)

-"No, nézzük csak a fogát!' Melyiket tömjem be?"-

-"Hát ami nem fáj.' - mondom huncutul (?) mosolyogva.

Nevet.

-"Hú, de rossz ez a fog. Azt hiszem, meg is halt... De azért megpróbálom....Hideg-melegre érzékeny?

-"Nem. Csak akkor fáj, ha piszkálják."

-"Megpróbálom betömni.

-"Nem lehetne máskor?"

-"Majd el fog gennyesedni, és így meg fog dagadni!" (mutatja is, hogy mennyire.)

Megborzadok, látva kezében a fúrót:

-"És ha ordítani fogok? ! - kérdem (Úgy éreztem, kedvesen és bájosan, mimelve a megijedt kis báránykát.)

-"Azt a strandon kell!" - mondja nevetve.

-"Ott se lehet." - mondom, kicsit durcásan

-"Nem?" - kérdi, és már fúr is. ... "Jaj!" - Bal kezemet az arcomhoz emelem, jelezve, hogy fáj... S erre abban a pillanatban abbahagyja a fúrást. (Megsajnált.)

-"Adok egy injekciót. Jó? "

-"Ne, inkább hagyjuk."

-"Dehát miért?"

-"Meg fog dagadni az arcom, elferdül a szám - egész estig ferde lesz."

-"Dehogyis, csak 2 órahosszat....... stb..."

Már egy másik fogamat kezeli. (jobb alsó 7-est) Közben visszatér a régi témánkra (kihasználva a kis huncut, hogy nem tudnék válaszolni.

-"...Különben az a fontos, hogy felvették. Így van még 4 éve (helyesbítek: 5), amit el lehet lógni. Egy kis tanulás, s egy csomó lógás.

"Tegye fel a lábát, úgy kényelmesebb! Nagyra tátsa a száját!... stb.) (csupa figyelem)

-"Ki lehet öblíteni!"

Szóval készen vagyok. Felállok, illedelmesen megköszönöm a kezelést, elveszem az asztalnál az igazolványom, érzem, hogy ott áll mellettem, s mondja: "Szóval sok rossz foga van." - "Hát nem olyan sok, de van." (Én utólag ezt így fordítottam le: "Szóval még sokat fog eljönni ide, sokat látom." - "Hát nem olyan sokat - sajnos - de azért még fog látni. ")

Máskor (még tavaly is), mikor befejezte a kezelésem, már nem is törődött velem, nem szólt hozzám. Most pedig? Bár már bent volt a következő,- ő ott állt az asztalnál, az ajtó felé fordulva, s ahogy becsuktam az ajtót, és benéztem az egyre szűkülő ajtónyíláson át, láttam, hogy rám néz, a szemembe, míg csak be nem csuktam teljesen az ajtót. (...)

(Kint valaki megkérdezte, melyik fogorvos van bent, s milyen. A legjobb... mondtam, s dicsértem, ahogy csak tudtam.)

_Amit itt fent leírtam, nem olyan szép, mint amilyen a valóságban volt. Viselkedése nagyobb jelentőséget kap, (a velem való kapcs-a szempontjából), ha azt is elmondom, róla, hogy flegmatikus és büszke tipus. És különösen a fiatal lányokat nagyon hidegen, sőt - ahogy mondják - durván kezeli. (nem akar "megalázkodni" előttük? valószínű "rászálltak", s így védekezett))

Mindent tekintetbe véve - érzem, hogy ezúttal (nem kis) hatással voltam rá. Csak elnyerhessem szerelmét! Csak sikerülne! de boldog lennék. Akár férjhez is mennék hozzá (ha kérne!) De ez már nagyon romatikus álom, hiszen lényegében még semmi bizonyosat nem tudok. (és úgy tudom, hogy B. ZS. -nek udvarol - még.) Csodás lenne az is, ha udvarolna, ha randevúra hívna, ha szerelemet valalana, ha megölelne, megcsókolna... ha szeretne

Mielőtt megfulladnánk a nevetéstől, hogy mennyire elrugaszkodtam a valóságtól, elárulok valamit; röpke 3 év múlva,'64-ben, valóban randevúra hívott. Én épp akkor jöttem meg Nyugat-Európai nyaralásomból, egész évben Szegeden voltam az egyetemen, hétvégeken csak otthon, egész nyáron külföldön, semmit nem tudtam szülővárosom friss eseményeiről .) De szerencsére, még a randevú ideje előtt, pár órával, délután megtudtam, hogy... másnap lesz az esküvője az én randevúra hivó fogorvosomnak!!! (Azt az iskolatársamat vette feleségül, aki egyszer a rendelő várótermében izgatottan közölte, hogy B. Zs.-ékkel látták tegnap a moziban a fogorvosunkat, és aki épp az unokahúgát cipelte magával a rendelőbe a fogorvoshoz(lehet, hogy neki már nem volt kezelendő foga?)... mindegy , szerencsére időben megtudtam, hogy nősül, máris, és nem mentem el a randevúra, és nem is árultam el senkinek, hogy randevúra hívott.. de azóta is el vagyok képedve... és mi lett volna, ha elmegyek... ?!

(Addigra már, előtte való évben, 20 évesen, nekem is volt már egy lánykérésem, nem álltam magam sem messze a férjhezmenéstől sem - de ez egy másik történet...)

