pályaválasztás, hajh!

1960. szeptember 24. Szombat 5 óra

Izgat ez a pályaválasztás, illetve az azzal kapcsolatos dolgok.(Jelenleg ez talán azért jutott eszembe, mert épp ma délután beszélgettem M. E.-vel, ki elsőéves a bölcsészkaron).- Valószínű (90%) magyar-orosz szakra fogok jelentkezni. De olyan nagy vágyat érzek még mindig a színészet iránt! Viszont két dolog visszatart: az esetleges nemérvényesülés eshetősége és a lámpalázam. (bár ez utóbbi közelse olyan nagyon veszélyes) Havonként szerepelek, mint a Kísérleti Színpad tagja - egy-egy irodalmi szavaló-esten. Legutóbbi előadásunk címe: "Szeptemberi emlék" (Az iskola az irodalom tükrében). Most pedig egy vidám estet tartunk. (Versem: Tompa: Három a darú, a múltkor előadáson pedig Radnóti: Ismétlő vers, és Ady: Vén diák üdvözlete) Akár én szerepelek, akár nézem a szereplőket, vagyis akár a színpadon, akár a nézőtéren, nem mindennapi élményeket élek át. Imádom a mozit, színházat, rádiót! (nem, a tévét, határozottan, nem!) (Korai jó ízlésre vall! és jószimatra, mert akkoriban még "művészibb" volt a tévé is.)

kis javulás

1960. július 5. Kedd 19 óra

Ismét írok, de ez nem jelenti azt, hogy a "naplómbeli régi énem"nek megfelelően, vagyis, hogy Anyu ismét a régi. Viszont kétségtelen, hogy valamivel jobban van, de ez nála (sajnos) olyan változó. most már azért megvan a reményem, hogy klinikai kezelés nélkül is meggyógyul. Csak mielőbb megtörténne! mert most rettenetes a helyzet. Anyunak is, de nekem is. Anyu rengeteg korlátot szab, egyedül itthon tehetem azt, amit akarok (ill. -ném), sehova nem mehetek, még bevásárolni sem egyedül stb. De ezt nem vehetem tőle rossznéven, és nem is veszem, hisz' mégis ő beteg, és neki a legrosszabb.

Ma rájöttem, hogy létszükségletem a tanulás. - Nagyon szeretném kidolgozni a magyar érettségi tételeket, de még nem tudtam az eredeti tételfogalmazasákat megszerezni, s anyu nem veszi jónéven a "tanulás iránti vonzalmamat nyáron", úgyhogy egy kicsit el kell odáznom. De lehet, hogy e vágy nem a tanulásnak szól, hisz' nem a "magolást" szeretem, hanem a tételkidolgozást vagyis az áttekintő rendszerezést, másrészt a magyar irodalomé a rajongás. Viszont az is lehet, hogy csupán menekülni akarok az írók és alkotásaik közé a jelenlegi kissé nyomasztó helyzetemben. Hogy mivel telnek napjaim? Hát mindenesetre izgalmakban gazdagon, s mégis egyhangúan. Sokat tevékenykedem a háztartásban, de azért néha hegedülök is, olvasok (jelenleg a Rómeo és Júliát - s közben tanulom Julia monológját is ("Isten veled! Ég tudja, látsz-e többet...") és a Hollót is. (Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva-fájón...), nomeg rádiózom. Szóval azért nem panaszkodhatom, annál is inkább, mert anyu állapota javulóban van; s ez a legfontosabb.

kukoraicatörés utáni rossz hangulatban

1959. október 22. Csütörtök d.u. 14 óra

Hát, ezen is túl vagyunk, mármint a kukoricatörésen. Nagyon kifáradtam, meg is fáztam, de mindettől eltekintve jó volt, egy kis változatosságot jelentett. Délelőtt k-t hánytam P. Marival, és

jól elbeszélgettük az időt, főleg naplóba való témákról. D.u. 3-ig törtem a k-t, a kéznek ez fárasztóbb volt, de egyébként kényelmesebb , mint a "csomózás".

(Mikor elsőben először mentünk kukoricát törni, még megkérdeztem, a teherautóról leszállván, hogy ugyan mivel fogjuk törni a kukoricát?! Különösnek tűnt a válasz: -hát a kezeddel! Én valami segédeszközre gondoltam. Egész nap rajtam, a mezőgazdasági tájékozatlanságomon röhögtek! A hegedűtanárnőm viszont a konziban meg hallani se bírt arról, hogy a becses hegedülő kezemet ilyesmire használom! azaz ilyesmivel teszem tönkre.(Sőt, most még az óráról is hiányoztam emiatt.)

