beszámoló végre

1961. augusztus 23. Szerda 13 óra

Sajnos, tegnap abbamaradt a beszámoló, és félek, hogy az élmény egy kissé szürkült az Idő hatására, de azért megpróbálom az ígért módon (az előző bejegyzésem végén ígért mód: " ...leírok mindent, sorra, úgy ahogy történt, igyekszem a valóságnak megfelelő részletezettséggel, tehát csak másolom a történteket, nem alkalmazom a kiemelést, mint logikai alapműveletet - pedig lehet, hogy nem ártott volna.

Meleg délután volt tegnap. .. Egy kis napsugár sziget, mit csupa borongós nap övezett (ma ismét rossz idő van). Én ezt szimbolumként fogom fel. Nem hazulról egyenesen mentem az SZTK-ba, előbb bementem Erzsi néniékhez, Anyu ugyanakkor a fürdőbe ment (már kezdtem egy kis ajándéknak látni a tegnapi napot, hisz' anyu is tökéletesen jól volt -, amit sem ma sem azelőtt nem állíthatnék.) Szóval jó hangulatban baktattam (túl)magas tűsarkú körömcipőmben, kezemben egy könyvvel, (abban zsebkendő, igazolvány) - a rendelőintézet felé. (Sárga rövidujjú pullover. világoskék bő szoknya volt rajtam, s természetesen a jól kikeményített alsószoknyám.) Már a rendelő előtti járdán jöttem, leszegett fejjel, hirtelen felnézek, s látom, hogy a járdán "Ő" halad a rendelő felé; a kórházból jöhetett. Furcsa érzés volt; lelassítottam lépteim, - hiszen előttem 1-2 méterre haladt. ("Isten őrizzen attól, hogy utólérjem!") Már a kapun is befordultam, ekkor látom: ekkor látom, hogy a lépcsőn áll, és asszisztensnőjével beszélget valamit, aki a rendelő ablakán néz ki. Egy kis lámpalázzal haladtam tovább, fel a lépcsőn, el mellette, csak előre nézve. Mikor elhaladtam mellette, éreztem, hogy megnézett, s pár pillanat múlva ő is elindult. Végigmentem a folyosón, pedig a folyosó legelején van a fogászat, de nem akartam magam szembetalálni vele. (gyáva!) Izgultam, féltem. (ugyan, mitől?!) Azután, mikor már tudtam, hogy elmúlt a"veszély", vagyis már nincs a folyosón, leültem egy padra, s elkezdtem a várakozást, melynek minden pillanatát az Ő személye töltötte ki., ez annál is magátólértetődőbb volt, mivel mindenki róla beszélt, mégpedig a dicséret hangján. (!) A "betegeket" ez alkalommal ő hívta be, s én nem mertem az ajtó felé nézni, a kövezetre bámultam, vagy ki az ablakon, a kórház (unalmas) udvarára. De mikor egy kis időre elment -valószínűleg telefonálni, vártam vissza , és látni akartam végre (hiszen eddig csupán éreztem a jelenlétét.) S midőn (!?) visszafelé jött, összetalálkozott a két tekintetah, oh, hm... mért ( nem"tekintetünk"? - ezt az óvatoskodást! meg pátoszt?) Szépnek, helyesnek láttam, és egy kicsit felnőttnek. (Az arca nagyon piros volt. Lesült a strandon, vagy -amit róla nehezen tudok elhinni - zavarban volt?)... De eddig még semmi érdekes nem történt... (észrevettük! ) Az érdekesség és az öröm (?) színhelye a rendelő volt. (nahiszen, egy fogorvosi rendelő..., ahova minden normális, józan ember retteg belépni,. s ha el is megy, maga elé küldene mindenkit.)

Nem megy az írás. Érzem, rém unalmasan írok. (Valóban!) Miért van ez? Máskor olyan részletesen, választékosan írok a legsemmitmondóbb témáról, most pedig, mikor igazán érdekes és számomra jelentős témáról van szó, sárba süppedek. vagy tán az álmodozás stílusa mindig szebb, a valóság lemásolása pedig szürke. Dehát akkor az írók miért tudják olyan élményszerűen leírni a legegyszerűbb történést?! Az is valóság! S úgy látszik, mégsem vagyok írói tehetség.)

