"Vörös tinta"

Hódmezővásárhely, 1960. július 23.

Úgy gondolom, hogy most már végre megtaláltam igazi énemet. Nem tökéletességre gondolok, hanem arra, hogy a nyugodtabb környezet és életmód hatására kezdek ismét a régi lenni, olyan amilyen voltam: "jó" és "rossz" tulajdonságokból alkotva.

Remekül érzem magam, kellemesen telnek napjaim. Strandra járunk (Dóra, Andris, néha Magdi néni is), és gyakran megyek moziba Dórával ("Fehér vér", "Vörös tinta", "Rövid nadrágos ember") A legutóbbit tegnap láttuk, végig bőgtem a 2 órát, de a "Vörös tinta" hagyta a legmélyebb nyomot bennem, már hozzám közelálló témájánál fogva is. A váégső kicsengés, a megoldás nagyon lehangolt, bár más lehetséges megoldást - amely elkerüli a főhős Kádár Mária tanárnő erkölcsi bukását - magam sem találtam. A történet egy látszólag egyszerű "szerelmi háromszög" története, melynek középpontjában egy kislány áll, kinek apja (a rajztanár) az ő osztályfőnöknőjébe (Kádár Mária) szerelmes. A kislány lelki vívódásai adják a film lényegét, s a néző általában az ő szemével nézi az érdekfeszítő de finom történetet, én viszont teljesen Kádár Mária helyzetébe éltem bele magam (s épp ebből származott vitánk Dórával, mely arról folyt hogy szimpatikus vagy unszimpatikus (jav: antipatikus) ember-e K.M.), és a rajztanár alakjában mindig Ót láttam. A szép szerelem, amely viszont egy családi élet és egy 15 éves kislány lelkének feldúlásával járna, ha érzelmileg el is éri a tetőpontot, nem torkolhat a végső beteljesülésbe: a házasságba, mert a főhős eszsmei magaslatán állva, a következményekkel számolva, hősiesen lemond, és eltávozik búcsú nélkül> egy gyermekvárosba, új életet kezdeni. - Úgyíjöttem ki a moziból, mint akit fejbe vertek, idegesen sírtam, és rettenetesen el voltam keseredve, hisz' az én sorosm borzasztóbb K. M. -énál.

(ajaj, mit lehetne ehhez hozzáfűzni... már alig értem-érzem ezt a régi-magamat... a filmet nemrégiben levetítették a tévében, néha odanéztem, de már egyáltalán nem tudott lekötni se...)

1960...

1960. január 4. Hétfő este 1/2 7

Ha valaki elolvasná ezt a naplót (ami persze semmiféle szempontból nem lenne hasznos se rá, sem rám nézve), azt gondolná, hogy írója egy olyan valaki, akinek más gondjai nincsenek is, minthogy buta érzéseivel foglalkozzon. Pedig aki ezt hiszi, téved. Bizony vannak nekem egyéb gondjaim is, amik viszont valójában gondok, de nem annyira naplóba való könnyebb műfajhoz tartozók. (vajon honnan szedtem én ezt a tévhitet, hogy a napló "könnyebb műfaj"?!) (ugyanis szerintem azok a "gondok", amikkel szoktam (itt) foglalkozni, könnyű "gondok", amik jólesőek. (hm..., kezdődő mazochizmus?) Talán legnagyobb gondja életemnek anyukám betegsége, amely hosszabb-rövidebb szünet után visszatér. Jelenleg is ki van merülve. Vásárhelyen voltunk, ott érte el tetőpontját betegsége, úgyhogy haza kellett jönnünk, pedig különben az egész szünetben ott maradtunk volna. Andykát ismét bámultam, főleg okosságát. - De látod k. Naplóm , hogy ez a szomorú téma nem idevaló, hisz' a napló rendeltetésébe lehet , hogy beletartozna ez is (na lám!), én viszont -btapasztalhatod is - a naplóírást felüdülésnek, kikapcsolódásnak használom (a naplóolvasással együtt).

