sok minden

1960. február 12. Péntek 12 óra

Amióta nem írtam, nagyon sok minden történt.

Anyu 4 hétig volt az idegklinikán (ezt megelőzően I. 13-án olyan izgalmas és szörnyű napom volt, amit nem lehet elfelejteni soha ), de "minden jó, ha a vége jó", s most a vége valóban jó, mert anyu szerdán új emberként, teljesen meggyógyulva jött haza. Jelenleg én vagyok beteg, de nem komoly a dolog. Magdi néninél voltam egy pár napig, s elkaptam tőle az influenzát.

Kikaptuk a félévi bizonyítványt. Ismét kitűnő lettem. Sőt, most a konziban is. Ott is jelesem van mindenből.

Hogy ne legyek hűtlen eddigi naplótémámhoz, csak annyit írhatok, hogy én se vagyok tisztában saját magammal, de annyit megállapíthattam, hogy álomvilágban élek, s csak néha jövök le a földre. Még mindig, ha látom, áramütésszerűen csap végig rajtam valami. Bele kell őrülni ebbe! Hisz' az egész egy őrület! Beleestem egy szakadékba, hol azt hittem, virágok nyílnak, helyette a száraz kórók összeszaggattak, s most mindenféle erőfeszítés ellenére nem tudok visszamászni, képtelen vagyok rá, pedig fönn valóban virágok várnának rám, mik eddig is ott voltak, csak nem vettem észre, mert vonzott az idegen, az ismeretlen, a távoli, ami mindig szebb, mint az elérhető. Nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy miért vagyok ilyen, s hogy miért lettem ilyen - Néha határozottan nem szép, "belső" tulajdonságait pedig alig ismerem. de a szeme, az a gyönyörű, barna szempár! Ha ránézek, csak azt látom. - Nem fogok ránézni. Meg tudom tenni? Talán igen. S akkor minden rendben lesz. - ?!? (ezeket a kételynek hangot adó írásjeleket később írhattam ide, ceruzával - biztos okom volt rá!)

visszatérve a hangversenyre...(és a másik nemre)

1959. november 29.

Visszatérve a hangversenyre.
Az élmény felejthetetlen marad. (Ez az elmaradhatatlan, obligát felejthetetlen jelző elfelejtett emlékeim előtt... felettébb elgondolkodtat..., mint ahogy az is, hogy igazán felejthetetlen élményeimnek nyoma sincs a naplómban! Hogy van ez?)

Csupa gyönyörű szám, kiváló művész. Leoncavallo (Kacagj Bajazzok), Puccini (Kabátária), Donizetti, Verdi (Bordal- Traviata), Mascagni - Szabó Miklós, Berdál Valéria, Sinkó György,
Turján Vilma operaénekesek és Szalatsy István fiatal karmester, s természetesen a zenekar ( Bartók Béla Szimf. zk) remekelt.)

Tapsoltunk is úgy, (a III.b persze), hogy órákig égett a tenyerem utána. De ez volt a legkevesebb, amit adhattunk, s ez semmi ahhoz képest, amit kaptunk.

Sok, számomra kedves arcot láttam, (pedig Ő nem is volt ott, ugye javulok? sőt, már azt hiszem, lassanként más veszi át a nagy ő szerepét ), s szemükben tükröződött valami.

-Le kell írnom valamit, ami nem valami jelentős eseménynek, de mégis fontos, s nagyon örülök neki, u.i ezáltal halványodik az X iránti érzésem. Szóval tetszik egy kerista fiú, s úgy látom, én is tetszem neki (Keri a város másik középiskolája becézve - Kereskedelmi Szakközépiskola - bár akkoriban úgy rémlik, technikumnak hívták , sekkor még nem is tudtam, hogy nagyapám volt egyik alapítója annak idején, bár akkor is más volt a neve) Először 1-2 hete láttam az Ifjúsági Akadémián a kultúrházban, előttem levő padban ült, bal felé. Már akkor is megtetszett, de nem különösképpen, pedig elég gyakran hátrafordult, azért se néztem oda. Másodszor tegnapelőtt láttam. A Tanácsházán egy kultúrműsoron, melyen én mint zenekaros szerepeltem, ő mint táncos. Csak tánc közben láttam, s mégis tekintetünk elég gyakran találkozott (amennyire ez a körülményekhez képest lehetséges volt). A legügyesebben ő táncolt, szerintem, s olyan nyílt a mosolya, nagyon helyes fiú. Nem vagyok szerelmes bele, hisz' nem is lehetek egy olyan valakibe, akit még nem is ismerek. Még? Igen, remélem, hogy minél előbb megismerem.

