gimi után

1961. június 13. Kedd

Nem bírom tovább! Nem bírom... (dehogyisnem!)

Anyu kb. 1 féléve nem "egészséges" - hogy ez mit jelent, azt csak én tudhatom. S nem is akarom ezt leírni vagy közölni is bárkivel. De érzem , hogy tönkremegyek bele.

Valóságos csoda, hogy mindezek ellenére:

1. a megyéből csak az én irodalmi pályázatom ment tovább az országos döntőre.

2. az érettségim "kitűnő"-re sikerült. (évvégi bizonyítványom is az.) érettségi tablóképem...





lányom tablóképe, 2003-ban


(ugyanabban a gimáziumban, és ő is kitűnőre érettségizett-



(csak már nem kötelezőmatrózblúzban)



3. A megyei szavalóversenyen III. díjat nyertem (az I-t nem adták ki)



lásd még: http://lineas.freeblog.hu/ blogomban ezt a bejegyzést

Képek a ballagásainkról (a különbség magáért beszél, tessék figyelni lányom fülig érő száját!!!)

kívánságok új évre

1960. december 31. Szombat d.u. 3

Ismét eljött a Szilveszter napja. Ilyenkor mindig feltesszük másoknak és főleg magunknak azt a kérdést, hogy mit várunk a jövő évtől. S előfordulhat az is, hogy visszapillantunk a búcsúzó évre egy kis számadást csinálva. Én most ez utóbbitól visszalépek - tökéletesen jó hangulatban akarok átlépni az új évbe. De arra, hogy mit várok az újtól, szívesebben válaszolok, annál is inkább, mert ez az év életemnek talán legsorsdöntőbb éve lesz. Most dől el, mi lesz belőlem.

Tehát: 1. kitűnő félévi-, évvégi-, érettségi bizonyítványok

2. sikeres egyetemi felvételi vizsga (felvétel az egyetemre)

3. kollégiumba való felvétel

4. ideális diák-élet Szegeden (jeles kollokviumok, baráti társaság, szerelem - s ez utóbbi kettővel összefüggő kis (aláhúzva) szórakozás: főleg színházra, hangversenyre gondolok)

Csak ennyit kérek. Ugye nem is olyan lehetetlen kívánságok? De az, hogy beteljesedjen - rajtam múlik. Ezért le is teszem a tollat, becsukom a naplót, s nekilátok a tanulásnak.

(S tulajdonképpen -meg is lett az eredménye - valamennyi kivánságom teljesült, 1.2.3. maradéktalanul, a 4. is "nagyjából"...)

évzáró ünnepély...

1960. június 22. Szerda este 1/2 6

Az évzáró után közvetlenül elővettelek k. Naplóm, de képtelen voltam írni. Nem mintha a bizonyítvány körül lett volna valami komplikáció. Hanem anyu újra "beteg", illetve szokásos betegségének egyes tünetei jelentkeztek (többek közt) az évzáró alkalmával, s ez nagyon elkeserített, bár talán az egész iskolában én örülhettem volna legjobban azon a napon, hiszen a legtöbb jutalmat én kaptam. - Az udvaron tartott ünnepélyen igazgató bácsi beszéde után a fölöttes hatóságok jutalmait osztotta ki. (orsz. mat v. , sport) mikoris én megkaptam a 200Ft értékű könyvjutalmat (11 db. könyv) (ez egy megyei irodalompályázat díja volt) Az osztályban tanár úr osztotta ki a könyv- és pénzjutalmakat: 50 Ft-ot kaptam, s még 2 könyvet, egyiket "kitűnő tanulmányi eredményemért, szép szavalóköri teljesítményemért és zenekari munkámért", másikat "az orosz versenyen elért kiváló eredményemért" - az isk. versenyen első lettem. - Szóval gyönyörűen zárult le a tanév sikereimet tekintve, de anyu betegsége nagyon lehangol, bár most már valamivel jobban van.

sok minden

1960. február 12. Péntek 12 óra

Amióta nem írtam, nagyon sok minden történt.

Anyu 4 hétig volt az idegklinikán (ezt megelőzően I. 13-án olyan izgalmas és szörnyű napom volt, amit nem lehet elfelejteni soha ), de "minden jó, ha a vége jó", s most a vége valóban jó, mert anyu szerdán új emberként, teljesen meggyógyulva jött haza. Jelenleg én vagyok beteg, de nem komoly a dolog. Magdi néninél voltam egy pár napig, s elkaptam tőle az influenzát.

Kikaptuk a félévi bizonyítványt. Ismét kitűnő lettem. Sőt, most a konziban is. Ott is jelesem van mindenből.

Hogy ne legyek hűtlen eddigi naplótémámhoz, csak annyit írhatok, hogy én se vagyok tisztában saját magammal, de annyit megállapíthattam, hogy álomvilágban élek, s csak néha jövök le a földre. Még mindig, ha látom, áramütésszerűen csap végig rajtam valami. Bele kell őrülni ebbe! Hisz' az egész egy őrület! Beleestem egy szakadékba, hol azt hittem, virágok nyílnak, helyette a száraz kórók összeszaggattak, s most mindenféle erőfeszítés ellenére nem tudok visszamászni, képtelen vagyok rá, pedig fönn valóban virágok várnának rám, mik eddig is ott voltak, csak nem vettem észre, mert vonzott az idegen, az ismeretlen, a távoli, ami mindig szebb, mint az elérhető. Nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy miért vagyok ilyen, s hogy miért lettem ilyen - Néha határozottan nem szép, "belső" tulajdonságait pedig alig ismerem. de a szeme, az a gyönyörű, barna szempár! Ha ránézek, csak azt látom. - Nem fogok ránézni. Meg tudom tenni? Talán igen. S akkor minden rendben lesz. - ?!? (ezeket a kételynek hangot adó írásjeleket később írhattam ide, ceruzával - biztos okom volt rá!)