1961...

1961. január 2. Hétfő 13 óra

Ma délelőtt programszerűen elmentem a fogászatra, de hiába, mert nem "ő" rendelt. S az a rettenetes sejtésem, hogy bevonult. Még pár hete beszélt erről egész lehangolódva, és a legutóbbi kezelésem alkalmával gyanúsan túl-rövid volt a haja. Viszont egész jókedvű volt, és egyáltalán nem tett említést az állítólagos bevonulásáról.ó, sőt, megvizsgálta minden fogam, és mondta, hogy legközelebb melyiket tömi be (s az a "legközelebb", amire gondolt, ma van.) Szóval, nem tudom, mire gondoljak. Egészen elkeserít ez a dolog, jobban, mint mikor megtudtam, hogy B-ékkel volt moziban. Csak ne lett volna olyan kedves és túlságosan közvetlen (hozzám) legutóbb. U.i. így marad meg emlékezetemben, s ennélfogva bizonyára tartósabban. - De én nem akarok belenyugodni abba, hogy ez is, mint sok, eddigi szerelmem emlék és olyan színtelen semmiség legyen. Bár ha visszatekintek eddigi "ideáljaimra", azok még sokkal ködszerűbbek, mint ő és ez az élmény. M.K.-t (a teniszező szigorló orvost) nem is ismertem személyesen, egy-egy pillantása volt az egyedüli "érzelmeket" tápláló élményem. G.I.-hez is (a konzista fiúhoz) hasonlóan gyér szálak fűztek. X.- ezt jobb is, ha hagyjuk, hiszen életem legnagyobb esztelensége, sőt butasága ez a "szerelem" volt. (H.I.-nek vége, s azt hiszem, ezt egy kicsit Neki köszönhetem, hisz' Ő szorította ki eddigi helyéről.) De Ő egész más , mint az eddigiek - s Ő felkért táncolni, kedves és közvetlen volt hozzám, és mindenesetre jóval többet és mást beszélt (a rendelőben), mint amennyit és amit egy fogorvosnak kell mondani a páciensének. Szóval az alap itt konkrétabb, de természetesen ez sem az igazi. Eddig még reméltem, hogy kialakulhat közöttünk az a várva várt nagy szenvedély, amit szerelemnek nevezünk, de úgy látszik, ennek is vége kell, hogy legyen... S talán jobb is így.

életem leírása (folyt.)

1959. március 30. Hétfő d. e. 9

Miután származásomról, rokonságomról beszámoltam, folytatom életem leírását onnan kezdve, hogy megszülettem.

Emlékezetemben nem élnek életem első évei, s mivel elég szomorú volt, jobb is így. Hamarosan aput munkaszolgálatba hívták, minket pedig

deportáltak Német országba (rosszul írtam: Strasshoffba (Ausztria), Zlabingsba, Theresienstadtba), azért, mert zsidóknak születtünk. (az indoklás, már megfelelt a valóságnak: ez épp elég "ok" volt... hm...

Mi visszatértünk, de édesapám (Borban) meghalt. (ez az adat sem elég pontos a helyet illetően, bár valóban Borban volt munkaszolgálatos apám, de már az "erőltetett menet"ben, amikor hajtották őket Németország felé, a felszabadító csapatok előtt, a tábor felszámolása után, útközben - valószínű Cservenkánál - ölték meg egy tömegkivégzés alkalmából. Csak úgy.)
(Egyébként tavaly mégis csak megírtam első éveim -deportálásom- történetét, különböző inspirációkra: lásd http://esztertaska.blogter.hu/?post_id=115788
majd megjelent a Sós kávé c. antológiában - Novella kiadó, 2007.)
Készül a folytatás is: "deportálásaIm története"... mert hogy

-metaforikusan legalábbis - nincs vége!) -Rövid ideig Pesten laktunk. Itt Makón óvodába jártam. 4-5 éves koromban. (Már Pesten is! El is vesztem... De meglettem!) Anyu hosszabb ideig betegsége miatt Pesten, klinikán tartózkodott. Én addig Erzsi néninél laktam, s napközibe a "mizrachiba" (zsidó szervezet) jártam. (és befonták a hajam:

Az udvarunkban , 5 és fél évesen,azért fordulok félre, mert szemembe sütne a Nap, és Ottó , unokabátyám, a kép készítője mondta, tegyek így - mögöttem balról: Erzsi néni, Ottó szülei: Lili néni, Sándor bácsi és Anyu . (újra itthon!)

