osztálytalálkozó

1961. augusztus 20. Vasárnap 13 óra

A levélmásolás "befejezetlen elbeszélés" maradt, node annyi baj legyen. Egyébként tegnap Szegeden voltam Anyuval , s így ott adtam fel a levelet - ez is egy nap előnyt jelent.

Ma délután lesz a IV. b "2 hónapos találkozója". Jó, mi? Igaz, hogy a strandon bármikor szinte minden osztálytársammal beszéltünk. Dehát miért ne találkozzunk a cukiban. Igy izgalmasabb... Majd legközelebb beszámolok arról is, hogy mint folyt le az összejövetelünk.

(Azóta jónéhányszor találkoztunk, s nem csak a szokásos 5 évenként, és nem csak a gimiben -

...

ez a fotó a 20 éves találkozón készült 81-ben (38 évesek vagyunk)

ez meg a kb. 40 évesen , kb 20 évvel később (majd 60 évesen már)

(Nem felejtettem el, hogy egy másik beszámolóval adós vagyok.)

bajok és öröm és ...

1961. augusztus 13. Vasárnap este

Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!

Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).

Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.

Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)

...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)

U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)

Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)

osztályfotók

Most még nagyobb kihagyás következik a naplómban. Vagy 3 hónapnyi.

Viszont találtam ebből az időszakból hiteles fotót.

Kirándultunk az osztállyal a Maros partra, osztályfőnökünkkel - de valami tanulásféle is volt közben. Emlékszem a cipő (valami örökölt, fehér , félig zárt) nyomta a lábam. Talán látszik is az arcomon, olykor. Az öv nem szorított. Annyira karcsú voltam!

aranyköpések az osztályban

Makó, 1961. február 2. Csütörtök d.e. 11 óra

Annyira vidám az iskolai élet, hogy kívülálló el sem hinné. Természetesen ezt a vidámságot csupán egy pár óra alatti "beköpés" v. nyelvbotlás okozza, egyébként az iskola nagyon komoly dolog. - Most leírok egy pár esetet, amely kis időre fel-feloldta a komor, sötét levegőt az osztályban.

1. Művészettörténet óra: Igen értékes alkotás a "Gyermekkel játszó liba" ( O. aranymondása - "Libával játszó gyermek" h.)

2. Magyar óra (Sz. Csöpi: "Móricz vádiratot intéz az árva székek ellen" - Árvaszék h.)

3. Műv. órán vetíteni akarunk, de V. kicsapta a biztosítékot. Be van sötétítve függönyökkel a tanterem. J. megszólal a sötétben: "Legalább a villanyt gyújtsátok fel (ha már nem vetíthetünk.)

4. Biológia J. egy lógós alak. egész évben vagy jelentett vagy hiányzott. Biológiából pl. egész félév alatt nincs egy jegye sem, csak akkor tudja E. néni leosztályozni, ha beszámol. E. néni természetesen a szemére vetette, hogy milyen hanyag volt idő alatt - nem tudta feletetni mert vagy hiányzott vagy jelentett. J. szót kér: " Tanár néni kérem, volt úgy is, hogy itt voltam, nem is jelentettem, mégsem feleltem." (M: egyszer-kétszer előfordult vele az, ami más normális diákkal minden órán. )

5. Latin órán: K. Laci bejött az osztályba összeírni az I.K.P. -kat (Ifjú Kommunista Próba? -résztvevőit? rémlik) Mikor távozott, az osztály 91 %-a felállt. (M: tornaórán kilazultak az izmaink. - szerintem arról lehetett szó, hogy K. Laci , párhuzamos osztályba járt, szavalóverenyeken állandó riválisom, tekintélyt parancsoló jelenség volt - annak ellenére, hogy velünk azonos korú - felnőtteknek kijáróan álltunk fel nek is - csak azt nem értem, miért pont akkor, amikor kiment? csak nem bejövetele okának köszönhette?! és kiszámoltam ezt a 91%-ot? vajon hányan maradtak ülve . Hány volt a maradék, normális 9%? Ha 44 a z osztálylétszám, ki kellene számolni,... )

6. Szemvizsgálat: Klein dr (öreg iskolaorvosunk) : "Mi okozza a trachomát?" Egy hang a hátsó sorokból: "A báktériumok" (M: K. dr baktérium helyett következetesen báktériumokat szokott mondani)

7. Művészettörténet: V. az "Utolsó vacsoráról" felel: "A tanítványok hármas csoportokban beszélgetnek, és Krisztushoz nem szól senki." (Elgondolkodtató... figyelembevéve a legújabb képvizsgálatokat)

8. Torna órán játszottunk, s nem épp a legpéldamutatóbban, ezért óra végén N-tól a szokásos "Egészségetekre!" helyett hosszú és tartalmas szidást kaptunk. Ám A. tudja, mi a szófogadó diák kötelessége: "köszönjük"-kel nyugtázza a hallottakat. (A. nem sokkal később felesége lett N-nek!)

A fiúk szünetben azon vitatkoztak, van-e isten. T-t kiszólítják felelni magyarból, de felállás közben hátra szól, eldöntve a vitát:"Nincs isten." (hű, de rossz volt ezt most leírni, még idézőjelben is!)

.....stb. ...stb... folyt. köv. (remélem) (azt hiszem nem lett folytatása, legalább is itt, a naplómban. )

fogfájás/ok

1960. december 1. Csütörtök 16 óra

Ma rendel - és fáj egy kicsit a fogam. De most értünk haza a munkából - teljesen kifáradva, piszkosan. Úgyhogy semmi kedvem nincs elmenni, és különben is állítólag néhány "fogfájós" osztálytársam ott lesz - várnom kell, míg a kedélyek lecsillapodnak. (Ha tönkremennek a fogaim, ők lesznek az okai.)

rettenetes cukorrépa-szedés...

1960. november 30. Szerda

Rettenetes körülmények között történik "termelési gyakorlatunk" vagyis a cukorrépa-szedés és fejelés. Mellékes szórakozásról pedig gondoskodnak figyelmes osztálytársaim B. Tomi irányításával és vezetésével. Én lettem a főszereplő - témájukat illetően, s az a bizonyos "húzás", amelyet eddig sikerült elkerülnöm, most engem boldogít, méghozzá olyan mértékben, amely már bosszantó. Vesztemre mentem el a bálba?!?

(Ugyan már, csak mosolyogni kellett volna zödfiú osztálytársaimon...)

utóhatások

1960. november 28. d.u. 14 óra Hétfő

(Vasárnap) Hétfőn volt megtartva e havi irodalmi estünk, melyről csak egy idézetet írok ide a tegnapi (Csongrád megyei) hírlapból:

"Különösen kitűnt Gonda Júlia a "Levél a hitveshez" című Radnóti-vers tolmácsolásával." (Tehát én voltam a legjobb az újságíró- (V. Ákos) szerint (de akikkel beszéltem, s akik véleményét ismerem, mindenki ezen a véleményen volt. )

"Márton Józsefné Liszt "Szerelmi álmok" c. művének előadásával, illetve Gonda Júlia és Siket István hegedűszólóival lényegesen emelkedett a műsor színvonala."

(Jaj, de nem kellett volna eltúlozni ezeknek az u.n. "sikereknek" a jelentőségét!)

- Különös tüneteket tapasztalok magamon: nem tudok figyelni, összpontosítani - a bál óta. (Kínszenvedéssel készültem fel mára , s iskolában is, órákon állandóan elkalandoztak gondolataim - (azt ugye nem nehéz kitalálni, hogy milyen irányban? ) Egyébként biológiából 5-ösre feleltem, s még azt is hozzátette Eta néni, hogy szép volt. (Úgy látszik, nem is érdemes rendesen, szorgalmasan tanulni - annélkül is lehet jól felelni. )

Iskolában természetesen nagyon oda voltak a lányok, amiért táncoltam a doktorkával (szóval sejtésem nem tévedett). Különösen azok érdeklődtek, akiket már szintén kezelt. - S el is kezdték azt a bizonyos "húzást" vele, de egyáltalán nem bánom, hisz' eddig fantáziájuk hozzáadásával olyan személyek iránt érzett érzelmi szálakkal gyanúsítottak meg, akiket enyhén szólva utálok (legfeljebb én tetszem nekik, de nem fordítva. (pl...) Sajnos csak szombaton (legfeljebb csütörtökön láthatom ismét, mert néhány napos munkára megyünk a cukorrépa földekre. S ezzel el is ment a kedvem a további írástól..., abba is hagyom.

tegnap bálban voltam...

1960. november 27. Vasárnap

Elöljáróul csak annyit: tegnap bálban voltam.

S most kezdődjék a história, amely tulajdonképpen csütörtökön kezdődött.

