akad(t) téma

1960. december 30. Péntek este 1/2 7

Olyan régen írtam ide (az utóbbi időben megnyilvánuló "szorgalmamhoz" viszonyítva), hogy azt se tudom, hogy kezdjek hozzá. Nincs semmi túl-jelentős mondanivalóm, de azért akad téma.

Szünet van, s mindent csinálok, csak éppen ami a legfontosabb lenne, azt nem (a tanulást). - Sokat olvasok (Háború és béke a főolvasmányom), könyvtárba járok, minden filmet megnézek, néha hegedülök, bevásárlok - s anyu unszolására - járok fogorvoshoz. - Ma is voltam. Nagyon kedves volt hozzám, sokat beszélt, újra megnézte a fogaimat, s még egy lyukas fogat fedezett fel. Nem vagyok beképzelt (úgy gondolom), ha azt írom, hogy egy ici-picit tetszem neki. (Egyébként G.K. mesélte, hogy látta tegnap moziban a B. családdal, vagyis udvarol B.Zs.-nak!) Nem hiszem, hogy szerelmes vagyok bele, de a már ismert és újabb tüneteket tapasztalom, amikor beszélek vele, és szomorúan gondolok arra, hogy mi lesz, ha minden fogam rendbejön. Akkor sose láthatom?!! S talán ezzel lehet megmagyarázni, hogy mindig húzom-halasztom az elmenést - hisz' így kitolom azt az időt, amíg láthatom. De tökéletesen boldog lennék, ha meghódíthatnám! Dehát ez nem valószínű. S különben is, úgy látszik, az u.n. könnyebb fajsúlyú nők iránt mutat nagyobb érdeklődést, igaz, hogy ő sem valami komoly fiatalember. (inkább olyan, mint Bodrogi Gyula - Törőcsik Mari férje ) Persze ennek ellenére kiváló fogorvos.

ez a kép: Bodrogi és Törőcsik - 1964-es ugyan, - de ebből is sejthető kicsit a hasonlóság- Keleti Éva készítette (MTI fotó) - persze én Törőcsikre sose hasonlítottam...

Itt viszont (csak az érdekesség kedvéért) lányom látható Töröcsik Marival idén, azaz 2008-ban, miközben interjút készít vele (s később egy dijat vesz át, tőle,az egyetemen):

változnak az idők...

kétségbeesve, egyedül

1960. július 1. Péntek 1 óra

Anyu betegsége egyre súlyosabb stádiumba fajul. Teljesen kétségbe vagyok esve. Nem akar feküdni sem, s orvosságot sem szed rendszeresen. S a legrettenetesebbek a hajnali és reggeli órák. Estére pedig általában kissé rendbe szokott jönni. Nagyon sajnálom anyut, de egy kicsit önző is vagyok, s őszintén bevallom, sokszor gondolok arra, hogy másnak mennyivel vidámabb a vakációja, s mennyivel szebbek voltak az enyémek is, (kivéve az idei téli szünetet és a tavalyi nyári szünet kezdetét is) s szomorúan kapkodok a szünet elmúló napjai után, de mindhiába. Szóval nem így képzeltem el ezt a nyarat sem. Azt hittem, sokat fogok strandolni (fiatalok közt lenni) olvasni, moziba járni, kirándulni, s minthogy tanáraink erőteljesen felszólítottak bennünket a tanulásra, az érettségire való felkészülésre, ezt is tettem volna. (V.E. máris egész nap tanul - ezt nem irigykedve, hanem furcsálva, csodálkozva konstatálom.) Most minden összedőlt. De mégis nem ez fáj a legjobban, hanem anyu egészségi állapotának szomorú ténye; a jelenlegi állapota is elkeserítő, de ha az egészet nézem, vagyis azt, hogy minduntalan visszaesik, még nagyobb fájdalmat érzek. Lehet, hogy valóban önző vagyok, de arra is kell gondolnom, hogy az én idegeim is nagyon sokat rongálódnak ilyen alkalmakkor. Jobban kimerülök, mintha egész nap készülnék az érettségire.- S az is súlyosbítja a helyzetemet, hogy szinte teljesen egyedül maradok ilyenkor. A rokonság persze a távolból "sajnál" - elégedjek meg ennyivel. E.néni is (mondja), ez ürügy a távolmaradására (persze hamis), de nem is hiányzik, mert anyura rendkívül rossz hatással van még akkor is, ha egészséges. M. néni is nagylelkűen megüzente, hogy egész nyáron szívesen lát. Persze úgy gondolta, hogy miután anyut beviszik a klinikára, én átmegyek hozzájuk. Tovább valószínűleg nem is gondolkodott, hisz' ha anyu egészségesen hazajön, nekem otthon a helyem. És különben is... (...) Miért nem jön át, s intézkedik ő? Tán el sem tudja képzelni, hogy milyen lelki vívódások játszódnak le bennem, s mennyi izgalom ér, s mégis utolsó percig reménykedek, hogy a klinikai kezelés nélkül is helyreáll anyu egészsége - míg megáll előttünk a mentő - s akkor a legnagyobb izgalom..., hisz anyu természetesen nem akar bemenni a klinikára..., s aztán már csak pár nap nyugtalanság, s végre a postás levelet hoz, amit már egy egész más anyu írt, majd egy-két látogatás, s 3-4 hét elteltével teljesen egészségesen, szinte újjáéledve jön haza az én drága anyukám. De sajnos, úgy látszik, sosem teljesen meggyógyulva, mert a fent leírtak , vagyis anyu betegségének lefolyása -az ésnszemszögemből nézve -, már sajnos elég gyakran megismétlődtek. - Lehet, hogy kicsit túl szigorú ítéletet mondtam M. néniről, s talán jogtalanul, hisz' végeredményben nagyon rendes nagynéni, törődik is velem, s én szeretem is, de most az érzelmek úgy fel vannak korbácsolva bennem, hogy a legsúlyosabb ítéletekre vagyok kész. Talán írnom kellene neki, megkérnem , hogy jöjjön, segítsen, - ezt meg is teszem ma, jó az ötlet. - Lehet, hogy jön, lehet hogy nem, én mindenestre megtettem akkor, amit tehettem e téren, ha írok. (De hát valóban "néma gyereknek anyja se, de nagynénje se... értheti a szavát! valóban. Én itt panaszkodok, csak a még némább naplómnak...)

