beszámoló végre

1961. augusztus 23. Szerda 13 óra

Sajnos, tegnap abbamaradt a beszámoló, és félek, hogy az élmény egy kissé szürkült az Idő hatására, de azért megpróbálom az ígért módon (az előző bejegyzésem végén ígért mód: " ...leírok mindent, sorra, úgy ahogy történt, igyekszem a valóságnak megfelelő részletezettséggel, tehát csak másolom a történteket, nem alkalmazom a kiemelést, mint logikai alapműveletet - pedig lehet, hogy nem ártott volna.

Meleg délután volt tegnap. .. Egy kis napsugár sziget, mit csupa borongós nap övezett (ma ismét rossz idő van). Én ezt szimbolumként fogom fel. Nem hazulról egyenesen mentem az SZTK-ba, előbb bementem Erzsi néniékhez, Anyu ugyanakkor a fürdőbe ment (már kezdtem egy kis ajándéknak látni a tegnapi napot, hisz' anyu is tökéletesen jól volt -, amit sem ma sem azelőtt nem állíthatnék.) Szóval jó hangulatban baktattam (túl)magas tűsarkú körömcipőmben, kezemben egy könyvvel, (abban zsebkendő, igazolvány) - a rendelőintézet felé. (Sárga rövidujjú pullover. világoskék bő szoknya volt rajtam, s természetesen a jól kikeményített alsószoknyám.) Már a rendelő előtti járdán jöttem, leszegett fejjel, hirtelen felnézek, s látom, hogy a járdán "Ő" halad a rendelő felé; a kórházból jöhetett. Furcsa érzés volt; lelassítottam lépteim, - hiszen előttem 1-2 méterre haladt. ("Isten őrizzen attól, hogy utólérjem!") Már a kapun is befordultam, ekkor látom: ekkor látom, hogy a lépcsőn áll, és asszisztensnőjével beszélget valamit, aki a rendelő ablakán néz ki. Egy kis lámpalázzal haladtam tovább, fel a lépcsőn, el mellette, csak előre nézve. Mikor elhaladtam mellette, éreztem, hogy megnézett, s pár pillanat múlva ő is elindult. Végigmentem a folyosón, pedig a folyosó legelején van a fogászat, de nem akartam magam szembetalálni vele. (gyáva!) Izgultam, féltem. (ugyan, mitől?!) Azután, mikor már tudtam, hogy elmúlt a"veszély", vagyis már nincs a folyosón, leültem egy padra, s elkezdtem a várakozást, melynek minden pillanatát az Ő személye töltötte ki., ez annál is magátólértetődőbb volt, mivel mindenki róla beszélt, mégpedig a dicséret hangján. (!) A "betegeket" ez alkalommal ő hívta be, s én nem mertem az ajtó felé nézni, a kövezetre bámultam, vagy ki az ablakon, a kórház (unalmas) udvarára. De mikor egy kis időre elment -valószínűleg telefonálni, vártam vissza , és látni akartam végre (hiszen eddig csupán éreztem a jelenlétét.) S midőn (!?) visszafelé jött, összetalálkozott a két tekintetah, oh, hm... mért ( nem"tekintetünk"? - ezt az óvatoskodást! meg pátoszt?) Szépnek, helyesnek láttam, és egy kicsit felnőttnek. (Az arca nagyon piros volt. Lesült a strandon, vagy -amit róla nehezen tudok elhinni - zavarban volt?)... De eddig még semmi érdekes nem történt... (észrevettük! ) Az érdekesség és az öröm (?) színhelye a rendelő volt. (nahiszen, egy fogorvosi rendelő..., ahova minden normális, józan ember retteg belépni,. s ha el is megy, maga elé küldene mindenkit.)

Nem megy az írás. Érzem, rém unalmasan írok. (Valóban!) Miért van ez? Máskor olyan részletesen, választékosan írok a legsemmitmondóbb témáról, most pedig, mikor igazán érdekes és számomra jelentős témáról van szó, sárba süppedek. vagy tán az álmodozás stílusa mindig szebb, a valóság lemásolása pedig szürke. Dehát akkor az írók miért tudják olyan élményszerűen leírni a legegyszerűbb történést?! Az is valóság! S úgy látszik, mégsem vagyok írói tehetség.)

Mikor beléptem, örömmel vettem észre, elszállt minden lámpalázam.

Az asszisztensnő,aki következetesen "Juditkámnak" szólít (U.i. a régi "fogorvos" gazdája, Bogdán így hívott) leültet a székbe, míg a fo. egy nénivel van elfoglalva.

Majd nemsoká hallom is nagyon kedves hangját. (Akkor a legszebb és leghelyesebb, amikor beszél. Nagyon szép tónusú a hangja és nagyo kedvesen beszél.

"Mi a panasza?" - kérdezi azzal az utólérhetetlen mosolyával.

"Nincs semmi panaszom... Csak van egy pár lyukas fogam. " (jaj)

Igazít valamit a széken, a fejemnél, s ismét megszólal:

_ "Nos, mi van az angol orosz szakkal? " - (nem biztos, hogy pontosan így hangzott a kérdés, ez vonatkozik a továbbiakra is.)

-"Nem is angol..." helyesbítem. "Egyébként honnan tudja?" (ha hibásan is.)