A konziban egy fiú nagyon teszi a szépet. Ehhez mit szólsz? De nekem nem tetszik. Miért nincs olyan szerencsém, hogy tetszene nekem is? Pedig jóképű, rendes. Úgy látszik, én csak azt a szerelmet szeretem, ami álmodozás és egyoldalú. Várok türelmesen. Majd csak eljön egyszer az a mesebeli herceg, aki minden szempontból megfelel nekem, és én is neki.

Írhatnék még valami ehhez hasonlót, de félek, hogy később megbánom. - (?) - N. újabban nagyon különös irányomban, s ez a különös viselkedése azt hiteti el velem, hogy tetszem neki. (Hosszan néz rám... (...) Nézésből sokat meg lehet állapítani, de nem mindent. Viszont van még egy valami, ami bizonyítéka feltevésemnek, s ez tény. (Egy hasonlósággal kapcsolatos dolog.)

1959...

1959. február 14. Szombat este

Igen, már 59-et írunk, s februárt. Az idő szárnyakon repül. ( "Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, /S minden míve tűnő szárnya körül lebeg! / Minden csak jelenés; minden az ég alatt, / Mint a kis nefelejcs, enyész" -vajon tanultam már Berzsenyit ekkor?) Már javában járunk iskolába, sőt olyan rég, hogy el is felejtettük, hogy szünet is volt. "kitűnő" lett most is a bizonyítványom, természetesen nagyon örültem neki, nem kis dolog volt az odáig vezető út. A konziban is beírták a félévi jegyeket az indexbe. Azok már nem voltak ilyen egyformák. Hegedűből 4-est, szolfézsből 5-öst, zeneirodalomból 4-est kaptam (u. i. az órákra nem tudtam járni, s az akkor lepörgetett műveket nem hallhattam, egyébként sikerült a vizsgám.) Ez az eredmény is jó. Elég nagyok ott is a követelmények, fizikailag lehetetlenség volna mind a 2 helyen a legkiválóbb eredményt elérni. (Csakhogy rájöttem!)

