"Vörös tinta"

Hódmezővásárhely, 1960. július 23.

Úgy gondolom, hogy most már végre megtaláltam igazi énemet. Nem tökéletességre gondolok, hanem arra, hogy a nyugodtabb környezet és életmód hatására kezdek ismét a régi lenni, olyan amilyen voltam: "jó" és "rossz" tulajdonságokból alkotva.

Remekül érzem magam, kellemesen telnek napjaim. Strandra járunk (Dóra, Andris, néha Magdi néni is), és gyakran megyek moziba Dórával ("Fehér vér", "Vörös tinta", "Rövid nadrágos ember") A legutóbbit tegnap láttuk, végig bőgtem a 2 órát, de a "Vörös tinta" hagyta a legmélyebb nyomot bennem, már hozzám közelálló témájánál fogva is. A váégső kicsengés, a megoldás nagyon lehangolt, bár más lehetséges megoldást - amely elkerüli a főhős Kádár Mária tanárnő erkölcsi bukását - magam sem találtam. A történet egy látszólag egyszerű "szerelmi háromszög" története, melynek középpontjában egy kislány áll, kinek apja (a rajztanár) az ő osztályfőnöknőjébe (Kádár Mária) szerelmes. A kislány lelki vívódásai adják a film lényegét, s a néző általában az ő szemével nézi az érdekfeszítő de finom történetet, én viszont teljesen Kádár Mária helyzetébe éltem bele magam (s épp ebből származott vitánk Dórával, mely arról folyt hogy szimpatikus vagy unszimpatikus (jav: antipatikus) ember-e K.M.), és a rajztanár alakjában mindig Ót láttam. A szép szerelem, amely viszont egy családi élet és egy 15 éves kislány lelkének feldúlásával járna, ha érzelmileg el is éri a tetőpontot, nem torkolhat a végső beteljesülésbe: a házasságba, mert a főhős eszsmei magaslatán állva, a következményekkel számolva, hősiesen lemond, és eltávozik búcsú nélkül> egy gyermekvárosba, új életet kezdeni. - Úgyíjöttem ki a moziból, mint akit fejbe vertek, idegesen sírtam, és rettenetesen el voltam keseredve, hisz' az én sorosm borzasztóbb K. M. -énál.

(ajaj, mit lehetne ehhez hozzáfűzni... már alig értem-érzem ezt a régi-magamat... a filmet nemrégiben levetítették a tévében, néha odanéztem, de már egyáltalán nem tudott lekötni se...)

Hódmezővásárhely, 1960. július 20. Szerda d.e.

Amint a keltezésből is kitűnik, Vásárhelyen vagyok: Magdi néniéknél. Anyu szombat délután óta van benn az idegklinikán, én kísértem be, viszonylag nyugodt állapotban érkezett meg.

nyári tervek

1960. június 17. Péntek 1/4 5

Remélem, kikecmeregtem a tegnap rajtam uralkodó szentimentális hangulatból, s mai soraim már közelebb állnak a valósághoz a tegnap írtaknál. Bár, ki tudja? E napló bűverővel bír; ha előveszem, mindig Rá gondolok, s általában őmiatta veszem elő, hogy vele legyek, legalább gondolatban. De most már, a tegnap vett búcsú után, ezt sem "szabad". Csakhogy tulajdonképpen hétfőig engedélyezhetnék egy kis feloldozást, hiszen az évzáró ünnepély még hozzátartozik az iskolaévhez, de lásd szilárdságomat, állom a szavam.

Itt a szünet, de még nincs határozott programom. Egyelőre pihenek - olvasok, bevásárlok, játszom, moziba megyek. Eddig ugyanis ezt csináltam. Szeretnék strandra járni rendszeresen és beosztani komolyan, napirendszerűen napjaimat. Valószínűleg egy néhány hétig Vásárhelyen is leszek - Magdi néniéknél, Dórával.

Furcsa, hogy a nyári tervekről, azaz az akkori jövőről, én itt és most, mikor ezt írom (2008. júlisában)- múltként tudok....

elszomorító dolgok

1960. május 16. Hétfő d.u. 1/2 8

Most sajnos csak keserű fájdalmat okozó tényeket írhatok. Tegnap volt a megyei szavalóverseny Vásárhelyen, s az eredmény : 0. *, (vagyis 4. hely) pedig nem volt erős mezőny , s az első K. Laci, vagyis akit a gimnáziumi és járási szavalóversenyen is magasan megelőztem., és akinél köztudomásúlag is jobban tudok szavalni. Kimondhatatlanul bosszant e kudarc, és elkeserít. Délután lementem Magdi néniékhez (ki délelőtt ott volt a kultúrházban, meg is hallgatott, s az eredménytelenség ellenére is azt mondta, hogy a tehetségemtől egész nyugodtan mehetnék a színművészetire). Ott egy nagyon jelentős 2 órahosszat töltöttem el, igen fontos 2 témakör forgott szájon, ami szintén fájdalmas, elszomorító kicsengésű.

1. Nagymama nyárra tervezett látogatása - amit okvetlen el kell vetni Anyu egészségi állapota miatt

2. Pályaválasztásom

amit internacionális irányba kell terelni (mérnök, orvos, - és semmi szín alatt sem tanár...)

(Mégis az lettem...)

szereplések

1960. május 8. Vasárnap d. e. 10 óra

Jelenleg valóban sok mondanivalóm van, de attól félek, hogy nem fogom a legmegfelelőbben kifejezésre juttatni azokat, mely valamennyi örömhír, s két újságcikkel kapcsolatos. Az első április 29-én jelent meg "Szerdán rendezte meg a makói gimnázium a hagyományos József Attila emlékünnepélyt", s rám vonatkozó része: "G.J. nagy átéléssel és kitűnő technikával szavalta el a költő "Hazám" című versét. Előadása azt bizonyította, hogy a makói szavalók fejlődése jó irányban halad és jó kezekben van." (mellesleg megjegyezve: azok a bizonyos "kezek" nem léteznek illetve az enyéim) s továbbá: "A zeneszámok közül S.I. és G. J. hegedűszáma aratott megérdemelt sikert.)