Mikor beléptem, örömmel vettem észre, elszállt minden lámpalázam.

Az asszisztensnő,aki következetesen "Juditkámnak" szólít (U.i. a régi "fogorvos" gazdája, Bogdán így hívott) leültet a székbe, míg a fo. egy nénivel van elfoglalva.

Majd nemsoká hallom is nagyon kedves hangját. (Akkor a legszebb és leghelyesebb, amikor beszél. Nagyon szép tónusú a hangja és nagyo kedvesen beszél.

"Mi a panasza?" - kérdezi azzal az utólérhetetlen mosolyával.

"Nincs semmi panaszom... Csak van egy pár lyukas fogam. " (jaj)

Igazít valamit a széken, a fejemnél, s ismét megszólal:

_ "Nos, mi van az angol orosz szakkal? " - (nem biztos, hogy pontosan így hangzott a kérdés, ez vonatkozik a továbbiakra is.)

-"Nem is angol..." helyesbítem. "Egyébként honnan tudja?" (ha hibásan is.)

Kicsit habozik, majd: "Háát... anyuja mondta." (a kis hazug, anyu csak azt kérdezte tőle, hogy szeptember 18-ig meglesz-e a fogam, mert akkor kezdődik az egyetem, de arról egy szót se szólt, hogy milyen szakra megyek.) , "meg mondta is." - (mármint én, de hogy is állt a dolog? Az az állítólagos "mondás" egy bólintás volt tulajdonképpen, miután ő megkérdezte, hogy "magyar-orosz szakra megy? s Szegedre?"

-"És szereti az orosz nyelvet?" - (kérdi, olyan hangsúllyal, ami azt fejezi ki, hogy ezt nem nagyon tudja elhinni rólam.

-"Hát... (habozok) inkább az irodalmat. S félek is egy kicsit az orosz nyelvtől. "

-"De hát akkor miért ezt a szakot választotta?"

-"Ha jól megnézzük a dolgot, még magát a tanári pályát is rosszallotta a család, nemhogy a szakot."

Közben megnézi a fogaim. (4 lyukas)

Majd kérdez valamit, ami egy kicsit zavarba hoz. (annyira, hogy nem is emlékszem arra, hogy mit is kérdezett, s hogy én mit válaszoltam; de tudom, hogy utána azt mondtam, hogy tulajdonképpen más akartam lenni, de annak nem akartak engedni. "És mi az a más?" - kérdi. Nem válaszolok, bár kétszer is felteszi a kérdést, másodszor kicsit türelmetlenül - de azután rájöhetett, hogy mire gondoltam, s kicsit dühösen, de tanító jelleggel (s így beleélve magát a helyzetembe vagyis a problémámba) mondja: "akkor viszont nem akart az lenni, igenis nem akart.

" De hát sikerült meggyőzniük az igazukról" -hebegek - de érzem, hogy nem az én oldalamon van az igazság. Ö pedig még jobban nekihevül: - "Ah, hát kiéli le az én életemet? Én vagy az anyám?" - kiáltja nekihevülve, de nagyon rokonszenvesen. (S én szégyen ide, szégyen oda, igazat adtam neki.) (Egyébként Te, Naplóm, tudod ugye, hogy mi az a más: a megálmodott színészi pálya.)

-"No, nézzük csak a fogát!' Melyiket tömjem be?"-

-"Hát ami nem fáj.' - mondom huncutul (?) mosolyogva.

Nevet.

-"Hú, de rossz ez a fog. Azt hiszem, meg is halt... De azért megpróbálom....Hideg-melegre érzékeny?

-"Nem. Csak akkor fáj, ha piszkálják."

-"Megpróbálom betömni.

-"Nem lehetne máskor?"

-"Majd el fog gennyesedni, és így meg fog dagadni!" (mutatja is, hogy mennyire.)

Megborzadok, látva kezében a fúrót:

-"És ha ordítani fogok? ! - kérdem (Úgy éreztem, kedvesen és bájosan, mimelve a megijedt kis báránykát.)

-"Azt a strandon kell!" - mondja nevetve.