Sok mondanivalóm van érzelmi téren is. Tele van a szívem, ki kell önteni. Nagyon szerelmes vagyok. Én is elénekelhetném azt a slágert, ami így kezdődik: "Sajnos szeretem, nincs is egyebem, mint ez a keserű, mégis oly gyönyörű félig szerelem" ( Pontosabban, innen az internetről, most: (Sárosi Katalin száma volt, G. Dénes György (Zsüti) szövege (akárcsak az emlékezetes: "Nekünk találkozni kellett."..): Sajnos, szeretem./Sajnos, követem./Bár idegen,/Mégis oly' ismerős énnékem/Itt a szívemen./Hogyha látom én, /Felcsillan a remény,/S csak álmodom, álmodom, álmodom azt,/Hogy már az enyém./De csak a levegőt ölelem./Sajnos, szeretem,/Nincs is egyebem,/Mint ez a keserű, /Mégis oly' gyönyörű félig szerelem./De fel kell, hogy olvadjon a jég,/Ahhoz, hogy igaz legyen./De így is szeretem,/Úgy is szeretem,/Sajnos, szeretem.) Még mindig ugyanaz a fiú ( az a konzervista fiú, aki a bálban ott volt) Még mindig nem ismerem, s talán már rég nem is foglalkoznék vele így ismeretlenül, gondolataimban, álmaimban, ha nem volnának azok a hétfői és csütörtöki, azok a gyönyörű, érzéseimet továbbtápláló napok. Tulajdonképpen bosszankodnom ellene, hogy még nem ismerem, de én nem vagyok szomorú, kapok mást tőle, igen tőle. Azt hiszem, nem tévedek, ha Ő azt mutatja, amit érez, akkor feltétlenül tetszem én is neki. Viszont, akkor miért nem kereste meg még megismerkedésünk módját? - merül fel bennem az ellentmondás. De jó volna belelátni a lelkébe, vajon kinek a neve van ott? (én nem láttam Szegeden még egy lánynak se udvarolni, beszél velük, de nem "úgy". Itt a gimibálon sem igen táncolt, csupán eggyel láttam, egy harmadikos lánnyal: D. M.-val. Nem vagyok rá féltékeny, de ha látom az iskolában valahol, soha sem mulasztom el, hogy meg ne nézzem (talán egy csöppet irigy is vagyok rá), már csak azért is, hogy milyen az, aki több mint valószínűleg tetszik neki. Hát mi is történik (azaz, pontosabban: NEM történik) hétfőn és csütörtökön? Hétfőn nincs órája bent, de újabban akkor is a konziban van (újabban). Ülök a folyosón, (közben szolfézs füzet a kezemben, s Aranka néni ül mellettem, oda se figyelek, mit mond, untat, idegesít, már nagyon unom az örökös hétfői, csütörtöki "látogatásai"t - hát ez bizony nagyon nem szép dolog! nehezemre is esett lemásolni, lelkiismeretfurdalás nélkül..., de talán az enyhítő körülmény, hogy A. néni a volt tanítónő, folyton rendreutasított, nevelt engem, s figyelmeztetett a rossz tulajdonságaimra, szokásaimra, talán ekkoriban már nem is, de kis koromban biztos; hogy - klausztrofóbiám ellenére - ne üljek a moziban a sor szélére, mert az a jobb hely , s azt át kellene adnom anyukámnak, vagy más felnőttnek, hogy öreges ruhákban járok, hogy miért van a fülemben fülbevaló, a fülkifúrás egy barbár szokás, semmivel se enyhébb, mit ha az orrunkba raknánk karikát,... stb - persze azért jobban kellett volna figyelni rá - a konziban is, - már szánom-bánom, csak azt remélem, nem vette észre.., bár lehet, hogy az természetes is , hogy egy fiú ("Ő") jobban érdekelt, mint öreg nagynéném csacsogása...(?) s hirtelen előbukkan Ő; a kanyarban , s jön az előtérbe. Aranka néni miatt csak futó pillantást vetek rá, de ez is elég ahhoz, hogy szívem erősebben verjen, s hogy észrevegyem azt, hogy rámtekint. (Ah! Nem is egyszerűen "néz", hanem "tekint"!!!) Ilyenkor aztán végleg nem tudok odafigyelni Aranka néni csacsogására, rabja vagyok, érzem a pillantását, amit rám vet, s alig várom, hogy A. n. elmenjen (jaj, de mindjárt itt a magyarázat:) (ilyen önző vagyok, nem tehetek róla, (!) , a szerelem tett ilyenné, persze nem mutatok semmit abból, hogy jobb szeretném, ha nem volna ott (ez némileg megnyugtató!), úgyis általában elmegy 1/4-1/2 órán belül. ) A múlt hétfő nagyon szép volt. (Képzelem!) Különösen a 4 és 5 óra közötti idő. Egy lánnyal ültem a padon. Ő nem messze tőlem állt, felém fordulva. Elég sokáig volt a folyosón, és azután bement valamely terembe. Nem sokkal utána újra kijött. Ekkor már többen voltak kint. Egyik fiúval beszélgettem épp, amikor kijött. Ugyanott állt meg, s rágyújtott. Akárhányszor ránéztem, mindig rajtam volt a tekintete. Szinte bolondító volt a nézése. (hm...) Ugyanígy nézett rám egy csütörtöki nap, kissé érdekes környezetben. A konzi aulájában, ahol lépcsős feljárat van az emeletre, a lépcsőtől balra állt, néhány szolfézs-társával, én a lépcső jobb oldalán, az 1-es terem előtt vártam t. úrt (N. I.-t) , én nem is tudtam, hogy ő ott áll a "rácson" túl ("Ott túl a rácson"? Gábor diák - Zenthe Ferenc, vajon lát(hat)tam már a filmet?) kellemes meglepetés volt, amikor észrevettem, s láttam, hogy az ő szeme is rajtam van. A bálban tapasztalt észrevételeim is kedvezőek. Viszont ez a tény nem kedvező (mégse, csakhogy rájöttem!), mert nem kért fel. Igaz, hogy főleg éjfél után látott, s dobogtatta meg a szívem, s akkor már nem illett volna. (Ó, azok a merev, viktoriánus illemszabályok... felkérés, bemutatkozás, csak a fiú közeledhet stb...)