Itt viszont álljon egy másik fotósorozat lányom kb. egy hónapja lezajló esküvőjéről. BArnás, archiv árnyalatúak a képek, a fotóművésznek, különös, olykor groteszkba hajló és torz az optikája, mintha már is mindennek valami fura távlata lenne, de valójában e képek dátuma 2008 augusztus:

Itt már én is megjelenek, lányom mellett, mint "örömanya":

és itt, ezen a kissé szélén elrajzol fotón azért látszik, hogy mennyire gyönyörködöm menyasszony-lyányomban:

(baloldalt az előtérben pedig volt tanítványom késziti mobilján a csoportképet.)

bajok és öröm és ...

1961. augusztus 13. Vasárnap este

Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!

Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).

Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.

Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)

...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)

U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)

Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)

már megint...

1960. október 28. Péntek d.u. 3 óra

Elmenjek? Ne menjek? - Nem tudom, hogy mit csináljak. Tegnap a tornaedzés elmaradt, az osztályozó kézilabda meccs miatt, így azt néztük végig, (Bucival). S ott volt ő is! Hát csak nem tud vége lenni......? (Viszont kis ő betűt használtam!) Igazán erősen uralkodtam érzéseimen, nagyon ritkán, s akkor is csak a legminimálisabb ideig néztem rá. Szebb volt, mint valaha! És az a tekintet! Csöpp híján újra megbabonázott. - Ma bajnoki meccs lesz (1/4 4-kor kezdődik. ) Úgy érdekel, s olyan jó idő van, hogy képtelen leszek itthon maradni. Pedig ha ismét ott lesz, nehéz helyzet fog kialakulni rám nézve. Vagy tekintsem csupán egy akaraterő-próbának ezt a délutánt? -

tavasz

1960. április 12. kedd, d.u. 1/2 5

Legutóbb csak nem írtam többet, pedig akkor még ráértem. De most?! Hjaj! jobb erről nem is beszélni. "Tanulni, tanulni, tanulni" - ezt kell tennem még több mint 2 hónapig. Most nehezebb a kötelesség teljesítése tavasz lévén; jó az idő, süt a nap, ragyog az ég, a levegőben rezeg valami csodálatos dolog,... s a szívem is egy kicsit rendetlenkedik. Hogy kiért? Konkrét tényt nem tudok mondani, de érdekes dolgokról adhatnék számot, ha volna időm, illetve nem sajnálnám azt, vagy ha (most) még mindig nem vigyáznék a tollamra, hogy ne írjon le olyan mondatokat, melyeket bár csak magamnak szánok, de esetleg eljuthatnak más kezébe, ill. fülébe is. Bizony, többnyire megbántam, amit X-szel kapcsolatban írtam, s nem csak amit írtam, hanem az egész dolgot, vagyis hogy belemélyedtem ebbe az érzésbe, s még mindig tehetetlen vagyok, csak a elhatározásom van meg, de a megvalósítás nehéz. Azt hiszem, ez igazi, de eszményi szerelem volt, s azért tartott ilyen soká. Már nem tart, de csak akkor szűnhetne meg végképp, ha nem látnám hónapokig. Sokszor egyes mozzanatok arra engednek következtetni, hogy semmi érzelmi szál, vagy rokonszenv nem fűzi hozzám (...), viszont néha meg teljesen biztos vagyok korábbi feltevésemben (...) - Csak attól félek, hogy ő sejti -bármennyire is vigyázok - , hogy tetszik nekem, viszont arra nem gondolhat semmiképpen, hogy ennyire. Azzal vigasztalódom, hogy előfordult ilyesmi, nem is olyan ritkán, a világtörténelemben - egy diáklány szerelmes lett egy tanárba, vagy talán csak férfiideált, eszményképét találta meg benne. - Mert ez történt, semmi-semmi más. (Nincs hozzáfűzni valóm. Ennél okosabb összegzést most se tudnék írni.)

itt a ... szünet...

1959. december 23. Szerda este 8 óra

Itt van a várva várt szünet. Várva-várt? igen, valóban vártam, s nagyon. S mégis, mire eljött, nem tudtam ujjongani örömömben, mert nem is volt olyan nagy az örömöm. S ami a legérdekesebb, nem is tudom megmagyarázni, hogy miért van ez. Csak találgatom: talán, mert szeretek iskolába járni, szeretem a környezetet ott. De azt határozottan (?) állítom, hogy (a) Ő nem tart vissza. S örömmel mondhatom, hogy győzött bennem az ész, a szívvel szembeni harcban. Nagy és dicséretes fejlődés, ugye? Pedig én voltam az is, aki december 7-én akaratlanul is versbe öntöttem, éjnek idején, gondolataim, érzéseim. Ömlött belőlem a szó, a rím, felkeltem titokban, és 5 perc alatt leírtam egy papírra a kis verset, úgy ahogy először megfogamzott agyamban vagy talán a szívemben. Ide írom, de a dátumot hangsúlyozva: tehát december 7. este 11 óra:

Rád nézek, ha lépésed koppan,

Szeretem, ha rámnézel hosszan,

Igézel, ha szemed feketéje szívemig ér,

S ekkor ott bent felenged a dér.

Szeretem.... itt egy petőfis rész jön, "Szeretlek kedvesem..." utánérzés, bár nem tudatos...

ma már semmiképp se tudom vállalni, a "verset" se... de hogy őszinte az biztos, akár a napló - csakhogy ez versnek "kevés"...

Mindenesetre -egyéb szempontból -bíztató a pár vesszak utáni zárás:

....elmúlik ez érzés - talán,

S majd vigasztalást ad a magány.

