gimi után

1961. június 13. Kedd

Nem bírom tovább! Nem bírom... (dehogyisnem!)

Anyu kb. 1 féléve nem "egészséges" - hogy ez mit jelent, azt csak én tudhatom. S nem is akarom ezt leírni vagy közölni is bárkivel. De érzem , hogy tönkremegyek bele.

Valóságos csoda, hogy mindezek ellenére:

1. a megyéből csak az én irodalmi pályázatom ment tovább az országos döntőre.

2. az érettségim "kitűnő"-re sikerült. (évvégi bizonyítványom is az.) érettségi tablóképem...





lányom tablóképe, 2003-ban


(ugyanabban a gimáziumban, és ő is kitűnőre érettségizett-



(csak már nem kötelezőmatrózblúzban)



3. A megyei szavalóversenyen III. díjat nyertem (az I-t nem adták ki)



lásd még: http://lineas.freeblog.hu/ blogomban ezt a bejegyzést

Képek a ballagásainkról (a különbség magáért beszél, tessék figyelni lányom fülig érő száját!!!)

faliújságcikkpiszkozat a szerelemről

1960. december 4. Vasárnap 4 óra

Mennyi minden iskolai munkám van! Azt se tudom, melyikhez fogjak. Kezdem ott, hogy holnap elég nehéz napunk lesz, de ez még semmi. Szerdára házi dolgozatot kell elkészíteni Móriczról, s még eddig azt se tudom, hogy a megadott címek közül melyiket válasszam. Kedden 20 nehéz matematika példából röpdolgozatot írunk. S holnapra el kell készítenem egy kristály-modellt, amibe már bele is fáradtam, hosszas számolás (adatok kiszámolása) és barkácsolás után sikerült elrontani művemet. No meg az a faliújságcikk, ami lassanként a sírba kerget. (Év eleje óta "könyörög" D., hogy írjak már - mindezideig eredménytelenül. De -sajnos - rá kellett jönnöm arra, hogy nem csak jót teszek magamnak, ha " a közösségért dolgozom a cikkírás révén" , hanem egyenesen ártok azzal magamnak, ha nem írok. Szóval "csak" ennyi a tennivalóm. S a naplóm is csak azért vettem elő, hogy ideírjam a faliújságcikkem piszkozatát:

Mit is lehetne írni a szerelemről egy faliújságcikkben? Hm... Nem a nyilvánosság előtt szokott az ember ilyesmiről beszélni, hanem féltve őrzött és dugdosott naplójába. Igaz-e? dehát megpróbálom a lehetetlent.

"A szerelem... (Mit lehet írni erről a legszebb, legcsodálatosabb érzelmi megnyilvánulásról, amit eddig még) Nem könnyű feladat írni a szerelemről, mégpedig olyan gondolatokat, amelyekre nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy (minden) újak, de amellett természetesen helytállóak is. Hiszen a szerelem az egyik legfőbb témája az irodalmi alkotásoknak, filmeknek, daloknak, de pszichológusoknak, filozófusoknak sőt biológusoknak is kedvelt tárgyköre. Tehát sok újat nem lehet mondani róla. De nem is az a célom, hogy mintegy ismertetést írjak a szerelemről, hiszen úgy gondolom, ez szükségtelen is, - "ismerjük" valamennyien (nem is szólva arról, hogy ennek a témának nem is volna megfelelő ez a száraz műfaj.) Csupán néhány gondolatot szeretnék iderögzíteni (s megpróbálnám) olyan gondolatokat, amelyeket a "szerelem" szó akaratlanul is kivált az emberből.

(Nem tudom, vajon más is)

Az én fogalomvilágomban, és szótárkészletemben a "szerelem" szó egy konkrétan nehezen meghatározható, bonyolult és mégis egyszerű érzést jelöl. (Szavakkal nehéz körülírni,) (Egy nagyon érdekes jelenség, hogy) (s o) Az életünk legcsodálatosabb, (legszebb) jelensége a szerelem. S épp ezért hajlamosak vagyunk rá, hogy egy kicsit elszakadva a realitástól, líraian és romantikus szárnyalással (ítélkezzünk róla, s ) beszéljünk róla, sőt sokszor előfordul, hogy a szerelemben elfordulunk a valóságtól. ) A "szerelem" (nyelvészeti szem ) közeli rokonságban áll a "szeretet"-tel (ez nyelvészeti úton, nem csupán lélektanilag - igazolható ), de több annál, és még sok-sok más összetevője van - ezért bonyolult. S miért egyszerű? Mert olyan természetes, magától értetődő... már megjelenésében is. Kopogtatás nélkül érkezik... észre sem veszed, s máris beköltözött szívedbe, s úgy tűnik, mintha kezdettől fogva ott lett volna.

*A szerelem csodálatos és nagyszerű érzés, gyönyörű és magávalragadó, s épp ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy a szerelemben kicsit elröppenjünk a valóságtól, a líra és romantika szárnyain. A boldog szerelem mindent megszépít, rózsaszínűvé tesz. Ettől óvja szerelmét a költő is:

"Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz.

Az álmodozás egyaránt kísérője a boldog és a reménytelen, egyoldalú szerelemnek - s egyaránt helytelen akár itt, akár ott ("esünk bele" ) ejt hatalmába. Ilyenkor "a szerelem sötét verem" De egykönnyen nem lehet, talán nem is akarunk leszokni róla. Pedig mennyire hátráltat a munkában! - (Jajjj!!!)