Nem tudom, mikor jelentkezik ismét a régi, az álmodozó, kissé csapongó J. itt e Naplóban. Szeretném, ha mielőbb.

amiről legszívesebben nem írnék

1960. június 28. Kedd, késő délután

Az elmúlt napokról legszívesebben egy sort sem írnék, sőt azt szeretném legjobban, ha meg lehetne semmisíteni azokat, és minden úgy volna, mint mikor anyu még egészséges volt. Nem akarok panaszkodni, de kicsit túl sok volt a vállamon; a háztartás teljes mértékben és anyu ápolása. Most már jobban van, sokkal, mint kezdetben, de még mindig nem teljesen egészséges. S az ő "betegsége" sokkal kimerítőbb, mint bármely testi betegség, bár lehetséges, hogy ez még mindig jobb, mert nem veszi annyira igénybe a szervezetet, viszont ápolása kétségtelenül nehezebb. De nem is szeretek erről írni, mert nagyon izgat még az emlékezés is. Úgy sajnálom szegény anyut és nem tudom mit kéne tenni, hogy ne essen mindig vissza ebbe a betegségbe, illetve ne merüljön ki idegileg; nem tudom, hogy kéne megakadályozni. Jelenleg az bántotta, hogy a család ill. a rokonság szét van szórva, és hogy mennyire hiányoznak neki stb., stb., és talán hozzájárult a "kirobbanáshoz" június 20., amikor egybeesik anyu születésnapja és az évzáró

(Tavaly is ekkor lett beteg). Talán nem is lehet sokat tennem, de azt mindenesetre megígérem és meg is teszem, hogy soha többé nem fogom felizgatni semmivel (mert bizony eddig előfordult néha), nehéz lesz, lehetséges, mert könnyen felidegesíti olyan dolog is, amire egy erősebb idegzet nem is reagál, másrészt én is elég "ideges" vagyok, vagyis türelmetlen és nyugtalan. De nagyon fogok vigyázni ezentúl, (csak egészséges legyen anyukám).

-Ha anyu teljesen rendbejön (kb. 1 hét) , hozzáfogok a "vakációzás"hoz végre. Magdi néni egész nyárra meghívott, de természetesen e "bőkezű" meghívást nem veszem teljes mértékben igénybe, csak 2 hétig szeretnék ott lenni, hiszen anyut nem akarom itt hagyni "egyedül", mert általában búsul utánam, ha távol vagyok. (De sajnos még egyelőre ez csak álom.)

nyári tervek

1960. június 17. Péntek 1/4 5

Remélem, kikecmeregtem a tegnap rajtam uralkodó szentimentális hangulatból, s mai soraim már közelebb állnak a valósághoz a tegnap írtaknál. Bár, ki tudja? E napló bűverővel bír; ha előveszem, mindig Rá gondolok, s általában őmiatta veszem elő, hogy vele legyek, legalább gondolatban. De most már, a tegnap vett búcsú után, ezt sem "szabad". Csakhogy tulajdonképpen hétfőig engedélyezhetnék egy kis feloldozást, hiszen az évzáró ünnepély még hozzátartozik az iskolaévhez, de lásd szilárdságomat, állom a szavam.

Itt a szünet, de még nincs határozott programom. Egyelőre pihenek - olvasok, bevásárlok, játszom, moziba megyek. Eddig ugyanis ezt csináltam. Szeretnék strandra járni rendszeresen és beosztani komolyan, napirendszerűen napjaimat. Valószínűleg egy néhány hétig Vásárhelyen is leszek - Magdi néniéknél, Dórával.

Furcsa, hogy a nyári tervekről, azaz az akkori jövőről, én itt és most, mikor ezt írom (2008. júlisában)- múltként tudok....

vakációóó!