S az életnek vannak kézzelfogható örömei is. Ma is pl. ilyen öröm ért... A szünetre 30 matematika példa van feladva, s ebből ki voltam jelölve beszámolónak (ui. az 5-ösöm meg van kérdőjelezve, 0,3 a négyzeten miatt. Nem érted? szóval 0,3 a négyzeten = 0,09 és nem 0,9, ahogy én mondtam egy alkalommal, s 1-est kaptam érte.) Tanár úr viszont ugyanakkor kijelentette (ez a múlt év - 59. - utolsó óráján volt), hogy a faliújságcikk váltságdíj; aki jó cikket ír (az általa megadott témára), annak elengedi a beszámolót. S hozzám külön odajött szünetben, hogy ugye írok (u.i. már év eleje óta kér rá, eredménytelenül). - Hát neki is ültem 28-án, és megírtam a cikket az olvasásról. Tegnap pedig felülkerekedtem, elmentem V. E.-hez, és izzadságos, hosszas munkával együttesen legépeltük. - Ma 9-re be kellett menni az iskolába megbeszélésre. Beadtam a faliújságcikket Csabáéval együtt. Egyszer csak hallom Cs. hangját. "Juli? Elengedi a beszámolót?" "Kérdezd meg Te! " - válaszolom elővigyázatosságból. Meg is kérdezte - vesztére - tanár úr azt mondta, hogy annak könnyebb lesz csupán a beszámolója. - Kicsit elkeserített ez, mert úgy gondolkodtam, pénteken lesz a beszámoló, hétfőn az első tanítási nap. Még nem lehet tudni, de valószínűleg meghosszabbítják a szünetet. Na már most, mivel erre nem lehet számítani, el kell készülnöm a tanulnivalókkal hétfőre, ez viszont csak úgy lehetséges, ha péntekig is tanulok, pedig a beszámolóra való felkészülés tetemes időt vesz el, s így agyon van lőve a szünetem, s ha meghosszabbítják a szünetet, és nem sikerül a legjobban a beszámoló, bosszankodom esetleg, hogy miért vettem el tanulással a beszámolóra való felkészülés idejét. - Node az efféle aggályaim csak 3 óráig tartottak. U.i. osztályfőnököm eljött hozzánk azzal a hírrel, hogy nagyon tetszik neki a faliújságcikkem, s ezért elengedi a beszámolót. Nagyon örültem, de talán annak még jobban, hogy ilyen rendes osztályfőnököm van. (pedig egy párszor, mikor összeszidott, félreértettem). S azt hiszem, ez a legfontosabb. (a 30 mat. példát így is úgy is megtanulom.)

(én ezt az egészet már nem is tudom felfogni, egyszerűen nem értem, lányomnak felolvastam, azt mondta, hogy "szörnyű stréber" voltam. Szerintem ez nem stréberség... valami más. "A kor hatalma" )

-A szünet egyébként elég unalmas; s rányomja a bélyeget anyu lehangoló betegsége.

Röviden, ami történt...

1959. augusztus 4. Kedd este

El kell ismernem (inkább: be kell(ett) látnom), hogy nem vagyok valami szorgalmas naplóírás terén. Pedig jelen esetben még azt sem hozhatom fel mentségül, hogy nem értem rá, hisz' vakáció van.

Megpróbálom röviden leírni, ami történt , mióta nem írtam:

Június 4-én volt a szolfézs vizsgánk. Jól sikerült, 5-öst kaptam az indexembe, s meg is dicsért Aracsi, azt mondta, hogy egész évben rendszeresen, szépen dolgoztam. (Nagyon jó órákat tartott, bár szigorú volt, jókat énekeltünk Kodály biciniumából, s emlékszem, nemegyszer a vonatban készültem, befogott füllel, kottával az ölemben... kiszámítva az időt)

június 9. van rányomtatva ennek az igazolványképnek a hátoldalára., ez került be az első személyi igazolványomba, annak idején rémesnek találtam, (lányom most is annak, hiába a fiatalság kritikusabb..., meg persze, könnyű neki, az ő egyértelmű szépségével) én most már nem is... annyira, mondjuk a piros pöttyes egyenruhánk most se tetszik, se a túlrövid, rosszul (szárazon!) vágott hajam, amit sürgősen meg is növesztettem ezután...

