GÓLYABÁL

1961. október 7.

Életem legcsodálatosabb napja.

Lehetetlenség leírnom ezt az éjszakát úgy, hogy csak tört részében is kifejezhesse azt, hogy hogyan is éreztem magam, milyen új és szép élményeket éltem át. De azt hiszem az mindent elmond, hogy ez volt életem legszebb napja.

Olyan jól mulattam, hogy gondolni sem mertem volna erre. Rengeteg fiúval táncoltam, többször kértek föl. Nem is tudom, mivel jellemezzem azt, hogy istenien éreztem magam. S bár kb. 35-40 fiúval táncoltam, és sokan közülük periodikusan visszatértek hozzám, mégis egyetlen egy fiúhoz fűződnek legszebb élményeim, akiről még (remélem nagyon sokat fogok írni a jövőben is, s a boldog szerelem hangján.)

Közvetlen a bál utáni reggel írtam Anyunak egy részletes levelet, a következőkben ezt veszem alapul. (néhol kibővítem, néhol elhagyok belőle.)

A báli készülődésünk már kora délután megkezdődött. (3-an mentünk a szobából: F. M, A. és én). A készülődésem alatt értem a cipőpucolást, zuhanyozást, fogmosást. mi a legérdekesebb: egyáltalán nem voltam izgatott, s bár arra egy percig sem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni a bálam, úgy látszik, mégis megéreztem, hogy nem kell félnem a petrezselyemárulástól. (vagy éppen hogy fordítva történt, a nem-izgulás ok lehetett s nem okozat) Nomeg láttam a tükörben, hogy "elviselhető" vagyok (hogy ne legyek szerénytelen, nem akarom azt írni, hogy szépnek és csinosnak láttam magam, és mondtak is. ) A. rengeteget hisztizett, de szegénynek meg is volt rá az oka, mert nem mutatott valami jól. F. M. nem velünk jött, hanem a lovagjával, de ő sem érezhette olyan jól magát, mert szinte állandóan csak vele táncolt, és állítólag nem nagyon tetszik neki a srác. Legalább is ezt mondja.

Mindezt csak úgy mellékesen írtam le. (Feljött még a kollégiumba 2 kislány. az egyik (S. E.) az A-hoz, a másik (SZ. ZS.) hozzám. Ő egy nagyon szőke, helyes, kecskeméti kislány, vele vagyok "legjobban" a lányok közül az egyetemen. Nem mentem el orosz beszédgyakorlatra a héten, s a Nona (az orosz nyelvtanárnőnk - maga is orosz) tőle kért számon, mint padrúgát. (értsd barátnőt) (Jaj, szegény Zs! Alig 10 év múlva, 29 éves korában meghalt...)

Szóval 4-en mentünk, de a bálépületben már leszakadtunk A-éktól Zs-val.

Meglepetésünkre műsort is adtak a tiszteletünkre. Mégpedig nagyon ötletes, és hangulatos vidám.műsort. Annyit nevettünk, hogy már a műsor is elég lett volna arra, hogy jól érezzem magam. Pedig eztán jött csak az "igazi".

Már az első pillanatban felkért egy felsős bölcsész, ekkor még alig táncoltak. (Angol órán már beszélgettünk.) Nagyon gyorsan lekért tőle egy fiú, aztán egy másik, aki szintén angolra jár. (és jeleenleg Zs-nak udvarol, s őt is kérte fel először.) De nem folytatom az efféle leírásmódot, mert annyival táncoltam, és olyan bonyolult összevisszaságban (u.is gyakran kértek fel, s azt se tudnám leírni, melyik hányszor, sőt meg se ismertem egyikőjüket valamelyik nap a menzán.) Azért valami módon égis megpróbálok írni a bálról, hogy legalább halvány elképzelésed legyen Naplócskám arról, hogy hogyan is mulatott "barátod", aki a gimiben nem szokott hozzá ahhoz, hogy minden két lépésben lekérjék, s körülvegyék a fiúk.

Megpróbálom tehát kiemelni a lényeget:

Kb. a 4. táncom után felkért egy első éves (de nálam 1 évvel idősebb) jogász . Milyen fiú? Azt nem lehet leírni. Olyan szép, mint egy filmsztár a legjavából, de ennek ellenére nagyon rendes, sőt, olyan, mint egy kisfiú, és egyáltalán nem látszik a viselkedésén, hogy tudja magáról azt, hogy szép és csinos.

Egyébként Gy-t már régebbről "ismerem". Ha van az "első pillanatnak" jelentősége, ha létezik nagy pillanat, s első pillantásra betoppanó szerelem, akkor a mi első találkozásunk(a többivel megmagyarázva) erre példa. A bál előtt 2-3 héttel Sz. sárival utaztam haza. A villamosmegállónál álltunk, s valahogy észrevettem, hogy valaki nagyon néz. Felnéztem és megláttam velem szemben, tőlem egy pár méterre egy gyönyörű, kreol bőrű, csodálatosan szép szemű fiút. ("Szép" - gondoltam magamban, de miért néz engem? Tetszenék én is neki?) Megérkezett a villamos, kofferral voltam, s "valaki" segített felemelni a lépcsőn. Hátranézek megnézni, ki az az udvarias ember? Ő volt! Később a villamosban kiderült, hogy Sárinak évfolyamtársa. Azután nem is láttam, bár állítólag ő nagyon sokszor látott, és köszönt is az utcán, de én nem fogadtam. (Biztos nem vettem észre... azaz észrevettem egyszer, de nagyon halkan köszönt, s nekem nem volt bátorságom viszonozni.)

Róla sokat fogok írni, most is, és valószínűleg ezután is. Minden gondolatom ő, és tudom, hogy ő szintén sokat gondol rám. Végre van valakim, aki nem csak nekem tetszik, hanem én is tetszem neki. (ill. fordítva.)

Hogy honnan tudom, hogy tetszem neki?