Ennyit mond az újságcikk, s most jövök én:

E nevezetes nap örökké emlékezetes marad, s ehhez hozzájárul túlzsúfoltsága is. Kellő aláfestésül előrebocsájtom, hogy e tanévben egyáltalán nem szerepeltetett az iskola (talán egy sajnálatos félreértés miatt) s ezek után lásd , mi történt: - Az ünnepélyre készülnöm kellett zenekari- szólószámokkal és a Hazám c. verssel. De úgy látszik ez korántsem volt elég. A nevezetes napon 12 órás szünetben hívat Margit néni (a szomszéd osztály magyar tanárnője, aki a műsorokat szokta szervezni) : Tudod-e a Fiatal életek indulóját? -Nem. - válaszolok. - "U.i. be kellene ugorni ezzel a verssel délutánra. mert a szavaló megbetegedett. Ha nem, találunk mást, akkor beküldöm Nelli nénivel a könyvet, s majd magyarórán megtanulod." Símán is ment volna minden, ha N. néni nem "akar segíteni" rajtam, s így odaadta P. Marinak a könyvet, s a mikor óra végén felolvastatta vele a verset, majd velem, hogy mutassak rá a hibákra, úgy döntött, hogy mégis csak nálam kell maradni. (De legalább órán nálam lett volna az a vers!) 1-2-ig zenekar. A versből még egy szót se tudok, s 3-kor már a szobornál kell állnom, a város főterén, (akkor még ott állt költőnk szobra, amit mostanában helyeztek a gimnázium elé, ahova megjósolta...) "a nagy nyilvánosság előtt", s szavalni a legnagyobb lelkinyugalommal. Mielőtt hazamentem, 5 percet igénybevéve "megtanultam" a verset. Ez mutatkozott a legnagyszerűbb megoldásnak, mert így ki tudtam használni "a verssel a fejemben" azt az időt, ami a hazamenésemmel eltelt. Otthon kis idegeskedés, kapkodás, enni nem akarás. (Ez nagyon éles emlékként megmaradt bennem, szegény anyu hozza a kezében a z aranylón sárga húslevest, metélttésztával, jön utánam, én menekülök, ő könyörög, hogy legalább egy falatot egyek belőle, de én hajthatatlan vagyok, -bánt is utólag -csak a verssel törődök, képtelen lennék amúgy is enni, össze van szorulva a gyomrom. _ Lányomnak most elmesélve ezt a történetet, egyből ezt a kérdést teszi fel, de miért nem olvastad fel azt a verset, miért kellett mindenáron megtanulni, ilyen körülmények közt. - Hát... ez akkoriban elképzelhetetlen lett volna! Ma általános. Látom, országos, nemzeti ünnepeken is.) De ami fő, délután minden nagyszerűen ment, (amint azt a cikk is bizonyítja, amire visszatérve még annyit szeretnék mondani, hogy (nem tulajdonítok én túlzott jelentőséget az újságcikkeknek - mondjuk akkoriban nem bulvárlap volt a megyei lap, - másrészt egy nyitott dobozba összegyűjtögetett cikkekre valahogy ráömlött a tinta - úgyhogy talmiságuk ílymódon szimbolikusan az idők folyamán megmutatkozott e múló dicsőséget eltakaró kék foltokkal) N. néni ült az előadáson az újságíró mellett, s tőle tudom, hogy az mennyire el volt ragadtatva a szavalásomtól, s tüzetesen érdeklődött irántam, úgy hogy N. n. véleménye szerint "biztosan fel fognak karolni" (jaj! kik, hova? mi ez már megint? - Amúgy az újságíróval még összehozott a sors, már fiatal tanárként, amikor bejött az egyik magyar órámra, írni róla és -az igazgatónak javasolt legjobb magyar irodalom taníványomról, aki a méltán ült az osztályban József Attila egykori padjában - s aki jóval később a felesége is lett az újságírónak, s maga is újságíró, jelenleg is - így lettem én akaratlanul is "házasságközvetítő" , de némileg pályán elindító is...(?) Sajnos az újságíró már nem él...)

A szavalással kapcsolatban: végre sokat szerepelek: (Ennek nem örülhetett mindenki! Anyu a József Attila ünnepségen meghallotta a háta mögött ülő egyik tanár foga közt elmorzsolt rosszalló, gunyoros megjegyzését, mikor a Hazám-mal a színpadra álltam: "Már megint a G. !!" - rosszul is eshetett neki - hiszen rámtukmálták, s emiatt nem is ettem meg az ebédjét... mint tudjuk... )

A József Attila ünnepség előtt a Hazafias Népfront gyűlésén. (azóta levélben köszönték meg közreműködésem.) (gondolom merő formalitásból, hivatalosan)

Szombaton a Tavaszi Hangversenyen szintén kivettem részem a szereplésből. Zenekarban játszottam, szólót, és szavaltam. S a sikerem nagy volt. B. G. tanárnő szerint aznap "az egész város rólam beszélt" (azt hiszem, B. G. tanárnő szeretett túlozni, de tény, hogy mindig mindenről (pletykáról is) ő volt legjobban informálódva a városban). Vasárnap, május 1-jén szintén szavaltam. S ma délután fél ötkor a városi Anyák napja ünnepségen szintén fogok.

S végre! 15-én (egy hét múlva) meg lesz tartva a megyei szavalóverseny Vásárhelyen. Csak sikerülne! Olyan hatalmas vágyat érzek arra, hogy feltűnjek. (jaj, de rossz ez a szóhasználat!)

Vágyom a sikerre, az érvényesülésre. Nem tudom eldobni azt a gondolatot hogy színésznő legyek. Nem és nem. Hiába próbálkozik ellenvetéssel a rokonság minden egyes tagja. (Egyébként Laci bácsitól a napokban kaptam egy gyönyörű, hosszú levelet, amire okvetlenül vissza fogok még térni)

A másik újságcikk arról tudósít, hogy a Felszabadulási Seregszemle irodalmi pályázatán 2. díjat nyertem. (s 200 Ft könyvutalványt - akkor ebből rengeteg könyvet lehetett vásárolni!)

Lehet, hogy a fenti sorok száraz felsorolásnak tűnnek, de nekem többet jelentenek: a felemelkedés, a siker útjának parányi állomásait.

(Azt hiszem mégis csak eltúloztam a jelentőségüket! Minden (külső) siker átmeneti és talmi! és csak részleges. Az élet, a lét értelme valahol egészen máshol van. Azt hiszem elég hamar rá is jöttem. És elég hamar le is mondtam a -külső- sikerekről, önként! Talán még jobban is , mint kellett volna(?) De találtam helyette mást...)

