bajok

1961. február 21. Kedd este 21 óra

Annyi a "baj", hogy azt sem tudom, hol kezdjem, Hiába lettem ismét "kitűnő" - rettenetesen el vagyok keseredve.

Magdi néni, az én drága jó nagynénim nagyon beteg.- a bajt még súlyosbítja, hogy anyu emiatt annyira búsul, hogy tegnap estére már komollyá fordult idegállapota, úgyhogy ma nem is mehettem iskolába, és előreláthatólag holnap se. - nagyon szomorú vagyok, és sokszor úgy érzem, "nem bírom tovább", majd' megszakad a szívem.

Szerencsére Magdi néni hamarosan meggyógyult. Ezek a képek következő év-ben készültek.

az udvarunkban, útrakészen a standra (Magdi néni és én)

Makó, 1962. szeptember 16.

Búcsú a Marostól (Magdi nénivel)

Makó, 1962. szeptember

aranyköpések az osztályban

Makó, 1961. február 2. Csütörtök d.e. 11 óra

Annyira vidám az iskolai élet, hogy kívülálló el sem hinné. Természetesen ezt a vidámságot csupán egy pár óra alatti "beköpés" v. nyelvbotlás okozza, egyébként az iskola nagyon komoly dolog. - Most leírok egy pár esetet, amely kis időre fel-feloldta a komor, sötét levegőt az osztályban.

1. Művészettörténet óra: Igen értékes alkotás a "Gyermekkel játszó liba" ( O. aranymondása - "Libával játszó gyermek" h.)

2. Magyar óra (Sz. Csöpi: "Móricz vádiratot intéz az árva székek ellen" - Árvaszék h.)

3. Műv. órán vetíteni akarunk, de V. kicsapta a biztosítékot. Be van sötétítve függönyökkel a tanterem. J. megszólal a sötétben: "Legalább a villanyt gyújtsátok fel (ha már nem vetíthetünk.)

4. Biológia J. egy lógós alak. egész évben vagy jelentett vagy hiányzott. Biológiából pl. egész félév alatt nincs egy jegye sem, csak akkor tudja E. néni leosztályozni, ha beszámol. E. néni természetesen a szemére vetette, hogy milyen hanyag volt idő alatt - nem tudta feletetni mert vagy hiányzott vagy jelentett. J. szót kér: " Tanár néni kérem, volt úgy is, hogy itt voltam, nem is jelentettem, mégsem feleltem." (M: egyszer-kétszer előfordult vele az, ami más normális diákkal minden órán. )

5. Latin órán: K. Laci bejött az osztályba összeírni az I.K.P. -kat (Ifjú Kommunista Próba? -résztvevőit? rémlik) Mikor távozott, az osztály 91 %-a felállt. (M: tornaórán kilazultak az izmaink. - szerintem arról lehetett szó, hogy K. Laci , párhuzamos osztályba járt, szavalóverenyeken állandó riválisom, tekintélyt parancsoló jelenség volt - annak ellenére, hogy velünk azonos korú - felnőtteknek kijáróan álltunk fel nek is - csak azt nem értem, miért pont akkor, amikor kiment? csak nem bejövetele okának köszönhette?! és kiszámoltam ezt a 91%-ot? vajon hányan maradtak ülve . Hány volt a maradék, normális 9%? Ha 44 a z osztálylétszám, ki kellene számolni,... )

6. Szemvizsgálat: Klein dr (öreg iskolaorvosunk) : "Mi okozza a trachomát?" Egy hang a hátsó sorokból: "A báktériumok" (M: K. dr baktérium helyett következetesen báktériumokat szokott mondani)

7. Művészettörténet: V. az "Utolsó vacsoráról" felel: "A tanítványok hármas csoportokban beszélgetnek, és Krisztushoz nem szól senki." (Elgondolkodtató... figyelembevéve a legújabb képvizsgálatokat)

8. Torna órán játszottunk, s nem épp a legpéldamutatóbban, ezért óra végén N-tól a szokásos "Egészségetekre!" helyett hosszú és tartalmas szidást kaptunk. Ám A. tudja, mi a szófogadó diák kötelessége: "köszönjük"-kel nyugtázza a hallottakat. (A. nem sokkal később felesége lett N-nek!)

A fiúk szünetben azon vitatkoztak, van-e isten. T-t kiszólítják felelni magyarból, de felállás közben hátra szól, eldöntve a vitát:"Nincs isten." (hű, de rossz volt ezt most leírni, még idézőjelben is!)

.....stb. ...stb... folyt. köv. (remélem) (azt hiszem nem lett folytatása, legalább is itt, a naplómban. )

faliújságcikkpiszkozat a szerelemről

1960. december 4. Vasárnap 4 óra

Mennyi minden iskolai munkám van! Azt se tudom, melyikhez fogjak. Kezdem ott, hogy holnap elég nehéz napunk lesz, de ez még semmi. Szerdára házi dolgozatot kell elkészíteni Móriczról, s még eddig azt se tudom, hogy a megadott címek közül melyiket válasszam. Kedden 20 nehéz matematika példából röpdolgozatot írunk. S holnapra el kell készítenem egy kristály-modellt, amibe már bele is fáradtam, hosszas számolás (adatok kiszámolása) és barkácsolás után sikerült elrontani művemet. No meg az a faliújságcikk, ami lassanként a sírba kerget. (Év eleje óta "könyörög" D., hogy írjak már - mindezideig eredménytelenül. De -sajnos - rá kellett jönnöm arra, hogy nem csak jót teszek magamnak, ha " a közösségért dolgozom a cikkírás révén" , hanem egyenesen ártok azzal magamnak, ha nem írok. Szóval "csak" ennyi a tennivalóm. S a naplóm is csak azért vettem elő, hogy ideírjam a faliújságcikkem piszkozatát:

Mit is lehetne írni a szerelemről egy faliújságcikkben? Hm... Nem a nyilvánosság előtt szokott az ember ilyesmiről beszélni, hanem féltve őrzött és dugdosott naplójába. Igaz-e? dehát megpróbálom a lehetetlent.

