A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyetem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyetem. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 22., szerda

GÓLYABÁL

1961. október 7.

Életem legcsodálatosabb napja.

Lehetetlenség leírnom ezt az éjszakát úgy, hogy csak tört részében is kifejezhesse azt, hogy hogyan is éreztem magam, milyen új és szép élményeket éltem át. De azt hiszem az mindent elmond, hogy ez volt életem legszebb napja.
Olyan jól mulattam, hogy gondolni sem mertem volna erre. Rengeteg fiúval táncoltam, többször kértek föl. Nem is tudom, mivel jellemezzem azt, hogy istenien éreztem magam. S bár kb. 35-40 fiúval táncoltam, és sokan közülük periodikusan visszatértek hozzám, mégis egyetlen egy fiúhoz fűződnek legszebb élményeim, akiről még (remélem nagyon sokat fogok írni a jövőben is, s a boldog szerelem hangján.)
Közvetlen a bál utáni reggel írtam Anyunak egy részletes levelet, a következőkben ezt veszem alapul. (néhol kibővítem, néhol elhagyok belőle.)
A báli készülődésünk már kora délután megkezdődött. (3-an mentünk a szobából: F. M, A. és én). A készülődésem alatt értem a cipőpucolást, zuhanyozást, fogmosást. mi a legérdekesebb: egyáltalán nem voltam izgatott, s bár arra egy percig sem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni a bálam, úgy látszik, mégis megéreztem, hogy nem kell félnem a petrezselyemárulástól. (vagy éppen hogy fordítva történt, a nem-izgulás ok lehetett s nem okozat) Nomeg láttam a tükörben, hogy "elviselhető" vagyok (hogy ne legyek szerénytelen, nem akarom azt írni, hogy szépnek és csinosnak láttam magam, és mondtak is. ) A. rengeteget hisztizett, de szegénynek meg is volt rá az oka, mert nem mutatott valami jól. F. M. nem velünk jött, hanem a lovagjával, de ő sem érezhette olyan jól magát, mert szinte állandóan csak vele táncolt, és állítólag nem nagyon tetszik neki a srác. Legalább is ezt mondja.
Mindezt csak úgy mellékesen írtam le. (Feljött még a kollégiumba 2 kislány. az egyik (S. E.) az A-hoz, a másik (SZ. ZS.) hozzám. Ő egy nagyon szőke, helyes, kecskeméti kislány, vele vagyok "legjobban" a lányok közül az egyetemen. Nem mentem el orosz beszédgyakorlatra a héten, s a Nona (az orosz nyelvtanárnőnk - maga is orosz) tőle kért számon, mint padrúgát. (értsd barátnőt) (Jaj, szegény Zs! Alig 10 év múlva, 29 éves korában meghalt...)
Szóval 4-en mentünk, de a bálépületben már leszakadtunk A-éktól Zs-val.
Meglepetésünkre műsort is adtak a tiszteletünkre. Mégpedig nagyon ötletes, és hangulatos vidám.műsort. Annyit nevettünk, hogy már a műsor is elég lett volna arra, hogy jól érezzem magam. Pedig eztán jött csak az "igazi".
Már az első pillanatban felkért egy felsős bölcsész, ekkor még alig táncoltak. (Angol órán már beszélgettünk.) Nagyon gyorsan lekért tőle egy fiú, aztán egy másik, aki szintén angolra jár. (és jeleenleg Zs-nak udvarol, s őt is kérte fel először.) De nem folytatom az efféle leírásmódot, mert annyival táncoltam, és olyan bonyolult összevisszaságban (u.is gyakran kértek fel, s azt se tudnám leírni, melyik hányszor, sőt meg se ismertem egyikőjüket valamelyik nap a menzán.) Azért valami módon égis megpróbálok írni a bálról, hogy legalább halvány elképzelésed legyen Naplócskám arról, hogy hogyan is mulatott "barátod", aki a gimiben nem szokott hozzá ahhoz, hogy minden két lépésben lekérjék, s körülvegyék a fiúk.