1960. június 16. délután 1/2 2

Háromszoros hurrát a vakációnak, amely végre eljött, reményteljesen beköszöntve minden diák ajtaján! Hurrá! Hurrá! Hurrá! - De minek ez az önfeledt, visszafojthatatlan lelkesedése az örömmámornak? Hiszen ez a diákélet rendje: 10 hónap tanulás, 2 hónap szünet. S csupán a 10 hónapnyi megfeszített munka időszakának vége felé kívánjuk oly áhítattal, az egyre tobzódó kötelességek, tennivalók s követelmények sodró hullámában a fuldokló szavaival: "Segítség! Vakáció! Ments meg!" S a jó vakáció el is jön, de nem feloldoz, nem megment, csupán jutalmazza hősiességed, amellyel önmagad mentetted meg. - Talán a leírottak rám nem is teljes mértékben vonatkoznak, de annyi bizonyos, hogy ha nem is oly elkeseredetten, s nem csupán megoldást keresve, vártam, nagyon vártam a szünidőt, mint mindig. - Viszont most, mikor itt van, nem is tudom, mit mondjak. A "hurrák" létjogosultak. Csak valami fájó szó hiányzik mellé, ami az iskolának szól, amit ha nem is örökre de elhagytam, és ez az utolsó szünidő, mely után visszatérek hozzá, hiányzik megy fájó szó, amely elbúcsúzik az osztálytól, a csínyektől, a diákélettől, s hiányzik egy fájó szó, amely elbúcsúzik Tőle, s ez utóbbi szomorít el legjobban, mert itt a búcsú végleges, és már talán meg is történt még a "köszöntés", az "üdvözlés" alkalmával, és mégis szívfájdító, s talán épp e kettősség, e benemteljesülés miatt.

Szóval - már megint - erre ment ki a dolog. S aztán következett egy Werther-i, de nyavalygós levélforma, irodalmias(nak vélt) allűrökkel:

(már nem tudom, hanyadszori - s még mindig nem végleges- búcsú... "Törjön százegyszer százszor tört varázs"?) :

"Hát akkor Isten veled. Szerettelek, nagyon szerettelek - bocsáss meg érte. Vigyáztam arra, hogy ne tudja senki, csak én és e napló, s a te naplóbeli alakod, akivel az én szememben azonosultál. Azt hiszem, törekvésem sikerült.: talán még Te sem sejtesz semmit. De jobb is ez így. E szerelem értelmetlen és együgyű volt, de szépsége tagadhatatlan, hisz' a leggyönyörűbb, a legmagávalragadóbb érzéseket hozta bennem felszínre. Nem merem azt mondani,. hogy minden elmúlt. Valószínű, hogy ez a búcsú csak formális, és fel-feltör belőlem még az Etna, melynek tüzes lávája érted izzik és ég. (jaj!) De e búcsú így is értékes, és remélem, nem csak a szünidő tartamára szól, hanem örökre a kézzel alig fogható emlékeket megtartva és megőrizve, s talán egyszer azt is elfelejtve. (így is lett...) (stb... stb... megelégeltem továbbírni most...)

itt a ... szünet...

1959. december 23. Szerda este 8 óra

Itt van a várva várt szünet. Várva-várt? igen, valóban vártam, s nagyon. S mégis, mire eljött, nem tudtam ujjongani örömömben, mert nem is volt olyan nagy az örömöm. S ami a legérdekesebb, nem is tudom megmagyarázni, hogy miért van ez. Csak találgatom: talán, mert szeretek iskolába járni, szeretem a környezetet ott. De azt határozottan (?) állítom, hogy (a) Ő nem tart vissza. S örömmel mondhatom, hogy győzött bennem az ész, a szívvel szembeni harcban. Nagy és dicséretes fejlődés, ugye? Pedig én voltam az is, aki december 7-én akaratlanul is versbe öntöttem, éjnek idején, gondolataim, érzéseim. Ömlött belőlem a szó, a rím, felkeltem titokban, és 5 perc alatt leírtam egy papírra a kis verset, úgy ahogy először megfogamzott agyamban vagy talán a szívemben. Ide írom, de a dátumot hangsúlyozva: tehát december 7. este 11 óra:

Rád nézek, ha lépésed koppan,

Szeretem, ha rámnézel hosszan,

Igézel, ha szemed feketéje szívemig ér,

S ekkor ott bent felenged a dér.

Szeretem.... itt egy petőfis rész jön, "Szeretlek kedvesem..." utánérzés, bár nem tudatos...

ma már semmiképp se tudom vállalni, a "verset" se... de hogy őszinte az biztos, akár a napló - csakhogy ez versnek "kevés"...

Mindenesetre -egyéb szempontból -bíztató a pár vesszak utáni zárás:

....elmúlik ez érzés - talán,

S majd vigasztalást ad a magány.

Hozzáfűzésül csak annyit: ilyen gondolatok csak éjjel juthatnak épeszű ember fejébe. Most borzong a hátam, ha arra gondolok, hogy ezt én írtam, és különösen akkor, ha arra, hogy ki volt az ihlető. (kész, s pláne jó versnél - mit számit(ana) az?!) Ha tudná ezt, ha egyszer véletlen kezébe kerülne ez a napló (ez a blog?! hajaj!!!), vagy akár máséba (ajaj, ez már megtörtént!- késő bánat...) Még rá gondolni is rossz. Mi lenne abból? (hm?... mi lett? nem dőlt össze a világ, ugye?!) Nem tudom, eljutok -e egyszer odáig, hogy kitépem-e a lapokat innen, és megsemmisítem, ahogy már szívemből kitéptem az ő nevét. (Pedig ez utóbbi még nehezebb feladat.) (Ekkor még nem tudtam, hogy soha semmit nem semmisítek meg, amit valaha leírtam, van is egy csomó hányódó de "kidobatlan" írásom...) Úgy gondolom, senki nem sejt semmit (Ha csak Anyu nem olvasta el soraim, rá gyanakszok, de szégyellném megkérdezni, jobb a kétely vagy az, hogy ő azt hiszi, hogy én nem tudom, hogy ő tudja. (...és ez így is maradt... )