Kicsit habozik, majd: "Háát... anyuja mondta." (a kis hazug, anyu csak azt kérdezte tőle, hogy szeptember 18-ig meglesz-e a fogam, mert akkor kezdődik az egyetem, de arról egy szót se szólt, hogy milyen szakra megyek.) , "meg mondta is." - (mármint én, de hogy is állt a dolog? Az az állítólagos "mondás" egy bólintás volt tulajdonképpen, miután ő megkérdezte, hogy "magyar-orosz szakra megy? s Szegedre?"

-"És szereti az orosz nyelvet?" - (kérdi, olyan hangsúllyal, ami azt fejezi ki, hogy ezt nem nagyon tudja elhinni rólam.

-"Hát... (habozok) inkább az irodalmat. S félek is egy kicsit az orosz nyelvtől. "

-"De hát akkor miért ezt a szakot választotta?"

-"Ha jól megnézzük a dolgot, még magát a tanári pályát is rosszallotta a család, nemhogy a szakot."

Közben megnézi a fogaim. (4 lyukas)

Majd kérdez valamit, ami egy kicsit zavarba hoz. (annyira, hogy nem is emlékszem arra, hogy mit is kérdezett, s hogy én mit válaszoltam; de tudom, hogy utána azt mondtam, hogy tulajdonképpen más akartam lenni, de annak nem akartak engedni. "És mi az a más?" - kérdi. Nem válaszolok, bár kétszer is felteszi a kérdést, másodszor kicsit türelmetlenül - de azután rájöhetett, hogy mire gondoltam, s kicsit dühösen, de tanító jelleggel (s így beleélve magát a helyzetembe vagyis a problémámba) mondja: "akkor viszont nem akart az lenni, igenis nem akart.

" De hát sikerült meggyőzniük az igazukról" -hebegek - de érzem, hogy nem az én oldalamon van az igazság. Ö pedig még jobban nekihevül: - "Ah, hát kiéli le az én életemet? Én vagy az anyám?" - kiáltja nekihevülve, de nagyon rokonszenvesen. (S én szégyen ide, szégyen oda, igazat adtam neki.) (Egyébként Te, Naplóm, tudod ugye, hogy mi az a más: a megálmodott színészi pálya.)

-"No, nézzük csak a fogát!' Melyiket tömjem be?"-

-"Hát ami nem fáj.' - mondom huncutul (?) mosolyogva.

Nevet.

-"Hú, de rossz ez a fog. Azt hiszem, meg is halt... De azért megpróbálom....Hideg-melegre érzékeny?

-"Nem. Csak akkor fáj, ha piszkálják."

-"Megpróbálom betömni.

-"Nem lehetne máskor?"

-"Majd el fog gennyesedni, és így meg fog dagadni!" (mutatja is, hogy mennyire.)

Megborzadok, látva kezében a fúrót:

-"És ha ordítani fogok? ! - kérdem (Úgy éreztem, kedvesen és bájosan, mimelve a megijedt kis báránykát.)

-"Azt a strandon kell!" - mondja nevetve.

-"Ott se lehet." - mondom, kicsit durcásan

-"Nem?" - kérdi, és már fúr is. ... "Jaj!" - Bal kezemet az arcomhoz emelem, jelezve, hogy fáj... S erre abban a pillanatban abbahagyja a fúrást. (Megsajnált.)

-"Adok egy injekciót. Jó? "

-"Ne, inkább hagyjuk."

-"Dehát miért?"

-"Meg fog dagadni az arcom, elferdül a szám - egész estig ferde lesz."

-"Dehogyis, csak 2 órahosszat....... stb..."

Már egy másik fogamat kezeli. (jobb alsó 7-est) Közben visszatér a régi témánkra (kihasználva a kis huncut, hogy nem tudnék válaszolni.

-"...Különben az a fontos, hogy felvették. Így van még 4 éve (helyesbítek: 5), amit el lehet lógni. Egy kis tanulás, s egy csomó lógás.

"Tegye fel a lábát, úgy kényelmesebb! Nagyra tátsa a száját!... stb.) (csupa figyelem)

-"Ki lehet öblíteni!"

Szóval készen vagyok. Felállok, illedelmesen megköszönöm a kezelést, elveszem az asztalnál az igazolványom, érzem, hogy ott áll mellettem, s mondja: "Szóval sok rossz foga van." - "Hát nem olyan sok, de van." (Én utólag ezt így fordítottam le: "Szóval még sokat fog eljönni ide, sokat látom." - "Hát nem olyan sokat - sajnos - de azért még fog látni. ")

Máskor (még tavaly is), mikor befejezte a kezelésem, már nem is törődött velem, nem szólt hozzám. Most pedig? Bár már bent volt a következő,- ő ott állt az asztalnál, az ajtó felé fordulva, s ahogy becsuktam az ajtót, és benéztem az egyre szűkülő ajtónyíláson át, láttam, hogy rám néz, a szemembe, míg csak be nem csuktam teljesen az ajtót. (...)

(Kint valaki megkérdezte, melyik fogorvos van bent, s milyen. A legjobb... mondtam, s dicsértem, ahogy csak tudtam.)