Anyu hosszas unszolására elmentem az SZTK-ba a fogorvoshoz. (Az unszolásra azért volt szükség, mert eddig még minden fogorvos úgy megkínzott, hogy ez visszatartott, s akkor még nem tudtam, hogy most nem ez fog történni. ) Szerencsére hamar megnyugodtam, mert még a várakozásom elején észrevettem, hogy új fogorvosunk van, méghozzá fiatal. Már pusztán ez a tény megnyugtatott, holott akkor még nem tudtam, milyen fájdalommentesen dolgozik, csupán azt, hogy eddigi nyúzóim karmaiból sikerült kiszabadulnom. - A várakozás hamar eltelt aránylag, ott volt Bíró Zs. és Brauswetter Zs - (évfolyamtársak a gimiben, a szegedi utcai általánosban osztálytársaim voltak.) - beszélgettünk.

És most kezdődik a történet:

Leültem a fogorvosi székbe (a f. "bácsi" tessékelésére),aki mielőtt kitáthattam a szájam, megkérdezte, mi a panaszom. Mondom, van két lyukas fogam. Megnézi -s elkezd számolni: 1, 2, 3, 4, 5,. Szóval 5 lyukas foga van, és nem kettő, ami annyit jelent, hogy 5 alkalommal eljön ide - mondja kicsit szemrehányóan, de ugyanakkor kedvesen. S meg is állapítottam már ekkorra, hogy milyen helyes férfi. De nincs idő elmélkedésre, mert már hallom is hangját újra:

"Csukja csak össze a fogait!"

Megteszem, bár nem is sejtem, hogy micélból.

"Magának még nem mondta senki, hogy szabályozni kellett volna a fogát?" (előre állnak kissé fogaim.)

"De, igen. Anyukám!"

"Az anyukáján kívül senki?"

"Ő szólt a fogorvosomnak, az viszont azt mondta, hogy nincs szükség rá."

"Hát most már elkéstek vele, de mondja meg annak a fogorvosnak, hogy nem ért a fogászathoz!'"

(Hm... hát önteltek, nagyképűek vagyunk? De azért szép tőle, hogy szólt, ha már nem segíthet rajta.)

Meglepő finomsággal kezeli az egyik lyukas fogam. - Ekkorra már szinte meg is tetszett nekem a kis "doktor bácsi".

"Maga is jön a bálba?" - hallom ismét hangját, s férfiaknál ritka báj bujkál arcán.

"A bálba?" - ismétlem. "Igen" - felelem mosolyogva.

A többi már nem érdekes. Folytatás a bálban következik. De addig is egy kis (otthoni ill.) érzelmi közjátékot illesztek ide:

Itthon elragadtatással beszéltem a kis fogorvosról (ügyességéről). S néha-néha visszatértem hozzá gondolatban. S az volt a leghőbb (de megalósíthatatlannak tűnő) óhajom, hogy csak táncolnék vele a bálban! És már el is képzeltem magamnak, hogy egyszerre csak ott terem tánc közben előttem:

"Szabad? Felkérhetem a páciensemet?"

És láss csodát! Szóról szóra így történt. Azt hittem, álmodom. Ő és én - egymás karjaiban, egymás mosolyában és hangjában fürödve. Boldog voltam. S felszabadultan csevegtem - mert az ő egyéniségének gátlástalansága ezt szinte megkövetelte. - Olyan helyesnek tűnt. Csak egynéhány centivel magasabb nálam, világosbarna, rövidre nyírt haja van, barna szeme, kissé (vagy talán nem is kissé görbe az orra - de jól áll neki.) s a szája mindig bájos mosolyra áll, fogai pedig egy igazi fogorvoshoz méltón gyönyörűek (jól használhatná reklámnak.) Ruhája ultramodern, különösen ami tarka, selyem mellényét illeti. - Szóval a táncolás első perceiben boldogságom határtalan volt. Szépnek láttam külsőleg, belsőleg, egyaránt. Azután az örömbe egy kis üröm is vegyült. Lenézve nyilatkozott a bálunkról, (matrózruhában voltunk mindannyian), Makóról (hagymaszag). S ez nekem nem volt épp kedvemre. - Nem sokat táncolhattunk együtt ekkor, mert alig pár percre felkérésem után szünet következett. Megkérdezte, hogy itt vannak-e a szüleim, lemehetek-e vele (a büffébe). A terem végéhez érve B, B mellett találom magam. "Azt hiszem, őket is kezeltem." Mondom, "valóban, utánam jöttek éppen." Valamit odaszól hozzájuk. Azután tesz egy lebecsmérlő megjegyzést a matrózblúz csíkjaira! ("mi ez a bigyó?") Következő kép: büffé. 6-an alkotunk egy kört. Mi + B. B Zs és a táncosaik (B, K) A fogorvos bácsi fesztelensége egekbe csap. Nem részletezem a történteket, de ekkor már nem volt olyan nagy a boldogságom. S olyan furcsa (de bevallom jóleső, hízelgő érzés volt az hogy egy fogorvossal töltöm a szünetet, s olyan társaságban, melynek lány tagjai a legfölkapottabbak (és sajnos a legerkölcstelenebbek - de "finoman" azok.) Büszke voltam egy kicsit, mikor láttam osztálytársaim csodálkozó s irigykedő pillantásait (még inkább bámulását), s tanáraim csodálkozását, illetve meglepettségét (N, F) , amikor fenségesen elvonultunk előttük. (hisz' majdnem mindenki tudta róla, hogy ő az új fogorvos, aki pedig nem, az is láthatta, hogy jól szituált, modern ember - egyszóval nem akárki - sőt, a lányok szemében egész biztos a "legtöbbet" jelenti az egész társaságban.) - Táncolásunk 2. szakaszában hangulatom egyre csökkent. Éreztem rajta a borszagot, ("Ezerjó"-t ivott, bevallása szerint), s ez csak annyiban volt enyhítő körülmény, hogy fesztelen magatartása okát részben ebben láttam. Az is egy kicsit bántott, hogy látnom kellett,h. Zs felé orientálódik. Imponált neki, hogy mennyien kérik fel a kislányt. ("a kis ártatlant"), s kellemetlen volt nekem, hogy engem viszont nem kérnek le, finoman értésére adtam, hogy bizonyára mással is akar táncolni, - de ő hevesen tiltakozott: van annyira őszinte, hogy ha nem akar valakivel tovább táncolni, akkor megmondja (pesti szokással,): "lépjen le". (Egyébként minden egyes kifejezése a jassz nyelv legkorcsabb ágazatait képviselte. ) De erre nem került sor, mert lekértek. S ekkor láttam a különbséget közte és mostani táncosom közt. Ég és föld. Szinte visszasírtam. De hiába, "beépült" a B. családba, s Zs. nővérét: É-t táncoltatta. (Mint később megtudtam, É-t ismerhette, u.i. ő is a kórházban dolgozott.) .Csak egy-két szót váltottunk, ha véletlenül egymáshoz ütköztünk. S vége...... És én már megint rágódom magamon. Kedvesemnek kellett volna lennem hozzá, de féltem, hogy magatartása feltűnővé válik (fütyült, "rázni" akart), én mérsékelni igyekeztem. Viszont ő nagyon inkorrektül viselkedett, s így lassanként nem is voltam azon, hogy elnyerjem kegyeit. Nomeg. B. alaposan gátat vetett biztonságomnak, amivel a vele való találkozás előtt nagy mértékben rendelkeztem.

Végeredményben azt a következtetést vonom le, hogy ha nem is nagyon, de egy picit tetszem (v. tetszettem) neki. Különben nem kért volna fel, hisz' az, hogy páciense vagyok - még nem képezhet kötelezettséget arra, hogy táncoljon velem. (Erre bizonyíték, nem táncolt minden páciensével. - S megkért rá, hogy mutassak meg neki valami M.... lányt, mert ha nem kéri fel, a főorvosától nagyon kikap. M. köztudomás szerint kedves, helyes kislány... szerintem nem szép, és nem is szeretem valami nagyon, de meglepő módon, neki se tetszett, sőt, olyannyira nem, hogy mikor megmutattam neki (az épp kacéran tekintgető osztálytársamat) egy ajkbiggyesztéssel motivált fintort vágott, s annyit mondott: " Jobb lesz, ha hagyjuk a dolgot. Nem kérem fel. " "Miért?" - kérdem, (védve M-t, de ugyanakkor egy csöppet sem észlelhető rejtett kárörömmel): "M. olyan helyes kislány." de válasza még elutasítóbb az előzőnél. ("Nekem nem tetszik. " Namármost: szerintem M-t sokkal inkább kötelessége lett volna felkérni, mint engemet. Tehát valamennyire csak tetszem neki. De ha csak tetszettem, akkor a "kiábrándulás" kölcsönös. abban reménykedem, hogy hangulata volt csak oka furcsa magatartásának - s valójában nem ez az ő igazi oldala. S még abban is bízok, hogy nem tart ki az olyan könnyű... nők mellett, mint B.-k, s azok csak időlegesen tudják behálózni. Még valamit: róla alkotott utólagos véleményemen enyhít az a tény, hogy - több, mint valószínű - zsidó fiú. Nem tudom, hogy "nacionalizmus"-e ez az érzés bennem, de már több alkalommal tapasztalom, hogy rokonszenvem megnöveli, ha valakiről tudom, hogy zsidó, kivételek , persze, vannak . (M. B) S ez a tény fokozottabb mértékben áll akkor, ha az illetőt addig nem ismertem. (Például Iván esetében, s M-nél is, eleinte).