"A szerelem... (Mit lehet írni erről a legszebb, legcsodálatosabb érzelmi megnyilvánulásról, amit eddig még) Nem könnyű feladat írni a szerelemről, mégpedig olyan gondolatokat, amelyekre nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy (minden) újak, de amellett természetesen helytállóak is. Hiszen a szerelem az egyik legfőbb témája az irodalmi alkotásoknak, filmeknek, daloknak, de pszichológusoknak, filozófusoknak sőt biológusoknak is kedvelt tárgyköre. Tehát sok újat nem lehet mondani róla. De nem is az a célom, hogy mintegy ismertetést írjak a szerelemről, hiszen úgy gondolom, ez szükségtelen is, - "ismerjük" valamennyien (nem is szólva arról, hogy ennek a témának nem is volna megfelelő ez a száraz műfaj.) Csupán néhány gondolatot szeretnék iderögzíteni (s megpróbálnám) olyan gondolatokat, amelyeket a "szerelem" szó akaratlanul is kivált az emberből.

(Nem tudom, vajon más is)

Az én fogalomvilágomban, és szótárkészletemben a "szerelem" szó egy konkrétan nehezen meghatározható, bonyolult és mégis egyszerű érzést jelöl. (Szavakkal nehéz körülírni,) (Egy nagyon érdekes jelenség, hogy) (s o) Az életünk legcsodálatosabb, (legszebb) jelensége a szerelem. S épp ezért hajlamosak vagyunk rá, hogy egy kicsit elszakadva a realitástól, líraian és romantikus szárnyalással (ítélkezzünk róla, s ) beszéljünk róla, sőt sokszor előfordul, hogy a szerelemben elfordulunk a valóságtól. ) A "szerelem" (nyelvészeti szem ) közeli rokonságban áll a "szeretet"-tel (ez nyelvészeti úton, nem csupán lélektanilag - igazolható ), de több annál, és még sok-sok más összetevője van - ezért bonyolult. S miért egyszerű? Mert olyan természetes, magától értetődő... már megjelenésében is. Kopogtatás nélkül érkezik... észre sem veszed, s máris beköltözött szívedbe, s úgy tűnik, mintha kezdettől fogva ott lett volna.

*A szerelem csodálatos és nagyszerű érzés, gyönyörű és magávalragadó, s épp ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy a szerelemben kicsit elröppenjünk a valóságtól, a líra és romantika szárnyain. A boldog szerelem mindent megszépít, rózsaszínűvé tesz. Ettől óvja szerelmét a költő is:

"Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz.

Az álmodozás egyaránt kísérője a boldog és a reménytelen, egyoldalú szerelemnek - s egyaránt helytelen akár itt, akár ott ("esünk bele" ) ejt hatalmába. Ilyenkor "a szerelem sötét verem" De egykönnyen nem lehet, talán nem is akarunk leszokni róla. Pedig mennyire hátráltat a munkában! - (Jajjj!!!)

(Mi a szerelemmel) Én a szerelemmel először a versekben találkoztam, ekkor még nem tudtam határozottan, hogy mi is a szerelem, de (éreztem, hogy nagyszerű) a versek nagyon tetszettek , és (éreztem) sejtettem, hogy nagyszerű (dolog) érzés lehet, ami ily csodálatos gondolatokat sugall. Megrendítettek Petőfi szavai, ki a sírban is, "akkor is, ott is, örökre szeret". És a "Szabadság, szerelem" c. epigrammája bebizonyította számomra, hogy nem is értékeltem túl a szerelem jelentőségét, hisz (helyet foglalhat) ott állhat a legmagasztosabb, a legdicsőbb (a szab) szó mellett, illetve helyet foglalhat a szívben a szabadságszeretet mellett.....

Talán a költemények hatásának tudható be, hogy most is egy kissé "költői színben" látom a szerelmet. De ez nem csak ebből következik. (Hisz egyébként is a költő az "igazat" mondja, csak ) *

-A szerelem: boldogság, legalábbis egyik alapköve a boldogságnak. De véleményem szerint a b. kiegyensúlyozottság, s ezzel merő ellentétben állnak az ábrándozással járó érzelmi hullámzások. (Nem szabad engednünk, hogy megvakítson bennünket a) Tehát csak a reális alapokon nyugvó szerelem eredményezhet boldogságot. A szerelem reálisságával összefügg, hogy őszinte barátként észrevegyük az esetleges hibáit is annak, akit szeretünk, s igyekezzünk kijavítani azokat. (Szegény tudatlanságom! Semmit se hallottam még arról, hogy senkit nem lehet megváltoztatni? s amúgy is, nincs is arra szükség a szerelemben, hiszen akit szeretünk, azt épphogy a hibái ellenére , sőt azzal együtt szeretjük, amíg...) Fel kell tenni magunknak a kérdés"le tudnál-e élni egy egész életet vele békés harmóniában?" - hiszen a szerelem kiteljesedése a házasság.(lányom épp a napokban "házasodott"!) S az, hogy ki lesz élettársunk, gyermekeink apja-nevelője, egyáltalán nem lehet közömbös számunkra. (mi még azonban kissé távol állunk) (A diákszerelmekből nem mindig lesz házasság.)

A szerelem... Mit is írhatnék még róla?.. (Talán mégis az lesz a (legszebb) legjobb, ha a költő szavait tolmácsolom befejezésképp: ) Lehet, hogy banálisan hangzik, de igaz: " szép a szerelem".

A szerelem... Mit is írhatnék róla méh?... Kezdettől fogva akarta a tollam leírni ezt az egyszerű tőmondatot, amely lehet, hogy banálisan hangzik, de igaz - álljon ház soraim végigkísérője - azok végén - befejezésként:

Szép a szerelem.

Vázlat: Bev: a téma megjelölése

T: a "szerelem"szó (egyszerű, bonyolult érzés)

a költő szerelme - álmodozó szerelem

a reális szerelem: boldogság

házasság

Bef: ???

Hm... Eddig még Anyunak se mertem odaadni ezt a cikknek szűnt firkálást, kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán a nyilvánosság elé merem-e tárni....

Nos, jogos volt a félelmem! Meghallottam, amikor két elsős lány vihogott a cikkemen, (mint lányom bármelyik régi írásomon, bármikor - már ha hagyom, hogy olvasson...)

s még azt is hozzátették: ennek a szerencsétlen negyedikesnek fogalma sincs a szerelemről.