Hozzáfűzésül csak annyit: ilyen gondolatok csak éjjel juthatnak épeszű ember fejébe. Most borzong a hátam, ha arra gondolok, hogy ezt én írtam, és különösen akkor, ha arra, hogy ki volt az ihlető. (kész, s pláne jó versnél - mit számit(ana) az?!) Ha tudná ezt, ha egyszer véletlen kezébe kerülne ez a napló (ez a blog?! hajaj!!!), vagy akár máséba (ajaj, ez már megtörtént!- késő bánat...) Még rá gondolni is rossz. Mi lenne abból? (hm?... mi lett? nem dőlt össze a világ, ugye?!) Nem tudom, eljutok -e egyszer odáig, hogy kitépem-e a lapokat innen, és megsemmisítem, ahogy már szívemből kitéptem az ő nevét. (Pedig ez utóbbi még nehezebb feladat.) (Ekkor még nem tudtam, hogy soha semmit nem semmisítek meg, amit valaha leírtam, van is egy csomó hányódó de "kidobatlan" írásom...) Úgy gondolom, senki nem sejt semmit (Ha csak Anyu nem olvasta el soraim, rá gyanakszok, de szégyellném megkérdezni, jobb a kétely vagy az, hogy ő azt hiszi, hogy én nem tudom, hogy ő tudja. (...és ez így is maradt... )

Határozott szüneti programom nincs. A szünetre feladott tananyagot beosztottam, (szép kis szünet, nem mondom, tanáraink gondoskodnak programról!), minden napra jut 1-1 óra elfoglaltság ( na ezt még ki lehet/ett bírni) (hogy ez megvalósul-e, nem tudom, ma túl is teljesítettem a tervet (jellemző - s most lányom csinálja ugyanezt, sőt! - nem tudom, ez öröklődik?), csak "A kőszívű ember fiai"-nak jegyzetelése volt kitűzve, s én a "Lámpás"-ból is már jegyzeteltem.) Gyakorolni szeretnék rendszeresen és sokat, annál is inkább, mert hangversenyre és a Felszabadulási Kulturális Seregszemlén mint szólóhegedűs versenyzek.. (Ugyanitt szavalok, és zenekarral versenyzek.) Szeretnék szép eredményt elérni . Kívánságom az időjárásra vonatkozólag: fagy, jég, hó. Jég! ez a legfontosabb. Jégpálya, ahol lehet korcsolyázni. Ha lehetne, ezt kérném k-i ajándékul.

itt a tavasz

1959. március 24. Kedd de. e. 9 óra

Nem tévedtem, délelőtt 9 óra van és hétköznap, u.i. igazgatói szünetet kaptunk mára. Ebben az évben nagyon sok ilyen szünetünk volt, csak tartsák is meg ezt a jó szokásukat, amit sajnos 9 év óta először gyakorolnak. Pedig olyan jól jön egy-egy váratlanul jövő szünnap, mert sok a tanulnivaló, nagyon sok. S különösen most, hogy beköszöntött a tavasz, s gyönyörű idő van kint, nem egyszer nyűg a tanulás. Igen, itt a tavasz. Egyik napról a másikra, s kivételesen pontosan : március 21-én köszöntött be.

(e megjegyzés szerint akkoriban sem lehetett olyan szabályos általában az időjárás, az évszakok váltakozása?! ha egy kivétel ennyire feltűnt...(?)

téli szünet (tél nélkül)

1958. december 24. Szerda d.e.

Sajnos már 3 nap eltelt a téli szünetből, és hó,- jég-, fagynak, sőt még a télnek is semmi nyoma. Pedig nagyon szeretnék már korcsolyázni. minden megvan hozzá, csak éppen ami a legfontosabb, a jég hiányzik. U.i. anyutól mikor Szegeden voltunk kaptam egy gyönyörű sötétkék sínadrágot, van remek pulóverom (drapp), és gyapjú sapkám. (A pulóvert és a sapkát is Verától kaptam kb. 1 éve)

Ez itt még nem a megfelelő korcsolyaszerelés:

...de azért így is nagyon szerettem korcsolyázni:

1958. december 27. Szombat

(A dátumnál többet nem tudtam írni, mert vacsoráztunk.)

"firkálás"

1958. augusztus 24. Vasárnap d.u. 4

Gyakorlás közti pihenő szünetben vagyok. Rengeteget kell gyakorolnom a szünet hátralevő 1 hete alatt, hogy felvegyenek a (szegedi) konzervatóriumba. Szeptember 3-án lesz a felvételi.

Ma délelőtt voltam életemben harmadszor autózni. Először Gabi autójában voltam 4 éves koromban. (Ő unokanővérem: Vera férje, az autóztatásom után Párisba,

majd Kanadába utaztak - végleg.

Ők voltak az első fecskék a családban - azaz Gabi eleve a rokonaihoz ment ki, miután szüleit a háborúban, azt hiszem Auschwitzban, elvesztette.Utána nem sokkal ment ki unokanővérem öccse, Ottó, majd a szülők, illetve 56 után másik két unokabátyám, utána is később a szülők, illetve még egy unokanővérem.) Másodszor kb. 1 hete, amikor Magdi nénivel Vásárhelyre mentem, és most Tóthék vittek le a strandra az autójukkal. Nem nagyon akartam menni, de Gyuri meg Klári (Gyuri Klári unokabátyja, Pestről - itt nyaralt) nagyon erősködtek., s úgy gondoltam, megsértődnek, ha visszautasítom hívásukat, s így csak elmentem velük. Nem volt valami gyönyörű látvány a strand a tornádó teljesen tönkretette. Kicsavarta, lombjuktól megfosztotta a fákat, a tust teljesen összeroncsolta egy ráeső fa.