Mindenesetre kiváncsi vagyok a folytatásra. (Udvarol-e majd valamelyik B. lánynak, mit fog szólni a legközelebbi kezelése alkalmával?)

Akár bevallom, akár nem: egy kicsit beleszerettem.

(Csak nyernél már azzal is, ha sikerülne elfoglaltatnom vele X. naplóbeli szerepét , báűr jelen esetben többre vágyom, mint álmodozásra. Egyébként most már végképp merem űllítani, hogy teljes közönnyel viseltetek iránta (hisz' olyan dolgot tudtam meg róla, ami egyenesen szörnyű- fogalmam sincs mi lehetett ez a szörnyűség, alighanem megint túloztam...)

- Mindettől függetlenül is viszonylag (ahhoz képest, hogy 2 éve nem voltam táncparketten) egészen jól szórakoztam. Osztálytársaimmal szinte kivétel nélkül táncoltam - sokkal többször is. B. Dénes is felkért többször, s magyar-történelem szakos bölcsész lévén sok hasznos dolgot tudtam meg t (tőle kért le Ő ) tőle az egyetemről. Ezen kívül 2 nem makói fiúval is táncoltam - az egyikrőlj obb, ha nem beszélek, a másik egy helyes, jóképű pesti fiú, akivel egész kellemesen éreztem magam, s ahogy ő nyilatkozott, ő szintén (én nem nyilatkoztam.) Jól tudtam vele táncolni, talán épp azért, mert ő se szereti. Közben beszélgettünk erről-arról (szünetben és sajátmagunk által létrehozott szünetben s). - Jajj! Hát nem megfeledkeztem a kis Törökről (I. osztályos) Pedig ő volt a legelső táncosom (u.i osztálytársaink, a fiúk, rendeztek, és csak 10-kor szabadultak fel, akkor juthattak hozzá a táncoláshoz.)

Látod-látod?! Őróla 4 oldalt írtam - összes többi táncosomról összesen 1/2-t. Csak nem szerettem bele valóban? Mindenesetre jó érzés rá gondolni és álmodozni róla (bár ez utóbbit nem nagyon merem, hisz nem elég szilárd az alap, amelyre felépíthetném az álmot). - De jó volna, ha...

42 év múlva, lányom IV-es, "gombavató" gimibálján -

neki már nem matrózblúzban kellett mennie....

"termelési gyakorlaton".. másról

1960. október 16. Vasárnap d.u. 1/2 1

Péntek óta termelési gyakorlaton vesz részt az egész iskola (csak tudnám, hogy egy gimnáziumnak miért volt szüksége "termelési gyakorlatra" - ) - osztályonként más és más T.SZ.-ben (ja persze, nem a gimnáziumnak , hanem a T.Sz. -termelő szövetkezetet- eknek volt szüksége rá(nk)! (Mi Rákos (tanya) környékén kukoricát törtünk.) Bizony, eléggé nehezemre esik a fizikai munka, de akarom és csinálom is, nomeg sokan segítenek. Munkám ill. ügyetlenségem emlékét már 3 helyen őrzöm. Az ujjamon van két sérülés, az arcomon egy karcolás. Node én nem panaszkodni akarok, hisz' nem is olyan rossz dolog ez a - kicsit kiránduláshoz hasonló - közös fizikai munka. Sőt! Hasznos is. S nem csak annyiban, hogy belekóstolva a fárasztó földmunkába, ezentúl jobban megbecsüljük azt. Hanem azért is, mert ilyenkor közelebb kerülünk egymáshoz -akik együtt dolgozunk -, megtudjuk, hogy vélekednek felőlünk, s jobban megismerjük egymást.

Az első munkanapot kissé kesernyés szájízzel fejeztem be, s ennek oka legfőkképp Buci volt. Nem akarom hosszan fejtegetni a dolgot. Látszólag jelentéktelen dolog, de nekem mégis fáj. Hisz olyan dologgal gyanúsított, ami nem igaz - és különben is képtelenség. (megmutatkozik rajta eredeti "kitalálójának" és elterjesztőjének enyhén szólva "hülye" volta. - (T.P.) - No és még egy mondat vésődött agyamba a jelzett napon elhangzottakból: "Juli! Nem hiszem el, hogy neked még nem akart udvarolni egyí fiú sem!"

A tegnapi munkához már jobb, sőt egész kellemes hangulat fűződik. D. tanárúr nem jött ki velünk, így N. volt az egyedüli felügyelő tanárunk. S meg kell állapítanom, hogy nagyon rendesen viselkedett. Sokat dolgozott ő is, vagyis segített. (Nekem 3-szor is.) Szóval, lehet, hogy valamikor már egész jó véleménnyel leszek róla. Nem is értem, hogy is állok vele. Szimpatikus s ugyanakkor unszimpatikus (antipatikus!) a szememben, rokonszenves és ellenszenves, szerény és szerénytelen, s még sorolhatnám az ellentétes vonásokat. (Úgy látszik, ekkoriban még nem tartottam természetesnek, hogy az embernek, de legalábbis némely embernek - így maganak is! - lehetnek ellentmondásos sajátosságai - és az mégcsak nem is feltétlenül baj!) Csak azt nem értem, hogy miért álmodtam ma éjjel róla, mégpedig olyan álmot, amely azt hitethetén el velem, ha nem tudnám az ellenkezőjét, - hogy tetszik nekem, vagy talán szerelmes vagyok bele. - (És Freud? - pedig már olvastam a könyvét az Álomról, a "vágyteljesülés" -ítés, furfangos módjairól, a tudatalatti előbukkanásairól - meg íme egy ellentmondás, ami bennem is lehetett...) - Egyébként álmom tartalmában felismertem a másik élményanyag, a Mozart c. film egyes mozzanatait is. - Az említett film nagyon megható volt, s én azt az eszmei-, és főként érzelmi mondanivalót olvastam ki belőle, hogy "A legszebb dolog a szerelem". S az eszményi, örökké tartó szerelem minden akadályt legyőzve diadalmaskodik. (Amor omnia vincit) Gyönyörű film volt. Úgy érzem, minden eljövendő szerelmemben egy kicsit éreztetni fogja hatását. (Mozart: Oscar Werner)

operában - megfázva

1960. szeptember 16. Péntek d.e. 1/2 9

Fantasztikus, hogy mennyire meg vagyok fázva. Már második napja vagyok benne ebben az átkozott influenzában (amely osztályunkban járványszerűen jelentkezett). De azért betegségem ellenére is elmentem tegnap a Kultúrházba megnézni és meghallgatni (a szegedi művészek eladásában) Rossini: A sevillai borbély című vígoperáját. Most azután nyomhatom az ágyat!

De mégis megérte (és különben is, valószínűleg, ha nem megyek el az előadásra, akkor is itthon kell maradnom). Nekem olyan nagy élményt jelent egy-egy ilyen este! Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de én még így, megfázósan, köhögési rohamokat, tüsszentést, orrfúvást visszafojtva is, minden kis apró mozzanatot a legmesszebbmenőkig élveztem. - Arival voltam, a 2. 3. felvonást a 3. sorban néztük végig (az 1-ről elkéstünk.) u.i. nekem "jutalmul" a hétfői szereplésért (Kísérleti Színpad: Szeptemberi emlék) tiszteletjegyet kaptam, a többi szereplővel együtt. (Egyébként ezekről a szereplésekről majd bővebben is fogok írni.) Tehát nagyon közel voltunk a színpadhoz (zenekarhoz), és így a kontaktus közvetlenebb volt számunkra - a színészek felé - és ez sokkal növelte a színpad varázsát. A grófot Szabó Miklós alakította, kinek hangját egyenesen imádom,de ebben a szerepben nem tudott eléggé kidomborodni az a csodálatos, lenyűgöző hang. (Egyetlen magánáriája sem volt.) S a színpadi játéka, illetve viselkedése nem nyerte el a tetszésemet. Olyan furcsa volt, hogy állandóan a nézőtérre pislogott, pedig az ő művészetének igazán nincs szüksége hatásvadászatra. - Figarot alakító Sebestyén(?) kitűnő volt. Kedves, bájos, huncut, fürge, "jópofa" - egyszóval "remek" volt. Nagyon helyes volt színpadon, nem tudom, vajon civilben is olyan-e. Rozina alakítója Horváth Anna volt. AZ ő játéka is tetszett. No és Don Basilio?! Nevetnem kell, ha rá gondolok. Nagyszerű volt ő is. A "Rágalom áriát" kifogástalanul énekelte el, és játékával jól alátámasztotta. (A hangját, a mozdulatait egyaránt szabadra engedte..) A doktor is remek volt. Remek? Az nem is kifejezés! Csakhogy már teljesen kifogytam a dicsérő jelzőkből. A zenekar viszont szerintem nem remekelt.