Egész este, állandóan, csak velem táncolt! Elég gyakran lekértek tőle, s hagyta, hogy táncoljak 2-3-4 fiúval, és utána rögtön visszakért... folyt.köv.

míg más fiúval táncoltam, akkor is nézett, legalábbis szem előtt tartott. S ami a legérdekesebb, én lassanként nem is örültem, amikor állandóan lekértek tőle. Jó volt vele lenni. Érezni simogató, hosszú pillantásait, amit "mindent" elmondóan rám vetett. (én zavarba jöttem ilyenkor, soha senki nem volt ilyen hatással rám, nincs senkinek sem ilyen szeme és ilyen tekintete, még X-nek sem. ) Az 5. tánc felé már nagyon megértettük egymást, éreztük, hogy egymáshoz tartozunk, még szótlanságunk is beszélt. A zene, a Ti di ro csodálatos dallama és átkaroló 2 karja, arcának forró érintése mindent elmondott. Szeünetben is gyakran megfogta a vállam, kezem, s el-elnézve mosolyogva. Én nem tudtam visszanézni rá (mint annak idején Á-ra), annál nagyobb hatással volt rám....

itt vége a bejegyzéseknek, bár még folytatódott a beszámolóm a gólyabálról, a többi fival, aztán meg visszatértem GY-hoz, és még több bejegyzés következett, főleg róla (rólunk) egy másik, kisebb, kockás, kék borítójú füzetben, amit nemk találok - ha meglesz bemásolom azt is..., mert ide tartozik

viszont találtam egy ugyancsak kék de vonalas füzetet, ami 1965-től kezdődik, még "egyetemi évek" címmel, bár nem napló, hanem "jegyzetek" felirattal... 1965-1969

aztán egy újabb, nagy méretű, olajzöld 1969-től

új blogokat ill. "köteteket" kezdek a "trilógiának"

majd idelinkelem, ha "megcsinálom" az új blogot nekik! Viszlát ott!

..............

most már tényleg folytatnom kellene!!!!!

(2009. október 30.!)

folytatásféle itt

gimi után

1961. június 13. Kedd

Nem bírom tovább! Nem bírom... (dehogyisnem!)

Anyu kb. 1 féléve nem "egészséges" - hogy ez mit jelent, azt csak én tudhatom. S nem is akarom ezt leírni vagy közölni is bárkivel. De érzem , hogy tönkremegyek bele.

Valóságos csoda, hogy mindezek ellenére:

1. a megyéből csak az én irodalmi pályázatom ment tovább az országos döntőre.

2. az érettségim "kitűnő"-re sikerült. (évvégi bizonyítványom is az.) érettségi tablóképem...





lányom tablóképe, 2003-ban


(ugyanabban a gimáziumban, és ő is kitűnőre érettségizett-



(csak már nem kötelezőmatrózblúzban)



3. A megyei szavalóversenyen III. díjat nyertem (az I-t nem adták ki)



lásd még: http://lineas.freeblog.hu/ blogomban ezt a bejegyzést

Képek a ballagásainkról (a különbség magáért beszél, tessék figyelni lányom fülig érő száját!!!)

"termelési gyakorlaton".. másról

1960. október 16. Vasárnap d.u. 1/2 1

Péntek óta termelési gyakorlaton vesz részt az egész iskola (csak tudnám, hogy egy gimnáziumnak miért volt szüksége "termelési gyakorlatra" - ) - osztályonként más és más T.SZ.-ben (ja persze, nem a gimnáziumnak , hanem a T.Sz. -termelő szövetkezetet- eknek volt szüksége rá(nk)! (Mi Rákos (tanya) környékén kukoricát törtünk.) Bizony, eléggé nehezemre esik a fizikai munka, de akarom és csinálom is, nomeg sokan segítenek. Munkám ill. ügyetlenségem emlékét már 3 helyen őrzöm. Az ujjamon van két sérülés, az arcomon egy karcolás. Node én nem panaszkodni akarok, hisz' nem is olyan rossz dolog ez a - kicsit kiránduláshoz hasonló - közös fizikai munka. Sőt! Hasznos is. S nem csak annyiban, hogy belekóstolva a fárasztó földmunkába, ezentúl jobban megbecsüljük azt. Hanem azért is, mert ilyenkor közelebb kerülünk egymáshoz -akik együtt dolgozunk -, megtudjuk, hogy vélekednek felőlünk, s jobban megismerjük egymást.

Az első munkanapot kissé kesernyés szájízzel fejeztem be, s ennek oka legfőkképp Buci volt. Nem akarom hosszan fejtegetni a dolgot. Látszólag jelentéktelen dolog, de nekem mégis fáj. Hisz olyan dologgal gyanúsított, ami nem igaz - és különben is képtelenség. (megmutatkozik rajta eredeti "kitalálójának" és elterjesztőjének enyhén szólva "hülye" volta. - (T.P.) - No és még egy mondat vésődött agyamba a jelzett napon elhangzottakból: "Juli! Nem hiszem el, hogy neked még nem akart udvarolni egyí fiú sem!"

A tegnapi munkához már jobb, sőt egész kellemes hangulat fűződik. D. tanárúr nem jött ki velünk, így N. volt az egyedüli felügyelő tanárunk. S meg kell állapítanom, hogy nagyon rendesen viselkedett. Sokat dolgozott ő is, vagyis segített. (Nekem 3-szor is.) Szóval, lehet, hogy valamikor már egész jó véleménnyel leszek róla. Nem is értem, hogy is állok vele. Szimpatikus s ugyanakkor unszimpatikus (antipatikus!) a szememben, rokonszenves és ellenszenves, szerény és szerénytelen, s még sorolhatnám az ellentétes vonásokat. (Úgy látszik, ekkoriban még nem tartottam természetesnek, hogy az embernek, de legalábbis némely embernek - így maganak is! - lehetnek ellentmondásos sajátosságai - és az mégcsak nem is feltétlenül baj!) Csak azt nem értem, hogy miért álmodtam ma éjjel róla, mégpedig olyan álmot, amely azt hitethetén el velem, ha nem tudnám az ellenkezőjét, - hogy tetszik nekem, vagy talán szerelmes vagyok bele. - (És Freud? - pedig már olvastam a könyvét az Álomról, a "vágyteljesülés" -ítés, furfangos módjairól, a tudatalatti előbukkanásairól - meg íme egy ellentmondás, ami bennem is lehetett...) - Egyébként álmom tartalmában felismertem a másik élményanyag, a Mozart c. film egyes mozzanatait is. - Az említett film nagyon megható volt, s én azt az eszmei-, és főként érzelmi mondanivalót olvastam ki belőle, hogy "A legszebb dolog a szerelem". S az eszményi, örökké tartó szerelem minden akadályt legyőzve diadalmaskodik. (Amor omnia vincit) Gyönyörű film volt. Úgy érzem, minden eljövendő szerelmemben egy kicsit éreztetni fogja hatását. (Mozart: Oscar Werner)

újra: Ő

Makó, 1960. augusztus 12. Péntek 12 óra

Ma végre -oly hosszú szünet után - ismét láttam Őt! Igaz, hogy csak futólag, mert biciklin volt, s hamar elfordult (a gimi sarkánál). (Apropos: szinte kivétel nélkül mindig a gimi környékén találkozok vele.) A piacról jöttem Anyuval, s véletlenül vettem észre. Anyu is meglátta, s így szólt: "Nézd csak, hogy hasonlít X-re!" , de aztán csak rájött, hogy nem hasonmását, hanem őt magát látta. Aztán elkezdett beszélni kis, jelentéktelen dolgokat, de vele kapcsolatban. Természetesen nekem ez nagyon kellemetlen téma volt, s félbe is szakítottam. De azért elgondolkodtató, az a rettenetes sejtésem, hogy Anyu, ha nem is mindent, de tudja, hogy Ő mit jelent nekem, s én szégyellem előtte ezt - nem tudom, miért. Úgy szeretnék véget vetni ennek a dolognak, de gyönge vagyok hozzá.