_Amit itt fent leírtam, nem olyan szép, mint amilyen a valóságban volt. Viselkedése nagyobb jelentőséget kap, (a velem való kapcs-a szempontjából), ha azt is elmondom, róla, hogy flegmatikus és büszke tipus. És különösen a fiatal lányokat nagyon hidegen, sőt - ahogy mondják - durván kezeli. (nem akar "megalázkodni" előttük? valószínű "rászálltak", s így védekezett))

Mindent tekintetbe véve - érzem, hogy ezúttal (nem kis) hatással voltam rá. Csak elnyerhessem szerelmét! Csak sikerülne! de boldog lennék. Akár férjhez is mennék hozzá (ha kérne!) De ez már nagyon romatikus álom, hiszen lényegében még semmi bizonyosat nem tudok. (és úgy tudom, hogy B. ZS. -nek udvarol - még.) Csodás lenne az is, ha udvarolna, ha randevúra hívna, ha szerelemet valalana, ha megölelne, megcsókolna... ha szeretne

Mielőtt megfulladnánk a nevetéstől, hogy mennyire elrugaszkodtam a valóságtól, elárulok valamit; röpke 3 év múlva,'64-ben, valóban randevúra hívott. Én épp akkor jöttem meg Nyugat-Európai nyaralásomból, egész évben Szegeden voltam az egyetemen, hétvégeken csak otthon, egész nyáron külföldön, semmit nem tudtam szülővárosom friss eseményeiről .) De szerencsére, még a randevú ideje előtt, pár órával, délután megtudtam, hogy... másnap lesz az esküvője az én randevúra hivó fogorvosomnak!!! (Azt az iskolatársamat vette feleségül, aki egyszer a rendelő várótermében izgatottan közölte, hogy B. Zs.-ékkel látták tegnap a moziban a fogorvosunkat, és aki épp az unokahúgát cipelte magával a rendelőbe a fogorvoshoz(lehet, hogy neki már nem volt kezelendő foga?)... mindegy , szerencsére időben megtudtam, hogy nősül, máris, és nem mentem el a randevúra, és nem is árultam el senkinek, hogy randevúra hívott.. de azóta is el vagyok képedve... és mi lett volna, ha elmegyek... ?!

(Addigra már, előtte való évben, 20 évesen, nekem is volt már egy lánykérésem, nem álltam magam sem messze a férjhezmenéstől sem - de ez egy másik történet...)

Itt viszont álljon egy másik fotósorozat lányom kb. egy hónapja lezajló esküvőjéről. BArnás, archiv árnyalatúak a képek, a fotóművésznek, különös, olykor groteszkba hajló és torz az optikája, mintha már is mindennek valami fura távlata lenne, de valójában e képek dátuma 2008 augusztus:

Itt már én is megjelenek, lányom mellett, mint "örömanya":

és itt, ezen a kissé szélén elrajzol fotón azért látszik, hogy mennyire gyönyörködöm menyasszony-lyányomban:

(baloldalt az előtérben pedig volt tanítványom késziti mobilján a csoportképet.)

bajok és öröm és ...

1961. augusztus 13. Vasárnap este

Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!

Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).

Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.

Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)

...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)

U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)

Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)

egy ritka alkalom naplóírásra

1961. március 14. Kedd

Egyre ritkábban jutok hozzá a naplóíráshoz. Igy a látszat azt mutatja, hogy minden percet a tanulásra használok fel, de ez sajnos közel sincs így. - Annyira túl vagyok terhelve (főleg a szó szerinti, mindennapos szereplésekkel), hogy szinte hihetetlen. Már odáig fajult a dolog, hogy bravúros beugrásokkal állok a közönség elé. (Az előadás kezdete előtt 1 perccel jelentik be, hogy szavaljak valamit, mert megbetegedett a kijelölt szavaló. Hozzáteszem, hogy ezt a napot megelőzően, és az azelőtti napon is szerepeltem más-más versekkel, s zenekarban. Ezeknek a gyakori és váratlan szerepléseknek egyedüli hasznuk, hogy kezdek "leszokni " a lámpalázról. De minek is örüljek ennek? Hisz' úgyis mindegy. S, ha nincs lámpaláz, elvész az indok (magam megnyugtatására) arra nézve, hogy nem jelentkeztem a színművészetire. Pedig most már a külsőm se lenne akadály, sőt. Furcsa , ha én írom azt, hogy csinos vagyok. Csak legalább az egyetemre sikerüljön bejutnom. Magyar-orosz szakra jelentkeztem, nagy kedvvel.