Szóval, így áll a dolog (sehogy!) Érvek és ellentmondások viaskodnak. (?)

(...)

némi ellentételezésként, lelkiismeretnyugtató figyelempótlásként felteszek (szegedi) képet Aranka néniről, (a bejegyzés főtárgyáról úgysincs, csak a fejemben) én készítettem, a Móra múzeum előtti parkban - anyu is a képen:

sőt, ez meg itt olajfestmény Aranka néniről, fiatal korából - hozzánk került a kép - a régi házban , s lányom utólag vallotta be, hogy "félt tőle"... különös (bár én is voltam hasonlóképp Magdi néniéknél -amúgy nagyon jóhangulatú nyaralásaim alkalmából- egy könyvespolcon álló szoborral És én is csak később mertem beszélni róla.) A hatalmas festmény egyébként most is itt van velünk, a panel lakásban, csak nincs helye a falon, mert ott már nincs szabad terület, főleg könyvek borítják be) , az előszoba (illetve) szűk folyosó falának támasztva áll szegény jelenleg, nomeg most itt: (a képeknek is van sorsuk?)

...és gyakran belebotlok...

folytatom, ahol legutóbb abbbahagytam...

1958. december 23. Kedd d.u. 1/2 3

(...) Tehát szavalóversenyen VII. lettem. (27-ből) (Hát ez épp nem valami nagy eredmény - mégse fogtam fel csalódásnak, mert nem is szerepeltem rosszul! egyébként a 2. helyezett később elég neves színész lett, a 3. épp tegnap jött oda hozzám gyanútlanul Szegeden útbaigazitást kérni a villamosnál ( lásd másik blogom bejegyzését itt)... a 4. pedig vagy 20 évvel később a férjem, majd gyermekem apja lett...) , a gimnáziumi versenyen 2. lettem. (természetesen ez utóbbi volt előbb. Nevem mind a két alkalommal megjelent a "Csongrádmegyei hírlapban", (el is tettem ezeket az újságokat, csak később ráömlött a tinta...) s jutalomkönyvet is kaptam.

Ha már szavalásról van szó, elárulok Neked egy nagy titkot, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem árulod el senkinek. Ja, persze, nem tudsz beszélni. No de sebaj, azért elmondom. A napokban nagyon nagy elhatározásra jutottam. A pályaválasztással viaskodtam megint, illetve nem is viaskodtam, hanem egyszerűen elhatároztam, hogy a gimnázium elvégzése után a Színművészeti Főiskolára jelentkezem. Mit szólsz ehhez naplócskám?! Anyu a legnagyobb (?) örömmel beleegyezett, mert ő is belátja, hogy annak érdemes készülni, amihez kedve van az embernek, s ehhez nagyon nagy kedvem van. És úgy gondolom, hogy ez a pálya vág a zenéhez is. Itt is van egy kis megemlíteni valóm: Anyu addig nem nyugodott, amíg a a zeneszerzés tanárának (Szatmári) meg nem mutatta a szerzeményeimet. Ő megnézte, és azt mondta, hogy csütörtökön 8 után vár. A hallásomat akarja megnézni, s lehetséges, hogy foglalkozni fog velem. (Úgy lett!) Anyu ez óta arról álmodozik, hogy zeneszerző lesz a lányából. - (Mint én, majd 30 évvel később... bár az én lányom -hiába felvételizett sikeresen a konzervatóriumba, mégse kezdett oda járni, itthon folytatta 18 éves koráig a zongorát , és a zeneszerzést is ... még ma is,- egyik egyetemi tanárával van egy zenekaruk, s ott sajátokat is játszik, sőt... tehát az én anyai álmaim még teljesülhetnek... vagy teljesült is(?) ('Jut eszembe: egy megyei versenyt meg is nyert, csak zsenge kora miatt (12 évesen) az országos Ki mit tud- os hercehurcára nem mehetett. pedig még többtételes kamaradarabját is bemutatták Szentesen egy zenei találkozón a kis kvartettjükkel.) (Meg: jut még eszembe, egy időben, gimiben, lányom is -rövid ideig - akart színésznő lenni, valószínű több eséllyel is indulhatott volna, ha nem tesz le róla, ő megyei szavalóversenyeket is megnyert! Meg ő egy igazi szépség is! - remélem , nem olvassa...)