Megpróbálom tehát kiemelni a lényeget:
Kb. a 4. táncom után felkért egy első éves (de nálam 1 évvel idősebb) jogász . Milyen fiú? Azt nem lehet leírni. Olyan szép, mint egy filmsztár a legjavából, de ennek ellenére nagyon rendes, sőt, olyan, mint egy kisfiú, és egyáltalán nem látszik a viselkedésén, hogy tudja magáról azt, hogy szép és csinos.
Egyébként Gy-t már régebbről "ismerem". Ha van az "első pillanatnak" jelentősége, ha létezik nagy pillanat, s első pillantásra betoppanó szerelem, akkor a mi első találkozásunk(a többivel megmagyarázva) erre példa. A bál előtt 2-3 héttel Sz. sárival utaztam haza. A villamosmegállónál álltunk, s valahogy észrevettem, hogy valaki nagyon néz. Felnéztem és megláttam velem szemben, tőlem egy pár méterre egy gyönyörű, kreol bőrű, csodálatosan szép szemű fiút. ("Szép" - gondoltam magamban, de miért néz engem? Tetszenék én is neki?) Megérkezett a villamos, kofferral voltam, s "valaki" segített felemelni a lépcsőn. Hátranézek megnézni, ki az az udvarias ember? Ő volt! Később a villamosban kiderült, hogy Sárinak évfolyamtársa. Azután nem is láttam, bár állítólag ő nagyon sokszor látott, és köszönt is az utcán, de én nem fogadtam. (Biztos nem vettem észre... azaz észrevettem egyszer, de nagyon halkan köszönt, s nekem nem volt bátorságom viszonozni.)
Róla sokat fogok írni, most is, és valószínűleg ezután is. Minden gondolatom ő, és tudom, hogy ő szintén sokat gondol rám. Végre van valakim, aki nem csak nekem tetszik, hanem én is tetszem neki. (ill. fordítva.)
Hogy honnan tudom, hogy tetszem neki?
Egész este, állandóan, csak velem táncolt! Elég gyakran lekértek tőle, s hagyta, hogy táncoljak 2-3-4 fiúval, és utána rögtön visszakért... folyt.köv.
míg más fiúval táncoltam, akkor is nézett, legalábbis szem előtt tartott. S ami a legérdekesebb, én lassanként nem is örültem, amikor állandóan lekértek tőle. Jó volt vele lenni. Érezni simogató, hosszú pillantásait, amit "mindent" elmondóan rám vetett. (én zavarba jöttem ilyenkor, soha senki nem volt ilyen hatással rám, nincs senkinek sem ilyen szeme és ilyen tekintete, még X-nek sem. ) Az 5. tánc felé már nagyon megértettük egymást, éreztük, hogy egymáshoz tartozunk, még szótlanságunk is beszélt. A zene, a Ti di ro csodálatos dallama és átkaroló 2 karja, arcának forró érintése mindent elmondott. Szeünetben is gyakran megfogta a vállam, kezem, s el-elnézve mosolyogva. Én nem tudtam visszanézni rá (mint annak idején Á-ra), annál nagyobb hatással volt rám....
itt vége a bejegyzéseknek, bár még folytatódott a beszámolóm a gólyabálról, a többi fival, aztán meg visszatértem GY-hoz, és még több bejegyzés következett, főleg róla (rólunk) egy másik, kisebb, kockás, kék borítójú füzetben, amit nemk találok - ha meglesz bemásolom azt is..., mert ide tartozik
viszont találtam egy ugyancsak kék de vonalas füzetet, ami 1965-től kezdődik, még "egyetemi évek" címmel, bár nem napló, hanem "jegyzetek" felirattal... 1965-1969
aztán egy újabb, nagy méretű, olajzöld 1969-től
új blogokat ill. "köteteket" kezdek a "trilógiának"
majd idelinkelem, ha "megcsinálom" az új blogot nekik! Viszlát ott!
..............
most már tényleg folytatnom kellene!!!!!
(2009. október 30.!)