Sajnos anyu egészségi állapota roppant ingadozó, s ez rettenetesen nyugtalanít, néha pattanásig feszülnek az idegeim, - de úgy veszem észre (lekopogom gyorsan), hogy aránylag elég erős az idegrendszerem (persze, ez relatíve megállapítás.) - Végtelenül jólesik viszont rokonaim féltő gondoskodása, szeretete, amik elsősorban a levelek útján jutnak (csak) el hozzánk. (Bár Dóra a múltkor meglepetésszerűen itt töltött néhány órát.) - Erzsi néni elköltözik, mert felemelték a lakbérét 100 Ft-tal. (Szegény! A másik nagyapai házban lakott, amit szintén államosítottak később... Két szoba, konyhás lakásban. - Néha albérlőknek is kiadta régebben az egyik szobát, épp a Makó-i bíróságra helyezett amúgy budapesti apám is nála vett ki szobát, valójában ennek révén ismerkedtek meg anyuval. Erzsi néni mutatta be őket egymásnak... Az a 100 Ft nagy pénz volt. Nem sokkal később mi is nehéz helyzetbe kerültünk az államositott lakrészünkkel, vagy eladták volna a fejünk fölött, vagy meg kellett vásárolni. Anyu ezt választotta, s kis nyugdíjából havi 150 Ft-okat fizetgetett részletre, egy nagyobb összeg befizetése után. Borzasztó... Erzsi néni elköltözött egy egy szoba-konyhás udvari lakásba, szerényen összehúzóckodva, nem panaszkodott, pedig lett volna oka rá, legtöbbször olvasni láttam egy karosszékben, nyugodtan, de egyre gyakrabban fájt a gyomra... Már sejtem, mi ülte meg...)

elfoglaltságok

1960. október 23. Vasárnap

Befejeztük a termelési gyakorlatot, bekoronázva egy teljes elázással (amely egy kis megfázást vont maga után). Már tegnap is tanítás volt - s szinte élveztem a nehéz fizikai munka után. No meg elég sikeres nap volt: dupla torna órát izzadtunk végig, csoportvezető voltam, és olyan jól mentek a gyakorlatok! Igaz, hogy a szer- és talajtornát mindig nagyon szerettem, s tehetségem is van hozzá (különösen a hajlékonyság terén). (Hajaj - darázsderék! - hol van az már! - kézállásból híd, felállás, cigánykerék, spárga stb. meg se kottyant!) Matematika órán röpdolit írtunk (2 nehéz példa, s csak a jól sikerült d-t veszi figyelembe t. úr a kukorica földön, - jó munkánk fejében - adott engedmény értelmében). -

(Osztályfőnökünk egyben matermatika tanárunk - mindig értett az ilyen nevelési fogásokhoz, átcsoportosításokhoz.) Meglepő nyugodtsággal és alapossággal dolgoztam - aminek meg is lett az eredménye. Én lettem kész leghamarabb - s kaptam egy nagy 5-öst, ami pont a 20. ebben a tanévben. És ami a legnagyobb szó, még nincs más jegyem, csaj 5-ös. Jaj! Csak nehogy elkiabáljam! - legalább 1/4 évig szeretném ezt az állapotot fenntartani. Holnap nehéz napunk lesz - s még egy szót se tanultam. Hogy mit csináltam? Kidolgoztam egy magyar irodalom tételt. (Vajdát) (Hát mi ez -is-, ha nem tanulás?!) Piskolthyéknál voltunk, próbálni a készülő matrózblúzt.

(Ez lett a gimiben az ünneplő ruhánk, ebbe jártunk minden iskolai ünnepélyre, ebben ballagtunk, sőt még a gimibálban is ezt volt kötelező viselni. P-né volt a városban a legjobb varrónő, vele csináltattunk néha ruhát - bár általában anyu varrt meg mindent - jól lehet szakmája szerint "csak" fehérnemű- és füzőkészítő mester volt... de mindenhez értett, talán csak az önbizalma meg a Singer varrógépe állapota nem volt mindig mindenre alkalmas. -- Jóval később - vagy 20 év múlva - az esküvői ruhámat is - egy kétrészes fehér kosztüm - nála csináltattam, de úgy, hogy nem is árultam el, mire csinálja - fura módon, az én angolos kosztüm-mintám ellenére mégiscsak nagyon franciás és menyasszonyos lett a ruha... még vagy 20 évvel később meg lányom ballagási (egyen)kosztümét a lányával-tanítványával csináltattuk...)

Este a Rózsák az államügyésznek c. filmet néztük meg. Ez történt tegnap. Ma? Piacon voltam, Erzsónál, ott újságot olvastam. (Erzsi néniről mostanában kevesebbet írtam, szemben a korábbi, pár év előtti bejegyzésekkel, úgy látszik - sajnos - tényleg elhanyagoltam kicsit. Emlékszem is, hogy egyszer szemrehányást is tett, hogy csak beszaladok hozzá, s már rohanok is tovább - ezt azért mindig megtettem - útbaesett! -, mintha csak azt nézném meg, él-e meg. Ez nagyon bántott. Most is bánt... Hiszen pár év múlva tényleg - már nem élt szegény...) S állandóan ettem, közben pedig bömbölt a rádió természetesen.