téli szünet előtt

1958. december 20. szombat d. u. 4

Csakhogy már itt tartunk! 1958. XII. 20-át mutat a naptár. Ez a nap a téli szünet kezdetét jelenti. Sajnos csak 2 hetet kaptunk a gimnáziumban és a konzervatóriumban is. (Manapság és jó ideje ennyi szünet sincs!) Hogy a konziban 2 hét a szünet, az nem is olyan tragikus, sőt, még azt se bánnám, ha egyáltalán nem kaptunk volna ott szünetet. Valóságos élvezet lenne bemenni Szegedre úgy, hogy aznap, sem másnap nem kell itt Makón iskolába menni.

Történt, mióta nem írtam, nem is olyan kevés nevezetesebb dolog.

Először is: Ezeket a sorokat 1 foggal kevesebbel írom, mint a többieket. Elég nagy árat fizettem érte. 2 injekcióval húzta ki B. bácsi, s még így is borzalmasan fájt. (persze, hiszen már gyulladásban volt, ilyenkor nem hat az injekció!) 5 darabban jött ki. (azt hiszem, ennek a fognak is el lehetett csavarodva a gyökere, később el is szöktem injekcióadás után az SZTK-ból, további beavatkozás elől..., amikor kiderült ez a helyzet, később írt is a fogorvos anyámnak egy panaszkodó levelet, hogy "a kislány (sic!)nem voltam hajlandó... stb...)na ja, ilyen előzmények után!) Úgy ordítottam, mint egy sakál. (Nem kárpótolt az se, hogy B. bácsitól 2 puszit is kaptam, és hazafelé jövet Anyu azt mondta egy boltban, hogy azt vesz, amit akarok - nem akartam akkor én semmit, csak azt, hogy végre ne szenvedjek a fogam miatt.) (Emlékszem még rá, hogy amikor a velőtrázó bőgésem után kitámolyogtam a váróterembe, ott az egyik gimnáziumi tanár (később ő lett az érettségi elnökünk), azzal nyugtatgatott, hogy nem baj, hogy annyira bőgtem! Bántam is én..., érdekelt is!)
Szerdára feldagadt az arcom, és nagyon fájt. Nem is mentem iskolába. Csütörtökön igazgatói szünetet kaptunk. Bár még mindig fájt a fogam, délben anyuval anyuval beutaztunk Szegedre. Hegedű órán nem játszottam, csak felkaptam szünetre a leckét. Szolfézs óra nem is volt, viszont a zeneirodalom tanárral, dr N. I.-val beszéltem; lediktálta a vizsgaanyagot (u.i. az óráit nem tudom látogatni) Ismét láttam azt a konzervista fiút, akiről már írtam. Még mindig egy rejtély számomra. Pénteken is nagyon fájt a fogam.

Ma mentem föl először és utoljára (legalább is ebben az évben) Érdemes volt! Szereztem egy ötöst oroszból, szófelelettel. N. (testnevelőtanár, később s jelenleg is egyik osztálytársnőnk - mi több: barátnőm: A. - férje) feltűnően kedves volt. Ha eszembe jutnak a tavalyi órai!... Diadalüvöltéssel rohantunk ki a tornateremből, az utolsó óráról.

Vasárnap megyei szavalóversenyen vettem részt Hódmezővásárhelyen.

konzi...