("Törjön százegyszer százszor tört varázs"! végre már!)

bál helyett...

1960. április 25. Vasárnap 3/4 11

Tegnap volt a "nagy tavaszi" gimibál. Erre sem mentem el. Sok mindent tudnék felhozni ennek alátámasztásául s megokolásául. De talán elsősorban azért döntöttem így, mert féltem, hogy nem mulatok elég jól. (akkor viszont, ilyen negatív előprogramozással, biztos így is történt volna!) Ha a tavalyi bálat veszem mérvadónak, akkor azt mondhatom, hogy olyan "közepesen" mulattam. Mindig táncoltam, s aránylag rövid ideig eggyel. Ezt viszont semmi kedvem sem volna megismételni, és főleg azért, mert azok a fiúk egyáltalán nem érdekelnek. (de sajnos így vagyok a legtöbbel, hogy addig tetszik, míg nem ismerem, aztán legyintek egyet, és azt mondom "áh, ez is épp olyan, mint a többi.") S épp azért állok már-már azon a fokon, hogy a felnőttek közt keresek ideált, ami igen sajnálatos tényként jelentkezik az én életemben. - Lehet, hogy ezen a bálon más lett volna a helyzet, mint gondoltam, de jobb ez a "lehet", mint az esetleges "nem". (Ebben ma már egyáltalán nem vagyok biztos! ) Úgy érzem, hogy tavaly, s főleg tavaly előtt még nagyon "kislány" voltam, épp naplóolvasás közben jöttem rá erre. Most viszont már egész más vagyok. (?!!) Talán.(így már más!) S a fiúk is mások irányomban. (Húsvétkor 11-en voltak locsolkodni. Olyan helyes volt mind!) De nem vagyok megelégedett. Vágyom arra a csodálatos, meseszép dologra, amit "igazi szerelem"nek neveznek. Tegnap is V. E.-nél voltam (talán ilyen "naplós" témák megvitatását illetően ő a legjobb barátnőm), ő sem ment el a bálba. De én nem bírtam elfojtani azt a vágyam előtte (se - mint ahogy magam előtt se!), hogy "jó volna a bálban lenni, s jól szórakozni!" , ő valószínűleg nem őszintén nyilatkozott, mert nem tudom elképzelni, hogy egy 16 éves lány ne kívánjon táncolni, szórakozni. Hát igen, hiányzik egy fontos szál az életemből, de már megtaláltam, (elvileg) s talán nem is olyan sokat kell várni, hogy találkozzon egy "másnak" a szálával, s nem válik el attól nagyon sokáig! Szeretném, ha volna egy olyan fiú, aki szeretne, s én is szeretném, de ha elképzelem magam előtt azt a valakit, akkor az illető inkább férfi, mint fiú vagy szegény Gerard Philippe-re vagy Jean Marais-ra hasonlít, kik a filmvilágból vett (ellentétes pólusokon álló) eszményképeim. G. P.-t különösen nagyon szeretem, s kimondhatatlanul fájt halála; a napokban kezembe került egy "Film Szinház Muzsika", mely egy képriportot tartalmazott utolsó filmjéről, s ahogy néztem a szomorkás, sovány de gyönyörű arcot, amely már nincs többé, éreztem, hogy könnyel telik meg szemem, és szívembe szorongás költözött. Nem voltam szerelmes bele (s nem is tudom megérteni azokat a lányokat, akik ilyen elérhetetlen álmokat kergetnek), de nagyon közel állt hozzám, viszont ebben nem kis része volt egyedülálló művészetének. - Most vettem észre, hogy még nem is írtam soha arról, hogy rajongok a filmszínészekért. De hát ez nem is olyan lényeges dolog, ugye? Nehogy azt hidd, hogy elsősorban külsőjüket nézem, művészetük dönti el, hogy a mérleg merre libben. (Azért a szépség is számít, hiszen a kettő elválaszthatatlan náluk.)

"Őrület határán..." (?)

1960.február 19. Péntek 4 óra

"Este van, a csillagok a világmindenség követeiként hozzák szobámba a végtelenség, az örökkévalóság gondolatait, s ugyanakkor borzalmas érzés, a megsemmisülés rettenetessége lesz úrrá rajtam. Szédülök. Margarita Aliger, ill. Zója szavai jutnak eszembe: "Mi ez? Ma élek, s holnap nem leszek? " Igaz, hogy ez a "holnap" számomra később fog eljönni, de eljön egyszer. Nem lenni, nem élni soha. Borzasztó gondolat. A legborzasztóbb benne a "soha". Sohatöbbé. Meghal az ember, és utána nem lesz. Ha belemélyülök ebbe, úgy érzem, beleőrülök. Nem vigasztal semmi. És életem apróbb kellemetlenségei, csapásai kicsinnyé, ponttá törpülnek. Semmiségnek tűnik minden. Hisz' úgyis mindegy. Minden mindegy. --- Míg e sorokat írtam, nem mélyültem eléggé bele a gondolatba, ha azt tenném, képtelen lennék írni.

- S hogy mindezt miért írtam le, annak is oka van."

E sorokat írtam egy helyettesítési órán, melyen ő volt bent.

(mindenesetre érdekes adalék, hogy épp akkor... s az írásban mégis, persze, "este van"... először 10 év körüli koromban fészkelődtek belém ehhez hasonló gondolatok, egy villámlós-mennydörgős vihar után, ami nagynénémmel a Maros parti strandról hazajövet ért el bennünket, erdőben, töltésen, - igazi halálfélelmet kiváltva. De nem is a haláltól félte, hanem ami utána van. Hosszas vívódás után kérdeztem meg otthon, már a paplan alól, anyukámtól:"mi lesz velünk, ha meghalunk?"döbbent csönd volt a válasz a szoba másik végéből, majd csak annyit mondott anyu, hogy "az ami mindenkivel"...

Dehát ez nem oldotta meg a problémámat.

Végül is , mégis anyu adott választ! De már a halála után. (30 év múlva) S épp azt, hogy igazából nincs is halál... Semmiképp se úgy, ahogy én, a materialista tanításokból kikövetkeztetve is, a teljes megsemmisülés réméről gondolhattam.