Annak ellenére, hogy az idén nem járok be Szegedre, elég elfoglalt vagyok. Activ KISz tag (na, azért nem olyan nagyon..., amúgy mindenki az volt - s semmi külön megbízatásom nem volt, soha), magyar-, orosz szakkörös, a zenekar elsőhegedűse, szavalóköri tag. Iskolán kívül pedig a Kísérleti (irodalmi) Színpad tagja. Ez mind-mind én vagyok - egyszemélyben + a nem állandó elfoglaltságok, melyek tovább szélesítik egyéniségem. (Huh - nem voltam kicsit nagyképű? Vagy nem inkább "személyiséget" illett volna írnom inkább - bár szó, ami szó, következő évben az mondta valaki, már az egyetemen, hogy az egyetlen egyéniség én vagyok ott - milyenek lehettek - szerinte - a többiek akkor?) Talán legtöbb időt a kultúrházi szereplésekkel kapcsolatos próbák rabolnak el. Minden hónap 2. hétfőjén lépünk fel egy-egy irodalmi műsorral. Az e havi időpont az őszi munkák miatt egy kicsit eltolódott, épp holnap kerül rá sor. Címe: "Vidám magyar klasszikusok", én Tompa: Három a darú c. költeményét fogom elmondani (a gyönyörű, új ruhámban - fekete kiskosztüm - ezt anyu csinálta!)Ime, a kiskosztűmben, a képet - a hátlap irása szerint Erzsi néninek dedikáltam; "Erzsi néninek sok szeretettel: Juli -1960. X.) tőle került vissza hozzánk):

...klinika?

1960. július 14. Csütörtök 1/2 12

Rettenetesen izgatott vagyok. Félek ettől a mai naptól, mert anyut több mint valószínűleg be kell vinni a klinikára, mert ez az egyetlen megoldás. Hol jobban van, hol rosszabbul, de mikor jobban van, akkor is csak azért, mert a körülmények úgy kívánják, hogy visszafojtsa. (ez történt tegnapelőtt is, mikor Magdi néni kérésére -ki itt volt szombaton - bementünk Szegedre, idegorvoshoz. M.n. és én is szerettük volna, ha a klinikára elmegy, de ez nem sikerült, s így az SZTK-ban voltunk. Anyu egyedül volt bent a rendelőben, kb. 20 percig, semmi írást nem kapott, csak valami orvosságnevet mondott (novopan?), amit ajánlott neki az orvos (Szebeni) Gábor néninál is voltunk (hegedűtanárnőm) - és szinte teljesen úgy viselkedett anyu ott is, mint máskor. ) Tegnap viszont ismét visszaesett a régi stádiumba. Erzsi néni egész délután itt volt, s együtt próbáltuk Anyuval megértetni, hogy jót tenne neki egy kis klinikai pihenés, de természetesen anyu hallani se akart róla, nem tartja magát betegnek. Viszont éppen anyu érdekében muszáj bevinni a klinikára, hisz' ott mindig 3 hét alatt teljesen rendbejön, így meg már 4 hét óta tart ez a tarthatatlan állapot, s inkább súlyosabb, mint enyhébb. - E.n. reggel elment vagy a kórházba (Tnéhoz) vagy a körzeti orvoshoz (Somló) s itt is volt 9 felé, csak anyu nem engedte be, de annyit tudott mondani, hogy "jön a Somló". Már 12 óra felé jár az idő, s még nem volt itt. Türelmetlen is, izgatott is vagyok. De jó volna a következő néhány napot a maival együtt átaludni! S mire felébrednék, anyutól jönne egy nyugodtan megírt levlap a klinikáról, s én bemennék meglátogatni, s látnám, hogy egészséges, - és még 1-2 hét; s jönne haza, és akkor minden úgy lesz , mint "régen". Talán az "alvás" nélkül is megoldódik a kérdés, csak arra kell gondolnom, hogy anyu egészsége akkor jöhet vissza, ha klinikai kezelést kap. De ugyanakkor természetesen sajnálom is, nagyon.