2008. szeptember 7., vasárnap

bajok és öröm és ...

1961. augusztus 13. Vasárnap este

Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!
Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).
Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.
Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)
...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)
U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)
Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)

2008. szeptember 5., péntek

sikerült!

1961. július 16. Vasárnap este 19 óra

Sikerült! Sikerült! Sikerült! Felvettek az egyetemre.
Mielőtt belefognék részletesebb beszámolómba, idemásolom Laci bácsinak írt levelemet, annál is inkább, mert témájánál fogva "naplóba vágó".

"Drága Laci bácsi!
Végre hozzájutottam ahhoz, hogy leülhessek Laci bácsinak levelet írni, hogy megköszönhessem nagyon szépen azt a hosszú, csodálatosan szép és nagyszerű levelet, amit legutóbb tetszett írni nekem. Olyan felejthetetlen élményt és örömöt jelentett elolvasása, hogy azt nem lehet soha elfelejteni. Szeretnék szépen és részletesen válaszolni rá. Megpróbálom, hátha sikerül... "
Sajnos nem tudtam befejezni a levél lemásolását. Azért "sajnos", mert valóságos "MŰREMEK" volt, és ha elkallódott, "jól nézek ki". U. i. Laci bácsitól jött egy lap, melyen írta, hogy nem kapott választ. A lap keltezése az a nap amikor meg kellett volna érkeznie az én válaszomnak. Abban reménykedek, hogy megkapta, csak egy is késéssel legfeljebb.

2008. szeptember 4., csütörtök

felvételi vizsga előtt

Makó, 1961. június 22. Csütörtök d.e. 10 óra

Ne haragudj kedves Naplóm, hogy ennyire elhanyagoltalak, hidd el, egy csöpp időt sem tudok szorítani a számodra. VII. 6-án felvételi vizsga! ugye nem is kell többet írnom?

Ezek a fotók Szegeden készültek, a Múzeum előtt, a felvételi vizsga után, eredmény megkapása előtt - július 10-én (anyuval és Erzsi nénivel bementünk Szegedre) ,de azért már sejthettem, hogy felvettek?... mnagyon izgultam, de mikor kijöttem, mondtam is, hogy másodszor már nem izgulnék, ha bemehetnék, s azt mondta az épp kint levő egyetemista, aki a vizsgabizottság diáktagja volt, hogy " felesleges lenne"...) Azért az arckifejezésem elég bizonytalan (bár azt hiszem, elég sokáig az maradt, sőt, el is bizonytalanodott? ... bár lenne most is az! :)






2008. augusztus 28., csütörtök

egy ritka alkalom naplóírásra

1961. március 14. Kedd

Egyre ritkábban jutok hozzá a naplóíráshoz. Igy a látszat azt mutatja, hogy minden percet a tanulásra használok fel, de ez sajnos közel sincs így. - Annyira túl vagyok terhelve (főleg a szó szerinti, mindennapos szereplésekkel), hogy szinte hihetetlen. Már odáig fajult a dolog, hogy bravúros beugrásokkal állok a közönség elé. (Az előadás kezdete előtt 1 perccel jelentik be, hogy szavaljak valamit, mert megbetegedett a kijelölt szavaló. Hozzáteszem, hogy ezt a napot megelőzően, és az azelőtti napon is szerepeltem más-más versekkel, s zenekarban. Ezeknek a gyakori és váratlan szerepléseknek egyedüli hasznuk, hogy kezdek "leszokni " a lámpalázról. De minek is örüljek ennek? Hisz' úgyis mindegy. S, ha nincs lámpaláz, elvész az indok (magam megnyugtatására) arra nézve, hogy nem jelentkeztem a színművészetire. Pedig most már a külsőm se lenne akadály, sőt. Furcsa , ha én írom azt, hogy csinos vagyok. Csak legalább az egyetemre sikerüljön bejutnom. Magyar-orosz szakra jelentkeztem, nagy kedvvel.
Sajnos anyu egészségi állapota roppant ingadozó, s ez rettenetesen nyugtalanít, néha pattanásig feszülnek az idegeim, - de úgy veszem észre (lekopogom gyorsan), hogy aránylag elég erős az idegrendszerem (persze, ez relatíve megállapítás.) - Végtelenül jólesik viszont rokonaim féltő gondoskodása, szeretete, amik elsősorban a levelek útján jutnak (csak) el hozzánk. (Bár Dóra a múltkor meglepetésszerűen itt töltött néhány órát.) - Erzsi néni elköltözik, mert felemelték a lakbérét 100 Ft-tal. (Szegény! A másik nagyapai házban lakott, amit szintén államosítottak később... Két szoba, konyhás lakásban. - Néha albérlőknek is kiadta régebben az egyik szobát, épp a Makó-i bíróságra helyezett amúgy budapesti apám is nála vett ki szobát, valójában ennek révén ismerkedtek meg anyuval. Erzsi néni mutatta be őket egymásnak... Az a 100 Ft nagy pénz volt. Nem sokkal később mi is nehéz helyzetbe kerültünk az államositott lakrészünkkel, vagy eladták volna a fejünk fölött, vagy meg kellett vásárolni. Anyu ezt választotta, s kis nyugdíjából havi 150 Ft-okat fizetgetett részletre, egy nagyobb összeg befizetése után. Borzasztó... Erzsi néni elköltözött egy egy szoba-konyhás udvari lakásba, szerényen összehúzóckodva, nem panaszkodott, pedig lett volna oka rá, legtöbbször olvasni láttam egy karosszékben, nyugodtan, de egyre gyakrabban fájt a gyomra... Már sejtem, mi ülte meg...)