-"Ott se lehet." - mondom, kicsit durcásan

-"Nem?" - kérdi, és már fúr is. ... "Jaj!" - Bal kezemet az arcomhoz emelem, jelezve, hogy fáj... S erre abban a pillanatban abbahagyja a fúrást. (Megsajnált.)

-"Adok egy injekciót. Jó? "

-"Ne, inkább hagyjuk."

-"Dehát miért?"

-"Meg fog dagadni az arcom, elferdül a szám - egész estig ferde lesz."

-"Dehogyis, csak 2 órahosszat....... stb..."

Már egy másik fogamat kezeli. (jobb alsó 7-est) Közben visszatér a régi témánkra (kihasználva a kis huncut, hogy nem tudnék válaszolni.

-"...Különben az a fontos, hogy felvették. Így van még 4 éve (helyesbítek: 5), amit el lehet lógni. Egy kis tanulás, s egy csomó lógás.

"Tegye fel a lábát, úgy kényelmesebb! Nagyra tátsa a száját!... stb.) (csupa figyelem)

-"Ki lehet öblíteni!"

Szóval készen vagyok. Felállok, illedelmesen megköszönöm a kezelést, elveszem az asztalnál az igazolványom, érzem, hogy ott áll mellettem, s mondja: "Szóval sok rossz foga van." - "Hát nem olyan sok, de van." (Én utólag ezt így fordítottam le: "Szóval még sokat fog eljönni ide, sokat látom." - "Hát nem olyan sokat - sajnos - de azért még fog látni. ")

Máskor (még tavaly is), mikor befejezte a kezelésem, már nem is törődött velem, nem szólt hozzám. Most pedig? Bár már bent volt a következő,- ő ott állt az asztalnál, az ajtó felé fordulva, s ahogy becsuktam az ajtót, és benéztem az egyre szűkülő ajtónyíláson át, láttam, hogy rám néz, a szemembe, míg csak be nem csuktam teljesen az ajtót. (...)

(Kint valaki megkérdezte, melyik fogorvos van bent, s milyen. A legjobb... mondtam, s dicsértem, ahogy csak tudtam.)

_Amit itt fent leírtam, nem olyan szép, mint amilyen a valóságban volt. Viselkedése nagyobb jelentőséget kap, (a velem való kapcs-a szempontjából), ha azt is elmondom, róla, hogy flegmatikus és büszke tipus. És különösen a fiatal lányokat nagyon hidegen, sőt - ahogy mondják - durván kezeli. (nem akar "megalázkodni" előttük? valószínű "rászálltak", s így védekezett))

Mindent tekintetbe véve - érzem, hogy ezúttal (nem kis) hatással voltam rá. Csak elnyerhessem szerelmét! Csak sikerülne! de boldog lennék. Akár férjhez is mennék hozzá (ha kérne!) De ez már nagyon romatikus álom, hiszen lényegében még semmi bizonyosat nem tudok. (és úgy tudom, hogy B. ZS. -nek udvarol - még.) Csodás lenne az is, ha udvarolna, ha randevúra hívna, ha szerelemet valalana, ha megölelne, megcsókolna... ha szeretne

Mielőtt megfulladnánk a nevetéstől, hogy mennyire elrugaszkodtam a valóságtól, elárulok valamit; röpke 3 év múlva,'64-ben, valóban randevúra hívott. Én épp akkor jöttem meg Nyugat-Európai nyaralásomból, egész évben Szegeden voltam az egyetemen, hétvégeken csak otthon, egész nyáron külföldön, semmit nem tudtam szülővárosom friss eseményeiről .) De szerencsére, még a randevú ideje előtt, pár órával, délután megtudtam, hogy... másnap lesz az esküvője az én randevúra hivó fogorvosomnak!!! (Azt az iskolatársamat vette feleségül, aki egyszer a rendelő várótermében izgatottan közölte, hogy B. Zs.-ékkel látták tegnap a moziban a fogorvosunkat, és aki épp az unokahúgát cipelte magával a rendelőbe a fogorvoshoz(lehet, hogy neki már nem volt kezelendő foga?)... mindegy , szerencsére időben megtudtam, hogy nősül, máris, és nem mentem el a randevúra, és nem is árultam el senkinek, hogy randevúra hívott.. de azóta is el vagyok képedve... és mi lett volna, ha elmegyek... ?!