Igazuk volt, s még elég sokáig...

utóhatások

1960. november 28. d.u. 14 óra Hétfő

(Vasárnap) Hétfőn volt megtartva e havi irodalmi estünk, melyről csak egy idézetet írok ide a tegnapi (Csongrád megyei) hírlapból:

"Különösen kitűnt Gonda Júlia a "Levél a hitveshez" című Radnóti-vers tolmácsolásával." (Tehát én voltam a legjobb az újságíró- (V. Ákos) szerint (de akikkel beszéltem, s akik véleményét ismerem, mindenki ezen a véleményen volt. )

"Márton Józsefné Liszt "Szerelmi álmok" c. művének előadásával, illetve Gonda Júlia és Siket István hegedűszólóival lényegesen emelkedett a műsor színvonala."

(Jaj, de nem kellett volna eltúlozni ezeknek az u.n. "sikereknek" a jelentőségét!)

- Különös tüneteket tapasztalok magamon: nem tudok figyelni, összpontosítani - a bál óta. (Kínszenvedéssel készültem fel mára , s iskolában is, órákon állandóan elkalandoztak gondolataim - (azt ugye nem nehéz kitalálni, hogy milyen irányban? ) Egyébként biológiából 5-ösre feleltem, s még azt is hozzátette Eta néni, hogy szép volt. (Úgy látszik, nem is érdemes rendesen, szorgalmasan tanulni - annélkül is lehet jól felelni. )

Iskolában természetesen nagyon oda voltak a lányok, amiért táncoltam a doktorkával (szóval sejtésem nem tévedett). Különösen azok érdeklődtek, akiket már szintén kezelt. - S el is kezdték azt a bizonyos "húzást" vele, de egyáltalán nem bánom, hisz' eddig fantáziájuk hozzáadásával olyan személyek iránt érzett érzelmi szálakkal gyanúsítottak meg, akiket enyhén szólva utálok (legfeljebb én tetszem nekik, de nem fordítva. (pl...) Sajnos csak szombaton (legfeljebb csütörtökön láthatom ismét, mert néhány napos munkára megyünk a cukorrépa földekre. S ezzel el is ment a kedvem a további írástól..., abba is hagyom.

eltörött a hegedűm...

1960. szeptember 1o. Szombat d.u. 1/2 3

3-kor kezdődik e tanév első zenekari próbája. Az indulásig még van egy kis időm, s azt jobb híján naplóírásra használom fel.

Már tobb mint egy hete járunk iskolába, úgy hogy már egészen megszoktam, s idáig szinte szeretem is - u.i. csak 5-ösöm van (4 db). A tavalyi és azelőtti évhez viszonyítva valami mégis hiányzik az iskolai élményekből - az X. motívum. De azt hiszem, ennek örülnöm kell, mert azóta, hogy nem látom, (egyébként fogalmam sincs, miért nem lehet látni soha az iskolában - azt hiszem, mégis áthelyezték egy másikba...) , nem gondolok rá olyan gyakran. S most is csak azért jutott eszembe, mert ma délben, iskolából hazajövet láttam, (biciklin jött a városháza előtt), s teljesen kétségbeejtett, amit tapasztaltam magamon. Fizikailag rosszul éreztem magam, elgyöngülés lett úrrá rajtam, - úgyhogy M., akivel jöttem, észre is vette. Nem tudom, hogy mivel magyarázzam ezt a "reagálást" (szervezeti reagálás), melyet elég gyakran tapasztalok. Tanultam biológiát, s mégsem tudok feleletet adni. S olyan furcsaságra kell gondolnom, hogy már minden tagom tudja és érzi ezt a "szerelmet" - nem csak agyam és szívem, ez viszont nagyon megnehezíti helyzetemet, hiszen agyamnak minden nehézség nélkül parancsolhatok, esetleg még a szívemnek is (v. érzelmi életemnek), de már az egész szervezetemmel ezt tenni képtelen lennék.

-Este folytatom, jóval izgatottabb állapotban, mert rettenetes dolog történt: eltört a hegedűm. (valahogy kicsúszott a kezemből a nyakánál fogva) Azt hittem, hogy beleőrülök a fájdalomba.Rögtön elvittem Mártonhoz (ő, Márton Jóska bácsi, az énektanárnőm férje, remek hangszerész, ő készítette a hegedűm), s ott egy szót sem tudtam először szólni, csak zokogtam, rettenetesen.

De feloldódtam egy kicsit, mert M. megnyugtatott, hogy nem komoly a dolog, csak repedés történt, s egy fillérbe se fog kerülni, s ami a legfontosabb, nem lesz nyoma a sérülésnek sem külsőleg, sem a hangszer hangját illetően. - Azért természetesen még mindig nagyon bánt a dolog,. Hisz' évek hosszú sora alatt úgy hozzám nőtt a hegedűm, hogy majdnem úgy szerettem, mint egy élő személyt, - sőt, néha még jobban is. De a legutóbbi időben (értem ezalatt az elmúlt hónapokat) bizony egy kicsit hűtlen lettem hozzá, de ennek ellenére a zenekaron, játszás közben meg voltam elégedve magammal - nem tapasztaltam különösebb visszaesést, s Corelli és Mazas akkordjai vissza is térítettek a helyes útra v. a szorgalmas gyakorlás útjára. - De ez nem következhetett be, s én már arra is gondoltam, hogy büntetés volt ez, s megérdemelt büntetés. Hiszen már majdnem bűn volt az, hogy - a rengeteg szabadidőm ellenére - szinte kézbe sem vettem a hegedűm, legfeljebb csak szórakozást - s nem komoly munkát - keresve és "űzve". - Meg azért is bánt nagyon a dolog, hogy ilyen "haszontalan" vagyok; szelességem miatt már annyi kisebb bajt okoztam, s már annyi minden értékesebb holmit is elhagytam - szóval ahelyett, hogy

könnyítenék anyagi helyzetünkön, még súlyosbítom is azt - haszon helyet kárt hozok. S ez már valódi jellembevágó dolog. -Egyszóval sajnos sok a hibám.