(Mi a szerelemmel) Én a szerelemmel először a versekben találkoztam, ekkor még nem tudtam határozottan, hogy mi is a szerelem, de (éreztem, hogy nagyszerű) a versek nagyon tetszettek , és (éreztem) sejtettem, hogy nagyszerű (dolog) érzés lehet, ami ily csodálatos gondolatokat sugall. Megrendítettek Petőfi szavai, ki a sírban is, "akkor is, ott is, örökre szeret". És a "Szabadság, szerelem" c. epigrammája bebizonyította számomra, hogy nem is értékeltem túl a szerelem jelentőségét, hisz (helyet foglalhat) ott állhat a legmagasztosabb, a legdicsőbb (a szab) szó mellett, illetve helyet foglalhat a szívben a szabadságszeretet mellett.....

Talán a költemények hatásának tudható be, hogy most is egy kissé "költői színben" látom a szerelmet. De ez nem csak ebből következik. (Hisz egyébként is a költő az "igazat" mondja, csak ) *

-A szerelem: boldogság, legalábbis egyik alapköve a boldogságnak. De véleményem szerint a b. kiegyensúlyozottság, s ezzel merő ellentétben állnak az ábrándozással járó érzelmi hullámzások. (Nem szabad engednünk, hogy megvakítson bennünket a) Tehát csak a reális alapokon nyugvó szerelem eredményezhet boldogságot. A szerelem reálisságával összefügg, hogy őszinte barátként észrevegyük az esetleges hibáit is annak, akit szeretünk, s igyekezzünk kijavítani azokat. (Szegény tudatlanságom! Semmit se hallottam még arról, hogy senkit nem lehet megváltoztatni? s amúgy is, nincs is arra szükség a szerelemben, hiszen akit szeretünk, azt épphogy a hibái ellenére , sőt azzal együtt szeretjük, amíg...) Fel kell tenni magunknak a kérdés"le tudnál-e élni egy egész életet vele békés harmóniában?" - hiszen a szerelem kiteljesedése a házasság.(lányom épp a napokban "házasodott"!) S az, hogy ki lesz élettársunk, gyermekeink apja-nevelője, egyáltalán nem lehet közömbös számunkra. (mi még azonban kissé távol állunk) (A diákszerelmekből nem mindig lesz házasság.)

A szerelem... Mit is írhatnék még róla?.. (Talán mégis az lesz a (legszebb) legjobb, ha a költő szavait tolmácsolom befejezésképp: ) Lehet, hogy banálisan hangzik, de igaz: " szép a szerelem".

A szerelem... Mit is írhatnék róla méh?... Kezdettől fogva akarta a tollam leírni ezt az egyszerű tőmondatot, amely lehet, hogy banálisan hangzik, de igaz - álljon ház soraim végigkísérője - azok végén - befejezésként:

Szép a szerelem.

Vázlat: Bev: a téma megjelölése

T: a "szerelem"szó (egyszerű, bonyolult érzés)

a költő szerelme - álmodozó szerelem

a reális szerelem: boldogság

házasság

Bef: ???

Hm... Eddig még Anyunak se mertem odaadni ezt a cikknek szűnt firkálást, kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán a nyilvánosság elé merem-e tárni....

Nos, jogos volt a félelmem! Meghallottam, amikor két elsős lány vihogott a cikkemen, (mint lányom bármelyik régi írásomon, bármikor - már ha hagyom, hogy olvasson...)

s még azt is hozzátették: ennek a szerencsétlen negyedikesnek fogalma sincs a szerelemről.

Igazuk volt, s még elég sokáig...

elfoglaltságok

1960. október 23. Vasárnap

Befejeztük a termelési gyakorlatot, bekoronázva egy teljes elázással (amely egy kis megfázást vont maga után). Már tegnap is tanítás volt - s szinte élveztem a nehéz fizikai munka után. No meg elég sikeres nap volt: dupla torna órát izzadtunk végig, csoportvezető voltam, és olyan jól mentek a gyakorlatok! Igaz, hogy a szer- és talajtornát mindig nagyon szerettem, s tehetségem is van hozzá (különösen a hajlékonyság terén). (Hajaj - darázsderék! - hol van az már! - kézállásból híd, felállás, cigánykerék, spárga stb. meg se kottyant!) Matematika órán röpdolit írtunk (2 nehéz példa, s csak a jól sikerült d-t veszi figyelembe t. úr a kukorica földön, - jó munkánk fejében - adott engedmény értelmében). -

(Osztályfőnökünk egyben matermatika tanárunk - mindig értett az ilyen nevelési fogásokhoz, átcsoportosításokhoz.) Meglepő nyugodtsággal és alapossággal dolgoztam - aminek meg is lett az eredménye. Én lettem kész leghamarabb - s kaptam egy nagy 5-öst, ami pont a 20. ebben a tanévben. És ami a legnagyobb szó, még nincs más jegyem, csaj 5-ös. Jaj! Csak nehogy elkiabáljam! - legalább 1/4 évig szeretném ezt az állapotot fenntartani. Holnap nehéz napunk lesz - s még egy szót se tanultam. Hogy mit csináltam? Kidolgoztam egy magyar irodalom tételt. (Vajdát) (Hát mi ez -is-, ha nem tanulás?!) Piskolthyéknál voltunk, próbálni a készülő matrózblúzt.

(Ez lett a gimiben az ünneplő ruhánk, ebbe jártunk minden iskolai ünnepélyre, ebben ballagtunk, sőt még a gimibálban is ezt volt kötelező viselni. P-né volt a városban a legjobb varrónő, vele csináltattunk néha ruhát - bár általában anyu varrt meg mindent - jól lehet szakmája szerint "csak" fehérnemű- és füzőkészítő mester volt... de mindenhez értett, talán csak az önbizalma meg a Singer varrógépe állapota nem volt mindig mindenre alkalmas. -- Jóval később - vagy 20 év múlva - az esküvői ruhámat is - egy kétrészes fehér kosztüm - nála csináltattam, de úgy, hogy nem is árultam el, mire csinálja - fura módon, az én angolos kosztüm-mintám ellenére mégiscsak nagyon franciás és menyasszonyos lett a ruha... még vagy 20 évvel később meg lányom ballagási (egyen)kosztümét a lányával-tanítványával csináltattuk...)