Na, abba is hagyom a firkálást, aminek nincs se füle se farka, és folytatom a hegedülést.

napirendek

1958. augusztus 4. Hétfő d.u. 1/2 3

Csütörtök óta nem történt semmi nevezetesebb vagy érdekesebb dolog, de mivel írni való mindig akad, és sajnos a borult idő miatt szobafogságra vagyok ítélve, mégis írok.

Még 4 hét, és vége az arany-szabadságnak. Jelenleg az a véleményem, hogy nem is bánom, de lehet, hogy tegnap a strandon nem így vélekedtem volna, és ma sem, ha jobb idő van. Mindenesetre, hogy hasznosan teljen el a 4 hét, csináltam napirendet, és ma már 3 pontját pontosan, előírásszerűen betartottam.

Íme a napirend. (2, az egyik akkor tartandó be, ha strandolás is van, a másik akkor, ha nincs. Persze a kettőt összevariálni is lehet, pl. akkor, ha nem pont 10-6-ig strandolunk.)

a.)

7-8 teniszezés, vagy

8 felkelés, utána reggelizés

1/2 9-10 gyakorlás

10-6 strandolás (ott olvasás is)

1/2 7-1/2 9 (vacsorázás) gyakorlás

1/2 9-9 vacsorázás

b.)

7-8 teniszezés

8-10 szabad idő (olvasás, levélírás stb.)

10-12 (levélírás) gyakorlás

12-1 segítés, ebédelés

1-1/2 3 pihenés (alvás vagy fekve olvasás)

1/2 3-1/2 4 naplóvezetés

1/2 4-12 5 gyakorlás

1/2 5-12 6 orosz, latin, matematika

1/2 6-6 evés

6-8 teniszezés

8-1/2 9 vacsorázás

Én magam nagyon szeretném, ha sikerülne a fentieket betartani, különösen a napi 3-3és 1/2 óra hegedülést, mert most ez a legfontosabb. De az "orosz-latin-matematikából" nem tudom, hogy lesz-e valami. ez, amit D. tanár úr kíván. Szerintem elég lesz megkezdeni a tanulást szeptemberben. Akkor úgyis ismétléssel kezdjük a tanévet. Esetleg az orosz és latin szavakat átnézem majd, és néhány matematika példát megoldok, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretem.

1958. július 2. Szerda, ebéd után 1/2 2, este1/2 10

Csak 4-től lehet teniszezni (legfeljebb), ugyanis nagy erővel süt a Nap. Szóval ismét igazi, az évszaknak megfelelő jó idő van, Így még addig van egy kis időm, aminek egy részét felhasználhatom naplóírásra is. Tegnap szerettem volna írni, de csak a keltezésig juthattam el, mert nagyon fáradt voltam. (A napló bejegyzés szerint este 10-kor!) a sok teniszezés miatt.(Ja! El tudom képzelni; a teniszezés tényleg nem könnyű, bár szép sport... rengeteget kell szaladgálni, s főleg az én ütőm súlya nem az én súlyomhoz volt mérve - unokabátyámtól örököltem, nekem bizony nehéz volt; a - könnyű, rózsafa - hegedűvonóhoz szokott csuklóm egy párszor bele is fájdult...) Fáradtságom bizonyítja az is, hogy tegnap 10-től ma 10-ig egyfolytában aludtam, pedig még ma este úgy gondoltam, hogy ma 7-kor is kimegyek a pályára.(Úgy látszik, egyből elaludtam, naplóírás helyett, jól is tettem, jobb program..., reggeli teniszezésnél is...)

Már kezd egész jól menni a teniszezés, különösen akkor, ha olyan partnerrel játszom, aki jobb nálam. Tegnap délelőtt B. Lacival (ált. iskolai évfolyamtársam) egész jól ment pl., délután pedig (inkább este) kb. 6-an játszottunk egy pályán egy labdával, itt erősebbeket kellett ütni, mert a pálya szélén álltunk, de már ezt is kezdem megszokni. Különben E. Béla bácsi rendszeresen oktat bennünket. Hétfőn volt tanítás, és ma is lesz.

...Folytatom, amit Szombaton (?) elkezdtem.

Még aznap este kimentünk A-val. A. nem hozott ütőt. Hosszú nadrágban, pulóverben, melegítőben voltunk a hűvös idő miatt. Ismét egy papírdarabról idézek, amit szombat este írtam. (ja, szóval ezt folytatom..., mármint a cetlit?...) (Azért teszem ezt, mert amit még az esemény hatása alatt írunk, illetve nem sokkal az esemény után, az az írás hűbben adja vissza a történteket, érzéseket, mintha pár nappal utána emlékezünk vissza rá. Sok esetben ilyenkor már más szemmel látjuk a dolgokat.) (Hm..., de mennyire! Hát még most, fél évszázaddal később... Viszont érdekes, hogy a frissiben megírt emlékek képesek úgy felidézni mindent, hogy szinte eltörlődik az idő...):

"Mikor újra leértünk a pályára, ő már játszott. Mi nadrágban voltunk, mert hűvös volt, de a hideg ellenére ő schortban és vékony ingben játszott. Remekül ment neki a játék. Gyakran nézett rám. A. ott állt mellettem, de jól ki lehetett venni tekintetéből, hogy engem néz. - Megtudtam a vezetéknevét is. Tehát a teljes neve... (oda van írva.)"