Ő a lányom, -eleve hosszú hajjal - ugyanilyen korában azaz 16 évesen (de ők már 14 évesen kaptak személyit)

10-11-12-13. pedig a gimiben voltak összefoglalók. Ezek is jól sikerültek. (Történelem és orosz összefoglalón X. volt az elnök, s ez (sajnos) nem volt közömbös számomra. Hogy miért? Talán egyszer majd leírom, de nem valószínű. (Leírtam, ajaj, többet is, mint kellett volna!)

10-én volt Ottó esküvője is. Egy holland lányt vett el, s az esküvő Hollandiában, Bergenben lett megtartva. (Amszterdamban élő) Nagymamám is ott volt az esküvőn.

14-én d.u. zsúron voltam, az egész osztály, Majoroséknál, Kiszomboron. (osztálytársnőnk szülei láttak vendégül, M. M. minden nap biciklin járt be Makóra, hóban-fagyban-szélben. Anyu nem egyszer vele példálózott, mikor nem akaródzott szokás szerint kibújni az ágyamból, hogy M. már tekeri a biciklit a házunk előtt) Este pedig itthon a IX. szimfónia a Kultúrházban, helyesebben annak udvarán. De jobb is, ha a körülményekről nem számolok be, csak annyit, hogy anyu nagyon ideges volt ettől kezdve, míg 20-án be is ment a klinikára. (épp a születésnapján?! az 51.-en.)

15-én megtörtént a hegedűvizsga. 4-est kaptam. (Várnagy szavaival: "megérdemelt" 4-est)

16-án társadalmi munka (kapálás) Igáson.

20-án volt az évzáró ünnepély: "kitűnő" vagyok, de nem tudok örülni ennek, mert anyu beteg.

25-július 15-ig Magdi néniéknél nyaraltam Vásárhelyen. Dóra is ott volt (s van is) a kisfiával. Természetesen remekül éreztem magam. Csak most is sokat veszekedtünk Dórával. Hogy Andy milyen, azt nem lehet szavakkal kifejezni. Bámulatos, hogy mennyire okos.

Magdi néni és Andriska - a kép hátlapján:" A kisunoka a nagymama fejére nőtt. Vásárhely, 1959. július 13."

" Szűk ez a koffer, de azért szívesen elutaznék benne Makóra. "(Andy) Vásárhely, 1959. július 15.

15-én anyu is hazautazott a klinikáról, teljesen egészségesen.

A szünidő veszedelmesen kopik, s jóformán semmi komolyat még nem műveltem. Strandolok, olvasok, de nagyon kevese hegedülök. Szóval szörnyű lusta vagyok.

a legelejéről

1959. március 29. vasárnap d. e. 11 óra

Most egy kis összegezést szeretnék csinálni. Szívesebben folytatnám a tegnapi témát, de nincs semmi értelme, csak felizgatnám magam, s biztosan te is unnád.

Tulajdonképpen te k. Naplóm, aki a legbizalmasabb barátom vagy, jóformán semmit nem tudsz az életemről, csak azt amit ide bejegyeztem, vagyis amit 1957. június 14. óta érdemesnek találtam bejegyzésre, de ezek nem derítenek fényt az 1957. június 14. előtti eseményekre. Most igyekszem pótolni a hiányosságot

A legelején kezdem.

1943. január 11-én, Makón láttam meg a napvilágot. Nem a legjobb időben, különösen nekünk, zsidóknak volt ez válságos idő. Édesapám

(Gonda Károly), Budapesten született, ott is élte le élete nagyobb részét. Édesapja (Dr Gonda Jenő) ügyvéd volt, ki jóval születésem előtt tragikus körülmények közt halt meg. Nagymamám, (aki jelenleg Hollandiában él, s rendszeresen levelezünk egymással), Berlinben végzett Zeneakadémiát. László, édespám öccse (akiről már írtam), annak idején szökött otthonról színésznek. Táncművész és rendező, s a háború után a Royal színház igazgatója volt Budapesten. 1947 körül (vissza)ment Hollandiába, s mint holland állampolgár turnézik a leggyönyörűbb helyeken feleségével, s táncművészetével óriási sikereket arat. - Apukám jogot végzett. -

Édesanyám miután elvégezte az érettségit, tovább szeretett volna tanulni, de a "numerus clausus" miatt nem tehette. (Szakmát tanult: fehérnemű- és fűzőkészítést.)