pár sor, de nagyon fontos

1959. október 25. vasárnap 14 óra

Most csak egy pár sort írok, de ami mégis nagyon fontos. Ma reggel szilárdan elhatároztam, hogy véget vetek annak, amiről most egy párszor írtam. Tegnap, mikor zenekarra mentem, láttam a feleségét és a kislányát, olyan helyesek voltak, s előttem minden olyan furcsa lett. Hát mit is akarok én? Az egésznek semmi értelme, semmi. De úgy gondolom, még nem késő, hisz' nem is történt semmi, csak annyi, hogy nekem megtetszett valaki, akit még észre vennem se lett volna szabad, s úgy vettem észre, hogy én is tetszem neki, de ez utóbbi korántsem bizonyosodott be teljesen, s én nem is akarom, hogy bebizonyosodjon; előintézkedéseket teszek, először is megígérem, hogy a naplómba többet erről egy szót sem írok, kerülök minden lehetőséget arra, hogy lássam (a sorakozónál majd igyekszem valahogy úgy állni.) Tudom, nehéz lesz, de ígérem, hogy így lesz. Szép volt, de elég volt. Félek, ill. már nem is félek, mert úgy érzem, elég erős leszek. Amióta először írtam erről a dologról, azóta tapasztaltam mostanáig ezt a félelmet, s csak azon csodálkozom, hogy nem hamarabb bukkant elő ez a jogos s megérthető érzés. Pedig általában úgy szokott lenni, hogy a naplóírás elszakít a valóságtól, elhomályosítja azt. Most szerencsére más történt: gondolataimba belemélyülve feloszlott a köd, (ha nem is teljesen) és rájöttem, hogy veszélyes s nem jó játék, amit én nem is annak tekintettem, hanem egy kis elröppenésnek a valóságtól, egy kis kikapcsolódásnak, az iskolábajárással együttjáró izgalmakból,

s egy kis izgalmas örömnek. Talán nem is őt magát szerettem, hanem ezt az érzést. (mert szeretni jó.)

(igen... nincs is mit hozzáfűzi; ez aranyigazság: "szeretni jó"(volt)

életem leírása (folyt.)

1959. március 30. Hétfő d. e. 9

Miután származásomról, rokonságomról beszámoltam, folytatom életem leírását onnan kezdve, hogy megszülettem.

Emlékezetemben nem élnek életem első évei, s mivel elég szomorú volt, jobb is így. Hamarosan aput munkaszolgálatba hívták, minket pedig

deportáltak Német országba (rosszul írtam: Strasshoffba (Ausztria), Zlabingsba, Theresienstadtba), azért, mert zsidóknak születtünk. (az indoklás, már megfelelt a valóságnak: ez épp elég "ok" volt... hm...

Mi visszatértünk, de édesapám (Borban) meghalt. (ez az adat sem elég pontos a helyet illetően, bár valóban Borban volt munkaszolgálatos apám, de már az "erőltetett menet"ben, amikor hajtották őket Németország felé, a felszabadító csapatok előtt, a tábor felszámolása után, útközben - valószínű Cservenkánál - ölték meg egy tömegkivégzés alkalmából. Csak úgy.)
(Egyébként tavaly mégis csak megírtam első éveim -deportálásom- történetét, különböző inspirációkra: lásd http://esztertaska.blogter.hu/?post_id=115788
majd megjelent a Sós kávé c. antológiában - Novella kiadó, 2007.)
Készül a folytatás is: "deportálásaIm története"... mert hogy

-metaforikusan legalábbis - nincs vége!) -Rövid ideig Pesten laktunk. Itt Makón óvodába jártam. 4-5 éves koromban. (Már Pesten is! El is vesztem... De meglettem!) Anyu hosszabb ideig betegsége miatt Pesten, klinikán tartózkodott. Én addig Erzsi néninél laktam, s napközibe a "mizrachiba" (zsidó szervezet) jártam. (és befonták a hajam:

Az udvarunkban , 5 és fél évesen,azért fordulok félre, mert szemembe sütne a Nap, és Ottó , unokabátyám, a kép készítője mondta, tegyek így - mögöttem balról: Erzsi néni, Ottó szülei: Lili néni, Sándor bácsi és Anyu . (újra itthon!)

(itt már jobbak a Nap-viszonyok)



ez műtermi kép (6 évesen kb)

Aztán jöttek az iskolás évek, a tanulás , nyári vakációk.

elsős osztálykép
1951. június 21. vakáció előtt, 8 és fél évesen

harmadikos osztálykép

Anyuval

vállallati karácsonyi azaz "télapó" ünnepségen (Anyu munkahelyén, ahol adminisztrátorként dolgozott) ugyanaz az alkalom pár évvel később:

Mindig "kitűnő" tanuló voltam. (Egy kivétellel: hatodikban rajzból négyest kaptam, de ennek külön -szomorú- története van!) Nyáron általában strandoltam, rokonoknál vagy a Balatonnál nyaraltam.

Strandon, (Maros part) Erzsi nénivel

Tomiéknál , vasárnapi ebéd után, az udvarukban: Erzsi néni, Anyu, én, Aranka néni, Rózsi néni (Tomi anyukája), Aranka néni - elől kisPéter: Tomi unokatestvérem unokatestvére

a főtér szőkőkútjánál matrózruhában

népitáncos ruhában, iskolai szereplésen


a "tömegben" Csipkerózsikáék királyi udvarában)

"az úttörő jól tanul" illetve olvas -kertben, kiscicával

szemközti szomszédlány kapujában (ő már gimnazista, nem-úttörő)

Sz. Sári barátnőmmel-osztálytárssal, már nem úttörőruhában - ereszünk alatt

még mindig általános iskolásan , az udvarunk végében, késő délután csak itt süt a Nap

S ezzel eljutottam a mához. (már én is gimnazista vagyok, másodikos ) Most itt ülök az ablak elé tolt asztalnál, s írok miközben várom a húsvéti locsolkodókat (u. i. húsvéthétfő van). (kevés a z időszerű gimista képem, itt, egy évvel késöbb, de megint húsvét hétfőn, a padláslétrán a locsolkodók elől épp vidáman menekülve:

Végre! Tél!