Határozott szüneti programom nincs. A szünetre feladott tananyagot beosztottam, (szép kis szünet, nem mondom, tanáraink gondoskodnak programról!), minden napra jut 1-1 óra elfoglaltság ( na ezt még ki lehet/ett bírni) (hogy ez megvalósul-e, nem tudom, ma túl is teljesítettem a tervet (jellemző - s most lányom csinálja ugyanezt, sőt! - nem tudom, ez öröklődik?), csak "A kőszívű ember fiai"-nak jegyzetelése volt kitűzve, s én a "Lámpás"-ból is már jegyzeteltem.) Gyakorolni szeretnék rendszeresen és sokat, annál is inkább, mert hangversenyre és a Felszabadulási Kulturális Seregszemlén mint szólóhegedűs versenyzek.. (Ugyanitt szavalok, és zenekarral versenyzek.) Szeretnék szép eredményt elérni . Kívánságom az időjárásra vonatkozólag: fagy, jég, hó. Jég! ez a legfontosabb. Jégpálya, ahol lehet korcsolyázni. Ha lehetne, ezt kérném k-i ajándékul.

Röviden, ami történt...

1959. augusztus 4. Kedd este

El kell ismernem (inkább: be kell(ett) látnom), hogy nem vagyok valami szorgalmas naplóírás terén. Pedig jelen esetben még azt sem hozhatom fel mentségül, hogy nem értem rá, hisz' vakáció van.

Megpróbálom röviden leírni, ami történt , mióta nem írtam:

Június 4-én volt a szolfézs vizsgánk. Jól sikerült, 5-öst kaptam az indexembe, s meg is dicsért Aracsi, azt mondta, hogy egész évben rendszeresen, szépen dolgoztam. (Nagyon jó órákat tartott, bár szigorú volt, jókat énekeltünk Kodály biciniumából, s emlékszem, nemegyszer a vonatban készültem, befogott füllel, kottával az ölemben... kiszámítva az időt)

június 9. van rányomtatva ennek az igazolványképnek a hátoldalára., ez került be az első személyi igazolványomba, annak idején rémesnek találtam, (lányom most is annak, hiába a fiatalság kritikusabb..., meg persze, könnyű neki, az ő egyértelmű szépségével) én most már nem is... annyira, mondjuk a piros pöttyes egyenruhánk most se tetszik, se a túlrövid, rosszul (szárazon!) vágott hajam, amit sürgősen meg is növesztettem ezután...

Ő a lányom, -eleve hosszú hajjal - ugyanilyen korában azaz 16 évesen (de ők már 14 évesen kaptak személyit)

10-11-12-13. pedig a gimiben voltak összefoglalók. Ezek is jól sikerültek. (Történelem és orosz összefoglalón X. volt az elnök, s ez (sajnos) nem volt közömbös számomra. Hogy miért? Talán egyszer majd leírom, de nem valószínű. (Leírtam, ajaj, többet is, mint kellett volna!)

10-én volt Ottó esküvője is. Egy holland lányt vett el, s az esküvő Hollandiában, Bergenben lett megtartva. (Amszterdamban élő) Nagymamám is ott volt az esküvőn.

14-én d.u. zsúron voltam, az egész osztály, Majoroséknál, Kiszomboron. (osztálytársnőnk szülei láttak vendégül, M. M. minden nap biciklin járt be Makóra, hóban-fagyban-szélben. Anyu nem egyszer vele példálózott, mikor nem akaródzott szokás szerint kibújni az ágyamból, hogy M. már tekeri a biciklit a házunk előtt) Este pedig itthon a IX. szimfónia a Kultúrházban, helyesebben annak udvarán. De jobb is, ha a körülményekről nem számolok be, csak annyit, hogy anyu nagyon ideges volt ettől kezdve, míg 20-án be is ment a klinikára. (épp a születésnapján?! az 51.-en.)

15-én megtörtént a hegedűvizsga. 4-est kaptam. (Várnagy szavaival: "megérdemelt" 4-est)

16-án társadalmi munka (kapálás) Igáson.

20-án volt az évzáró ünnepély: "kitűnő" vagyok, de nem tudok örülni ennek, mert anyu beteg.

25-július 15-ig Magdi néniéknél nyaraltam Vásárhelyen. Dóra is ott volt (s van is) a kisfiával. Természetesen remekül éreztem magam. Csak most is sokat veszekedtünk Dórával. Hogy Andy milyen, azt nem lehet szavakkal kifejezni. Bámulatos, hogy mennyire okos.

Magdi néni és Andriska - a kép hátlapján:" A kisunoka a nagymama fejére nőtt. Vásárhely, 1959. július 13."

" Szűk ez a koffer, de azért szívesen elutaznék benne Makóra. "(Andy) Vásárhely, 1959. július 15.

15-én anyu is hazautazott a klinikáról, teljesen egészségesen.

A szünidő veszedelmesen kopik, s jóformán semmi komolyat még nem műveltem. Strandolok, olvasok, de nagyon kevese hegedülök. Szóval szörnyű lusta vagyok.

életem leírása (folyt.)

1959. március 30. Hétfő d. e. 9

Miután származásomról, rokonságomról beszámoltam, folytatom életem leírását onnan kezdve, hogy megszülettem.

Emlékezetemben nem élnek életem első évei, s mivel elég szomorú volt, jobb is így. Hamarosan aput munkaszolgálatba hívták, minket pedig

deportáltak Német országba (rosszul írtam: Strasshoffba (Ausztria), Zlabingsba, Theresienstadtba), azért, mert zsidóknak születtünk. (az indoklás, már megfelelt a valóságnak: ez épp elég "ok" volt... hm...