Sajnos vasárnap rossz idő volt, nem láthattam. De ami késik, nem múlik. Eljött a hétfő este, és magával hozta őt is. Az orvosok közül csak ő volt lenn. Először csak lenézett a pályára, azután lehozta az ütőjét, és Péterékkel (osztálytárs ) meccset játszott, úgy hogy ő Béla bácsival, Péter és Karesz ellen játszott (Karesz kicsit idősebb gimnazista társunk, sovány, magas, fürge mozgású fiú, nagyon ügyesen teniszezett...) Én egy olyan padon ültem, ami ahhoz a pályához volt közel, amelyen ők játszottak. Most is nagyon ügyesen játszott, meg is verték Péteréket.

Kedd este is lejött.Már mi játszottunk, de én nem nagyon szívesen, mert olyannal játszottam, aki nálam rosszabbul tud.(Talán K. Marcsával.) Hamar abba is hagytam, s leültem egy padra, közben néztem a meccset, amit ő (de itt már a keresztnevét irtam le) Sz. dr-ral, Péter és Karesz ellen játszott. Elvesztették a szettet. A szett végén azt mondta, hogy "azért, mert a lányok nem nekünk drukkoltak" , pedig neki drukkoltunk. (Cs, B, A és én néztük a játékot.) Egyszer játék közben is megjegyezte, hogy "ugye, oda drukkolnak?"

Az írást most este folytatom. Miközben írtam, ebéd után jött egy zápor, ami S. Klárit (osztálytárs) bevetette hozzánk, s miután elment, kimentem teniszezni.

össze-vissza

1957. december 21. Szombat este 3/4 9

Ma kikaptuk a téli szünetet, január 20-ig. Szerencsére ismét beállt a hideg, bár jobb lenne, ha a most következő napokon enyhébb lenne az idő. U.i. holnap lesz a bál, s ezért jobb lenne, ha jó idő van. Csütörtökön utazunk, és utazni is jobb melegben.

D. u. (gimi)zenekar volt. Nagyon kevesen voltunk ott, hiába, úgy látszik, nagyon szüneties már a hangulat.

Ma volt az utolsó táncóra. Kíváncsi vagyok, hogy jól fogok-e szórakozni. No, majd meglátjuk.

5 db. 5-öst szereztem d.e. , 2-t magyarból, 1-1-t oroszból, biológiából, matematikából.

40 perces órák voltak. 12-től 1-ig. "Kérdezz-felelek" ankéton voltam. Ott volt L. P. is. Az osztályunkból Veszi, Rotár és én.

Azért írok ilyen össze-vissza, mert közben a rádiót is hallgatom. Kabaré műsor van "Barátságos arcot kérek" címmel.

1957. december 8. Vasárnap e 1/2 7

Sajnos megenyhült az idő, s ha csapadék esik, akkor az nem hó, hanem eső. Most is ez a helyzet, esik az eső. Anyu moziban van. A "Dani" című filmet nézi meg. Én írok, s közben figyelem a rádiót. A "Kincses kalendárium"-ot hallgatom. A leckém már nagyjából kész.A "Mégis mozog a föld"-et fogom este olvasni, mert már épp ideje. A könyvtárból is szóltak, de amúgy sincs olyan sok idő hátra az elolvasására.

Két hét múlva kikapjuk a szünetet, egy hónapig fog tartani. (Ezt már írtam korábban, úgy látszik, már nagyon vártam!) Szóval 22-én kapjuk ki. 26-án, csütörtökön utazunk Pestre, az estivel. Pénteken, szombaton, vasárnap leszünk ott, s hétfőn jövünk vissza. Ez most már biztos. Több, mint valószínű, Feri bácsiéknál fogok lakni. De jó lesz majd! Ágikát láthatom, s vele lehetek! (Meg hogy mennyire szerettem a kisebb gyerekeket! "Ágika" is már 55 éves, orvos, két nagy fiúgyerekkel...)

Be is fejezem, mivel a "Kincses kalendárium" befejeződött. (Mi lehetett ez az érdekfeszítő műsor?), és még a történelem leckét nem tudom, hozzáfogok a megtanulásához. (A kis szorgalmas... és még a kötelező Jókai is az esti programban....)

Végre! Tél!

1957. december 5. Csütörtök este 6 óra 10 perc

Végre! Végre! - Minden fehér, puha hóval van befedve. Megérkezett a tél. Elsején esett le az első hó.

Lehet szánkázni, korcsolyázni. Most, igaz, nem érek rá, de úgy hallom, 23-án kikapjuk a szünetet (január közepéig.) De jó lesz! Ez a hátralevő 2 hét hamar és remélem jól fog eltelni. Ismerem magam: egész biztosan a szünet vége felé meg várni fogom, hogy megkezdődjön a tanítás. (!)

Anyu a "Szülők Akadémiáján" van megint. Különben nem is írhatnék, mert a leckém sincs egész készen, s levelet kéne írni Gyuri bácsiéknak, R. Marinak. Sajnos hegedülni nem tudok, mert az előbb épp azt akartam, s miközben hangoltam, elszakadt a "d" húr. Nehezemre fog esni ezt Anyuval közölni, mert sajnálom, hogy ilyesmire kell pénzt kiadnia. Bár önhibámon kívül történt meg.

Hogyha szombat-, vasárnapig nem olvad el a hó, vagy szánkózni, vagy korcsolyázni fogok. Már nagyon szeretnék.

Sem türelmem, de főleg leírni való témám nincs. Így abba is hagyom mára.