Ezt a nagy operarajongást! De igaz, ami igaz... máig tart. Egyáltalán a zene - állandó örömforrás!

évnyitó után

1960. szeptember 1. Csütörtök 1/2 12

Legszívesebben egy sort se írnék ide többé, mert kimondhatatlanul megutáltam magamat. Ha megtehetném, "szóba se állnék" "velem". - Most is csak azért írok, illetve foglalkozom magammal, mert valami módon le kell vezetni a dühöm.

Hát mi is történt? Az évnyitón szavaltam és eltévesztettem a verset, 2 helyen is. Nem tudom, hogy történhetett. De már éreztem előre, s úgy mentem ki a színpadra, mint aki el van készülve a felsülésre. (NaHÁT! eZ AZ! nEGATÍV PROGRAMOZÁS, ÖNMAGÁT BETELJESÍTŐ JÓSLAT!)

Rettenetesen szégyellem azok előtt a dolgot, akik észrevették (feltételezem, hogy a magyar tanárok - most sóhajtottam egyet), de talán legjobban magam előtt. A szabadtérin volt az ünnepély, s akárhova néztem, mindig arcokat láttam, sőt, ismerős arcokat, s nem tudtam koncentrálni - egy helyen átköltöttem egy kifejezést, azután kihagytam 3 sort - rettenetes, s ezt mind észrevettem, közben, és így kutyául éreztem magam a színpadon. De egy kis idő múlva felengedtem - az osztályban, társaim körében. Viszont most itthon ismét rettenetesen érzem magam. (emlékszem! mindenre! arra a nagyon rossz érzésre is! fel idézhető! de érthetetlen is... szerintem, rajtam kívül senki nem vett észre semmit!!! )

A másik: már nem ennyire konkrét. Utálom magam, amiért ennyire belesüllyedtem (a szó szoros értelmében az X. féle ügybe) Úgy szeretném összeszidni magamat, de úgy! S mivel más nem szidhat össze (h. I.-nek, hiszen még előttem is szégyellem ezt a "gyöngeség"-et), én teszem meg -így gondolatban, de most már, remélem, utoljára. Ma nem történt semmi ezzel a dologgal kapcsolatban, nem kerestem, nem vártam, hogy lássam, s így csak egyetlen egyszer láttam (ja, csak ne nézett volna rám akkor is, miért hátráltat "megjavulásomban"?), s rögtön elnéztem másfelé. Amikor elvonultunk, s ő feltehetően ott állt pár lépésre tőlünk (én nem néztem arra, direkt) K. M. megszólalt: "Khxuj zsnrjxu, gkszám át u Hujpkn" (ez titkos írás, nem kell megijedni) Szóval még akkor se néztem oda, s egy szót sem szóltam. - Egyébként most már kb. biztos vagyok benne, hogy K-nak is tetszik (v. esetleg csak tetszett X.) S az is lehet, hogy ő is szabadulni akar attól a gondolatattól, és ezért mondja mostanában rá, hogy "csúnya". Én bizony, nem is tudom már, hogy milyen, mert egyszerűen nem merek ránézni. Félek, határozottan félek. Sokszor úgy érzem, hogy nem bírom tovább, ez több, mint kibírható, és azután rájövök, hogy nevetséges és hülye vagyok. Nem érdemes égni, lobogni. "Nem éri meg a világ". Ez legújabb tapasztalatom, u.i nem csak magamban, az emberekben is (általában) csalódtam. S én nem akarok olyan lenni, mint ők. Véget vetek ennek a " "szerelemnek" " (igen, dupla idézőjelben!!!) most már valóban. Sikerülni fog, érzem.

Csak úgy, mellékesen megjegyzem, hogy amikor már elég sok idő eltelt, s még nem tűnt elő tisztelt tanáraim körében, arra gondoltam, hogy talán elhelyezték. S őszintén örültem ennek a gondoltatnak. Valóban, milyen jó megoldás lett volna. (bár csak fél-, a másik része még rám hárult volna - így viszont mind a két rész az "enyém".)

-Képzeld! D. túr adott fel holnapra leckét, a fél fizika könyvet. De olyan rettenetesen fáj a fejem, hogy képtelen lennék tanulni, inkább firkálok egy kicsit.

Egészen érdekesnek találom a IV-es tananyagot. Kémia, földrajz helyett lélektan, művészettörténet. 2 utálatos tárgy helyett 2 angyali, mely fokozott mértékben érdekel. - A napokban megvettem a könyveket, s gyönyörűen be is csomagoltam a füzetekkel, nagy szótárakkal együtt (s hogy tovább dicsekedjek: a"tálalóban" vagyis az én polcaimon ragyogó rendet raktam) no és belelapozgattam a könyvekbe, de a lélektant szinte alfátol omegáig kiolvastam, annyira lekötött, s még továbbmenően is foglalkoztam a pszichológiával. Az egyik feladatot végrehajtottam, vagyis leírtam 10 percig az "élményeimet", amik az írás időtartam alatt értek (A pszichológia élményt ért a mindennapos "átélések" alatt is, nem csak a szokatlan, jelentős események átélését.)

(Érdekes dolog történt, az előbb jöttem a könyvtárból,És a 2000c. lap júniusi számában egy Feldmárral készitett interjút olvastam, amiből kiderült, hogy ez egyfajta buddhista meditáció, amit ő is napont csinál, sőt terápiában használja: figyelni.... csukott szemmel... persze írni úgy nehéz lenne, de érdekes a rögzités, már amennyire egyáltalán lehetséges:

I. 1960.VIII.29.

"Ez az óraketyegés már kezd idegesíteni. Ez tölti be az egész szobát. De tévedtem, épp most egy légy zúg a fejem körül, s most kintről szekérzörgés hallatszik be, majd ajtónyikorgás, és anyu léptei. Érdekes, ha az ember nem gondol semmire, csak a környezetére figyel, mennyi zajt észrevesz, amire máskülönben fel sem figyel. Le sem tudom írni ezeket a hatásokat, illetve zajokat, olyan gyorsan követik egymást - Kissé fáraszt ez a gyors írás, kezd fájni a hátam a bal lapocka táján. Nem jut eszembe semmi. Érdekes, mert nagyon ritkán vannak ilyen perceim. Általában az ember - én legalább is - mindig gondol(ok) valamire. S tulajdonképpen az előbb is gondoltam valamire, arra, hogy "nem gondolok semmire"; no de ne filozofáljunk! Egyébként szeretem a filozófiát is, de közel se annyira, mint a lélektant, jelenleg a tudományágak közül ez érdekel a legjobban. Ma vettem meg a IV-es tankönyveket, elsősorban a lélektankönyvet lapozgatom... - Olyan belső feszültséget érzek, nem tudom, mitől van ez. Szeretnék... - nem is tudom, mit szeretnék - talán kirohanni a szabadba, s beleharapni a levegőbe? Most sóhajtottam egyet, s ez is jól esett. Még egyet, s most azon gondolkodtam, hogy ez is jólesett-e, mert akaratlanul is arra gondoltam, hogy mit írjak ide következő mondatnak. Szokatlan ez az "élményleírás", de érdekes, nagyon. - Az órára néztem: 1 perc és abba kell hagynom az írást a feladat szerint. Már a karom is kezd fájni a 9 percnyi írástól; hiába, meglátszik, hogy szünidő van. De sajnos ez sem tart már soká...

II. 1960. IX.1.

"Fáj a fejem rettenetesen. Sötét gondolatok cikáznának benne, ha nem fájna, így viszont csak cammognak. Nem valami jó érzés fog el, ha évnyitóra gondolok. De hagyjuk. Szól a rádió, kakas kukorékol - maradjunk a realitásnál, a "má"-nál, illetve a jelennél, hagyjuk a délelőttöt azaz a múltat. Fáj a fejem, a fejem! Jajj! S egy kicsit álmos is vagyok, de nem tudnék aludni. Sajnos nem lesz valami valószerű ez az írás, mert állandóan ara gondolok, hogy mit írjak a következő mondatban, dehát most, hogy ezt leírtam, ez is "élmény"-nek számít. Nem? Node nem filozofálok, már megint. Mert ezt csak az tegye, aki valóban ért hozzá, én szeretem, de nem nagyon értek hozzá. Szóval hagyjuk! - Szeretnék valami másra is gondolni mint a fejfájásomra és a lelkiállapotomra. Általában nem szeretnék annyit foglalkozni magammal, mint eddig, és jelenleg is, de hisz ez az egész "élményleírás" , s az természetes, hogy azzal az emberrel foglalkozik főleg, aki írja. - Fáj a fejem, fáj rendületlenül, s így nem tudok szabadulni ettől a gondolattól, mivel sajnos az érzéstől sem. Jelenleg legnagyobb "élményem" (hogy szakszerű legyek) ez. - Az órát figyelem, hogy meddig tart még az a bizonyos 10 perc, amíg írnom kell, s pont ebben a pillanatban mondta be a rádió, hogy 15 óra. Tehát még 4 perc, és kész, u.i. már unom ezt a firkálást. - Most Anyuval beszéltem egy pár szót, ez néhány pillanat kiesés. Sebaj. - Sok a légy, pedig nálunk soha nincs. de tegnap nagytakarítás volt, és bejöttek. Utálom a legyeket, de nem volna lelkierőm agyoncsapni egyet sem. No éppen letelt az idő, amit látom."