(Addigra már, előtte való évben, 20 évesen, nekem is volt már egy lánykérésem, nem álltam magam sem messze a férjhezmenéstől sem - de ez egy másik történet...)

Itt viszont álljon egy másik fotósorozat lányom kb. egy hónapja lezajló esküvőjéről. BArnás, archiv árnyalatúak a képek, a fotóművésznek, különös, olykor groteszkba hajló és torz az optikája, mintha már is mindennek valami fura távlata lenne, de valójában e képek dátuma 2008 augusztus:

Itt már én is megjelenek, lányom mellett, mint "örömanya":

és itt, ezen a kissé szélén elrajzol fotón azért látszik, hogy mennyire gyönyörködöm menyasszony-lyányomban:

(baloldalt az előtérben pedig volt tanítványom késziti mobilján a csoportképet.)

a beszámoló...

1961. augusztus 22. Kedd 1/2 5

S még mindig nem felejtkeztem el az ígért beszámolóról,sőt, most törlesztem az ígéretem. Tudatosan halasztottam el a beszámolást, vártam jobb alkalomra, illetve "korrigálásra". Nem érted? No majd jobban megmagyarázom. 2-szer volt ma már a fo-nál, mióta nem írtam. Első alkalommal több volt a keserű élményem, s ezért nem volt kedvem írni - nem szeretem a csalódott hangú írásokat. Ma viszont: boldog vagyok kimondhatatlanul, hisz' minden várakozást fölülmúlt a mai kezelésem illetve közjátékai. Tetszem neki! (...) Nem is tudom, hogy írjam le a történteket. Ha leírom azokat a szavakat, amelyeket váltottunk egymással, ez még nem mond el mindent, azt viszont nem tudom leírni, hogy milyen kedvesen, elragadóan beszélt, s milyen volt édes és utólérhetetlen mosolya, nem tudom leírni azt a bársonyos hangulatot, amely teret adott (...) Csak annyit tudok mondani, minden túlzás nélkül (?), hogy "csodás volt". S aminek különösen örülök, úgy érzem, ogy én is helyesen viselkedtem, magam is csodálkozom, milyen könnyedén és okosan beszélgettem, úgy gondolom, megtaláltam azt a hangot, ami megfelel az ízlésének. Szép is, csinos is voltam, a frizurám is remek volt (Szegeden készült). Szóval minden ok meglehetett arra, hogy tetsszem neki, vagy hogy legalább "helyes kislánynak" tartson. (az idézőjel nem véletlen ezt gyakran mondogatták rám.) De az biztos, hogy nekem így még soha sem tetszett: bájos volt és kedves,s aranyos, és kint, a váróteremben úgy dicsérték, hogy annyi bók egy "földreszállt angyal" számára is túl sok lenne.

Node rátérek a konkretizálásra. Kezdődjék a krónika.

(mégse másolom be,... nem is fejeztem be eredetleg se, magam se, annyira mikroleírással rögzítettem mindent...)

osztálytalálkozó

1961. augusztus 20. Vasárnap 13 óra

A levélmásolás "befejezetlen elbeszélés" maradt, node annyi baj legyen. Egyébként tegnap Szegeden voltam Anyuval , s így ott adtam fel a levelet - ez is egy nap előnyt jelent.

Ma délután lesz a IV. b "2 hónapos találkozója". Jó, mi? Igaz, hogy a strandon bármikor szinte minden osztálytársammal beszéltünk. Dehát miért ne találkozzunk a cukiban. Igy izgalmasabb... Majd legközelebb beszámolok arról is, hogy mint folyt le az összejövetelünk.