Viszont kezembe került az aktuális magyar irodalmi munkafüzetem" I.b , s ott az előző nap dátum alatt a következő házi feladat olvasható (a Toldi estéje tipusairól tanultak után):

Osztályunk elképezelt tipikus alakja

Alapjában véve rokonszenves gyerek. Vannak ugyan gyengéi, sőt rossz tulajdonságai is, de mindez megbocsájtható, és nem is lehet rá igazán haragudni, mert kedves, udvarias gyerek, s hozzáteszem: tehetséges, jóképességű is.

Rosszasága csupán abból fakad, hogy nem tud magának parancsolni, bár meggyőződése, hogy órákon fegyelmezettnek kéne lennie.

Különösen akkor esik kísértésbe, amikor a tanár a tábla felé fordul.

Olyankor már fordul is hátra, hogy elfecsegjen társával. Képes azért is hátrafordulni, hogy megtudja, milyen lesz társa készülő ruhájának a gallérja, bubi vagy zárt. majd kifejti, hogy szerinte sokkal előnyösebb és szebb is a bubi. Azonban előadását nem tudja befejezni, mivel megfeledkezve arról, hogy az óra folyik, a kelleténél hangosabban suttogott, s a tanár meghallotta:

- Ki beszélt? - Mély csend.

- Álljon fel az, aki beszélt! - Ismét mély csend a válasz.

Barátunk nyugodtan, szemrebbenés nélkül ül a helyén. Arca, viselkedése, semmi áruló jelet nem mutat.

-Dehogyis állok fel! - gondolja - hogy megharagudjon rám a tanár. (Azt már nem!)

A csengő az osztályba nem hallatszik be. Barátunk fészkelődni kezd helyén, mert óráját már vagy 10 perce figyeli, s tudja, hogy már elmúlt a csengetés ideje. Addig noszogatja a hetest, míg az feláll, és bejelenti, hogy:

"Tanárnő kérem, csengettek!"

Akkor aztán társaival egyetemben rohan az ajtóhoz, s örömtől sugárzó arccal száguld az udvarra, persze kabát nélkül.

A következő óra matematika. Éppen ő felel elsőnek. A táblánál ügyesen számol, a feltett kérdésekre helyesen adja meg a választ. Jelest kap.

Mikor padszomszédja felel, buzgón súgni kezd, mert nem szeretné, ha barátja rossz jegyet kapna. Nagy igyekezetében észre sem veszi, hogy a tanár közelebb van hozzá, mint a segítségre szoruló társa.

Kedd, 1 óra. A karének szokta ilyenkor kezdetét venni. Ő is karénekes, de mivel őt külön nem értesítette senki sem erről, jobbnak látja, hogy elinduljon hazafelé, úgyis megéhezett már.

A kapun dudorászva, táskáját lóbálva lép ki.

Az udvaron áll egy pár harmadikos. Az egyik odaszól a barátjához:

- Te, ki volt ez? Olyan ismerős.

- Nem tudom, hogy hívják - felel a kérdezett . - Annyi bizonyos, hogy az I.b-be jár. - Tipikus I. bés.

osztályzatok

1957. október 23. Szerda 2 óra

Matematika dolgozatom, amit tegnap írtunk 5-ös lett. (Bucié 2) Az orosz sajnos (egy jelentéktelen hiba miatt) 4-es. Ez az első 4-esem, de azt hiszem, a naplóba nincs is beírva. Latinból 5-ösre feleltem. Tegnap kémiából kaptam 5-öst.

Esik az eső, elég vacak idő van. 3-kor szolfézs órám lesz, mindjárt el kell indulnom.

Balatonboglár/2.

1957. július 20. Szombat

Még két nap, és újra Makón leszünk. Az igazat megvallva már alig várom. mondhatni annyira, mint amikor jöttem. Meg azért is szeretnék már otthon lenni, hogy Ágikával lehessek. (T.i ők meg Makóra mentek időközben Erzsi nénihez vendégségbe) Hegedülni is szeretnék már, és csak más otthon élni, mint itt.

Fényképeket készítettem, 7 db.-ot. Elég jól sikerültek. (Most el is lehet dönteni:)

Moziban többször is voltunk. Mindjárt első nap megnéztük az "Yvette milliói"t, aztán a "Megosztott szív" című angol filmet, majd a "Két Lotti "-t s a "Vörös kocsmát" . A "Két Lotti" leírhatatlanul tetszett. Ha Makón megy, újra megnézem. Ma is megyünk moziba, az "Oké, Néró"-t nézzük meg. Természetesen nem jártunk volna ennyit moziba, ha az idő jó.

Ma is olyan zápor jött a nyakunkba a strandon, hogy ha nem esik utunkba a "MÁVAG" üdülő, bőrig ázunk, s alaposan megfázunk.

Hétfőn a 14,51-es vonattal indulunk, ami a Déli P. U-n lesz 19,22-kor, ott valószínűleg vár bennünket Angyika. Onnan átmegyünk egy átszállóval a Nyugatira. S onnan 1/2 11-től 6-ig fogunk utazni. Makón Feri bácsi vár majd ránk.

Balatonboglár

1957. július 19. Péntek d. e.10 ó.

E sorokat már Balatonbogláron írom.

Most össze próbálom foglalni az eddig történteket.

1-én megvolt a hangverseny. A végén csak d.u. játszottam mindkét darabot, V. Juci néni kiharcolta, hogy ne legyek utolsó. Az első darab után is tapsoltak, s ha nem kezdem el a másikat, még tovább csinálják. Mikor azt is befejeztem, olyan hosszan tapsoltak, hogy az öltözőben is még hallottam. Ennyit arról, ami Makón történt.