1958. december 2. Kedd d.u. 2; 3/4 8

Hosszú hallgatásomnak oka: igen nagy elfoglaltságom. A gimnázium mellett október óta Szegedre, a konzervatóriumba is járok, s ez bizony sok többletmunkát is jelent, vagyis annyit, hogy amikor Szegeden vagyok, este 9-kor kezdek el tanulni (kb. éjfélig), amikor pedig nem, akkor is, általában 11-ig fent vagyok, mert sohase lehet annyit gyakorolni, aminél többet nem lehet. De a nehézségek ellenére sem hagynám abba semmi pénzért. Nem csak hegedülni szeretek, hanem Szegeden lenni, a konziban. Szinte felüdülök, ha ott vagyok. Egész másképp érzem magam ott, mint Makón. Valahogy egész mások az ottani emberek, legalábbis többségük. Különösen a fiúk nagyon helyesek. (A lányok mindenütt egyformák, ha külsőségekben nem is, - gondolkodásban, vagyis a belsőjükben, igen.) Beszédjük közvetlen, egy kicsit pajtásias, de mindig az udvariasság keretén belül. Be is vallom, hogyha ranglistát kellene felállítanom azokból a fiúkból, akiket helyeseknek találok, a szegediek lennének legfelől. Az első pedig: de erről inkább bővebben írok. (Majd ha lesz időm, most rohanok a KISZ tag-összeírásra.)

Most, este 8-kor folytatom. A rádióban színházi közvetítés van, megvárom a szünetet, s akkor folytatom a tanulást a történelemmel és a földrajzzal.

Talán a legjobb, ha amire már céloztam: a közepén, a bállal kezdem.

Most szombaton volta gimibál, amelyen én is ott voltam. Különösen Anyu akarta, hogy menjek, de amikor láttam, hogy milyen szép, sötétkék taftszoknyát varr, és milyen gyönyörű hozzá a Verától (kanadai unokanővér) kapott, világoskék nylonblúz, nagyon szívesen mentem el. Jól is szórakoztam. Állandóan táncoltam. Osztálytársaimon kívül más fiúkkal is táncoltam, azok többször is felkértek. Nagy szünet alatt egy tavaly érettségizett fiúval voltam, egyébként ez a fiú engem egyáltalán nem érdekel, annak ellenére, hogy D. tanárúrnak az a véleménye róla, hogy ilyen "zseniális" tanítványa még nem volt. Annál inkább egy szegedi fiú, akit a konzervatóriumban szoktam csütörtökönként néha látni, s aki szintén ott volt a bálban. A konziban sose váltottunk egy szót se, viszont úgy vettem észre, hogy nem tekint levegőnek; első pillanattól kezdve nekem nagyon szimpatikusnak tűnt, s egyre inkább az. Bántott, hogy nem kért fel. 9 óra után jött be, észrevettem már akkor. Véletlenül úgy történt, hogy majd az óra előtt táncoltam kb. 10 percig. Odapislogtam egy párszor, de ő mindig máshova nézett. 11 órás szünetben anyuéknál voltam, s előttünk ment el, kifelé a folyosóra. Végre észrevett! Még hátra is nézett. Biztos megismert, vagy csak ismerősnek talált!? Éjfél után kétszer is nagyon összetalálkozott a tekintetünk . Azóta elég sokat gondolok rá. Majdnem szerelmes vagyok bele.

Miközben írom ezeket a sorokat (már 6-a, szombat van!), a rádió a hazánkban (Makón is) járt Komszomol Művészegyüttes műsorából ad részletet. Nem tudom elhallgattatni azt, amit felkeltett ismét bennem ez a műsor. Azért írom, hogy "ismét", mert 25-én, amikor Makón szerepelt a Művészegyüttes, én is ott voltam. Nagyon szép, színvonalas est volt, de én nem csak ezért gondolok rá vissza szívesen. A zongorista: Oleg Ivanov, a moszkvai zenekonzervatórium 5. éves hallgatója nagyon megnyerte tetszésemet gyönyörű zongorajátékával, s nem kevésbé külsejével. Ő kísérte az énekeseket, s szólószáma: Chopin Foradalmi etüdje volt. - A külseje? Nekem az a nézetem, hogy nagyon jóképű, helyes fiú, s a rádió bemondójának rá vonatkozó véleménye: "sovány, kedves, gyerekes arca van, rövidre nyírt haja."Hát igen ilyen volt. Számomra már csak volt.