(Azóta jónéhányszor találkoztunk, s nem csak a szokásos 5 évenként, és nem csak a gimiben -

...

ez a fotó a 20 éves találkozón készült 81-ben (38 évesek vagyunk)

ez meg a kb. 40 évesen , kb 20 évvel később (majd 60 évesen már)

(Nem felejtettem el, hogy egy másik beszámolóval adós vagyok.)

szerelem és zene és egy levél

1961. augusztus 18. Péntek este 1/2 9

Liszt: Szerelmi álmok... E csodálatosan szép zenemű árasztja el a szobát s a szívemet. Most, amikor hallom e zongoradarabot, melynek ihletője a szerelem, megerősödik bennem az az érzés, hogy a leggyönyörűbb dolog a világon a szerelem és a zene, a zene, amely a legnagyszerűbben tudja kifejezni az érzelmet, s így a szerelmet is. (A szerelemről már nemigen tudok nyilatkozni... de a zenéről, és épp Liszt Szerelmi álmokjáról, igen! - az új mobilomon ezt állítottam be csengőhangra, és amikor ki kellett cserélnem a készüléket, csak azt sajnáltam, hogy Liszt Szerelmi álmokja is velement... :)

De most nem azért vettem elő a naplóm, hogy áradozzak a szerelem és zene szépségéről, sokkal reálisabb cél hajtott, s ami most idekerül, nem is naplóba való. Laci bácsinak írt levelem - az az érzésem -, nem érkezik meg 25-ig. Svédországba, az új címét, még nem tudom. Ideírom a levelem másolatát (tapasztalatból), hátha szükségem lesz rám s itt biztos nem fog elkallódni. (Ez a levelem közelse olyan "remekmű", mint a már említett 6 íves.)

"Drága Laci bácsi!

Először is elnézést kérek, amiért ilyen csúnya, piros tintával írok, de nincs itthon kék, a töltőtollamat pedig nem találom., elkallódott valahogy a lakásban.

Nem is tetszik tudni elképzelni, mennyire megörültem Laci bácsi levelének, s hogy mennyire vártam azt. Minden nap elémentem a postásnak, nem tudtam várni türelmesen. Az újságcikknek külön is nagyon örültünk, csak sajnos nem tudjuk lefordíttatni, senki sem tud svédül Makón (de tán az egész országban lámpással kellene keresni azt, aki ismeri e nyelvet) - pedig nagyon érdekelne, mit tartalmaz az interjú. A fénykép viszont - szerencsére - nem szorul lefordításra. (Erről jut eszembe, meg tetszett-e kapni utolsóelőtti levelemhez mellékelt 3 db kis fényképet?)

Laci bácsi levelének tartalma több okból kifolyólag is - bizony egy kicsit elszomorított. Nagyon bánt (utólag), hogy megírtam a foghúzásomat, ami most már egész jelentéktelen dolognak tűnik. Szeretnék a fogammal kapcsolatban egy-két dolgot megírni (válaszként) Laci bácsi soraira.

(u.i. emlékszem, nagybátyám felháborodott hangú levelet irt arról, hogy egy 18 éves lánynak nem húzza ki a fogát rendes, normális fogorvos - hanem mindent elkövet a fog megmentéséért. Meg hogy nekünk, nem jók a fogaink, készüljek föl rá...)

Valóban, nem épp a legjobbaknak mondhatók a fogaim, s úgy látszik, ez öröklés, mert egészen kicsi korom óta ápolom és gondozom a fogaimat (rendszeresen mosom és rendszeresen járok a fogorvoshoz). Hogy nem épp a legjobbak a fogaim, ezen azt értem, hogy tömve vannak, de nincsenek elhanyagolva. Amit írtam elsősorban a zápfogakra vonatkoznak, azok a fogaim, amik beszéd vagy akár nevetés közben látszanak, szinte teljesen tökéletesek, sőt talán szépeknek is lehetne mondani, ha nem állnának egy picit előre.

Biztos únja Laci bácsi, de azért elmondom a kihúzott fogam történetét, s akkor talán nem is tetszik haragudni a foghúzás miatt.