(itt már jobbak a Nap-viszonyok)



ez műtermi kép (6 évesen kb)

Aztán jöttek az iskolás évek, a tanulás , nyári vakációk.

elsős osztálykép
1951. június 21. vakáció előtt, 8 és fél évesen

harmadikos osztálykép

Anyuval

vállallati karácsonyi azaz "télapó" ünnepségen (Anyu munkahelyén, ahol adminisztrátorként dolgozott) ugyanaz az alkalom pár évvel később:

Mindig "kitűnő" tanuló voltam. (Egy kivétellel: hatodikban rajzból négyest kaptam, de ennek külön -szomorú- története van!) Nyáron általában strandoltam, rokonoknál vagy a Balatonnál nyaraltam.

Strandon, (Maros part) Erzsi nénivel

Tomiéknál , vasárnapi ebéd után, az udvarukban: Erzsi néni, Anyu, én, Aranka néni, Rózsi néni (Tomi anyukája), Aranka néni - elől kisPéter: Tomi unokatestvérem unokatestvére

a főtér szőkőkútjánál matrózruhában

népitáncos ruhában, iskolai szereplésen


a "tömegben" Csipkerózsikáék királyi udvarában)

"az úttörő jól tanul" illetve olvas -kertben, kiscicával

szemközti szomszédlány kapujában (ő már gimnazista, nem-úttörő)

Sz. Sári barátnőmmel-osztálytárssal, már nem úttörőruhában - ereszünk alatt

még mindig általános iskolásan , az udvarunk végében, késő délután csak itt süt a Nap

S ezzel eljutottam a mához. (már én is gimnazista vagyok, másodikos ) Most itt ülök az ablak elé tolt asztalnál, s írok miközben várom a húsvéti locsolkodókat (u. i. húsvéthétfő van). (kevés a z időszerű gimista képem, itt, egy évvel késöbb, de megint húsvét hétfőn, a padláslétrán a locsolkodók elől épp vidáman menekülve:

talált képek...

Ezeket a kis archív fotókat találtam, a kis Altissámmal készítettem az iskolai nyaraláskor:

A Badacsonyi kilátóból látkép

Akkoriban még nem volt színes... a badacsonyi látkép igényelte volna a zödet-kéket...

A vár előtt a kirándulócsoport. (Én értelemszerűen nem vagyok rajta, mert a képet csináltam.) Szigetvár,1958. július 19.

A Pécs-i zsidó templom, a szállásunk balra, mellette volt, a Délszláv Diákotthonban.

(Útólag jöttem rá, 2 levlap megegyező címzéséből, hogy a Fürdő utca 1-ben én egyszer már, jóval korábban, 3 évesen időztem...)

Pécs, 1958. július 20.

Tavaly már tudatosan mentem el (zarándokoltam? emlékeket keresni...), Pécsen jártamkor erre a helyszínre... s készítettem egy képet a restaurált zsinagógáról is. Ez már színes:

"Mikor másodszorra jártam ott, nem tudtam, hogy másodszorra, mindenesetre dejavue-em volt! s csak évekkel később jöttem rá, - egy régi levelezőlap címzéséből - hogy tényleg már jártam ott, (illetve vittek oda) jóval korábban, kb 3 évesen, valószínű akkor nem is nagyon tudva az utcanevet.- (Most meg, évtizedek múltán -harmadszorra- már tudatosan kerestem fel a "titokzatos" Fürdő utca 1-et - Pécsen jártamban- emlékeket kutatva. )