(Anyu (Lőwinger majd Ladányi Ida) még lánykorában, két unokatestvéremmmel: Verával és Ottóval)

ezt a képet utólag kapta vissza a barátnőjétől, a háború után, a dátum rajta: 1941. III. 3. (következő évben ment feleségül apukámhoz , s a rákövetkező évben (9 hónapra) születtem.

Az ő édesapja fakereskedő volt. Nagymamám szegedi lány volt. (Nagyapámék úgyszintén...)

Nagyszüleim (Bárány Mária és Lőwinger Miksa)

Öt gyerekük van, őrájuk is büszke vagyok, csak felnézhetek rájuk. A legidősebb Lili, Ladányi Sándorné, 2 gyereke van, akik már nem is gyerekek. Canadában élnek. Lánya: Vera 2 fiú édesanyja, Ottónak pedig ebben az évben június 7-én lesz az esküvője Hollandiában, melyre Lili néniék is át fognak jönni Európába, és így lehetséges, hogy találkozni fogunk. - Korban Lili néni után következik Gyuri bácsi. Ő 1957 májusáig Makó legjobb ügyvéde volt, addig amíg nem ment el Rómába, fiacskája, Tomi után, aki itt joghallgató volt.(Szegeden) 56. novemberében Montreálba ment. - Magdi néni anyunál 2 évvel fiatalabb, de ő már nagymama. 2 gyerek édesanyja, első férje meghalt, (aki Lili néni férjének a testvére volt.) Fia: Péter Szegeden volt orvostanhallgató. Jelenleg Canadában orvos. Lánya: Dóra Debrecenben él, testnevelő tanár egy gimnáziumban, férje: Vámos István, van egy nagyon aranyos, okos kisfiuk: Andriska. - A legfiatalabb Lőwinger azaz (magyarosítva) Ladányi csemete Feri bácsi. Budapesten jogtanácsos, nős persze (felesége Szigetvári Aranka), gyerekük Ági, nagyon szép, okos kislány, jövőre kerül iskolába.

A rokonsághoz tartozik még 2 nagynéni és 1 nagybácsi (anyai nagymamám testvérei) Erzsi néni (Makó), Aranka néni (Szeged), Pista bácsi (Budapest) Anyu unokatestvére: Dr Bagyóné, aki hegedűművésznő, tanít is, és az Operaház zenekarában prím hegedűs, Rózsadombon lakik egy gyönyörű villában. Éva néni is anyu unokatestvére. 3 gyerekük van (csak a legkisebbet ismerem).

Vásárhelyről

1958. augusztus 22. Péntek este 1/2 9

Ma d. u. érkeztem meg Anyuval Hódmezővásárhelyről. igaz, hogy nem úgy történt az átutazás, ahogy terveztük, de így sokkal jobb volt.

Magdi néni szerda este telefonálni akart, de a postaértesítést csak későn kaptuk kézhez. Másnap anyu az egész délelőttöt a postán töltötte a telefonügy miatt.(Sajnos ilyen nehézkesen tudtunk akkoriban, s még sokáig telefonálni... Csak a postáról. Ha előzetesen meghívtak. Egyszerűen képtelenek voltunk telefont szerezni. Pedig később különösen nagy szükség lett volna rá...) Végül is megtudtuk, hogy Magdi néni Makón van. Telefonált nekünk az ügyvédi munkaközösségből. Rögtön mentünk G-ékhoz, ahol találkoztunk vele,de nem sokáig maradtunk ott. 3-ig sétálgattunk Magdi nénivel, vártunk az autóra. Nagyon örültem annak, hogy Magdi néni átvitt magával az autóval. Igaz, olyan hirtelen jött, hogy úgy mentem el, ahogy voltam, egy szál ruhában, de sajnos szövetben, mivel reggel még hűvös volt. Anyu Erzsi nénivel másnap jött utánam vonattal és a csomagokkal. - Szóval így kerültünk át. -