Este a Rózsák az államügyésznek c. filmet néztük meg. Ez történt tegnap. Ma? Piacon voltam, Erzsónál, ott újságot olvastam. (Erzsi néniről mostanában kevesebbet írtam, szemben a korábbi, pár év előtti bejegyzésekkel, úgy látszik - sajnos - tényleg elhanyagoltam kicsit. Emlékszem is, hogy egyszer szemrehányást is tett, hogy csak beszaladok hozzá, s már rohanok is tovább - ezt azért mindig megtettem - útbaesett! -, mintha csak azt nézném meg, él-e meg. Ez nagyon bántott. Most is bánt... Hiszen pár év múlva tényleg - már nem élt szegény...) S állandóan ettem, közben pedig bömbölt a rádió természetesen.

Annak ellenére, hogy az idén nem járok be Szegedre, elég elfoglalt vagyok. Activ KISz tag (na, azért nem olyan nagyon..., amúgy mindenki az volt - s semmi külön megbízatásom nem volt, soha), magyar-, orosz szakkörös, a zenekar elsőhegedűse, szavalóköri tag. Iskolán kívül pedig a Kísérleti (irodalmi) Színpad tagja. Ez mind-mind én vagyok - egyszemélyben + a nem állandó elfoglaltságok, melyek tovább szélesítik egyéniségem. (Huh - nem voltam kicsit nagyképű? Vagy nem inkább "személyiséget" illett volna írnom inkább - bár szó, ami szó, következő évben az mondta valaki, már az egyetemen, hogy az egyetlen egyéniség én vagyok ott - milyenek lehettek - szerinte - a többiek akkor?) Talán legtöbb időt a kultúrházi szereplésekkel kapcsolatos próbák rabolnak el. Minden hónap 2. hétfőjén lépünk fel egy-egy irodalmi műsorral. Az e havi időpont az őszi munkák miatt egy kicsit eltolódott, épp holnap kerül rá sor. Címe: "Vidám magyar klasszikusok", én Tompa: Három a darú c. költeményét fogom elmondani (a gyönyörű, új ruhámban - fekete kiskosztüm - ezt anyu csinálta!)Ime, a kiskosztűmben, a képet - a hátlap irása szerint Erzsi néninek dedikáltam; "Erzsi néninek sok szeretettel: Juli -1960. X.) tőle került vissza hozzánk):

pályaválasztás, hajh!

1960. szeptember 24. Szombat 5 óra

Izgat ez a pályaválasztás, illetve az azzal kapcsolatos dolgok.(Jelenleg ez talán azért jutott eszembe, mert épp ma délután beszélgettem M. E.-vel, ki elsőéves a bölcsészkaron).- Valószínű (90%) magyar-orosz szakra fogok jelentkezni. De olyan nagy vágyat érzek még mindig a színészet iránt! Viszont két dolog visszatart: az esetleges nemérvényesülés eshetősége és a lámpalázam. (bár ez utóbbi közelse olyan nagyon veszélyes) Havonként szerepelek, mint a Kísérleti Színpad tagja - egy-egy irodalmi szavaló-esten. Legutóbbi előadásunk címe: "Szeptemberi emlék" (Az iskola az irodalom tükrében). Most pedig egy vidám estet tartunk. (Versem: Tompa: Három a darú, a múltkor előadáson pedig Radnóti: Ismétlő vers, és Ady: Vén diák üdvözlete) Akár én szerepelek, akár nézem a szereplőket, vagyis akár a színpadon, akár a nézőtéren, nem mindennapi élményeket élek át. Imádom a mozit, színházat, rádiót! (nem, a tévét, határozottan, nem!) (Korai jó ízlésre vall! és jószimatra, mert akkoriban még "művészibb" volt a tévé is.)

a "hétköznap" leírásának folytatása

1960. augusztus 19. Péntek d.e. 1/2 1

-A beszámolóm legutóbb abbamaradt, úgyhogy most pótolom, de természetesen most már nem lehet olyan részletes, mert azóta a nevezetes "szürke" nap óta eltelt egy kis idő, ami elég volt arra, hogy emlékezetemből kiessen egy-két amúgy is jelentéktelen mozzanat.

No akkor most valóban folytatom:

...Nem kell megijedni! Azért a beágyazás sem maradt el, csak egy kicsit eltolódott. Sőt, még le is törölgettem, amikor betoppant V.Erzsi, s megbeszéltük, hogy lemegyünk a strandra. Inkább nem mentünk volna, u.i. Fodor Karesz belefulladt a Marosba. (Még előtte beszéltünk vele, kérdezte, milyen a víz, mondtam, hideg.) Szörnyű tragédia. (Hányszor eszembe jutott, hogy talán jobban kellett volna mondanom, hogy mennyire hideg a víz, akkor talán elmegy a kedve tőle. De nem... azt mondják, játszottak, ő lebukott a víz alá, és többé nem jött föl... Borzasztó, rágondolni is... épp abban az évben érettségizett... nagyon kedves fiú volt, tenisztársunk is... bement a vízbe és... akár Kosztolányi Fürdés c. novellájában a kisfiú... csak a sima víztükör... mintha semmi sem történt volna... csak épp egy élet tűnt el benne)