E héttől kezdve menzás vagyok. vagyis a kollégiumban ebédelek, s így minden nap látom Őt. Illetve láthatnám, ha valami bámulatos erő nem venné le tekintetem minduntalan róla. Szeretem, de egyre jobban kezdem azt hinni, hogy nem Őt, hanem ezt az érzést. Olyan jó volna tudni, hogy Ő vajon mit gondol felőlem? A J. A. ünnepélyen a színpadon szavalva észrevettem Őt. Úgy nézett rám, olyan gyönyörűen, s olyan csodálatosan szép volt, hogy erőt kellett venni magamon, hogy folytassam a szavalást, beeéléssel, s elfelejteni azt a káprázatos, mély, szívbehatoló tekintetet. (Szerencsére sikerült.) ... S ha elgondolkodom ezen a különös szerelmen nevetnem vagy talán még inkább sírnom kellene. Ó, de szerencsétlen is vagyok én! Hát ez már örökké így lesz, hát valóban igaz az a mondás, hogy

"Aki elérhetetlen, azt örökké szeretjük." (?)

1960...

1960. január 4. Hétfő este 1/2 7

Ha valaki elolvasná ezt a naplót (ami persze semmiféle szempontból nem lenne hasznos se rá, sem rám nézve), azt gondolná, hogy írója egy olyan valaki, akinek más gondjai nincsenek is, minthogy buta érzéseivel foglalkozzon. Pedig aki ezt hiszi, téved. Bizony vannak nekem egyéb gondjaim is, amik viszont valójában gondok, de nem annyira naplóba való könnyebb műfajhoz tartozók. (vajon honnan szedtem én ezt a tévhitet, hogy a napló "könnyebb műfaj"?!) (ugyanis szerintem azok a "gondok", amikkel szoktam (itt) foglalkozni, könnyű "gondok", amik jólesőek. (hm..., kezdődő mazochizmus?) Talán legnagyobb gondja életemnek anyukám betegsége, amely hosszabb-rövidebb szünet után visszatér. Jelenleg is ki van merülve. Vásárhelyen voltunk, ott érte el tetőpontját betegsége, úgyhogy haza kellett jönnünk, pedig különben az egész szünetben ott maradtunk volna. Andykát ismét bámultam, főleg okosságát. - De látod k. Naplóm , hogy ez a szomorú téma nem idevaló, hisz' a napló rendeltetésébe lehet , hogy beletartozna ez is (na lám!), én viszont -btapasztalhatod is - a naplóírást felüdülésnek, kikapcsolódásnak használom (a naplóolvasással együtt).

S az életnek vannak kézzelfogható örömei is. Ma is pl. ilyen öröm ért... A szünetre 30 matematika példa van feladva, s ebből ki voltam jelölve beszámolónak (ui. az 5-ösöm meg van kérdőjelezve, 0,3 a négyzeten miatt. Nem érted? szóval 0,3 a négyzeten = 0,09 és nem 0,9, ahogy én mondtam egy alkalommal, s 1-est kaptam érte.) Tanár úr viszont ugyanakkor kijelentette (ez a múlt év - 59. - utolsó óráján volt), hogy a faliújságcikk váltságdíj; aki jó cikket ír (az általa megadott témára), annak elengedi a beszámolót. S hozzám külön odajött szünetben, hogy ugye írok (u.i. már év eleje óta kér rá, eredménytelenül). - Hát neki is ültem 28-án, és megírtam a cikket az olvasásról. Tegnap pedig felülkerekedtem, elmentem V. E.-hez, és izzadságos, hosszas munkával együttesen legépeltük. - Ma 9-re be kellett menni az iskolába megbeszélésre. Beadtam a faliújságcikket Csabáéval együtt. Egyszer csak hallom Cs. hangját. "Juli? Elengedi a beszámolót?" "Kérdezd meg Te! " - válaszolom elővigyázatosságból. Meg is kérdezte - vesztére - tanár úr azt mondta, hogy annak könnyebb lesz csupán a beszámolója. - Kicsit elkeserített ez, mert úgy gondolkodtam, pénteken lesz a beszámoló, hétfőn az első tanítási nap. Még nem lehet tudni, de valószínűleg meghosszabbítják a szünetet. Na már most, mivel erre nem lehet számítani, el kell készülnöm a tanulnivalókkal hétfőre, ez viszont csak úgy lehetséges, ha péntekig is tanulok, pedig a beszámolóra való felkészülés tetemes időt vesz el, s így agyon van lőve a szünetem, s ha meghosszabbítják a szünetet, és nem sikerül a legjobban a beszámoló, bosszankodom esetleg, hogy miért vettem el tanulással a beszámolóra való felkészülés idejét. - Node az efféle aggályaim csak 3 óráig tartottak. U.i. osztályfőnököm eljött hozzánk azzal a hírrel, hogy nagyon tetszik neki a faliújságcikkem, s ezért elengedi a beszámolót. Nagyon örültem, de talán annak még jobban, hogy ilyen rendes osztályfőnököm van. (pedig egy párszor, mikor összeszidott, félreértettem). S azt hiszem, ez a legfontosabb. (a 30 mat. példát így is úgy is megtanulom.)

(én ezt az egészet már nem is tudom felfogni, egyszerűen nem értem, lányomnak felolvastam, azt mondta, hogy "szörnyű stréber" voltam. Szerintem ez nem stréberség... valami más. "A kor hatalma" )

-A szünet egyébként elég unalmas; s rányomja a bélyeget anyu lehangoló betegsége.

ceruzával

1959, szeptember 28. Hétfő, d.u. fél négy

Legutóbbi bejegyzésem valamely okból félbemaradt. S hiába kérnél most, kedves Naplóm, hogy jelenleg fejezzem be, mert e feladatra képtelen lennék, u.i nem tudom pontosan, hogy mit akartam leírni, de arra emlékszem, hogy ha megtettem volna, e napló lírai résszel gyarapodott volna. Jelenleg is foglalkoztatnak hasonló kérdések, de nagyon nehéz róluk írni, hisz' még magamnak is alig merem bevallani, s félek, hogy később megbánom, hogy gondolataimnak mások számára is érthető formát adtam. Úgyhogy nem tudom, mi lenne helyes. De mivel azért vettem elő e naplót, hogy írjak, emellett maradok, s majd jobban ügyelek, mint eddig, hogy soraim avatlan kezekbe ne kerüljenek. (Vajon akkor fair-e fél század előtti énemmel szemben ez a mostani "közzététel"?!)