2-án este 1/2 8-kor érkeztünk meg Budapest Nyugati P. U.-ra. Feri bácsi és Angyika (nagybátyám, felesége) várt bennünket. Már Ágikára (kislányuk) nagyon kíváncsi voltam. Végre megérkeztünk hozzájuk. Ági és Rózsikanéni (Angyika nevelőanyja, Ágikára ő vigyázott) nyitottak ajtót. Nem is gondolta Anyu, hogy Ágika ilyen szép.

Később meggyőződtünk arról, hogy nem csak szép, hanem feltűnően okos is. 4 és 1/2 éves, és elszámol 100-ig, s 10-ig kivon, összead, nem az ujján, hanem fejben. Olyan édes, amikor gondolkozik, s hirtelen kivágja a számot, természetesen a megfelelőt. Rózsika néni is nagyon aranyos volt, nagyon finomakat főzött- (Vissza is sírtam Anyuval itt, Bogláron a főztjeit.) Pesti ottartózkodásunkkor voltunk többfelé. Kétszer a Margitszigeten, amikor Anyu Angyikával elment szinházba, akkor én Feri bácsival elmentem a Városligetbe. Voltam vele moziban, cukrászdában. Voltunk a Rózsadombon is, Bagyóéknál, anyu unokatetvérénél. Hegedültem neki (Bagyó Lili néni az Operaház első hegedűse volt!), meg volt elégedve a játékommal.

(Ez a kép Lili néninél készült a Rózsadombon, a két kisgyerek kezét fogva - a kisfiú "Janó" anyu unokatestvérének fia, az apukájával volt ott épp, azóta se láttam és nem is tudok róla, - mióta ez a kép elkészült... s amit most találtam meg! Fe kéne kutatni (biztos már nagyapa), de még a vezetéknevét se tudom. (anyai ágon rokon)

Kabátot is vettünk, Angyika segítségével. 480 Ft-ba került. (Hűha!) Kedden már 5-kor felkeltünk, mert 7-kor indult a vonat. Feri bácsi jött ki velünk.

1/2 12-kor már Balatonbogláron voltunk, ez az út sokkal kényelmesebb volt, mint a Makó-Pesti.

Eddig sajnos inkább rossz időnk volt mint jó. Csak 2 napja van kimondottan meleg.

Évzáró

1957. junius 23. Vasárnap

Reggel nem mentem be a gimnáziumba a szereplésre,mert este hajat mostunk, és nem száradt meg a hajam reggelre. (Sűrű haj! vastag, magasfalú, hűvös lakás!) Őszintén szólva nem is bántam, hogy nem mehetek , mert így tovább aludhattam. (ó, azok a maratoni, hétvégi alvások, ezt lányom tőlem örökölhette!)

D.u. 6-kor volt az évzáró. A rózsaszínű ruhát vettem fel. (Hogy-hogy nem egyent?! Ja, elballagtunk...) Anyu is eljött. Nem izgultam a bizonyítvány miatt, esetleg csak a vers miatt. - Ma utoljára gyűlt össze az osztály. - Igazgató bácsi a beszéde után okleveleket osztott ki a VIII. a és b kitűnő tanulóinak. Az á-ból Buci, Bene Laci, Kószó, a mi osztályunkból én, Sára és Tamás kaptunk. Aztán a jutalomkönyveket osztotta ki a diri, én Fekete Sándor Kele c. könyvét kaptam. (Elég hülye könyv. Bocsánat a kifejezésért.) Sári a János Vitézt. (Ugyanazt amit én tavaly karácsonykor.) Ahogy a diri kiosztotta a könyveket, rögtön elkezdett esni az eső, s ez megakadályozta szavalásomat. Fönt, az osztályban kaptuk meg a bizit. Csak S. M. bukott el. (számtanból.) (Jellemző rá, hogy hamarabb elkéreckedett, nem tudom, milyen ürüggyel, mert M. azt mondta, moziba megy. Nadehát ezzel egyáltalán nem érdemes foglalkozni.(Egyébként, jut eszembe: nagy mozibarát lehetett, tényleg, emlékszem engem a Holnap már késő c. akkoriban bemutatott olasz film hősnőjéhez: Mirellához hasonlított mindig. )

Szóval ismét "kitűnő" vagyok, s 2 jutalomkönyvvel, s 1+1 oklevéllel gazdagabb. (Juj)

1957. junius 22. Szombat e. 3/4 10

Sajnos reggel már 1/2 8 kor fel kellett kelnem, mert 9-re hegedűórám volt, kedden lesz a vizsga, s ezért vasárnap és hétfőn is lesz óra. Bizony már a nyakamon van a vizsga, és élek azzal a jelszóval, hogy "jobb későn, mint soha". (Vagyis, ha eddig nem is gyakoroltam, most fogok.)

4-re V. Juci nénivel voltam próbálni. 5-kor meg (szintén a hegedűvel) a gimibe mentem zenekari próbára. A lépcső előtti ajtó be volt zárva, s nem láttam a láthatáron senkit, ezért haza felé indultam. A Páva utcánál voltam már, amikor megláttam P. J. Ildit, befelé ment, s azt mondta, hogy a próbára. Mit tehettem egyebet, visszafordultam, s mentem vele. Később utolért bennünket Nóra (a nővére, csellistánk) Nagyon kevesen voltunk, (csak 7-en), ezért nem próbáltunk, hanem holnap fogunk, az évzáró előtt, 3/4 8-tól.