Este szakkörön voltam (magyar (pontosabban: irodalom): - Hemingway), majd a kultúrházban próbán. Anyu feljött értem, illetve elibem, mert nem volt velem kardigán, s már későre járt az idő. (Jiddise máme! akár én... lányom már kiskorában -joggal- megvádolt azzal, hogy én akkor adok rá kabátot, amikor én fázom. ) Sétáltunk egyet. (minek alkalmával láttam Őt)

Hát nem így képzeltem el VIII. 17-e leírását akkor este, de nincs türelmem beleszőni (különösen 2 napos távlatból) a leírásba az eseményekkel kapcsolatos érzéseimet, pedig a jelölt nap érzelemdús volt.

kis javulás

1960. július 5. Kedd 19 óra

Ismét írok, de ez nem jelenti azt, hogy a "naplómbeli régi énem"nek megfelelően, vagyis, hogy Anyu ismét a régi. Viszont kétségtelen, hogy valamivel jobban van, de ez nála (sajnos) olyan változó. most már azért megvan a reményem, hogy klinikai kezelés nélkül is meggyógyul. Csak mielőbb megtörténne! mert most rettenetes a helyzet. Anyunak is, de nekem is. Anyu rengeteg korlátot szab, egyedül itthon tehetem azt, amit akarok (ill. -ném), sehova nem mehetek, még bevásárolni sem egyedül stb. De ezt nem vehetem tőle rossznéven, és nem is veszem, hisz' mégis ő beteg, és neki a legrosszabb.

Ma rájöttem, hogy létszükségletem a tanulás. - Nagyon szeretném kidolgozni a magyar érettségi tételeket, de még nem tudtam az eredeti tételfogalmazasákat megszerezni, s anyu nem veszi jónéven a "tanulás iránti vonzalmamat nyáron", úgyhogy egy kicsit el kell odáznom. De lehet, hogy e vágy nem a tanulásnak szól, hisz' nem a "magolást" szeretem, hanem a tételkidolgozást vagyis az áttekintő rendszerezést, másrészt a magyar irodalomé a rajongás. Viszont az is lehet, hogy csupán menekülni akarok az írók és alkotásaik közé a jelenlegi kissé nyomasztó helyzetemben. Hogy mivel telnek napjaim? Hát mindenesetre izgalmakban gazdagon, s mégis egyhangúan. Sokat tevékenykedem a háztartásban, de azért néha hegedülök is, olvasok (jelenleg a Rómeo és Júliát - s közben tanulom Julia monológját is ("Isten veled! Ég tudja, látsz-e többet...") és a Hollót is. (Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva-fájón...), nomeg rádiózom. Szóval azért nem panaszkodhatom, annál is inkább, mert anyu állapota javulóban van; s ez a legfontosabb.

évzáró ünnepély...

1960. június 22. Szerda este 1/2 6

Az évzáró után közvetlenül elővettelek k. Naplóm, de képtelen voltam írni. Nem mintha a bizonyítvány körül lett volna valami komplikáció. Hanem anyu újra "beteg", illetve szokásos betegségének egyes tünetei jelentkeztek (többek közt) az évzáró alkalmával, s ez nagyon elkeserített, bár talán az egész iskolában én örülhettem volna legjobban azon a napon, hiszen a legtöbb jutalmat én kaptam. - Az udvaron tartott ünnepélyen igazgató bácsi beszéde után a fölöttes hatóságok jutalmait osztotta ki. (orsz. mat v. , sport) mikoris én megkaptam a 200Ft értékű könyvjutalmat (11 db. könyv) (ez egy megyei irodalompályázat díja volt) Az osztályban tanár úr osztotta ki a könyv- és pénzjutalmakat: 50 Ft-ot kaptam, s még 2 könyvet, egyiket "kitűnő tanulmányi eredményemért, szép szavalóköri teljesítményemért és zenekari munkámért", másikat "az orosz versenyen elért kiváló eredményemért" - az isk. versenyen első lettem. - Szóval gyönyörűen zárult le a tanév sikereimet tekintve, de anyu betegsége nagyon lehangol, bár most már valamivel jobban van.

szereplések

1960. május 8. Vasárnap d. e. 10 óra

Jelenleg valóban sok mondanivalóm van, de attól félek, hogy nem fogom a legmegfelelőbben kifejezésre juttatni azokat, mely valamennyi örömhír, s két újságcikkel kapcsolatos. Az első április 29-én jelent meg "Szerdán rendezte meg a makói gimnázium a hagyományos József Attila emlékünnepélyt", s rám vonatkozó része: "G.J. nagy átéléssel és kitűnő technikával szavalta el a költő "Hazám" című versét. Előadása azt bizonyította, hogy a makói szavalók fejlődése jó irányban halad és jó kezekben van." (mellesleg megjegyezve: azok a bizonyos "kezek" nem léteznek illetve az enyéim) s továbbá: "A zeneszámok közül S.I. és G. J. hegedűszáma aratott megérdemelt sikert.)

Ennyit mond az újságcikk, s most jövök én:

E nevezetes nap örökké emlékezetes marad, s ehhez hozzájárul túlzsúfoltsága is. Kellő aláfestésül előrebocsájtom, hogy e tanévben egyáltalán nem szerepeltetett az iskola (talán egy sajnálatos félreértés miatt) s ezek után lásd , mi történt: - Az ünnepélyre készülnöm kellett zenekari- szólószámokkal és a Hazám c. verssel. De úgy látszik ez korántsem volt elég. A nevezetes napon 12 órás szünetben hívat Margit néni (a szomszéd osztály magyar tanárnője, aki a műsorokat szokta szervezni) : Tudod-e a Fiatal életek indulóját? -Nem. - válaszolok. - "U.i. be kellene ugorni ezzel a verssel délutánra. mert a szavaló megbetegedett. Ha nem, találunk mást, akkor beküldöm Nelli nénivel a könyvet, s majd magyarórán megtanulod." Símán is ment volna minden, ha N. néni nem "akar segíteni" rajtam, s így odaadta P. Marinak a könyvet, s a mikor óra végén felolvastatta vele a verset, majd velem, hogy mutassak rá a hibákra, úgy döntött, hogy mégis csak nálam kell maradni. (De legalább órán nálam lett volna az a vers!) 1-2-ig zenekar. A versből még egy szót se tudok, s 3-kor már a szobornál kell állnom, a város főterén, (akkor még ott állt költőnk szobra, amit mostanában helyeztek a gimnázium elé, ahova megjósolta...) "a nagy nyilvánosság előtt", s szavalni a legnagyobb lelkinyugalommal. Mielőtt hazamentem, 5 percet igénybevéve "megtanultam" a verset. Ez mutatkozott a legnagyszerűbb megoldásnak, mert így ki tudtam használni "a verssel a fejemben" azt az időt, ami a hazamenésemmel eltelt. Otthon kis idegeskedés, kapkodás, enni nem akarás. (Ez nagyon éles emlékként megmaradt bennem, szegény anyu hozza a kezében a z aranylón sárga húslevest, metélttésztával, jön utánam, én menekülök, ő könyörög, hogy legalább egy falatot egyek belőle, de én hajthatatlan vagyok, -bánt is utólag -csak a verssel törődök, képtelen lennék amúgy is enni, össze van szorulva a gyomrom. _ Lányomnak most elmesélve ezt a történetet, egyből ezt a kérdést teszi fel, de miért nem olvastad fel azt a verset, miért kellett mindenáron megtanulni, ilyen körülmények közt. - Hát... ez akkoriban elképzelhetetlen lett volna! Ma általános. Látom, országos, nemzeti ünnepeken is.) De ami fő, délután minden nagyszerűen ment, (amint azt a cikk is bizonyítja, amire visszatérve még annyit szeretnék mondani, hogy (nem tulajdonítok én túlzott jelentőséget az újságcikkeknek - mondjuk akkoriban nem bulvárlap volt a megyei lap, - másrészt egy nyitott dobozba összegyűjtögetett cikkekre valahogy ráömlött a tinta - úgyhogy talmiságuk ílymódon szimbolikusan az idők folyamán megmutatkozott e múló dicsőséget eltakaró kék foltokkal) N. néni ült az előadáson az újságíró mellett, s tőle tudom, hogy az mennyire el volt ragadtatva a szavalásomtól, s tüzetesen érdeklődött irántam, úgy hogy N. n. véleménye szerint "biztosan fel fognak karolni" (jaj! kik, hova? mi ez már megint? - Amúgy az újságíróval még összehozott a sors, már fiatal tanárként, amikor bejött az egyik magyar órámra, írni róla és -az igazgatónak javasolt legjobb magyar irodalom taníványomról, aki a méltán ült az osztályban József Attila egykori padjában - s aki jóval később a felesége is lett az újságírónak, s maga is újságíró, jelenleg is - így lettem én akaratlanul is "házasságközvetítő" , de némileg pályán elindító is...(?) Sajnos az újságíró már nem él...)

A szavalással kapcsolatban: végre sokat szerepelek: (Ennek nem örülhetett mindenki! Anyu a József Attila ünnepségen meghallotta a háta mögött ülő egyik tanár foga közt elmorzsolt rosszalló, gunyoros megjegyzését, mikor a Hazám-mal a színpadra álltam: "Már megint a G. !!" - rosszul is eshetett neki - hiszen rámtukmálták, s emiatt nem is ettem meg az ebédjét... mint tudjuk... )

A József Attila ünnepség előtt a Hazafias Népfront gyűlésén. (azóta levélben köszönték meg közreműködésem.) (gondolom merő formalitásból, hivatalosan)

Szombaton a Tavaszi Hangversenyen szintén kivettem részem a szereplésből. Zenekarban játszottam, szólót, és szavaltam. S a sikerem nagy volt. B. G. tanárnő szerint aznap "az egész város rólam beszélt" (azt hiszem, B. G. tanárnő szeretett túlozni, de tény, hogy mindig mindenről (pletykáról is) ő volt legjobban informálódva a városban). Vasárnap, május 1-jén szintén szavaltam. S ma délután fél ötkor a városi Anyák napja ünnepségen szintén fogok.

S végre! 15-én (egy hét múlva) meg lesz tartva a megyei szavalóverseny Vásárhelyen. Csak sikerülne! Olyan hatalmas vágyat érzek arra, hogy feltűnjek. (jaj, de rossz ez a szóhasználat!)

Vágyom a sikerre, az érvényesülésre. Nem tudom eldobni azt a gondolatot hogy színésznő legyek. Nem és nem. Hiába próbálkozik ellenvetéssel a rokonság minden egyes tagja. (Egyébként Laci bácsitól a napokban kaptam egy gyönyörű, hosszú levelet, amire okvetlenül vissza fogok még térni)

A másik újságcikk arról tudósít, hogy a Felszabadulási Seregszemle irodalmi pályázatán 2. díjat nyertem. (s 200 Ft könyvutalványt - akkor ebből rengeteg könyvet lehetett vásárolni!)

Lehet, hogy a fenti sorok száraz felsorolásnak tűnnek, de nekem többet jelentenek: a felemelkedés, a siker útjának parányi állomásait.

(Azt hiszem mégis csak eltúloztam a jelentőségüket! Minden (külső) siker átmeneti és talmi! és csak részleges. Az élet, a lét értelme valahol egészen máshol van. Azt hiszem elég hamar rá is jöttem. És elég hamar le is mondtam a -külső- sikerekről, önként! Talán még jobban is , mint kellett volna(?) De találtam helyette mást...)