kétségbeesve, egyedül

1960. július 1. Péntek 1 óra

Anyu betegsége egyre súlyosabb stádiumba fajul. Teljesen kétségbe vagyok esve. Nem akar feküdni sem, s orvosságot sem szed rendszeresen. S a legrettenetesebbek a hajnali és reggeli órák. Estére pedig általában kissé rendbe szokott jönni. Nagyon sajnálom anyut, de egy kicsit önző is vagyok, s őszintén bevallom, sokszor gondolok arra, hogy másnak mennyivel vidámabb a vakációja, s mennyivel szebbek voltak az enyémek is, (kivéve az idei téli szünetet és a tavalyi nyári szünet kezdetét is) s szomorúan kapkodok a szünet elmúló napjai után, de mindhiába. Szóval nem így képzeltem el ezt a nyarat sem. Azt hittem, sokat fogok strandolni (fiatalok közt lenni) olvasni, moziba járni, kirándulni, s minthogy tanáraink erőteljesen felszólítottak bennünket a tanulásra, az érettségire való felkészülésre, ezt is tettem volna. (V.E. máris egész nap tanul - ezt nem irigykedve, hanem furcsálva, csodálkozva konstatálom.) Most minden összedőlt. De mégis nem ez fáj a legjobban, hanem anyu egészségi állapotának szomorú ténye; a jelenlegi állapota is elkeserítő, de ha az egészet nézem, vagyis azt, hogy minduntalan visszaesik, még nagyobb fájdalmat érzek. Lehet, hogy valóban önző vagyok, de arra is kell gondolnom, hogy az én idegeim is nagyon sokat rongálódnak ilyen alkalmakkor. Jobban kimerülök, mintha egész nap készülnék az érettségire.- S az is súlyosbítja a helyzetemet, hogy szinte teljesen egyedül maradok ilyenkor. A rokonság persze a távolból "sajnál" - elégedjek meg ennyivel. E.néni is (mondja), ez ürügy a távolmaradására (persze hamis), de nem is hiányzik, mert anyura rendkívül rossz hatással van még akkor is, ha egészséges. M. néni is nagylelkűen megüzente, hogy egész nyáron szívesen lát. Persze úgy gondolta, hogy miután anyut beviszik a klinikára, én átmegyek hozzájuk. Tovább valószínűleg nem is gondolkodott, hisz' ha anyu egészségesen hazajön, nekem otthon a helyem. És különben is... (...) Miért nem jön át, s intézkedik ő? Tán el sem tudja képzelni, hogy milyen lelki vívódások játszódnak le bennem, s mennyi izgalom ér, s mégis utolsó percig reménykedek, hogy a klinikai kezelés nélkül is helyreáll anyu egészsége - míg megáll előttünk a mentő - s akkor a legnagyobb izgalom..., hisz anyu természetesen nem akar bemenni a klinikára..., s aztán már csak pár nap nyugtalanság, s végre a postás levelet hoz, amit már egy egész más anyu írt, majd egy-két látogatás, s 3-4 hét elteltével teljesen egészségesen, szinte újjáéledve jön haza az én drága anyukám. De sajnos, úgy látszik, sosem teljesen meggyógyulva, mert a fent leírtak , vagyis anyu betegségének lefolyása -az ésnszemszögemből nézve -, már sajnos elég gyakran megismétlődtek. - Lehet, hogy kicsit túl szigorú ítéletet mondtam M. néniről, s talán jogtalanul, hisz' végeredményben nagyon rendes nagynéni, törődik is velem, s én szeretem is, de most az érzelmek úgy fel vannak korbácsolva bennem, hogy a legsúlyosabb ítéletekre vagyok kész. Talán írnom kellene neki, megkérnem , hogy jöjjön, segítsen, - ezt meg is teszem ma, jó az ötlet. - Lehet, hogy jön, lehet hogy nem, én mindenestre megtettem akkor, amit tehettem e téren, ha írok. (De hát valóban "néma gyereknek anyja se, de nagynénje se... értheti a szavát! valóban. Én itt panaszkodok, csak a még némább naplómnak...)

Nem tudom, mikor jelentkezik ismét a régi, az álmodozó, kissé csapongó J. itt e Naplóban. Szeretném, ha mielőbb.

nem az, amit szeretnék...

1959. augusztus 12. szerda d.e. 9 óra

Elővettem Naplóm, és írni kezdek bele, s érzem, hogy nem az fog idekerülni,amit szeretnék, ami a szívemen van.

Ó! a szív? Igen. Pedig nem is vagyok jelenleg olyan veszedelmesen szerelmes. A strandon persze fiúkkal is vagyok. Egy közülük szívesen udvarolna is. De én most nem erről akarok írni.

(Viszont van pár aktuális archív fotó ez időből, -mellé meg -pár száraz, de informatívabb bejegyzés a kisnaptáromban, amiket persze eme napló szempontjából nem is tarthattam fontosnak:

elkezdtem az érettségi tételek kidolgozását (II. után, nyáron! - őőőőrület!)

1959.július 21. Hétfő Reggel érettségi tétel (3.) Koksz(5 mázsa) behordása, 3 mázsa barnaszén, 1 mázsa 20 kiló fa is jött.

Íme, a bizonyság: szenet lapátolok a fotón épp:

Barackhámozás lekvárnak. Anyuval séta. Erzsi néninél.

július 22. Szerda D.e. érettségi tételek. D.u Anyuval biciklivel bevásárolni. Fogorvosnál jobb alsó 7. tömés(amalgán)

július 23. Csütörtök D. e póstán, könyvtárban. d.u strandon (halásznadrág, új fürdőruha) Este Erzsi néninél. Rádió: Aida

július 24. Péntek 1/2 9-ig alvás. D.e. Erzsi néninél. Cipóért (hiába).1/2 2- 6 strandon, nagy meleg, a víz sem hideg, de piszkos, áradt. Este cipóért, tejért.

július. 25. Szombat Anyuval bevásárlás. Reggeli után (10) strandra. .e. napsütés, d.u. borús, hűvös idő. 5-ig voltunk. Este Erzsi néninél.

július 26. Vasárnap 10-ig aludtam. Erzsi néni hívatott kérdőív ügyben. (?) A "Jereváni lány"-t kiolvastam. Ebéd után érettségi tétel. Erzsi néninél. (vendégek is)

július 27. Hétfő 1/2 12-ig aludtam, Erzsi néninek vittem káposztáskockát, d.u. krumplit szedtem (az udvarunkban lévő konyhakertben) Este rádióhallgatás: "A gyerek nem akadály"

július 28. Kedd Anyuval órásnál, boltokban (gyanta) D.u. bélyeg-mosás, szortírozás. Varrónőnél. (a bélést megvette) (de vajon mihez?)

július 29. Szerda Hajnalban utazás Szegedre. Klinikán. (biztos ellenőrzésre kellett mennie anyunak -kijövetele utáni 2 hét elteltével) Konziban (felvételí ív beadása). Köpenynézés. Ipari vásárban. Korzón. (Erzsi néni is). Ebéd a Hágiban . SZUE-ban. (uszoda):

július 30. Csütörtök

Anyuval bevásárlás. "Kegyetlenség" olvasása. (Azt hiszem jutalomkönyvnek kaptam!) D.u. érettségi tétel: Szigeti veszedelem. Erzsivel (osztálytárs, barátnő - jelenleg fül-orr-gégész, Szegeden, néha találkozunk , és felelevenítjük ezeket az emlékeinket) olvasókörön. "Fekete gyémántok" Erzsi néninél.