Ki kellene próbálni ezt az "élményleírást" most is.

De meditálni, pláne!

a mondat késleltetett kifejtése...

1960. május 26. Csütörtök d.e. 11óra

Hát akkor , ha ígéretemhez hű akarok lenni, akkor a 21-i előrejegyzést a szentimentális-ságra vonatkozóan most alakítom valósággá. (Tegnap erős fejfájásom volt egész nap, úgyhogy ma itthon maradtam, ágyban vagyok. )

Szegedi kirándulásunk elég jól sikerült, minek alkalmával I-tól X-szel kapcsolatban megtudtam valamit, ami jellemét erősen csorbítja, s kiábrándítja azt, aki szereti (tisztelettel), de nem azt, teszi azzal, aki másképp teszi (szerelemmel). Ugye kíváncsi vagy kis Naplóm, mit is hallottam Őróla, de most az egyszer nem esik meg szívem rajtad.) Így is, (enélkül is ) már túlságosan szókimondó vagyok. (Nem tudom már, mit hallhattam, de nem nagyon értem ezt a szétválasztást , tisztelet-szerelem, ill. ha valami jellemcsorbító, hogy nem érintheti meg ez negatívan a szerelmi érzést is...(?) - Szinte minden nap látom őt, de tekintetünk csak néha-néha találkozik, ilyenkor is csak pillanatokig, hisz' énrám az ő tekintete áramütésszerűen hat, ami viszont tudvalevőleg fájdalmas (sőt halálos) (!) Jelenleg már nem is vagyok annyira biztos abban, hogy tetszem neki én is - mint e különös szerelem kezdetén - , de mégsem tudom abbahagyni, nem találok senkit rajta kívül, aki álmodozásaim középpontja , szerelmem tárgya, "bálványom" lehet. (Micsoda szinonímák! mégha idézőjelesen is...) Néhányszor azt hiszem, hogy hol ez, hol az pótolhatja Őt, de minduntalan visszatérek hozzá. - Bár rengeteget szoktam írni róla (itt!), semmit se lehet észrevenni rajtam, ha látom Őt (külsőleg), ami bensőmben játszódik le, annak csak én vagyok a tanúja. Az rettenetes volna, ha valaki is sejtené. Mostanában még szebb. mint volt. S amikor I-val Szegeden zsánereinkről beszéltünk, én az ő alakját festettem le: fekete haj; tüzes, fekete szempár; egyenes orr, vékony, egyenes, férfiasan összezárt ajkak; ragyogó, fehér, szabályos fogsor; kreol bőr; férfias, erőteljes termet. Hát igen, ilyen ő. (Még szerencse, hogy I. nem jött rá, hogy ki személyesíti meg e nemes (kül)tulajdonságokat. Igaz, hogy én azt mondtam neki, hogy sajnos még nem találtam rá arra, aki e vonásokat, mind, magán viseli.) (...)

Sokszor arra gondolok, hogy csak jönne már valaki más (de mindenkiben Őt keresem, s Ő csak egy van, s az az egy nagyon messze áll tőlem, bár útjaink -térbeli értelemben - szinte ugyanazok, és sokszor egy lépés választ el bennünket egymástól. ) Talán a kirándulás hoz Valakit, bár nem valószínű, még az sem, hogy táncolni fogunk, legfeljebb házi-murin becses és tiszteletreméltó, de "kisfiú" osztálytársainkkal. De akárhogy is alakul ,a kirándulásnak mindenképp kimondhatatlanul örülök, és sok szép élményt várok tőle. Talán nem hiúsítja meg elképzeléseimet. Már alig várom azt a nevezetes napot (május 29. vasárnap), amikor útrakelünk autóbuszunkkal. Úgy számolom, mint a kicsik az addig levő napokat - szóval még hármat alszok, s akkor hajnalban: indulás!

(tervezett) kirándulások

1960. május 18. este 9 óra Szerda

Szegedről most nem rég jöttem meg - (órám volt bent) és képzeld, holnap is ott leszek, u.i. az énekkar és zenekar tagjai kirándulást tesznek, s hova is mehetnének máshova, mint Szegedre, hisz' nem akarják szétrombolni az "évtizedes" hagyományokat. 9,10-sel fogunk menni (persze vonatot tessék érteni, a rendszeres buszjáratok , amik fél óránként indulnak, sokszor egy gyorsított változattal is - ami egyenesen Szegedre megy, s nem is áll meg csak ott - később lettek elindítva) s csupán az esti programot tudom, amely színházlátogatás: a "Gül babá"-t nézzük meg. Én nagyon várom e kiruccanást, mint mindig, s ha már a kirándulásnál tartunk, megírom azt is, hogy a május 29. -i dátum várva várt nap a magam és osztálytársaim számára, u.i. ekkor kezdődik közös "nyaralásunk", mely egy hétig fog tartani (Síkfőpuszta - Budapest ) De erről talán helyesebb lesz majd utólag írni, hisz' akkor már többet tudok, s a biztosat.

szereplések

1960. május 8. Vasárnap d. e. 10 óra

Jelenleg valóban sok mondanivalóm van, de attól félek, hogy nem fogom a legmegfelelőbben kifejezésre juttatni azokat, mely valamennyi örömhír, s két újságcikkel kapcsolatos. Az első április 29-én jelent meg "Szerdán rendezte meg a makói gimnázium a hagyományos József Attila emlékünnepélyt", s rám vonatkozó része: "G.J. nagy átéléssel és kitűnő technikával szavalta el a költő "Hazám" című versét. Előadása azt bizonyította, hogy a makói szavalók fejlődése jó irányban halad és jó kezekben van." (mellesleg megjegyezve: azok a bizonyos "kezek" nem léteznek illetve az enyéim) s továbbá: "A zeneszámok közül S.I. és G. J. hegedűszáma aratott megérdemelt sikert.)

Ennyit mond az újságcikk, s most jövök én:

E nevezetes nap örökké emlékezetes marad, s ehhez hozzájárul túlzsúfoltsága is. Kellő aláfestésül előrebocsájtom, hogy e tanévben egyáltalán nem szerepeltetett az iskola (talán egy sajnálatos félreértés miatt) s ezek után lásd , mi történt: - Az ünnepélyre készülnöm kellett zenekari- szólószámokkal és a Hazám c. verssel. De úgy látszik ez korántsem volt elég. A nevezetes napon 12 órás szünetben hívat Margit néni (a szomszéd osztály magyar tanárnője, aki a műsorokat szokta szervezni) : Tudod-e a Fiatal életek indulóját? -Nem. - válaszolok. - "U.i. be kellene ugorni ezzel a verssel délutánra. mert a szavaló megbetegedett. Ha nem, találunk mást, akkor beküldöm Nelli nénivel a könyvet, s majd magyarórán megtanulod." Símán is ment volna minden, ha N. néni nem "akar segíteni" rajtam, s így odaadta P. Marinak a könyvet, s a mikor óra végén felolvastatta vele a verset, majd velem, hogy mutassak rá a hibákra, úgy döntött, hogy mégis csak nálam kell maradni. (De legalább órán nálam lett volna az a vers!) 1-2-ig zenekar. A versből még egy szót se tudok, s 3-kor már a szobornál kell állnom, a város főterén, (akkor még ott állt költőnk szobra, amit mostanában helyeztek a gimnázium elé, ahova megjósolta...) "a nagy nyilvánosság előtt", s szavalni a legnagyobb lelkinyugalommal. Mielőtt hazamentem, 5 percet igénybevéve "megtanultam" a verset. Ez mutatkozott a legnagyszerűbb megoldásnak, mert így ki tudtam használni "a verssel a fejemben" azt az időt, ami a hazamenésemmel eltelt. Otthon kis idegeskedés, kapkodás, enni nem akarás. (Ez nagyon éles emlékként megmaradt bennem, szegény anyu hozza a kezében a z aranylón sárga húslevest, metélttésztával, jön utánam, én menekülök, ő könyörög, hogy legalább egy falatot egyek belőle, de én hajthatatlan vagyok, -bánt is utólag -csak a verssel törődök, képtelen lennék amúgy is enni, össze van szorulva a gyomrom. _ Lányomnak most elmesélve ezt a történetet, egyből ezt a kérdést teszi fel, de miért nem olvastad fel azt a verset, miért kellett mindenáron megtanulni, ilyen körülmények közt. - Hát... ez akkoriban elképzelhetetlen lett volna! Ma általános. Látom, országos, nemzeti ünnepeken is.) De ami fő, délután minden nagyszerűen ment, (amint azt a cikk is bizonyítja, amire visszatérve még annyit szeretnék mondani, hogy (nem tulajdonítok én túlzott jelentőséget az újságcikkeknek - mondjuk akkoriban nem bulvárlap volt a megyei lap, - másrészt egy nyitott dobozba összegyűjtögetett cikkekre valahogy ráömlött a tinta - úgyhogy talmiságuk ílymódon szimbolikusan az idők folyamán megmutatkozott e múló dicsőséget eltakaró kék foltokkal) N. néni ült az előadáson az újságíró mellett, s tőle tudom, hogy az mennyire el volt ragadtatva a szavalásomtól, s tüzetesen érdeklődött irántam, úgy hogy N. n. véleménye szerint "biztosan fel fognak karolni" (jaj! kik, hova? mi ez már megint? - Amúgy az újságíróval még összehozott a sors, már fiatal tanárként, amikor bejött az egyik magyar órámra, írni róla és -az igazgatónak javasolt legjobb magyar irodalom taníványomról, aki a méltán ült az osztályban József Attila egykori padjában - s aki jóval később a felesége is lett az újságírónak, s maga is újságíró, jelenleg is - így lettem én akaratlanul is "házasságközvetítő" , de némileg pályán elindító is...(?) Sajnos az újságíró már nem él...)