Egy idő óta azt tapasztalom, hogy az emberek (különösen a "erősebb nem") másképp néznek rám, s én magam is megváltoztam. Az ok és az okozat egybeolvad itt. A velem egykorú fiúk nem érdekelnek, osztálytársaimat is eszerint kezelem (talán nem kellett volna!) , annak ellenére, hogy több alkalommal előfordul, hogy egy fiú, - s itt nem akarom azt a számomra egyáltalán nem szimpatikus , de elcsépelt kifejezést használni, hogy ............ de te így is megértesz. (fogalmam sincs, hogy az üresen hagyott helyre milyen akkoriban "elcsépelt kifejezést" NEM írtam le, de én - szemben Naplómnak feltételezettel, bizony nem teljesen értem már régi énemet!) Szóval barátságos vagyok hozzájuk, de nem több. (Ez azért némileg megnyugtat, mármint a "barátságos" szó) Tulajdonképpen nem is erről akarok írni:

Továbbiakban ceruzával folytatódik a bejegyzés. Olyan halvány ettől, hogy most lámpafénynél, és 3 és 1/2 dioptriás olvasó(író)szemüveggel nem tudom elolvasni azaz idemásolni se. ..... Nappal folytatom, de csak nagyon halványan, mintha ez is ceruza lenne, hogy alig lehessen elolvasni, mert ciki... még most is:

Hanem a következőkről: (az előrelátásom miatt folytatom ceruzával)

(f(micsoda előrelátás! de vajon láthattam-e előre ezt a számítógépes blogot, ahol a legvilágosabb szín is láthatóbb és maradandóbb, mit a ceruza , egyéb előreláthatatlanságról és kockázatról nem is beszélve)még ez is elég erős, fehérre kéne fehérrel?)

Tanít a gimnáziumban egy fiatal tanár. Sötét haja van, gyönyörű sötét szeme, amivel úgy tud nézni, hogy az ember majd' beleszédül, s beszél a szeme. Egy éve jött a gimn-ba, s akkor még nem tűnt fel nekem. Egy szavalóversenyre (megyei) 4-ed magammal ő készített elő, s jött át a szv. színhelyére Vásárhelyre. Ekkor ismertem meg kicsit közelebbről, és megállapítottam, hogy jó tanár, szimpatikus ember, de csak ennyit. S hogy történt , hogy nem , s mikor, hogyan, nem tudom, de eszményképemmé, ideálommá vált. (Ha jobban belegondolok, az legalább annyira érdekes, hogy vagy 20 év múlva az egyik "szavalótárs" lett a férjem, gyermekem apja - de őt még csak meg sem említem a naplómban. Nem is igen lett volna okom rá. (Ha csak nem az, hogy egyszer pl. -nagy megdöbbenésemre- szünteben a lépcsőfeljáróban rávert a fenekemre!)Amúgy is a naplóm egyre inkább az álmodozásaimról szólt... kissé el is különülve a valóságtól, de tudtam is én ezt... bár egy-egy tekintetbe sok mindent "beleláttam " , "belemagyaráztam" (?)... S látni láttam a veszélyét is, mert az érzés teljesen valóságos volt, lett:

(...) ...én nagyon félek, félek, hogy ez az érzés megmarad bennem, bármennyire is próbálom elfojtani azt. Mindenáron el akarom fojtani, mert ez így nem mehet tovább, mert helyes megoldás nincs, s kiút csakis ez, mert amit talán legelőször kellett volna megmondanom, most teszem meg, ez az, ami "állj"-t parancsol, ő nős ember, családapa..... S olyan furcsa ez a helyzet, s egy kicsit nevetséges is , vagy tán még inkább tragikus.... (...) Természetesen "fordulaton "FINE"-t értek (jaj, micsoda romantikus filmeket is láthattam én ekkoriban!) (...) de ennek érdekében semmi okosat nem tudok kitalálni. Mi lesz ebből!? Mit tegyek?

(Előrebocsátom, még lesz egy jópár "visszaeső" bejegyzésem e tárgykörben! és már nem is ceruzás...)

Nos: utánanéztem a korabeli noteszemben, hogy milyen filmeket is láttam ekkoriban: többek közt:

Szent Péter esernyője; Robin Hood; A mi kis családunk; Őfelsége kapitánya, Tájfun Nagasaki felett; A kapitány lánya; Szerelem csütörtök; A királyasszony lovagja; Nyomorultak, Pármai kolostor....

Ezek bizony nem nagyon segit(h)ettek érzelmeim "elfojtásában"

Röviden, ami történt...

1959. augusztus 4. Kedd este

El kell ismernem (inkább: be kell(ett) látnom), hogy nem vagyok valami szorgalmas naplóírás terén. Pedig jelen esetben még azt sem hozhatom fel mentségül, hogy nem értem rá, hisz' vakáció van.

Megpróbálom röviden leírni, ami történt , mióta nem írtam:

Június 4-én volt a szolfézs vizsgánk. Jól sikerült, 5-öst kaptam az indexembe, s meg is dicsért Aracsi, azt mondta, hogy egész évben rendszeresen, szépen dolgoztam. (Nagyon jó órákat tartott, bár szigorú volt, jókat énekeltünk Kodály biciniumából, s emlékszem, nemegyszer a vonatban készültem, befogott füllel, kottával az ölemben... kiszámítva az időt)

június 9. van rányomtatva ennek az igazolványképnek a hátoldalára., ez került be az első személyi igazolványomba, annak idején rémesnek találtam, (lányom most is annak, hiába a fiatalság kritikusabb..., meg persze, könnyű neki, az ő egyértelmű szépségével) én most már nem is... annyira, mondjuk a piros pöttyes egyenruhánk most se tetszik, se a túlrövid, rosszul (szárazon!) vágott hajam, amit sürgősen meg is növesztettem ezután...