Mi visszatértünk, de édesapám (Borban) meghalt. (ez az adat sem elég pontos a helyet illetően, bár valóban Borban volt munkaszolgálatos apám, de már az "erőltetett menet"ben, amikor hajtották őket Németország felé, a felszabadító csapatok előtt, a tábor felszámolása után, útközben - valószínű Cservenkánál - ölték meg egy tömegkivégzés alkalmából. Csak úgy.)
(Egyébként tavaly mégis csak megírtam első éveim -deportálásom- történetét, különböző inspirációkra: lásd http://esztertaska.blogter.hu/?post_id=115788
majd megjelent a Sós kávé c. antológiában - Novella kiadó, 2007.)
Készül a folytatás is: "deportálásaIm története"... mert hogy

-metaforikusan legalábbis - nincs vége!) -Rövid ideig Pesten laktunk. Itt Makón óvodába jártam. 4-5 éves koromban. (Már Pesten is! El is vesztem... De meglettem!) Anyu hosszabb ideig betegsége miatt Pesten, klinikán tartózkodott. Én addig Erzsi néninél laktam, s napközibe a "mizrachiba" (zsidó szervezet) jártam. (és befonták a hajam:

Az udvarunkban , 5 és fél évesen,azért fordulok félre, mert szemembe sütne a Nap, és Ottó , unokabátyám, a kép készítője mondta, tegyek így - mögöttem balról: Erzsi néni, Ottó szülei: Lili néni, Sándor bácsi és Anyu . (újra itthon!)

(itt már jobbak a Nap-viszonyok)



ez műtermi kép (6 évesen kb)

Aztán jöttek az iskolás évek, a tanulás , nyári vakációk.

elsős osztálykép
1951. június 21. vakáció előtt, 8 és fél évesen

harmadikos osztálykép

Anyuval

vállallati karácsonyi azaz "télapó" ünnepségen (Anyu munkahelyén, ahol adminisztrátorként dolgozott) ugyanaz az alkalom pár évvel később:

Mindig "kitűnő" tanuló voltam. (Egy kivétellel: hatodikban rajzból négyest kaptam, de ennek külön -szomorú- története van!) Nyáron általában strandoltam, rokonoknál vagy a Balatonnál nyaraltam.

Strandon, (Maros part) Erzsi nénivel

Tomiéknál , vasárnapi ebéd után, az udvarukban: Erzsi néni, Anyu, én, Aranka néni, Rózsi néni (Tomi anyukája), Aranka néni - elől kisPéter: Tomi unokatestvérem unokatestvére

a főtér szőkőkútjánál matrózruhában

népitáncos ruhában, iskolai szereplésen


a "tömegben" Csipkerózsikáék királyi udvarában)

"az úttörő jól tanul" illetve olvas -kertben, kiscicával

szemközti szomszédlány kapujában (ő már gimnazista, nem-úttörő)

Sz. Sári barátnőmmel-osztálytárssal, már nem úttörőruhában - ereszünk alatt

még mindig általános iskolásan , az udvarunk végében, késő délután csak itt süt a Nap

S ezzel eljutottam a mához. (már én is gimnazista vagyok, másodikos ) Most itt ülök az ablak elé tolt asztalnál, s írok miközben várom a húsvéti locsolkodókat (u. i. húsvéthétfő van). (kevés a z időszerű gimista képem, itt, egy évvel késöbb, de megint húsvét hétfőn, a padláslétrán a locsolkodók elől épp vidáman menekülve:

itt a tavasz

1959. március 24. Kedd de. e. 9 óra

Nem tévedtem, délelőtt 9 óra van és hétköznap, u.i. igazgatói szünetet kaptunk mára. Ebben az évben nagyon sok ilyen szünetünk volt, csak tartsák is meg ezt a jó szokásukat, amit sajnos 9 év óta először gyakorolnak. Pedig olyan jól jön egy-egy váratlanul jövő szünnap, mert sok a tanulnivaló, nagyon sok. S különösen most, hogy beköszöntött a tavasz, s gyönyörű idő van kint, nem egyszer nyűg a tanulás. Igen, itt a tavasz. Egyik napról a másikra, s kivételesen pontosan : március 21-én köszöntött be.

(e megjegyzés szerint akkoriban sem lehetett olyan szabályos általában az időjárás, az évszakok váltakozása?! ha egy kivétel ennyire feltűnt...(?)

téli szünet (tél nélkül)

1958. december 24. Szerda d.e.

Sajnos már 3 nap eltelt a téli szünetből, és hó,- jég-, fagynak, sőt még a télnek is semmi nyoma. Pedig nagyon szeretnék már korcsolyázni. minden megvan hozzá, csak éppen ami a legfontosabb, a jég hiányzik. U.i. anyutól mikor Szegeden voltunk kaptam egy gyönyörű sötétkék sínadrágot, van remek pulóverom (drapp), és gyapjú sapkám. (A pulóvert és a sapkát is Verától kaptam kb. 1 éve)

Ez itt még nem a megfelelő korcsolyaszerelés:

...de azért így is nagyon szerettem korcsolyázni:

1958. december 27. Szombat

(A dátumnál többet nem tudtam írni, mert vacsoráztunk.)

téli szünet előtt

1958. december 20. szombat d. u. 4

Csakhogy már itt tartunk! 1958. XII. 20-át mutat a naptár. Ez a nap a téli szünet kezdetét jelenti. Sajnos csak 2 hetet kaptunk a gimnáziumban és a konzervatóriumban is. (Manapság és jó ideje ennyi szünet sincs!) Hogy a konziban 2 hét a szünet, az nem is olyan tragikus, sőt, még azt se bánnám, ha egyáltalán nem kaptunk volna ott szünetet. Valóságos élvezet lenne bemenni Szegedre úgy, hogy aznap, sem másnap nem kell itt Makón iskolába menni.