A szavalással kapcsolatban: végre sokat szerepelek: (Ennek nem örülhetett mindenki! Anyu a József Attila ünnepségen meghallotta a háta mögött ülő egyik tanár foga közt elmorzsolt rosszalló, gunyoros megjegyzését, mikor a Hazám-mal a színpadra álltam: "Már megint a G. !!" - rosszul is eshetett neki - hiszen rámtukmálták, s emiatt nem is ettem meg az ebédjét... mint tudjuk... )

A József Attila ünnepség előtt a Hazafias Népfront gyűlésén. (azóta levélben köszönték meg közreműködésem.) (gondolom merő formalitásból, hivatalosan)

Szombaton a Tavaszi Hangversenyen szintén kivettem részem a szereplésből. Zenekarban játszottam, szólót, és szavaltam. S a sikerem nagy volt. B. G. tanárnő szerint aznap "az egész város rólam beszélt" (azt hiszem, B. G. tanárnő szeretett túlozni, de tény, hogy mindig mindenről (pletykáról is) ő volt legjobban informálódva a városban). Vasárnap, május 1-jén szintén szavaltam. S ma délután fél ötkor a városi Anyák napja ünnepségen szintén fogok.

S végre! 15-én (egy hét múlva) meg lesz tartva a megyei szavalóverseny Vásárhelyen. Csak sikerülne! Olyan hatalmas vágyat érzek arra, hogy feltűnjek. (jaj, de rossz ez a szóhasználat!)

Vágyom a sikerre, az érvényesülésre. Nem tudom eldobni azt a gondolatot hogy színésznő legyek. Nem és nem. Hiába próbálkozik ellenvetéssel a rokonság minden egyes tagja. (Egyébként Laci bácsitól a napokban kaptam egy gyönyörű, hosszú levelet, amire okvetlenül vissza fogok még térni)

A másik újságcikk arról tudósít, hogy a Felszabadulási Seregszemle irodalmi pályázatán 2. díjat nyertem. (s 200 Ft könyvutalványt - akkor ebből rengeteg könyvet lehetett vásárolni!)

Lehet, hogy a fenti sorok száraz felsorolásnak tűnnek, de nekem többet jelentenek: a felemelkedés, a siker útjának parányi állomásait.

(Azt hiszem mégis csak eltúloztam a jelentőségüket! Minden (külső) siker átmeneti és talmi! és csak részleges. Az élet, a lét értelme valahol egészen máshol van. Azt hiszem elég hamar rá is jöttem. És elég hamar le is mondtam a -külső- sikerekről, önként! Talán még jobban is , mint kellett volna(?) De találtam helyette mást...)

E héttől kezdve menzás vagyok. vagyis a kollégiumban ebédelek, s így minden nap látom Őt. Illetve láthatnám, ha valami bámulatos erő nem venné le tekintetem minduntalan róla. Szeretem, de egyre jobban kezdem azt hinni, hogy nem Őt, hanem ezt az érzést. Olyan jó volna tudni, hogy Ő vajon mit gondol felőlem? A J. A. ünnepélyen a színpadon szavalva észrevettem Őt. Úgy nézett rám, olyan gyönyörűen, s olyan csodálatosan szép volt, hogy erőt kellett venni magamon, hogy folytassam a szavalást, beeéléssel, s elfelejteni azt a káprázatos, mély, szívbehatoló tekintetet. (Szerencsére sikerült.) ... S ha elgondolkodom ezen a különös szerelmen nevetnem vagy talán még inkább sírnom kellene. Ó, de szerencsétlen is vagyok én! Hát ez már örökké így lesz, hát valóban igaz az a mondás, hogy

"Aki elérhetetlen, azt örökké szeretjük." (?)

"korunk csodája" és egy megbotránkozás

1960. április 23. Péntek 11 óra

Tegnap délután V. Erzsinél voltam, s ott gyönyörködhettem - életemben először - "korunk csodájában" a televízióban. El vagyok ragadtatva tőle. Úgy érzem, ha volna egy nálunk, itthon is, akkor állandóan azt nézném,vagyis nem olyan nagy baj, hogy nincs, hiszen hátráltatna a munkámban (s én főleg este szoktam tanulni - adás pedig, akkoriban, még csak akkor volt!) Ennek ellenére, azt hiszem, mihelyt végzek, és berendezkedek "új életemre", megkezdem a gyűjtést rá. De ez még messze van, s egyelőre még azt sem tudom, hogy milyen lesz az az új élet. Talán nem is én nézem a T.V.-t, hanem engem néznek?... ("cselekvő" - "szenvedő") ez ismét a nevezetes "ábránd" szava volt. Felejtsd el gyorsan, mert most még nagyon hiú ábrándnak tűnik.

("bennelenni a tévében" hm,... már semmiféle ambició nem célozná ezt meg, a nézését se nagyon... de azért voltak (lettek) "szép tévés estéink" , akkor még színvonalas műsorokkal, tévéjátékokkal) ahogy anyukám még utolsó napjai egyikén is felidézte... )

Tegnap történt még valami, ami ha nem is olyan maradandó, mint a T.V.-vel való megismerkedésem élménye, de nagy hatással volt rám, mégpedig rossz, nyomasztó, megbotránkoztató hatással. Beszélgettünk Erzsivel egy osztálytársunkról, akiről mindig tudtam, hogy fiús, (fiúzós), sőt kacér, de amit hallottam róla, mégis megdöbbentett, s kiábrándított nem is (ill. nem csak) önmagából, hanem általában az emberekből, mert "az éremnek van egy másik oldala is", s a másik személy felől nézve a dolgot, talán még kiábrándítóbb. (...) Ezentúl nem tudok olyan szemmel nézni rájuk, mint eddig...

(Nem akarom leírni az esetet, egyrészt személyes jellege miatt, másrészt... ugye sejted miért nem írnám le szívesen?)

1960...

1960. január 4. Hétfő este 1/2 7

Ha valaki elolvasná ezt a naplót (ami persze semmiféle szempontból nem lenne hasznos se rá, sem rám nézve), azt gondolná, hogy írója egy olyan valaki, akinek más gondjai nincsenek is, minthogy buta érzéseivel foglalkozzon. Pedig aki ezt hiszi, téved. Bizony vannak nekem egyéb gondjaim is, amik viszont valójában gondok, de nem annyira naplóba való könnyebb műfajhoz tartozók. (vajon honnan szedtem én ezt a tévhitet, hogy a napló "könnyebb műfaj"?!) (ugyanis szerintem azok a "gondok", amikkel szoktam (itt) foglalkozni, könnyű "gondok", amik jólesőek. (hm..., kezdődő mazochizmus?) Talán legnagyobb gondja életemnek anyukám betegsége, amely hosszabb-rövidebb szünet után visszatér. Jelenleg is ki van merülve. Vásárhelyen voltunk, ott érte el tetőpontját betegsége, úgyhogy haza kellett jönnünk, pedig különben az egész szünetben ott maradtunk volna. Andykát ismét bámultam, főleg okosságát. - De látod k. Naplóm , hogy ez a szomorú téma nem idevaló, hisz' a napló rendeltetésébe lehet , hogy beletartozna ez is (na lám!), én viszont -btapasztalhatod is - a naplóírást felüdülésnek, kikapcsolódásnak használom (a naplóolvasással együtt).