S épp most akadt a kezembe egy ma megjelenő könyv szinopszisa: A Beszélgetések Istennel sorozat utolsónak szánt darabjáról, -ból egy írás, mi szerint: "Ne gyászolj, amikor valaki meghal, és a saját halálodra se szomorúsággal és balsejtelemmel tekints! Úgy üdvözöld a halált, ahogyan az életet üdvözölted, hiszen a halál nem más, mint az élet egy másik formája."

téli szünet előtt

1958. december 20. szombat d. u. 4

Csakhogy már itt tartunk! 1958. XII. 20-át mutat a naptár. Ez a nap a téli szünet kezdetét jelenti. Sajnos csak 2 hetet kaptunk a gimnáziumban és a konzervatóriumban is. (Manapság és jó ideje ennyi szünet sincs!) Hogy a konziban 2 hét a szünet, az nem is olyan tragikus, sőt, még azt se bánnám, ha egyáltalán nem kaptunk volna ott szünetet. Valóságos élvezet lenne bemenni Szegedre úgy, hogy aznap, sem másnap nem kell itt Makón iskolába menni.

Történt, mióta nem írtam, nem is olyan kevés nevezetesebb dolog.

Először is: Ezeket a sorokat 1 foggal kevesebbel írom, mint a többieket. Elég nagy árat fizettem érte. 2 injekcióval húzta ki B. bácsi, s még így is borzalmasan fájt. (persze, hiszen már gyulladásban volt, ilyenkor nem hat az injekció!) 5 darabban jött ki. (azt hiszem, ennek a fognak is el lehetett csavarodva a gyökere, később el is szöktem injekcióadás után az SZTK-ból, további beavatkozás elől..., amikor kiderült ez a helyzet, később írt is a fogorvos anyámnak egy panaszkodó levelet, hogy "a kislány (sic!)nem voltam hajlandó... stb...)na ja, ilyen előzmények után!) Úgy ordítottam, mint egy sakál. (Nem kárpótolt az se, hogy B. bácsitól 2 puszit is kaptam, és hazafelé jövet Anyu azt mondta egy boltban, hogy azt vesz, amit akarok - nem akartam akkor én semmit, csak azt, hogy végre ne szenvedjek a fogam miatt.) (Emlékszem még rá, hogy amikor a velőtrázó bőgésem után kitámolyogtam a váróterembe, ott az egyik gimnáziumi tanár (később ő lett az érettségi elnökünk), azzal nyugtatgatott, hogy nem baj, hogy annyira bőgtem! Bántam is én..., érdekelt is!)
Szerdára feldagadt az arcom, és nagyon fájt. Nem is mentem iskolába. Csütörtökön igazgatói szünetet kaptunk. Bár még mindig fájt a fogam, délben anyuval anyuval beutaztunk Szegedre. Hegedű órán nem játszottam, csak felkaptam szünetre a leckét. Szolfézs óra nem is volt, viszont a zeneirodalom tanárral, dr N. I.-val beszéltem; lediktálta a vizsgaanyagot (u.i. az óráit nem tudom látogatni) Ismét láttam azt a konzervista fiút, akiről már írtam. Még mindig egy rejtély számomra. Pénteken is nagyon fájt a fogam.

Ma mentem föl először és utoljára (legalább is ebben az évben) Érdemes volt! Szereztem egy ötöst oroszból, szófelelettel. N. (testnevelőtanár, később s jelenleg is egyik osztálytársnőnk - mi több: barátnőm: A. - férje) feltűnően kedves volt. Ha eszembe jutnak a tavalyi órai!... Diadalüvöltéssel rohantunk ki a tornateremből, az utolsó óráról.

Vasárnap megyei szavalóversenyen vettem részt Hódmezővásárhelyen.

konzi...

1958. december 2. Kedd d.u. 2; 3/4 8

Hosszú hallgatásomnak oka: igen nagy elfoglaltságom. A gimnázium mellett október óta Szegedre, a konzervatóriumba is járok, s ez bizony sok többletmunkát is jelent, vagyis annyit, hogy amikor Szegeden vagyok, este 9-kor kezdek el tanulni (kb. éjfélig), amikor pedig nem, akkor is, általában 11-ig fent vagyok, mert sohase lehet annyit gyakorolni, aminél többet nem lehet. De a nehézségek ellenére sem hagynám abba semmi pénzért. Nem csak hegedülni szeretek, hanem Szegeden lenni, a konziban. Szinte felüdülök, ha ott vagyok. Egész másképp érzem magam ott, mint Makón. Valahogy egész mások az ottani emberek, legalábbis többségük. Különösen a fiúk nagyon helyesek. (A lányok mindenütt egyformák, ha külsőségekben nem is, - gondolkodásban, vagyis a belsőjükben, igen.) Beszédjük közvetlen, egy kicsit pajtásias, de mindig az udvariasság keretén belül. Be is vallom, hogyha ranglistát kellene felállítanom azokból a fiúkból, akiket helyeseknek találok, a szegediek lennének legfelől. Az első pedig: de erről inkább bővebben írok. (Majd ha lesz időm, most rohanok a KISZ tag-összeírásra.)

Most, este 8-kor folytatom. A rádióban színházi közvetítés van, megvárom a szünetet, s akkor folytatom a tanulást a történelemmel és a földrajzzal.

Talán a legjobb, ha amire már céloztam: a közepén, a bállal kezdem.

Most szombaton volta gimibál, amelyen én is ott voltam. Különösen Anyu akarta, hogy menjek, de amikor láttam, hogy milyen szép, sötétkék taftszoknyát varr, és milyen gyönyörű hozzá a Verától (kanadai unokanővér) kapott, világoskék nylonblúz, nagyon szívesen mentem el. Jól is szórakoztam. Állandóan táncoltam. Osztálytársaimon kívül más fiúkkal is táncoltam, azok többször is felkértek. Nagy szünet alatt egy tavaly érettségizett fiúval voltam, egyébként ez a fiú engem egyáltalán nem érdekel, annak ellenére, hogy D. tanárúrnak az a véleménye róla, hogy ilyen "zseniális" tanítványa még nem volt. Annál inkább egy szegedi fiú, akit a konzervatóriumban szoktam csütörtökönként néha látni, s aki szintén ott volt a bálban. A konziban sose váltottunk egy szót se, viszont úgy vettem észre, hogy nem tekint levegőnek; első pillanattól kezdve nekem nagyon szimpatikusnak tűnt, s egyre inkább az. Bántott, hogy nem kért fel. 9 óra után jött be, észrevettem már akkor. Véletlenül úgy történt, hogy majd az óra előtt táncoltam kb. 10 percig. Odapislogtam egy párszor, de ő mindig máshova nézett. 11 órás szünetben anyuéknál voltam, s előttünk ment el, kifelé a folyosóra. Végre észrevett! Még hátra is nézett. Biztos megismert, vagy csak ismerősnek talált!? Éjfél után kétszer is nagyon összetalálkozott a tekintetünk . Azóta elég sokat gondolok rá. Majdnem szerelmes vagyok bele.