Történt, mióta nem írtam, nem is olyan kevés nevezetesebb dolog.

Először is: Ezeket a sorokat 1 foggal kevesebbel írom, mint a többieket. Elég nagy árat fizettem érte. 2 injekcióval húzta ki B. bácsi, s még így is borzalmasan fájt. (persze, hiszen már gyulladásban volt, ilyenkor nem hat az injekció!) 5 darabban jött ki. (azt hiszem, ennek a fognak is el lehetett csavarodva a gyökere, később el is szöktem injekcióadás után az SZTK-ból, további beavatkozás elől..., amikor kiderült ez a helyzet, később írt is a fogorvos anyámnak egy panaszkodó levelet, hogy "a kislány (sic!)nem voltam hajlandó... stb...)na ja, ilyen előzmények után!) Úgy ordítottam, mint egy sakál. (Nem kárpótolt az se, hogy B. bácsitól 2 puszit is kaptam, és hazafelé jövet Anyu azt mondta egy boltban, hogy azt vesz, amit akarok - nem akartam akkor én semmit, csak azt, hogy végre ne szenvedjek a fogam miatt.) (Emlékszem még rá, hogy amikor a velőtrázó bőgésem után kitámolyogtam a váróterembe, ott az egyik gimnáziumi tanár (később ő lett az érettségi elnökünk), azzal nyugtatgatott, hogy nem baj, hogy annyira bőgtem! Bántam is én..., érdekelt is!)
Szerdára feldagadt az arcom, és nagyon fájt. Nem is mentem iskolába. Csütörtökön igazgatói szünetet kaptunk. Bár még mindig fájt a fogam, délben anyuval anyuval beutaztunk Szegedre. Hegedű órán nem játszottam, csak felkaptam szünetre a leckét. Szolfézs óra nem is volt, viszont a zeneirodalom tanárral, dr N. I.-val beszéltem; lediktálta a vizsgaanyagot (u.i. az óráit nem tudom látogatni) Ismét láttam azt a konzervista fiút, akiről már írtam. Még mindig egy rejtély számomra. Pénteken is nagyon fájt a fogam.

Ma mentem föl először és utoljára (legalább is ebben az évben) Érdemes volt! Szereztem egy ötöst oroszból, szófelelettel. N. (testnevelőtanár, később s jelenleg is egyik osztálytársnőnk - mi több: barátnőm: A. - férje) feltűnően kedves volt. Ha eszembe jutnak a tavalyi órai!... Diadalüvöltéssel rohantunk ki a tornateremből, az utolsó óráról.

Vasárnap megyei szavalóversenyen vettem részt Hódmezővásárhelyen.

"firkálás"

1958. augusztus 24. Vasárnap d.u. 4

Gyakorlás közti pihenő szünetben vagyok. Rengeteget kell gyakorolnom a szünet hátralevő 1 hete alatt, hogy felvegyenek a (szegedi) konzervatóriumba. Szeptember 3-án lesz a felvételi.

Ma délelőtt voltam életemben harmadszor autózni. Először Gabi autójában voltam 4 éves koromban. (Ő unokanővérem: Vera férje, az autóztatásom után Párisba,

majd Kanadába utaztak - végleg.

Ők voltak az első fecskék a családban - azaz Gabi eleve a rokonaihoz ment ki, miután szüleit a háborúban, azt hiszem Auschwitzban, elvesztette.Utána nem sokkal ment ki unokanővérem öccse, Ottó, majd a szülők, illetve 56 után másik két unokabátyám, utána is később a szülők, illetve még egy unokanővérem.) Másodszor kb. 1 hete, amikor Magdi nénivel Vásárhelyre mentem, és most Tóthék vittek le a strandra az autójukkal. Nem nagyon akartam menni, de Gyuri meg Klári (Gyuri Klári unokabátyja, Pestről - itt nyaralt) nagyon erősködtek., s úgy gondoltam, megsértődnek, ha visszautasítom hívásukat, s így csak elmentem velük. Nem volt valami gyönyörű látvány a strand a tornádó teljesen tönkretette. Kicsavarta, lombjuktól megfosztotta a fákat, a tust teljesen összeroncsolta egy ráeső fa.

Na, abba is hagyom a firkálást, aminek nincs se füle se farka, és folytatom a hegedülést.

tervek még a nyárra

1958. augusztus 12. Kedd d.e. 10 óra

Már alig 3 hét a szünet, és utána kezdődik a komoly, nagyon komoly munka, de ezt a 3 hetet se akarom semmittevéssel eltölteni. Fel kell készülnöm rendesen a konzervatóriumba való felvételire. Sajnos eddig nem sokat gyakoroltam.