E héttől kezdve menzás vagyok. vagyis a kollégiumban ebédelek, s így minden nap látom Őt. Illetve láthatnám, ha valami bámulatos erő nem venné le tekintetem minduntalan róla. Szeretem, de egyre jobban kezdem azt hinni, hogy nem Őt, hanem ezt az érzést. Olyan jó volna tudni, hogy Ő vajon mit gondol felőlem? A J. A. ünnepélyen a színpadon szavalva észrevettem Őt. Úgy nézett rám, olyan gyönyörűen, s olyan csodálatosan szép volt, hogy erőt kellett venni magamon, hogy folytassam a szavalást, beeéléssel, s elfelejteni azt a káprázatos, mély, szívbehatoló tekintetet. (Szerencsére sikerült.) ... S ha elgondolkodom ezen a különös szerelmen nevetnem vagy talán még inkább sírnom kellene. Ó, de szerencsétlen is vagyok én! Hát ez már örökké így lesz, hát valóban igaz az a mondás, hogy

"Aki elérhetetlen, azt örökké szeretjük." (?)

pályaválasztás előtt

1960. március 14. Hétfő d.u. 5 óra

Rengeteg dolgom van, s mégis elővettelek k. Naplóm, mert érzem, hogy hűtlen lettem hozzád, hűtlen, s talán épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.

Egy hónap alatt sok minden történt, főleg felfogásomban, úgy is mondhatnám "idősebb lettem". Anyuval sokáig beszéltünk egy este életem legfontosabb kérdéseiről, s ez hozzásegített ahhoz, hogy tisztábban lássak problémáimban (pályaválasztás, szerelem)

Jelenleg hangulatomban kettősség húzódik meg.

Az egyik vonás a türelmetlen elégedetlenség hátralévő kötelességeimmel szemben (irodalmi pályázat, megyei szavalóverseny, hangverseny)

A másik jóleső elégedettség: első lettem a gimnáziumi és járási (középiskolai) szavalóversenyen, s beadtam egy szerintem jólsikerült ir-i pályázatot. (... háború és béke, egyéni érzések, életrajz - riportnak minősítették , a megyei pályázaton, 2. lettem)

Nagyon örülök a szavalóversenyen elért sikereimnek, kicsit becsvággyal nézek a megyei forduló elé. Szeretném megállni ott is a helyem, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerülni fog. Ne vedd szerénytelenségnek, a tehetségemben bízok, csak az idegállapotomban nem. Szeretnék nyerni, vagyis nem közömbösen - mint tavaly - állok ki a színpadra, s ezért valószínűleg egy kis lámpaláz fel fog lépni. Viszont nagyobb az önbizalmam , mint valaha (most se nagy azért), s ez lehet, hogy leküzdi az izgulást. Nagyon szeretnék bejutni az országos versenyre. (Az első helyezett felvételi nélkül bekerül a Színművészeti Főiskolába!) - Egyébként újabban többen ajánlják a színészi pályát számomra, s ezért , mikor kérdezik, hogy mi leszek, gondolkodás nélkül rávágom: tanárnő, nehogy "gyanú"ba kerüljek.(ugyan miért lett volna az baj?) S ezzel nem is hazudok, hisz' sokkal ideálisabb a pedagógusi pálya. (Már egyik se az!) Viszont az is igaz, hogy a színészet halhatatlanságot (?!) biztosít, de csak annak, aki igazán nagy, s aki nem az, elrontotta az életét, pláne akkor, ha más, "komolyabb" pályán esetleg jobban érvényesülhetne. Véleményem: inkább legyen valaki egy szimpla tanárnő, mint egy szimpla színésznő. - De tárgytalan is erről írni, a szavalóverseny el fog dönteni mindent. Tehát: "Szerencse fel!"

(Nem voltam én egy kicsit "karrierista"?! a naívságommal együtt persze...)

"költői és lírai lélek"

1960. január 6. Szerda d.e. 11 óra

Úgy látszik, "költői és lírai lélek" lettem, u.i. magyarból többek közt felkaptunk egy fogalmazást "Egy estém otthon" címmel. (valószínűleg az azonos című Petőfi vers kapcsán, de fogalmazási készségünket fejlesztendő) S én mondanivalóm előbb versbe öntöttem, aztán prózába. (Kb. 1-1 óra jutott mindkét műfajra.) Persze ez se remekmű, sőt. (Van itt azért önkritika!) De azért ideírom (na persze), mert őszinte érzésekről ad számot:

"A sápadt nap utolsó fénysugarát lövelli a tájra,

S lassan sötétség borul a hóval borított, kedves házra

Kinn sötét van, itt benn melengető világ:

Családi szeretet a neve , így hívják.

Ketten ülnek az asztalnál: anya és leánya,

S a falon ott szemben, az édesapa képmása....

Itt abbamarad az írás (azaz a túlteljesített házifeladat lemásolása ) , és másfél oldal kihagyott, üres rész következik a naplómban. Nem lehetett időm, de az is lehet, hogy untam magam, illetve valami mégis csak azt súgta, hogy kétszer leírni a "nemremekművet" mégse kellene... A III.-os irodalmi munkafüzetem megvan valahol, ahol az eredeti kézirat olvasható, most nem tudom, hol... de ha előkerül újra, bemásolom ide, ha csak nem , akkor is jobbnak látom a kihagyást...)

Egyébként -ami a formát illeti - nem tanítottak vajon nekünk verstant?