Ő a lányom, -eleve hosszú hajjal - ugyanilyen korában azaz 16 évesen (de ők már 14 évesen kaptak személyit)

10-11-12-13. pedig a gimiben voltak összefoglalók. Ezek is jól sikerültek. (Történelem és orosz összefoglalón X. volt az elnök, s ez (sajnos) nem volt közömbös számomra. Hogy miért? Talán egyszer majd leírom, de nem valószínű. (Leírtam, ajaj, többet is, mint kellett volna!)

10-én volt Ottó esküvője is. Egy holland lányt vett el, s az esküvő Hollandiában, Bergenben lett megtartva. (Amszterdamban élő) Nagymamám is ott volt az esküvőn.

14-én d.u. zsúron voltam, az egész osztály, Majoroséknál, Kiszomboron. (osztálytársnőnk szülei láttak vendégül, M. M. minden nap biciklin járt be Makóra, hóban-fagyban-szélben. Anyu nem egyszer vele példálózott, mikor nem akaródzott szokás szerint kibújni az ágyamból, hogy M. már tekeri a biciklit a házunk előtt) Este pedig itthon a IX. szimfónia a Kultúrházban, helyesebben annak udvarán. De jobb is, ha a körülményekről nem számolok be, csak annyit, hogy anyu nagyon ideges volt ettől kezdve, míg 20-án be is ment a klinikára. (épp a születésnapján?! az 51.-en.)

15-én megtörtént a hegedűvizsga. 4-est kaptam. (Várnagy szavaival: "megérdemelt" 4-est)

16-án társadalmi munka (kapálás) Igáson.

20-án volt az évzáró ünnepély: "kitűnő" vagyok, de nem tudok örülni ennek, mert anyu beteg.

25-július 15-ig Magdi néniéknél nyaraltam Vásárhelyen. Dóra is ott volt (s van is) a kisfiával. Természetesen remekül éreztem magam. Csak most is sokat veszekedtünk Dórával. Hogy Andy milyen, azt nem lehet szavakkal kifejezni. Bámulatos, hogy mennyire okos.

Magdi néni és Andriska - a kép hátlapján:" A kisunoka a nagymama fejére nőtt. Vásárhely, 1959. július 13."

" Szűk ez a koffer, de azért szívesen elutaznék benne Makóra. "(Andy) Vásárhely, 1959. július 15.

15-én anyu is hazautazott a klinikáról, teljesen egészségesen.

A szünidő veszedelmesen kopik, s jóformán semmi komolyat még nem műveltem. Strandolok, olvasok, de nagyon kevese hegedülök. Szóval szörnyű lusta vagyok.

téli szünet előtt

1958. december 20. szombat d. u. 4

Csakhogy már itt tartunk! 1958. XII. 20-át mutat a naptár. Ez a nap a téli szünet kezdetét jelenti. Sajnos csak 2 hetet kaptunk a gimnáziumban és a konzervatóriumban is. (Manapság és jó ideje ennyi szünet sincs!) Hogy a konziban 2 hét a szünet, az nem is olyan tragikus, sőt, még azt se bánnám, ha egyáltalán nem kaptunk volna ott szünetet. Valóságos élvezet lenne bemenni Szegedre úgy, hogy aznap, sem másnap nem kell itt Makón iskolába menni.

Történt, mióta nem írtam, nem is olyan kevés nevezetesebb dolog.

Először is: Ezeket a sorokat 1 foggal kevesebbel írom, mint a többieket. Elég nagy árat fizettem érte. 2 injekcióval húzta ki B. bácsi, s még így is borzalmasan fájt. (persze, hiszen már gyulladásban volt, ilyenkor nem hat az injekció!) 5 darabban jött ki. (azt hiszem, ennek a fognak is el lehetett csavarodva a gyökere, később el is szöktem injekcióadás után az SZTK-ból, további beavatkozás elől..., amikor kiderült ez a helyzet, később írt is a fogorvos anyámnak egy panaszkodó levelet, hogy "a kislány (sic!)nem voltam hajlandó... stb...)na ja, ilyen előzmények után!) Úgy ordítottam, mint egy sakál. (Nem kárpótolt az se, hogy B. bácsitól 2 puszit is kaptam, és hazafelé jövet Anyu azt mondta egy boltban, hogy azt vesz, amit akarok - nem akartam akkor én semmit, csak azt, hogy végre ne szenvedjek a fogam miatt.) (Emlékszem még rá, hogy amikor a velőtrázó bőgésem után kitámolyogtam a váróterembe, ott az egyik gimnáziumi tanár (később ő lett az érettségi elnökünk), azzal nyugtatgatott, hogy nem baj, hogy annyira bőgtem! Bántam is én..., érdekelt is!)
Szerdára feldagadt az arcom, és nagyon fájt. Nem is mentem iskolába. Csütörtökön igazgatói szünetet kaptunk. Bár még mindig fájt a fogam, délben anyuval anyuval beutaztunk Szegedre. Hegedű órán nem játszottam, csak felkaptam szünetre a leckét. Szolfézs óra nem is volt, viszont a zeneirodalom tanárral, dr N. I.-val beszéltem; lediktálta a vizsgaanyagot (u.i. az óráit nem tudom látogatni) Ismét láttam azt a konzervista fiút, akiről már írtam. Még mindig egy rejtély számomra. Pénteken is nagyon fájt a fogam.

Ma mentem föl először és utoljára (legalább is ebben az évben) Érdemes volt! Szereztem egy ötöst oroszból, szófelelettel. N. (testnevelőtanár, később s jelenleg is egyik osztálytársnőnk - mi több: barátnőm: A. - férje) feltűnően kedves volt. Ha eszembe jutnak a tavalyi órai!... Diadalüvöltéssel rohantunk ki a tornateremből, az utolsó óráról.

Vasárnap megyei szavalóversenyen vettem részt Hódmezővásárhelyen.

Vásárhelyről

1958. augusztus 22. Péntek este 1/2 9

Ma d. u. érkeztem meg Anyuval Hódmezővásárhelyről. igaz, hogy nem úgy történt az átutazás, ahogy terveztük, de így sokkal jobb volt.