Miközben írom ezeket a sorokat (már 6-a, szombat van!), a rádió a hazánkban (Makón is) járt Komszomol Művészegyüttes műsorából ad részletet. Nem tudom elhallgattatni azt, amit felkeltett ismét bennem ez a műsor. Azért írom, hogy "ismét", mert 25-én, amikor Makón szerepelt a Művészegyüttes, én is ott voltam. Nagyon szép, színvonalas est volt, de én nem csak ezért gondolok rá vissza szívesen. A zongorista: Oleg Ivanov, a moszkvai zenekonzervatórium 5. éves hallgatója nagyon megnyerte tetszésemet gyönyörű zongorajátékával, s nem kevésbé külsejével. Ő kísérte az énekeseket, s szólószáma: Chopin Foradalmi etüdje volt. - A külseje? Nekem az a nézetem, hogy nagyon jóképű, helyes fiú, s a rádió bemondójának rá vonatkozó véleménye: "sovány, kedves, gyerekes arca van, rövidre nyírt haja."Hát igen ilyen volt. Számomra már csak volt.

Nyaralási útinapló

rákattintva, nagyítva olvasható!

Hát még is megvan útinaplóm... fele,... Pakolgatásaim közepette előkerült az eredeti, beadott s vissza nem kapottnak a másolata, valószínű a beadás előtt elkezdtem másolni, hogy nekedm is megmaradjon (akkor még nem volt fénymásoló, szkennerről nem is beszéve!)de kifuthattam az -amúgy nagyon beosztott- időmből, így nem jutottam a végére...Szigetvári útikalandjainkból már csak 2 sort írtam, de közben - nagy pakolás közepette, aminek főcélja a régi családi fotóalbum keresése volt, több korabeli fotó feltétele érdekében - találtam kis naptárnotesz(eke)t is, amikben 4-4 sorba vannak tömörítve napjaim, majd onnan pótlok.

De hogy én milyen rendszeres és rendes voltam akkoriban...! Szégyellem magam, 15 éves énem előtt, komolyan, s fejet hajtok 65 évesen előtte(m)!

folytatom a kis naptárból (summázatok):

"...a vár udvarán ettünk, megnéztük a múzeumot, templomot. Vacsora után a Kalifában. (?)

július 20. vasárnap

1/2 8-kor ébresztő. D.e. lapokat írtam, a Zsolnay múzeumban voltunk, útinaplót elkezdtem írni. (tehát csak ekkor!) Ebéd után fagyiztam, Anyunak levelet írtam. Mozi este, fagylalt cukiban.

július 21. hétfő

6-kor ébresztő, Harkányfürdőre utaztunk. Sz. Sárival sétálgattam. (régi gyerekkori, ált. iskolai barátnő - gimnáziumba csak párhuzamos osztályba jártunk, a naptárban amúgy diszkrét jel a dátumnál mutatja, miért nem fürödhettem épp), nagy zivatar jött, vendéglőbe mentünk (málnaszörp). A siklósi kirándulás az eső miatt elmaradt. 5 órára Pécsen.

július 22. kedd

1/2 8-kor ébresztő. D.e. megmásztuk a Misina tetőt, a fél utat busszal tettük meg odáig. Ebéd, ünnepi. 1/4 4-ig bepakoltunk. Utaztunk Makó felé, a vonatban kártyáztunk. 1/2 12-re Szegedre érkeztünk.

július 23. szerda

5-ig a szegedi pályaudvaron voltunk. (12-4-ig aludtam.) (akkor még nem lehetett távolsági buszközlekedés, félóránként Szeged és Makó közt - csak vonat... amit épp mostanában, feleslegesnek tartva be is akarnak szüntetni.) 3/4 7-re értünk Makóra, Anyu várt az állomáson.(Odamenet is a szegedi pályaudvaron rostokoltunk egy éjszakát, vissza is... nem mondom...) Itthon reggeliztem, megmosakodtam, lepihentem. Anyuval bevásárlás. Ebéd után Erzsi néni itt, vele moziba. ("Csodacsatár")

s a másnapok még, amik az útinaplóírással kapcsolódnak még a nyaraláshoz; úgy látszik jós sokat dolgoztam ezen az "eltűnt" útinaplón...

július 24. csütörtök

10-ig aludtam, Erzsi néni eljött egy kis időre. 1/2 órát hegedültem. Ebéd paprikáskrumpli, kukorica, dinnye. Délután útinapló piszkozatát írtam. (Lehet, hogy valójában azokat a lapokat találtam meg, részben? ) Erzsi néni átjött, fényképeket ragasztotta. (a később beadandó útinaplóba ) Anyu varrta a fürdőruhámat.

július 25. péntek

9-ig aludtam. Anyu piacra ment, én Erzsi néninél voltam, közben mozijegyet vettem. Ebéd után hajmosás, útinaplót tisztáztam. Este Erzsi nénivel moziba mentünk (Anyu és én). ("4 lépés a fellegekbe"

július 26. szombat

1/4 11-ig aludtam, útinaplót írtam, Erzsi néninél voltam. Ebéd: dinsztelt hús. 2-6-ig a strandon voltam Anyuval. Ott 2-szer a vízben. Utána Erzsi néninél. Anyu tejért. (azt hiszem, házi tejért, a szomszédba). Este Anyu varrt, én útinaplót írtam. (még mindig!!!)

július 27. vasárnap

9-ig aludtam, 11-ig a rádiót hallgattam, 12-kor ebédeltünk. Ebéd után elmentem Erzsi nénihez. Az útinaplót tisztáztam.(!) . Bicikliztem, a teniszpályára lementem, nem volt lent senki. Hegedültem.

július 28. hétfő

9-kor keltem fel, gyakoroltam, Erzsi néninél voltam. 12-6-ig a strandon voltam Anyuval. (Erzsi néni is.) Eleinte K. Edittel voltaam, aztán Ariékkal, fejeltünk. (nocsak!) 7-8-ig teniszeztem B. Ágival. (már nincs útinaplóírás)

július 29. kedd

6 előtt keltem,beszóltam B. Ágihoz. 6-9-ig teniszeztem (Ágival, Csabával, F. Gabival). 11-7-ig strandon voltam, ott nagyon sokat voltam vízben, remek idő volt. Vacsora: tökfőzelék, tükörtojás.Boltba, fagylalt, Erzsi néni. Hegedülés.

július 30. szerda

1/2 8-1/2 9 teniszezés. Körtéztünk. 10-kor lementem a strandra, anyu lehozta az ebédet(töltött paprika, főtt kukorica) 4-ig voltam lent. 6-ra iskolába (nyaralók) (valószínű az útinaplókat is ekkor kellett beadnunk - s így a megtalált -beszkennelt - papírlapok mégis csak a "piszkozat " lehetett, ahhoz képest elég "tiszta", egy javítást se látok benne, az utolsó oldal kis piszokfoltja is gyanús nekem, hogy most , fél évszázaddal később került rá.) Onnan cukrászdába. 1/4 8-3/4 8-ig teniszeztem. (Ági, Éva, Péter)

július 31. csütörtök

1/2 7-kor felkeltem, a teniszpályán nem volt senki. (Áginak beszóltam, de nem jöhetett le.) Visszafeküdtem, megreggeliztem, 12-ig aludtam. Ebéd után biciklivel föl: fagylaltért. D.u. rádióújságot néztem, levelet írtam, és naplót. (ez már az igazi! amit ide másolgattam eddig is, és majd ez után ís, amíg meg nem unom - ezt most már igen - úgyhogy itt leállok a naptár bejegyzésekkel... majd csak akkor tallózok belőle esetleg, ha lesz valami érdekesség is, nem csak ezek...)

egy hónap után

1958. április 12. Szombat 1/2 4

Most ráérek, így tudok írni.