"firkálás"

1958. augusztus 24. Vasárnap d.u. 4

Gyakorlás közti pihenő szünetben vagyok. Rengeteget kell gyakorolnom a szünet hátralevő 1 hete alatt, hogy felvegyenek a (szegedi) konzervatóriumba. Szeptember 3-án lesz a felvételi.

Ma délelőtt voltam életemben harmadszor autózni. Először Gabi autójában voltam 4 éves koromban. (Ő unokanővérem: Vera férje, az autóztatásom után Párisba,

majd Kanadába utaztak - végleg.

Ők voltak az első fecskék a családban - azaz Gabi eleve a rokonaihoz ment ki, miután szüleit a háborúban, azt hiszem Auschwitzban, elvesztette.Utána nem sokkal ment ki unokanővérem öccse, Ottó, majd a szülők, illetve 56 után másik két unokabátyám, utána is később a szülők, illetve még egy unokanővérem.) Másodszor kb. 1 hete, amikor Magdi nénivel Vásárhelyre mentem, és most Tóthék vittek le a strandra az autójukkal. Nem nagyon akartam menni, de Gyuri meg Klári (Gyuri Klári unokabátyja, Pestről - itt nyaralt) nagyon erősködtek., s úgy gondoltam, megsértődnek, ha visszautasítom hívásukat, s így csak elmentem velük. Nem volt valami gyönyörű látvány a strand a tornádó teljesen tönkretette. Kicsavarta, lombjuktól megfosztotta a fákat, a tust teljesen összeroncsolta egy ráeső fa.

Na, abba is hagyom a firkálást, aminek nincs se füle se farka, és folytatom a hegedülést.

tervek még a nyárra

1958. augusztus 12. Kedd d.e. 10 óra

Már alig 3 hét a szünet, és utána kezdődik a komoly, nagyon komoly munka, de ezt a 3 hetet se akarom semmittevéssel eltölteni. Fel kell készülnöm rendesen a konzervatóriumba való felvételire. Sajnos eddig nem sokat gyakoroltam.

Anyuval tervezünk egy biciklikirándulást Hmvhelyre. Tehát szombaton meglepjük Magdi néniéket. Már nagyon várom ezt a napot, mert nagyon örülök, hogy biciklivel és nem vonattal megyünk, és annak is, hogy Dóráék is ott vannak most Magdi néniéknél. Hajnali 5-kor felkelünk, és 8-ra, legkésőbb 9-re kényelmesen odaérünk. Persze, sok cuccot nem viszünk, egyrészt azért, mert hátráltatná a biciklizést, másrészt, mert nem tudjuk, hogy meddig fogunk ott maradni (szeretnénk 21-ig) (Nem lehetett légből kapott ez a biciklizés ötlet, Makó és Vhely 30 km-re van, s anyukám, lánykorában naponta kétszer is megtette ezt a távot a biciklijén, így "járt be", a hét minden munkanapján, varrni, húga fehérnemű- és fűzőkészítő műhelyébe.)

Elhatároztam, hogy a teniszezést csökkentem, esetleg erre az évre be is fejezem. Nagyon sok időt elvesz (a hegedüléstől), és nincs is már olyan nagy kedvem hozzá, mint amilyen volt. Azt meg nem fogom csinálni, amit A. és B., hogy csak lemenjek a pályára az ütővel, és a fiúkkal "társalogjak" (...)

Ma lehet, hogy kimegyünk a strandra, elég jó idő van. Kivisszük a fényképezőgépet is.

Valóban így történt! Lemehettünk a strandra, perceken belül; találtam egy strandon készült (kissé hibás) fényképet, aminek a hátlapján ez áll:

"Napozás a makói strand alsó partján a déli (!) napsütésben

Makó, 1958. augusztus 12."