Anyuval tervezünk egy biciklikirándulást Hmvhelyre. Tehát szombaton meglepjük Magdi néniéket. Már nagyon várom ezt a napot, mert nagyon örülök, hogy biciklivel és nem vonattal megyünk, és annak is, hogy Dóráék is ott vannak most Magdi néniéknél. Hajnali 5-kor felkelünk, és 8-ra, legkésőbb 9-re kényelmesen odaérünk. Persze, sok cuccot nem viszünk, egyrészt azért, mert hátráltatná a biciklizést, másrészt, mert nem tudjuk, hogy meddig fogunk ott maradni (szeretnénk 21-ig) (Nem lehetett légből kapott ez a biciklizés ötlet, Makó és Vhely 30 km-re van, s anyukám, lánykorában naponta kétszer is megtette ezt a távot a biciklijén, így "járt be", a hét minden munkanapján, varrni, húga fehérnemű- és fűzőkészítő műhelyébe.)

Elhatároztam, hogy a teniszezést csökkentem, esetleg erre az évre be is fejezem. Nagyon sok időt elvesz (a hegedüléstől), és nincs is már olyan nagy kedvem hozzá, mint amilyen volt. Azt meg nem fogom csinálni, amit A. és B., hogy csak lemenjek a pályára az ütővel, és a fiúkkal "társalogjak" (...)

Ma lehet, hogy kimegyünk a strandra, elég jó idő van. Kivisszük a fényképezőgépet is.

Valóban így történt! Lemehettünk a strandra, perceken belül; találtam egy strandon készült (kissé hibás) fényképet, aminek a hátlapján ez áll:

"Napozás a makói strand alsó partján a déli (!) napsütésben

Makó, 1958. augusztus 12."

napirendek

1958. augusztus 4. Hétfő d.u. 1/2 3

Csütörtök óta nem történt semmi nevezetesebb vagy érdekesebb dolog, de mivel írni való mindig akad, és sajnos a borult idő miatt szobafogságra vagyok ítélve, mégis írok.

Még 4 hét, és vége az arany-szabadságnak. Jelenleg az a véleményem, hogy nem is bánom, de lehet, hogy tegnap a strandon nem így vélekedtem volna, és ma sem, ha jobb idő van. Mindenesetre, hogy hasznosan teljen el a 4 hét, csináltam napirendet, és ma már 3 pontját pontosan, előírásszerűen betartottam.

Íme a napirend. (2, az egyik akkor tartandó be, ha strandolás is van, a másik akkor, ha nincs. Persze a kettőt összevariálni is lehet, pl. akkor, ha nem pont 10-6-ig strandolunk.)

a.)

7-8 teniszezés, vagy

8 felkelés, utána reggelizés

1/2 9-10 gyakorlás

10-6 strandolás (ott olvasás is)

1/2 7-1/2 9 (vacsorázás) gyakorlás

1/2 9-9 vacsorázás

b.)

7-8 teniszezés

8-10 szabad idő (olvasás, levélírás stb.)

10-12 (levélírás) gyakorlás

12-1 segítés, ebédelés

1-1/2 3 pihenés (alvás vagy fekve olvasás)

1/2 3-1/2 4 naplóvezetés

1/2 4-12 5 gyakorlás

1/2 5-12 6 orosz, latin, matematika

1/2 6-6 evés

6-8 teniszezés

8-1/2 9 vacsorázás

Én magam nagyon szeretném, ha sikerülne a fentieket betartani, különösen a napi 3-3és 1/2 óra hegedülést, mert most ez a legfontosabb. De az "orosz-latin-matematikából" nem tudom, hogy lesz-e valami. ez, amit D. tanár úr kíván. Szerintem elég lesz megkezdeni a tanulást szeptemberben. Akkor úgyis ismétléssel kezdjük a tanévet. Esetleg az orosz és latin szavakat átnézem majd, és néhány matematika példát megoldok, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretem.

egy hónap után

1958. április 12. Szombat 1/2 4

Most ráérek, így tudok írni.

Ott folytatom, ahol egy hónapja abbahagytam.

A hangverseny után hamarosan öröm ért. Az öröm oka egy cikk volt. amely a Csongrádmegyei Hírlapban jelént meg a zeneiskolai hangversennyel kapcsolatban. A cikk írója 4 zeneszámot és előadóit emelte ki, s ezek között vagyok én is.

Egy pár napig beteg voltam, megfáztam. Sokan látogattak meg osztálytársaim közül. Eljött D. tanár úr is. Most volt először nálunk.

A múlt hónapi Matematikai Lapokban megjelent a szeptemberi szám gyakorlatainak és feladatmegoldóinak a neve. Sajnos a lap nincs előfizetve nekem,. Így pontosan nem tudom, hogy hányadik vagyok a pontversenyben, de azt tudom, hogy egész elől vagyok. Ma biológia

óra előtt tanárúr megmutatta az áprilisi számot, és mondta, hogy nagyon sokat megelőztem. S én is láttam, hogy most még előbb vagyok , mint a múltkori számban.
Március utolsó napján volt megtartva az országos matematikai verseny első fordulója. Általában és részemről se sikerült valami nagyon jól. Érdekes, hogy az a példám, ami teljesen jó, 5 perc alatt kész lett, ez volt a matematika, még ezen kívül volt 2 mértan. Mindhárommal két óra alatt elkészültem. B. Tamással egyidőben mi lettünk leghamarabb készen. Csakhogy Tamásnak mindhárom példája jó! De ettől függetlenül lehetséges , hogy bejutok a döntőbe, mivel részt veszek és elől vagyok a pontversenyben. Persze jobban örültem volna, ha sikerül.