A kérdéses fog a jobb felső 4-es (húzás szempontjából a legproblematikusabb, 2 hosszú gyökere miatt).Ezen a fogamon még a múlt év őszén keletkezett egy parányi lyuk. A fogorvos kezelni kezdte, de enem tudta betömni, mert rendületlenül fájt, ha hozzáért valami. Ez a fogorvos a télen elment katonai szolgálatra, (mellesleg megjegyzem: 23 éves, de nagyon jó szakember, és a gimibálon táncoltam is vele) A fogamat egy másik orvos vette kezelés alá. 4 injekciót adott be(!), u.i. gyökértömést akart csinálni. Fúrta a fogam, legalább 5 percig, aztán végülis megállapította, hogy nem tudja betömni, mert el vannak csavarodva a gyökerek (!), s hozzátette, hogy ki kell húzni a fogat. Már nyúlt is a fogó után, nekem azonban már épp elegem volt, felkeltem szépen a székből, (amilyen gyorsan csak tudtam) mondván, hogy majd eljövök máskor. (Persze az orvos rém dühös lett, és írt anyunak egy levelet!). Anyu viszont nekem adott igazat, mert egész estig teljesen el volt ferdülve a szám a (mint kitűnt: tévedésből) túladagolt injekció miatt. Hónapokig minden baj nélkül megvoltam a belül teljesen üres fogammal, míg egy szép napon letört az elülső része (mivel nagyon vékony volt). Ekkor viszont már nem volt más kiút, mint hogy kihúzassam. Elmentünk egy (privát) fogorvoshoz, aki szegény, nagyon sokat kínlódott, míg kihúzta.

Laci bácsira bízom, ki volt a "hibás"; az első, a második, harmadik fogorvos, vagy egyik sem, hanem én magam? Kíváncsi vagyok Laci bácsi véleményére.

Egyébként, hogy pontot tegyek a témára: Épp ma voltam a fogászaton; mintát vettek a fogpótláshoz (az elsőszámú fogorvos - visszajött) Nagyon sok lánynak van úgy pótolva a foga, ahogy nekem lesz, észre sem lehet venni a különbséget az igazi és a műfog között.

Az értesítőlapot a gyógyszer Vámhivatalba érkezéséről megkaptuk. Orvosi igazolást kell küldeni, s csak ezután kaphatjuk meg az orvosságot. Épp holnap kell Anyunak Szegedre menni felülvizsgálás céljából, s ez így épp kapóra jött. (Makón nincs idegorvos). Sajnos Anyu ismét nincs jól (kb. 1 hete) Az orvosságot nagyon szépen köszönjük, reméljük , hogy használni fog.

Nagyon kérem Laci bácsit, hogy tessék nekem elhinni, semmire nincs szükségem. Azt hiszem, már egyszer megírtam, hogy az ajándékokból áradó szeretet esik jól, de ezt a szeretetet egy-egy levélből is megkapom. Nem akarom fárasztani Laci bácsit ruhatáram leírásával, de rengeteg ruhám van, talán több is, mint kellene, és szépek, elegánsak, divatosak, csinosak a ruháim. Úgyhogy, ne tessék haragudni rám, de a kért ruhaméretet nem is küldöm. Talán (de hangsúlyozva a talán-t) egy körömcipőre lenne szükségem, u.i a gólyabálra van egy álomszép világossárga organdiruhám...)

(nem értem... ezt az egészet....!)

az "álomszép organdiruhámban" (az udvarunkon) (egyébként ezt is rokonoktól kaptam, csak az anyaiaktól s Kanadából, s anyu szabta át, a valószínűtlenül karcsú derekamra)

még mindig az a régi...?

1961, augusztus 16. Szerda 16 óra

Azt hiszem, holnap, végre elmegyek a fogorvoshoz. Eddig olyan dolgok játszottak közre, amik megakadályoztak; és pedig főleg zaklatottságom. ami Anyu betegségével függ össze. De úgy érzem, holnapra már egész jól lesz Anyu, és el tudok menni. Szép akarok lenni, és kedves. Az elsőben biztosabb vagyok, mint a másodikban, pedig általában sajátmagunktól függ jobban függ az utóbbi, kint az első. .. No mindegy... majd meglátjuk, mi lesz. Attól félek, hogy "semmi", és ha itt írni fogok - már múlt időben - a történtekről, csalódott hangon fogom megtenni. Viszont ígérem, hogy ebben az esetben egy szót se írok többé róla. Minek pazaroljam rá a tintát és az időt?! Igaz? (ezt már ismerjük! a könnyelmű ígéreteket, cáfolatát lásd alább!Bár úgy látszik, az más... , valami nehezen múló, nagy érzés...)

