már megint...

1960. október 28. Péntek d.u. 3 óra

Elmenjek? Ne menjek? - Nem tudom, hogy mit csináljak. Tegnap a tornaedzés elmaradt, az osztályozó kézilabda meccs miatt, így azt néztük végig, (Bucival). S ott volt ő is! Hát csak nem tud vége lenni......? (Viszont kis ő betűt használtam!) Igazán erősen uralkodtam érzéseimen, nagyon ritkán, s akkor is csak a legminimálisabb ideig néztem rá. Szebb volt, mint valaha! És az a tekintet! Csöpp híján újra megbabonázott. - Ma bajnoki meccs lesz (1/4 4-kor kezdődik. ) Úgy érdekel, s olyan jó idő van, hogy képtelen leszek itthon maradni. Pedig ha ismét ott lesz, nehéz helyzet fog kialakulni rám nézve. Vagy tekintsem csupán egy akaraterő-próbának ezt a délutánt? -

elfoglaltságok

1960. október 23. Vasárnap

Befejeztük a termelési gyakorlatot, bekoronázva egy teljes elázással (amely egy kis megfázást vont maga után). Már tegnap is tanítás volt - s szinte élveztem a nehéz fizikai munka után. No meg elég sikeres nap volt: dupla torna órát izzadtunk végig, csoportvezető voltam, és olyan jól mentek a gyakorlatok! Igaz, hogy a szer- és talajtornát mindig nagyon szerettem, s tehetségem is van hozzá (különösen a hajlékonyság terén). (Hajaj - darázsderék! - hol van az már! - kézállásból híd, felállás, cigánykerék, spárga stb. meg se kottyant!) Matematika órán röpdolit írtunk (2 nehéz példa, s csak a jól sikerült d-t veszi figyelembe t. úr a kukorica földön, - jó munkánk fejében - adott engedmény értelmében). -

(Osztályfőnökünk egyben matermatika tanárunk - mindig értett az ilyen nevelési fogásokhoz, átcsoportosításokhoz.) Meglepő nyugodtsággal és alapossággal dolgoztam - aminek meg is lett az eredménye. Én lettem kész leghamarabb - s kaptam egy nagy 5-öst, ami pont a 20. ebben a tanévben. És ami a legnagyobb szó, még nincs más jegyem, csaj 5-ös. Jaj! Csak nehogy elkiabáljam! - legalább 1/4 évig szeretném ezt az állapotot fenntartani. Holnap nehéz napunk lesz - s még egy szót se tanultam. Hogy mit csináltam? Kidolgoztam egy magyar irodalom tételt. (Vajdát) (Hát mi ez -is-, ha nem tanulás?!) Piskolthyéknál voltunk, próbálni a készülő matrózblúzt.

(Ez lett a gimiben az ünneplő ruhánk, ebbe jártunk minden iskolai ünnepélyre, ebben ballagtunk, sőt még a gimibálban is ezt volt kötelező viselni. P-né volt a városban a legjobb varrónő, vele csináltattunk néha ruhát - bár általában anyu varrt meg mindent - jól lehet szakmája szerint "csak" fehérnemű- és füzőkészítő mester volt... de mindenhez értett, talán csak az önbizalma meg a Singer varrógépe állapota nem volt mindig mindenre alkalmas. -- Jóval később - vagy 20 év múlva - az esküvői ruhámat is - egy kétrészes fehér kosztüm - nála csináltattam, de úgy, hogy nem is árultam el, mire csinálja - fura módon, az én angolos kosztüm-mintám ellenére mégiscsak nagyon franciás és menyasszonyos lett a ruha... még vagy 20 évvel később meg lányom ballagási (egyen)kosztümét a lányával-tanítványával csináltattuk...)

Este a Rózsák az államügyésznek c. filmet néztük meg. Ez történt tegnap. Ma? Piacon voltam, Erzsónál, ott újságot olvastam. (Erzsi néniről mostanában kevesebbet írtam, szemben a korábbi, pár év előtti bejegyzésekkel, úgy látszik - sajnos - tényleg elhanyagoltam kicsit. Emlékszem is, hogy egyszer szemrehányást is tett, hogy csak beszaladok hozzá, s már rohanok is tovább - ezt azért mindig megtettem - útbaesett! -, mintha csak azt nézném meg, él-e meg. Ez nagyon bántott. Most is bánt... Hiszen pár év múlva tényleg - már nem élt szegény...) S állandóan ettem, közben pedig bömbölt a rádió természetesen.