S az életnek vannak kézzelfogható örömei is. Ma is pl. ilyen öröm ért... A szünetre 30 matematika példa van feladva, s ebből ki voltam jelölve beszámolónak (ui. az 5-ösöm meg van kérdőjelezve, 0,3 a négyzeten miatt. Nem érted? szóval 0,3 a négyzeten = 0,09 és nem 0,9, ahogy én mondtam egy alkalommal, s 1-est kaptam érte.) Tanár úr viszont ugyanakkor kijelentette (ez a múlt év - 59. - utolsó óráján volt), hogy a faliújságcikk váltságdíj; aki jó cikket ír (az általa megadott témára), annak elengedi a beszámolót. S hozzám külön odajött szünetben, hogy ugye írok (u.i. már év eleje óta kér rá, eredménytelenül). - Hát neki is ültem 28-án, és megírtam a cikket az olvasásról. Tegnap pedig felülkerekedtem, elmentem V. E.-hez, és izzadságos, hosszas munkával együttesen legépeltük. - Ma 9-re be kellett menni az iskolába megbeszélésre. Beadtam a faliújságcikket Csabáéval együtt. Egyszer csak hallom Cs. hangját. "Juli? Elengedi a beszámolót?" "Kérdezd meg Te! " - válaszolom elővigyázatosságból. Meg is kérdezte - vesztére - tanár úr azt mondta, hogy annak könnyebb lesz csupán a beszámolója. - Kicsit elkeserített ez, mert úgy gondolkodtam, pénteken lesz a beszámoló, hétfőn az első tanítási nap. Még nem lehet tudni, de valószínűleg meghosszabbítják a szünetet. Na már most, mivel erre nem lehet számítani, el kell készülnöm a tanulnivalókkal hétfőre, ez viszont csak úgy lehetséges, ha péntekig is tanulok, pedig a beszámolóra való felkészülés tetemes időt vesz el, s így agyon van lőve a szünetem, s ha meghosszabbítják a szünetet, és nem sikerül a legjobban a beszámoló, bosszankodom esetleg, hogy miért vettem el tanulással a beszámolóra való felkészülés idejét. - Node az efféle aggályaim csak 3 óráig tartottak. U.i. osztályfőnököm eljött hozzánk azzal a hírrel, hogy nagyon tetszik neki a faliújságcikkem, s ezért elengedi a beszámolót. Nagyon örültem, de talán annak még jobban, hogy ilyen rendes osztályfőnököm van. (pedig egy párszor, mikor összeszidott, félreértettem). S azt hiszem, ez a legfontosabb. (a 30 mat. példát így is úgy is megtanulom.)

(én ezt az egészet már nem is tudom felfogni, egyszerűen nem értem, lányomnak felolvastam, azt mondta, hogy "szörnyű stréber" voltam. Szerintem ez nem stréberség... valami más. "A kor hatalma" )

-A szünet egyébként elég unalmas; s rányomja a bélyeget anyu lehangoló betegsége.

"Szép álmokat!"

1959. október 20. Kedd d.u. 4 óra

A helyzet változatlan (pangás), de ez a helyzet már közel van ahhoz, hogy kibírhatatlan legyen. Viszont, s ez a legfurcsább, kibírhatatlansága mellett jó, mind a kettő egyszerre. - Várom a szüneteket, hogy láthassam, de csak pillanatokig tart ez is, mert úgy látom mindig, hogy ő is néz, ha meg nem, akkor attól félek, hogy esetleg más észreveszi, s ezt valóban nem bírnám ki.

Komolyan mondom, nem is értem magam, de nem tudok ez ellen tenni semmit. Olyan, mint egy filmszínész, de sajnos nem úgy tetszik, s nem csak azért, mert itt él köztünk (ugyanaz az iskola a munkahelye, ami nekem), ha ő engem egyáltalán nem venne észre, akkor tán ez sikerülne, hisz nekem semmi célom e tekintetben (s nem is lehetne jelen esetben). (...)

Az én esetemben ez bosszantóbb és tragikusabb is mint másnál, másnál ez esetleg egy fellobbanás, szalmaláng, ami legfeljebb pár hétig tart. Én, úgy látszik, más természetű vagyok. "Egyet, de azt igazán" és kitartóan. - Csak már történne valami, akárhogy, csak nyíljon már valami kivezető út.

Egyébként a naplóíráshoz azért jutottam hozzá hétköznap ellenére, mert holnapra nem kell tanulni, ugyanis kukoricát törni megyünk Maroslellére. Brrrr..., előre borsódik a hátam. Már voltunk (osztálykeretben) 1 alkalommal kukoricát törni, 2-szer hagymát szedni. Különösen a hagymaszedés nehéz és piszkos. Az egészbe ami jó, hogy együtt van az egész osztály, és jól eltelik az idő. (Holnap az egész iskola megy, de csak 4-4 osztály jön egy helyre), holnap lesz egy kis mellékes szórakozásunk is, ugyanis egyik osztálytársunk fülig szerelmes az egyik tanárba, aki szintén kint lesz. (Úgy látszik a mi osztályunk meg van átkozva. 3-an vagyunk , akik tanárért rajongunk, legalábbis én ennyiről tudok, az enyémről remélhetőleg senki sem tud.)

Mára talán elég is lesz. Már 8 óra van, a lefekvés ideje. Hogy el tudok-e aludni rögtön, nem tudom még. Általában a lefekvés és elalvás közt el szokott telni egy kis idő , ez az álmodozások ideje, nagyon szeretek álmodozni kitalálok egy kiindulópontot ami legtöbbször közel áll a valósághoz), s azután erre felépülve szabadon csapong képzeletem. Amikor pedig elnyom az alvás, az álmodozás a még képtelenebb álomban folytatódik. Nagyon érdekes mind a kettő (legalábbis számomra). Lehetséges, hogy egyszer majd le is írok egyet. - De most már végleg abba hagyom. Jó éjszakát! Szép álmokat!!!

Röviden, ami történt...

1959. augusztus 4. Kedd este

El kell ismernem (inkább: be kell(ett) látnom), hogy nem vagyok valami szorgalmas naplóírás terén. Pedig jelen esetben még azt sem hozhatom fel mentségül, hogy nem értem rá, hisz' vakáció van.

Megpróbálom röviden leírni, ami történt , mióta nem írtam:

Június 4-én volt a szolfézs vizsgánk. Jól sikerült, 5-öst kaptam az indexembe, s meg is dicsért Aracsi, azt mondta, hogy egész évben rendszeresen, szépen dolgoztam. (Nagyon jó órákat tartott, bár szigorú volt, jókat énekeltünk Kodály biciniumából, s emlékszem, nemegyszer a vonatban készültem, befogott füllel, kottával az ölemben... kiszámítva az időt)

június 9. van rányomtatva ennek az igazolványképnek a hátoldalára., ez került be az első személyi igazolványomba, annak idején rémesnek találtam, (lányom most is annak, hiába a fiatalság kritikusabb..., meg persze, könnyű neki, az ő egyértelmű szépségével) én most már nem is... annyira, mondjuk a piros pöttyes egyenruhánk most se tetszik, se a túlrövid, rosszul (szárazon!) vágott hajam, amit sürgősen meg is növesztettem ezután...

Ő a lányom, -eleve hosszú hajjal - ugyanilyen korában azaz 16 évesen (de ők már 14 évesen kaptak személyit)

10-11-12-13. pedig a gimiben voltak összefoglalók. Ezek is jól sikerültek. (Történelem és orosz összefoglalón X. volt az elnök, s ez (sajnos) nem volt közömbös számomra. Hogy miért? Talán egyszer majd leírom, de nem valószínű. (Leírtam, ajaj, többet is, mint kellett volna!)

10-én volt Ottó esküvője is. Egy holland lányt vett el, s az esküvő Hollandiában, Bergenben lett megtartva. (Amszterdamban élő) Nagymamám is ott volt az esküvőn.

14-én d.u. zsúron voltam, az egész osztály, Majoroséknál, Kiszomboron. (osztálytársnőnk szülei láttak vendégül, M. M. minden nap biciklin járt be Makóra, hóban-fagyban-szélben. Anyu nem egyszer vele példálózott, mikor nem akaródzott szokás szerint kibújni az ágyamból, hogy M. már tekeri a biciklit a házunk előtt) Este pedig itthon a IX. szimfónia a Kultúrházban, helyesebben annak udvarán. De jobb is, ha a körülményekről nem számolok be, csak annyit, hogy anyu nagyon ideges volt ettől kezdve, míg 20-án be is ment a klinikára. (épp a születésnapján?! az 51.-en.)