Úgy érzem, X-t még mindíg szeretem. Igazán nem értem magam. Az eszem tiltakozik, és mégis... Ma délelőtt az utcán - a postánál várakoztam - megláttam a túloldalon, olyan heves szívdobogást kaptam, hogy azt hittem, kiugrik a szívem a helyéről. .. Pedig nem is olyan szép, mint amilyen volt, mikor "beleszerettem", és nem is olyan jó, mint amilyennek (naívságomban) gondoltam. "Bűnömet" mármint az iránta érzett szenvedélyt némileg enyhíti az a körülmény, hogy K. M. állítása szerint, amikor a gimibe jött tanítani az X., minden lány beleszeretett, mást se lehetett hallani állandóan, mint hogy: "jaj, de szép, jaj, de gyönyörű ez az X...". Ezt hallva egy pici kő legördült a szívemről, természetesen egy jókora darab azért még ott maradt. De majd csak elcipeli valaki azt is onnan. Csak tudnám, hogy ki és mikor? .. (...)

bajok és öröm és ...

1961. augusztus 13. Vasárnap este

Nagyon rég írtam már neked egy kimerítő, részletes levelet k. Naplóm, s emiatt bizony volt is egy kis lelkiismeretfurdalásom. Most azután törhetem a fejem, hogy hogyan hozzam be a hátralékot, hisz' annyi minden írnivalóm van, hogy valósággal lehetetlenség rendszerezni azt. s ha teleírnám a füzetet még akkor se tudnék mindent belevenni, ami a szívemen, akarom mondani a tollamon van. De úgy kell nekem ! Miért is nem írtam hamarabb?!

Sok tehát az írnivalóm, nagy a hátralék. De én mégsem az elején, hanem a végén kezdem, azzal, hogy hogyan jutottam mégis az íráshoz. - Úgy látszik, borongós idő és borongós hangulat szükséges hozzá, ma u.i. mindkettőben fürdök. Az elborult ég megakadályozta a strandolást, s mivel ennek következtében itthon maradtam, létrejött objektív feltétele a naplóírásnak. A borongós hangulatom viszont szomorúbb dologból gyökerezik. anyu a mai napig szinte kifogástalan idegállapotban volt - (de nem huzamosabb ideig, kb. 1 hónapig, azelőtt nem volt jól hosszú hónapokon át, de a felvételi vizsgám sikere meggyógyította - sajnos, úgy látszik, nem olyan tartósan , mint esetleg a klinikai kezelés tette volna.) Rettenetesen érzem magam ma újra - egy kis fellélegzés után. Csak azon csodálkozok, hogy a sok sírás ellenére még mindig nem apadtak ki a könnyeim. - De reménykedek: hátha a mai nap csak egy hullámvölgy volt Anyu idegállapotának grafikonjában. Bízok, ... mint mindig. - Amikor egészséges Anyu, akkor ő a legjobb, legdrágább édesanya a világon., ilyenkor..., mintha nem is ő lenne, mintha egy másvalaki irányítaná. Nagyon-nagyon különös betegség ez, és rettenetes. Mivel "érdemeltük" ki a Sorstól, mit vétettünk ellen, hogy ránkzúdította a bajt?... Erzsi néni sincs jól, már 75 éves... Anyu visszaesését talán épp ez, s az ezzel kapcsolatos dolgok váltották ki.... Magdi néni betegsége még elkeserítőbb, nincs róla csak néha-néha hír. Leveleinkre nem válaszol... Feri bácsiéknál is baj lehet; több levelünkre, s egy csomagra, nem jött válasz. A kintiek úgy hiszem jól vannak, de ilyen nagy távolság fennállása mellett még ebben sem lehetünk biztosak. .. Szóval épp elég a baj, a gond; az egyedüli örömünk, hogy bejutottam az egyetemre, s valószínűleg a kollégiumba is. ( Makóról csak 20-at vettek fel továbbtanulásra 130-ból).