Ott folytatom, ahol egy hónapja abbahagytam.

A hangverseny után hamarosan öröm ért. Az öröm oka egy cikk volt. amely a Csongrádmegyei Hírlapban jelént meg a zeneiskolai hangversennyel kapcsolatban. A cikk írója 4 zeneszámot és előadóit emelte ki, s ezek között vagyok én is.

Egy pár napig beteg voltam, megfáztam. Sokan látogattak meg osztálytársaim közül. Eljött D. tanár úr is. Most volt először nálunk.

A múlt hónapi Matematikai Lapokban megjelent a szeptemberi szám gyakorlatainak és feladatmegoldóinak a neve. Sajnos a lap nincs előfizetve nekem,. Így pontosan nem tudom, hogy hányadik vagyok a pontversenyben, de azt tudom, hogy egész elől vagyok. Ma biológia

óra előtt tanárúr megmutatta az áprilisi számot, és mondta, hogy nagyon sokat megelőztem. S én is láttam, hogy most még előbb vagyok , mint a múltkori számban.
Március utolsó napján volt megtartva az országos matematikai verseny első fordulója. Általában és részemről se sikerült valami nagyon jól. Érdekes, hogy az a példám, ami teljesen jó, 5 perc alatt kész lett, ez volt a matematika, még ezen kívül volt 2 mértan. Mindhárommal két óra alatt elkészültem. B. Tamással egyidőben mi lettünk leghamarabb készen. Csakhogy Tamásnak mindhárom példája jó! De ettől függetlenül lehetséges , hogy bejutok a döntőbe, mivel részt veszek és elől vagyok a pontversenyben. Persze jobban örültem volna, ha sikerül.

A húsvéti szünet egy hétig tartott. Jól telt el. A-val gyakran összejöttem. Sakkoztunk, zongoráztunk, tanultunk. Hétfőn, tehát húsvéthétfőn 9 locsolkodóm volt. Délután moziba mentünk, lehet, hogy voltak akkor is, de nem valószínű.

Ma 2 napja, hogy ismét járunk iskolába. Jelentkeztem a nyári nyaralásra tegnap. 300Ft-ba kerülne, de a gimi módjában áll fizetni egyes személyekre 200-200 Ft-ot is. Nagyon örülök a nyaralásnak. Már azt is tudom, hogy július 1-én indulunk, és 15-én jövünk haza. Egy hétig Balatonbogláron leszünk, a másik hetet Pécsen töltjük. A. is jön . elhatároztuk, hogy elvisszük a fényképezőgépeinket, s majd sokat fényképezünk. Egész biztos nagyon jó lesz minden, hisz unatkozni egy percig se tudunk majd, még borongós napokon sem. Először leszek iskolai kiránduláson (több napig tartón).

Már igen nagyon várom július 1-jét, talán még jobban, mint tavaly július 2-át, de addig még 2 és 1/2 hónap van. 2 hónap ebből tanulás. (Erről jut eszembe, hogy 3/4 évkor is általános dicséretet kaptam, szóval tartom a "kitűnő"-t.)

1957. november 18. Vasárnap d. e. 1/2 12

Szerdán a matematika dolgozatokat kiosztották. Csak az enyém lett 5-ös. A példákat beküldtem. 7-et. Kíváncsi vagyok, hanyadik leszek a versenyben. De ezt csak leghamarább januárban tudom meg.

Tegnap volt az imaház avatás, amin szerepeltünk. Emiatt nem tudtam elmenni KISZ gyűlésre.

(Ez elég szép ellentétpár, nem? A hegedűtanárunk kis zenekarával az adventisták imaházánk avatásán voltunk, egyébként. -)

6-8-ig tánciskolában voltam. Keringőzni és tangózni kezdtünk tanulni. A kék szövet ruhában voltam. (Azt hiszem , Nyugaton élő-turnézgató táncosnő nagynénémtől (apu öccsének felesége) kaptam, csomagban? - - gyapjúszövet volt, nagyon finom anyag, különleges, egyedi fazon, nagy gallérral, fehér paszpollal... de nem bántam volna talán, ha inkább új ruháim vannak.) Kikkel is táncoltam? (Itt 9 név van felsorolva.)

Egy hét múlva 5-től 8-ig lesz össztánc, mert addigra már jobban fogunk tudni táncolni. Ma is lesz 3-tól 5-ig tánciskola. Azt hiszem,a rakott szoknyámban (a frészből házilag kékre festettben), és a piros pullóveremben megyek. 1/2 6-tól újra szerepelünk az imaházban.

1957. október 18. folyt.

A szünidő hátralevő pár napját teniszezéssel, hegedüléssel, "fogfájással" töltöttem el. Persze mást is csináltam. Így írtam 4 zenedarabot, amelyek -nem csak az én megítélésem szerint - elég jók. Jártam fürdőbe is. Talán összesen 5-ször voltam. Az utolsó 3 napon (zenekari) próbát tartottunk az évnyitóra. Türelmetlenül vártam ezt a napot. Szerencsére mégis (Anyu közbenjárására) a"b"-be, tehát D. tanár úr osztályába kerültem. (Lehet, hogy mégse kellett volna "beavatkozni" a sorsba? Mindig utólag látjuk... D. tanárúr nagyszerű pedagógus volt! És nagyszerű ember. Nagyszerű matematika tanár! Aki egy ilyen száraz tárgy szépségére is képes volt rávezetni bennünket! Csakhogy én magyar szakos lettem - az "á"-ban pedig egy ugyancsak nagyon jó magyar tanár volt az osztályfőnök, akinek magyar szakkörére jártam ugyan... Viszont igaz, ami igaz még a gimi zenekart is a mi osztályfőnökünk (az én - anyám által- nekem is kiharcolt osztályfőnököm vezette - mivel hogy Békéstarhoson járt középiskolába , ami egy zenei Mekka volt akkoriban. Én a zenekarába már általános iskolás koromban is jártam - mint a naplószövegből is kitűnik. Természetes, hogy én (is, főleg) szerettem volna hozzá kerülni. Végül is nem bántam meg. De mai fejemmel nem avatkoznék be... A sors jobban tudja...(?) Bár ez is lehet veszélyes felfogás, veszélyes helyzetekben egyáltalán nem szabad(na) megadni magunkat a "sorsnak", pláne, ha emberek vannak a hátterében... De ez a gondolat itt most messzire vezetne.