A húsvéti szünet egy hétig tartott. Jól telt el. A-val gyakran összejöttem. Sakkoztunk, zongoráztunk, tanultunk. Hétfőn, tehát húsvéthétfőn 9 locsolkodóm volt. Délután moziba mentünk, lehet, hogy voltak akkor is, de nem valószínű.

Ma 2 napja, hogy ismét járunk iskolába. Jelentkeztem a nyári nyaralásra tegnap. 300Ft-ba kerülne, de a gimi módjában áll fizetni egyes személyekre 200-200 Ft-ot is. Nagyon örülök a nyaralásnak. Már azt is tudom, hogy július 1-én indulunk, és 15-én jövünk haza. Egy hétig Balatonbogláron leszünk, a másik hetet Pécsen töltjük. A. is jön . elhatároztuk, hogy elvisszük a fényképezőgépeinket, s majd sokat fényképezünk. Egész biztos nagyon jó lesz minden, hisz unatkozni egy percig se tudunk majd, még borongós napokon sem. Először leszek iskolai kiránduláson (több napig tartón).

Már igen nagyon várom július 1-jét, talán még jobban, mint tavaly július 2-át, de addig még 2 és 1/2 hónap van. 2 hónap ebből tanulás. (Erről jut eszembe, hogy 3/4 évkor is általános dicséretet kaptam, szóval tartom a "kitűnő"-t.)

1957. december 25. Szerda 12 ó.

Ami a bálat illeti, elég jó volt, de azért jobb is lehetett volna. A tánciskolás fiúk közül egy-két kivétellel minddel táncoltam, de más fiúkkal egyáltalán nem, igaz, nem is nagyon voltak, s azok közül is csak Sz. Lacit ismerem személyesen. (IV.-es, a gimi zenekarban együtt hegedültünk. )

11-ig tartott, de mi már 1/2 10-kor elmentünk. Nagy-nehezen hazavánszorogtam, a cipőm borzalmasan nyomta a lábam.

A bál előtt volt a chanuka ünnepély, amelyen hegedültem. Az új, világoskék kardigánban voltam (emlékszem, 400 Ft-ért vette anyukám, ez akkor nagy pénznek számított, csak "ünnepi" alkalmakra ve(he)ttem fel ezt az igazán finom darabot), nomeg a fehér pulóverban és a sötétkék rakott szoknyámban. (Nem volt ott sem M.M., se L.P.) (A két -általam számontartott- zsidó gimnazista fiú.) Szép csomagot kaptunk. Aranka néni is ott volt Erzsi nénivel, u.i. aznap délelőtt megérkezett. (Aranka néni Szegeden élt, Erzsi néni testvére, anyai nagymamám testvérei, eredetileg mindannyian Szegeden laktak.)

Erzsi néni és Aranka néni közt az udvarunkba(a kép kissé régibb keletű, mint a bejegyzés)

Már 3 nap eltelt a szünetből, hozzáteszem elég hamar.Remélem ez a mai nap is letelik épp olyan hamar, mert már nagyon várom a holnapot, az utazást. Pontosan 24 óra múlva indul a vonatunk. Anyu is utazik holnap, de ő Vásárhely felé, Magdi néniékhez.

Tegnap írtam F. Zsuzsának. Elhatároztam, hogy a mai napot úgy töltöm el hogy nem csinálok semmi olyat , ami nem kedvemre való. Utóvégre egyszer egy évben meg lehet tenni ezt is, mikor hazajövök Pestről egy hétig szívósan kell tanulnom, mert a szünet többi, hátralevő részét Vásárhelyen fogom eltölteni, s ott igazán nem akarok tanulni. (Úgy látszik, már elegem volt belőle!) Borzalmasan kíváncsi vagyok Dóra kisfiára. (nagyon szerethettem a kisgyerekeket, rajongásig.-F. Zsuzsa is akinek a levelet írtam, egy olyan aranyos kisfiúnak volt az anyukája, akit nagyon sokat pesztráltam,

és nagyon nagy örömmel. Sokat volt a nagymamájánál, (F. néninél),aki abban a házan lakott - közel hozzánk - ahol Erzsi néni is (amit eredetileg szintén nagyapa építtetett). Itt, a képeken, nálunk van a kisfiú: Pistike, az udvarunkon, még 56 nyarán lehet, hiszen disszidáltak, s a levelet már Amerikába írtam neki(k). (ott már nem Pistikének, Steven-nek hivták)

Pistike Anyu ölibe'

"hegedülünk"

össze-vissza

1957. december 21. Szombat este 3/4 9

Ma kikaptuk a téli szünetet, január 20-ig. Szerencsére ismét beállt a hideg, bár jobb lenne, ha a most következő napokon enyhébb lenne az idő. U.i. holnap lesz a bál, s ezért jobb lenne, ha jó idő van. Csütörtökön utazunk, és utazni is jobb melegben.

D. u. (gimi)zenekar volt. Nagyon kevesen voltunk ott, hiába, úgy látszik, nagyon szüneties már a hangulat.

Ma volt az utolsó táncóra. Kíváncsi vagyok, hogy jól fogok-e szórakozni. No, majd meglátjuk.

5 db. 5-öst szereztem d.e. , 2-t magyarból, 1-1-t oroszból, biológiából, matematikából.

40 perces órák voltak. 12-től 1-ig. "Kérdezz-felelek" ankéton voltam. Ott volt L. P. is. Az osztályunkból Veszi, Rotár és én.

Azért írok ilyen össze-vissza, mert közben a rádiót is hallgatom. Kabaré műsor van "Barátságos arcot kérek" címmel.