Dórával és Pistával (Dóra férje) találkoztam, amikor kiszálltam az autóból, hazafelé menet. Az állomás felé igyekeztek, Pestre utaztak. Dóra vasárnap visszajött Vásárhelyre. (Pista Debrecenbe. )

A legfontosabbra térek, úgy is mondhatnám, a tárgyra: Andira. Nagyon-nagyon megszerettem a kisfiút, és dicsekvés nélkül elmondhatom, ő is engem. Bizonyítékul szolgáljon pl. az, hogy nagyon gyakran emlegette a nevemet, s érdekes, nagyon gyakran úgy, hogy : Nuni, ana, Nuni, ana. (Nuninak hív) , valamelyik éjjel a nagy ágyban aludt Dóra és én köztem, és amikor fent volt, simogatott. Bámulatos, hogy milyen okos. 15 hónapos, és mindent beszél, mindent megért, számol, verseket mond el kívülről, pedig nincs is túlfoglalkoztatva. Az egész társaságból leginkább őt sajnáltam ott hagyni. Csak az vigasztal, hogy egy tucat felvételt csináltam róla.

(Ezeknek csak töredékét találom, illetve egy évvel későbbieket is - de nem akarom keverni...)

(Ezt itt Andrisról és Erzsi néniről csináltam, ő előbb elutazott, mint mi, Pestre) (Hátlapon:"Nem tudok lemenni Erzsi néni öléből. Andi - Hmvásárhely, 1958. augusztus 15."

Igazán jól éreztem magam. Ha nem lenne így, akkor nem suhant volna el olyan hamar ez a nyolc nap. Általában Andival játszottam, mikor fent volt, vagy hegedültem, amit nagyon élvezett a kis cuki. Amikor aludt, Dórával olvastunk, kártyáztunk. Voltam néhányszor strandon, egyszer moziban, a "Gyermekkori szerelem" című filmet néztük meg Dórával. Ez az este, melyen többek közt moziban voltunk, emlékezetes lesz számomra. Előtte strandon is voltunk, a film nagyon hosszú volt, és 12 órára értünk haza. Dóra a csomagtartón vitt, és közben beszélgettünk. Megvitattuk a filmet és az azzal kapcsolatos problémákat.

1958. (január) február 2. Vasárnap e. 7

Hű! de rég -épp egy hónapja - írtam utoljára. Hiába, nem értem rá.

Vásárhelyen jól éreztem magam. Igaz, Dóra egy párszor kiprovokálta belőlem a sírást, de hát én is hibás voltam abban, hogy mindent komolyan vettem. (Ez a szituáció egy párszor még előfordult, évekkel, évtizedekkel később is...így van ez, ha az ember nem tanul... )

Legifjabb unokaöcsém, András, nagyon aranyos volt, különösen akkor, amikor azt mondta huncutul mosolyogva (napjában tán 100-szor is): te, te, te, vagy a "de" szóval variálta, így: de, te, de, te. Állandóan mosolygott, most is csak úgy tudom elképzelni.

Amikor hazajöttünk Vásárhelyről, nagy lendülettel fogtam hozzá a tanuláshoz. 1 hét alatt kellett elvégeznem, amit 1 hónapra kaptam fel. (Aha! Szóval egyáltalán nem csak az én ÖNszorgalmamról volt itt szó! Sőt! Micsoda dolog szünetre leckét feladni!!!??) De meg is lett a tanulásnak az eredménye. Minden tantárgyból felkészültem

2 hete járunk iskolába. Naponta 3, 4, 5 5-össel jövök haza. 2 alkalommal írtunk földrajzból dolit, és 5 lett mind a kettő, pedig nehéz volt, s általában rosszul sikerültek. Én vagyok az egyedüli , akinek mind a kettő 5 lett. Természetesen ennek nagyon örülök. (különösképp az előzmények, a szerencsétlen 3-as antré, ismeretében , lásd korábbi bejegyzés) Az ("elő")konferencia holnap lesz.

Ma délután voltam az idén először korcsolyázni. Már egész jól megy a korcsolyázás. Nagyon élveztem, különösen, amikor gyorsan száguldottam.