A lényeg: anyám mindig mindent elintézett, amit jobbnak vélt/ünk. És ő nem is adta meg magát (magunkat) a "sorsnak". Még a koncentrációs táborban sem. És még nagyon sokáig....)

(Azóta) már 16 db 5-ösöm van, s más jegyem nincs is, csak 5-ös. Az osztályban én vagyok az egyedüli ilyen. Csak végig megtartsam, mert muszály (sic! és hullámos vonallal aláhúzva), minden szempontból muszály (megint!) kitűnőnek lennem végig. De remélem, hogy sikerülni is fog.( Valóban "sikerült" is. De vajon miért volt ez ennyire fontos?!? mi lehetett az a "minden szempont"? bejutás az egyetemre... megfelelés (?)... ma már ezt is másképp gondolom..., de nem biztos, hogy most van igazam, és nem is lehet mai fejjel az akkori időkben gondolkodni igazán...)

Belekapcsolódtam a Országos Matematikai Feladat megoldó versenybe. (Ez biztos osztályfőnököm erős behatására is történhetett, bár amúgy is szerettem a matematikát - is. Már általánosban is csináltam pluszfeladatokat..., mint irtam is.) Szeretnék itt is szép eredményt elérni. Az eddigi gyakorlatokat még mind megoldottam. A versenyzők neveit meg lehet találni a minden hónapban megjelenő "Matematikai Lapokban", s nevük mellett pontjaik számát. A mi iskolánkból - a többihez viszonyítva - igen sok tanuló versenyzik. Azt hiszem, hogy ez Domokos tanár úrnak is köszönhető) (Hát persze...) Külön versenyeznek az elsősök, másodikosok, harmadikosok, negyedikesek, de a példás I.-II.-nek és III. IV.-nek egyformák. Az iskolából IV.-ből Pásztor Erzsi,

Medgyesi Laci, Leipnikker Peti (aláhúzva) és Tóth Zsuzsa, III.-ból S. Nagy Erzsi, II.-ból Müller Miksa (aláhúzva ő is), I-ből B. Tamás és én, s lehet, hogy még Somlai és Rácz Edit is. Ez a Müller Miksa zsidó fiú (egyébként L. Peti is). Vásárhelyről költöztek ide az idén. Csak látásból ismerem, a templomban és az iskolában szoktam néha látni...

Eszembe jutott, megnézem itt a google-ba, mi történhetett vele, gimi óta, mert azóta se tudok róla semmit... Egy 1958-as "tablón" találtam meg a fényképét! Elég nehezen jöttem rá, hogy a KÖMAL vagyis hogy épp a középiskolai matematikai lapok egykori legjobb megoldóinak a tablóján látom viszont, mint gimnazistát. (Semmi mást nem találtam róla.... De azért ennek is örülök, ez így korabeli illusztráció mai módon, íme a múlt transzponálása a jelenbe : (mint a blogom)

Egy hete Szegedre mentünk át tanulmányi kirándulásra. Remek volt. Színházban is voltunk. Szinte meglepődtem attól, hogy milyen szép a színház. Bár láttam egy pár éve, de akkor nem tűnt fel annyira a szépsége.

Egy hét múlva megkezdődik az iskolában a tánctanfolyam, melyre én is jelentkeztem (pár napos tépelődés után). Majd szombaton 5-től 7-ig, és vasárnap 3-tól 5-ig lesznek a táncórák tartva 6 héten át. Kb. a szünet kezdete előtt pár nappal fog befejeződni.

Magdi néni és Laci bácsi kb. 2 hete itt voltak nálunk, s akkor Magdi néni Anyut és engem meghívott hozzájuk addig amíg a téli szünet tart. Dóra, az ura, és a kis Andris is ott lesznek. nagyon kíváncsi vagyok már a legifjabb unokaöcsémre. (hm... jelenleg Afrikában diplomata, de már nem is ő a legifjabb unokaöcséim közül)

Most már gimnazista vagyok...

1957. junius 25.

Most már gimnazista vagyok. Tegnap íratkoztam be. Több mint valószínű, Bucival egy osztályba kerülök.

Ma délelőtt elég sokat gyakoroltam, mert délután vizsga lesz.

A vizsga előtt találkoztam Erdélyivel (festőművész), a rajzszakkör vezetőjével, s összeszidott, hogy miért nem járok, azt mondta, hogy már hol tartanék! Mindenesetre megígértem neki, hogy járni fogok a szakkörre.

A vizsgán én voltam a legutolsó. Elég jól ment amit kértek, csak a hegedűm még mindig fátyolosan szól.

Tanár úr még a vizsga után órát adott.

Évzáró

1957. junius 23. Vasárnap

Reggel nem mentem be a gimnáziumba a szereplésre,mert este hajat mostunk, és nem száradt meg a hajam reggelre. (Sűrű haj! vastag, magasfalú, hűvös lakás!) Őszintén szólva nem is bántam, hogy nem mehetek , mert így tovább aludhattam. (ó, azok a maratoni, hétvégi alvások, ezt lányom tőlem örökölhette!)

D.u. 6-kor volt az évzáró. A rózsaszínű ruhát vettem fel. (Hogy-hogy nem egyent?! Ja, elballagtunk...) Anyu is eljött. Nem izgultam a bizonyítvány miatt, esetleg csak a vers miatt. - Ma utoljára gyűlt össze az osztály. - Igazgató bácsi a beszéde után okleveleket osztott ki a VIII. a és b kitűnő tanulóinak. Az á-ból Buci, Bene Laci, Kószó, a mi osztályunkból én, Sára és Tamás kaptunk. Aztán a jutalomkönyveket osztotta ki a diri, én Fekete Sándor Kele c. könyvét kaptam. (Elég hülye könyv. Bocsánat a kifejezésért.) Sári a János Vitézt. (Ugyanazt amit én tavaly karácsonykor.) Ahogy a diri kiosztotta a könyveket, rögtön elkezdett esni az eső, s ez megakadályozta szavalásomat. Fönt, az osztályban kaptuk meg a bizit. Csak S. M. bukott el. (számtanból.) (Jellemző rá, hogy hamarabb elkéreckedett, nem tudom, milyen ürüggyel, mert M. azt mondta, moziba megy. Nadehát ezzel egyáltalán nem érdemes foglalkozni.(Egyébként, jut eszembe: nagy mozibarát lehetett, tényleg, emlékszem engem a Holnap már késő c. akkoriban bemutatott olasz film hősnőjéhez: Mirellához hasonlított mindig. )

Szóval ismét "kitűnő" vagyok, s 2 jutalomkönyvvel, s 1+1 oklevéllel gazdagabb. (Juj)

1957. junius 22. Szombat e. 3/4 10

Sajnos reggel már 1/2 8 kor fel kellett kelnem, mert 9-re hegedűórám volt, kedden lesz a vizsga, s ezért vasárnap és hétfőn is lesz óra. Bizony már a nyakamon van a vizsga, és élek azzal a jelszóval, hogy "jobb későn, mint soha". (Vagyis, ha eddig nem is gyakoroltam, most fogok.)