Magdi néni szerda este telefonálni akart, de a postaértesítést csak későn kaptuk kézhez. Másnap anyu az egész délelőttöt a postán töltötte a telefonügy miatt.(Sajnos ilyen nehézkesen tudtunk akkoriban, s még sokáig telefonálni... Csak a postáról. Ha előzetesen meghívtak. Egyszerűen képtelenek voltunk telefont szerezni. Pedig később különösen nagy szükség lett volna rá...) Végül is megtudtuk, hogy Magdi néni Makón van. Telefonált nekünk az ügyvédi munkaközösségből. Rögtön mentünk G-ékhoz, ahol találkoztunk vele,de nem sokáig maradtunk ott. 3-ig sétálgattunk Magdi nénivel, vártunk az autóra. Nagyon örültem annak, hogy Magdi néni átvitt magával az autóval. Igaz, olyan hirtelen jött, hogy úgy mentem el, ahogy voltam, egy szál ruhában, de sajnos szövetben, mivel reggel még hűvös volt. Anyu Erzsi nénivel másnap jött utánam vonattal és a csomagokkal. - Szóval így kerültünk át. -

Dórával és Pistával (Dóra férje) találkoztam, amikor kiszálltam az autóból, hazafelé menet. Az állomás felé igyekeztek, Pestre utaztak. Dóra vasárnap visszajött Vásárhelyre. (Pista Debrecenbe. )

A legfontosabbra térek, úgy is mondhatnám, a tárgyra: Andira. Nagyon-nagyon megszerettem a kisfiút, és dicsekvés nélkül elmondhatom, ő is engem. Bizonyítékul szolgáljon pl. az, hogy nagyon gyakran emlegette a nevemet, s érdekes, nagyon gyakran úgy, hogy : Nuni, ana, Nuni, ana. (Nuninak hív) , valamelyik éjjel a nagy ágyban aludt Dóra és én köztem, és amikor fent volt, simogatott. Bámulatos, hogy milyen okos. 15 hónapos, és mindent beszél, mindent megért, számol, verseket mond el kívülről, pedig nincs is túlfoglalkoztatva. Az egész társaságból leginkább őt sajnáltam ott hagyni. Csak az vigasztal, hogy egy tucat felvételt csináltam róla.

(Ezeknek csak töredékét találom, illetve egy évvel későbbieket is - de nem akarom keverni...)

(Ezt itt Andrisról és Erzsi néniről csináltam, ő előbb elutazott, mint mi, Pestre) (Hátlapon:"Nem tudok lemenni Erzsi néni öléből. Andi - Hmvásárhely, 1958. augusztus 15."

Igazán jól éreztem magam. Ha nem lenne így, akkor nem suhant volna el olyan hamar ez a nyolc nap. Általában Andival játszottam, mikor fent volt, vagy hegedültem, amit nagyon élvezett a kis cuki. Amikor aludt, Dórával olvastunk, kártyáztunk. Voltam néhányszor strandon, egyszer moziban, a "Gyermekkori szerelem" című filmet néztük meg Dórával. Ez az este, melyen többek közt moziban voltunk, emlékezetes lesz számomra. Előtte strandon is voltunk, a film nagyon hosszú volt, és 12 órára értünk haza. Dóra a csomagtartón vitt, és közben beszélgettünk. Megvitattuk a filmet és az azzal kapcsolatos problémákat.

tervek még a nyárra

1958. augusztus 12. Kedd d.e. 10 óra

Már alig 3 hét a szünet, és utána kezdődik a komoly, nagyon komoly munka, de ezt a 3 hetet se akarom semmittevéssel eltölteni. Fel kell készülnöm rendesen a konzervatóriumba való felvételire. Sajnos eddig nem sokat gyakoroltam.

Anyuval tervezünk egy biciklikirándulást Hmvhelyre. Tehát szombaton meglepjük Magdi néniéket. Már nagyon várom ezt a napot, mert nagyon örülök, hogy biciklivel és nem vonattal megyünk, és annak is, hogy Dóráék is ott vannak most Magdi néniéknél. Hajnali 5-kor felkelünk, és 8-ra, legkésőbb 9-re kényelmesen odaérünk. Persze, sok cuccot nem viszünk, egyrészt azért, mert hátráltatná a biciklizést, másrészt, mert nem tudjuk, hogy meddig fogunk ott maradni (szeretnénk 21-ig) (Nem lehetett légből kapott ez a biciklizés ötlet, Makó és Vhely 30 km-re van, s anyukám, lánykorában naponta kétszer is megtette ezt a távot a biciklijén, így "járt be", a hét minden munkanapján, varrni, húga fehérnemű- és fűzőkészítő műhelyébe.)

Elhatároztam, hogy a teniszezést csökkentem, esetleg erre az évre be is fejezem. Nagyon sok időt elvesz (a hegedüléstől), és nincs is már olyan nagy kedvem hozzá, mint amilyen volt. Azt meg nem fogom csinálni, amit A. és B., hogy csak lemenjek a pályára az ütővel, és a fiúkkal "társalogjak" (...)

Ma lehet, hogy kimegyünk a strandra, elég jó idő van. Kivisszük a fényképezőgépet is.

Valóban így történt! Lemehettünk a strandra, perceken belül; találtam egy strandon készült (kissé hibás) fényképet, aminek a hátlapján ez áll:

"Napozás a makói strand alsó partján a déli (!) napsütésben

Makó, 1958. augusztus 12."

ebéd miatt elmaradt bejegyzés

1958. április 5. Szombat dél

Ismét le kell ülnöm a naplóm mellé.

(A vásárhelyi utazásunkat akartam megírni, de félbe kellett hagynom az írást a közben elkészülő ebéd miatt.)

(A kis naptárnoteszemben olvasom, előző napi bejegyzésben:

"4.péntek

Felsz. ü. ez nyomtatva , alatta az én írásommal:

Felvonulás a dísz-században, (?!) (3-án este tűzijáték volt) . Ari nálunk, majd én Ariéknál. Erzsi néni nálunk,

és íme, amiről írni akarhattam a nagynaplómba (feltehetően részletesebben):

Vásárhelyre utazunk, Anyu és én, de vissza kell jönnünk, mert M.n. D-ben. (azaz feltehetően Magdi néni Debrecenben volt, A lányáéknál... és mi nem tudtunk róla, és csak úgy vonatra szálltunk...(?) ... nahát, ma csak egy mobilhívás kellene...)