A háború, a deportálás viszontagságai után beutalót kaptunk egy kis nyaralásfélére Harkányfürdőre. Pontosabban anyu kaphatta, de magával vitt engem is (hova is tehetett volna - deportálásba is együtt vittek bennünket, különben is).Csakhogy ezt kifogásolták néhányan - zavarhatta a többi felnőttet kissé zajos, viselkedésem - s így el kellett engem távolítani, a közeli Pécsre , egy gyermekotthonba, arra a pár napra. (Én csak arra emlékszem, hogy a harkányfürdői parkban egy kis játékautóm úgy begurult egy bokor alá, hogy ottmaradt örökre (ó, az elveszett gyerekkor!) - a gyerekotthonban fehér alapon apró virágmintás flanel egyenpijamába öltöztettek engem is, sorban elhelyezett kis ágyakba fektettek, de előtte, minden alkalommal egy kis kockacukrot kaptunk, (jót tehetett a tejfogaknak), meg egy jóéjt puszit is a gondozónéniktől...
12 évvel később iskolai kirándulásunkon Pécsett a Délszláv Diákotthonban szálltunk meg. Fatálisan, ugyanabban az épületben, ugyanabban a teremben - csak a név és a funkció változott.
Fél évszázaddal később már magam is kíváncsi lettem: mi lehet most a Fürdő utca 1-ben.
Egy önkéntes idegenvezetőnéni elkísért, pedig nem is zsidó, mondta, de tagja a pécsi izraeli baráti társaságnak. Mondja : újra a hitközségé az épület, de ne riadjak meg: az alsó szint helyiségeit, anyagi okokból, bérbe adták, igy ott különböző ruházati üzletek, sőt valami masszázsszalonféle is van!Éppen nem ijedtem meg a harsány reklámtábláktól se, hiszen mellettük ott állt a szolidabb de azért feltűnő magyarázó felirat - ezek csak bérlemények. (hm)
Az épület felső emeletére - a hitközségi részlegbe , zárt , cirádás, vaskapunál történő csengetés után (oldalt mezuza!) fel is lehet jutni."Mijáratban vagyok?" - Elmondom. Keresem a múltat. 60 év előtti múltam. - Kiderül, hogy az ottjártam okáról faggatózó ügyintéző hölgy is annak idején, ugyanitt, a gyermekotthonban volt. Két 64 éves gyerek mosolyog egymásra... a két múlt összeér. A terem, ahol annak idején kis ágyaink álltak, s ahova behozták nekünk a mindenesti cukorkát s a szeretetet, jobbra, igen felismerem az irányt, most imaterem. Holnap épp péntek este. Még itt leszek. Eljönnék imádkozni, ha lehet. Hányan szoktak lenni? Huszan...Imakönyvet tudnak adni? (nem hoztam magammal.)Nem valószínű...
Nem is tudom, miért , de nem megyek el......Már este 7 felé jut eszembe, a pécsi pályaudvarról jövet, bosszantó, hosszadalmasra nyúlt jegyelővételi hercehurca után, hogy lekéstem a szombat bejövetelét s a 18,30-as imaidőt...
Pedig el kellett volna menni! Hálát mondani. (halélt?) Hiszen még mindig itt vagyok. S valakinek meg kell köszönni.
De talán ehhez nem is kell imakönyv és bárhol s bármikor megtehetem....
( Mert - ahogy Kertész Imre írja a K. dossziéban - :"...végül is valakinek köszönetet kell mondanunk az életért, akkor is, ha történetesen senki sincs, aki ezt a köszönetet tőlünk elfogadhatná."S hát még , ha van! -- teszem hozzá én...)

Pécs,2007. április 16.

elég sok...

1957. október 18. Péntek e. 3/4 8

Elég sok említésre méltó dolog történt az elmúlt 2 hónap alatt. Időrendi sorrendben próbálom összeszedni a történteket.

(Na, itt mindjárt meg is állhatunk. Érdekes, hogy mit tartottam én említésre méltónak- és nem méltónak... meg ez a linearitás! - bár egy nap/lónál érthető a ragaszkodás a napok eredeti egymást követő sorrendjéhez.... De az érdekes, hogy az emlékezetemben egész más dolgok maradtak meg fontosakként - amiket itt nem is tartok "említésre méltónak"? Itt meg nagyon sok olyan jelentéktelenségre bukkanok, amik rögzítésük ellenére később kiestek az emlékezetemből, mert nem volt mi erősítse, mert nem állták ki az idő próbáját.

De vajon, most, több mint fél évszázaddal később tudom jobban, hogy mi (volt) fontos?!.... Ki tudja?!!)