1957. december 5. Csütörtök este 6 óra 10 perc

Végre! Végre! - Minden fehér, puha hóval van befedve. Megérkezett a tél. Elsején esett le az első hó.

Lehet szánkázni, korcsolyázni. Most, igaz, nem érek rá, de úgy hallom, 23-án kikapjuk a szünetet (január közepéig.) De jó lesz! Ez a hátralevő 2 hét hamar és remélem jól fog eltelni. Ismerem magam: egész biztosan a szünet vége felé meg várni fogom, hogy megkezdődjön a tanítás. (!)

Anyu a "Szülők Akadémiáján" van megint. Különben nem is írhatnék, mert a leckém sincs egész készen, s levelet kéne írni Gyuri bácsiéknak, R. Marinak. Sajnos hegedülni nem tudok, mert az előbb épp azt akartam, s miközben hangoltam, elszakadt a "d" húr. Nehezemre fog esni ezt Anyuval közölni, mert sajnálom, hogy ilyesmire kell pénzt kiadnia. Bár önhibámon kívül történt meg.

Hogyha szombat-, vasárnapig nem olvad el a hó, vagy szánkózni, vagy korcsolyázni fogok. Már nagyon szeretnék.

Sem türelmem, de főleg leírni való témám nincs. Így abba is hagyom mára.

Viszont kezembe került az aktuális magyar irodalmi munkafüzetem" I.b , s ott az előző nap dátum alatt a következő házi feladat olvasható (a Toldi estéje tipusairól tanultak után):

Osztályunk elképezelt tipikus alakja

Alapjában véve rokonszenves gyerek. Vannak ugyan gyengéi, sőt rossz tulajdonságai is, de mindez megbocsájtható, és nem is lehet rá igazán haragudni, mert kedves, udvarias gyerek, s hozzáteszem: tehetséges, jóképességű is.

Rosszasága csupán abból fakad, hogy nem tud magának parancsolni, bár meggyőződése, hogy órákon fegyelmezettnek kéne lennie.

Különösen akkor esik kísértésbe, amikor a tanár a tábla felé fordul.

Olyankor már fordul is hátra, hogy elfecsegjen társával. Képes azért is hátrafordulni, hogy megtudja, milyen lesz társa készülő ruhájának a gallérja, bubi vagy zárt. majd kifejti, hogy szerinte sokkal előnyösebb és szebb is a bubi. Azonban előadását nem tudja befejezni, mivel megfeledkezve arról, hogy az óra folyik, a kelleténél hangosabban suttogott, s a tanár meghallotta:

- Ki beszélt? - Mély csend.

- Álljon fel az, aki beszélt! - Ismét mély csend a válasz.

Barátunk nyugodtan, szemrebbenés nélkül ül a helyén. Arca, viselkedése, semmi áruló jelet nem mutat.

-Dehogyis állok fel! - gondolja - hogy megharagudjon rám a tanár. (Azt már nem!)

A csengő az osztályba nem hallatszik be. Barátunk fészkelődni kezd helyén, mert óráját már vagy 10 perce figyeli, s tudja, hogy már elmúlt a csengetés ideje. Addig noszogatja a hetest, míg az feláll, és bejelenti, hogy:

"Tanárnő kérem, csengettek!"

Akkor aztán társaival egyetemben rohan az ajtóhoz, s örömtől sugárzó arccal száguld az udvarra, persze kabát nélkül.

A következő óra matematika. Éppen ő felel elsőnek. A táblánál ügyesen számol, a feltett kérdésekre helyesen adja meg a választ. Jelest kap.

Mikor padszomszédja felel, buzgón súgni kezd, mert nem szeretné, ha barátja rossz jegyet kapna. Nagy igyekezetében észre sem veszi, hogy a tanár közelebb van hozzá, mint a segítségre szoruló társa.

Kedd, 1 óra. A karének szokta ilyenkor kezdetét venni. Ő is karénekes, de mivel őt külön nem értesítette senki sem erről, jobbnak látja, hogy elinduljon hazafelé, úgyis megéhezett már.

A kapun dudorászva, táskáját lóbálva lép ki.

Az udvaron áll egy pár harmadikos. Az egyik odaszól a barátjához:

- Te, ki volt ez? Olyan ismerős.

- Nem tudom, hogy hívják - felel a kérdezett . - Annyi bizonyos, hogy az I.b-be jár. - Tipikus I. bés.

1957. november 7. Csütörtök 2 óra

Ma nem mentünk suliba november 7 tiszteletére. De nem nyertem ezzel a szabad nappal valami sokat, mert a d.e. nagyon hamar eltelt, s éppúgy kell most d. u. is tanulni, mintha nem lenne szünet, mert tegnap az egész d.u.-om eltelt. Hogy is volt?

D.e rövidített órák voltak. Fehér pullóverben, sötétkék szoknyában voltam, mert a 12-kor megtartott ünnepélyen a zenekar is szerepelt. Bizony nem sikerült valami jól a fellépésünk. Különösen az nem, amiben az énekkar is benne volt. 2 órára értem haza. 3-kor már mentem át Bucihoz a hegedűvel, s abban a ruhában, amiben este fogok szerepelni. Buci éppen a naplóját írta vagy olvasta. Gyorsan felöltözött, és már mentünk is iskolába, önképzőkörre. Vetítettek a reneszánsz korról. L. P. ült előttem. S újra tapasztaltam, hogy mennyire nyugtalan, izgága természetű, pedig nagyon értékes fiú meglátásom szerint, de másnak is ez a véleménye. (Híres, agykutató orvosprofesszor Londonban ma.) 1/2 6-tól zenekari próba, majd 7-től az énekkarral együtt próbáltunk. Most sokkal jobban is ment, mint az iskolai ünnepélyen délelőtt. 8-kor csoportosan átmentünk a kultúrházba, s míg ránk került a sor, egy klub-teremben letelepedtünk. Én többnyire D. Katinkával voltam. Igazán nagy sikert arattunk (nem úgy, mint délelőtt), meg is újráztak bennünket. 1/2 11-re értünk haza. Anyu is ott volt. Azt elfelejtettem megírni, hogy délelőtt 2 pályázatot hirdettek ki. Majd ha a pályázati feltételeket elolvasom, többet írok róla. Persze szeretnék részt venni, a jutalmak értékesek (2 hét üdülés a Szovjetúnióban, itthon, fényképezőgép, könyvek, érem)

Na most már abba kell hagynom az írást, mert 3-ra a hegedűtanárhoz kell mennem zenekari próbára, s pár perc múlva 1/2 3.

