nagyon sok idő telt el azóta, amióta nem írtam - átvitt értelemben is. Több mint egy hónapja Szegeden élek, egyetemre járok, kollégista vagyok. Új a környezet, más emberekkel érintkezek, megváltozott az életformám. Szóval minden más, mint eddig, és sokszor úgy érzem, hogy én magam sem ugyanaz vagyok, aki azelőtt voltam. - A más alatt szinte mindenütt jobbat, szebbet értek. Igaz, hogy van egy pici honvágyam, és nagyon jól érzem magam itthon, Makón, ha hetenként (2 hetenként) hazajövök. , de ezek ellenére kitűnően érzem magam az új környezetemben.
Nagyon sokféléről és sokat tudnék írni, de mivel naplóba inkább az érzelmi ügyek tartoznának, ezért most is erre szeretném fektetni a fősúlyt.
Az előbb elolvastam egy pár naplórészletet, s akaratlanul is elmosolyogtam magam naívságán, azon, hogy egész jelentéktelen dolgokba mennyi mindent bemagyaráztam....stb
Kis Naplóm, most egy egész más Juli ír neked, egy boldogabb s mégis gyötrődőbb Juli, aki már sejti, hogy mi is az az igazi nagy szerelem, ami boldoggá s ugyanakkor "beteggé" tesz.
Node mindent sorjában!
Az évfolyamestünk már sejtette velem, hogy érzelmi életem gazdagabb lesz, mint eddig. Nagyon jól mulattam és jól is táncoltam, s láttam, hogy "tetszem". - Egy néhány idegen fiú is betért a klubestünkre, és azok közül is táncoltam egynéhánnyal; de itt most nem is az a lényeg, hogy hánnyal és kikkel táncoltam, hanem az, hogy milyen álomszép érzések öntötték el szívem, tánc közben, amikor partnerem egy III. éves orvostanhallgató volt, aki (bizony valljuk be) egy kicsit megszédített. Olyan szépeket mondott, amiket nem lehetett ellenállni, s olyan szépen nézett rám, hogy nem lehetett nem visszanézni rá, s percekig csak néztük-néztük egymást, s ezalatt a fellegekben éreztem magam. Egész közel táncolt, úgy, hogy arcunk összeért. Néha eszembe jutott, hogy ez "nem való"., "nem szabad", de olyan jól esett, hogy ha el is húztam magam, legközelebb már nem tudtam legyőzi az érzéseimet. Lehet, hogy gyenge voltam, de nem bántam meg, hogy nem voltam hideg. Sokkal szebb volt így. És jól esett, hogy szünetben odaült mellém, és bókolt. (én leszek a tanárok szépségkirálynője, és majd készít a fejemre egy koszorút...stb.) Tánc közben nem láttam mást, csak őt, aki szintén (legalábbis úgy látszott) átadta magát... (... ) ; megkérdezte, milyen fürdőruhám van?, u.i. el akar képzelni fürdőruhában, mert "isteni az alakom", s be is hunyta a szemét a kis szélhámos, hiába könyörögtem, hogy nyissa ki, mert neki megyünk valakinek. - Még akkor elég jó idő volt, így nem volt olyan egetverően furcsa az a kérése, hogy menjünk ki együtt hétfőn a strandra, persze visszautasítottam (de miért is, s méghozzá "persze" ?!) , hívott az evező szakosztályba is, felajánlotta, hogy megtanít evezni - de ennek se dőltem be (ezt viszont kicsit sajnálom). - Úgy érzem, mindketten sajnáltuk, amikor lekértek, , s folytattuk az elkezdett diskurzust még ezután is (egy-két szó erejéig.) Azután el kellett mennie, s odajött (táncoltam persze akkor is), végigsimította a karom, és jó szórakozást kívánva elbúcsúzott és eltűnt a lovagom. Nem lettem szerelmes bele egy csöppet sem, de jó volt vele lenni, s akkor meg is mozdult bennem valami. - 2 órakor jöttem haza, egy évfolyamtársam társaságában, aki viszont teljesen közömbösen érint, annak ellenére, hogy ő állandóan lekért, s nem is nagyon táncolt mással. Olyan különös érzés volt egyedül lenni egy fiúval az éjszakában, de egy cseppet sem voltam feszélyezett.
Az évfolyamestem leírása csupán azt a szerepet tölti be, hogy tompítsa az ellentétet az eddigi naplótémám és az eztán következő mondanivalóm között, amire oly jó emlékezni-
és akkor 1961. október 7-re kissé visszadátumozva, csupa nagybetűvel következik a cím: GÓLYABÁL s 3 oldalnyi szöveg után félbe(!)marad a beszámoló leírása - és a naplófüzet is, hiszen a borítóján is ez a dátum áll: 1957-1961. Lett egy kis kockásfüzet, aminek borítójára felírtam "Egyetemi éveim", de az is abbamaradt, viszont 1965-től, amikor még egyetemre jártam, bár már a vége felé, újra kezdtem naplót írni, nagyon is... de az már más fejezet lesz...
MOST viszont, ma (2008.október 4-én folytatva az írást) van a lányom születésnapja.(Most fejezte be az egyetemet, kiváló diplomával, és kitüntetéssel (pro universitate), és most kezdte a doktori iskolát (PHD), és tanít is az orvosi (egyetemen , külföldi diákokat, magyar nyelvre), és újságír (a Szegedi Egyetembe, egyébként már 5 éve, meg egyéb helyekre, meg szépir is.) Én itt, a naplómban, még most kezdem az egyetemet, (mindenben elmaradva, valójában is tőle, de így jó, gyerekeink nőjenek csak túl rajtunk ill. minket!), de mielőtt elkezdeném örömteli 18 évem örömteli gólyabáljának örömteli lemásolását, ünnepeljük most, itt is, inkább most 24 éves lányomat! Legyen olyan boldog ne csak ez a születésnapja, hanem egész élete, és Isten éltesse nagyon sokáig, legalább bis 120! (legalább 5-ször annyi évet és képet mint az eddigiek, és várom a mai fotót; személyesen később tudunk itthon ünnepelni (ma , férjével, esküvőre hivatalosak, maguk is, egy 3. városba, Vásárhelyre - ahol én olyan sok szép nyarat töltöttem nagynénémnél, gyerekkoromban).
BOLDOG SZÜLINAPOT a pont most 24 éve születettnek... (és most felvillan emlékezetemben - s egy képnyire- az én 41 évesen, (24 éve) "megszületett" boldog anyaságom is:
Ide várom a mai fotó(ka)t!!!
BOLDOG SZÜLINAPOT!
október 5-én
megérkezett a várt fotó is:
ezzel a szöveggel:
"Ihun vagyok 24 éves!"
kezében a férji szülinapi ajándék:
falinaptár esküvői fotóikkal