Annak ellenére, hogy az idén nem járok be Szegedre, elég elfoglalt vagyok. Activ KISz tag (na, azért nem olyan nagyon..., amúgy mindenki az volt - s semmi külön megbízatásom nem volt, soha), magyar-, orosz szakkörös, a zenekar elsőhegedűse, szavalóköri tag. Iskolán kívül pedig a Kísérleti (irodalmi) Színpad tagja. Ez mind-mind én vagyok - egyszemélyben + a nem állandó elfoglaltságok, melyek tovább szélesítik egyéniségem. (Huh - nem voltam kicsit nagyképű? Vagy nem inkább "személyiséget" illett volna írnom inkább - bár szó, ami szó, következő évben az mondta valaki, már az egyetemen, hogy az egyetlen egyéniség én vagyok ott - milyenek lehettek - szerinte - a többiek akkor?) Talán legtöbb időt a kultúrházi szereplésekkel kapcsolatos próbák rabolnak el. Minden hónap 2. hétfőjén lépünk fel egy-egy irodalmi műsorral. Az e havi időpont az őszi munkák miatt egy kicsit eltolódott, épp holnap kerül rá sor. Címe: "Vidám magyar klasszikusok", én Tompa: Három a darú c. költeményét fogom elmondani (a gyönyörű, új ruhámban - fekete kiskosztüm - ezt anyu csinálta!)Ime, a kiskosztűmben, a képet - a hátlap irása szerint Erzsi néninek dedikáltam; "Erzsi néninek sok szeretettel: Juli -1960. X.) tőle került vissza hozzánk):

"termelési gyakorlaton".. másról

1960. október 16. Vasárnap d.u. 1/2 1

Péntek óta termelési gyakorlaton vesz részt az egész iskola (csak tudnám, hogy egy gimnáziumnak miért volt szüksége "termelési gyakorlatra" - ) - osztályonként más és más T.SZ.-ben (ja persze, nem a gimnáziumnak , hanem a T.Sz. -termelő szövetkezetet- eknek volt szüksége rá(nk)! (Mi Rákos (tanya) környékén kukoricát törtünk.) Bizony, eléggé nehezemre esik a fizikai munka, de akarom és csinálom is, nomeg sokan segítenek. Munkám ill. ügyetlenségem emlékét már 3 helyen őrzöm. Az ujjamon van két sérülés, az arcomon egy karcolás. Node én nem panaszkodni akarok, hisz' nem is olyan rossz dolog ez a - kicsit kiránduláshoz hasonló - közös fizikai munka. Sőt! Hasznos is. S nem csak annyiban, hogy belekóstolva a fárasztó földmunkába, ezentúl jobban megbecsüljük azt. Hanem azért is, mert ilyenkor közelebb kerülünk egymáshoz -akik együtt dolgozunk -, megtudjuk, hogy vélekednek felőlünk, s jobban megismerjük egymást.

Az első munkanapot kissé kesernyés szájízzel fejeztem be, s ennek oka legfőkképp Buci volt. Nem akarom hosszan fejtegetni a dolgot. Látszólag jelentéktelen dolog, de nekem mégis fáj. Hisz olyan dologgal gyanúsított, ami nem igaz - és különben is képtelenség. (megmutatkozik rajta eredeti "kitalálójának" és elterjesztőjének enyhén szólva "hülye" volta. - (T.P.) - No és még egy mondat vésődött agyamba a jelzett napon elhangzottakból: "Juli! Nem hiszem el, hogy neked még nem akart udvarolni egyí fiú sem!"