Találtam e napok körüli fotót is, a hátlapra írtak szerint ez március 30-án készült, az udvarunkban - háttérben a kedvenc diófám, amin a következő képen ücsörgök (az ablakpárkányon kívül ez volt a kedvenc tartózkodási helyem... jóval később meg alatta, a törzsnek dőlve szerettem ücsörögni, meditálni... Mára kivágták, mint mindent a kertből... ami kavicsos parkoló lett...)

1958. (január) február 2. Vasárnap e. 7

Hű! de rég -épp egy hónapja - írtam utoljára. Hiába, nem értem rá.

Vásárhelyen jól éreztem magam. Igaz, Dóra egy párszor kiprovokálta belőlem a sírást, de hát én is hibás voltam abban, hogy mindent komolyan vettem. (Ez a szituáció egy párszor még előfordult, évekkel, évtizedekkel később is...így van ez, ha az ember nem tanul... )

Legifjabb unokaöcsém, András, nagyon aranyos volt, különösen akkor, amikor azt mondta huncutul mosolyogva (napjában tán 100-szor is): te, te, te, vagy a "de" szóval variálta, így: de, te, de, te. Állandóan mosolygott, most is csak úgy tudom elképzelni.

Amikor hazajöttünk Vásárhelyről, nagy lendülettel fogtam hozzá a tanuláshoz. 1 hét alatt kellett elvégeznem, amit 1 hónapra kaptam fel. (Aha! Szóval egyáltalán nem csak az én ÖNszorgalmamról volt itt szó! Sőt! Micsoda dolog szünetre leckét feladni!!!??) De meg is lett a tanulásnak az eredménye. Minden tantárgyból felkészültem

2 hete járunk iskolába. Naponta 3, 4, 5 5-össel jövök haza. 2 alkalommal írtunk földrajzból dolit, és 5 lett mind a kettő, pedig nehéz volt, s általában rosszul sikerültek. Én vagyok az egyedüli , akinek mind a kettő 5 lett. Természetesen ennek nagyon örülök. (különösképp az előzmények, a szerencsétlen 3-as antré, ismeretében , lásd korábbi bejegyzés) Az ("elő")konferencia holnap lesz.

Ma délután voltam az idén először korcsolyázni. Már egész jól megy a korcsolyázás. Nagyon élveztem, különösen, amikor gyorsan száguldottam.

Majdnem megfeledkeztem a tegnapi önképzőköri estről, amelyen szerepeltem a szerzeményeimmel. Kicsit izgultam, de azért jól ment minden. Domokos tanár úr (osztályfőnök ÉS zenekarvezető) gratulált, és azt mondta, hogy el kell kezdenem a zongorázást is. Azt hiszem ebből még az idén lesz valami. (Nem lett... sőt, később a konzervatóriumot is épp akkor hagytam abba, az érettségi miatt, mikor ott kötelező lett volna felvenni a zongorát.- bár kaptam röpke külön-órákat összhangzattanból a zeneszerzéstanártól (Szatmári tanár úrtól.)- Amúgy meg tulajdonképpen azért nem zongorázni tanultam eleve - hiába is volt az apai (pesti, majd amsterdami) nagyanyám zongoraművész!

- a háborúban a mi (anyai) Bösendorferünket eltulajdonították - újat venni persze, hogy nem tudtunk... sőt jóval később, mikor a lányom zenetanulása került napirendre, ő viszont ragaszkodott zeneovi után, ahol magasan a legkiemelkedőbb volt máris, a zongorához - mert, mint mondta, "abban minden hangszer benne van"

... elég viszontagságos körülmények közt találtunk gyakorlásra alkalmas zongorás termeket hol az ő iskolájában, hol az enyémben - ahol tanítottam, mignem egy tévészereplése alkalmával, miután eljátszotta saját szerzeményét (meg elmondta saját, már könyvben megjelent, verseit...) országos hírveréssel kapott ajándékba egy digitálisat... de ez már egy másik történet... másik kor másik története.)

A korcsolyázásból Arival jöttem haza, és egy darabig Nagyékkal és S. Pistával. Utóbbi azt mondta, hogy nagyon tetszett a hegedülésem neki tegnap. (Tőlük vettük az első hegedűmet, egy feleset. Ő nem akart tovább hegedülni... Talán megbánta már? Meglehetett már akkor benne a művészi hajlam, csak gyakorolni nem kellemes időtöltés... A szülei is orvosok voltak, ő is orvos lett, de ugyanakkor fest is, remek, különleges témáju és korolitú képeket- a lánya pedig hivatásos festőművész, ugyancsak rendkívül finom, régies, ódon hangulatú, nagyon nőies táblaképei vannak.)

Szeretnék holnap is kimenni korcsolyázni, de ez csak úgy lehetséges, ha még ma és holnap zenekar után megtanulom a leckém, s így a holnapi délutánom szabad lesz. (Jaj, szegény gyerek! ez az állandó elfoglaltság!)

utazások

1958. január 2. Csütörtök 1/2 5

Hétfőn abbamaradt a beszámoló, hiába, fárasztó volt az út. Most már kipihentem magam, talán túlságosan is. Tegnap pl.. egész nap nem (ébredtem) keltem fel.

Szóval nagyon jó volt Pesten. Nincs türelmem előkotorászni élményeimet, nem is írok róluk többet. (Bölcs -de ífjúkori- meglátás, újabban viszont épp régi élményeket (is) kotorászok (kotorásznék) elő, nagy buzgalommal...)

Hétfőn utazunk Vásárhelyre. Nagyon örülök neki. Anyu azt mondja, nagyon édes a kis Andris.

pesti élményekről

1957. december 30. Hétfő 5 óra

Újra itthon!!!

Kb 1 órája érkeztünk meg Pestről. Anyu várt kinn az állomáson.. Ő is nem sokkal azelőtt jött meg Vásárhelyről. Nagyon jól éreztem magam a Feri bácsiéknál töltött 3-4 nap alatt. Kezdem a legelején:

Csodálatos, (de igaz) hogy nagyon jól utaztam végig. Az idő is nagyon hamar eltelt. egy fülkében ültünk egy páran, és nagyon jól elszórakoztunk.