Node mit is panaszkodok állandóan, hiszen életemnek derűs napjai is vannak, bár hiányzik belőle egy létfontosságú tényező: a tényleges SZERELEM. Tudom jól, hogy tetszem, sőt nagyon tetszem a férfiaknak. Akárhol vagyok, mindig megbámulnak, sőt meg is kísérlik, hogy leszólítsanak, nemegyszer. Én persze rájuk se nézek, csak mosolygok magamban... (...) De mégsincs udvarlóm. A rejtély megfejtéséhez közeljárok. Egyik fiúosztálytársam édesanyja mondta Anyunak, hogy nagyon sok fiúnak tetszem az osztályban, de nem mernek közeledni, mert úgy érzik, hogy nem érnek föl az én "szellemi magasságomig", és én nem is lennék szívesen velük. Szóval, ha nem lennék "jótanuló", nem lennének sikereim a szellemi élet terén, volna udvarlóm, nem is egy(?!)... Ó, én szerencsétlen flótás!... Pedig úgy vágyom egy kis szórakozás, flört, de leginkább egy igazi, nagy szerelem után. - Ha már idáig jutottam, végre írok arról, ami miatt tulajdonképpen elővettelek, Naplócskám. Szóval a nagy újság: visszajött a katonaságból a kis fogorvos. Nem, igazán nem vagyok szerelmes bele. Csupán érdekel; s nem is a személye, inkább az, hogy vajon meg tudom-e hódítani. U.i. ezt célul tűztem ki önmagam elé. Úgyhogy jelen esetben szinte kedvező is, hogy a "nagy szerelem" egyelőre elmúlt (?) , hiszen így szabadabban tudok majd vele szemben viselkedni.

Kedd este láttam először eltávozása óta. A korzón, egymással szembe jöttünk. - Mint mindig, most is nagyon csinos voltam. - Egymásra néztünk... (...) Legközelebb a fogorvosi rendelőben találkoztunk. (Többek között az ő hibájából ki kellett húzatnom a jobb felső 4-es fogamat, s most pótoltatni fogom. nagyon haragszok rá. ) Úgy mosolygott, ahogy kissé cinkosan és kedvesen egy régi jó ismerősre mosolyognak., belesűrítve egy arckifejezésbe a közös, sép emlékeket. .. De a valóban bájos mosoly viszonzatlan maradt. Nem akartam "megalázkodni" még egy mosoly erejéig sem. (meg hát úgyebár, haragudtam a részben miatta is elvesztett fogam miatt!) Egyetlen dolog volt különös: az, hogy tudta, hogy magyar-orosz szakra megyek, és Szegedre. (u.i ezt kérdés formájában értésemre hozta.) - Már rég el kellett volna újra mennem, de sok dolog visszatart, nomeg állandóan strandon voltam az utóbbi napokban. (lásd előző bejegyzés fotója) Ő is ott található, hol délelőtt, hol délután, de mindennap, méghozzá B -ék társaságában. (!) De egyáltalán nem vagyok féltékeny rájuk, mert látom, hogy nem komolyan udvarol. (egyáltalán vajon tudna-e...?) , sőt úgy néz ki a dolog, hogy B-ék féltékenyek rám! Szóval, valami van, amiről nem tudok, de viselkedésükből sejtek sokmindent. Nem írom le, hogy mit, mert nem vagyok biztos benne. De tetszem Neki - ez tény. (S ezt már rég tudom.) ... (...)

...azért is el fogom hódítani. A módot ugyan még nem tudom. Ha nem lenne flegmatikus típus, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. De így? (...) Csak egy kicsit lenne mulyább! S ne olyan nagyképű... de hisz' lehetséges, hogy akkor nem is volna érdekes az egész... Mindenestre jóval kedvesebb leszek hozzá. mint eddig; ez nem is lesz nehéz, mert eddig kimondottan utálatos voltam vele szemben... (...)

U.i. X-ékat is látom a strandon gyakran. Már nem hasít szívemben semmi sem, ha látom, és nem remegek és nem sápadok el... de egy icipicit még mindig szeretem, mert érzem... (...)

Azért az igazi szerelemre úgy érzem, nem kell sokat várnom. Az új környezet előbb-utóbb (s inkább előbb!) elhozza azt is. (Pontosan így is lett, s"inkább előbb"!)

csak dátum

(1961. július 30. Vasárnap este)

Sajnos itt csak ez a zárójelbe tett dátum áll...

viszont találtam egy Makó, 1961. nyár feliratot egy fényképem hátlapján:

ezek szerint a Marosparti strandolás ezen a nyáron sem maradhatott el!