1957. november 23. Szombat du. 4

Onnantól kezdve folytatom, ahol a múltkor abbahagytam. Tánciskola előtt szerepeltünk. Nagyon tetszett mindenkinek a játékunk. Magnetofonra is felvették. Tánciskola után nem mentünk vissza... Most vettem észre, hogy ezt a napot már megírtam.

Vasárnapi szereplésünkkor tudtam meg, hogy december 15-én Szegedre megyünk, 27-től 30-ig pedig Pesten fogunk szerepelni. Már előre nagyon örülök mind a két útnak, de különösen a pestinek. A vasárnapi műsor nagyon szép volt. Budapestről lent volt az adventi kórus. Egy nő hegedült, de gyönyörűen. S direkt figyeltem magam, hogy minél tovább hallgattam a játékát, annál inkább eltörpült a tudása mellett az, hogy arca nem volt szép. Egy férfi szavalt. Olyan művészi átéléssel,hogy joggal mondhatom, sok, nagyon sok színész van, akinek dícséretére válna, ha úgy tudna előadni.- Mivel továbbra is fogunk szerepelni, a vasárnapi próbák maradnak.

A tegnapelőtti este olyan élményt tartogatott számomra, amilyenben még nem volt részem. Ez az élmény egy színházi közvetítés volt. Címe: Anna Frank naplója. Főhőse egy 13 éves zsidó kislány, a darab tulajdonképpen az ő megtalált naplójának az átdolgozása. Tehát megtörtént esemény volt. Két család 2 évig egy amsterdami raktárban él. Odamenekültek, hogy megmentsék életüket. De sajnos hiába. Nagyon magával ragadott a darab. Összeborzadtam, amikor arra gondoltam, hogy hány és hány zsidó családnak lett ugyanolyan szomorú vége, de nem is kell olyan messze mennem, hisz apukám is élhetne most is, és még meddig, ha nem lett volna háború, zsidóüldözés. Jaj, borzalmas ez. Nem is jó erre gondolni, úgy összeszorul a szívem.

(A napokban épp Anne Frankról írtam, a jelenlegi napiblogomba , s hasonlóképp....)---

Anyu ma jött meg Vásárhelyről. 3 napig ott volt, mert Magdi néni beteg lett. Hozott Gyuri bácsiéktól levelet. Bizony elég szomorú hangú a levél.

Délelőtt Arany János ünnepély volt az iskolában. A Szózatot és a Bánk bán egyveleget játszottuk el.

vizsga/1.

1957. június 17. Hétfő 3/4 8

Ma már vizsgáztunk. Magyarból, számtanból, kémiából, egészségtanból volt összefoglalónk. Általánosságban jól sikerült. Azt hiszem, soha nem lesz ilyen vizsgám, amilyen a magyar volt. Egyáltalán nem uralkodott komoly hangulat, mivel Iván tanár úr volt az elnök. Balassi, Vörösmarty és Arany munkásságából kérdeztek bennünket. Mindig jelentkeztem, de csak ritkán feleltem. Aztán egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy Lenke néni azt kérdi Iván tanár úrtól: "Juli?" I. tanár úr bólintott. S már hallom is a nevemet hangosan. Nem mondom, meglepődtem, - mert nem álltam kétesre-, és gondoltam, hogy azért szólított fel, hogy feleltessen. Szerencsére I. tanár úr megszólalt, hogy arra kíváncsi, mit tud egy 5-ös. L. néni az egész anyagból össze-vissza kikérdezett. Végül azt mondta, még szavalni fogok utoljára, s I. tanár úr felé mondta: gyönyörűen szaval. De aztán csak elfelejtette. A többi vizsgán nem történt semmi különös. (mindent tudtam.)
Délben, mikor hazajöttem, egy hivatalból v. a Vöröskereszttől jött lapot pillantottam meg a virágállványon. Az volt benne, hogy holnap el kell menni 9-re a Tanácsra ajándékcsomagért. Azt mondta Anyu, hogy biztos azért kaptuk, mert hadisegélyezett. V. osztályút fogunk kapni. Kíváncsi vagyok, mi lesz benne.

D.u. Klárival napoztam az udvaron, és közben megvettem anyunak a születésnapjára (2o-ra) egy 17 forintos fényképtartót.

(ezt a fényképet belerakhattam, a szomszéd kislánnyal , Klárival vagyok rajta látható -az udvarunkon, az ő térfelükön - u.i. államosított családi házunk nagyobb részében ők, a kórházigazgató és családja, laktak) - a hátlapjára ezt írtam:

"Születésnapodra sok-sok szeretettel kislányod: Juli Makó, 1957. június 20.")

szakdolirészlet '66 Hajnali részegség

lányom gyártja a laptopján a szakdolgozatait, közben feltett egy fura de indokolt kérdést, hogy tudtunk mi szövegszerkesztő nélkül szakdolgozatot írni... (írtam is erről a napi blogomban:

http://lineas.freeblog.hu/archives/2008/04/06/hogy_tudtunk/

közben előkerült az én régim (több mint 40 éves!) és belenéztem - (a régi naplóim még nem kerítettem elő) - addig is, a szakdoliból egy régi szöveg(em); hiszen hiába A lírikus Kosztolányi és a valóság, a téma - ott van valahol benne az én huszonéves én(em) is... nem csak a naplókban... sőt, mintha előrevetülne a mai , 60-as is; különösen az utolsó, a Számadás fejezetben , a Hajnali részegség c. versről írtakban - bár nekem is várni kellett, 50, jaj 50 évet ahhoz, hogy igazán "felébredjek" ("a valóra")... de azért már huszonévesen is sejthettem valamit ....

"a költő számot ad mindenről: gyermekkorról, öregségről, elmulasztott s újra megtalált szépségekről, az élet értelméről - a halál ellenében is. Nagy , nemes gondolatokat önt hozzájuk méltó költői formába. Gondolatsora kiszűri mindazt, ami benne, költészetében szép, emberi és érték volt. (...)