15-én megtörtént a hegedűvizsga. 4-est kaptam. (Várnagy szavaival: "megérdemelt" 4-est)

16-án társadalmi munka (kapálás) Igáson.

20-án volt az évzáró ünnepély: "kitűnő" vagyok, de nem tudok örülni ennek, mert anyu beteg.

25-július 15-ig Magdi néniéknél nyaraltam Vásárhelyen. Dóra is ott volt (s van is) a kisfiával. Természetesen remekül éreztem magam. Csak most is sokat veszekedtünk Dórával. Hogy Andy milyen, azt nem lehet szavakkal kifejezni. Bámulatos, hogy mennyire okos.

Magdi néni és Andriska - a kép hátlapján:" A kisunoka a nagymama fejére nőtt. Vásárhely, 1959. július 13."

" Szűk ez a koffer, de azért szívesen elutaznék benne Makóra. "(Andy) Vásárhely, 1959. július 15.

15-én anyu is hazautazott a klinikáról, teljesen egészségesen.

A szünidő veszedelmesen kopik, s jóformán semmi komolyat még nem műveltem. Strandolok, olvasok, de nagyon kevese hegedülök. Szóval szörnyű lusta vagyok.

1958. július 2. Szerda, ebéd után 1/2 2, este1/2 10

Csak 4-től lehet teniszezni (legfeljebb), ugyanis nagy erővel süt a Nap. Szóval ismét igazi, az évszaknak megfelelő jó idő van, Így még addig van egy kis időm, aminek egy részét felhasználhatom naplóírásra is. Tegnap szerettem volna írni, de csak a keltezésig juthattam el, mert nagyon fáradt voltam. (A napló bejegyzés szerint este 10-kor!) a sok teniszezés miatt.(Ja! El tudom képzelni; a teniszezés tényleg nem könnyű, bár szép sport... rengeteget kell szaladgálni, s főleg az én ütőm súlya nem az én súlyomhoz volt mérve - unokabátyámtól örököltem, nekem bizony nehéz volt; a - könnyű, rózsafa - hegedűvonóhoz szokott csuklóm egy párszor bele is fájdult...) Fáradtságom bizonyítja az is, hogy tegnap 10-től ma 10-ig egyfolytában aludtam, pedig még ma este úgy gondoltam, hogy ma 7-kor is kimegyek a pályára.(Úgy látszik, egyből elaludtam, naplóírás helyett, jól is tettem, jobb program..., reggeli teniszezésnél is...)

Már kezd egész jól menni a teniszezés, különösen akkor, ha olyan partnerrel játszom, aki jobb nálam. Tegnap délelőtt B. Lacival (ált. iskolai évfolyamtársam) egész jól ment pl., délután pedig (inkább este) kb. 6-an játszottunk egy pályán egy labdával, itt erősebbeket kellett ütni, mert a pálya szélén álltunk, de már ezt is kezdem megszokni. Különben E. Béla bácsi rendszeresen oktat bennünket. Hétfőn volt tanítás, és ma is lesz.

...Folytatom, amit Szombaton (?) elkezdtem.

Még aznap este kimentünk A-val. A. nem hozott ütőt. Hosszú nadrágban, pulóverben, melegítőben voltunk a hűvös idő miatt. Ismét egy papírdarabról idézek, amit szombat este írtam. (ja, szóval ezt folytatom..., mármint a cetlit?...) (Azért teszem ezt, mert amit még az esemény hatása alatt írunk, illetve nem sokkal az esemény után, az az írás hűbben adja vissza a történteket, érzéseket, mintha pár nappal utána emlékezünk vissza rá. Sok esetben ilyenkor már más szemmel látjuk a dolgokat.) (Hm..., de mennyire! Hát még most, fél évszázaddal később... Viszont érdekes, hogy a frissiben megírt emlékek képesek úgy felidézni mindent, hogy szinte eltörlődik az idő...):

"Mikor újra leértünk a pályára, ő már játszott. Mi nadrágban voltunk, mert hűvös volt, de a hideg ellenére ő schortban és vékony ingben játszott. Remekül ment neki a játék. Gyakran nézett rám. A. ott állt mellettem, de jól ki lehetett venni tekintetéből, hogy engem néz. - Megtudtam a vezetéknevét is. Tehát a teljes neve... (oda van írva.)"

Sajnos vasárnap rossz idő volt, nem láthattam. De ami késik, nem múlik. Eljött a hétfő este, és magával hozta őt is. Az orvosok közül csak ő volt lenn. Először csak lenézett a pályára, azután lehozta az ütőjét, és Péterékkel (osztálytárs ) meccset játszott, úgy hogy ő Béla bácsival, Péter és Karesz ellen játszott (Karesz kicsit idősebb gimnazista társunk, sovány, magas, fürge mozgású fiú, nagyon ügyesen teniszezett...) Én egy olyan padon ültem, ami ahhoz a pályához volt közel, amelyen ők játszottak. Most is nagyon ügyesen játszott, meg is verték Péteréket.

Kedd este is lejött.Már mi játszottunk, de én nem nagyon szívesen, mert olyannal játszottam, aki nálam rosszabbul tud.(Talán K. Marcsával.) Hamar abba is hagytam, s leültem egy padra, közben néztem a meccset, amit ő (de itt már a keresztnevét irtam le) Sz. dr-ral, Péter és Karesz ellen játszott. Elvesztették a szettet. A szett végén azt mondta, hogy "azért, mert a lányok nem nekünk drukkoltak" , pedig neki drukkoltunk. (Cs, B, A és én néztük a játékot.) Egyszer játék közben is megjegyezte, hogy "ugye, oda drukkolnak?"

Az írást most este folytatom. Miközben írtam, ebéd után jött egy zápor, ami S. Klárit (osztálytárs) bevetette hozzánk, s miután elment, kimentem teniszezni.

egy hónap után

1958. április 12. Szombat 1/2 4

Most ráérek, így tudok írni.

Ott folytatom, ahol egy hónapja abbahagytam.

A hangverseny után hamarosan öröm ért. Az öröm oka egy cikk volt. amely a Csongrádmegyei Hírlapban jelént meg a zeneiskolai hangversennyel kapcsolatban. A cikk írója 4 zeneszámot és előadóit emelte ki, s ezek között vagyok én is.

Egy pár napig beteg voltam, megfáztam. Sokan látogattak meg osztálytársaim közül. Eljött D. tanár úr is. Most volt először nálunk.

A múlt hónapi Matematikai Lapokban megjelent a szeptemberi szám gyakorlatainak és feladatmegoldóinak a neve. Sajnos a lap nincs előfizetve nekem,. Így pontosan nem tudom, hogy hányadik vagyok a pontversenyben, de azt tudom, hogy egész elől vagyok. Ma biológia

óra előtt tanárúr megmutatta az áprilisi számot, és mondta, hogy nagyon sokat megelőztem. S én is láttam, hogy most még előbb vagyok , mint a múltkori számban.
Március utolsó napján volt megtartva az országos matematikai verseny első fordulója. Általában és részemről se sikerült valami nagyon jól. Érdekes, hogy az a példám, ami teljesen jó, 5 perc alatt kész lett, ez volt a matematika, még ezen kívül volt 2 mértan. Mindhárommal két óra alatt elkészültem. B. Tamással egyidőben mi lettünk leghamarabb készen. Csakhogy Tamásnak mindhárom példája jó! De ettől függetlenül lehetséges , hogy bejutok a döntőbe, mivel részt veszek és elől vagyok a pontversenyben. Persze jobban örültem volna, ha sikerül.

A húsvéti szünet egy hétig tartott. Jól telt el. A-val gyakran összejöttem. Sakkoztunk, zongoráztunk, tanultunk. Hétfőn, tehát húsvéthétfőn 9 locsolkodóm volt. Délután moziba mentünk, lehet, hogy voltak akkor is, de nem valószínű.

Ma 2 napja, hogy ismét járunk iskolába. Jelentkeztem a nyári nyaralásra tegnap. 300Ft-ba kerülne, de a gimi módjában áll fizetni egyes személyekre 200-200 Ft-ot is. Nagyon örülök a nyaralásnak. Már azt is tudom, hogy július 1-én indulunk, és 15-én jövünk haza. Egy hétig Balatonbogláron leszünk, a másik hetet Pécsen töltjük. A. is jön . elhatároztuk, hogy elvisszük a fényképezőgépeinket, s majd sokat fényképezünk. Egész biztos nagyon jó lesz minden, hisz unatkozni egy percig se tudunk majd, még borongós napokon sem. Először leszek iskolai kiránduláson (több napig tartón).

Már igen nagyon várom július 1-jét, talán még jobban, mint tavaly július 2-át, de addig még 2 és 1/2 hónap van. 2 hónap ebből tanulás. (Erről jut eszembe, hogy 3/4 évkor is általános dicséretet kaptam, szóval tartom a "kitűnő"-t.)