Még csak annyit, megkaptam az ázsiait. 27-től 1-ig voltam benne.

Magdi néni itt!

1957. junius 26. Szerda

Reggel fél 10-re be kellett mennem a Szegedi utcai iskolába, mert tegnap azt mondták a vizsgán, hogy megkapjuk a bizonyítványt. De nem kaptuk meg.

Elmentem hegedűórára, s mikor hazajöttem, kitisztítottam a hegedűmet benzinnel és dióbéllel. Úgy ragyog, mint új korában, vagy tán még jobban.

D.u. Magdi néni (anyukám húga) átjött Vásárhelyről. A cukrászdában vártunk rá 3-1/2 5-ig. Erzsi néni is ott volt.( nagymamám testvére) 1/2 7-ig ért rá Magdi néni. Hozott egy fekete rövidujjú pullovert és egy tarka nyári ruhát. Hozott a kis Andrisról (unokájáról) fényképeket is. Azt mondta, hogy az idén több ok miatt nem mehetek el Debrecenbe Dóráékhoz (lánya, Andriska anyukája), de jövőre igen.

Évzáró

1957. junius 23. Vasárnap

Reggel nem mentem be a gimnáziumba a szereplésre,mert este hajat mostunk, és nem száradt meg a hajam reggelre. (Sűrű haj! vastag, magasfalú, hűvös lakás!) Őszintén szólva nem is bántam, hogy nem mehetek , mert így tovább aludhattam. (ó, azok a maratoni, hétvégi alvások, ezt lányom tőlem örökölhette!)

D.u. 6-kor volt az évzáró. A rózsaszínű ruhát vettem fel. (Hogy-hogy nem egyent?! Ja, elballagtunk...) Anyu is eljött. Nem izgultam a bizonyítvány miatt, esetleg csak a vers miatt. - Ma utoljára gyűlt össze az osztály. - Igazgató bácsi a beszéde után okleveleket osztott ki a VIII. a és b kitűnő tanulóinak. Az á-ból Buci, Bene Laci, Kószó, a mi osztályunkból én, Sára és Tamás kaptunk. Aztán a jutalomkönyveket osztotta ki a diri, én Fekete Sándor Kele c. könyvét kaptam. (Elég hülye könyv. Bocsánat a kifejezésért.) Sári a János Vitézt. (Ugyanazt amit én tavaly karácsonykor.) Ahogy a diri kiosztotta a könyveket, rögtön elkezdett esni az eső, s ez megakadályozta szavalásomat. Fönt, az osztályban kaptuk meg a bizit. Csak S. M. bukott el. (számtanból.) (Jellemző rá, hogy hamarabb elkéreckedett, nem tudom, milyen ürüggyel, mert M. azt mondta, moziba megy. Nadehát ezzel egyáltalán nem érdemes foglalkozni.(Egyébként, jut eszembe: nagy mozibarát lehetett, tényleg, emlékszem engem a Holnap már késő c. akkoriban bemutatott olasz film hősnőjéhez: Mirellához hasonlított mindig. )

Szóval ismét "kitűnő" vagyok, s 2 jutalomkönyvvel, s 1+1 oklevéllel gazdagabb. (Juj)

Vizsga/2.

1957. június 18. Kedd

Ma történelemből, fizikából, oroszból volt összefoglalónk. Magdi néni volt az elnök fizika és orosz órán is. Történelem órán az egész évi anyagon végigfutottunk. Fizikából mindenki felelt. Az ének összefoglaló második felében a segélykönyveket adtuk be, és a ballagásról készült képeket néztük meg. Nem sikerültek jól, de azért a csoportképből rendeltem. (Ezt majd ide is applikálom, mihelyt megtalálom a régi fotóalbumunkat, meg beállítjuk az új szkennerünket.)

(Már feltettem, a ballagás napjához.)

A V. K. csomagban két tábla csoki volt meg élelmiszerek.

vizsga/1.

1957. június 17. Hétfő 3/4 8

Ma már vizsgáztunk. Magyarból, számtanból, kémiából, egészségtanból volt összefoglalónk. Általánosságban jól sikerült. Azt hiszem, soha nem lesz ilyen vizsgám, amilyen a magyar volt. Egyáltalán nem uralkodott komoly hangulat, mivel Iván tanár úr volt az elnök. Balassi, Vörösmarty és Arany munkásságából kérdeztek bennünket. Mindig jelentkeztem, de csak ritkán feleltem. Aztán egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy Lenke néni azt kérdi Iván tanár úrtól: "Juli?" I. tanár úr bólintott. S már hallom is a nevemet hangosan. Nem mondom, meglepődtem, - mert nem álltam kétesre-, és gondoltam, hogy azért szólított fel, hogy feleltessen. Szerencsére I. tanár úr megszólalt, hogy arra kíváncsi, mit tud egy 5-ös. L. néni az egész anyagból össze-vissza kikérdezett. Végül azt mondta, még szavalni fogok utoljára, s I. tanár úr felé mondta: gyönyörűen szaval. De aztán csak elfelejtette. A többi vizsgán nem történt semmi különös. (mindent tudtam.)
Délben, mikor hazajöttem, egy hivatalból v. a Vöröskereszttől jött lapot pillantottam meg a virágállványon. Az volt benne, hogy holnap el kell menni 9-re a Tanácsra ajándékcsomagért. Azt mondta Anyu, hogy biztos azért kaptuk, mert hadisegélyezett. V. osztályút fogunk kapni. Kíváncsi vagyok, mi lesz benne.

D.u. Klárival napoztam az udvaron, és közben megvettem anyunak a születésnapjára (2o-ra) egy 17 forintos fényképtartót.