A vers gerince egy látomás, a képzelet "égi játéka", mely egészen új tartalommal telve meg, fokozatosan: az élet egész valóságának, szépségének nagyszabású tablója lesz, sajátosan a valósághoz tartozó. Már nem csak a gyerekkor égre vetített vágya, illetve az illúzióvesztett felnőttkor múltbavetített nosztalgiája a szépség után. A versben minden mozzanat arra irányul, hogy előkészítse illetve mérlegelje ezt a nagyjelentőségű felismerést.

A látomás így keretbe ágyazódik, egy konkrétan adott valósághelyzetbe. A közvetlen beszédhang ("Elmondanám ezt néked. Ha nem únnád..."), valójában az egész verset áthatja - külső oldalról is mintegy megteremti a vers valóságalapját. Az egész költemény így, végeredményben a valóság- és álomképből összeötvözött felismerés elmondásává lesz, az élőbeszéd sajátosságait még a látomásképek elmondásában is megőrizve. A vers külső valósághelyzete, megírásának, létrejöttének mintegy ürügye a láthatlan harmadik személy, akinek át kell adnia ezt a nagyszerű élményt, amelyben ő részesült. (...)

A konkrét értelemben vett kerete a látomásnak annak tökéletes valóságbaágyazottságát biztosítja.

A verskezdés a kiinduló valósághelyzet feltérképezése, egyaránt tartalmaz a külső és belső valóság pontos, objektív megfigyeléséből származó elemeket. Miután az érdeklődésfelkeltő megszólítás elhangzott, az "elbeszélő" költő hozzákezd a helyzet- és hely leírásába: saját álmatlanságának önmegfigyelésen alapuló külső leírását adja, a külső leíráshoz közvetlenül kapcsolódik a felismerés helyének szinte földrajzi pontosságú leképezése. (pl A Logodi utca megnevezése). Mindez közvetlen előkészítése a feleszmélésnek: logikailag is egyik mozzanat nő ki a másikból. (L: álmatlanság, kinézés az ablakon, betekintés a tárt ablakokba)

Mindez szemléletessé és indokolttá teszi a felismerést: az aludni nem tudó, nyugtalan költő látomásait nyilvánvalóvá, de eddig a látomásig is még a valóság közbeiktatott lépcsőfokain jut el. A közvetlen tárgyi szemlélet, a leírás ítéletté teljesedik, ami viszont még közvetlen szemléleten alapul, de már egyben eltávolodás is attól az általános irányába: a költő a konkrét kép láttán "eszmél a valóra", de a konkrét kép általános, mögöttes tartalommal telik meg, s ki is szélesül. Nem egy-két "tárt otthont" láttat a költő, hanem valamennyit. A nyelvezet is a feleszmélés gondolati, elvontabb jellegét jelezve eltávolodik a közvetlen beszédhangtól:

"Az emberek feldöntve és vakon,

vízszintesen feküsznek

s megforduló szemük kacsintva néz szét

ködébe csalfán csillogó eszüknek,

mert a mindennapos agyvérszegénység

borult reájuk."

De a közvetlen valóságmegfigyelés elemei ismét visszatérnek, az eszmélés visszakanyarodik a

leírásba, de már magába olvasztja annak tartalmát, s így a konkrét képek egy általános tartalommal gazdagodnak; a szimbolikus jelentés viszont tökéletesen fedi az alapjelentést, a konkrét az általánost. A költő egyszerűségében megkapó és eszméltető képet tár fel, a kis dolgokban érzékelteti közvetlenül a bennük rejlő jelképest.

"Mellettük a cipőjük, a ruhájuk..."

"Egy keltőóra átketyeg a csöndből."...

s a jelentés, mi átfonja a megfgyelt dolgokat:

"...minden lakás olyan, akár a ketrec"

"...ébredj a valóra"

Ezután már a bizonyosságérzés keménységével, keserűségével és halvány cinizmusával tör ki belőle az illúziótlan valóságlátás dermesztő jövőt idézése:

"A ház is alszik holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla,

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e

vagy állat óla."

Mélyebbre már nem zuhanhat a tekintet... ezután már csak tagadhatja a teljes tagadást valami hittel. A földről, a komor valóból a derűs égre irányul a tekintete. Az ég a gyermekkor szép emlékeit idézi, majd az emlékezés a mennyei bál látomásává oldódik. A látomás a valóság képeiből van összeállítva, de az igazságkimondás szempontjából fontosabb ennek a látomásnak szimbolikus tartalma és jelentősége: a költő elszakad a súlyostól, a föld ketrec-börtönéből, s felfedez valamit, amibe belefeledkezve tud gyönyörködni; az ég, mi eddig csak jelentés volt a versekben, minden szépség képi megjelenítésévé vált, a mennyei bál képei által mond el mindent, amit elmondhat életről, közelgő halálról, az elmulasztott szépségekről s az élet utólagosan megtalált értelméről. A feloszló vendégsereg képe saját életének képét is jelenti a közelgő elmúlás árnyékában, így az első rész "komor valóra ébredés"e, s az azt követő eszmélés kiszélesült, végső soron szép tartalmakkal feldódott keménysége. A börtön föld-képe kitárult. De a szépségnek, mint a való élethez tartozó értéknek utólagos felfedezése, a belefeledkezés öröme után ("szájtátva álltam, s a boldogságtól föl-fölkiabáltam...") a látomás szétoszlásával párosul a szépség elmulasztása miatti bűntudattal. A vallomás őszinte, meghitt hangja a "hitetlen" hittevése az élet szépsége mellett, hódolat az élet előtt."