A tegnapi munkához már jobb, sőt egész kellemes hangulat fűződik. D. tanárúr nem jött ki velünk, így N. volt az egyedüli felügyelő tanárunk. S meg kell állapítanom, hogy nagyon rendesen viselkedett. Sokat dolgozott ő is, vagyis segített. (Nekem 3-szor is.) Szóval, lehet, hogy valamikor már egész jó véleménnyel leszek róla. Nem is értem, hogy is állok vele. Szimpatikus s ugyanakkor unszimpatikus (antipatikus!) a szememben, rokonszenves és ellenszenves, szerény és szerénytelen, s még sorolhatnám az ellentétes vonásokat. (Úgy látszik, ekkoriban még nem tartottam természetesnek, hogy az embernek, de legalábbis némely embernek - így maganak is! - lehetnek ellentmondásos sajátosságai - és az mégcsak nem is feltétlenül baj!) Csak azt nem értem, hogy miért álmodtam ma éjjel róla, mégpedig olyan álmot, amely azt hitethetén el velem, ha nem tudnám az ellenkezőjét, - hogy tetszik nekem, vagy talán szerelmes vagyok bele. - (És Freud? - pedig már olvastam a könyvét az Álomról, a "vágyteljesülés" -ítés, furfangos módjairól, a tudatalatti előbukkanásairól - meg íme egy ellentmondás, ami bennem is lehetett...) - Egyébként álmom tartalmában felismertem a másik élményanyag, a Mozart c. film egyes mozzanatait is. - Az említett film nagyon megható volt, s én azt az eszmei-, és főként érzelmi mondanivalót olvastam ki belőle, hogy "A legszebb dolog a szerelem". S az eszményi, örökké tartó szerelem minden akadályt legyőzve diadalmaskodik. (Amor omnia vincit) Gyönyörű film volt. Úgy érzem, minden eljövendő szerelmemben egy kicsit éreztetni fogja hatását. (Mozart: Oscar Werner)

végre vége!

1960. október 11. Kedd d.u. 1/2 6

Egészen ötletszerű, sőt még inkább ösztönszerű mozdulattal vettelek elő k. Naplóm, méghozzá a szokásos tanulásom kellős közepén, illetve elején (u.i. még csak a matematikám van kész és a latin preparáció( Úgyhogy pillanatnyilag nem is tudom, mit és miről írjak. "Ő"róla? Á, annak már igazán semmi értelme! (Eddig sem volt sok.) Kezd teljesen eltűnni életemből, érzéseimből, s ha néha-néha látom, már egész idegennek tűnik, s nem is olyan "szép", mint amilyennek eddig láttam, s valószínűleg a jelleme sem méltó a "rajongásra". Szóval: azt hiszem, ez már valóban a dolog vége. (lassú, de biztos halál.) Amilyen bután-sután kezdődött, úgy is fejeződik be. De mi fejeződik be?, hisz' alig történt valami. Hát igen, látszólag semmi sem történt, csupán én éltem át annyi belső élményt, mely egészen felkavart. S mégis azt kell mondanom, hogy szép volt: csodálatos és gyönyörű - a belevegyülő kétely, izgalom, bizonytalanság, szorongás ellenére, Igen,... Szép volt...... De azért ne tarts teljesen hülyének, ha azt mondom mindez után, hogy jó, hogy vége. S azzal köszöntöm őkelmét (akarom írni a "Véget") hogy végre! -

Nem a szerelemtől akarok végképp elbúcsúzni. Á, dehogyis. Hisz' azzal (valódi értelemben) még nem is találkoztam! Csak tőle, végképp. (S itt megjegyzem, hogy az eddigi ál-búcsúk alkalmával óriási ellentét húzódott írásom és tulajdonképpeni gondolataim, ill. érzéseim között, s így a búcsút mintegy belső parancsra kierőltettem magamból. Most viszont teljes az egyensúly - fennáll a "dinamikus állandóság") Búcsúzom Tőle. S várom a másikat. Az igazit. - Sürgetőn, türelmetlenül, kiváncsian... szívemet kitárva.

Az "Ideál"

1960. október 2.