(ezt a fényképet belerakhattam, a szomszéd kislánnyal , Klárival vagyok rajta látható -az udvarunkon, az ő térfelükön - u.i. államosított családi házunk nagyobb részében ők, a kórházigazgató és családja, laktak) - a hátlapjára ezt írtam:

"Születésnapodra sok-sok szeretettel kislányod: Juli Makó, 1957. június 20.")

a "holnap" azaz a ballagás

Makó, 1957. junius 15. Szombat 1/4 5

Megtörtént. S most látom, milyen kár volt izgulni miatta. Most leírom sorba az egészet:

Először nem tudtam, hogy a ballagó ruhát vagy hétköznapi ruhát vegyek-e fel. Nem lett volna ilyen problémám, ha a lányok tegnap nem mondták volna, hogy ők mindnyájan rendes ruhába jönnek, s majd csak a ballagás előtt öltöznek át. Nem sokáig töprenghettem, mert az idő sürgetett, s úgy döntöttem, hogy én is úgy megyek, mint a többi, nehogy azt mondják, hogy különc vagyok. (Hm! Hát így is mondták, persze... Később már nem is zavart... annyira, de csak soká tanultam meg igazán ezt a dantei idézetet, alkalmazni is: "Menj utadon, s ne bánd mit beszélnek" - volt egy szélsőségesen különc korszakom is talán, de aztán - remélem -lett egy némi aranyközéputam, remélem most is ott járok, de azért -szintén remélhetően- a józsefattilai "Az én vezérem bensőmből vezérel" mentén.) 3/4 8-ra értem az iskolához. Kint volt J., L. és M. ( borzasztó, hogy hármójuk közel már csak egy: J. van életben!), azt mondták, hogy már most haza kell menni átöltözni. Hazajöttem, s örültem, hogy a dolgok így alakultak. Még 8-ra vissza is értem. Már ekkor majdnem mindenki ott volt az iskola udvarán. Nem mehettünk fel az osztályba, mert ott készült a " meglepetés". Az ás lányok egyforma gallérú blúzban voltak. B-n (kisgyerekkori, szomszéd, régi játszópajtás) búzakék taftszoknya volt, ami szerintem nem volt való erre az alkalomra. Rajtam fehér ingblúz, sötétkék rakott szoknya (emlékszem, anyukám házilag festett be kékre egy külföldi csomagból kapott eredetileg frész színűt!), s az új drapp cipőm volt. (Ruháim, bizony, gyakran voltak használtan kapottak, külföldi rokonoktól - de a cipőm -érthető okokból -mindig új; azt hiszem következő évben is ez a "papucscipő"-nek nevezett, bár zárt, inkább kis ballettforma lábbeli volt rajtam a gimibálon, le is esett egyszer gyors tánc közben a lábamról, a kör közepébe - micsoda blamaként éltem át... milyen merevek is voltuk mi, a mostani általános lezserséghez képest!) Végre 1/2 9-kor felmehettünk. Mindnyájan a helyünkre mentünk, ahova már oda volt készítve az ajándék, ami egy hímzett tarisznyából, porcelán hamutárcából (csak nem akartak dohányzásra késztetni bennünket?!), kis nylon terítőből, az iskola fényképéből s egy kis cipóból állt. Az én helyemen találtam egy könyvet is, amit Nelli nénitől kaptam jutalmul, a "Fejtörő" megoldásokért. (matematikából, vagy kémiából? azt is ő tanította, a -szépen vezetett- kémia füzetem el is kérte, magának) 1/2 9 és 11 közt beszélgettünk, a fiúk tomboltak örömükben. M. néni összeállított bennünket, és próbáltuk a ballagást. Aztán Ica néni áthívott az ába,(ő az ának volt az osztályfőnöke, magyar tanára) hogy mondjam el a verset. (Ady: Üzenet egykori iskolámba... "Junius volt, s ujjongtunk, nincs tovább... most gyertek szabadmellű örömök, s pusztuljatok bilincses iskolák!" --- a fiú osztálytársaim ezt élhették át ?! Én egy életre az utolsó sorokat jegyeztem meg, s a legutóbbi gimi találkozón, ahol mint of. voltam jelen, véndiákjaim kórusban mondták velem: "Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: nemes, küzdő, szabadlelkű diák.") Utána a 6.-ba mentünk, 14-en, s megmondta I. néni, hogy ki kinek adja át az ajándékot. Én rám Manyi néni (örökké mosolygó történelem tanárunk) jutott. 11-kor Iván tanárúr beszólt, hogy "most egy végnélküli 10 perc következik, mert a fényképészre várunk" De a "végnélküli" 10 perc egyszer csak letelt. Közben Anyu is megjött. B. I. (tanítónő) férje , a"fényképész" (egyébként agrármérnök) lefényképezett bennünket a tanárokkal, az udvaron.

Majd sorba álltunk és felmentünk az osztályba. S megkezdődött a ballagás. Közönség volt jócskán. Végigmentünk minden tantermen, helyiségen, udvaron, majd a kis hátsóudvaron megállapodtunk, s megkezdődött az ünnepély. T. ( hetedikes fiú) mondott üdvözlő beszédet, utána én szavaltam, majd K. beszélt (egy fiú az ából), s mi átadtuk a tanároknak az ajándékot. Nagynehezen megtaláltuk őket.(ezt itt most nem értem, akkor mit, kinek adtunk át korábban a 6.-ban?) Aztán igazgató bácsi beszélt. (A tavalyi nyolcadikosoknak szebb beszédet mondott) (azt hiszem saját fia is akkor ballagott, talán azért... hihettem így...?) Végül elénekeltük a Himnuszt, s ezzel be is fejeződött az ünnepély. Mi az udvaron maradtunk. Sárival (régi barátnőféle, osztálytárs, "eminens") elhatároztuk, hogy odamegyünk N. nénihez, megköszönni a könyvet. Csak az alkalmat vártuk már erre. Mikor egyedül volt, odamentünk, s először én, aztán S. köszönte meg . S. miután megköszönte, megpuszilta N. nénit. Én nem tudtam, hogy mit tegyek, (ó ez az örök félszegség, meg főleg tartózkodás érzelmek kimutatásától!), de N. néni felém hajolt, mielőtt azt mondta, hogy örül, hogy legalább mi dolgoztunk. (jól emlékszem ma is arra a kitörésére, amikor szokás szerint zaj volt az osztályban mikor belépett, s a naplót úgy csapta az ajtón belépve az előtte levő pad széléhez, hogy csak úgy csattant, - szét is esett - az osztályt jól leszóló kiabálásával együtt...) Utána felmentünk az osztályba, ahol terített asztal fogadott, szendvicset és málnaszörpöt kaptunk. - Ezek után búcsút intettem iskolámnak.