július 31. Péntek Patikában, Erzsi néninek hoztam gyógyszert. Gyalog a strandra Anyuval 3-kor. Ott M.K. M.E. majd K.S. H.Z. F.G.-val. (nem igen tudom már kiket takarnak a monogramok) Nem fürödtem a sérülés miatt. (erre se emlékszem)Visszafelé viharban.

augusztus 1. Szombat Órásnál. Bevásárolni. Segítettem főzni: palacsintát sütöttem, almát hámoztam, reszeltem. D.u. ebédeltünk. (Erzsi néni is) Levélírás, postán, kenyérért. Erzsi néninél. Tejért. (azt valamelyik szomszédból hoztuk, házitejet - mint ahogy tojást is)

augusztus 2. Vasárnap 9-ig aludtam. Gyakoroltam. (na végre!) 3-kor Erzsi bejött értem, lementünk a strandra. É.Zs. É Gy. F.G. H.I. römiztünk. Séta. Erzsi néninél Anyuval. Levélírás. Hegedülés.

augusztus 3. Hétfő Utazás Szegedre Erzsi nénivel. D.e. korzón, parkban, szabadtérit megnéztem. D.u. múzeumban, cukiban, díszműkiállításon. Itthon vacsora. (Erzsi néni is.)

augusztus 4. Kedd Postán Nagymama csomagjának átvételére, bevásárlás, fogorvos. Erzsi itt, vele a szőlőjükbe. Olvasás.

augusztus 5. Szerda D.e. megvettem a harmadikos füzeteket, vasaltam. Erzsi bejött értem, ebéd után strandon Erzsivel Este olvasókör. "Ahol a pénz nem isten"

stb... abbahagyom, tényleg unalmas... ez a naptár... (nemnapló)

életem leírása (folyt.)

1959. március 30. Hétfő d. e. 9

Miután származásomról, rokonságomról beszámoltam, folytatom életem leírását onnan kezdve, hogy megszülettem.

Emlékezetemben nem élnek életem első évei, s mivel elég szomorú volt, jobb is így. Hamarosan aput munkaszolgálatba hívták, minket pedig

deportáltak Német országba (rosszul írtam: Strasshoffba (Ausztria), Zlabingsba, Theresienstadtba), azért, mert zsidóknak születtünk. (az indoklás, már megfelelt a valóságnak: ez épp elég "ok" volt... hm...

Mi visszatértünk, de édesapám (Borban) meghalt. (ez az adat sem elég pontos a helyet illetően, bár valóban Borban volt munkaszolgálatos apám, de már az "erőltetett menet"ben, amikor hajtották őket Németország felé, a felszabadító csapatok előtt, a tábor felszámolása után, útközben - valószínű Cservenkánál - ölték meg egy tömegkivégzés alkalmából. Csak úgy.)
(Egyébként tavaly mégis csak megírtam első éveim -deportálásom- történetét, különböző inspirációkra: lásd http://esztertaska.blogter.hu/?post_id=115788
majd megjelent a Sós kávé c. antológiában - Novella kiadó, 2007.)
Készül a folytatás is: "deportálásaIm története"... mert hogy

-metaforikusan legalábbis - nincs vége!) -Rövid ideig Pesten laktunk. Itt Makón óvodába jártam. 4-5 éves koromban. (Már Pesten is! El is vesztem... De meglettem!) Anyu hosszabb ideig betegsége miatt Pesten, klinikán tartózkodott. Én addig Erzsi néninél laktam, s napközibe a "mizrachiba" (zsidó szervezet) jártam. (és befonták a hajam:

Az udvarunkban , 5 és fél évesen,azért fordulok félre, mert szemembe sütne a Nap, és Ottó , unokabátyám, a kép készítője mondta, tegyek így - mögöttem balról: Erzsi néni, Ottó szülei: Lili néni, Sándor bácsi és Anyu . (újra itthon!)

(itt már jobbak a Nap-viszonyok)



ez műtermi kép (6 évesen kb)

Aztán jöttek az iskolás évek, a tanulás , nyári vakációk.

elsős osztálykép
1951. június 21. vakáció előtt, 8 és fél évesen

harmadikos osztálykép

Anyuval

vállallati karácsonyi azaz "télapó" ünnepségen (Anyu munkahelyén, ahol adminisztrátorként dolgozott) ugyanaz az alkalom pár évvel később:

Mindig "kitűnő" tanuló voltam. (Egy kivétellel: hatodikban rajzból négyest kaptam, de ennek külön -szomorú- története van!) Nyáron általában strandoltam, rokonoknál vagy a Balatonnál nyaraltam.