4-re V. Juci nénivel voltam próbálni. 5-kor meg (szintén a hegedűvel) a gimibe mentem zenekari próbára. A lépcső előtti ajtó be volt zárva, s nem láttam a láthatáron senkit, ezért haza felé indultam. A Páva utcánál voltam már, amikor megláttam P. J. Ildit, befelé ment, s azt mondta, hogy a próbára. Mit tehettem egyebet, visszafordultam, s mentem vele. Később utolért bennünket Nóra (a nővére, csellistánk) Nagyon kevesen voltunk, (csak 7-en), ezért nem próbáltunk, hanem holnap fogunk, az évzáró előtt, 3/4 8-tól.

Még mindig nagy rumliba' vagyunk, s épp ma jött Emese néni (énektanárnőm). Azért jött, mert holnap is el kell szavalnom azt a verset, amit a ballagáskor és a találkozón.

Teljesen nem tudták befejezni a falazást ill. a malterozást, mert nem gondoskodtak mészről. Amennyit malteroztak, még azt is azzal a mésszel csináltak, amit Anyu szerzett (jellemző! megáll az eszem...)

Este Á. elhozta a fényképet, nem lett valami jó. (már nem tudom pontosan melyik képről van szó, de mindig jót csinált... majd szkennelem...)

A rádiót sajnos nem tudtuk hallgatni, - pedig kabaré volt -. Többször el is aludt a villany, s a zivatar hamarosan meg is jött.

az első napló se első?

Na végre a sok papírdoboz közül az egyik legalján megtaláltam az elsőnek hitt naplóm. Nagyméretű, zöld spirálfüzet, eredetileg unokabátyámé volt, ott van a vignettán az ő neve is, alatta az évszám: 1956. Ez alatt az én nevem, s alatta: 1957-1961. Ez alatt az idő alatt írtam ebbe -másodéves jogász unokabátyám disszidálása után - a naplóm, 13-18 éves koromig, az általános iskola utolsó napjaitól az egyetem első napjaiig.(a gólyabálig)

Unokabátyám kb. így nézett ki , mielőtt elhagyta az országot:

Ezt a képet nem sokkal távozása előtt csinálta az udvarukból; rólam és a szomszéd kislányról- ő a kisebb, s azóta szintén messzire, Miamiba került - orvos-pszichiáter ):

Egyébként unokabátyám épp a napokban telefonált Montreálból, egész röviden, majd ha jobban lesz újra hív, de épp most jött ki a kórházból, s még megy is vissza vizsgálatra, mert "agyvérzése" volt - mint mondta; de remélem, csak az angol nyelvű diagnózis nem pontos fordítása miatt használta ezt a tényleg riasztó szót... legközelebb rá is kérdezek. Az örökölt füzetet még ő számozta végig 1-157. oldalig, de egy szót se írt bele, gyorsan kellett utaznia... Valószínűleg ő nem naplót írt volna bele, hanem irodalmi alkotásokat, mint ahogy maradtak itt legépelt versei is (amik egy részét meg is zenésítettem), meg azóta, kintről is kerültek vissza régi s újabb művei: versek, ("Vándorlásaim") tanulmányok. De kiszakadva az anyanyelvi közegből, nehéz dolog ez... Kiszakadva a helyről, ahova születtünk, is nehéz... lehet. Bár ... ott azaz itt! maradni, itt élni is az... Csak, talán, mégis csak egyszerűbb és természetesebb... (?) Még akkor is, ha mindig vannak, most is, akik ezt kétségbevonják. De a haza, akkor is a haza... S ez az érzés bennünk van. Mi határozzuk meg, nem más! "Mi újság Makón?" - mindig ezzel a kérdéssel veszi fel unokabátyám is a telefonkagylót... és általában évente el is jön Makóra (mint pl. tavaly is:)

De nyissuk csak ki ezt a füzetet! Keressük fel "ifjúságom"... Nézzük meg mi újság volt, Makón, :

1957. junius 14-én, péntek 6 órakor, amikor is:

"Ismét elhatároztam, hogy naplót vezetek. (ezek szerint nem először! bár úgy emlékeztem, hogy ez az első naplóm, de a korábbinak nyoma veszhetett, bár a bejegyzést tovább olvasva nem lehet nagy kár érte:) Most már biztos nem olyan unalmas dolgok kerülnek bele, mint ha a tanévben vezettem volna. Holnap lesz az utolsó tanítási nap, s utána jön a várva várt szünidő, ami -most legalábbis úgy néz ki - kellemesen fog eltelni. A Balatonra megyünk (Gyuri bácsi jóvoltából. (ő említett unokabátyám apukája, anyukám bátyja, ki feleségével együtt röviddel fiúk disszidálása után utánamentek - elutazások előtt -ajándékba- befizettek nekünk egy IBUSZ nyaralást), visszafelé pedig 1 hétig Pesten leszünk. (másik nagybátyáméknál, anyukám öccsénél )

Holnap ballagunk. De semmit nem tudunk. Magda néni (osztályfőnökünk s egyben tornatanárunk) "jóvoltából". Délelőtt csináltuk az emléklapokat, és készültünk a torna vizsgára. 12-től 1-ig lett volna tornaóránk, 1-2-ig osztályfőnöki, de M. néni csak 1/4 2-kor jött fel az osztályba. Mi persze zajongtunk, s ő erre hazaküldött bennünket, anélkül, hogy valamit is mondott volna a holnapi nappal kapcsolatban. De majd csak lesz valahogy.

D.u. 3-ra a Szegedi utcai iskolába kellett mennem rajzverseny díjkiosztásra. O. Zsuzsa lett az első. Én csak dicséretben részesülök, az oklevelet meg évzárón kapom meg.

7-kor volt megtartva a hegedű órám. B. N-nével próbáltuk a hangversenydarabokat zongorával. Először bizony nem nagyon ment együtt.

Izgatott vagyok. Hogy s mint lesz holnap...