Rossz idő van, s ez hat a kedélyemre is. Megmagyarázhatatlanul rossz hangulatom van, rossz előérzetem. Olyan unalmasak ezek a délutánok is. Tanulok, kicsit hegedülök, rádiózok, szombaton a mozi egyedüli szórakozásom iskolaévben. Igaz, most vasárnap klub délután lesz osztálykeretben, de ettől sem várok sok jót. Táncolni nem nagyon szeretek, különösen olyan fiúkkal nem, akik nem érdekelnek, (ez az ismétlődő kitétel "nem érdekelnek" miért is irritál engem annyira, most!? ) a társaságot viszont szeretem, beszélgetni meg? jaj annak a szerencsétlennek, aki előtt megnyílik szavaim áradata! (kis túlzás, de ha jókedvem van, akkor ez áll.) (de a beíráskor épp "megmagyarázhatatlanul rossz hangulatom" volt!)

utolsó napja az 58-as évnek

1958. december 31. Szerda ebéd után

Utolsó napja az 1958-as évnek a mai. Este rádióhallgatással és nagyobb méretű ünnepi vacsorával búcsúztatjuk el az óévet, (Erzsi néni is velünk fog szilveszterezni), s ha majd eljön a 12 óra, a nagy forduló, új, nagy reményekkel nézünk az új év elé, ami még nem tudjuk, mit tartogat számunkra, de ilyenkor csak "jó"-ra szabad gondolni, sőt a legjobbakra.

Hogy én mit várok az új évtől?

"Kitűnő " bizonyítványokat mind a gimiben, mind a konziban. (Nomeg a félévi értesítőkbe is természetesen "kitűnő"t.)
Egy jó barátot (miután a barátnőkben csalódtam.)
Találkozhassam végre Hollandiában élő rokonaimmal: nagymamával és Laci bácsival (ő apukám testvére):
Ez a kívánságom már nem lebeg annyira messze, mint régebben, azaz egy újságcikk megjelenése előtt.
A "Magyar Nemzet" karácsonyi számában olvastuk többek közt a "Karácsonyi revű" cím alatt:
(Idézek:)

"Öles plakátok hirdették Bécs utcáin az egyik varieté műsorának attrakcióját: CLARISSE AND LESLIE GONDA (holland). Húsz perces számuk van, a klasszikus tánctól az akrobatikáig. Műsoruk végén kigúnyolják az amerikai rock and rollt. Kik ezek a kedélyes hollandus művészek? Clarisse: Szamosi Klára és Leslie Gonda: Gonda LÁszló. Tizenöt év óta járják a világot. Minden vágyuk, hogy jövő évben Budapesten is szerepelhessenek. Gonda, az egykori népszerű budapesti táncművész és rendező nyolcvanöt éves édesanyjával látogatott el Bécsbe. A vígkedélyű matróna egyik este a mellettünk lévő asztalnál vacsorázott. Ez volt a menűje: töltött paprika, káposztáskocka külön borssal, három deci badacsonyi Kéknyelű. S mikor mindezt elfogyasztotta, magához hívta a bécsi cigány- prímást, és magyar nótákat énekelt."

( Sajnos mégsem találkoztam az új évben (sem) velük, csak majd '64-ben, én mentem ki hozzájuk egy nyárra - de akkor már nagymama nem élt... )

"szerelmes vagyok"

1958. június 26. Szombat 1 óra

Három nappal ezelőtt két szóval kezdtem írásomat, ha teniszezés után írtam volna, akkor ez a két szó megváltozott volna, legalábbis az egyik, a "kitűnő" szót egy másik váltotta volna fel. Igen, akkor már nem szép tanulmányi előmenetelem közlését tartottam volna fontosnak, hanem azt, hogy
"szerelmes vagyok"

Most már nem "félek" ezt a szót leírni, hisz nincs abban semmi, ha egy embernek megtetszik egy másik ember.

Hát akkor mi is történt szerda este? (Ugye ezt kérdezed k. Naplóm?)

Kezdem, (hisz' szívesen gondolok vissza rá.)

A-val estefelé lementünk a teniszpályára. Rögtön észrevettük, amint beléptünk a "lombkapun", hogy rengetegen vannak a pályán. A padok is tele voltak. Először utunk az öltözőbe vezetett, s ekkor láttam meg először a kedves arcot, amely épp felénk nézett. Miután átöltöztünk sortra, mivel foglalt volt mind a két pálya, leültünk a túlsó melletti padra. Szemben ült velünk "ő". A. odahajolt hozzám, és azt mondta, hogy neki tetszik az a szigorló orvos, aki ott ül velünk szembe. Én visszafeleltem: nekem is, nagyon. Később miránk is sor került, kaptunk egy fél pályát, s ugyanazon a pályán játszott ő is, s én nagyon boldog voltam, ha ő idedobta hozzám a véletlen odaguruló labdát. Közben-közben ültem is, és figyeltem, persze, nem feltűnően, úgy tettem, mintha a játékukat figyelném. (tehát , ha a partnerénél volt a labda arra néztem. (még szép!) Ő is többször nézett felénk.

Alig vártam, hogy ismét reggel legyen. Korán, már 1/2 7-kor kinn voltam. (mire késztet a "szerelem", lám! A legjobb ébresztő, egy hétalvónak is.) Hamarosan lejött (Sz. dr-ral). Akkor teniszeztem A-val vagy Csillával. De hamarosan leültünk, szívesebben néztük. 8-kor elment. A. szerint a "mi kis orvosunk" (ahogy ő hívja) azt a dalt fütyülte játék közben, ami úgy kezdődik: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol...Tudtam úgyis rám találsz valahol, valamikor..." Igaz, hogy bár én közelebb ültem hozzá, nem hallottam, de azért elhittem neki, (mert jó érzés volt azt hinni, hogy ez esetleg nekem szól, A. viszont biztos úgy gondolta, hogy neki.)