Strandon, (Maros part) Erzsi nénivel

Tomiéknál , vasárnapi ebéd után, az udvarukban: Erzsi néni, Anyu, én, Aranka néni, Rózsi néni (Tomi anyukája), Aranka néni - elől kisPéter: Tomi unokatestvérem unokatestvére

a főtér szőkőkútjánál matrózruhában

népitáncos ruhában, iskolai szereplésen


a "tömegben" Csipkerózsikáék királyi udvarában)

"az úttörő jól tanul" illetve olvas -kertben, kiscicával

szemközti szomszédlány kapujában (ő már gimnazista, nem-úttörő)

Sz. Sári barátnőmmel-osztálytárssal, már nem úttörőruhában - ereszünk alatt

még mindig általános iskolásan , az udvarunk végében, késő délután csak itt süt a Nap

S ezzel eljutottam a mához. (már én is gimnazista vagyok, másodikos ) Most itt ülök az ablak elé tolt asztalnál, s írok miközben várom a húsvéti locsolkodókat (u. i. húsvéthétfő van). (kevés a z időszerű gimista képem, itt, egy évvel késöbb, de megint húsvét hétfőn, a padláslétrán a locsolkodók elől épp vidáman menekülve:

a legelejéről

1959. március 29. vasárnap d. e. 11 óra

Most egy kis összegezést szeretnék csinálni. Szívesebben folytatnám a tegnapi témát, de nincs semmi értelme, csak felizgatnám magam, s biztosan te is unnád.

Tulajdonképpen te k. Naplóm, aki a legbizalmasabb barátom vagy, jóformán semmit nem tudsz az életemről, csak azt amit ide bejegyeztem, vagyis amit 1957. június 14. óta érdemesnek találtam bejegyzésre, de ezek nem derítenek fényt az 1957. június 14. előtti eseményekre. Most igyekszem pótolni a hiányosságot

A legelején kezdem.

1943. január 11-én, Makón láttam meg a napvilágot. Nem a legjobb időben, különösen nekünk, zsidóknak volt ez válságos idő. Édesapám

(Gonda Károly), Budapesten született, ott is élte le élete nagyobb részét. Édesapja (Dr Gonda Jenő) ügyvéd volt, ki jóval születésem előtt tragikus körülmények közt halt meg. Nagymamám, (aki jelenleg Hollandiában él, s rendszeresen levelezünk egymással), Berlinben végzett Zeneakadémiát. László, édespám öccse (akiről már írtam), annak idején szökött otthonról színésznek. Táncművész és rendező, s a háború után a Royal színház igazgatója volt Budapesten. 1947 körül (vissza)ment Hollandiába, s mint holland állampolgár turnézik a leggyönyörűbb helyeken feleségével, s táncművészetével óriási sikereket arat. - Apukám jogot végzett. -

Édesanyám miután elvégezte az érettségit, tovább szeretett volna tanulni, de a "numerus clausus" miatt nem tehette. (Szakmát tanult: fehérnemű- és fűzőkészítést.)

(Anyu (Lőwinger majd Ladányi Ida) még lánykorában, két unokatestvéremmmel: Verával és Ottóval)

ezt a képet utólag kapta vissza a barátnőjétől, a háború után, a dátum rajta: 1941. III. 3. (következő évben ment feleségül apukámhoz , s a rákövetkező évben (9 hónapra) születtem.

Az ő édesapja fakereskedő volt. Nagymamám szegedi lány volt. (Nagyapámék úgyszintén...)

Nagyszüleim (Bárány Mária és Lőwinger Miksa)

Öt gyerekük van, őrájuk is büszke vagyok, csak felnézhetek rájuk. A legidősebb Lili, Ladányi Sándorné, 2 gyereke van, akik már nem is gyerekek. Canadában élnek. Lánya: Vera 2 fiú édesanyja, Ottónak pedig ebben az évben június 7-én lesz az esküvője Hollandiában, melyre Lili néniék is át fognak jönni Európába, és így lehetséges, hogy találkozni fogunk. - Korban Lili néni után következik Gyuri bácsi. Ő 1957 májusáig Makó legjobb ügyvéde volt, addig amíg nem ment el Rómába, fiacskája, Tomi után, aki itt joghallgató volt.(Szegeden) 56. novemberében Montreálba ment. - Magdi néni anyunál 2 évvel fiatalabb, de ő már nagymama. 2 gyerek édesanyja, első férje meghalt, (aki Lili néni férjének a testvére volt.) Fia: Péter Szegeden volt orvostanhallgató. Jelenleg Canadában orvos. Lánya: Dóra Debrecenben él, testnevelő tanár egy gimnáziumban, férje: Vámos István, van egy nagyon aranyos, okos kisfiuk: Andriska. - A legfiatalabb Lőwinger azaz (magyarosítva) Ladányi csemete Feri bácsi. Budapesten jogtanácsos, nős persze (felesége Szigetvári Aranka), gyerekük Ági, nagyon szép, okos kislány, jövőre kerül iskolába.

A rokonsághoz tartozik még 2 nagynéni és 1 nagybácsi (anyai nagymamám testvérei) Erzsi néni (Makó), Aranka néni (Szeged), Pista bácsi (Budapest) Anyu unokatestvére: Dr Bagyóné, aki hegedűművésznő, tanít is, és az Operaház zenekarában prím hegedűs, Rózsadombon lakik egy gyönyörű villában. Éva néni is anyu unokatestvére. 3 gyerekük van (csak a legkisebbet ismerem).