Majdnem megfeledkeztem a tegnapi önképzőköri estről, amelyen szerepeltem a szerzeményeimmel. Kicsit izgultam, de azért jól ment minden. Domokos tanár úr (osztályfőnök ÉS zenekarvezető) gratulált, és azt mondta, hogy el kell kezdenem a zongorázást is. Azt hiszem ebből még az idén lesz valami. (Nem lett... sőt, később a konzervatóriumot is épp akkor hagytam abba, az érettségi miatt, mikor ott kötelező lett volna felvenni a zongorát.- bár kaptam röpke külön-órákat összhangzattanból a zeneszerzéstanártól (Szatmári tanár úrtól.)- Amúgy meg tulajdonképpen azért nem zongorázni tanultam eleve - hiába is volt az apai (pesti, majd amsterdami) nagyanyám zongoraművész!

- a háborúban a mi (anyai) Bösendorferünket eltulajdonították - újat venni persze, hogy nem tudtunk... sőt jóval később, mikor a lányom zenetanulása került napirendre, ő viszont ragaszkodott zeneovi után, ahol magasan a legkiemelkedőbb volt máris, a zongorához - mert, mint mondta, "abban minden hangszer benne van"

... elég viszontagságos körülmények közt találtunk gyakorlásra alkalmas zongorás termeket hol az ő iskolájában, hol az enyémben - ahol tanítottam, mignem egy tévészereplése alkalmával, miután eljátszotta saját szerzeményét (meg elmondta saját, már könyvben megjelent, verseit...) országos hírveréssel kapott ajándékba egy digitálisat... de ez már egy másik történet... másik kor másik története.)

A korcsolyázásból Arival jöttem haza, és egy darabig Nagyékkal és S. Pistával. Utóbbi azt mondta, hogy nagyon tetszett a hegedülésem neki tegnap. (Tőlük vettük az első hegedűmet, egy feleset. Ő nem akart tovább hegedülni... Talán megbánta már? Meglehetett már akkor benne a művészi hajlam, csak gyakorolni nem kellemes időtöltés... A szülei is orvosok voltak, ő is orvos lett, de ugyanakkor fest is, remek, különleges témáju és korolitú képeket- a lánya pedig hivatásos festőművész, ugyancsak rendkívül finom, régies, ódon hangulatú, nagyon nőies táblaképei vannak.)

Szeretnék holnap is kimenni korcsolyázni, de ez csak úgy lehetséges, ha még ma és holnap zenekar után megtanulom a leckém, s így a holnapi délutánom szabad lesz. (Jaj, szegény gyerek! ez az állandó elfoglaltság!)

utazások

1958. január 2. Csütörtök 1/2 5

Hétfőn abbamaradt a beszámoló, hiába, fárasztó volt az út. Most már kipihentem magam, talán túlságosan is. Tegnap pl.. egész nap nem (ébredtem) keltem fel.

Szóval nagyon jó volt Pesten. Nincs türelmem előkotorászni élményeimet, nem is írok róluk többet. (Bölcs -de ífjúkori- meglátás, újabban viszont épp régi élményeket (is) kotorászok (kotorásznék) elő, nagy buzgalommal...)

Hétfőn utazunk Vásárhelyre. Nagyon örülök neki. Anyu azt mondja, nagyon édes a kis Andris.

Magdi néni itt!

1957. junius 26. Szerda

Reggel fél 10-re be kellett mennem a Szegedi utcai iskolába, mert tegnap azt mondták a vizsgán, hogy megkapjuk a bizonyítványt. De nem kaptuk meg.

Elmentem hegedűórára, s mikor hazajöttem, kitisztítottam a hegedűmet benzinnel és dióbéllel. Úgy ragyog, mint új korában, vagy tán még jobban.

D.u. Magdi néni (anyukám húga) átjött Vásárhelyről. A cukrászdában vártunk rá 3-1/2 5-ig. Erzsi néni is ott volt.( nagymamám testvére) 1/2 7-ig ért rá Magdi néni. Hozott egy fekete rövidujjú pullovert és egy tarka nyári ruhát. Hozott a kis Andrisról (unokájáról) fényképeket is. Azt mondta, hogy az idén több ok miatt nem mehetek el Debrecenbe Dóráékhoz (lánya, Andriska anyukája), de jövőre igen.