Az állomásra, vagyis a Nyugati P.U.-ra 1/2 9 óra felé értünk oda. Feri bácsi várt. Még a P. U.-on megtudtuk, hogy másnap 1/2 4-re kell mennünk a Baross u. 88 alá. (ott szerepelt a zenekarunk)

Ágika még fenn volt, mikor odaértünk hozzájuk. Odaadtam nekik, amit vittem ajándékba a részére, miután én is megkaptam tőlük a karácsonyi ajándékokat. Nagyon örültem neki, és jólesett, hogy gondoltak rám is, a bevásárlásnál már. (Csak egy barna kockás flanel ingblúzra emlékszem.)

1957. december 25. Szerda 12 ó.

Ami a bálat illeti, elég jó volt, de azért jobb is lehetett volna. A tánciskolás fiúk közül egy-két kivétellel minddel táncoltam, de más fiúkkal egyáltalán nem, igaz, nem is nagyon voltak, s azok közül is csak Sz. Lacit ismerem személyesen. (IV.-es, a gimi zenekarban együtt hegedültünk. )

11-ig tartott, de mi már 1/2 10-kor elmentünk. Nagy-nehezen hazavánszorogtam, a cipőm borzalmasan nyomta a lábam.

A bál előtt volt a chanuka ünnepély, amelyen hegedültem. Az új, világoskék kardigánban voltam (emlékszem, 400 Ft-ért vette anyukám, ez akkor nagy pénznek számított, csak "ünnepi" alkalmakra ve(he)ttem fel ezt az igazán finom darabot), nomeg a fehér pulóverban és a sötétkék rakott szoknyámban. (Nem volt ott sem M.M., se L.P.) (A két -általam számontartott- zsidó gimnazista fiú.) Szép csomagot kaptunk. Aranka néni is ott volt Erzsi nénivel, u.i. aznap délelőtt megérkezett. (Aranka néni Szegeden élt, Erzsi néni testvére, anyai nagymamám testvérei, eredetileg mindannyian Szegeden laktak.)

Erzsi néni és Aranka néni közt az udvarunkba(a kép kissé régibb keletű, mint a bejegyzés)

Már 3 nap eltelt a szünetből, hozzáteszem elég hamar.Remélem ez a mai nap is letelik épp olyan hamar, mert már nagyon várom a holnapot, az utazást. Pontosan 24 óra múlva indul a vonatunk. Anyu is utazik holnap, de ő Vásárhely felé, Magdi néniékhez.

Tegnap írtam F. Zsuzsának. Elhatároztam, hogy a mai napot úgy töltöm el hogy nem csinálok semmi olyat , ami nem kedvemre való. Utóvégre egyszer egy évben meg lehet tenni ezt is, mikor hazajövök Pestről egy hétig szívósan kell tanulnom, mert a szünet többi, hátralevő részét Vásárhelyen fogom eltölteni, s ott igazán nem akarok tanulni. (Úgy látszik, már elegem volt belőle!) Borzalmasan kíváncsi vagyok Dóra kisfiára. (nagyon szerethettem a kisgyerekeket, rajongásig.-F. Zsuzsa is akinek a levelet írtam, egy olyan aranyos kisfiúnak volt az anyukája, akit nagyon sokat pesztráltam,

és nagyon nagy örömmel. Sokat volt a nagymamájánál, (F. néninél),aki abban a házan lakott - közel hozzánk - ahol Erzsi néni is (amit eredetileg szintén nagyapa építtetett). Itt, a képeken, nálunk van a kisfiú: Pistike, az udvarunkon, még 56 nyarán lehet, hiszen disszidáltak, s a levelet már Amerikába írtam neki(k). (ott már nem Pistikének, Steven-nek hivták)

Pistike Anyu ölibe'

"hegedülünk"

Azóta

1957. augusztus 10. Szombat, 1/4 4

Azóta, amióta nem írtam, elég sok minden történt. Persze sokkal jobb itthon.

4 kottát vettem. Ma vettem a negyediket. Vivaldi a moll koncertje. Valószínűleg azt játszom a legközelebbi hangversenyen. Nagyon szép. (Még mindig a fülemben, és részben az ujjaimban is!)

2 napja járok teniszezni (a kórház pályájára.)

Egy héttel ezelőtt Hódmezővásárhelyen voltunk Magdi néninél. Nagyon jól éreztük magunkat nála. Azt mondta, hogy menjünk át minden szombaton. Azóta (csütörtökön) itt volt ő is, de csak rövid ideig. Majdnem egész idő alatt fényképeztem, 7 db.-ot készítettem, úgysincs még Magdi néniről egy képünk sem.(Csak gyerekkori, a családi fotókon, meg Anyuval egy gyönyörű, nagylánykori - (ezt később ki is küldtük neki külföldre, csak a másolata maradt meg nekünk, majd be is teszem ide valahogy egyszer) lehet, hogy ezeket nem ismertem akkor még? vagy nem vettem számításba? Nekem Magdi néni a nagynéném volt! Nem egy kis- vagy nagylány... Nagyon szerettem. Nemrég halt meg , Kanadában, 97. éves korában...)

Ezt a képet ezen a napon csináltam! a két testvér (anyu és Magdi néni)

Itt meg én vagyok látható Magdi néni oldalán, a combomon meg egy sebtapasz. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez a kép is aznap készült, bár Magdi néni ruhája , frizurája ugyanaz. Csak nem értem, hogy nem írtam a naplóban erről az esetről, hogy épp barackmagot törtem egy kisbaltával az eresz alatt, s mikor észrevettem a léckapu mögött kedvenc nagynénémet, úgy megörültem neki, olyan nagy vehemenciával álltam fel, és kezdtem szaladni, hogy a kezembe maradt kisbalta belelendült a combomba, kiszakítva belőle egy darabot, amit aztán a sebészeten láttak el. Bár a képen is látszik, csöppet sem zavar...

(Azt meg már más bejegyzésnél is észrevettem, hogy épp az emlékezetemben megmaradó fontosabb élmények hiányoznak, de legalább azok vannak itt, amiket úgyis elfelejthettem...)

----
Ma hiába mentem ki a teniszpályára, mivel nem volt lent senki. Anyu míg elment a Faárúgyárba, én kitakarítottam.
(Nocsak, ilyen házias lettem volna? De miért is mehetett anyu a Faárúgyárba? Valószínű valami begyújtásra alkalmas fahulladékért. Olyan nehéz volt a hatalmas szobánkat télen felfűteni, és mindig jóelőre gondoskodott tüzelőről.)