Osztályfőnökünk ismételt felszólításának, és a magam kiváncsiságának, érdeklődésének engedve elolvastam tegnap (hosszúnap volt, engesztelőnap -egész napos bőjt - valamivel agyon kellett csapni az időt) a "Lányok könyvét". Nem akarok kritikát mondani a könyv felett, anélkül is már épp elég unalmas e napló tartalma. Egyetlen rész ragadott meg leginkább, amelyet elég közvetlen kapcsolatba lehet hozni velem, az érzéseimmel. Ez a rész az "Ideál" alcímet viselte, s arról szól, hogy egy egész osztály rajong tanárjáért, s ez a rajongás közel áll a szerelemhez. A dologból majdnem baj lesz, de az írónő, s a szereplők közül az emberségesek - megértik a lányokat, s nem hogy elítélnék, értékelik rajongásukat. (csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a Tanár úr 40 éves, nős ember, s jellemvonásai szinte azonosak - (nem Ővele) - T. tulajdonságaival - orosz tanár, férfias hang, zöldes-szürke "drágakő" szem, őszülő haj, gúnyos, flegmával írja be a jegyeket - olyan jót nevettünk ezen, amikor Irmával rájöttünk. Végeredményben egy kicsit tisztábban látom az én "kérdésemet", s mintegy bizonygatni akarom (a könyv hatására) magamnak, hogy az én "szerelmem" is "csak" rajongás volt, s Ő nem "szerelmem tárgya" volt, hanem csak "Ideál" . Nem is tudom, miért beszélek múlt időben, de talán így a helyesebb. - Nagyon ritkán látom, s olyankor olyan ösztönösen (de azért ésszerűen) viselkedem, hogy úgy figyelhetem meg magam, mint valami idegen személyt. Valamelyik nap 1 óra felé (magyar szakkör) előtt, a könyvtárba akartam felmenni, de a lépcső előtt meg kellett állnom, mert rengetegen jöttek le, és képtelenség lett volna velük ellentétes irányban közlekednem, illetve törtetnem. Hát egyszer csak Őt ismerem fel a diákseregben. (az igazgatóhelyettessel). Alighogy felismertem, "balra át, lépés indulj!" (Tereprajz a megértés érdekében)

(Itt a papírnaplóban következik egy ceruzás rajz, iránymegjelölésekkel)

Nagyon jelentéktelen, de rám jellemző ez a kis - epizódnak sem nevezhető - semmiség. - Úgy gondolom, az egész dolog csak idő kérdése, vagyis az fogja eldönteni helyzetemet, ha valaki az ő helyébe lép. De ki lesz az? (Tulajdonképpen, ha úgy vesszük állandóan szerelmes lelkiállapotban kellett lennem! ?)

pályaválasztás, hajh!

1960. szeptember 24. Szombat 5 óra

Izgat ez a pályaválasztás, illetve az azzal kapcsolatos dolgok.(Jelenleg ez talán azért jutott eszembe, mert épp ma délután beszélgettem M. E.-vel, ki elsőéves a bölcsészkaron).- Valószínű (90%) magyar-orosz szakra fogok jelentkezni. De olyan nagy vágyat érzek még mindig a színészet iránt! Viszont két dolog visszatart: az esetleges nemérvényesülés eshetősége és a lámpalázam. (bár ez utóbbi közelse olyan nagyon veszélyes) Havonként szerepelek, mint a Kísérleti Színpad tagja - egy-egy irodalmi szavaló-esten. Legutóbbi előadásunk címe: "Szeptemberi emlék" (Az iskola az irodalom tükrében). Most pedig egy vidám estet tartunk. (Versem: Tompa: Három a darú, a múltkor előadáson pedig Radnóti: Ismétlő vers, és Ady: Vén diák üdvözlete) Akár én szerepelek, akár nézem a szereplőket, vagyis akár a színpadon, akár a nézőtéren, nem mindennapi élményeket élek át. Imádom a mozit, színházat, rádiót! (nem, a tévét, határozottan, nem!) (Korai jó ízlésre vall! és jószimatra, mert akkoriban még "művészibb" volt a tévé is.)

megkönnyebbülés(?)

1960. szeptember 21. Szerda d.u. 2 óra

Rengeteg a tanulnivaló, úgyhogy valószínűleg nem nagyon fogok a jövőben sem hozzájutni a naplóíráshoz. Most is csak azért írok, mert egy kicsit fáj a fejem, vagyis nem vagyok 100%-ig alkalmas a tanulásra, nomeg van egy kis mondanivalóm: ma az orosz szakkör megbeszélésekor megtudtam, hogy a (.....) osztályfőnöke nem ő már, szóval megvan fejtve a rejtély. Ő nem tanít már a gimiben, s hozzáteszem: hál' I-nek. Valószínű, hogy a K-ban van állása, mert az évnyitón ott volt, és a k-ban is láttam az idén is. Nagyon jól van ez így. Fortuna! Nem hagytál el mégsem!

Egyébként a tanulás nagyon jól megy. Eddig csak 5-ösöm van (méghozzá 8db)