Nem lennék őszinte, ha azt írnám, hogy nem fáj az általános iskolától való válás, de az ellenkezőjét se írhatom. (csak két évig jártam ebbe az iskolába!) Ha van e kettő közt valami, akkor az, ami az én érzésemnek most megfelel. S meg is tudom magyarázni, miért van ez így. Nagyon szeretnék már gimnazista lenni, s mivel jövőre az leszek, folytatom tovább, amit itt elkezdtem, s csak az iskola, s az osztálytársak, ( azok is csak részben!) a tanárok lesznek mások. Igen, igen, de ez épp elég ahhoz, hogy a szívem összeszoruljon. Minden tanárt szívembe zártam, különösen Nelli nénit, Magda nénit, Manyi nénit . Szóval nehéz is a válás, nem is. Na de hát elég ebből a töprengésből. Még 8 órát úgyis együtt leszünk. Hétfőn, kedden, a vizsgán. (Mert hogy akkor még ilyen is volt, azt hiszem : afféle "összefoglaló" - )

Ez meg itt lányom hasonló ballagási csoportképe, az előtt az ált. iskola előtt, ahova én is jártam, 6 évig... (ő 8-ig, még a 7.-ben a 6 osztályos gimiből is visszajött ide (ahol akkor már én tanitottam) - s azóta is vissazkívánkozik ... )

az első napló se első?

Na végre a sok papírdoboz közül az egyik legalján megtaláltam az elsőnek hitt naplóm. Nagyméretű, zöld spirálfüzet, eredetileg unokabátyámé volt, ott van a vignettán az ő neve is, alatta az évszám: 1956. Ez alatt az én nevem, s alatta: 1957-1961. Ez alatt az idő alatt írtam ebbe -másodéves jogász unokabátyám disszidálása után - a naplóm, 13-18 éves koromig, az általános iskola utolsó napjaitól az egyetem első napjaiig.(a gólyabálig)

Unokabátyám kb. így nézett ki , mielőtt elhagyta az országot:

Ezt a képet nem sokkal távozása előtt csinálta az udvarukból; rólam és a szomszéd kislányról- ő a kisebb, s azóta szintén messzire, Miamiba került - orvos-pszichiáter ):

Egyébként unokabátyám épp a napokban telefonált Montreálból, egész röviden, majd ha jobban lesz újra hív, de épp most jött ki a kórházból, s még megy is vissza vizsgálatra, mert "agyvérzése" volt - mint mondta; de remélem, csak az angol nyelvű diagnózis nem pontos fordítása miatt használta ezt a tényleg riasztó szót... legközelebb rá is kérdezek. Az örökölt füzetet még ő számozta végig 1-157. oldalig, de egy szót se írt bele, gyorsan kellett utaznia... Valószínűleg ő nem naplót írt volna bele, hanem irodalmi alkotásokat, mint ahogy maradtak itt legépelt versei is (amik egy részét meg is zenésítettem), meg azóta, kintről is kerültek vissza régi s újabb művei: versek, ("Vándorlásaim") tanulmányok. De kiszakadva az anyanyelvi közegből, nehéz dolog ez... Kiszakadva a helyről, ahova születtünk, is nehéz... lehet. Bár ... ott azaz itt! maradni, itt élni is az... Csak, talán, mégis csak egyszerűbb és természetesebb... (?) Még akkor is, ha mindig vannak, most is, akik ezt kétségbevonják. De a haza, akkor is a haza... S ez az érzés bennünk van. Mi határozzuk meg, nem más! "Mi újság Makón?" - mindig ezzel a kérdéssel veszi fel unokabátyám is a telefonkagylót... és általában évente el is jön Makóra (mint pl. tavaly is:)

De nyissuk csak ki ezt a füzetet! Keressük fel "ifjúságom"... Nézzük meg mi újság volt, Makón, :

1957. junius 14-én, péntek 6 órakor, amikor is:

"Ismét elhatároztam, hogy naplót vezetek. (ezek szerint nem először! bár úgy emlékeztem, hogy ez az első naplóm, de a korábbinak nyoma veszhetett, bár a bejegyzést tovább olvasva nem lehet nagy kár érte:) Most már biztos nem olyan unalmas dolgok kerülnek bele, mint ha a tanévben vezettem volna. Holnap lesz az utolsó tanítási nap, s utána jön a várva várt szünidő, ami -most legalábbis úgy néz ki - kellemesen fog eltelni. A Balatonra megyünk (Gyuri bácsi jóvoltából. (ő említett unokabátyám apukája, anyukám bátyja, ki feleségével együtt röviddel fiúk disszidálása után utánamentek - elutazások előtt -ajándékba- befizettek nekünk egy IBUSZ nyaralást), visszafelé pedig 1 hétig Pesten leszünk. (másik nagybátyáméknál, anyukám öccsénél )

Holnap ballagunk. De semmit nem tudunk. Magda néni (osztályfőnökünk s egyben tornatanárunk) "jóvoltából". Délelőtt csináltuk az emléklapokat, és készültünk a torna vizsgára. 12-től 1-ig lett volna tornaóránk, 1-2-ig osztályfőnöki, de M. néni csak 1/4 2-kor jött fel az osztályba. Mi persze zajongtunk, s ő erre hazaküldött bennünket, anélkül, hogy valamit is mondott volna a holnapi nappal kapcsolatban. De majd csak lesz valahogy.

D.u. 3-ra a Szegedi utcai iskolába kellett mennem rajzverseny díjkiosztásra. O. Zsuzsa lett az első. Én csak dicséretben részesülök, az oklevelet meg évzárón kapom meg.

7-kor volt megtartva a hegedű órám. B. N-nével próbáltuk a hangversenydarabokat zongorával. Először bizony nem nagyon ment együtt.

Izgatott vagyok. Hogy s mint lesz holnap...