2008. augusztus 21., csütörtök

kívánságok új évre

1960. december 31. Szombat d.u. 3

Ismét eljött a Szilveszter napja. Ilyenkor mindig feltesszük másoknak és főleg magunknak azt a kérdést, hogy mit várunk a jövő évtől. S előfordulhat az is, hogy visszapillantunk a búcsúzó évre egy kis számadást csinálva. Én most ez utóbbitól visszalépek - tökéletesen jó hangulatban akarok átlépni az új évbe. De arra, hogy mit várok az újtól, szívesebben válaszolok, annál is inkább, mert ez az év életemnek talán legsorsdöntőbb éve lesz. Most dől el, mi lesz belőlem.
Tehát: 1. kitűnő félévi-, évvégi-, érettségi bizonyítványok
2. sikeres egyetemi felvételi vizsga (felvétel az egyetemre)
3. kollégiumba való felvétel
4. ideális diák-élet Szegeden (jeles kollokviumok, baráti társaság, szerelem - s ez utóbbi kettővel összefüggő kis (aláhúzva) szórakozás: főleg színházra, hangversenyre gondolok)
Csak ennyit kérek. Ugye nem is olyan lehetetlen kívánságok? De az, hogy beteljesedjen - rajtam múlik. Ezért le is teszem a tollat, becsukom a naplót, s nekilátok a tanulásnak.
(S tulajdonképpen -meg is lett az eredménye - valamennyi kivánságom teljesült, 1.2.3. maradéktalanul, a 4. is "nagyjából"...)

2008. augusztus 2., szombat

pályaválasztás, hajh!

1960. szeptember 24. Szombat 5 óra

Izgat ez a pályaválasztás, illetve az azzal kapcsolatos dolgok.(Jelenleg ez talán azért jutott eszembe, mert épp ma délután beszélgettem M. E.-vel, ki elsőéves a bölcsészkaron).- Valószínű (90%) magyar-orosz szakra fogok jelentkezni. De olyan nagy vágyat érzek még mindig a színészet iránt! Viszont két dolog visszatart: az esetleges nemérvényesülés eshetősége és a lámpalázam. (bár ez utóbbi közelse olyan nagyon veszélyes) Havonként szerepelek, mint a Kísérleti Színpad tagja - egy-egy irodalmi szavaló-esten. Legutóbbi előadásunk címe: "Szeptemberi emlék" (Az iskola az irodalom tükrében). Most pedig egy vidám estet tartunk. (Versem: Tompa: Három a darú, a múltkor előadáson pedig Radnóti: Ismétlő vers, és Ady: Vén diák üdvözlete) Akár én szerepelek, akár nézem a szereplőket, vagyis akár a színpadon, akár a nézőtéren, nem mindennapi élményeket élek át. Imádom a mozit, színházat, rádiót! (nem, a tévét, határozottan, nem!) (Korai jó ízlésre vall! és jószimatra, mert akkoriban még "művészibb" volt a tévé is.)