Még mindig nagy rumliba' vagyunk, s épp ma jött Emese néni (énektanárnőm). Azért jött, mert holnap is el kell szavalnom azt a verset, amit a ballagáskor és a találkozón.

Teljesen nem tudták befejezni a falazást ill. a malterozást, mert nem gondoskodtak mészről. Amennyit malteroztak, még azt is azzal a mésszel csináltak, amit Anyu szerzett (jellemző! megáll az eszem...)

Este Á. elhozta a fényképet, nem lett valami jó. (már nem tudom pontosan melyik képről van szó, de mindig jót csinált... majd szkennelem...)

A rádiót sajnos nem tudtuk hallgatni, - pedig kabaré volt -. Többször el is aludt a villany, s a zivatar hamarosan meg is jött.

zsúr, szülinap, pakolás, gyakorlás, uti terv

1957. június 21. Péntek 1/2 6

Tegnap Kláriéknál zsúron voltam. ("Kláriék": K. anyukájával , annak férjével azaz nevelőapjával: a városi kórházigazgatóval, s annak első, - háborúban meghalt - feleségének anyukájával: Felice nénivel laktak az államosított egykori családi házunk nagyobb részében, abba a részbe került elvett előszobánk, egy kisebb szobával, melyet korábban albérletbe adtunk ki , külön mellékhelyiségel, folyosórésszel,- meg a "normális" feljáratunk ill. bejáratunk is. Egy melléklépcső maradt nekünk, a nagy házhoz épített egykori irodahelyiségeken keresztül - de mint ahogy mindjárt olvasható, épp ezen a napon csippentették le abból a részből meg a konyhánkat!... Egyébként a kórházigazgatónak meg a magánklinikáját államositották "el" .) Nem nagyon akartam elmenni (a zsúrra), mert K. főleg az osztálytársait hívta meg - vagyis negyedikeseket, (tehát jóval fiatalabbakat), de aztán csak elmentem. A fagylaltból alig ettem, (mert légcsőhurutom van), a csokoládéstorta nagyon finom volt, azon kívül tálaltak föl meggyes pitét és cseresznyét.

Jaj! Hát a legfontosabbról megfeledkeztem! Tegnap volt Anyu születésnapja. Egy fényképalbumot, cukorkát és csokoládét vettem. Szerettem volna még többet is, de Anyu azt mondta, hogy nincs semmire sem szüksége. Így aztán maradt 17Ft-om.

Nagy pakolásban vagyunk. A lenti lakók elvették a konyhánkat, és most azt ürítjük ki. Az előszobából (már ez se az eredeti, igazi! azt a fenti régiónkból vették el! l. fent., ez egy ablaktalan - igaz , üvegajtós -, kis előtér csak, ebből) vagyunk kénytelenek elfüggönyözni egy konyharészt. Szerencsére van kémyényjuk. (sic!)

Ma délelőtt voltam Varga Juci néninél a darabot próbálni. (Ő jobban kísér, mint Bné.) (Valamikor még ő tanította anyuékat is zongorázni, nekik még megvolt a Bősendorfer, ami aztán a háborúban eltűnt... sok mással. De mi ez apám Bor-i munkaszolgálatból "eltűnéséhez" képest! - Zongorázás helyett én már hegedülni tanultam, mert az a hangszer olcsóbb volt - na bumm. )

Hegedűórára menet nagyon megáztam, s ez a megázás ártott a hegedűnek is, a húrok megbolondultak, s most újakat kell feltenni. Egész más hangon szólt, mint máskor, úgyhogy rosszul ment a lecke.

Nagyon nagy öröm ért, mikor hazajöttem hegedűóráról. Feri bácsi (anyukám öccse) írt, hogy julius 2-án utazunk. 2-7-ig náluk leszünk Pesten, 7-21-ig pedig Balatonbogláron. Olyan boldog vagyok, hogy le sem tudom írni. Legszívesebben már csomagolnék, s utaznék is. Nagyon örülök mindkettő nyaralásnak, de talán a pestinek még jobban.

1957.junius 16. Vasárnap e. 1/2 9

"Reggel Anyu a piacra ment, s mire én felkeltem, már haza is jött. Meggyet, püszkét, karalábét, karfiolt és virágot vett. Nagyon meleg volt, ezért kint voltam az udvaron egész délelőtt. Az ebédet két részben ettem meg. Először a zsírbasült krumplit és borjúhúst, aztán borsófőzeléket és túróspalacsintát ettem.

Ebéd után Kláriékhoz mentem át. A "Füles" több számát böngészgettem ott, mikor Anyu 1/2 4 felé átszólt, hogy nézzem meg, ki zörget. Buci volt, és azt mondta, hogy az iskolába menjek vele együtt, mert mindjárt megkezdődött a találkozó, ahol szavalok. Mondtam neki, hogy nekem nem szóltak, s én azt hittem, hogy a tornavizsga után lesz. Ica néni nem volt nagyon mérges, de azt mondta, hogy ő az osztályban kijelentette, hogy 3-kor lesz.

K. beszélt, utána én szavaltam. Ica néni azt mondta, hogy nagyon szépen szavaltam, és megsimogatott. Siettem nagyon haza, hogy még 1/2 5-re visszaérjek. A tornanadrágot utolsó percben találtam meg, pedig a fürdőszobában volt. De azért odaértem 1/2 5-re az iskolába. A tornavizsga elég jól sikerült."