Tegnap délután egy nagyon érdekes dolog történt. Otthon olvastam, és közben szólt a rádió. Egyszer csak hallom a sokszor hallott, s már jól ismert műsor címet:" Szív küldi szívnek szívesen"

No, gondolom magamban erre: "ha a műsorban benne lesz ez a dal, akkor ő egészen biztosan szeret stb... stb..." Meg kell jegyeznem, hogy az illető dal már nem olyan gyakran hallható a rádióban. És mégis, egyszer csak hallom: "Nekünk találkozni kellett valahol, valahol

Tudtam, úgyis rám találsz valahol, valamikor"

Boldog voltam. (Ez könnyen ment!)

S hogy a továbbiakban mi történt (törtéééént?! túlzás) azt már lerögzítettem délelőtt egy papírra. mindez tegnap este történt a teniszpályán. (egyedül mentem le, s később sem jött le, sem A. sem Cs, sem B.)

A papíron pedig ez áll:

Végre lejött, a fehér köpenyben. Úgy látszik, megéreztem, amikor épp a hátam mögé

ért, ránéztem, ő meg rám. Mikor teniszezett, néha odanéztem. (Legszívesebben állan-

dóan néztem volna.) Különös fény volt a pályán, a nap egyes foltokat világított meg. Ő

épp ilyen helyen teniszezett, s ez különös megvilágítást adott arcának. Egyszer, mikor

odapillantottam láttam, hogy ő is nagyon néz engem, s most én is hallottam, hogy

halkan fütyül. Tisztán nem hallottam, hogy mi volt, de mintha a "Nekünk találkozni

kellett" kezdetű dal melódiája lett volna.

-Az égen fenn szivárvány tündökölt, gyönyörű szivárvány. Sajnos hamarosan el

kezdett esni az eső, s ennek hatására a két "gyönyörűség" eltűnt.

(...)

össze-vissza

1957. december 21. Szombat este 3/4 9

Ma kikaptuk a téli szünetet, január 20-ig. Szerencsére ismét beállt a hideg, bár jobb lenne, ha a most következő napokon enyhébb lenne az idő. U.i. holnap lesz a bál, s ezért jobb lenne, ha jó idő van. Csütörtökön utazunk, és utazni is jobb melegben.

D. u. (gimi)zenekar volt. Nagyon kevesen voltunk ott, hiába, úgy látszik, nagyon szüneties már a hangulat.

Ma volt az utolsó táncóra. Kíváncsi vagyok, hogy jól fogok-e szórakozni. No, majd meglátjuk.

5 db. 5-öst szereztem d.e. , 2-t magyarból, 1-1-t oroszból, biológiából, matematikából.

40 perces órák voltak. 12-től 1-ig. "Kérdezz-felelek" ankéton voltam. Ott volt L. P. is. Az osztályunkból Veszi, Rotár és én.

Azért írok ilyen össze-vissza, mert közben a rádiót is hallgatom. Kabaré műsor van "Barátságos arcot kérek" címmel.

1957. junius 22. Szombat e. 3/4 10

Sajnos reggel már 1/2 8 kor fel kellett kelnem, mert 9-re hegedűórám volt, kedden lesz a vizsga, s ezért vasárnap és hétfőn is lesz óra. Bizony már a nyakamon van a vizsga, és élek azzal a jelszóval, hogy "jobb későn, mint soha". (Vagyis, ha eddig nem is gyakoroltam, most fogok.)

4-re V. Juci nénivel voltam próbálni. 5-kor meg (szintén a hegedűvel) a gimibe mentem zenekari próbára. A lépcső előtti ajtó be volt zárva, s nem láttam a láthatáron senkit, ezért haza felé indultam. A Páva utcánál voltam már, amikor megláttam P. J. Ildit, befelé ment, s azt mondta, hogy a próbára. Mit tehettem egyebet, visszafordultam, s mentem vele. Később utolért bennünket Nóra (a nővére, csellistánk) Nagyon kevesen voltunk, (csak 7-en), ezért nem próbáltunk, hanem holnap fogunk, az évzáró előtt, 3/4 8-tól.

Még mindig nagy rumliba' vagyunk, s épp ma jött Emese néni (énektanárnőm). Azért jött, mert holnap is el kell szavalnom azt a verset, amit a ballagáskor és a találkozón.

Teljesen nem tudták befejezni a falazást ill. a malterozást, mert nem gondoskodtak mészről. Amennyit malteroztak, még azt is azzal a mésszel csináltak, amit Anyu szerzett (jellemző! megáll az eszem...)

Este Á. elhozta a fényképet, nem lett valami jó. (már nem tudom pontosan melyik képről van szó, de mindig jót csinált... majd szkennelem...)

A rádiót sajnos nem tudtuk hallgatni, - pedig kabaré volt -. Többször el is aludt a villany, s a zivatar hamarosan meg is jött.